Csongrád Megyei Hirlap, 1957. október (2. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-01 / 229. szám
Kedd, 1957. október 1. Tanácskozott a KISZ első megyei aktívaértekezlete A vasárnapi számunkban ismertettük az aktívaülésen elhangzott beszámolót, most pedig a vitáról adunk hírt és közöljük az aktívaértekezlet határozatát. , A beszámoló elhangzása után kedves, megkapó jelent következett: piros nyakkendős kis úttörők üdvözölték az aktívaülést, majd kérték a résztvevőket, hogy adják át a Csongrád megyei úttörők üdvözletét a KISZ országos értekezletének. Az első hozzászóló, Mihály Sándor, a Szegedi Mezőgazdasági Technikum diákjairól beszélt, hogy a KISZ nevelő munkája jobb, mint a DISZ-é, jobban figyelembe veszi az ifjúság életkori adottságait, érdeklődési körét. Majd iskolája KISZ-szervezetének eredményeit ismertette. — Az iskolának 150 tanulója van — mondotta —, de csak 31 tagú a KISZ-szervezet. A karrieristákat, a politikailag ingadozókat nem vesszük fel. A KISZ-szervezetünk így nagy tekintélyt vívott ki. Kiss Margit Földeákról, a KISZ-szervezet eddigi eredményeiről és szép terveiről beszélt. Torma Károly, a Szegedi Konzervgyár KISZ-szervezetének képviselője után Rózsa István, a szegedi járási pártbizottság titkára emelkedett szólásra. Elmondotta, hogy a KISZ-szervezetek általában élénkebbek, mozgékonyabbak, mint a DISZ- szervezetek voltak. Sokkal jobban felhasználják a kultúrmunkát, a táncot, a szórakozást a nevelésre, de néhol már túlzásba is viszik és csak a szórakozással törődnek, a politikai neveléssel nem. Nyíri Sándor, a Hódmezővásárhelyi Fémnyomó Vállalat küldötte KISZ-szervezetük új, fiatalos módszereit ismertette. A néphadseregbe bevonulók szüleinek levelet írtak, amelyben megköszönték, hogy gyerekeiket a laza becsületes fiaivá nevelték, és virágcsokrot küldtek nekik. Csákány Béla, a Szegedi Tudomány Egyetem KISZ-szervezetének küldötte arról beszélt, hogy az egyetem 721 hallgatója közül csak 135 tagja a KISZ- nek ,de így is nagy tekintélylyel rendelkezik a KISZ-szervezet. A legfontosabb feladatuk az egyetemista KISZ fiataloknak, hogy harcoljanak a hallgatók tudatában még élő ellenséges nézetek ellen. Dr. Árvai Árpád ügyész elmondotta, hogy a vállalatokban, üzemekben, gazdaságokban rengeteg az aránylag kicsiny 20—50—100 forint értékű lopás. Ez csak szabálysértésnek számít és ezért nem harcolnak ellene megfelelő eréllyel. Kérte a KISZ-szervezeteket, hogy hívják meg előadások tartására az ügyészség dolgozóit, és hogy a saját soraikban is határozottan lépjenek fel a társadalmi tulajdon herdálása ellen. Kovács Alajos, a szegedi úttörő csapatok munkájáról beszélt és elmondta, hogy kísérleteket folytatnak a politechnikai oktatás bevezetésére már az általános iskolákban, az úttörőknél. Bajomi Sándor, a Szentes városi KISZ-bizottság titkára felhívta a figyelmet, hogy a középiskolákban olyanok is felvételüket kérik a KISZ- be, akik részt vettek az ellenforradalomban. Dancs László, a mórahalmi művelődési otthon igazgatója kérte, hogy a pedagógusok lépjenek be a KISZ-be, legyenek együtt a fiatalokkal. Jánoska Gergely elvtárs, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség megyei elnöke nagy derültség közepette ezzel kezdte beszédét: — Biztosan nagy tapsot kapnék, ha megígérném, hogy egy csomó motorkerékpárt, autót, rádiót biztosítok a kiszistáknak. Lesz motorkerékpár is, autó is, repülőgép is — mondotta —, de a műszaki vegyi és gázvédelmi ismereteket is el kell sajátítani. Hangsúlyozás továbbá, hogy csak azokat kell bevonni a Honvédelmi Sportszövetség munkájába, akik szilárdan a munkás-paraszt hatalom mellett állnak. Kiss Zoltán, a makói MTH Intézet tanára javasolta, hogy a magánkisiparban és a szövetkezeti iparban foglalkoztatott ipari tanulók is az MTH Intézethez tartoznak, mert a jelenlegi időszakban senki sem foglalkozik velük. Száraz Pál, a szegedi járás KISZ-bizottság titkára a tanyai KISZ-szervezetek nehézségeiről beszélt, majd kérte az állami és gazdasági szervek segítségét. Varga Pál, az Újszegedi Kender- Lenszövő KISZ titkára bejelentette, hogy üzemükben négy ifjúsági exportbrigád működik szép sikerrel. Ezután az aktívaülés üdvözlő táviratot küldött Kádár János elvtárshoz és a KISZ Országos Szervező Bizottságához. Ezután Fehér Lajos elvtárs, a megyei pártbizottság másodtitkára üdvözölte a megyei párt-végrehajtó bizottság nevében az aktívát. Arról beszélt, hogy sokan megemlítették a KISZ segítésének kérdéseit, de mintha elfeledkeztek volna arról, hogy ez a segítés kétoldalú, a párt is segíti a KISZ-t, de a KISZ-nek is segítenie kell a pártot. A párt az eddiginél több segítséget vár a KISZ-től. Különösen sokat segítne a KISZ a társadalmi tulajdon védelmében. A KISZ nevelőmunkájáról szólva kijelentette, hogy a KISZ feladata az egész dolgozó magyar ifjúság szocialista szellemben való nevelése. A nevelőmunkát azonban nem szabad leszűkíteni csak a pedagógiai nevelőmunkára. Lehet nevelni a kultúrán keresztül is, a szórakozáson, a példamutatással is. Nagyon fontos az ifjúságnak a gyakorlati harc, a gyakorlati tevékenység által való nevelése. — Úgy dolgozzunk — mondotta befejezésül Fehér eliére —, hogy egy sor szovjet anyának ne azért kelljen gyermeket szülni, hogy meghaljanak a mi szabadságunkért. Simon Sándor felszólalása után Balogh László elvtárs adta át a KISZ Országos Szervező Bizottságának az üdvözletét az aktíva résztvevőinek. Az aktívaülésen megválasztották a KISZ 41 tagú megyei bizottságát és a 18 küldöttet a KISZ első országos értekezletére. Majd Balogh László elvtárs átadta a szovjet fiatalok ajándékát azoknak az üzemi KISZ-szervezeteknek, amelyek a VIT alkalmából ajándékot küldtek Moszkvába. Ezután a KISZ Országos Szervező Bizottsága nevében 9 fiatalnak átnyújtotta a Ságvári-emlékérmet, mert az ellenforradalom idején és utána helyt álltak a népi hatalom védelmében. Emlékérmet kapott Kovács Ferenc, Czikora Sándor, Gyovai Lajos, Papp István, Czirbus Imre, Csákány Béla, Halasi Sándor, Száraz Pál és Hegyi János. A KISZ megyei első aktívaülése a DIVSZ-induló hangjaival ért véget. Az aktíva ülés után összeült az újonnan megválasztott KISZmegyei bizottság, amely tagjai sorából végrehajtó bizottságot választott. A végrehajtó bizottság tagjai: Gyovai Lajos, Ágoston József, Czirbus Imre, Paplukács Terézia, Lengyel János, Bíró Lajos, Marosi Bálint, Sípos Géza, Varga János, Simon Sándor és Rátkai János. A végrehajtó bizottság titkártul Gyovai Lajos elvtársat választották