Csongrád Megyei Hírlap, 1965. június (10. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-08 / 133. szám
2 ■HÍRLAP Saigonból, Hanoiból és Washingtonból jelenti az MTI az AFP, az AP és a Reuter. Hétfőn Hanoiban befejezte munkáját a harcoló vietnami néppel vállalt szolidaritás második nemzetközi értekezlete. Az értekezlet résztvevői egyöntetűen elfogadott határozatukban szigorúan elítélik a vietnami amerikai agreszsziót és a vietnami probléma megoldásának egyedüli elfogadható módjaként teljes egészében magukénak vallották a Délvietnami Nemzeti Felszabadulás Front álláspontját. A nemzetközi konferencián még három okmányt fogadtak el: felhívást a világ dolgozóihoz és szakszervezeteihez, felhívást az Egyesült Államok munkásosztályához és népéhez, valamint egy üzenetet a dél-vietnami dolgozókhoz és néphez. Az értekezlet résztvevői leszögezték: minden ország, konkrét feltételeitől függően, nyújtson erkölcsi és anyagi segítséget Dél-Vietnam népének, beleértve a fegyvereket és önkénteseket , akik a hadihelyzet megfelelő alakulása esetén készek lennének csatasorba állni a dél-vietnami nép oldalán. Újabb légitámadások Az amerikai és a dél-vietnami légierő repülőgépei vasárnap és hétfőn több hullámban számos terrortámadást intéztek a Vietnami Demokratikus Köztársaság területe ellen. Egy amerikai szóvivő közlése szerint hétfőn 52 repülőgép csaknem 100 harci bevetésben vett részt. A legsúlyosabb légibombázást az egyik amerikai repülőgép anyahajóról felszállt repülőalakulat — összesen mintegy harminc gép — Vinh kikötőváros ellen hajtott végre. Mintegy ötven tonnányi bombát dobtak le a kikötői berendezésekre és rakétafegyvereikkel is támadták célpontjaikat. Vasárnap két amerikai helikopter összeütközött és lángokba borult a Délkínaitenger felett. A gépeken tartózkodó nyolc tengerészgyalogos életét vesztette. A Saigonban hétfőn délután mintegy száz katolikus hivő kereste fel a köztársasági elnöki palotát , valósággal megszállta az egyik földszinti termet. A hosszú fekete köpenybe burkolózott parasztok a szőnyegeken kuporognak és kijelentették, hogy csak a kormány lemondása után hajlandók távozni az épületből. Támadnak a Vietkong erői Pleiku térségében, Saigontól mintegy 385 kilométernyire északkeletre a szabadságharcosok elfoglaltak két falut. Az egyik község mindössze 11 kilométernyire van a tartományi fővárostól. Ebben az övezetben a kormánycsapatok nagyobb szabású partizántámadástól tartanak. Az elmúlt napokban újabb kormányalakulatokat küldtek az itt levő amerikai támaszpontok védelmére, miután a katonai felderítők jelentései szerint a partizánok nagyobb erőket vontak össze a térségben. Újabb amerikai katonai egységeket küldenek Dél- Vietnamba Washingtonban a héten megbeszélések sorozatát tervezik a vietnami helyzetről Taylor tábornok, saigoni nagykövet részvételével. Rövidesen további 15 000 amerikai katonát küldenek Vietnamba. Jelenleg mintegy 46 500 főre becsülik az országban állomásozó amerikai hadsereg létszámát. A washingtoni hadügyminisztérium köreiben nemrégiben kijelentették: lehetséges, hogy ezt a számot a közeljövőben 75 000-re emelik. A honos nemzetközi szolidaritási értekezlet állást foglalt Dél-Vietnam szabadsága mellett További tüntetésekre került sor Saigonban Tanácskozás az anya- és gyermekvédelemről az Egészségügyi Minisztériumban Hétfőn az Egészségügyi Minisztériumban kétnapos értekezlet kezdődött a megyei egészségügyi osztályok anya- és gyermekvédelmi előadói és a megyei vezető védőnők részvételével. Az alsó napon a védőnői hálózat munkáját, a terhesgondozás és a csecsemőgondozás fejlesztésének lehetőségeit vitatták meg. A felszabadulás óta jelentősen nőtt a lakosság egészségügyi kulturáltsága és javultak az egészségügyi viszonyok. A fejlődés új követelményeket támaszt a védőnői munkával szemben is. A védőnők a jövőben a megelőzésen kívül nagyobb szerepet vállalhatnak a gyógyításban, elsősorban a beteg gyermekek házi ápolásában. A tapasztalatok szerint a fiatal anyák több gyakorlati útmutatást is várnak a csecsemők helyes gondozásáról, ápolásáról stb., a védőnőktől. Az anya- és gyermekegészségügyi problémák összefüggnek az egész család