Családi Kör, 2019. április-június (30. évfolyam, 14-26. szám)

2019-04-18 / 16. szám

gás egészét. Fejleszti, kibontakoztatja a gyermek személyiségét, és a jól előadott darab az élménynyújtáson kívül igazán jótékony hatású kicsire és nagyra egyaránt. A színházba való bevezetés első lépése is a bábjáték. Öröm látni azt, hogy a szülők, nagyszülők nagy elszántsággal és rendszeresen hozzák havonta megrendezett báb­előadásainkra csemetéiket. A felemelő élmény a mesélőre nézve is igaz, visszahat. Mindig úgy érezzük egy előadás után, hogy mi töb­bet kaptunk, mint amit nyújtani szerettünk volna, mert a gyermeki visszajelzés őszinte, igaz, a kicsik sűrűn-sűrűn odaszaladnak, és ki­mutatják tetszésük a bábjáték végén. Mindenképpen eredményesnek értékelhető ez a kezde­ményezés, látva a gyermekek lelkesedését, ahogy résztvevői voltak a darabnak, szurkoltak a bajba jutott mesehősöknek, azonosultak velük, átélték a mese feszültségét. Reméljük, sor kerül majd a második, harmadik, sokadik bábfesztiválra is, és itt helyben gyökeret ereszt a bábjátszás, a színházlátogatás hagyománya! - Sikernek élem meg, ha mások szemében - nemcsak a gyere­kekében, hanem a felnőtt kísérőikében - is visszatükröződni látom annak a lelkesedésnek a szikráját, amellyel mi belevágunk egy-egy mese feldolgozásába, a bábok életre keltésébe. Ez a visszajelzés ad lendületet a továbbiakhoz. Ezen a területen is fontos a fejlődés, a szakemberektől való tanulás, fesztiválokon, képzéseken való rész­vétel. Kell a mese, kell a játék! Gyógyítja a sebeket, elindítja a kép­zeletet, melegíti a lelket. Az I. Adai bábfesztivál és kiállítás nem jött volna létre Ada köz­ség önkormányzatának támogatása nélkül. Köszönettel tartozunk a Jusoft cégnek, a T1 Ada vállalatnak, a Family pékségnek, a Mimi Decornak, a Berko Mol cégnek, a Gaby könyvkereskedésnek, az Elas­tic Trade-nek, az Artico üzletnek, a Gradl Produktnak és még sok helybeli segítőkész embernek, amelyeknek/akiknek az összefogá­sával megvalósíthattuk ezt a tartalmas programot. HORVÁTH Melinda Húsvétváróban Felsőhegyen Április 6-án húsvétváró ételkiállítást rendeztek Felsőhe­gyen. A helybeli könyvtár tagjai az idén első alkalommal szer­vezték meg az eseményt, amelynek célja, hogy a szórakozáson és baráti kapcsolatok ápolásán kívül bemutassa, megismer­tesse a tájegységünkre jellemző régi hagyományos, bojtos ételeket, valamint a húsvéti ünnepi asztal étkeit is. A kiállítá­son 10 csapat vett részt. Felsőhegyről a szervezőkből tömö­rülő Könyvtár csoport, valamint a Dús hús csapat, a Népdal­barátok klubja, a Nők Szervezete, a Ballangó civil szervezet, az adahatári tanyavilágból az Adahatár Tanyabarátok Egyesülete, Zentáról a Rozetta Kézműves Társaság, Zentagunarasról a Mag Hagyományápolók Egyesülete, Keviből a Móra István Művelő­dési Egyesület és Csantavérről az Arany Ősz Nyugdíjas-egye­sület. A rendezvényt Juhász Lassú Kornélia könyvtáros nyitot­ta meg. Minden csoport a maga és a szerettei emlékezetében élő ételekből válogatva készített a kiállításra étkeket. A hús­véti foszlós kalács fonott változata különleges formában és alakban volt jelen a csoportok asztalain. A hagyományos házi torták, sütemények, ínyenc falatok mellett olyan bojtos éte­leket is bemutattak, mint a bodagot, tepsiben sült krumplit, tejlevest, lebbencslevest, krumplilevest vagy a már alig ismert cókmóklevest. A kiállítással egy időben húsvéti rendezvényhez illő kultúr­műsorra is sor került is. A műsorban helybeli iskolások vettek részt: Deák Viola, Papp Heléna, Kalmár Leona, Szabó Bence, Rekovics Regő egy-egy mesével szórakoztatta a közönséget. A legidősebb fellépő a 85 éves Bilicki Borbála volt, aki verset mondott. A Cinege óvoda óvodásai a Nyújtogatózik a napsu­gár címmel tavaszváró táncprodukcióval szerepeltek. A Cso­konai Vitéz Mihály iskola negyedik osztályos tanulói a tanító nénijük, Csonti Melinda vezetésével a húsvéti locsolkodásról mutattak be egy kiselőadást. A zentai Ispiláng gyermek-nép­­táncegyüttes műsora is elkápráztatta a közönséget. A helybeli Népdalbarátok klubja húsvéti templomi énekekkel szerepelt, a Varga Teréz vezette kisiskolásokból álló csoport énekelt és táncolt a műsor során. A rendezvény végén Szőke Anna néprajzkutató értékelte az ételeket. A néprajzkutató kiválónak minősítette a bemuta­tott ételeket, értékesnek tartotta, hogy olyan ételek kerültek bemutatásra, amelyeket 50-100 évvel ezelőtt fogyasztottak az emberek. A szervezők szerény ajándékkal kedveskedtek a kiál­lító csoportoknak, ily módon is megköszönve részvételüket az első felsőhegyi húsvétváró rendezvényen. FARKAS Mónika A KIÁLLÍTÁS CÉLJA A BÁBGYŰJTEMÉNY BEMUTATÁSA VOLT A MESÉK BEINDÍTJÁK A GYERMEKEK KÉPZELETÉT A HELYBELI CINEGE ÓVODA ÓVODÁSAI A SZÍNPADON 2019. április 18. 51

Next