Csongrád Megyei Hirlap, 1957. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-25 / 302. szám

scerda, 1957. december SS. A BÉKE ÜGYE a mi ügyünk Szamor Mihály véleménye a békekiáltványról A nemrégiben megjelent békekiáltvány tanulmányozása egyre több dolgozó ember­nek juttatja eszébe a múlt szenvedéseit,­­ a nélkülözésben, a háborúkban eltöltött ne­héz, küzdelmekkel telített éveket. A Mosz­kvában megszövegezett békedekrétum szer­te a világon, így hazánkban is a dolgozó nép kívánságával találkozott. Ezzel kap­csolatban nyilatkozik Számor Mihály, a szentesi Dózsa Tsz tagja: — Én hatgyermekes ember vagyok. Meg­jártam két világháborút. Harcoltam a 19- es forradalomban, és az 1956. októberi el­lenforradalom leverésében, ötéves korom­tól járom az élet rögös útját, mint cseléd, majd mint kubikos. Hazátlannak neveztek engem is. Mi tudjuk csak, és érezzük, mit jelent nekünk a szabadság, amit a Szov­jetunió felszabadító hadserege hozott ne­künk. Ma, mint szabad ember, családom­mal együtt emberhez méltó módon élünk. Kilenc éve, mint termelőszövetkezeti tag dolgozom, és elmondhatom, mindenünk megvan, ami az emberi élethez szükséges.­­ Szeretném, ha minden ember a vilá­gon úgy ragaszkodna a békéhez, mint én, és általában minden dolgozó. Én is tanul­mányoztam a békekiáltványt. Ezt a béke­­dekrétumot valamennyi dolgozó magáénak vallhatja. Nagyon elegünk volt már a há­borúkból, ahol százezrek haltak meg, sebe­sültek meg, vagy csonkán élnek, nyomo­rognak. A háború csak egyedül a tőkés uraiknak érdeke. Tehát mi, dolgozó száz­milliók ne engedjük soha egy újabb hábo­rú kirobbanását. — A kommunista és munkáspártok bé­kekiáltványa ma már felnyitja valamennyi dolgozó ember szemét, megvilágítja értel­müket. Világosan láthatják, hogy csak az emberek kis csoportjának érdeke a hábo­rú, a nagy többségnek, a sokszáz millió dolgozónak, munkásnak és parasztnak, bá­nyásznak és tsz-tagnak, mérnöknek, tudós­nak, írónak és kubikosnak csak a béke kell. Ha harcról lehet szó, akkor csakis a béke ügye melletti harcról. Mint ahogy én teljesen magamévá teszem, és vallom a moszkvai békekiáltványt, úgy fogadja magáénak azt saját érdekében minden dolgozó hazánk­ban is, és az egész világon. Ne hagyjuk ma­gunkat többé félrevezetni semmilyen im­perialista hisztériától. Szüntessék be Nyu­gaton az embereket pusztító atom- és hid­rogénfegyverek gyártását, és a tudományt állítsák a béke szolgálatába ", fejezte be nyilatkozatát Számor Mihály tsz-tag. Közérdekű közlemény az adóösszeírásról A hódmezővásárhelyi városi tanács V. b. pénzügyi osztálya értesíti a város lakosságát, hogy a 40/1957. P. M. sz. rendelet alapján az adóalanyok, adótár­gyak 1958. évi összeírását meg­kezdi 1957. december 24-től 1958. január 15-ig bezárólag. A zavartalan lebonyolítás ér­dekében felhívom a lakosság fi­gyelmét nyomatékosan arra, hogy minden családból 1 fő tar­tózkodjék otthon és készítsé elő adóívét és érvényes haszonbér­leti szerződéseit, vagyis általá­ban minden olyan okiratot, amely az adóköteles jövedelem forrásának, vagyontárgyainak (ingatlanainak) megállapítására szolgál. Összeírási íveket kel kitölte­ni minden olyan személynek, akinek bármilyen adóköteles jö­vedelemforrása, vagyontárgya vagy állatállománya van. Az összeírási ív helyett nyi­latkozatot kell kiállítani annak a személynek, akinek munkavi­szonyából származó jövedelme, illetőleg nyugdíja van, de adó­köteles jövedelemforrása, va­gyontárgya, vagy állatállomá­nya nincs. Az összeírási ívet az átvétel­től számított 3 napon belül pon­tosan kitöltve és aláírva az ösz­­szeírás helyén az összeíró kö­zegnek, vagy a városi tanács adócsoportjának az illetékes ke­rületénél kell leadni. Aki az összeírási ívet (nyilat­kozatot) határidőn belül nem adja vissza, vagy abban tuda­tosan valótlan adatot tüntet fel, illetőleg valamely olyan adatot eltitkol, amely az adó megrövi- t­öltésére alkalmas, az általános jövedelem­adóról szóló 13 400.