Csongrád Megyei Hírlap, 1962. május (7. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-27 / 122. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI ! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKa'sPa­kT MEGYEI LAPJA + XIX. évfolyam, 122. szám Ara: 70 fillér Vasárnap, 1982. május 27. i premizálás eredményei (B. M.) Termelőszövetke­zeteink megszilárdításában a jó vezetés és szervezettség, a tagság egységét és szocialista öntudatát formáló rendsze­res politikai nevelőmunka mellett igen nagy jelentősé­ge van a különböző ösztönző jövedelemrészesedési formák alk­almazásának. A múlt esz­tendőben még nem nagyon dicsekedhettünk azzal, hogy ennek fontosságát minden szövetkezeti gazdaságban megértették. De éppen a ta­valyi tapasztalatok győztek meg sok szövetkezeti veze­tőt arról, hogy a közös gaz­daságok megszilárdítását, a nagyobb terméshozamok biz­tosítását nem lehet csupán a dolgozók lelkesedésére ala­pozni, hanem az anyagi ösz­tönzést is fel kell használni, mert ez a forrása és a haj­tóereje a munka termelé­kenységének és annak is, hogy a tsz tagjain kívül a családtagokat is bevonják a közös gazdaság munkájába. Ez utóbbinak különösen a kevés taggal, nagy terület­tel rendelkező szövetkezetek­ben van jelentősége. A termelőszövetkezeti tagok anyagi érdekeltségét fokozó jövedelemelosztási módsze­rek közül 1961-ben is a mun­kaegységek jóváírása melletti premizálás különböző válto­zatait alkalmazták. Az ebben az évben alkalmazott premi­zálás azonban terjedelemben és minőségben is más a ta­valyinál. Jelenleg kevesebb az aránytalan mértékű pré­mium miatti vita. Ahol a tavasz kezdetén hibák vol­tak, azokat kijavították, s így termelőszövetkezeteink többségében helyes premizá­lási módszereket alkalmaz­nak. Legáltalánosabb a ter­ven felüli eredmények utáni premizálás. Ennél abból in­dultak ki, hogy azok a tagok kapják a prémiumot, akik­nek munkája eredménye­ként a reálisan tervezett ho­zamoknál nagyobb termése­ket érnek el. A premizálás­nak ez a módja tehát nem­csak a tagok érdekeit tartja szem előtt, hanem a közös gazdaságét is. S így termé­szetesen azokét a tagokét is, akik a prémiumból közvet­lenül nem részesülnek. A premizálás kedvezően hat a munkákra. A tagok a nagyobb termés és nagyobb prémium reményében arra törekednek, hogy a feladato­kat időben elvégezzék. Az időjárás mellett­ a premizá­lás bevezetése is hozzájárult ahhoz, hogy a vetéssel ha­mar végeztek és időben vég­zik a növényápolást. A ter­ven felüli premizálás ered­ményeségét még nem lehet teljesen lemérni, ezt a beta­karítás után a mázsák fog­ják megmutatni. De azt már látni lehet, hogy a vetési és növényápolási munkák job­bak, mint a tavalyi esztendő­ben voltak. Talán kicsi, de nagyon jelentős dolog, hogy a kukorica, répa, hagyma sorai nyílegyenesek. S a ré­pa és hagyma tőszámot a ve­zetőség által megállapított mennyiségben hagyták meg. Helyes módszer az, ami a csanádalberti Kossuth Tsz­­ben meghonosodott. Itt is a többtermelés után premizál­nak, de az egyes munkák el­végzését egy bizottság felül­vizsgálja és pontozza. A Pon­tozás szempontjából döntő a minőség és a munkának idő­ben való elvégzése. A leg­jobb brigádot a vezetőség vándorzászlóval jutalmazza. A tavaszi munkákért a Ku­­kucska-brigád kapta meg a vándorzászlót. Most történik a lucernabetakarítás, a cu­­korrépa-egyelés és fejtrágyá­zás munkájának értékelése. Az a brigád kapja meg a zászlót, amely a legjobb munkát végezte, így tehát­­ az anyagi, ösztönzést helye­­­­sen összehangolják az erköl­csi, a politikai ösztönzés­­ módszerével. Ez rendkívül fontos. Ugyanis a termelő­szövetkezetekben folyó párt­os gazdasági nevelőmunka­­ egyik központi kérdése a két­­ ösztönző együttes alkalmazá­sa. A két