Csongrád Megyei Hírlap, 1964. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-01 / 230. szám
Mezőgazdasági szaktanácsadó A CSONGRAD MEGYEIUKKAP MEZOGAZDASAGI SZAKBIZOTTsAGANAK ROVATA Hogyan vessünk gátat a további pocokkártételnek !rí íM r. S egy olyan ősz következik, amikor számottevő pocokkártétel várható. Máris nagyon elszaporodott ez a kicsi, de falánk rágcsáló és semmi remény arra, hogy valamilyen váratlan tényező megállítsa a szaporodását, sőt valószínűleg az őszi vetésig még egy-két új nemzedék is felnő. A helyzet tehát még romlani fog. Jelenleg a pockok az évelő pillangós táblákban, a kukorica- és répaföldeken, az árokpartokban és az útszélen tanyáznak. Azok a táblák, ahol a búza számára készítjük a vetőágyat, pillanatnyilag pocokmentesek. A szántás, tárcsázás, diszkuillerezés, fogasolás sok pockot elpusztít, mert járatai sekélyen vannak a talajban, maga az állat pedig rendkívül érzékeny. Amit nem pusztítanak el a gépek, azok elvándorolnak, mert a pocok nem szereti, ha a tanyáját ismételten feldúlják. De elvonul azért is, mert a művelt gyomtalan földeken sem élelmet, sem fedezéket nem talál, viszont a pocok jól tudja, mennyi szőrmés és tollas ellenség leselkedik rá. A JÖVENDŐ búzatáblák tehát jelenleg még pocakmentesek. A vetés után azonban kezdenek visszavándorolni a pockok. Ez a vándorlás eleinte csak lassú, csábítja őket a felszínen maradt, vagy sekélyre vetett vetőmag, de az igazi elözönlés csak akkor kezdődik, amikor már zöldellni kezd a vetés. A friss búzaleveleket nagyon kedvelik ezek a falánk kis állatok. Hamarosan tanyát ásnak maguknak és egy-két napon belül a tanya fölött */■<—1 négyzetméter területen már ki is pusztul a vetés, mert kotoréképítés közben elrágják a búza gyökereit. Ezután kerül sor a vetés friss, zöld leveleire, amelyeket tövig lerúgnak, és ha nem zavarják őket, az ismételt lerágás után a növények is elpusztulnak, vagy annyira elgyengülnek, hogy nem bírják ki a telet. A vetésbe betelepedett pockok kártétele egész télen át tart, még a hó alatt is, sőt ott nagyon jól és teljes biztonságban érzik magukat. Mi tehát a teendő? Meg kell akadályozni, hogy a pockok bevándoroljanak a búzavetésbe. Mert ha akkor kezdünk védekezni, amikor már bent van és tanyát is épített, akkor már kárt is tett. Amíg ki nem kelt a vetés, csak egyetlen módon lehet megakadályozni a pocokinváziót. Ezt a módszert szeretném röviden elmondani. Az eljárást már kipróbáltuk évekkel ezelőtt, teljes sikerrel, olyan évben, amely — a pocokjárást illetően — hasonlított az ideihez. MÓDSZERÜNKET két feltételezésre alapoztuk: arra, hogy a pocok nem mozog túl nagy területen, és hogy nagyon félénk, óvatos állat. A veszélyeztetett búzatábla szélét körül raktuk oldalára fe két ott, kukoricaszárból kötött, nagyobb kévékkel úgy, hogy a kévék sorban feküdtek, egymástól ‘10—10 méterre, bent a búzaföldön a szegét,vbarézdától mintegy 4—5 méterre. A búzatáblának csak azt az oldalát szegtük be ilyen kévékkel, amely oldalról egérfertőzött kukorica-, répa-, palangósterület vagy árok volt. Minden kéve alá egy-egy evőkanál menynyiségű Arvatint szórtunk és azt a kévével letakartuk, nehogy a hasznos vad elérhesse. Amikor az egérvonulat megindul, a pockok fedezéktől fedezékig futva haladnak előre. Ha a búzatábla határát elérik, olyan területre kerülnek, ahol a közelben nincsen fedezék, csak a kukoricakévék, ezért egyenesen a kévék alá bújnak, sőt még talán az is eszükbe jut, hogy ott esetleg kukoricaszemeket találnak is. Találnak