és 1948. (1949. I. 7.) Korai, sz.­ rendelet 42. és 44. §-a értelmé­­­ben pénzü­gyi bűntettet, illetve­ pénzügyi szabálysértést követ el.­­ Pénzügyi Osztály­­ Elítélték­­ a húsfeketézőt Kedden délelőtt hirdettek­ ítéletet Hódmezővásárhelyen­­ Karácsonyi Pálné (Hódmez­ 5-i­vásárhely, Marx u. 18) hús-f­üzér bűnügyében. A tárgya­] lás során bebizonyítást nyert,­ hogy Karácsonyiné 16 borjút] és birkát vásárolt és vágott] le engedély nélkül és a hústv­r.név haszonnal adta el.­­ A vásárhelyi városi bíróság) figyelembe véve Karácsonyi­ Pálné előbbi felfüggesztett) börtönbüntetését, a húsfeke­­­­tézőt 2 és fél évi börtönre,) 3000 forint vagyonelkobzásra­ és ötévi jogvesztésre ítélte.) A húsüzérnek 10 hónapos fel-­ függesztett börtönbüntetését) is le kell ülnie, így tehát 3­ év és 4 hónapig lesz börtön-­ ben.­­ Az ítélethozatal után Ka-­ rácsonyiné háromnapos gon-­­dolkodási időt kért, tehát az­ ítélet nem jenerős. • A vásárhelyi Állami Zeneis­kola tanárainak második bérleti hangversenyét hallottuk szom­bat este. Ezúttal Márffy János hegedűművész, Erdeiné Abra­hám Éva és Budainé Iszlay Magda szerepeltek. A hangver­seny kezdete előtt Török Imre igazgató emlékezett meg a nagy magyar zeneszerzőről, tudósról és nemzetnevelőről, Kodály Zol­tánról szépen összeállított elő­adásban. Márffy János ezután Corelli: D-dúr hegedűszonátáját adta elő B. Iszlay Magdával. Az első té­tel kissé bizonytalanul indult, de a második és harmadik tétel­nél már szépet kaptunk. Márffy lendületes játéka, szép meleg tónusú szárnyat adott a műnek. Kár, hogy Budainé nagyon sze­rényen a háttérben maradt, pe­dig a szonátában egyenrangú félnek kellett volna lennie. A második számot D. Scarlatti: C- dúr szonátáját és J. S. Bach: Gis-Moll prelúdiumát és fugá­ját E. Ábrahám Éva adta elő. A Scarlatti szonátánál ő is küz­dött a lámpalázzal, de a Bach­­mil remekül sikerült! Teljes át­élés, tiszta stílusismeret jelle­mezte ezt a művet, remek bil­lentéssek jól kidolgozott techni­kával. Grazioli még nem hal­lott Adagioját Márffy igen jól játszotta Budainé alkalmazkodó, precíz kíséretével. Ezután Már­ffy Ábrah­ám Évával Mozart: C- A vásárhelyi zeneiskola második tanári hangversenyéről dúr szonátáját adta elő szépen mozarti levegőt teremtve. A műsor második fele Cho­pin Fisz-dúr Noctamjét, De­bussy Minsk­ell-ét és Kodály műveiket hozott. A nagy magyar mester korai időszakából válo­gattak jórészt, Márffy a mindig megkapó, de még alig kodályos Adagio-t és a Valsette-et játszot­ta Budainéval, E. Ábrah­ám Éva a Székely keservest és a ritkán hallható, de végtelenül szelle­mes és bájos Giocosot játszotta élvezetesen, nagy tudással. Nagy örömünk mindenkor, ha helyi művészeink törekednek arra, hogy tudásukat a város zenei művelése érdekében ne rejtsék véka alá. Még nagyobb volna ez az öröm, ha végre ta­pasztalnék, hogy zenekedvelő közönségünk kellően méltányol­ná ezt a megbecsülésre méltó törekvést és jobban támogatná ezt a szép kezdeményezést. Megismétlem: érdemes ezekre a hangversenyekre járni, mert iga­zi