tényező közül egyiket sem lehet másod­rendűnek tekinteni, óvakod­ni kell attól, hogy akár az anyagi érdekeltség elvét, akár a dolgozók politikai ön­tudatának fokozását lebe­csüljék. Az idei esztendőben már elég sok az olyan termelő­­szövetkezet, amelyben bizo­nyos munkáért, vagy eredmé­nyek után célprémiumot fi­zetnek. Ennek nagy szerepe van abban, hogy egyes fel­adatokat gyorsan végezzenek el. A premizálásnak ez a formája is igen hasznos, hi­szen nyilvánvaló, hogy az ilyen munkáért adott pré­mium gyakran tíz-hússzoro­­sát is meghozta terméstöbb­letben. A csongrádi Petőfi Tsz-ben 290 hold lucerna be­takarításáért a tagok célpré­miumot kaptak. A jó, köze­pes termést pár nap alatt betakarították. Értékes ta­karmányt biztosítottak a­­kö­zös állatállomány számára. Ugyanakkor a háztáji álla­toknak is bőven jutott, hi­szen egy-egy tag három má­zsa lucernát kapott célpré­miumként. A hódmezővásárhelyi Szán­tó Kovács Tsz-ben is szép eredményeket hozott a pre­mizálás. A répa ki van egyel­ve, minden munka időben tett elvégezve és a lucerna­szénát is időben betakarítot­ták. A gazdaságnak első osz­tályú szénája van, amiből a tagok célprémiumként egy­­egy mázsát kaptak. Itt az ál­lattenyésztésnél is alkalmaz­zák a premizálást. Azt min­den hónapban kiegyenlítik. Vannak termelőszövetkeze­teink, amelyek arra való hi­vatkozással, hogy területük még nem egyforma és mert, azt kiosztották a tagok kö­zött, a kapásokra is célpré­miumot állapítottak meg. A magyarcsanádi Úttörő Tsz- ben a napokban a hagyma elrakásáért osztanak ki 15 ezer forintot. Azok a tagok, akik több munkaegységet teljesítettek, száz-kétszáz fo­rintot kapnak, akik pedig ke­vesebbet teljesítettek, azok­nak száz forint, vagy annál kevesebb jut. A célprémiumot a jövőben is hasznosan alkalmazhatják termermelőszövetkezeteink. Különösen a gabonabetakarí­tásban, gyümölcsszüretkor, a zöldségfélék és a második kaszálású széna betakarítá­sában, ahol a gyors betakarí­tás nemcsak a veszteségek megelőzése miatt fontos, ha­nem a betakarított termek jobb minősége miatt is. Helyes az a premizálási módszer is, amit a nagytőkés Kalinin Tsz-ben bevezettek. Itt a kapásnövények eseté­ben a termés bizonyos száza­lékát prémiumként adják, de a munkáért egyébként járó munkaegységeknek csak egy részét írják a tag javára. Megint más a premizálási módszer­­az apátfalvi Petőfi Tsz-ben, más Székkutason és más Szentesen. Minden tsz a maga fejlettségi fokának megfelelően alkalmaz ilyen vagy olyan módszert. A lé­nyeg az, hogy az ösztönző jö­vedelemelosztási formák al­kalmazása a tapasztalatok szerint serkenti az ott dolgo­zókat, s nagyrészt ennek kö­szönhető, hogy szövetkezeti gazdaságaink az eddig esedé­kes tavaszi munkákat kevés kivételtől eltekintve, időben és jó minőségben, végezteivel.. Hét nap eseményei a külpolitikában Képek az ipari vásárról Igényeké*! tehetőségek Changsiádon írók a szocializmus, az igazság ügye mellett! ^Osuámapi konstransz i ■m■■a■■* 0 Az akadály jeleit... (Fotó: EnyecH) Mint lapunkban már hírül adtuk pénteken, szombaton és vasárnap az országos lovasbajnokság idei első fordulóját Hódmezővásárhelyen rendezik. Már az első napon — pénteken — igen izgalmas versenynek volt szemtanúja a közönség. Felvételünkön, a népkerti volt Munkás labdarúgó-pályán a vizesárok feletti akadályt ugratja a Bá­bolnai Állami Gazdaság versenyzője T­r­i­b­u­s­z József »Tátika« nevű lovával. Ünnepélyes KISZ tagfelvétel A nyári táborozáson hatezer úttörő vesz részt !