Csiki Lapok, 1924 (36. évfolyam, 1-51. szám)

1924-04-20 / 16. szám

XXXVI évf. Mercurea Ciuc—CsikBiereda, 1924 április 20. 16. Beám. Megjelenik mindo» vasárnap. ^rw jUf ^Br «fe m^/k ^Br j|y Előülletési ár vakabb«. I % I­K­I 1 A­t^I­III £ S;v,„ : 1: w.kirktoyv­ éBwhk^ i IE mm 11 1 1 1 IPi 1 1 I II ^U9id^VT kedéso SlkwerS», Lovk If | Jf i ■ M 1 11 111 11 8 NI ° l­8<5bban "***»***■ a hirdetések árai éa elafixo­ Wk 8688 WQt Ií%Btfi fi ®! fül W8 Kéziratok nem adatnak vissza, tési díjak előre küldendők. Nyílttéri kőkemények . *«—W *- POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI É8 TÁRSADALMI HETILAP. «►.——«*»­ Megértés és egyenlő jogok. Lapunk előző számában beszámoltunk Fiorea prefect beiktatása, valamint az azt követő társas ebéd lefolyásáról és ígéretet tettünk, hogy a társas ebéden Balogh Géza vezérigazgató által elmondott és nagy­­hatást keltett beszédével vezető helyen bővebben fo­gunk foglalkozni. Ezen ígéretünket annál szívesebben váltjuk va­lóra, mert hisz Csik vármegye lakosságának csak egy kis töredéke volt abban a szerencsés helyzetben, hogy a tárnasebéden jelenlevő törvényhozói testületi togok, prefect és a legközvetlenebbül érdekelt köztisztviselők előtt elmondott olyan beszédnek legyen lUítanúja, amely mindannyiunk fájdalmát és sérelmeit tolmácsolta nyíltan, magyaros bátorsággal. Balogh Géza felköszöntőjében a m­agy­arság lojali­­tását, honpolgári kötelezettségeinek feltétlen telje­síté­­sét hangoztatta; a kölcsönös megértés, tisztelet és megbecsülés elvét kívánja valóra váltani, s a magyar­ságot a románsággal egyaránt megillető azonos és egyenlő polgárjogok tényleges elismerését és meg­adását követelte. Akik közelebbről ismerjük Balogh Géza egyéni­ségét és gondolkozás­módját, nem lepődtünk meg a férfias, egyenes és őszinte szavak hallatára. Ismerjük kiváló erényeit, vezérszerepre való hivatottságát, tud­juk, hogy minden amit, mond és tesz, egy egész em­bernek jól megfontolt szava és tette. Megalkuvást nem tűrő jelleme, feltétlen becsületessége, páratlan önzet­lensége és emberfeletti nagy munkabírása közmondás­­szerű és tudjuk — mert számtalanszor tanújelét adta ennek, — hogy ezen erényeit rátermettségénél fogva mindig a köz javára értékesíti. Igen sokan, akik őt közelebbről nem ismerik, meglepődve, szinte nyitott szájjal és lélegzet vissza­fojtva hallgatták a mindannyiunk lelket ölő keservet to­la­ácsoló sasvakat. Sokaknak arcán már a kimondott, súlyos igazságok puszta hallására előbb a félelem, majd megkönnyebbülten az öröm érzetét lehetett ész­lelni, a jóllehet, hogy ezt egymás között mindannyian elmondjuk, ott ahol kell, a legilletékesebbek előtt féfiaa bátorsággal és nyíltsággal egyedül ő mondja el. Vannak még számosan, kik szintén hivatottak lenné­nek — sőt a Magyar Párt­nál elfoglalt szerepük erre egyenesen áötaátané — ilyen alkalmakkor mindnyá­junk érdekében kifejezésre juttatni sérelmeinket, ezek orvoslását követelni és a megnyirbált jogainkért s ikra szállni. Kívánatos volna, ha a Magyar Párt gyakrabban hallatna, több ízben adna életjelt magáról, hogy a vármegye lakosságát ébren tartsa és ne Csupán a választások előtt egy pár nappal lépjen ide-oda kap­kodással akcióba a választásnak magyar szempontból való sikera érdekében,­­ mert nyilvánvaló, hogy egy kitűzött cél csak alapos, folytonos