is, de mérgezett szemeket. Ezzel sorsuk meg is pecsételődött. A további feladat ezután csak annyi, hogy egy megfelelően kioktatott, megbízható embernek naponta körül kell járni minden táblát. Az illető elhengerít minden kévét és egy facsipess-zel zsákba gyűjti az ott talált pocokhutákat. Ha pedig elfogyott az Arvalin, úgy frissel pótolja. A zsákba gyűjtött pocokhullákat el kell ásni. Ennek a határjáró embernek van még egy fontos feladata. Közismert, hogy a mérgezési szándékot a hatóságnak be kell jelenteni. Azt is tudja mindenki, hogy a mérgezett tábla mind a négy sarkára ki kell írni feltűnő betűkkel: „Mérgezett terület”, sőt ennél a módszernél még az is jó, ha odaírjuk, hogy „a méreg a kévék alatt van”, nehogy valaki néhány kévét hazavigyen. Még a túlzott óvatosság sem felesleges — azért ki is lehet hirdettetni, hogy milyen módon történik a mérgezés. De mindezen óvintézkedések csak az embereket figyelmeztetik. Egy elcsatangoló sertés mindebből semmit sem tud. Esetleg ellöki a kévét és megeszi a mérgezett szemeket. A határt járó embernek tehát azt is kötelességévé kell tenni, hogy ha gazdátlan állatot lát a közelben, úgy azt zavarja el. Az utolsó óvintézkedés pedig az, hogy a védekezés befejeztével a kévéket elégetjük, a földön maradt mérget egy ásónyomra leássuk. TAPASZTALATAINK szerint a napi bejárások során kezdetben kevés egérhullát találni. Amint a vetés zöldellni kezd, a szám rohamosan nő. Volt olyan nap, hogy egy zsákra való egeret szedtünk össze. Később, ahogy az időjárás hűvösebbre fordul, csökkenni kezd az egérvándorlás, majd teljesen megszűnik. Az ismertetett módszer egyszerű és kevésbé költséges. Nekünk sikerült még a kísérleti búzavetéseket is teljesen megóvni a pocokkártételtől. Igen hatásos pocokirtás a Dieldrien permetezés. Permetezni azonban már csak ott lehet, ahol a vetés kikelt. Ez bizonyos késedelmet jelent. A megpermetezett búzától természetesen elpusztul a pocok, de elpusztul a nyúl is. A permetezett vetésről rendszeresen kell elzavarni a vadat, még éjszaka is, mert nagy népgazdasági kár lenne, ha a pockok miatt kiirtanánk a nyúlállomány egy részét. A permetezést 6—8 naplónként meg kell ismételni, mert elveszti hatását. A bevándorlás megakadályozására elegendő 8— 10 m szélesen körbepermetezni a búzavetést. Ha a pocok már befészkelte magát a vetésbe, akkor csak a lyukakba rakott Arvatin használ. Ez, sajnos, már megkésett védekezés. Odáig nem szabad engedni a pockot. A kukorica-, cukorrépa-, lucerna- vagy a burgonyatarlókat nagyon alaposan kell művelni, porhonyítani, hogy onnan kiirtsák és elkergessék a gépek a pockot, és azután az újbóli bevándorlást kell megakadályozni. Még egy fontos Intelem: pocokfertőzött területen mélyebbre kell vetni, nehogy vetőmag maradjon a felszínen. DR. LELLEY JÁNOS s Október 5-én francia vendégek érkeznek Vásárhelyre Kedves vendégek érkeznek október 5-én, hétfőn reggel Hódmezővásárhelyre, Vallauris francia város polgármesterhelyettese és egy keramikus házaspár látogat el városunkba, hogy megismerkedhessék Vásárhely fejlett kerámiaiparával, valamint keramikus művészeivel. A látogatást kisebb megbeszélések előzték meg, s a Kultúrkapcsolatok Intézete közbenjárásával levélváltások. Vallauris francia város ugyanis fejlett kerámiaiparral és neves kerámiaművészettel rendelkezik. A város kommunista polgármestere tudomást szerzett arról, hogy Hódmezővásárhely hasonló kultúrájú város, és éppen ezért kezdeményezte, hogy vegyék fel a kapcsolatot. A francia