Csongrád Megyei Hírlap, 1963. december (8. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-01 / 281. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! * A MAGYAR SzOCjjaLISTA MUNKÁSPÁRT H£GVEI LAPJA XX. évfolyam, 881. szám Ára: 80 fillér Vasárnap, 1963. december 1. A párttitkár és az elnök (Cs. I.) Furcsa az élet. Alig oldódik meg — bármelyik területén — valamilyen probléma, szinte abban a percben nő helyette másik, méghozzá olyan, amely éppen az előző eredménynek köszönheti születését A mezőgazdaság szocialista átszervezésének első, gazdasági eredményei után a termelőszövetkezeti pártszervezetek létrehozása lett az új feladat, és most éppen abból adódnak újabb gondok és tennivalók, hogy a tsz-ek túlnyomó többségében országszerte megalakultak a pártszervezetek. Ezek a gondok egy mondatban összefoglalhatók: emelni kell a falun a gazdasági, a politikai, a kulturális, az ideológiai munka színvonalát. E bonyolult, sokirányú tevékenységnek most csak egyik — és csak látszólag mellékes — vonásáról szólunk, nem azért, mintha az ügy személyes vonatkozásait akarnánk előtérbe erőltetni, hanem mert a legfrissebb tapasztalatok feltétlenül figyelmet követelnek nekik. Ezeknek a tapasztalatoknak pedig körülbelül így hangzik a summája: az őszi szántás, vetés, betakarítás nagy és határidős feladatát rendszerint azokban a tsz-ekben végezték el a legjobban, a legkevesebb zöldkenővel, ahol a párttitkár és az elnök megértette egymást. Ebből — persze — az is következik, hogy mindkettőjük tevékenységének legfőbb mércéje: a tsz eredményessége. A Csongrád megyei pártvégrehajtó bizottság nemrégiben megvizsgálta a megye tsz-pártszervezeteinek helyzetét A vizsgálat eredménye is azt mutatja, hogy a párttitkár és az elnök között levő kapcsolat hatása meszsze túlnő a személyes ügyeken, érződik a tsz egész gazdasági és politikai munkájában, sőt, néhol az egész falura hatással lehet. A még tapasztalható hibák eléggé változatosak. Előfordul, hogy a tsz egyik elnökhelyettese a párttitkár. Ebben az esetben természetes, ha a párttitkár közvetlen gazdasági irányító munkával foglalkozik. De ha nem így van, s a párttitkár mégis mintegy átveszi az elnöki feladatkört, abból sok baj, súrlódás adódik. Mártélyon, a csongrádi Vörös Csillag és a tömörkényi Alkotmány Tsz-nél akadtak ilyen bajok, hiszen a párttitkárnak a közvetlen termelőmunkába való beavatkozását a gazdasági vezetők rossz néven veszik. Ez csökkenti önállóságukat, felelősségérzetüket, esetleg csorbítja jogaikat is. Persze akad olyan hiba is — mint Derekegyházán, a Hunyadi Tsz-ben —, hogy a tsz vezetői szívesen rá is bízzák, különösen kényes és úgynevezett népszerűtlen kérdésekben a párttitkárra a döntést, mert így nem csorbul a tekintélyük. Legalábbis azt hiszik. A kétfelé húzás egyik kirívó példáját Magyartés szolgáltatta, ahol az elnök harmadából, a párttitkár feléből adta ki levágni a szénát. Sorolhatnánk a példákat, de többet ér, ha megpróbálunk leásni a bajok gyökeréig. Természetesen előfordulhat, hogy a párttitkár és az elnök egyet nem értésének személyi oka van. Harag, sértődés, rokon- és ellenszenv — emberi dolgok, miért éppen velük ne eshetnék meg? Csakhogy a tsz éppen két legfontosabb posztján álló embernek kellene a leginkább példát mutatnia abban, hogy túllépjen személyes dolgokon, meszszebbre lásson, ha a közösség érdekeiről van szó. A munka nem szerelmi kérdés — szokták mondani, senki nem léphet, soha nem is léphetett fel azzal az igénynyel, hogy főnökei beosztottja vagy munkatársa csupa olyan ember legyen, aki neki személyesen is szimpatikus, aki hozzá