munkával előkészí­tett talajon érhető el. Balogh Géza ezen utóbbi, a magyarság érdekei­nek szolgálni kívánó felszólalásához és magatartásá­hoz — amellyel megállapíthatjuk, mély hálára köte­lezte vármegyénk lakosságát — hasonlót vártunk többi vezető embereinktől is. Jóleső érzéssel konstatáljuk, hogy e felszóllat­ás részleteinek megismerése iránt széles körben nagyfokú érdeklődés mutatkozik és min­denki örömének ad kifejezést, hogy­ e bátor beszéd elhangzott. Ez örömünk nyilvánítása és Balogh Gézának e felszólalásával összefüggésben vallott nézetét közvet­lenül megismerendő, felkerestem hivatalában. Lekötelező szivea négyftt fogadott a dacára a bank és ennek üzemei által adott nagymérvű elfoglaltságá­nak, készséggel állott rendelkezésére. Első kérdésemre, hogy a Magyar Párt várme­gyei tagozatának nevében és megbízásából szólalt-e fel, nem várt feleletet kaptam. Nem, ilyen megbízásom nem volt. Sajnos pártunk semmi aktivitást nem fejt ki. Még csak élesen­ sem ad magáról. Ezért mint annak egyszerű tagja, minden megbízás nélkül, fajom iránti szeretetből szólaltam fel a legutolsó pillanatban akkor, midőn láttam, hogy magyarságunk részéről senki nem hallatja szavát s vendégeink távozni készülnek. Kérdésünkre, hogy annak idején Spatar-t megbí­zásból köszöntötte-e, már azt a feleletet kaptuk: Akkor igenis a magyarság ott jelen volt repre­zentánsainak felkérésére és megbízásából beszéltem. További azon kérdésünkre, hogy minő cél és szándék vezérelte bátor és szókimondó felszólalásában, szerényen hárít el magáról minden érdemet. Szerinte dr. Pál Gábor is védte a magyarság érdekeit és teljesítette bátran kötelességét — amíg aktíve dolgozott. Bajnok ma visszavonul a politikától. Mióta elvonult a küzdő­térről, azóta, mint vezérürü nélkül maradt juhnyáj, céltalanul bolyong pártunk. Számos nagy horderejű kérdés adatott elő, hol vagy egyáltalán nem, vagy nem megfelelő módon, nem megfelelő erél­lyel jártak el , minden őszintén meg­vallom módfelett lehangolt és elkeserített. Ami pedig szerény felszólalásom lényegét illeti, erre csupán azt mondhatom, nem akartam az öröm­­cseppekkel telített pohárba ü­römcseppeket önteni, de úgy éreintem, hogy egy igazságszerető és mindenben megértést tanusító ember — mint amilyennek Flores prefectet az egész vármegye tartja és ismeri — meg­érti panaszainkat és sérelmeinket s azzal teszek neki szolgálatot, ha ezeket ott és azok előtt tárom fel, kik hivatva vannak a bajok és sérelmek orvoslására. Jól tudom, nem Fiorea prefect és a hozzá ha­sonló műveltségű egyének okoztak nekünk annyi ke­serűséget, a végnélkü­li szenvedések és keserű meg­aláztatások hosszú sorát nem ők idézték elő, hanem napról napra előidézték azon kisebb műveltséggel bíró egyének, kiket máról-holnapra a sors felszínre dobott s kik a hatalommal nem élni, — hanem csu­pán visszaélni tudtak. Tisztelet körülök a kivételek­nek — elismerem hála Istennek ilyennek is vannak, — de viszont nagyobb számmal vannak olyanok, kik az ország megerősítésének titkát abban látják: min­dent tűzzel-vassal irtani, ami magyar; anyagiakkal, életi­nteztenciájában előbb tönkretenni, majd ifjához, nyelvéhez és vallásához való ragaszkodásában minden áron meggátolni, szóval kiirtani mindenkiből magyar­ságát Amidőn panaszt és zokszót hallattam, tettem azt azért, jelezzem, itt