Családi Kör, 2018. április-június (29. évfolyam, 14-26. szám)

2018-04-19 / 16. szám

IRODALOM A pergamen és a papír Ennek a luxuskiadványnak egyszerű, ám értékes tanulsága van: nem érdemes vak­nak lennünk. Arra tanít bennünket, hogy mindig eljön az igazság felfedésének napja, amikor a legsötétebb szobák is feltárulnak, a legmélyebb zugokat is felnyitják. A könyv szerkesztői lépésről lépésre halad­va, mint a dokumentumok szere­­tetének örökösei, apránként tárják fel előttünk az iratok elveszett, mi több, megalázott, megtagadott korpuszát, amelyre a Vajdasági Levéltár homályában bukkantak rá. Az elvégzett fizikai-vegyi, pa­leográfiai, oklevéltani, régészeti, vízjelelemzési, illetve levéltári vizs­gálatok izgalmas eredményeket hoztak. Olyan kihívás elé állítot­ta ez a feladat a szakembereket, amelyért igazán érdemes volt megbirkózniuk az egyetemen a fizika-, vegytan-, történelem- és a levéltártudomány-vizsgáikkal. Eb­ben pedig kiemelt szerep jutott a láthatatlan dolgokkal - mint pél­dául a vízjegyek - foglalkozó mes­tereknek. Ugyanis éppen ezek az alig kivehető ornamentikai jegyek adták a kulcsfontosságú bizonyíté­kát annak a kulturális botránynak a meghatározásához, amelynek végkifejlete épp itt zajlik a sze­münk előtt. Mint már mondtam is, ez egy többszörösen tanulságos kiadvány. A borítóján egy pajzsot láthatunk, rajta egy madár áll a faágon, ennek rajzolatát pedig a most megtalált anyag­ legrégeb­bi darabjából vették át. Egyaránt emlékeztet ez bennünket az éden­­kertre, a kultúra aranykorára, de a titkosság és a nyilvánosság között vitathatatlanul fennálló összekötő kapocsra is. A most megtalált kódexek meghatározó jegyei utalnak a földrajzi területre is, ahon­nan az anyag származik: kurzivált gót be­tűk, német nyelv, több kézírás, kalligrafikus rajzolatok, szalmaszín papír (elefántcsont­ból) a vízjelek megfelelő tárházával. Csehország és Tirol területén találták meg őket. Minden közegben, amelyeket figyelmesen tanulmányoztak, ezüst és ón hivatalos nyilvántartásáról volt szó, illetve az ezek eladásából származó bevételek és kiadások regisztrálásáról, amit a tiroli Hall városa eszközölt a 15. és a 16. században. Feltételezhető, hogy hasonló dokumen­táció található az innsbrucki Tiroli Állami Archívumban is. (Láthatunk utólagos be­jegyzéseket is, amelyeket grafitceruzával, filc- vagy golyóstollal írtak be, s amelyek a későbbi átadás-átvételekre vagy feldol­gozásokra vonatkoznak, illetve találhatók benne utólag behelyezett cédulák is, ame­lyek ugyancsak az átadásra vonatkoztak, va­lamint különböző helyreállítások nyomait is fel lehet lelni.) A leletet érdemes rétegen­ként olvasni, impozáns idők keresztmetsze­te ez, egy izgalmas időszakon belül... Azonban szakértőink figyelmét elsősor­ban a másodlagosan felhasznált perga­menlapok vonták magukra, amelyek góti­kus latin feliratokat tartalmaztak. Ugyanis az említett gazdasági és városi anyag borí­tójához eredetileg korábbi, a 12-15. század­ból származó istentiszteletek szövegeinek pergameneken talált részleteit használták fel (Breviárium és Misekönyv, Codex Justini­­anus) a Biblia szétszórt lapjai mellett (Vul­gata, Királyok könyve), amelyekre minden bizonnyal ugyanez a másodlagos felhasználási forma várt. Szakértőink azt javasolták, hogy „a borítókat konzerválják és különítsék el a kódexektől, majd javasolják, hogy minősítsék azo­kat kiemelt jelentőségű kulturális javakká. Hazánkban egyébként nincs nagyszámú latin kézirat, és ez mindenképpen hozzásegítene bennünket, hogy az európai kö­zépkori közösségben jobb helyze­tünk legyen". A latin betűs dokumentumok kis számára vonatkozó értékelés sokszoros kutatási kihívást jelent. Ugyanakkor jó lenne javaslatot tenni az anyagi és szellemi el­­lentmont értelmes narratívájára, amely az öreg és új, a pergamen és a papír, a szépírás és a kurzív, hovatovább az ég és a föld drama­­tikus aszimmetriájában ölt testet. Ugyanis kulcsfontosságú pillanat­ról van szó, amikor a„nagy"szakrá­­lis szöveg szégyenletesen aláren­delődik a „kicsinyes" és kereskedői jegyzetelésnek! Más szóval, rá kellene mutat­ni ennek a botrányszámba menő „hierarchiátlanításnak" a szükség­­szerű és semmiféleképpen sem véletlenszerű okaira. Mely korszak az, amely nem ismerte fel a Vága­tában, a Breváriumban és a Misekönyvben a megsemmisíthetetlen szentségeket?! Ki fejtette fel és tépte szét a borítókig, a meg­semmisítésig az eucharisztika csodáit?! Az adott kronotópia (cseh és német hegyvi­dék, 15-16. század) középpontjában két­ségtelenül megtalálható egy rendkívül fon­tos és messzire mutató jelenség, méghozzá annak eredeti formájában, a tartós egyen­súly megteremtése előtti állapotában, ka­­vargóan, figyelmetlenül és kaotikusan. (Szabó Palócz Attila fordítása) Dragu­mja Ramadanski Klein istennő nyomában (1.) Put dokumenta (A dokumentumok útja), Vajdasági Levéltár, 2016 Az eredeti szövegben a szerző itt szerbesen az adligat (aff­im­ai) kifejezést használja, a magyarban meghonosodott formájában: adligátum (több különálló mű ös­­­szessége, amelyeket a könyvkötő más könyvekkel egybekötött), a latin adligare igéből ered; nem összetévesztendő a hasonló jelentésű colligatum/kolligatum kifejezéssel (a fordító megjegyzése) 2018. április 19. 21

Next