Csongrád Megyei Hírlap, 1962. július (7. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-08 / 158. szám

Vasárnap, 1962. július 8. Z Szövetség vagy hadszíntér? Az imperialista külpolitika cselszövéseit jól ismerők körében is meglepetést keltett, amikor a »France Observateur« 1961. május 4-i számában nyilvánosságra hozta, hogy az Amerikai Egyesült Államok, hírhedt kémszervezetén, a CIA-n keresztül támogatta a de Gaulle-kormány megdöntésére irányuló algériai fasiszta puccskísérletet. Ismertté vált a CIA ügynökeinek ígérete Challe tábornoknak, a puccs egyik fő szervezőjének, hogy Washington »szabad utat« biztosít számukra, s az első 48 óra után elismeri kormányukat. Az angol titkosszolgálat értesült az esetről, s hogy egy kis borsot törjön az Egyesült Államok orra alá, az erre vonatkozó ismeretanyagát Párizs tudomására, hozta. E kis »baráti« epizód — a sok közül —, amely a szövetséges NATO-államok kormányai között játszódott le, önmagában is azt bizonyította, hogy az imperialista hatalmak egysége legfeljebb csak a különféle tanácskozások során kiadott hangzatos nyilatkozatokban létezik. Ez egyébként természetes is. Az imperialista »partnerek« egymás rovására igyekeznek erősíteni pozícióikat. Az ellentétek fő oka nem az egyes vezetők szándéka, személyes törekvése, hanem az imperialista rendszer, melynek belső fejlődéstörvényei, mindenekelőtt az egyenlőtlen gazdasági és politikai fejlődés törvényének érvényesülése, elkerülhetetlenül szembeállítják egymással a tőkés ■irszágokat. Egyes imperiaista országok bizonyos okokövetkeztében gyorsabban őjlödnek, mint a többiek, megnövelik súlyukat a kapimista világgazdaságban, s enek alapján nemcsak a dacok, a nyersanyaglelőheyek, a tőkebefektetési teületek újrafelosztásáért zállnak harcba, hanem ailág politikai, területi újrafelosztásáért is — mint ezt a második világháború utáni helyzet is illusztrálja. Az egyenlőtlen fejlődés törvényének érvényesülése vezetett arra, hogy az amerikai imperializmus elvesztette a háború után kivívott abszolút fölényét a kapitalista világ termelésében és kereskedelmében. Részesedése a kapitalista világ ipari termeléséből az 1948-as 56,6 százalékról 1960-ig 47 százalékra, a kapitalista világ exportjából 23,4 százalékról 18 százalékra csökkent. E törvény érvényesülésének hatására gyengültek meg Anglia és Franciaország , pozíciói, ugyanakkor erősen előretörtek a legyőzött országok, különösen Nyugat-Németország és Japán. Nyugat- Németország, Japán és Olaszország együttes részesedése a capitalista világ ipari termeéséből most kb 17 százalék, úgyis nagyobb, mint 1937- ben, a második világháború előtt. Nyugat-Németország az ipari termelés tekintetében utolérte és túlhaladta Angliát. Természetes tehát, hogy mindezek nyomán nemcsak a háború előtti ellentétek éledtek fel az imperialista hatalmak között, hanem újak is keletkeztek. Ezek az ellentétek mélyek és átfogóak. Nem korlátozódnak csak a gazdaság, vagy csak a politika területére s ezen belül is egy-egy kérdésre. Bonyolult gazdasági, politikai és katonai kapcsolataik szinte valamennyi területre kiterjedő »ellentétkomplexumról« van szó. Ellentétek vannak mindenekelőtt az Egyesült Államok és a többi szövetséges — elsősorban az amerikai és az angol imperializmus — között. Annak ellenére pl., hogy — különösen az utolsó időben — a hivatalos propagandaszólamokban igen sok szó esik a közös ■ angolszász« fellépésről a világgazdaságban és a nemzetközi politikában, az imperialista hatalmak között ez ma is az egyik fő ellentétet képezi. Az angol—amerikai harc elsősorban gazdasági téren folyik. Az amerikai finánctöke