emberileg is közel áll. A munka nem tételezi fel az együtt dolgozók intim közösségét, sőt még azt sem, hogy minden kérdésben egyező legyen a véleményük. De a munka igenis feltételezi, hogy végzésekor az emberek túllépjenek mindazon, ami köztük ellenkezést, széthúzást okoz és erőfeszítésüket a közös feladatra összpontosítsák. Általános igazság ez, minden munkahelyre érvényes. A falun azonban bizonyos okokból speciális a helyzet. Az olvasó emlékezhet: Budapesten és a nagyobb városokban az államosítást követő időszakban milyen sok múlt a nemzeti vállalat új munkásigazgatója, a párttitkár, az vb-elnök kapcsolatán. Természetesen ez ma is így van, de ma már az iparban dolgozó vezetők mögött a legtöbb helyen ott áll a sok mozgalmi tapasztalattal rendelkező pártszervezet, ott állnak példamutató, becsületetes dolgozók, művelt kommunisták. A dolgozó kollektíva segítő és ellenőrző szerepe az iparban már sokkal teljesebb és egyöntetűbb. De Csongrád megyében például a tsz-pártszervezetek fele mindössze két-hároméves múltra tekinthet vissza. A tsz-párttagság számának 40 százaléka is csak ennyi ideje tagja a pártnak. A kommunisták jelentékeny része még a tanyavilágban él, többségük nem rendelkezik kellő elméleti, politikai felkészültséggel. A tanyavilágban az általános műveltség átlagos színvonala is alacsony. Ilyen körülmények között sokkal inkább gátolják, fékezik a haladást különböző szokások, a múltból itt maradt előítéletek, babonák, a kisbirtokosi gondolkodásmód sok, már elavult vonása. Ilyen körülmények között nőhetnek jelentőségüknél nagyobbra, hatásukban messzebbre terjedőre a személyi ellentétek, amelyek sokszor a tudatlanság, a szakmai felkészületlenség, a politikai tapasztalatlanság és tájékozatlanság eredményei. Ma tehát falun még fokozottabban érvényes az a mondás, hogy a párttagsági könyv egyúttal mindegy megbízás a szakadatlan, szívós tanulásra. Ma falusi vezetőnek lenni valóban harci feladat. És minden harci feladat végrehajtásának legfőbb záloga a szakismeret, a példamutatás és az önuralom. Ezek birtokában elkerülhetőbbek a személyi súrlódások, sokkal egységesebbé válhat a vezetés. Az adott szó becsülete, a könnyelmű ígérgetés mellőzése, a kitartó munka, a kemény ellenőrzés , mind az egységes vezetés eredménye. A párttitkár és az elnök -egy nyelven beszólásét- ma az is elősegíti és feltételezi, hogy a legfőbb feladat közös: a tsz-ek gazdasági megerősítése. Sajnos, a tsz-pártszervezetek gazdaságszervező és ellenőrző munkája ma még sok helyen alacsony színvonalú. Sajnos — mint a Csongrád megyei pártbizottság is megtárgyalta —, az elmúlt években, amikor a termelőszövetkezeti szakemberek képzésére nagy erőt fordítottak, bizonyos fokig elhanyagolták a tsz-ek politikai vezetőinek nevelését. Új gond, új feladat, amely éppúgy megoldható és meg is oldódik majd, mint a többiek. De megoldásukhoz most is szükség van a kommunisták példamutatására, áldozatkészségére, erejére. És szükség van annak felismerésére, hogy mindez csak látszólag személyi ügy. Moszkvába érkezett Kekkonen finn köztársasági elnöks Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke szombaton Nyikita Hruscsov szovjet kormányfő meghívására nemhivatalos látogatásra a szovjet fővárosba érkezett. Atteningrádi pályaudvaréin Kekkonent Leonyid Brezsnyev, Nyikita Hruscsov és más hivatalos személyek fogadták. Urho Kekkonen szombaton a Kremlben látogatást tett Nyikita Hruscsovnál, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökénél. Niikita Hruscsov kedvesen mosolyogva fogadta Kekkonent. Megemlítette, hogy a szombati napon a Moszkva környéki erdőbe mennek vadászni és tréfásan hozzáfűzte: »Kérem, ne sajnálja a töltényt.