város vezetői, művészei a két város kulturális kapcsolata során kölcsönös személyi látogatások szervezésével, kiállítások cseréjével stb. szeretnék szorosabbra fűzni a barátságot. Úgy gondolják, hogy ezek a tapasztalatcserék mindkét város művészeti életére, kultúrájára gyümölcsözők lennének. A francia vendégeket — akik 3 napot töltenek Vásárhelyen — október 5-én, hétfőn délelőtt 10 órakor a városi tanács elnöki szobájában fogadják, majd délután megtekintik a múzeumot és meglátogatják Vékony Sándor és Fekete Sándor keramikus művészt. Másnap, október 6-án, kedden, a délelőtti órákban a Majolikagyárba és a Virág utcai művésztelepre látogattak, és utána megtekintik a kertészeti vállalat szegfűtelepét. Délután megbeszélést tartanak a városi tanácsnál, este pedig Végvári Gyula keramikus művészt keresik fel otthonában. A harmadik napon, október 7-én, szerdán Szentesre látogatnak, ahol a Koszta Múzeumban a vásárhelyi művészek kiállítását tekintik meg, délután pedig a mártélyi Tiszaparton időznek, s meglátogatják a mártélyi művésztelepet. PÁRTHÍREK A vásárhelyi párt-alapszerben dr. Antalffy György vezetők október 15-ig pártna- egyetemi tanár, október 8-án apokat tartanak, amelyeken az csütörtökön délután fél öt előadók az időszerű kül- és órakor a városi tanács nagy- belpolitikai kérdésekről tájé- termében Bán Rozália vb-ülkoztatják a megjelent pártnők, október 9-én, pénteken tagokat és pártonkívülieket, délután 3 órakor a Somogyi A pártnapok jó színvonala Tsz-ben H. Szabó Sándor, a érdekében a városi pártbivárosi pártbizottság szervező zottság párt-, valamint államosztályának a vezetője, akmi és gazdasági vezetőkettóber 15-én, csütörtökön délkért fel az előadások megtar- után 5 órakor az AKÖV kukására, így például október tartermében Kovács Imre, a 6-án, kedden délután 3 óra megyei tanács vb-elnökekor a Divat Kötöttárugyár gyettese lesz a pártnapi elő- Rákóczi utcai kultúrterme- adó. Női szakkörök , kézimunka-kiállítások Tanácskoztak Vásárhelyen a városi nőtanács irányítása alá tartozó szakkörvezetők és szervezők. A szakkörök téli programját beszélték meg, főleg a szakköri foglalkozások módszeréről hangzottak el javaslatok. Többen hangsúlyozták: fokozottabb súlyt kell helyezni a szabás-varrás tanfolyamnál az ízlésre, a szépérzékre a színek összeállításánál. A sütés-főzés tanfolyamnál az ételek elkészítése mellett sajátítsák el az asszonyok a terítés ízléses formáit, ismerjék, hogy egyes alkalmakkor hogyan szervírozzanak. Helyes, ha a szakköri foglalkozásokon, tanfolyamokon rendszeresen tájékoztatják az asszonyokat az országos nőtanács »Művelődjünk, tanuljunk« című kiadványairól. A szakköröket egyébként olyan meggondolással indítják be a nőtanácsok, hogy a tanfolyamok befejezésekor a március 8-i nemzetközi nőnap alkalmából helyi, illetve városi kiállításokat rendeznek a szakkörökön készített kézimunkákból és egyéb cikkekből. Leánykémkedők egyenruhában iiiiiiliiiiiiliiiiiiiliilliiiiiiiiiiiilillliiiiiiiiiiiliiiiiiiniiiliiiiillliiiiiiiitii 0 Irta: Günther Prodühl ----- Fordította: Sasentirmai László Uj „árura“ van szükség Arra a bejelentésre, hogy „elveszem feleségül”, a bárónő alig tudta elrejteni mosolyét. — És mit szólt főnöknője ahhoz, hogy Ön___ — Csak azért ígértem meg neki, hogy ne kövessen el semmi ostobaságot. Elvégre a vőlegényét mégsem jelenti fel. — De tud az ön ügyeiről. — Megesküdtem, hogy mindennek vége. Szakítok eddigi életemmel. A bárónő ajka körül ismét mosoly játszott. — De miből akarja finanszírozni