meg. A KISZ Csongrád megyei aktívaértekezletének határozata a megye KISZ-szervezeteinek helyzetéről és feladatairól A KISZ Csongrád megyei aktívaértekezlete meghallgatta és megvitatta a megyei Dolgozó népünk — pártunk és kormányunk vezetésével, mindenekelőtt pedig a Szovjetunió és a többi baráti országok segítségével — győzelmet aratott az ellenforradalom felett. Országunk helyzete az októberi események óta eltelt idő alatt politikailag, gazdaságilag konszolidálódott. Csongrád megye ifjúsága háláját és köszönetét fejezte ki a Szovjetuniónak, a pártnak és a forradalmi munkásparaszt kormánynak azért, hogy intézkedéseivel megszilárdította a proletárdiktatúrát, megmentette az ifjúságot a régi világ, az ellenforradalmi fasiszta rendszer visszaállításától, amely újra kilátástalan nyomorba és megaláztatásba döntötte volna a munkás-, paraszt- és a haladó értelmiségi fiatalokat, hogy az ifjúság számára megmentette az emberi élet, a tanulás, a fejlődés útját, a szociális és kulturális vívmányokat, amelyeket meg akart semmisíteni az októberi ellenforradalom. A KISZ Csongrád megyei aktívaértekezlete a megye egész ifjúsága nevében megfogadja, hogy úgy a jelenben, mint a jövőben a párt vezetésével fog élni és dolgozni. Látja és hiszi azt, hogy csak a párt vezetésével tudja ifjúságunk valóra váltani nemes célkitűzéseit. Szervezeteink a helyi pártszervezetek segítségével jöttek létre, azok vezetése és útmutatása alapján küzdenek az ifjúság kommunista szellemben történő neveléséért, az ifjúság soraiban még megtalálható ellenforradalmi maradványok, nacionalista és soviniszta nézetek ellen. Arra törekedjenek, hogy munkájukhoz megnyerjék az idősebb nemzedék támogatását és megbecsülését, hogy állanAz alapszervezetek az elmúlt rövid idő alatt komoly sikereket értek el a politikai, a szervezeti munka és a termelés terén. Az elért eredmények mellett azonban még igen komoly fogyatékosságok vannak. KISZ-szervezeteink befolyása ma még nem terjedt ki a szervezeten kívüli fiatalok nagy többségére. A különböző ifjúsági rétegekhez szóló politikai és nevelőmunkánk tartalmában, módszerében még nem elég sokoldalú nem elég színes és meggyőző. Fiatalságunk egy része fegyelmezetlen a munkában, az utcán és a szórakozóhelyeken. Sokan tiszteletlen magatartást tanúsítanak szüleik bizottság beszámolóját és ennek alapján a következő határozatot hozta: dóan erősítsék a szervezeti életet, hogy növeljék a KISZ tömegbefolyását. A KISZ-szervezetek elsősorban a DISZ által nevelt ifjúsági tömegekre támaszkodnak. Az ifjúsági mozgalomba átveszik a DISZ-től mindazt, ami jó és hasznos, azonban harcolnak az ellen, ami rossz, hibás. Harcot folytatnak a múltban oly sokszor megnyilvánuló elzárkózás, gőg, merevség és más szektás nézetek ellen. Ugyanakkor küzdenek mindenfajta jobboldali, megalkuvó, opportunista nézetek és gyakorlatok ellen. Vallják azt, hogy a KISZ-nek az egész ifjúságra támaszkodva, az egész ifjúság érdekeit képviselve kell dolgoznia és harcolnia. KISZ-szervezeteinkbe elsősorban az öntudatos munkás- és parasztfiatalok tömörültek. Ezek munkája és a párt felvilágosító szava nyomán azonban a munkás- és parasztfiatalok nagy többsége ma már elfogadja a párt és a KISZ irányvonalát a politikai és