igyekszik megszerezni az angol monopóliumok hagyományos »gyarmati« vadászterületét, s mindent elkövet versenytársának gyengítésére a volt gyarmati és függő országokban. Annak ellenére, hogy sikerült az amerikaiaknak bizonyos teret nyerniük, az angol monopóliumok sok országban szilárdan tartják állásaikat. A sterling terület (amelybe a volt angol gyarmatok többsége tartozik) fő szállítója még mindig Anglia (35 százalék) s az USA csak a terület behozatalának 10 százalékát fedezi. AZ angol tőkéseknek jórészt az ún. »preferenciális vámrendszer« révén (mely szerint az angol áruk vámkedvezményeket élveznek a Nemzetközösség országaiban, az onnan származó cikkek pedig Angliában sikerült megőrizni pozícióik jelentős részét. Az egyik oka annak, hogy az USA Angliát a Közös Piacba való belépésre ösztönzi — nem véletlenül —■ éppen az, hogy e lépés egyértelmű a preferenciáiig vámrendszer felszámolásával. Az amerikai monopol.«a m.ok nemcsak gazdasági eszközöket alkalmaznak angol versenytársaik ellen. Duncan Sandys, a brit nemzetközösségi ügyek minisztere egyik, Afrikában élő barátjához intézett, haladó afrikai körök által nyilvánosságra hozott bizalmas levelében felhívta a figyelmet pl. arra, hogy a »jenkik igen aktívak Anglia hagyományos érdekterületein« és hogy »eszközeikben meglehetősen találékonyak, felhasználják az angolok elleni nacionalista érzelmektől kezdve a legkülönbözőbb antikolonialista propagandafogásokat, sőt néha fegyvert is szállítanak az angolok, vagy a portugálok elleni harcra.« (Free Africa, 1961. nov.) Az angol—amerikai ellentétek természetesen nem korlátozódnak gazdasági kérdésekre. Anglia — különösen ott, ahol sajátos érdekei kívánják — külpolitikai kérdésekben az utolsó időben is gyakran helyezkedik az USA kormányától eltérő álláspontra (pl. a laoszi kérdésben az USA-nál mérsékeltebb álláspontot foglalt el, nem hajlandó nagyobb terheket vállalni a NATO-ban a jelenleginél stb.). Az angol-amerikai ellentéteknél bonyolultabbak a francia—amerikai ellentétek, melyek — hasonlóan az angol—amerikai ellentétekhez — részben gazdasági okokkal függnek össze. A francia imperializmusnak sokkal kevésbé sikerült megőrizni pozícióit az amerikai behatolással szemben, mint az angoloknak, s a még megmaradt érdekterületeken igen szívósan védekezik. Emellett bonyolítja a francia—amerikai ellentétkomplexumot az a tény, hogy a francia imperializmus gazdasági megerősödése következtében az utóbbi években egyre »önállóbb« igyekszik lenni, és a francia—nyugatnémet »tengelyre« támaszkodva erősíteni kívánja viszonylagos helyzetét az Atlanti Szövetségen belül is, ahol nagyobb jogokat, több parancsnoki pozíciót, nagyobb mozgási szabadságot követel magának. Ezek az ellentétek a NATO-n belül olyan élesek voltak, hogy Franciaország haderejének egy részét kivonta a NATO-ból, és nem volt hajlandó belemenni abba, hogy területén amerikai rakétakilövő támaszpontok létesítését engedélyezze. Az utóbbi időben a nyugatnémet imperializmus megerősödésével egyre gyakrabban kerülnek előtérbe a nyugatnémet—amerikai ellentétek is. Itt is részben arról van szó, hogy a német monopóliumok gyengítik egyes amerikai társaságok hadállásait bizonyos területeken. Ugyanakkor a német imperializmus — mint az USA legfőbb európai bázisa — számos alapvető kérdésben az amerikai monopóliumok teljes támogatását élvezi. Ezt a sajátos helyzetet kihasználva a német monopoltőke igyekszik egyre nagyobb helyet és teret kapni az Atlanti Szövetségben, és egyre jobban tolja előtérbe saját imperialista céljait külpolitikai kérdésekben is. Ezzel kapcsolatban bizonyos ellentétek merültek fel pl. a