értékeket kapnak, a zene bi­rodalmának ö­rokértékű alkotá­sait hallhatják, jó, élvezetes elő­adásban. Örömmel várjuk a folytatást! : hl­ ki. (2.) Mindenki Vargára nézett. Kocsis kilépett a csoportból , és Gyurka felé fordult. — Lassabban öcsém — karjánál fogva visszatartotta a magas fiatalembert, hogy a többiek ne hallják. — Nem lehet így, ilyen hangon nem érünk el semmit. — Az a baj, hogy ilyenek vannak köztünk — idegeske­dett Varga —, azért nem si­került a múltkor sem. Mind bementek dolgozni. Ezek árulók. Kocsisnak nem tetszett Varga viselkedése, de azért csak halkan szólt rá. — Mondtam már, hogy ne hangoskodj, azt hiszed így el lehet érni valamit? — Dehát nézze meg, hogy néz ki! Harminc éve dolgo­zik a gyárban, már alig jár a lábán, mert soha nem la­­kott jól. Mindig spórolt, de­­se ruhája, se cipője — mo­rogta Varga, majd hozzá­tette —, de még esze sincs.­­ Kocsis vállánál megfogta­­ Vargát és maga felé fordí­totta.­­ — Hát idefigyelj! Azt hi­­j­­szed te, hogy az olyan köny-­j­ö nyű. Azt hiszed, hogy az­­ emberek, akiknek négy-öt­­ családjuk van, olyan köny­­nyen hagyják ott a munkát? Nagyon tévedsz, barátom. És ha így fogsz viselkedni, ha így fogsz az emberekkel be­szélni, csak elrontod az egé­szet. Ne gondold, hogy olyan egyszerű mindenkinek, mint neked ... Akinek öt-hat száj­ba kell kenyeret keresni, az nem egykönnyen határozza el magát a sztrájkra. Komoly és figyelmeztető volt Kocsis hangja és az egész magatartása. Sűrű fekete szemöldökét összevonta, barázdált arca megfeszült, mélyen ülő nagy barna szeme ellentmondást nem törően csillogott. — No, hát azért nekem se olyan könnyű — mondta Varga kissé szégyenkezve. — Mi is hatan vagyunk és csak én egyedül dolgozom. Apám beteg. — No látod! Éppen azért nem kell kiabálnod. Szép szóval sokkal többre me­gyünk az emberekkel. Hidd el nekem. Én már öreg róka vagyok — barátságosan Var­ga vállára tette a kezét és visszaküldte a mögöttük jövő csoporthoz, hogy beszéljen velük: »nem mennek dol­gozni, csak ha harminc szá­zalékkal emelik a bért«. Lel­kére kötötte, hogy szépen be­széljen, nehogy elrontsa az egész ügyet. Varga megfogadta, hogy úgy lesz. Kiállt az út szélére és várt, míg a csoport odaér. Ott még nem tudtak semmi­ről. Jöttek behúzott nyakkal, mert az eső még esett és szidták az igazgatóságot a le­vonások miatt. Az egyiknek öt százalékot vontak le, mert rajtakapták, amikor cukrot öntött a kávéjába. Másik kő­műves mérnöktől két pofont kapott, mert a WC-ben ciga­rettázott és még megbüntet­ték öt pengőre. — Rohadt alak az a Kő­műves, ha egyszer elkapnám, egyedül összetörném a bor­dáját. A csoport végén jöttek az idősebbek, akiknek Novák­ Mátyás a világháborúban­­ szerzett tapasztalatairól mes­­­sélt. Őszülő, ötven körüli em­ber volt, kissé nehézkesen lépkedett és kemény hangon beszélt. Azt mondta, »három évig volt Oroszországban, és ha nem jött volna haza, most nem kellene a cukorgyárba járnia. Földet, házat kapott ingyen, dehát húzta haza a h­on­vágy«. Ezt nem mindenki hitte el, s így aztán elkezdő­dött a vita. Lindák Péter, aki nagyon tudálékos ember volt, azt mondta: az nem igaz, ingyen sehol nem ad­nak semmit. — De ott más világ van, az uraktól mindent átvettek a dolgozók. Ott már nincse­nek urak — próbálta magya­rázni Novák. Lindák nagyot nevetett. Kihívóan, gúnyosan tudott nevetni. — Az csak a mesében van. Urak mindig voltak és min­dig lesznek. A világ nem le­het meg urak nélkül. Ki irá­nyítaná a rendet? Ki venné meg a szegény