Csongrád Megyei Hírlap, 1964. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-09 / 237. szám
Pénteke, WM. október . 1954. OKTÓBER 9., PÉNTEK DÉNES NAPJA A Napkel 5 óra 54 perckor, A Hold köd 8 óra 48 perckor, éa nyugszik 17 óra 08 perckor, és nyugszik 18 óra 08 perckor. HETVEN ÉVE, 1894. október 9-én halt meg Justh Zsigmond, a múlt század végének új utakat kereső írója. Évekig élt Párizsban, barátságba került Tainevel és Zolával is. Elhatalmasodó tüdőbaja miatt sokat utazott a déli országokba, Afrikába, Indiába is eljutott. Francia hatást tükröző első elbeszéléseiben már megmutatkozott törekvése az erőteljes társadalombírálatra és a valósághű környezetfestésre. Korának és osztályának társadalmi előítéletei alól felszabadultan, elsőnek látta meg a magyar regényírók közül a falu nincstelenjeinek nagy és égető kérdéseit. Ezzel párhuzamosan kíméletlen színekkel érzékeltette az uralkodó réteg züllött világát, hanyatlását. Birtokán színházat létesített, amelyben maga nevelte paraszt művészeivel, népszínművek mellett, klasszikus drámákat — görög tragédiákat, Molière és Shakespeare darabokat — játszatott el. Korrakzszerű, átfogó regényciklusából csak az első kötetek készültek el. Nagy tervének befejezését fiatalon, 30 éves korában bekövetkezett halála szakította meg. MEGYEI TANÁCSTAG FOGADÓÓRÁJA Október 10-én, szombaton Boda Endre Hódmezővásárhelyen, a kútvölgyi iskolában déli 12 órától délután 2 óráig tart fogadóórát. Z ÁB-ÜLÉS. A megyei tanács egészségügyi állandó bizottsága legutóbbi, kedden tartott ülésén a megyei egészségügyi intézmények épületbeni, illetve személy- és bérügyi helyzetéről tanácskozott. Az áb megvitatta 1965. évi munkaprogramját is. □ A LOTTÓ 41. játékheti nyerőszámait ma, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel Komódiban sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. # SZENTESI DIÁKOK a Szegedi Nemzeti Színházban. A hagyományokhoz híven az idei színházi évad operaelőadásaira bérletet váltottak a szentesi diákok. A 360 fős csoport elsősorban a Horváth Mihály gimnázium és a szakközépiskola tanulóiból kerül ki. Egy-egy előadás előtt az iskola-rádióban ismertetés hangzik el, majd előadás után szakköri foglalkozásokon vitatják meg a látottakat. A diákok elsőnek a szerda esti Nabucco-előadást tekintették meg. ROMAN tudós ELŐADÁSA A Bolyai János Matematikai Társulat szegedi tagozata rendezésében 10-én, délután 5 órai kezdettel a Bolyai Intézet (Szeged, Aradi Vértanúk tere 1.) II. emeleti Riesztantermében dr. Ciprian Foias, a Román Tudományos Akadémia Matematikai Intézetének tudományos munkatársa az ergodikustranszformációkról tart előadást. # DOKUMENTÁCIÓS kiállítás nyílt Madách Imre halálának 100. évfordulója alkalmából a vásárhelyi megyei könyvtárban. A kiállított könyvek, nyomtatványok, dokumentációs anyagok Madách munkásságát, életét tárják a látogatók elé. A MEGYE gép- és gépjavító állomásainak megrendelésére e héten készült el a negyvenedik szerelőkocsi a Székkutasi Gépjavító Állomáson. Ezekkel a kocsikkal egyszerűsítik és gyorsítják a különböző motorok szerelését és javítás közbeni mozgatását. O 8000 PLÜSSMACKÓT készít különböző színekben az idén a szegedi NÍVÓ KTSZ. A kedvelt játékáru ötven százalékát exportálják. x Színházi hír a Hódmezővásárhelyi Városi Színházban