Családi Kör, 2019. április-június (30. évfolyam, 14-26. szám)

2019-05-23 / 21. szám

UTAZÁS­ kor is, ha az útmutatók is megemlítik, illetve útvezetőnk is hangsúlyozta, figyeljük meg, hogy a szultánnak és a férfiaknak fenntar­tott körlethez, a dísztermekhez képest, amelyeket több tonna arannyal, hatalmas Baccarat kristály csillárokkal, manufaktúrá­ban készült szőnyegekkel, nemesfa burko­latokkal díszítettek, mennyivel szerényebb kivitelezésűek. S noha ottjártunkkor - felújítás miatt - a Topkapi szeráj (1459-ben II. Mehmed kezd­te építettni, 1465-ben fejezték be és 1853-ig volt a török szultánok rezidenciája) háreme­it nem láthattuk, képről ítélve ugyancsak a szultán családjának és magánéletének szín­helye volt elsősorban­­ távol a róla készült európai képek obszcén fantáziavilágától. (A névtelen háremhölgyek jellegtelen és unalmas élete sorát hosszú évszázadokon keresztül is csak néhány kiemelkedő példa törte meg, pl. az átlag­ember által főleg a Szulejmán-sorozatból megismert Rokszolána, más néven Alekszandra/Anasztázia Liszovszka, aki Hürrem szultána néven vonult be a történelembe.) Érdekességek, mulasztások Öt nap alatt végigjártuk és néztük, természetesen, a város leghíre­sebb tereit, létesítményeit (pl. Hippodrom), épületeit (a Kék mecsetet, a Hagia Szophiát, a Szulejmán-dzsámit, az ortodox monostorok és kolostorok közül a Kherát színpompás mozaikjaival, a Konstantinápo­lyi Ökomenikus Patriarchátus székhelyét, a Szent György-tem­plomot ereklyéivel stb.), voltunk a Boszporuszon túl, a város ázsiai részén, a Pa­noráma kilátóról tekintettünk vissza az akkor ködbe burkolódzó városra, hajókáztunk (élve­zetet csökkentő szakadó esőben, a hajó alsó, zárt részébe szorulva!) a szorosban, lemen­tünk a Bazilika Ciszterna néven ismert bizánci víztározóba, elmentünk a modern Taksim tér­re, az Egyiptomi bazárba, utaztunk az isztam­buli metrón és villamosjáraton, megnéztük az Archeológiai Múzeum épp nyitva tartó részle­geit - és rengeteg más apró látnivaló, részlet állított meg bennünket a szökőkutaktól a pa­vilonokig, kertekig és parkokig. Ezúttal nem jött velem állandó utastár­sam, a fiam, ezért bizonyos programokhoz nem volt partnerem, mint például a város gasztronómiai különlegességeinek kipró­bálásához, ami esti vendéglőjárások során valósulhatott volna meg, így csak a török, azaz autentikus kebabot, változatát, a dö­­nert és a kumpinak nevezett töltött, óriási sült krumplit próbáltam ki. Lemaradtam a török estről, nem mentem be - egyedül, nőként azért mégsem ildomos! - az itt nagy kultusszal bíró vízipipabárok egyikébe se. Ott-tartózkodásunk utolsó előtti napján arra lettünk figyelme­sek, hogy hatalmas, ünneplő tömeg hömpölyög az utcákon, szá­guldozó autókból zászlókat lengetnek ki. Szerbiai példákból ki­indulva valamilyen sportgyőzelemre gondoltunk. Csak később, a média tájékoztatása révén jöttem rá, hogy az ellenzék ünnepelte ekkora eufóriával a hatalmi párt részéről nagy nehezen elismert helyhatósági választási győzelmét. A helyszínről tudósíthattam vol­na az eseményekről lapunkat! így jár, aki nem eléggé rátermett... BENCE Erika Boldog volt a világ s e hiú szó: Szentség, Nem volt a legszörnyűbb gonoszokra mentség. Állott a Természet örök építménye, Élt az emberiség legszentebb törvénye. De miólta ennek sok romlást szenvedett Oldalába raktad, bal madár­ fészkedet: Azólta számodra rakja a lenyomott Értelem azt a sok felséges templomot. Azók­a adja ki a kenyért házából, Kikapván éhhel holt kicsinyje szájából A szent névre vágyó, balgatag anya is, Hogy tudjon mit rágni dervised foga is. Sok bolond kiadja utolsó fillérét, Leteszi a mennynek árendáját s bérét, Hogy mikor az óltárt építik számodra, Kecskeszőrt vihessen ő is óltárodra. Nappali altodban látsz ezer álmokat S éjjel a népek közt húholod azokat. Jöjj ki a nappali fényre, hadd láthassunk, S mennyei képedet látván, imádhassunk. Te a vak homályban rakod a templomot És onnan ígéred a paradicsomot, S csak betolongjanak hozzád a meséba, Az észt és a virtust hagyod csak kardéba. Hát már hogy valaki bőjtölget pénteken, Hogy éljen s mezítláb jár a szent helyeken, Olyan nagy érdem-e egy-két liturgia, Hogy az ember azzal lehet Isten fia? S hogy paradicsomba és mennyire részt vegyen. Szükség, hogy skeleton és zarándok legyen? Külömben nem lehet idvezült törökké, Ámbár emberséges ember volt örökké. Egy paradicsomot magának így tetet Minden nemzet s abból kizár más nemzetet. Természet! emeld fel örök törvényedet, S mindenek hallgatni fogják beszédedet. E kézzel fogható sötétség eltűnik, Az éjnek madara hóholni megszűnik. Egy jóltévő világ a mennyből kiderül, S a sok kigondolt menny mind homályba merül, Ah, ti máris abból fakadt indulatok! Nyelvemre harsogóbb hangokat ontsatok. Emelkedj fel, lelkem! - előre képzelem, Mint kiált fel szóval egyet az értelem, S azonnal a setét kárpitok ropognak: A szívről az avúlt kérgek lepattognak; Tárházát az áldott emberiség nyitja, Édes fiainak sebeit gyógyítja; A szeretet lelke a földet béreli, S az ember az embert ismét megöleli. Eloszlanak a szent s a panaszos hangok, Boldogító érccé válnak a harangok. Azzal sok száz embertárson segítenek, Amin most egy cifra tornyot építenek. Siess, késő század! jövet, óh boldog kor! Én ugyan lelketlen por leszek már akkor, De jöttödre vígan zengem énekemet: Vajha te csak egyszer említnél engemet Úgy e bagoly világ ám rémítne tőle. Nemes utálással halnék ki belőle. 2019. május 23. 51

Next