nyugatnémet és az amerikai álláspont között Berlin kérdésében, ahol a nyugatnémet vezető körök igen élesen támadják az amerikaiak egyes kérdésekben engedékenyebbnek látszó magatartását. Ellentétek vannak az atomfegyverek átadásának kérdésében is. A nyugatnémet vezető körök azt követelik, hogy az USA kormánya bocsássa rendelkezésükre a nukleáris fegyvereket. Az amerikai imperializmus ezt részben stratégiai okokból ellenzi, abból is kiindulva, hogy ily módon is függő helyzetben tarthatja a német imperializmust. Az imperialista országok közötti »ellentétkomplexum« másik nagy területe a többi imperialista ország egymás közötti harca. Ezek közül egyik legjelentősebb az angol és a francia imperializmus közötti ellentét. Ennek alapja is elsősorban a gazdasági harc. A francia monopóliumok jelenleg az Európai Gazdasági Közösség legfőbb nyersanyag- és élelmiszer-szállítói. Ha Anglia belépne a Közös Piac keretei közé, Franciaország nemcsak Nyugat-Németország mögötti második helyét veszítené el az európai szövetségben, hanem monopoltársaságainak pozíciói is meggyengülnének az adott területen. Jelentősek az angolnyugatnémet ellentétek is. Ennek alapja szintén az, hogy a nyugatnémet tőke terjeszkedése a volt gyarmati és függő országokban jelentős mértékben sújtja Anglia pozícióit. Délkelet-Ázsiában, Anglia hagyományos érdekterületén a nyugatnémet monopóliumok részesedése 1953 —1960 között 7-ről 11 százalékra nőtt, az angoloké 24-ről 22-re csökkent. A Közel- és Közép-Keleten Anglia pozíciói 31 százalékról 24 százalékra csökkentek, a nyugatnémeteké 17 százalékról 22 százalékra nőttek stb. Emellett bizonyos politikai kérdésekben is ellentétek vannak Anglia és a Német Szövetségi Köztársaság között. Az angol imperializmus azt szeretné, hogyha az NSZK jelentősebb terheket vállalna a területén működő angol haderők eltartásából, nagyobb mennyiségben vásárolna fegyvert Angliától, nagyobb hadsereget tartana stb. Annak ellenére, hogy az Európai Közös Piac alapja a nyugatnémet és francia monopóliumok szövetsége, a francia és a nyugatnémet imperializmus között is jelentős ellentétek vannak. A francia imperializmus az angol imperializmus elleni harcában megpróbál régi ellenségére, a nyugatnémet monopóliumokra támaszkodni. Ez azonban éppoly természetellenes szövetség, mint az érdekházasság, s egyre gyakrabban sújtja magát Franciaországot. A nyugatnémet monopóliumok veszélyeztetik francia versenytársaik pozícióit a nemzetközi kereskedelemben, a tőkekivitel terén stb. Ellentétek vannak a NATO irányításának kérdésében is. A francia imperializmus azt szeretné, ha a szervezetet egy amerikai— angol—francia triumvirátus irányítaná. ■ A különböző imperialista katonai, vagy gazdasági szövetségek — mint láttuk — elkeseredett harc színterei. Ellentéteik aláássák a különböző katonai szövetségeket, egyre nehezebbé teszik a legagresszívebb körök számára az imperialista világ közös frontba szervezését a szocializmus és a felszabadulásukért küzdő népek ellen. Az imperialista országok , egymás közötti harcának legfőbb következménye tehát a kapitalista rendszer egészének gyengülése. SIMA MIHÁLY Átutazott Budapesten a Moszkvában járt jugoszláv gazdasági delegáció Apró Antal elvtárs ebédet adott a küldöttség tiszteletére Szombaton hazautazott Moszkvából az a jugoszláv gazdasági küldöttség, amely Mijalko Todorovicsnak, a szövetségi végrehajtó tanács elnökhelyettesének vezetésével gazdasági tárgyalásokat folytatott Moszkvában. A tárgyalások eredményeképpen aláírták a két ország 1961— 1965-re szóló árucsereforgalmi egyezményének pótjegyzőkönyvét. A delegáció — Moszkvából úton