Családi Kör, 2019. január-március (30. évfolyam, 1-13. szám)
2019-01-03 / 1. szám
A doroszlói és gombosi gyermekek közös karácsonyi műsora 1993-ban ünnepelték először nyilvánosan a karácsonyt Doroszlón. Ma ez a mondat sokaknak nem bír különösebb jelentőséggel, pedig 1993-ban annak ellenére, hogy a kommunizmus már leáldozóban volt, és javában zajlott a jugoszláv polgárháború, még mindig nem volt ildomos ilyen jellegű műsorokat szervezni. Negyed évszázaddal ezelőtt - végzős egyetemistaként - kezdtem el váratlanul történelmet, majd hamarosan zenét is tanítani a doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskolában. A váratlan munkalehetőség onnan adódott, hogy a polgárháború következtében egyre többen hagyták el a falut. Történészként a történelem tanításával még boldogultam is (ugyanis elő volt írva, mit és hogyan kell tanítani!), de a zenekönyvekben előirányzott kommunista, mozgalmi dalokkal már nem tudtam mit kezdeni. Ekkor egy váratlan, de számomra logikus lépésre szántam el magam, s hirtelen ahhoz nyúltam, ami a kezem ügyében volt, vagyis a doroszlói hagyományokhoz. Mivel magam is táncoltam a doroszlói Gyöngyösbokrétában, pár népdalt korábbról már ismertem, de nekem sokkal több „kincsre" volt szükségem, ezért tanítás után nyakamba vettem a lábam, és a falu nótafáihoz látogattam. Nehezen ment az adatközlőim megszólaltatása, hiszen a „nem létező" front tőlünk pár kilométernyire húzódott. A Vukovárt és környékét érő lövések még nálunk is berezegtették az ablakokat. Eleinte elutasítottak, vagy már nagyon lejáratott műdalokkal rukkoltak elő. Idővel azonban bizalommal fogadtak, és rengeteg népdalt, szokást sikerült felvételeznem öreg magnómmal, amikor áramunk volt, hiszen 1993-ban ez sem számított természetesnek, egyértelműnek, így jutottam birtokába a hagyományos doroszlói karácsonyi népszokásoknak. Elsősorban Kovács Endre helyi néprajzosnak a segítségével, de később olyan dalokat, szokástöredékeket sikerült felkutatnom, amelyekről még ő sem tudott. Ám nemcsak felkutattam őket, hanem be is tanítottam egy párat. A padlásokról, szekrények mélyéről előkerültek a kellékek, és ennek hatására 25 évvel ezelőtt - akkor még kézzel írott plakátok segítségével - meghirdettem az első karácsonyi műsort. A történethez az is hozzátartozik, hogy a Móricz Zsigmond művelődési otthon vezetőségébe is bekerültem, mert a korábbi vezetőség nagyobb része külföldre menekült, vagy lemondott a polgárháború miatti bizonytalan helyzetre hivatkozva. így vittem színpadra a betlehemes játékot, a becsőkézést (bölcsőkézést), a háromkirályokat, a rucázási szokásokat, egyházi-karácsonyi énekeket és régi karácsonyi verseket, amelyeket az adatközlőim még gyermekkorukban tanultak. Egyemberes produkció volt az egész műsor, és csak a diákjaim álltak mögém, a művelődési egyesület akkori elnöke, meg a szülők, akik a félelem ellenére elengedték a próbákra a gyerekeket. Hihetetlen bizonytalanságban éltünk, a katonaság bármikor lefoglalhatta volna a művelődési otthon termeit, mint ahogy a szomszédos településeken akkor már megtörtént. Ám nem csak ez volt az egyedüli gond, mi a csonthideg termék ellenére is rendszeresen próbáltunk, kékre-zöldre átfagyva. De végül színre vittük műsorunkat - mindannyiunk örömére - telt ház előtt. Akkor még nem jutott „télapós" csomagokra, de a szülők, valamint édesanyám, az irdatlan infláció és nincstelenség ellenére elvállalták, hogy mézeskalácsot és egyéb süteményeket sütnek a fellépőknek. Ennek az első nyilvános karácsonyi műsornak lett egy hozadéka is a számomra, méghozzá az akkori belügyi szervek biztonsági személyzetének a megismerése és az úgynevezett informális beszélgetések sora, amely hosszú ideig életem része lett a következő években. Most, 2018-ban keveseknek ugyan, de még mindig van kinek az immár hagyományosnak mondott karácsonyi műsort megszervezni. Az idei évben nemcsak a doroszlói általános iskola és a művelődési egyesület fogott össze, hanem vendégül látták a gombosi iskola és művelődési egyesület fellépőit is. A nézők újfent tartalmas és meghitt műsor részesei lehettek. A felkészítő pedagógusok (Fitos Erzsébet, Varga Szabó Szilvia, Gellér Márta, Hegedűs Erika, Klemm Valéria, Brindza Ildikó, Kovács Terzity Melinda és Stepanovic Julianna), a szülők, a technikusok és a művelődésszervezők kitettek magukért. A műsort nézve talán csak nekem jutott eszembe, hogy ezt Babos Rozi nénitől, amazt Kistamás Misi bácsitól, Csekellus nénitől, Farkas Viktóriától, Mészáros Annától, Diósi Páltól és még sok más adatközlőmtől gyűjtöttem annak idején. Kistamás Mihálytól, a falu kocsmárosától nemrég búcsúztunk, a többiek már régóta nincsenek közöttünk, de a kincseik - amelyeket a kommunizmus ideje alatt magukban őriztek - továbbhagyományozódnak, most is a színpadra kerültek, immár negyed évszázad után. Bár fogyatkozunk, remélem, sokáig élni fognak még a doroszlói hagyományok! A szívmelengető műsort követően a fellépőket a művelődési otthonban marasztalták, mint 1993-ban. A hagyományokhoz illően megvendégelték a kicsiket és nagyokat, most a Dunatáj Egyesülés, illetve a zombori Szórványközpont támogatásával. WILHELM József BÖLCSŐKÉZŐ DOROSZLÓI LÁNYOK A FELLÉPŐ GYERMEKSEREG A TÉLAPÓ ÉRKEZÉSÉT VÁRJA Szitás Emma 2019. január 3. 03 ° B 25