Családi Kör, 2019. január-március (30. évfolyam, 1-13. szám)

2019-01-24 / 4. szám

Daloló óbecsei kultúrkör CD-bemutatóval egybekötött ünnepi műsort tartottak a magyar kultúra napja alkalmából Óbecsén „Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk továbbrezgő dal­lamok és foszlányaik olyat vallanak felőlünk, amit semmi lélekelemzés nem hoz fel­színre. Bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk." (Kodály Zoltán) • • Ü­nnepi műsorral emlékeztek meg a magyar kultúra napjáról Óbecsén, a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör­ben. A telt ház előtt megtartott rendezvényen, amely a budapesti Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Nemzeti Kulturális Alap és az óbecsei önkormányzat támoga­tásával jött létre, ünnepi köszöntőt Szerda Balázs, a Petőfi kultúrkör elnökségének és a Fokos zenekarnak a tagja mondott. Elmon­dása szerint ha a Biblia a könyvek könyve, a himnusz az énekek éneke.­­ A zene ott kezdődik, ahol a szavak ha­talma véget ér. Az éneklés a beszéd, a sza­vak zenévé magasodása, a hangunk pedig a legősibb, legbensőségesebb hangszerünk... A dalaink tehát a kezdetektől fogva velünk élnek: itt vannak nekünk a legnagyobb öröm kifejezésére, a legnagyobb bánat elsírására. Felemelnek, magunkba fordítanak, gyógyí­tanak, lelkünket zengetik, amióta létezünk: zeng a lélek, zeng a szó. A zengő szó lelkünk legbelső zugainak kinyílását, nekünk benne kiteljesedést jelent. Ezért maradt meg ne­künk, mert szükségünk van rá, ha néha tudat alatt is, akartuk, hogy megmaradjon. Kapasz­kodunk beléjük, mert ősiségünket, elődeink szellemét hordozzák, melyhez ragaszkodunk. Ragaszkodunk, mert jövőt csak úgy építhe­tünk, ha ismerjük és tiszteljük a múltat. A műsor a Hiimnusz eléneklésével, illetve Károlyi Egon szavalatával kezdődött. A ren­dezvénnyel a magyar népdal előtt is tiszte­legtek a kultúrkör tagjai, hiszen egy népzenei, népdalos CD-bemutatót tartottak. A Petőfi kultúrkörben kiválóan dolgozik a népzenei szakosztály, a Botra férfikórus, a Dúdoló kó­rus, a Szelence énekegyüttes, a Csobolyó fiú­kórus, illetve a gyermekcsoportok, a Csicsör­­ke, a Csörögi, a Csincsele, a Pendely és a Be­csei vonós banda. Régi vágya volt a kultúrkör vezetőségének, hogy a csoportjaik hangfel­vételeiből egy lemezt adjon ki. Ezt a 2018-as év végén sikerült is megvalósítania a Nemzeti Kulturális Alap és a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Tit­kárság támogatásával. A Daloló óbecsei kul­túrkör című hanghordozón a Petőfi kultúrkör népdalcsoportjai szerepelnek, amelyek a mű­sor során ízelítőt adtak elő a CD tartalmából. Kisimre Szerda Anna, a Dúdoló és Szelen­ce énekcsoportok vezetője szerint az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör újjáalakulása óta, azaz közel harminc éve ad helyet, ott­hont mindazoknak, akik valamilyen művé­szeti ágban szeretnék és tudják is önmagukat kifejezni.­­ A kultúrkör csoportjai mindig arra tö­rekedtek, hogy produkcióik, előadásaik a lehető legszínvonalasabbak legyenek. A legfiatalabbaktól kezdve a legidősebb kor­osztályig mindenki minden alkalommal a maximális teljesítményt igyekszik kihozni önmagából. Hogy ez leggyakrabban sikerül is, azt a versenyeken, megmérettetéseken, minősítőkön elért eredmények bizonyítják. Az énekcsoportok, énekszólisták és kettő­sök működésük óta már szerepeltek külöfé­­le hangfelvételeken, kiadványokon, például a Szólj, síp, szólj népzenei vetélkedő hang­szalagján vagy a Táncház - Népzene cd-jén. A kultúrkör számára nagy büszkeség, hogy ilyen énekszólisták és csoportok működnek berkeiben, akik/amelyek méltón szerepel­hetnek egy lemezen, de a csoportoknak is öröm, hogy megadatott az a lehetőség, hogy hangfelvételek készüljenek műsor­számaikból. Egyik-másik csoport viszont arra is megérett már, hogy önálló lemeze legyen. Csoportvezetőként pedig hálás va­gyok minden kórustagnak, hogy odaadó munkája, igyekezete és tehetsége árán sok szép siker és élmény tulajdonosai vagyunk. A HIMNUSZT AZ ÖSSZES FELLÉPŐ ÉNEKELTE 28 CD ® 2019. Január 24.

Next