a 12-ik óra, szűnjön meg az atro­citásoknak oktalan folytatása Az arra illetékesek gondoskodjanak arról, hogy a legnagyobbtól leg­kisebbig minden faktor tartsa tiszteletben a törvénye­ket. Mi jogállamban, a jog,ó a törvényesség uralma alatt születtünk, az anyatejjel ezt szívtuk magunkba. Kivárjuk mint a hazának egyenrangú és egyenjogú polgárai, hogy büntetlenül senki ne élhessen vissza velünk szemben hatalmával. Aki ránk kezet emel, aki vagyon és polgárjogaink ellen tör, aki életexisz­­tenciánkat veszélyezteti, a legszigorúbb megtorlásban részesüljön. Ha egy-két esetben elrettentő példái fognak statuálni a megtorlást illetőleg, szent a hitem, azonnal megszűnik minden brutalitás és hivatalos hatalommal való visszaélés. Amíg azonban ez be nem következik, ma és mindennap, minden rendőr­­legény, minden más hivatalos közeg emberi méltósá­gunkban földig aláz, agyba-főbe ver minden jogkö­vetkezmény nélkül Balogh vezérigazgató további kérdésemre kitért annak fejtegetésére, mire célzott azon kijelentésével, hogy a sérelmek folytatása előbb-utóbb összeforraszt­­ják úgy a magyarságot, mint amilyen egyek és egy­ségesek­ voltak küzdelmükben a románok. Szerinte valóban gyönyörű iskolapéldát szolgáltatott a román­­ság annak idején mint népkisebbség, hogyan kell faji érdekeik védelmében egységesnek és hatalmasnak lenni. Az akkori vezetők tudják legjobban, mit és minő intenciókkal tettek, hogy Erdély összes román­jait, egy táborba egyesítsék. Amíg ezt el nem érték, különösebb eredményt nem tudtak felmutatni, ami természetes is. De amidőn a faji öntudatot­ életre keltették, a tizenkét pontban összefoglalt igazi román kötelességérzet és teljesítéssel, amidőn ezen tizenkét parancsolatuk minden egyes pontját minden egyes román lelkébe vésték, megtartották és mindenkivel megtartatták; egyszerre nagyok, egyek és hatalmasok lettek s ennek köszönhetik azt, hogy egykoron merésznek mondott álmaik valóra válhattak. Balogh vezérigazgató azért célzott felszólalásá­ban erre, hogy jóindulatúlag figyelmébe ajánlja a románság vezetőinek, bánjanak a magyarsággal emberségesen, tartsák tiszteletben annak emberi- és polgárjogait, meri állítani, hogy soha se fog a magyarság — létének veszélyeztetése nélkül — hasonló tizenkét parancsolat megszövegezésére gon­dolni, azt a magyarság lelkébe bevésni. Szerinte a magyar annyira logális, annyira megértő és legfőké­­pen jóhiszemű, hogy jogainak tiszteletben tartása esetén minden időkben lesz olyan jó hazafi, mint maguk a románok. Elég a magyarnak egy barátságos jó szó, jogainak elismerése, már­is boldog, sorsával megelégedett. Tehát első és legfőbb teendő: szüntes­senek meg minden túlkapást 68 sérelmet, az indula­tok felkorbácsolása helyett azoknak megszüntetésére törekedjenek, mint okosak és bölcsek ne vessenek szelet, hogy vihart arassanak. Végül kérdést intéztem Balogh vezérigazgató­hoz, reméli-e, hogy vármegyénkben is helyreáll a nyugalom és béke, az általa kívánatosnak tartott megértés és barátság elkövetkezik-e ? Határozott fele­letet kaptam. Igen, ha emberséges bánásmódban lesz részünk, ha tapasztalni fogjuk, hogy nem harmadrangú osztályba sorozott polgárai vagyunk e hazának, hanem románt és magyart tényleg egyforma jogok és kötelezettsé­gek illetnek meg. Teremtsék meg ennek előfeltételeit és lehetőségét az arra