e hő 14. és 15-én Levendula nagyoperett előadásai. Jegyek kaphatók a színházi jegyirodában xH 13464 Meghalt Vajga Jenő Hosszú és súlyos betegség — szívkoszorúér-működéselégtelenség — következtében csütörtökön, 85 éves korában elhunyt Varga Jenő, a nemzetközileg elismert magyar származású kiváló szovjet közgazdász. * Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottsága nevében táviratban fejezte ki mély részvétét az elhunyt Varga Jenő özvegyének. * Varga Jenő az 1919. évi Magyar Tanácsköztársaságban pénzügyi, majd szociális termelési népbiztos, a Népgazdasági Tanács elnöke és a Szövetséges Központi Intéző Bizottság tagja volt. Az ellenforradalom győzelme után Bécsbe emigrált. 1920-ban Moszkvába ment, munkatársa lett a Kommunista Internacionálénak, belépett az SZKP-ba. 1946-ban aktív tevékenységet fejtett ki Magyarországon a stabilizáció előkészítő munkájában. 1955. október 20-án a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta, majd 1963-ban levelező tagja lett a Német Tudományos Akadémiának (NDK). 1963-ban Lenin-díjjal tüntették ki. Varga Jenő elméleti munkásságának középpontjában korunk kapitalizmusa és a tőkés világgazdaság problémái álltak. (MTI) KISIPAROSOKAT TÜNTETTEK KI A KIOSZ országos vezetősége a szervezeti életben végzett tíz éves áldozatos munkájuk elismeréseként 13 Csongrád megyei kisiparosnak a közelmúltban a „Tíz éves szervezeti munkáért” kitüntetést adományozta. A szegediek közül Háring Károly órás, Kovács Géza nőiszabó, Sárosi Vilmos műszerész, Sáti János műszerész, a hódmezővásárhelyiek közül Fodor Imre nőiszabó, Kiss Zoltán tálas és Németh János cipész, a szentesiek közül Bozó Balázs bőrdíszműves, Csűri László kalapos, a makóiak közül Joó Lajos szobafestő, Mersz Ferenc szíjgyártó, valamint Dezső Lajos maroslelei fodrász és Molnár József sándorfalvai cipész kapott kitüntetést. ESŐ, SZÉL Várható időjárás péntek estig: erősen felhős idő, főként délnyugaton esőkkel, élénk, helyenként erős délnyugati, majd nyugatira forduló szél. A nappali felmelegedés a nyugati megyékben csökken, máshol alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18—23, a nyugati megyékben 13—17 fok között. (MTI) Mozi — Tv — Színház MOZI: Csongrád: Matador, mára. Egy test — több erő Hódmezővásárhely: Béke: Gene (ism.) 9.00 Környezetismeret, a ralis. Terv: Betörő Makó: Vö- vidéki ált. iskola IV. oszt. szűrös Csillag: Sándor Mátyás: Szamára. 9.30 Tv-híradó (ism.) 9.40 hadság: Sikoly. Szentes: József Filmmozaik (ism.) Kb. 11.10 A Attila: Cartouche. Szabadság: jövő hét műsora. Élők és holtak. In. Csak egy „ . . . előadás. 6 órakor. A Szegedi Nemzeti Színház TV: 835 iskola-tv - fizika, az műsora: Danton halála. Bérletál. gimnáziumok rt. oszt. szá- szünet. Kezdés este 7 órakor. A termelőszövetkezeti demokrácia érvényesülése Érdekes és igen fontos kérdéssel foglalkozik majd legközelebbi, október 20-i ülésén a szegedi járási tanács. Felmérés készül arról, hogy a járás területén hogyan érvényesül a termelőszövetkezeti demokrácia. Egyegy tsz tagságát a tsz-demokrácia belső oldala érinti a legközvetlenebbül, mely a tagok jogaival és kötelezettségeivel áll összefüggésben. Legfőbb alapelv, hogy a tagság a gazdálkodást érintő minden fontos kérdésben saját maga határoz; a tsz gazdasági, irányító és ügyviteli szerveit