a kicsikét? Mint orvos nem működhet. Mikor is tiltották el? A kábítószerügyek miatt többszörösen büntetett előéletű volt nőgyógyász, dr. Marquardt elengedte füle mellett a célzást. — Sajnos nincs időm a csevegésre. Sürgősen kell valaki, a kis Werner helyett. Ezért jöttem önhöz. A bárónő ránézett: — Minek? Még megpuhíthatja. Marquardt kirobbant — Nincs szükségem tanácsokra. Kell valaki és kész. ő nem jön számításba a szállításnál. De a papírok az ő nevére vannak kiállítva. Rendőrségi kijelentő, orvosi igazolás, útlevél, vízum, minden Mária Werner nevére szól. — Nem tesz semmit Ne indítsa, el. Vannak nálam mások komplett papírokkal. — Ilyenre nekem nincs szükségem. Olyan kell, aki Werner papírjaival utazik. Értse meg már végre. A bárónő nem értette meg azonnal. Gondolkodott, vajon miért kell egy lánynak Mária Werner néven fellépnie a Madonna-balettben? De ösztönösen megérezte, hogy nem volna okos dolog most kérdezősködni. Ezért inkább odament egy kis, régimódi faliszekrényhez és kivett egy csomó fényképet, jobban vagy kevésbé levetkőzött, de egytől egyig nagyon fiatal lányról. — Tessék, keresse ki a megfelelőt. Marquardt hosszasan tanulmányozta a fényképeket. Végül a bárónő jött a segítségére. — Vigye ezt itt! Ez hasonlít legjobban Wernerre. Így az útlevél képét sem kell kicserélnie. Vékony mutatóujjával rámutatott egy meztelen lány fényképére. Marquardt elolvasta a kép hátsó oldalán levő személyi adatokat — Körülbelül minden egyezik. De vajon bele fog-e egyezni, hogy hamis néven utazzék? — Ez? örülni fog. A keletnémet rendőrség körözi betörésért és számos feljelentés érkezett ellene, hogy kirabolta azokat a férfiakat, akiket felcsalt lakására. Már ide is más névvel jött. Neki már nem számít, ha még egy harmadikat is felvesz. Nekem is jól jön, ha elviszi, mert legalább a nyugat-berlini rendőrség és az Interpol nem keresi nálam, ha a népi rendőrség átküldi a körözés aktáit. Marouardt eltette a képet és a többit visszaadta a bárónőnek. — Rendben van. Bízom önben, A lánynak 28-an Hannoverben kell lenni, 37- én felhívom Maastriehtet, mikor érkezik a kollekció. A doktor bízhatott a bárónőben. Egy percig sem kellett attól félnie, hogy a megrendelt pótlás, a kiesett Mária Werner helyett nem jelenik meg pontosan Hannoverben, Rsrnewsky bárónő állásközvetítése igen jól volt megszervezve, Marquardt napok óta először érezte régi önbizalmát. Mégis, amikor 1959. december 27-én a Brandenburgi Kapunál a nyugatnémet vámtisztviselő szokásból figyelmeztette, hogy elhagyja a nyugati megszállási övezetet, egy pillanatig habozott, ne forduljon-e vissza. Feltétlenül át kell mennem, hogy Maastrichtet felhívjam? Telefonálhattam volna egy nyugatnémet postáról is. De gyorsan elvetette ezt a gondolatot. A külföldi telefonbeszélgetéseket a megszálló hatalmak ellenőrzik. Minden meggondolatlan szó, amit esetleg kihallgatnak, veszélyeztetné az egész vállalkozást. Ezt nem kockáztathatja. Természetesen fennáll annak a lehetősége is, hogy Keleten is lehallgatják a beszélgetést, viszont a hallottakkal nem tudnak mit kezdeni. Hisz ha a népi rendőrség valakit köröz bűntettért, még a nyugat-berlini rendőrség sem tesz semmit, nemhogy a holland rendőrség. Azonkívül Kelet-Berlinben negyedannyiba kerül a beszélgetés Hollandiával, mint Nyugat-Berlinből, az 1:4-hez való átszámítás miatt Barátságosan bólintott a vámtisztviselőnek. — Köszönöm, felügyelő úr. Telefonálnom kell odaát. Mindjárt visszajövök. Felcsavarta a kocsi ablakát és