« Ezután arról beszélgettek, hogy mind Finnországban, mind pedig a Szovjetunióban, pontosabban Moszkvában, hasonló az időjárás. Urho Kekkonen megjegyezte, hogy a Moszkva-környék tájjellege Finnországéhoz hasonlít. A Finn Köztársaság elnöke Hruscsovhoz fordulva megjegyezte: »-Egy éve nem láttam önt, de semmit sem változott.** Kekkonen szombaton felkereste Leonyid Brezsnyevet, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnökét is. Brezsyev kremlbeli dolgozószobájában fogadta a finn államfőt. (MTI) Sítíik et Mankt alatt Hetek óta a makói Maroshíd alatt töltik napjaikat a MÁV Hídépítési Főnökség 7-es számú Építésvezetőségének szerelői. S készítik a védőgyűrűket az 1922-ben létesült hídlábak közé. Felvételeink a szerelőbrigád mindennapi munkáját ábrázolják, hol a pillérek tetején, hol néhány centire a víz színe felett dolgoznak a szerelők, a betongyűrű insszerkezetének összekötésénél, a betonkoszorú formalemezének kiemelésénél. A fenék közelében még előregyártott betonelemeket raktak le, de feljebb — a vízből kiérve — már a hídlábnál készítik el a vasszerkezetet és úgy öntik be betonnal a gömbvaskeretet (srages) Z. felv.) Kénsav-és szuperfoszfátgyárat avattak Szolnokon Szolnokon szombaton ünnepélyesen átadták a Tiszamenti Vegyiművek két új létesítményét, a második kénsavgyárat és az első szuperfoszfát gyárat. Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának és dr. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter jelenlétében. A miniszter beszédében egyebek között elmondotta: a szuverfoszfátüzem évi 200 ezer tonna értékes műtrágyát ad a mezőgazdaságnak, az új kénsavüzem pedig évi 120 ezer tonna kapacitással dolgozik. Ankét Szegeden a védőnőképzés időszerű feladatairól Szombaton a Szegedi Állami Védőnőképző Intézet országos ankétot rendezett a védőnőképzés időszerű feladatairól. Az ankéton Csongrád, Békés, Bács-Kiskun, Hajdú, Szabolcs-Szatmár, Szolnok, Heves és Borsod megye vezető és tanító védőnői, valamint a budapesti, a szegedi és a Csongrád megyei tanácsok egészségügyi osztályainak képviselői vettek részt. A dr. Boda Domonkos, a szegedi gyermekklinika igazgató-professzorának elnökletével lefolyt ankéton Boros Mihályné, az újszegedi védőnőképző intézet igazgatója tartott bevezető előadást az elméleti és a gyakorlati képzés összhangjának fontosságáról. Dr. Fritz János, a Csongrád megyei tanács gyermekfőorvosa a védőnők kötelességéről és munkakörülményeiről tartott előadást. Dr. Török János, a szegedi gyermekklinika Projunktusa pedig NDK-beli tanulmányútjáról, az NDK anya- és csecsemővédelmen" számolt be. Az előadásokat követőő élénk vitában valamenny felszólaló a korszerű védőnőképzéssel kapcsolatos javaslatait mondta el. Szóba került a védőnőképzés módszertani reformja is. A vezető védőnők elmondta, hogy nagyobb társadalmi megbecsülést kellene biztosítani az egészségügyi közkatonáinak, a védőnőknek. Wagner Viktória, Kiskundorozsma védőnője a tanítóvédőnők példamutatásának jelentőségéről beszélt. Többen hangoztatták, hogy a tanácsadó orvosok egy része nem nyúj kellő segítséget a védőnőknek. Megállapították a résztvevők hogy elsősorban a tanácsok egészségügyi osztályainak kellene intézkedni ennek megszüntetéséért. Minden orvos lásson egyenrangú társat az anya- és csecsemővédelemben segítőjében, a védőnőben. Erről beszélt dr. Kovács Júli főorvosnő is. Az ankéton megjelent és felszólalt Szabuka Margit, az Egészségügyi Minisztérium főelőadója, valamint Oravecz Júlia, a minisztérium előadója.