a tagság választja és hívja vissza, a választott szervek pedig beszámolási kötelezettséggel tartoznak a tagságnak. Az alapelvek érvényesülési módját vizsgálták meg a választott szervek működésének tapasztalatai alapján. A járási tanács vb csütörtöki ülésén vitatta meg a tanács elé terjesztendő beszámolót. Musical bemutató NEHÉZ olyan művet találni, amely csatlakozva egy évfordulóhoz húsz év távolából is megrázóan — az ismétlésekbe esés veszélye nélkül — képes visszaidézni a negyvenes évek légkörét. Hubai Miklós — Vas István — Bánki György darabjának műsorra tűzését éppen ezért üdvözöljük örömmel. A színpadi játék három és fél órája alatt egy szerelem három éjszakája villan fel a néző előtt. Az írói bravúr három éjszakába (három felvonásba) sűríti egy fiatal pár, egy kis baráti kollektíva — s rajtuk keresztül egy jobb sorsra érdemes nemzedék — tragikus történetét. A könnyes-mosolyos játék előterében szerelmek, baráti kapcsolatok, jövőbe futó álmok születnek. De a háttérben mindvégig ott húzódik a háború árnyéka. S ebből az árnyékból olyan torzók lépnek ki, mint a hatalom-ittas légós, a degenerált bíró, a gyilkolásban kéjelgő százados, akiknek emberi töprengését csak a fasizmus tudja annyira nagyra növelni, hogy szembeszállhassanak az értelemmel. AZ ÉLŐ ADÁS sajnos nem éri el a szövegében, verseiben és zenéjében rendkívül igényes mű színvonalát. Úgy érezzük, maga a színház méretei sem kedveznek a produkciónak. Talán a kamaraszínházban jobb akusztikája lett volna ennek a darabnak. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a teljes siker elmaradása nem Angyal Mária rendezőn múlik. Értelmezése világos, és a jól kihasznált szituációkkal néhány emlékezetesen szép percet teremt. Legfeljebb csak a vontatott exponálásért marasztalható el munkája. A hibát inkább abban látjuk, hogy a Szegedi Nemzeti Színház együttese még járatlan a musical műfajában. Főiskolai színészképzésünk és a színházainknál kialakult gyakorlat megteremtette az operett és a prózai színész fogalmát, belenyugodva abba, hogy a színészek egy része énekelni, a másik része játszani tud. Így azután, ha olyan ritka darab bemutatására kerül sor amelyben egyaránt jól kell játszani és énekelni, akkor színészeink, egy-két kivételtől eltekintve, csak küszködnek a színpadon. Ez esetben is így van. Szegeden AZ ELMONDOTTAKBÓL adódik, hogy azok a színészek tudnak többet nyújtani az előadásban, akik hangilag is megfelelnek feladatuknak, vagy akiknek csak prózai feladat jutott. A ka főhős — Bálint és Júlia — szerepét át meg átszövik a dalok, amelyek a környezettől élesen elütő lírai vonással ruházzák fel őket. A dalok tolmácsolásával adós színészek (Csíkos Gábor és Demjén Gyöngyvér) az elvesztett színeket igyekvő játékukkal sem tudják pótolni és szép pillanataik ellenére sem tudják igazi melegséggel megtölteni a színpadot. Ugyanez rontja Miklós Klára különben igen plasztikus alakítását. A legegyenletesebb teljesítményt a Viktor figuráját a pesti előadástól teljesen eltérő felfogásban, de mindvégig jól formáló Kovács János nyújtja, míg a műfajban leginkább otthonosnak a költőtársak szerepében fellépő Szabó Kálmán és Ács László tűnik. Az ének-feladatot nem kapó Kormos Lajos, Mentes József és Pagonyi Nándor hatásosan formálja meg a múlt kísértő árny-alakjait. A