hazafelé — Budapesten rövid időre megszakította útját. Mijalko Todorovics és a küldöttség tagjaitiszteletére Apró Antal ebédet adott. Ezt követően a delegáció különvonattal folytatta útját Belgrád felé. Laoszi semlegességi nyilatkozat a genfi értekezlet előtt Vongvichit, a laoszi koalíciós kormány tájékoztatásügyi minisztere közölte, hogy tanulmányozás végett a genfi értekezlet két társelnöke elé terjesztették a kormány semlegességi nyilatkozatának tervezetét. Pholsena külügyminiszter, a laoszi küldöttség vezetője" kérte, hogy a két társelnök hívja össze az értekezletet, időpontban azonban még nem állapodtak meg. A nyilatkozattervezetről tárgyalások indultak. MacDonald, a konferencia angol társelnöke szombaton reggel felkereste Puskint, szovjet kollégáját és megbeszélést folytatott vele. Tanulmányozták az értekezlet összehívására vonatkozó kérdést is. A szovjet küldöttség villájában pénteken nem hivatalos megbeszélést folytatott az amerikai, a francia, az indiai, a kínai, az angol és a szovjet küldöttség vezetője. A tanácskozásról részletek nem kerültek nyilvánosságra. (MTI) Újabb határprovokációk Berlinben Az NDK miniszterelnökségéneksajtóhivatala szombaton újabb határprovokációkról tájékoztatta a sajtó képviselőit. A tájékoztatás szerint a Zehlendorfban lévő kémközpontok egyike által irányított és pénzelt terroristák május végén és júniusban a nyugat-berlini rendőrség tudtával újabb kémalagutat ástak az NDK berlini államhatára alatt. Ez a kémalagút a Nyugat-Berlinben levő Sebastianstrasse 82. számú házból a demokratikus Berlinben levő Heinrich Heine Strasse 48—49. számú ház pincéjébe vezetett. Az volt a terv, hogy az alagúton át terroristák, kémeket és provokat- eket csempésznek át a demokratikus Berlinbe. A terv végrehajtása azonban az NDK határőrségének éberségén meghiúsult. Az NDK határőrei június 28-in a déli órákban meglepetésszerűen rajtaütöttek a terroristákon. Ezek egyike pisztolyt rántott és több lövést adott le a kémalagútban, súlyosan megsebesítve az egyik határrendőrt. Az NDK határőrei is tűzzel válaszoltak. Egy terrorista meghalt. A pisztollyal lövöldöző egyén megszökött Nyugat- Berlinbe, két megsérült ügynököt azonban az NDK határőrei a demokratikus Berlin területén elfogtak és ártalmatlanná tettek. Az NDK határőr-szerveinek tudomása van arról, hogy jelenleg több helyen is építenek újabb kémalagutakat. Ezek közül öt helyet már nyilvánosságra is hoztak, óva intve az illetékeseket, hogy szüntessék be ezeket a munkálatokat, mert az NDK nem fogja tűrni szuverenitásának megsértését. Algériában továbbra is bonyolult a helyzet A vezetők kompromisszumos megoldásokra törekszenek Az algériai helyzet továbbra is rendkívül bonyolult, a belső válságot újabb nyilatkozatok világítják meg. , Az Algériai Köztársaság ideiglenes kormánya hazatérése óta a kormány és az ideiglenes végrehajtó szerv viszonyának kérdéseit tisztázta. Szaad Dahlab, a kormány külügyminisztere péntek esti rádióbeszédében bejelentette: Algéria közigazgatása a választásokig, elvben tehát a hó végéig az ideiglenes végrehajtó szerv kezében marad. Az ideiglenes végrehajtószerv összetételében nem történt változás, bár erről tárgyalások folytak. A külügyek irányítását viszont kizárólag az Algériai Köztársaság ideiglenes kormánya látja el. Marokkó és Algéria viszonya Az algíri prefektúrán, a kormány jelenlegi székhelyén nagy megdöbbenést keltett az a hír, hogy marokkói csapatok lépték át a határt. Marokkót baráti államnak és szövetségesnek ismerték meg a hosszú függetlenségi harc alatt. Marokkó és Algéria között vannak azonban nyitott határproblémák. 