embertől a csirkét, meg a tojást, ha nem volnának urak. »No, magának csak ennyi esze van, mint a csirkének« — gondolta magában Varga, de nem szólt. . .Folytatása­­ következik*) A MEGYE MUNKÁSMOZGALMÁNAK MÚLTJÁBÓL A cukorgyárban megállnak a gépek... Most húsz esztendeje, hogy sikerrel fejező­dött be a nagyéri, csanádalberti, csanádpalotai, kövegyi, battonyai, pitvarosi cukorgyári mun­kások sztrájkja, hogy a tőkés nyomorúságból összefogással egy kicsit kiemelkedjenek. So­kan azok közül, akik már ebben az időben is dolgoztak a Mezőhegyesi Cukorgyárban, meg­feledkeztek a múlt nyomorúságáról, nem be­csülik eléggé, amit a munkáshatalom részükre adott. Számukra és más könnyen felejtőknek is szól Bernula Mihály elbeszélése. Négy nap Szuboticán Röszke ... Horgos ... Szubo­­tica. A jókedvű vásárhelyi kosárlabdacsapat izgatottan, várakozással tele tette meg azt az utat, amely egy kül­földi államba adott betekin­tést. Legtöbbjüknek ez volt az első »igazi« utazás, tehát érthető ez az izgatott hangu­lat. A Szubotica állomás jel­­­­zésekor ez a hangulat még fokozódott. Az állomáson már az egy héttel előbb Hódme­zővásárhelyen vendégül lá­tott csapat vezetősége és tag­­­­jai fogadtak sok szeretettel. A város az esti neonvilá­­­­gítással kedvező benyomást­­ tett ránk már az első pillan­­ natban. A kényelmes szállo-­­­dai elhelyezés után elindul­­­­tunk ismerkedni ezzel az új­­­­donságot ígérő várossal. Az­­ utcán vidám emberek soka­sága megy az esti szórako­zásra, mely elég tág lehető­séget nyújt magyar és szerb színházával, normál és szé­lesvásznú mozijával, vendég­lőkkel és bárokkal. Mivel mi sportolni mentünk, első este egy film megtekintése után igyekeztünk a másnapi mér­kőzésre pihenéssel is felké­szülni. Vasárnap délelőtt került sor a kosárlabda-mérkőzés lejátszására, mely igen barát­ságos hangulatban folyt le. Délután Palicsra látogattunk, ahol gyönyörködtünk a tó szépségében, és az újonnan létesített állatkertben, mely exotikus állataival nagy nép­szerűségre tett szert. Este suboticai barátaink megven­dégeltek számunkra teljesen ismeretlen étellel, a sevabcsi­­csával egy eredeti bunyevác kisvendéglőben, ahol a zene­kar, mikor megtudta, hogy kik vagyunk, magyar nótával kedveskedett és tette felejt­hetetlenné az esténket Másnap a fiatalabbak és nem kevésbé a vezetők örö­mére is a csokoládégyárba­­ vittek el vendéglátóink, ahol­­ a szabad kóstolás a csapat­­ kondícióját nagymértékben­­ növelte. Ezután az »édes« lá­­t­togatás után, vendéglátónk­­ kalauzolása mellett tettünk­ nagyobb sétát a városban, így jutottunk el az új város­részbe, ami modern nagy há­zaival óriási fejlődésről tett tanúbizonyságot Az utolsó napunk kisebb vásárlásokkal hamar elsza­ladt és kedves vendéglátóink­tól búcsút véve, a mielőbbi viszontlátás reményében in­dultunk haza Vásárhelyre,­­hogy a további jó munkánk­kal a jövő évi találkozón mi­nél eredményesebben szere­peljünk. Balogh Imre testnevelési tanár ­ — A Mátrába és Egerbe rendez kirándulást január­­ 12—13—14-én a TTIT és az­ IBUSZ. Részvételi díj 320­­ forint. Jelentkezni december­­ 31-ig leh­et a TTIT-titkársá­­­­gokon. Makói Járási és Városi Hazafias Népfront Bizottsága nmtettet kíván minden igaz hazafinak ---------- ---------­ MARÉKKAL SZÓRTA A SZERETETET A vásárhelyi Tarján-vé­­gen, az egyik fehérre meszelt parasztházban a karácsonyi­­ ünnepekre készül egy kedves­­ öregasszony. Csend van a szobácskában, csak a kis vaskályha tüze dorombol, da­lol halkan, hogy kedvében