Családi Kör, 2018. július-szeptember (29. évfolyam, 27-39. szám)

2018-08-02 / 31. szám

MEDIA Jó reggelt, Vajdaság! - Avagy: mit csinálnak a politikusok? A Vajdasági Rádió és Televízió (egy­kor Újvidéki Rádió és Televízió) műsorainak sikerességét vagy sikertelenségét mindig is első­sorban a tájékoztató műsorok nézettsége fémjelezte. A régi, nagy Jugoszláviában a központi híradó, amelyet a nézők főműsor­időben láthattak, este fél nyolckor, a leg­több, elsősorban belgrádi és zágrábi néző visszajelzése szerint a legobjektívebb, ezért a legnézettebb híradó volt. Az idők azon­ban villámgyorsan és gyakran csúnya mó­don változnak: a jugoszláv háború idején az újvidéki hírműsor szégyenletes volt, a gyű­löletbeszéd ékes példája... A Milosevic-éra utáni demokratikus változásoknak hála, a médiának is újra felvirradt, majd a haladók és Vucic megjelenésével a fény újra kihunyt! És így volt ez két évvel ezelőttig, amikor a legjobbakat és legfiatalabbakat eltávolítot­ták a médiaházból, és helyükre amatőrök kerültek, jobban mondva kerültek vissza, akik nem értenek a médiához, szakmailag képzetlenek (mint egyébként csaknem az összes médiában, tisztelet a kevés kivétel­nek). Természetesen ez teljes szakmai ha­nyatlást eredményezett! A Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) egyes csatornájának tájékoztató műsorai ma arra korlátozódnak, hogy tájékoztatják a közvéleményt arról, mit csinálnak a po­litikusok, miközben tele vannak álesemé­nyekkel, és több szó esik bennük Belgrád­­ról (ott van az összes vezető politikus, és mindenről ott születik döntés), mint a vaj­dasági településekről! Többek között ezt a következtetést vonták le Az RTV a polgárok szolgálatában elnevezéssel megrendezett kerekasztal-beszélgetés résztvevői az RTV tájékoztató műsorainak vizsgálata során ta­pasztalt eredmények kapcsán. A vizsgálatot a Slavko Jurovija Alapít­vány és a Támogasd az RTV-t! mozgalom végezte a Pomeri RTV (Mozdítsd ki az RTV-t) projekt keretében a 2017 novem­bere és 2018 júliusa közötti időszakban. Ötnapi tájékoztató műsor került górcső alá: a Dobro jutro, Vojvodino (Jó reggelt, Vajdaság), a Dnevnik u pet (Hírek ötkor), a Novosadske razglednice (Újvidéki képes­lapok), a Vojvodinom (Vajdaságon át) és a Vojvodanski dnevnik (Vajdasági híradó). A vizsgálat célja az volt, hogy megállapít­sák, milyen mértékben teljesíti az ATV a törvény által előírt kötelezettségeit, mi­lyen eredményeket ért el és milyen prob­lémákkal küzd a közérdek érvényesítésé­ben a tájékoztatás terén, de egyben arra is rávilágít, milyen lehetőségek rejlenek a közszolgálati média jelenlegi munkagya­korlatának előmozdításában. A vizsgálat szervezői megállapították, hogy Újvidéket kivéve más vajdasági te­lepülések csak akkor kerülnek említésre a médiában, ha a hatalmon levő politikusok valamelyike épp odalátogatott. A központi tájékoztató műsorokban az RTV újságírói ugyanannyi figyelmet szenteltek a vezető politikusok ténykedésének, mint az összes többi témának együttvéve.­­ Ez a tény arról tanúskodik, hogy a mai tudósítók és műsorszerkesztők számára a vezető politikusok tevékenysége fonto­sabb, mint a média, a kisebbségek, az igaz­ságszolgáltatás, az egészségügy és a szoci­ális politika együttesen - nyilatkozta Sanja Kljajic újságíró, aki egyben a projekt koordi­nátora és a Támogasd az ATV-t! mozgalom képviselője. - A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy az említett műsorokban a polgárok­ról és az ellenzéki pártokról, illetve azok vezetőiről többször tettek ugyan említést, de ők maguk csak ritkán kaptak szót. Ez azt jelenti, hogy a tartományi közmédiában to­vábbra sem lehet az ellenzék hangját halla­ni, így nem beszélhetünk kiegyensúlyozott tájékoztatásról, ami pedig a törvény szerint a közszolgálati média egyik legfontosabb feladata - emlékeztetett Sanja Kljajic. Az RTV fő tájékoztató műsoraiban a vizs­gálat nyolc hónapja alatt az áleseményekről szóló hírek uralkodtak, az ötórai hírekben például 35 százalékban olyan események­ről tudósítottak, amelyeket javarészt a ha­talmon levő struktúra szervezett. A Vajda­sági hírekben ezek aránya 33 százalék volt. Natasa Kovacev újságírónő, aki egykor az RTV munkatársa volt, azt mondja, hogy az újságíróknak nem az a feladatuk, hogy áleseményekről számoljanak be, hanem égető problémákról kell kérdezniük a veze­tő politikusokat. "Az újságírók számára az áleseményekről való tudósításnak kizárólag akkor van értel­me, ha alkalmat ad arra, hogy a legfonto­sabb kérdések kapcsán kikérjék a politiku­sok véleményét."-véli Natasa Kovacev. A vizsgálat rávilágított, hogy a két köz­ponti tájékoztató műsorban az újságírói tudósítás dominált 47, illetve 53 százalékos arányban. Az ötórai hírekben mindössze ötszázaléknyi volt a saját, az újságíró vagy a szerkesztő által kitalált téma, míg a Vaj­dasági híradóban hozzávetőlegesen nyolc százalék. A vizsgálat során az illetékesek havi szinten közölték az eredményeket a közösségi hálókon infografika és videoklip formájában, a Cenzolovka portálon pedig tájékoztató szövegek jelentek meg a téma kapcsán. A projektet a Szerbiai Nyitott Társadalo­mért Alapítvány pénzeli a Szólásszabadság és köztájékoztatás elnevezésű program részeként. Branislava OPRANOVIC 16 plife 2018. augusztus 2.

Next