­Őszi feladatok Pap Lukács Terézia megyei úttörőtitkár nyilatkozata A nemzetközi gyermeknapon egyik legnagyobb ifjúsági szervezetünk, az Úttörő Szövetség is számot ad eddigi mun­kájáról. Lapunk munkatársa Pap Lukács Teréziát, az Úttörő Szövetség megyei titkárát kérte fel, hogy nyilatkoz­zék az úttörőmozgalom működésének eddigi eredményeiről, s a további tervekről. — Megyénkben több mint 31 ezer gyermek a tagja az úttörőmozgalomnak. A mos­tani iskolai évben elért eredmények egyik legjelentő­sebb bizonyítéka, hogy az idén 4600 úttörőt »adunk át« a KISZ-nek. •Már hagyomány, hogy a VIII. osztályos úttörők nem­­szakadnak el­ az ifjúsági moz­galomtól, hanem az úttörő­mozgalomban megkezdett te­vékenységüket a KISZ-ben folytatják. Többségük a mai nemzetközi gyermeknapon teszi le a KISZ-esküt és ve­szi át a tagsági könyvet. A jövőt illetően azonban na­gyon fontos, hogy a VIII. osztályosokat a felvétel után ne hagyják magukra, már a nyári hónapok alatt is foglalkozzanak velük. Mindegyikük kapjon vala­milyen KISZ-feladatot, mert akkor érzik, hogy nem feles­legesek. Vonják be a volt úttörőket közös munkaak­ciókba, hívják meg őket ren­dezvényeikre stb.­­ Az iskolai év befejezé­sével az úttörőmunka for­mája is megváltozik: rövide­sen elérkezik a pihenés, a szórakozás ideje. Az idei nyári táborozáson Csongrád megyéből — Szegedet is be­leértve — hatezer úttörő vesz részt. Mindenekelőtt azokról a csapatokról kell megemlé­keznem, amelyek egész évi szorgalmas munkájuk ered­ményeként a saját kerese­tükből rendezik meg a csa­patok kirándulását, táboro­zását. A 250 úttörőcsapatból ugyanis 160-nak a területi terme­lőszövetkezetben munka­­egységkönyve van. Például a szentesi Petőfi ut­cai és a felsőpárti iskola út­törőcsapata Miskolc-Tapol­cán táborozik. A vásárhelyi Szentkirályi iskola csapata Pécsre látogat, míg a ma­gyarcsanádi Szentendrére, az ambrózfalvi Mátrafüredre, a csanádalberti, a derekegy­­házi, a csanyteleki csapat pe­dig a Balaton környékére. Természetesen vannak olyan csapataink is a megyében, amelyeknek ma még nincs meg a lehetőségük az önálló kirándulások, táborozások megszervezésére. Ezek a csa­patok — ha egyébként ki­­válóan dolgoztak mind az is­­kolában, mind az iskolán kí­vül — az úttörőelnökségek által szervezett sátortáborokban töltenek el egy-két hetet. A szegedi úttörőelnökség­i Balatonalmádiban 150 sze­mélyes, a szegedi járási Ba­­­dacsony-Tomajon 120, a szen­tesi járási Fonyódligeten 180 s­zemélyes sátortábort rendez­­de. A makói járási úttörő­­elnökség a Maros partján 80, míg a vásárhelyi Márté- Úgon 100­ fős tábort létesít E­ táborokba június 20-tól augusztus 20-ig 1—2 hetes váltásban érkeznek a külön­böző csapatok. — Megemlíthetem még,­­hogy a legkiválóbb úttörő­vezetők­­— a megyéből ösz­­­szesen heten — jutalomüdü­lésen vesznek részt. Részben a Szovjetunióba, részben Csehszlovákiába utaznak. Ezenkívül a megyéből öt út­törő — Fehér Mária csong­rádi, Lévai István szőregi, Valastyá­n Pál szegedi, Moravszki Éva makói, Kiss István hódmezővásár­helyi úttörő — Romániába utazik. — An­nak ellenére, hogy a nyári hónapok az üdülésé, a pihenésé, az Úttörő Szö­vetség megyei elnöksége máris foglalkozik az új iskolai év úttörő­­munkájának megszervezé­sével. Az új tanévben is a KISZ Központi Bizottságának az úttörőcsapatok politikai ne­velőmunkájára vonatkozó, 1961 májusában meghatáro­zott irányelvei alapján szer­vezzük meg a munkát. A nevelőmunka központi kér­dése, hogy (Folytatás a 2. oldalon­) Élénk üzletkötések az Ipari Vásáron Szombaton a Budapesti Ipari Vásár lengyel pavi­lonjában megjutalmazták azokat a Warszawa gépko­csivezetőket, akik az utóbbi időben 150 000 kilométert tettek meg nagyjavítás nél­kül. Földvári László közlekedés- és postaügyi mi­niszterhelyettes jelenlétében Tadeusz D­o­r­o­ta, a Len­gyel Népköztársaság buda­pesti nagykövetségének ke­reskedelmi tanácsosa és Leon Kotowsky, a Warszawa-gyár kereskedelmi igazgatója ezúttal 21 magyar gépkocsivezetőt