Csillag, 1951. január-június (4. évfolyam, 1-6. szám)
1951-02-01 / 2. szám - Haladó Hagyományaink
’HALADÓ HAGYOMÁNYAINK FÁNDI PÁL Jegyzetek Csokonai Vitéz Mihályról (Válogatott műveinek kiadása alkalmából ) Az elmúlt másfélszáz esztendő reakciós irodalomkritikája minden magyar írót beleerőszakolt abba a mondai prokrusztesz-ágyba, amelynek méreteit az uralkodó osztályok érdekei, a haladástól és a néptől való rettegés szabták meg. Mennyi torzítás, mennyi ferdítés, mennyi szemérmetlen hamisítás jelzi irodalomtudományunk történetében a kizsákmányoló osztályok garázdálkodását! A forradalmi lényegéből kiforgatott Petőfi, a kiátkozott Ady, az üldözött és tudomásul sem vett József Attila csak legkiáltóbb példái a haladó irodalom s a kizsákmányoló osztályok kiengesztelhetetlen ellentétének. A fenti példák mellé sorakozik Csokonai „utóélete“ is, akinek írói munkásságán egy évszázadig „munkált“ a reakciós irodalomtudomány és sikerült is kilúgoznia a köztudatban élő Csokonai-képből mindazt, ami a költőben felvilágosult és előretekintő, népi és haladó, szép és bíráló. Olyannyira sikerült, hogy amikor a felszabadulás után megjelent egy tanulmány Csokonairól és újra olvastatta velünk a nagy költő műveit: meglepetten fedeztük fel benne — a kicsapott diák, a dunántúli vándor, az epekedő szerelmes romantikus elbohemizált külsőségei mögött — a magyar felvilágosodás legnagyobb költőjét. Csokonai új méltatói helyesen mutatnak rá arra, hogy a XX. század dekadens burzsoá irodalma a maga képére vagy inkább a maga előképére akarta másítani a költőt. így lett Csokonaiból a kecses formák, a csengőbongó rímek és dallamok formalistája. így lett a hanyatló burzsoázia eszméletlen, formai bravúrokból élő költészetének botcsinálta őse, a hanyatló arisztokrácia talaján fogant rokokó művészet állítólagos képviselője Csokonai Vitéz Mihály. Ez a látszólag pusztán esztétikai-műformai megállapításokra szorítkozó hamisítás természetesen magában hordozza Csokonai társadalmipolitikai helyzetének, magatartásának, jelentőségének hamis megítélését is. Az imperialista kor polgári irodalomszemlélete — jelenkezett légyen akár a népiesség, akár a liberalizmus köntösében — szívesen hirdette, hogy Csokonai az elmúlás, a lemondás lírikusa. — Azt is írogatták róla, hogy „modern“ ember, „tragikus“ lélek, — nem csak mint költőt — művészt, hanem mint „egyéniséget“, mint „magyart“ is elődjükké akarták hamisítani. Csokonai politikai magatartásának nyílt elferdítése hosszú múltra tekinthet vissza. A magyar irodalom meghamisítása igazában, nagy hatósugárral a szabadságharc bukása után indult meg Egyrészt a Bécs felé kacsintó és a kiegyezést ünneplő, másrészt a 48-as örökséget csak frázisokban, külsőségekben vállaló irodalmárok lényegében a forradalommal szembenállva fejtették ki nézeteiket a magyar irodalomról. Az uralkodó osztályok érdekei által befolyásolt véleményeken- az élet minden területén - átsugárzott a forradalomtól való rettegés, a revolúciós haladás gyűlölete. Az irodalomtörténeti nézeteken is. Salamon Ferenc már a múlt században megkezdte Csokonainak ilyen