három királyok megjelenése döbbenetes. A rendező és ifi- Kőmives Sándor, Rácz Imre, Székelyhídi György tehetségét bizonyítja. Kiss Gábor epizódja tetszett. A LEGTÖBB JÓT a Csala Benedek vezényelte zenekarról mondhatjuk. Minden színéből érvényre juttatta Ránki György nagyszerű zenéjét. VARGA ÁKOS Egy szerelem három éjszakája (Fotó: Siflis) Jelenet a második felvonásból. (Demjén Gyöngyvér és Csíkos Gábor) 6 Gyógyszerellátásról , gyógyszertárakról A jövő évi gyógyszerszükséglet értéke már meghaladja a 100 millió forintot ■ 2100 készítmény . Naponta átlagban 4 tonna gyógyszert mozgatnak meg a központi raktárban Egészségügyi kultúránk fejlődésének következménye, hogy megyénkben is évről évre növekszik az elfogyasztott gyógyszerek mennyisége. Habár megyénk összlakosságának száma évek óta viszonylag egyszinten mozog, a gyógyszerszükséglet viszont annál rohamosabban növekszik. Ebből a tényből az a következtetés vonható le, hogy a népsűrűséggel kapcsolatos az igények növekedése. A népsűrűség tekintetében Budapest és Komárom megye után Csongrád megye következik, s így érthető, hogy az öt város gyógyszerfogyasztása döntően befolyásolja a statisztikai adatok alakulását. Amíg 1951-ben a megye gyógyszerfogyasztása — Szegedet is beleértve — 68,5 millió forint volt, addig az elmúlt évben már meghaladta a 85,3 millió forintot, s várható, hogy az idei szám 92 millióra alakul Ebben az évben Szeged részesedési aránya 38 százalék körül van, de várható, hogy ez az arány is növekszik, hiszen csak az utóbbi néhány év alatt a megyeszékhely lakossága körülbelül 8 ezer fővel nőtt. Mindezeket figyelembe véve úgy tervezik, hogy a jövő évben körülbelül 101 millió forint értékű gyógyszer szükséges az egész megye lakossága igényének kielégítésére. Változatlanul az idegnyugtatók a legkeresetebbek. Emellett a drágább, nagyobb hatású antibiotikumok, elsősorban a penicillin-készítmények fogynak nagy menynyiségben. Az említett gyógyszerek az összforgalomnak mintegy felét teszik ki, holott a cikklistán körülbelül ziuti készítmény szerepel. Természetesen nem minden gyógyszertárban található meg a cikklistán szereplő összes készítmény, mivel az adott körzet igénye, szükséglete határozza meg, hogy milyen gyógyszereket szerezzen be egy-egy gyógyszertár. A legnagyobb forgalmat a Csongrád megyei Gyógyszertári Központ raktára bonyolítja le. A raktárba naponta átlagban 2 tonna gyógyszermennyiség érkezik, s ugyancsak naponta 2 tonnát szállítanak ki a hálózatba. Az öt városban és 34 községben 76 gyógyszertár működik, emellett önálló gyógyszertárral nem rendelkező községekben 28 kézigyógyszertár. Az utóbbi helyeken közvetlenül az orvos adja ki a szükséges gyógyszereket. A gyógyszertárak számát nem kívánják növelni, annál fontosabb azonban a meglevők rekontrukciója. Felmérés szerint az ingatlanok bruttó értéke 34,5 millió forint, viszont csak 10 millió 270 ezer forintot tesz ki a nettó érték. A 29,7 százalékos nettó érték világosan mutatja a meglevő épületek rekontsrukciójának szükségességét, annál is inkább, mivel összehasonlítható adatként megemlíthetjük, hogy akár a vendéglátóipari, akár a kiskereskedelmi vállalati egységek épületeinek nettó értéke 50—60 százalék körül mozog. Az utóbbi 14 év alatt megyénkben új gyógyszertár állami beruházásból nem