járjon Dudás néninek. Özv. Dudás Lajosné már kereken húsz esztendeje, hogy özvegy. Gyermeke nem született neki soha, mégis felnevelt majdnem egy tucat­ra valót. Mindig nagyon sze­rette a gügyögő kisbabákat, a gyermekkacaj mosolyt, vi­dámságot varázsolt az ő gondekével szántott arcára is, ezért amikor csak tehet­te, lelenceket fogadott be magához. És édesanya­ he­lyett igazán szerető édes­anyjuk lett. A Kökény utcai kis házacskában így nem érezte egyedül magát. Volt, akikhez szóljon, akiket sze­ressen, s akiket kibocsáthas­son az életbe. Régen, sokan azért fogad­tak magukhoz lelencgyere­keket, hogy dolgoztassák azokat. Dudás néni éppen fordítva tette, ő azért vette magához a szülőktől eldo­bott emberpalántákat, hogy dolgozhasson értük. Dolgo­zott is önzetlenül, fáradsá­got nem ismerve minden ál­dott napon. Mosást vállalt a módos házakban, az utóbbi években pedig kerékpár­megőrző lett százalékos ha­szonra. Édes mostoha. Mintha ő­­reá szabták volna ezt a ki­fejezést Legutóbb négy gyermeket nevelt fel. Olyan gonddal, olyan szeretettel, mintha a véréből való vér, húsából való hús lett volna mind­egyik. Az egyik ma már gép­lakatos a mérleggyárban„ Péter november közepén vo­nult be katonának, így bi­zony, Dudás néninek kato­­nafia is van." Pista, a harma­dik, akit 6 hónapos kora óta nevelt, jelenleg Szegeden ta­nul az építőipari technikum­ban. A negyedik fiú , La­jos, a nyár folyamán érett­ségizett itt Hódmezővásárhe­lyen, s ma már irodában dol­gozik az egyik közeli város­ban. — Hogyan viszonozzák a gyermekek Dudás néni sze­­retetét? — kérdezzük a kis, csupaszív nénikét, ott a Kö­kény utcai lakásában, amint a duruzsoló kályha közelé­ben éppen a karácsonyi ün­nepekre készülődik. A kis öregasszony egy kis ideig nem felel rá, csak kedves mosollyal magában mereng. Aztán megszólal halkan, csendesen: — Jó fiúk ők nagyon .­­.. Igazi édesanya. Hogyan is beszélne, panaszkodna arról, hogy nevelt fiai nem úgy szeretik a „mamát”, mint ahogyan illene. Da jos például aki az idén érettségizett és ma már „önálló kereső”, még nem küldött egy fillér támogatást sem a nevelő­­anyának. Meg sem köszönte az érettségi után, hogy anya helyett anyja volt 18 éven át... Péter, aki katona lett, no­vemberben, bevonulása előtt szintén munkában volt, de haza, a „mamának” nem adott a keresetéből semmit. A fizetését magára költötte tel­­­jesen.­­.. Ottó, aki a mérleggyárban dolgozik, s jelenleg is Du­dás néninél lakik, az elmúlt években egyszer csak elment hazulról s másfél esztendeig oda volt. Egy esztendeig le­velet sem írt a nevelőanyjá­­nak. De aztán mégis vissza­­tért, s Dudás néni ölelő ka­­rokkal fogadta megtért fiát. Marákkal szórta a szeretetet fiaira, s csak morzsákat ka­pott vissza. Ez az anya sor­sa? . Pista, a legkisebb, aki most ipari tanuló, sűrűn haza-ha­­zajár Szegedről, s ígéri: ha ő majd keres, nem fe­ledkezik ám meg a mamá­ról. Dudás néni különösen bol­dog ezekben a napokban­ Hiszen fiainak süti a kará­csonyi kalácsot, a katoná­nak most küldött 100 forint zsebpénzt, hiszen karácsony a szeretet, a család ünnepe. Ilyenkor, akik szeretik egy­mást, különösen gondolnak szeretteikre. Vasa György Vaskereskedő­segédet raktárvezetőnek azonnal fel­vesz a MEZŐSZÖV. Hunvá­­sárhely, Sztálin út 52. x Szakképzett kádárokat azonnali belépéssel felvi­szünk. Kereseti­ lehetőség 1500-tól 2200 Ft-ig. Jelentkez­ni lehet a Csongrádvidéki Állami Pincegazdaságnál Szeged, Tábor u. 3. szám alatt a munkaügyi csoport­nál. 1894

Next