hivatott tényezők, viszont mi magyarság garantáljuk: feledünk minden sérelmet, egyek és barátok leszünk s vállvetett munkával fogunk küzdeni közös hazánk felvirágoztatásáért. Míg Balogh szavait papírra vetettem, konstatál­tam, hogy ez örökösen dolgozó gépember drága ide­jének — nála az idő pénz — hosszas lefoglalásáért az idegességnek legkisebb tanujelét se árulta el, » ez feljogosított arra, hogy kérjem, ha már nem ér rá tollat ragadni és mindannyiunkat érdeklő gondolatai papírra vetni, engedje meg, hogy hébe-korba ezért ajtaján bekopogtathassak. A kapott engedéllyel élni fogok, hiszem, hogy velemmel együtt sokan fogjuk e közvetett írásokat figyelemmel olvasgatni. Nagy-Zsám volt jugoszláviai községet Ro­mániához csatolták. Az átadás és főleg az átvétel fé­nyes ünnepi külsők között zajlott le. A községnek lakosságát nagyrészt svábok képezik. Az átvétel es­téjén a falu előkelőségei bankettet rendeztek, amelyet részt vett az átvevő-bizottság elnöke is. Kiadás és vig­yanalazás közben tartotta meg az elnök úr nagyhatású üdvözlő beszédét, amelynek gerincét egy allegória képezte. Nagy Zsám község — úgy mond — a szép meny­asszony, kit ime, most örökre elvisz magának a vő­legény, a mi közigazgatásunk. Egy öreg sváb kissé póriasan jegyezte meg erre Úgy van ez bizony és most be fog teljesedi rajtunk is a menyasszonyok végzete. Mindenkinek. Az évek gyors egymásutánban peregnek és szo­morúan tapasztaljuk, hogy azoknak az államokmá­­nyoknak rendelkezései, melyek a romániai nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok jogait biztosít­ják, alig ismeretesek a lakosság széles rétegeiben. Még elkedvetlenítőbb pedig az a tapasztalat, hogy előkelő, fontos hatáskörben működő román vezető emberek sem igen ismerik ezeket az államokmányo­kat Nevezetesen pedig az ország alaptörvényének jel­legével felruházott párisi szerződést, mely szerződés megállapítja, hogy a faji, vallási vagy nyelvi kisebb­ségekhez tartozókra vonatkozó rendelkezések Romá­niára nézve nemzetközi érdekű kötelezettségek s mint ilyenek a Nemzetek Szövetségének Védelme alatt ál­lanak; másik fontos államokmány pedig, amelyik ugyancsak nem nagy figyelemnek örvend, a gyula­­fehérvári határozat. Ezeknek a fontos államokmányoknak egy-egy közérdekű rendelkezését szánjuk mindenki részére ezen a helyen, a sajtó magasabb hivatásának szolgá­latában. Igen sokszor aktualitásként szolgálhat a kö­vetkező rendelkezés: Egyetlen román állampolgár sem korlátozható bármely nyelv szabad használatában a magán vagy üzleti forgalomban, az egyházi életben, a sajtó útján történő vagy bármilyen közzététel terén (Romániának a főhatalmakkal Parisban 1919. dec. 9-én kötött szerződése 8. §.) Személyes szabadság biztosítva van. Senki ellen nem lehet eljárást vagy motozást lefoly­tatni másként mint a törvények által meghatá­rozott esetekben és módon. Senki sem fogható el vagy tartóztatható le másként, mint indokolt bírói határozat alapján, amelyet vele a letartóz­tatás percében vagy legkésőbb attól számítva 24 óra alatt közölni kell (Románia alkotmány törvénye 11. §.) A lakás sérthetetlen. Semmiféle házkutatás sem foganatosítható másként mint az illetékes hatóságok részéről, a törvény által meghatáro­zott esetekben és az általa előírt alakszerűségek szerint. (Románia alkotmány törvénye 13. §.)

Next