gazdasági kérdésekben is. Becsületesen dolgoznak a termelésben és közülük egyre többen kapcsolódnak be a szocialista munkaversenybe. Egyetemi és főiskolai, valamint középiskolai ifjúságunk között is a KISZ az elmúlt időben jelentős munkát végzett. Sikerült egy sor elvi kérdést vitákon keresztül tisztázni és a szervezeti életet megszilárdítani. Nőtt a KISZ tekintélye és befolyása a KISZ-en kívüli fiatalok között is. Megyénk területén az úttörőmozgalom szervezése is sikeresen halad. A kommunista és pártonkívüli pedagógusok legjobbjai tevékenyen részt vesznek úttörőszervezeteink munkájában. Az úttörőmozgalom széles kibontakozásához minden feltétel megvan, kell általában az idősebbekkel szemben. A fiúk és lányok egymáshoz való viszonya is sok esetben durva és nem felel meg a szocialista erkölcs követelményeinek. Az elvi harc terén is sok fogyatékosság van. Nem folytatunk elég erélyes és meggyőző harcot az ellenforradalmi, nacionalista, soviniszta és egyéb ellenséges nézetek ellen. A társadalmi tulajdon védelmére egész ifjúságunkat még nem sikerült mozgósítani. Ezen a téren még az ifjúság között megtalálható a közöny, sokszor nem talál kellő visszautasításra az ellenséges agitáció határozatait és kérjenek feladatokat a pártszervezetektől. KISZ-szervezeteink vezetőségei kérjék az idősebb kommunisták javaslatait és támogatását. A jövőben többször és rendszeresen rendezzék meg az idős kommunisták és fiatalok tanácskozásait. A KISZ megyebizottsága dolgozza fel a megye forradalmi mozgalmának tradícióit és azt alapszervezeteink ismertessék a fiatalokkal. 2. KISZ-szervezeteink munkájuk során arra törekedjenek, hogy a KISZ befolyását növeljék a kívülálló fiatalok között és vonják be őket a KISZ által szervezett akciókba, a kultúr- és sportmunkába, hálák, ünnepségek stb. előkészítésébe. A fiatalok nevelését alapszervezeteink tegyék össztársadalmi üggyé. Ennek érdekében a szülők, felnőttek, pedagógusok és más szakemberek bevonásával alakítsanak érdekvédelmi, kulturális, sport- és más bizottságokat, amelyek nagy segítséget tudnak adni. A KISZ tagjai úgy dolgozzanak, hisgy elnyerjék a becsületes fiatalok és az idősebbek szeretetét és bizalmát. KISZ- szervezeteink kutassák az ifjúság megnyerésének újabb és újabb módszereit. 3. Alapszervezeteink fontos feladata a szervezeti egység megteremtése és állandó erősítése. Ennek érdekében rendszeresen meg kell tartani a vezetőségi üléseket és taggyűléseket. Harcolni kell a szervezeten belüli klikkek, csoportosulások és intrikák ellen. Amennyiben szükséges, fegyelmileg is el kell távolítani az egység megbontok Szervezeteinket állandóan erősíteni kell friss erőkkel a kívülálló becsületes fiatalok közül, elsősorban a munkás- és parasztfiatalok arányát emelve a tagság között. Az egyetemi és főiskolai, a középiskolai KISZ-szervezetek előtt két fő feladat áll: egyrészről szervezetileg erősödniük kell a kívülálló becsületes fiatalok felvételével, másrészről tovább kell folytatniuk a harcot elvi, elméleti síkon a ma még meglevő ellenforradalmi revizionista nézetek ellen. Harcot kell folytatni az olyan nézetek ellen, hogy nincs szükség egységes ifjúsági szövetségre. Középiskoláinkban a szervezeti megerősödés mellett fel kell lépni