elhajtott. Következik. ..NE OTT VAN SIETVE. HERR DOKTOR A makói Lenin tér 13. számú avult holát elbontják. Udvarán lévő 400 éves eperfát ki kell vágni, mert a telekre tervezett új épület felemelését akadályozza — olvasom a Hírlapban. Szíven ütött ez az értesülés, mert majdnem emberi viszony főzött a halálra ítélt faóriáshoz. Évtizedek folyamán számtalanszor meglátogattam. Tavasszal megnéztem, hogyan telelt? Nyáron hallgattam vidám madarait, melyeket gyümölcsével táplált. Ősszel együtt szomorkodtam vele a verőfényes napok múlásán. Télen aggódtam, hogy megcsigázza a hideg, vagy letördeli ágait a jeges szél... A tavaszi napsütésre mindig újraéledt és vénségében is ifjú rügyeiből levelek és hajtások bontakoztak. Nincs többé — Derék vastagságú gyökérzetén, fejszék csattogtak és a fanemzetség Mathuzsálemének koronája porba hullt... ■ A fa különben meglepő látványt nyújtott. Törzse nem volt, azaz volt, de a föld alatt. Ugyanis száz év előtt a várost szelő Nagyér partjához közel esett. A vizet szabályozás folytán vagy 200 méterrel délebbre vezették, a lapos udvart idő múltával a katonaágakig feltöltötték és így a törzs a föld alá került. Utóbb úgy festett a dolog, mintha a talajból egy háromágú fa sarjadt volna. Nyugati ága erősen ferdén, 45 fokra hajlott a talajhoz, míg a keleti azzal 25 fokos szöget zárt be. Ezek kerülete földszint 2—3 méter volt. A vezérig közvetlenül a lebontandó épület falainál tört a magasba; ennek kerülete alól 3 mé- Egy óriás halála terte meghaladta. Felfelé folyton vastagadva két ágra vált. Kerülete itt 5 méter is lehetett. Persze a nagy múlt viszontagságai meglátszottak az agg fa testén. Vastag ágai közül időközben lefűrészelték azokat, amelyek a közlekedést akadályozták, így sok podvás csonk maradt dús lombja között. De nemcsak az emberi kéz, hanem az idő is pusztította. Törzsét kisebbnagyobb forradások, odúk rúzították; az utóbbiakban telente a cinkék kvártélyoztak. Lombozata mintegy 300 négyzetméter területet árnyékolt be, 400 esztendő egy nemzet életében is nagy idő — hát még egy fáéban! Ha Makót múltjára vetítjük ezt a sok évet, megállapíthatjuk, hogy a török megszálláskor a mi fánk már állott a város szélén. Átvészelte a törökvilág keservein fölül Makó három pusztulását (1553, 1598, 1586), és köszöntötte 1700-ban az újra települőket, a Martonosiakat, Erdeieket, Málndokiakat stb. akiknek ivadékai ma is itt élnek. Ezek mellett tansíja volt pusztító tűzvésznek (1781), árvíznek (1821), kolerának (1830). De Rózsa Sándor is mulatott lombjai alatt (a ház vendéglő volt akkor), és a hagyomány szerint Kossuth Lajos itt pihent egy éjszaka (1849. VII. 31.), amikor a szabadságharc utolsó napjai során kormányával együtt a végső állomásra, Aradra menekült. A vén fa átélte az első világháború megpróbáltatásait, a polgári forradalom sikerét, a proletárforradalom győzelmét, majd a fasizmus korának szenvedéseit is. Végre szemlélhette felszabadulásunkat és annak nyomán kivirágzó víg és dolgos életünket. Az öreg fa tehát igazán „nagy idők helyi tanúja”, mert nincs Makón egyetlen olyan épület sem, mely felett annyi esztendő viharzott volna el, mint hatalmas lombozata felett. 400 év óta együtt élt városunk népével és olyan természeti nevezetességgé lett, mely szervesen egybeforrott Makó képével. Ezért fájlaljuk kényszerű pusztulását. Elmúlásával Makó szegényebb lett egy történelmi múltú természeti ritkasággal, sokan pedig dédelgetett kedvencüket vesztették el benne... Kelemen Ierenc Csütörtök, 1964. október .