épült, csupán kisebb felújításokra volt lehetőség. A városi központi gyógyszertárak közül eddig a makóit és a csongrádit sikerült korszerűsíteni. A vásárhelyi probléma is megoldódik, ha a központi gyógyszertár áttelepülhet a rendőrség volt épületébe. Továbbra is kilátástalan azonban, hogy a szentesi probléma mikor oldódik meg. A helyi tanácsok nagyobb segítsége szükséges ahhoz is, hogy a községi gyógyszertárak felújítása gyorsabb ütemben történjék. Emellett egy sor községben — elsősorban a szegedi és a makói járásban — megoldatlan a gyógyszerészek lakásproblémája. Ez év végére elkészül a felmérés a hálózat épületeinek helyzetéről és a gyógyszerészek lakásellátottságáról. További intézkedéseket ennek alapján kívánnak tenni. Tervezik, hogy a harmadik ötéves terv időszakában sor kerül a Szegeden levő központ épületének rekonstrukciójára. Az elmúlt évben a központi raktárépületre egy emeletet húztak mintegy egymillió forintos költséggel, mely némileg enyhítette a raktározási gondokat. A rekonstrukció végrehajtása időszerű, mert a másik raktár és az irodahelyiségek nagyon rossz állapotban vannak. Grászközlemények Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett édesanyám, özv. MÓRICZ JÁNOSNÉ folyó hó 7- én elhunyt. Temetése folyó hó 9-én 15 órakor lesz a hódmezővásárhelyi római katolikus temető kápolnájából. Molnár János: „O” 2229 Fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanyánk, anyósunk és nagymamánk, özv. KISS SÁNDORNÉ Hegedűs Jusztina, Damjanich utca 135. szám alatti lakos, folyó hó 8-án elhunyt. Temetése folyó hó 10-én délelőtt 11 órakor lesz a hódmezővásárhelyi Kincses-temető ravatalozójából. Gyászoló család. ..” Hálás szívvel mondunk köszönetet a testvéreknek, rokonoknak, szomszédoknak, MÉK Vállalat dolgozóinak, akik szerető édesapám, nagyapám, dédapa, após, D. KIS IMRE temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Gyászoló család, Hódmezővásárhely. ..” 1275 Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazon rokonoknak, ismerősöknek, a Lenin Tsz vezetőségének, pártvezetőségének és tagságának, akik a drága jó férj, édesapa, és nagyapa, KETÉNYI JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek Gyászoló család, Hódmezővásárhely, 13451 CSIZMOKAI MEGYEI HÍRLAP, a Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei Bizottságának lapja Megjelenik hétfő kivételével hétköznap 8, vasárnap 12 oldalon Szerkeszti a szerkesztő Bizottság Főszerkesztői Rátz Lajos. Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. szám. Telefon: 27-15. 27-16 A főszerkesztő telefonszáma: 14-34. Az éjszakai ügyelet telefonszáma: 35-06. Hódmezővásárhelyi szerkesztőség: Ady Endre utca 2. Telefon: 305. Makó szerkesztőség: Lenin tér 2. Telefon: 44. Szentes szerkesztőség Kossuth Lajos utca 18.. rész. Telefon: 470. Kiadja • Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László. Kiadó hivatal: Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 10. sz. Telefon: 35-00. 31-10. A tápot árusításban és előfizetésben • Csongrád megyei postahivatalok terjesztik. Előfizetési díj egy hóra ISFi Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. A lapot a Szegedi Nyomda Vállalat nyomja. Szeged, Káráss utca • Telefon: 15-06. beküldött kéziratot a Kerkesztőség nem őriz meg és nem ad vissza. Indexszám: 25 853