az olyan nézet ellen, hogy a KISZ az iskola függvénye és ki kell állni bátran az önállóság elve mellett. Tudatosítani kell a pártvezetés szükségességét is. 4. Minden KISZ-szervezetben biztosítani kell az eszmei, a politikai egységet és a fiatalok kommunista szellemű nevelését. Alapszervezeteink neveljék a fiatalokat a proletár nemzetköziség szellemében a Szovjetunió és más országok népeinek, ifjúságának szeretetére és megbecsülésére. Ennek érdekében fel kell lépni a szervezetekben jelentkező mindenféle téves eszmék és politikai nézetek ellen. Ilyen téves nézetek: az ifjúság vezető szerepe, a pártvezetés lebecsülése, a szovjet—magyar barátság helytelen értelmezése, a szocialista tábor egysége, az ifjúsági rétegszervezetek szükségessége stb. Fő módszer a fiatalok türelmes felvilágosítása, meggyőzése legyen. Az ifjúság neveléséhez fel kell használni a politikai oktatást. Minden szervezetben tartsanak vitaesteket, politikai előadásokat. »Kérdezz — felelek—esteket, városokban, nagyobb községekben meg kell szervezni az ifjúsági akadémiákat, a párttag fiatalok vegyenek részt a pártoktatásban. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójának megünneplését a szovjet és a magyar nép barátsága erősítésének jegyében kell megtartani. A politikai nevelőmunkát nem szabad csak a KISZ- tagokra korlátozni, hanem ez terjedjen ki a KISZ-en kívüli fiatalokra is. A politikai nevelésnél figyelembe kell venni az életkori, foglalkozásbeli és érdeklődési sajátosságokat. Különös gondot kell fordítani a lányok és a fiatalasszonyok sajátos problémáinak megoldására és nevelésére. 5. KISZ-szervezeteink feladatainak szerves részét képezi a termeléssel való állandó foglalkozás. Üzemekben állandósítani kell az ifjúság közötti munkaversenyt. Szervezni kell ifjúsági brigádokat, exportbrigádokat, ifjúsági csoportokat. Lépjenek versenybe egymással brigádok, üzemrészek és üzemek fiataljai. Mozgalmat kell indítani a társadalmi tulajdon megvédésére és társadalmi tulajdonvédelmi bizottságok alakítására. A termelés problémáit taggyűléseken is napirendre kell tűzni. A nagy nemzeti és nemzetközi ünnepek alkalmával ünnepi műszakokat kell tartani. A fiatalok kérjenek és vállaljanak pártmegbízatásként fontos termelési feladatokat. A mezőgazdaságban indítsanak mozgalmakat a több és jobb termelésért és ennek érdekében szervezzék a szocialista munkaversennyt. Alapszervezeteink szervezzenek munkaversenyt az őszi szántás, vetés és betakarítás időbeni elvégzése érdekében. Minél több szervezet kapcsolódjék be az országos silózási versenybe. A tél folyamán falusi KISZ-szervezeteink rendezzenek a parasztfiatalok számára különböző mezőgazdasági szaktanfolyamokat ezüst- és aranykalászos tanfolyamokat. A KISZ-szervezetekben az ifjúsági estek keretén belül rendezzenek szakemberek bevonásával előadásokat mezőgazdasági és állattenyésztési problémákról Megyénk jellegének megfelelően helyes lenne, ha szervezeteink létrehoznának szaktanfolyamokat, őszibarack-, paprika- és hagymatermesztésről. A termelési eredményeknek meg kell teremteni a legszélesebb nyilvánosságot és a jó eredményt elérő fiatalokat meg kell jutalmazni. 