Családi Lapok, 1854. január-június (3. évfolyam, 1-12. szám)

1854-03-31 / 6. szám

——­­ 252 zattal a maga részéről, minél kevesebb áldozat követelésével a köznek részé­ről , — ezt teszi ama Szentnek nevében , kit vezéréül, eszményéül választott, talán könnyebben sikerülend ezentúl a társulatnak, mert — remélihetőleg — könnyebben, tisztábban fognak a nagy közönségtől megértetni czélzatai. Szent István, a magyarok első és dicső királya oktatott, tanított, k­t fönséges czéljának , a kereszténység megalapításának kedvéért. Szó és betű, beszéd és könyv, törvény és építkezés, — mindezek egyiránt vadának kime­­rithetlen eszközei, — s a nagylelkű bőkezűség határt nem ismert. Illy nyom­dokon haladva — s habár csak egyikét ez eszközöknek ölelni áll is hatal­munkban — mikép ne reméllnénk legalább némi sikert, némi eredményt arat­ni ? Illy példa után indulva, mikép ijednének vissza a nagylelkűség­ szülte né­­melly áldozatoktól azok, kiket a Gondviselés a szellem és szív erején kívül földi javakkal is megáldani kegyeskedett? — Midőn tehát a magas kormány, s különösben Ő cs. kir. Fönsége Albert Főherczeg Magyarország katonai és polgári kormányzója irányában a meg­adott kegyelmes engedélyért a társulat a legmélyebb hálával adózik; legyen szabad azon reményünket e helyen kifejezni, mikép nem maradand viszhang nélkül a haza határain azon őszinte óhajtásunk . Dús áldás és viruló siker koszorúzza a Sz­e­n­t -I­s­t­v­á­n-T­ár­s­ul­at újabb működéseit! ÖNBÍRÁLGATÁS. A világ­megváltó egy nagy súlyú törvényt hagyott hátra az emberi nem részére e szavakban . ..Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei atyátok tö­kéletes.“ És habár e tökélyt a véges ember el sem érheti, mégis törekednie kell, hogy azon fokig juthasson , a mellyre saját erejéből és az isteni kegyelem által felküzdheti magát. Erre neki segítségül adattak: a hit, reménység és szere­tet. A testnek gyarló természete; annyi ezer bűnre kínálkozó körülmények; ama titkos hajlam a vétekre, melly megmagyarázhatlanul lepi meg a legszilár­dabb lelkű s jellemű embert is : az erkölcs-gyakorlást igen megnehezítik.... Nagy küzdés, munka s állhatatosság között terem csak az emberi életnek leg­szebb virága : az erény, és az aranyként, a viszontagságos élet próbatüzén tisztul s erősbödik , a­mig a kényelem között lankadásnak indul. A termé­szetbúvárok azt mondják, hogy a drága­ gyöngy a tenger fenekén illy módon terem . Van egy kagyló, a m­ellynek egy más féreg, ellensége és gyöngyhá­zát átfúrni szokta; e kagyló — védelmeül a fúrt lyukon önmagából bocsátja ki amaz anyagot, a mellyből képződik — a gyöngy, és igy tömi be a rész ellensége irányában, így terem az erény is az ember szívében; és a külső ellenséges világ behatásai ellen, pánczélul szolgál; a­mennyi megtámadásokat kap, annyi erény-gyöngy képződik — a szív kamrájában. Hanem olly állhata­tosnak kell lenni a szívnek is, mint a kagylónak — a védelemben. Ezen áll-

Next