1960-ban V. Mohammed akkori marokkói uralkodó és Ferhat Abbasz, az ideiglenes kormány volt elnöke megállapodott, hogy a kérdést Algéria függetlenségének elnyerése után rendezik. Marokkó külügyminisztere, Ahmed Balafredzs pénteken este elhangzott nyilatkozatában erre a kérdésre nem tért ki, de kijelentette, hogy a kormány jóváhagyta Ben Sza- sem, az algériai ideiglenes kormány marokkói képviselőjének kinevezését. Az elismerést úgy értelmezik, hogy a marokkói kormány Ben Kheddát és híveit támogatja. Nem adtak pontosabb tájékoztatást dr. Mosztefai, az algériai ideiglenes végrehajtó szerv másik tagjának megbízatásáról. Mosztefai Rocher Noir-i tájékozott körök szerint ugyancsak Marokkóba utazott, ahol Khider, az algériai ideiglenes kormány lemondott államminisztere élesen támadó nyilatkozatot tett Ben Khedda ellen. Khider nyilatkozata szerint az Algériai Nemzeti Forradalmi Tanács 68 tagja közül 58 ellene van Ben Kheddának. Az ideiglenes kormányt illegálisnak mondotta, és sürgette, hogy az a héttagú politikai bizottság vegye át az ország irányítását, amelyet a forradalmi tanács legutolsó ülésén nagy többséggel megszavazott. Mosztefai a jelentések szerint közve- títő megbízaatással ment Ra-hatba, Marokkó fővárosába, hogy Khiderrel tanácskozzék. Közvetítését ajánlotta fel Hasszuna, az Arab Liga főtitkára is a MEN hírügynökségnek adott nyilatkozatban. Bármikor kész e feladattal Algériába utazni — mondotta. Sikerül-e? Az Ilumanité című franccia lap Algírba küldött tujdósítója az algériai helyzethez fűzött hírmagyarázatában ezeket írja: »Ben Bella pénteki kairói és Ben Khedda algíri nyilatkozata után fennáll a remény, hogy hamarosan sikerül egy olyan ideiglenes kompromisszumos megoldást találni, amely áthidalná a helyzetet a választásokig, sőt esetleg az FLN novemberben vagy decemberben tervezett országos kongresszu■sáig.« Ben Bella nyilatkoznta Ben Bella helyettes miniszterelnök az »Al Ahram« című kairói lapnak szombaton adott nyilatkozatában megismételte korábbi kijelentéseit. Cáfolta, hogy a jelenlegi algériai helyzetben diktatórikus uralom kialakítását támogatná. Akik ezt terjesztik, az algériai forradalmi erők mega bontását célozzák. Sürgette az ALN vezetői ellen hozott intézkedések visszavonását, mindazoknak a személyeknek szabadon bocsátását, akiket az algériai kormány egyes tagjainak utasíttására tartóztattak le, és sürgette a Nemzeti Forradalmi Tanácsnak, mint a forradalom legfőbb szervének összehívását. Hangsúlyozta, hogy álláspontja az eviáni tűzszüneti egyezmények kérdésében változatlan. A forradalom parlamentjének összehívását sürgető táviratot intézett az algériai ideiglenes kormányhozAli el Kafi ezredes is, mint a forrradalmi tanács tagja és Algéria kairói missziójának vezetője. I -Z HÍREK Két héttel az után, hogy a Fiat Művekben, Olaszország legnagyobb autógyárában, a neokapitalizmus mintájának kiváltott üzemben is leállt a munka, most szombaton a torinói gyár 80 000 munkása ismét csatlakozott a harchoz. Kemény küzdelem bontakozik, ki más kategóriákban is: a magasabb bért és a túlórák megszüntetését követelő nyomdászok sztrájkja következtében szombaton és vasárnap egyáltalán nem, hétfőn és kedden részben nem jelennek meg az olasz lapok. Harmadízben is elhalasztották 24 órával azt a magaslégköri atomfegyver-kísérletet, amelyet az Egyesült Államok a Csendesóceán térségében szombaton, magyar idő szerint délelőtt 10 órakor, a föld felszínétől 320 kilométer magasságban szándékozott végrehajtani. Az Egyesült Államok atomerőbizottságának közleménye szerint »a kedvezőtlen meteorológiai viszonyok miatt halasztották el a tervezett robbantást.