üdvözölt és jutalomként lengyel gyárt­mányú karórát nyújtott át nekik. Megélénkültek az üzleti tárgyalások a Budapesti Ipari Vásáron. Bár még ko­rai lenne az üzleti forgalom összesítése — ugyanis az ál­talános gyakorlat szerint a legjelentősebb üzletkötések a vásárok utolsó egy-két napjában várhatók — mégis már az eddigi eredmények is jelentősek. A Gábor Áron Vasöntöde és Gépgyár pél­dául mintegy 2,5 millió új rubel értékben adott el ipari célokat szolgáló komplett gázgenerátor-szelepeket a csehszlovák Strojimport kül­kereskedelmi vállalatnak. Elutazott megyénkből az ogyesszai küldöttség Szombaton a délelőtti órákban a szalá­migyárba látogatott a Sztamikov elvtárs vezetésével Szegeden­ tartózkodó ogyesszai delegáció. Elkísérte őket Győri Imre, a vá­rosi pártbizottság első titkára és Sándor József, a városi pártbizottság titkára. A szalámigyári látogatás után a szovjet vendégeket Biczó György, a városi tanács vb-elnöke fogadta, majd Árvai József, a tanács vb-elnökhelyettese tájékoztatta a vendégeket Szeged városrendezési tervéről, lakásépítkezéseiről, s különösen az ogyesz­­szai városrész kialakításának munkáiról. Az ogyesszai párt- és tanácsi delegáció szegedi látogatásai szombaton délben vé­­getértek. Tiszteletükre a Hungáriában ren­dezett ünnepi ebédet az MSZMP Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága, vala­mint a megyei és a városi tanács. Győri Imre, az MSZMP Szeged városi bizottságá­nak első­­titkára pohárköszöntőjében hang­súlyozta, hogy e szegedi látogatás újabb erős szálakkal köti össze a két testvérvá­ros dolgozóit, s­ mindinkább Csongrád me­gye és az ogyesszai terület dolgozóit is. A delegáció nevében F. A. Sztamikov, az ogyesszai pártbizottság első titkára mon­dott köszönetet a szíves fogadtatásért, ven­déglátásért. — Mi ezt a fogadtatást úgy vesszük — mondotta egyebek között —, mint a szov­jet nép iránt megnyilvánuló meleg barát­ság, szeretet kifejezését. Mi örömmel visz­­szük el ennek hírét Ogyesszába. — Hallottunk arról — folytatta a to­vábbiakban —, hogy Szegedet a napfény városának nevezik. Ebben is hasonlatos a két város, mert a mienket a Szovjetunió­ban mindenütt napfényes Ogyesszának hív­ják. Azt kívánom, hogy az a nap, amely közösen világítja és melegíti mindkét vá­rost, melegítse és forrósítsa a két város dolgozóinak igaz barátságát is. Az ünnepi ebéd végeztével kedves per­cekre került sor. Az ogyesszai delegáció öt­letes és szép ajándékokat nyújtott át a két pártbizottságnak és a két tanácsnak, vala­mint személy szerint is a pártbizottságok és a tanácsok vezetőinek, néhány vezető munkatársnak. A stílusosan szép ajándé­kok közé tartozik az a csaknem egy méte­res hajómodell, amely egy ogyesszai ten­gerjáró hajóról készült. Ezt a pártbizottság kapta. A gazdag ajándékok között hoztak például világító torony maketteket, az ogyesszai bálnavadászok által elejtett bál­na csontjából készített dísztárgyat, emlék­­albumokat és hasonlókat. Elsőként Török László elvtárs, a Csong­rád megyei pártbizottság első titkára mon­dott köszönetet a figyelmességért, s dr. Papp Sándorral, a megyei tanács elnökével át­nyújtotta a megyei pártbizottság és a me­gyei tanács ajándékait, értékes porcelán dísztárgyakat. A szegedi városi pártbizottság és városi tanács ajándékait — szegedi készítmények­ből összeállított ízléses csomagokat — Győri Imre, Sándor János és Biczó György elvtársak adták át A delegáció tagjai a kialakult igen benső­séges hangulatban vettek forró elvtársi bú­csút a megjelentektől, majd néhány napra — Biczó György elvtársnak, a városi ta­nács végrehajtó bizottsága elnökének és Törköly Ferenc elvtársnak, a városi párt­­bizottság osztályvezetőjének kíséretében — a Balatonra és Budapestre utaztak.

Next