Családi Kör, 2018. április-június (29. évfolyam, 14-26. szám)
2018-04-19 / 16. szám
IRODALOM A pergamen és a papír Ennek a luxuskiadványnak egyszerű, ám értékes tanulsága van: nem érdemes vaknak lennünk. Arra tanít bennünket, hogy mindig eljön az igazság felfedésének napja, amikor a legsötétebb szobák is feltárulnak, a legmélyebb zugokat is felnyitják. A könyv szerkesztői lépésről lépésre haladva, mint a dokumentumok szeretetének örökösei, apránként tárják fel előttünk az iratok elveszett, mi több, megalázott, megtagadott korpuszát, amelyre a Vajdasági Levéltár homályában bukkantak rá. Az elvégzett fizikai-vegyi, paleográfiai, oklevéltani, régészeti, vízjelelemzési, illetve levéltári vizsgálatok izgalmas eredményeket hoztak. Olyan kihívás elé állította ez a feladat a szakembereket, amelyért igazán érdemes volt megbirkózniuk az egyetemen a fizika-, vegytan-, történelem- és a levéltártudomány-vizsgáikkal. Ebben pedig kiemelt szerep jutott a láthatatlan dolgokkal - mint például a vízjegyek - foglalkozó mestereknek. Ugyanis éppen ezek az alig kivehető ornamentikai jegyek adták a kulcsfontosságú bizonyítékát annak a kulturális botránynak a meghatározásához, amelynek végkifejlete épp itt zajlik a szemünk előtt. Mint már mondtam is, ez egy többszörösen tanulságos kiadvány. A borítóján egy pajzsot láthatunk, rajta egy madár áll a faágon, ennek rajzolatát pedig a most megtalált anyag legrégebbi darabjából vették át. Egyaránt emlékeztet ez bennünket az édenkertre, a kultúra aranykorára, de a titkosság és a nyilvánosság között vitathatatlanul fennálló összekötő kapocsra is. A most megtalált kódexek meghatározó jegyei utalnak a földrajzi területre is, ahonnan az anyag származik: kurzivált gót betűk, német nyelv, több kézírás, kalligrafikus rajzolatok, szalmaszín papír (elefántcsontból) a vízjelek megfelelő tárházával. Csehország és Tirol területén találták meg őket. Minden közegben, amelyeket figyelmesen tanulmányoztak, ezüst és ón hivatalos nyilvántartásáról volt szó, illetve az ezek eladásából származó bevételek és kiadások regisztrálásáról, amit a tiroli Hall városa eszközölt a 15. és a 16. században. Feltételezhető, hogy hasonló dokumentáció található az innsbrucki Tiroli Állami Archívumban is. (Láthatunk utólagos bejegyzéseket is, amelyeket grafitceruzával, filc- vagy golyóstollal írtak be, s amelyek a későbbi átadás-átvételekre vagy feldolgozásokra vonatkoznak, illetve találhatók benne utólag behelyezett cédulák is, amelyek ugyancsak az átadásra vonatkoztak, valamint különböző helyreállítások nyomait is fel lehet lelni.) A leletet érdemes rétegenként olvasni, impozáns idők keresztmetszete ez, egy izgalmas időszakon belül... Azonban szakértőink figyelmét elsősorban a másodlagosan felhasznált pergamenlapok vonták magukra, amelyek gótikus latin feliratokat tartalmaztak. Ugyanis az említett gazdasági és városi anyag borítójához eredetileg korábbi, a 12-15. századból származó istentiszteletek szövegeinek pergameneken talált részleteit használták fel (Breviárium és Misekönyv, Codex Justinianus) a Biblia szétszórt lapjai mellett (Vulgata, Királyok könyve), amelyekre minden bizonnyal ugyanez a másodlagos felhasználási forma várt. Szakértőink azt javasolták, hogy „a borítókat konzerválják és különítsék el a kódexektől, majd javasolják, hogy minősítsék azokat kiemelt jelentőségű kulturális javakká. Hazánkban egyébként nincs nagyszámú latin kézirat, és ez mindenképpen hozzásegítene bennünket, hogy az európai középkori közösségben jobb helyzetünk legyen". A latin betűs dokumentumok kis számára vonatkozó értékelés sokszoros kutatási kihívást jelent. Ugyanakkor jó lenne javaslatot tenni az anyagi és szellemi ellentmont értelmes narratívájára, amely az öreg és új, a pergamen és a papír, a szépírás és a kurzív, hovatovább az ég és a föld dramatikus aszimmetriájában ölt testet. Ugyanis kulcsfontosságú pillanatról van szó, amikor a„nagy"szakrális szöveg szégyenletesen alárendelődik a „kicsinyes" és kereskedői jegyzetelésnek! Más szóval, rá kellene mutatni ennek a botrányszámba menő „hierarchiátlanításnak" a szükségszerű és semmiféleképpen sem véletlenszerű okaira. Mely korszak az, amely nem ismerte fel a Vágatában, a Breváriumban és a Misekönyvben a megsemmisíthetetlen szentségeket?! Ki fejtette fel és tépte szét a borítókig, a megsemmisítésig az eucharisztika csodáit?! Az adott kronotópia (cseh és német hegyvidék, 15-16. század) középpontjában kétségtelenül megtalálható egy rendkívül fontos és messzire mutató jelenség, méghozzá annak eredeti formájában, a tartós egyensúly megteremtése előtti állapotában, kavargóan, figyelmetlenül és kaotikusan. (Szabó Palócz Attila fordítása) Dragumja Ramadanski Klein istennő nyomában (1.) Put dokumenta (A dokumentumok útja), Vajdasági Levéltár, 2016 Az eredeti szövegben a szerző itt szerbesen az adligat (affimai) kifejezést használja, a magyarban meghonosodott formájában: adligátum (több különálló mű összessége, amelyeket a könyvkötő más könyvekkel egybekötött), a latin adligare igéből ered; nem összetévesztendő a hasonló jelentésű colligatum/kolligatum kifejezéssel (a fordító megjegyzése) 2018. április 19. 21