6. A megyei aktívaértekezlet javasolja az alapszervezeteknek, hogy kezdeményezzenek különböző mozga,»'*akat, például a város, a fa’,,, az üzem, az állami gazd" 'a gépállomás stb tisztáséra és csinosítására. Indítsunk mozgalmat a tanyarend megteremtésére. Alapszervezeteink vállaljanak társadalmi munkát községek fásítására, parkok, játszóterek létesítésére. Alapszervezeteink kapcsolódjanak bele a népi ellenőrzés munkájába. Más országok fiataljaival, elsősorban a szovjet fiatalok* kal vegyék fel a kapcsolatot és folytassanak levelezést, esetleg küldjenek, illetve hívjanak meg ifjúsági küldöttséget. 7. A lányok és fiatalassznyok politikai nevelésére, szervezeteinkbe való felvételükre, vezetőségekbe való bevonásukra alapszervezeteink a jövőben sokkal nagyobb gondot fordítsanak. A lányokat és fiatalasszonyokat a szocializmus építésének minden területére be kell vonni. Városokban, községekben meg kell szervezni a leány- és fiatalasszony-találkozókat, tanácskozásokat. Amelyik alapszervezetben ezt kérik, alakítsák meg a leányköröket. Szervezzünk a leányok és fiatalasszonyok részére különböző szaktanfolyamokat és őket érdeklő előadásokat. El kell érni azt, hogy az ifjúság több mint felét kitevő leányok és fiatalasszonyok helyet kapjanak az ifjúság politikai vezetésében. 8. Az alapszervezetek fordítsanak nagy gondot az úttörőmunkára. Bízzanak meg fiatal KISZ-tag pedagógusokat és olyan KISZ-tagokat úttörőmunkával, akik ezt a területet ismerik és szívesen vállalják az úttörőcsapatok segítését. Szervezeteink tekintsék az úttörőmunkát olyan fontos területnek, mint ahol a KISZ utánpótlását nevelik. Erős kapcsolatot kell kiépíteni a KISZ és az úttörőmozgalom között. A pedagógusokat sokkal nagyobb mértékben kell bevonni a KISZ segítő és nevelő munkájába . 9. Alapszervezeteink kísérjék figyelemmel az ifjúság szociális, sport- és kultúrigényeit és ezek kielégítésében járjanak az élen. Ennek érdekében törekedni kell a művelődési házakkal, a kultúrbizottságokkal és a sportbizottságokkal való együttműködésre, vegyünk részt a vezetőségek munkájában. A tél folyamán alapszervezeteink erősítsék meg a kultúrmunkát és alakítsanak minél több művészi csoportot. Rendezzünk ének, zene, tánc és színjátszó fesztiválokat. Nagyobb városokban és községekben és ott, ahol erre lehetőség van, rendezzük meg az ifjúsági karneválokat. Ahol az lehetséges, alapszervezeteink vegyék át a falusi sportkör vezetését és a sportmunkába az ifjúság minél nagyobb tömegeit vonják be. ^’ak*tsunk ifjúsági sportköröket. A tavasz folyamán alapszervezeteink rendezzenek községi, járási, városi sporttalálkozókat a különböző sportágakból. 10. A megyei aktívaértekezlet megbízza a KISZ megyei bizottságot, hogy ez év végéig dolgozza ki a megyére vonatkozó egyéves távlati tervét. A terv vázlatát küldmeg az alapszervezetekezt megvitatják és a fiat ' -k észrevételeivé’ kibővítik. KISZ CSONGRÁD MEGYEI AKTIVAÉRTEKEZLETE I '■ I DEI N A megyei aktívaértekezlet így elembe véve a KISZ-szervezetek munkájának eredményeit, fogyatékosságait , az alábbi feladatok végrehajtását határozza el: 1. A pártvezetés érvényesítése szervezeteink további fejlődésének legfőbb biztosítéka. Ezért a KISZ-szervezetek vezetőségei rendszeresen számoljanak be munkájukról az illetékes pártalapszervezeteknek, hajtsák végre a párt 3