helyzetével, a gondozás tehát tulajdonképpen családgondozást jelent. A tanácskozás részvevői többek között rámutattak, hogy a védőnőknek elsősorban a veszélyeztetett terheseket és a kis súllyal született gyermekeket kell figyelemmel kísérniük és gondozniuk. Sok a tennivaló a 3—14 éves gyermekek gondozásában is, főleg a gyakori légúti megbetegedésben, vagy reumás lázban szenvedő, fejlődési rendellenességgel született gyermekekkel és az ideges gyermekekkel kell foglalkozniuk. A növekvő feladatok szükségessé teszik a képzés színvonalának további emelését és a védőnők állandó szakmai továbbképzését. (MTI) Tito elnök látogatása egy Prága melletti üzemben A JKSZ főtitkára moszkvai útját nagy érdeklődéssel kommentálja a moszkvai sajtó Tito elnök, a JKSZ főtitkára és felesége, valamint a kíséretében levő személyiségek hétfőn Antonin Novotny köztársasági elnök, a CSKP KB első titkára és felesége társaságában a csehszlovák fővárostól mintegy 60 kilométerre fekvő Cenkovba látogattak. A jugoszláv elnök 1912 májusától augusztusig, 16 szlovén munkatársával együtt az ottani üzem lakatosműhelyében dolgozott Az akkori vasgyár azóta jelentősen kibővült és termékeit ma már 10 országba szállítja. Tito elnök nemrég bejelentett moszkvai látogatása előtt általános felélénkülés tapasztalható a szovjet—jugoszláv viszonyban. Június elsején jugoszláv gazdasági kormányküldöttség érkezett a szovjet fővárosba, amelynek tárgyalásai a sikeres befejezéshez közelednek. Két nappal később új kulturális együttműködési programot írtak alá Moszkvában a Szovjetunió és Jugoszlávia között. Hivatalos látogatáson itt tartózkodik V. Micsunovics, a hivatalos jugoszláv hírszolgálati iroda, a Tanjug igazgatója, aki szovjet tájékoztatási szervekkel tárgyal. A francia szocialisták a polgári pártokkal szövetkeztek Párizsból jelenti az MTI. A Francia Szocialista Párt kongresszusán vasárnap csaknem egyhangúlag — két szavazat ellenében — elfogadták azt a javaslatot, hogy valamennyi nem kommunista „baloldali” párt a szocialistákkal együtt állítson közös ellenjelöltet de Gaulle-lal szemben az elnökválasztásokon. A szavazás eredménye jelentős siker Gaston Defferre számára. Ezzel megbukott Guy Mollett álláspontja, aki szombaton kétórás beszédben érvelt a javaslat ellen. A kongresszuson megválasztották a párt vezető szerveit. Az SFIO főtitkára ismét Guy Mollet lett. Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt főtitkára vasárnap nyilatkozott a sajtónak. Kijelentette: a reakciós jobboldallal és az MKP-vel való csoportosulás engedélyezésével a kongresszus elvetette a másik lehetőséget: az összes baloldali erők egységét a személyi hatalom rendszerével szemben. — Ezt mi őszintén sajnáljuk — folytatta —, mert mi, kommunisták mindig úgy véltük, és mai is a meggyőződésünk, hogy csak az öszszes munkás- és demokratikus erők egysége teheti lehetővé a személyi hatalom megszüntetését és egy új, demokratikus rendszer megteremtését. Sajnos, Defferre jelöltsége akadállyá vált a munkás- és demokratikus erők egységének útjában. — Mivel mi sem a gaulleista hatalmat, sem a demokráciát lejárató régi koalícióhoz való visszatérést nem kívánjuk, számunkra csak egy lehetőség marad: olyan jelöltet állítani az elnökválasztásokon, aki elszántan támogatja az összes haladó erők egységét az igazi demokrácia megteremtésének szándékával — mondotta Rochet. Dmitrij Gorjunovnak, a együttműködésének tovább- TASZSZ vezérigazgatójának fejlesztéséről, és Borisz Burkovnak, a No-vosztyi (APN) szovjet hír- Mihail Levente román belügynökség igazgatósága elnö- kereskedelmi miniszter megyének meghívására Moszk- hívására Tausz János javába utazott Barcs Sándor, gyár belkereskedelmi mia Magyar Távirati Iroda reniszter hétfőn délután négyzérigazgatója. Megbeszélése- tagú magyar küldöttség élén ket folytat a magyar és a nyolcnapos látogatásra Ruszovjet hírügynökségek karestbe érkezett. Kádár János fogadta C.R. Rodriguezt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke hétfőn fogadta Carlos Rafael Rodriguezt, a Kubai Szocialista Forradalmi Egységpárt Országos Vezetősége és a kubai forradalmi kormány tagját és baráti beszélgetést folytatott vele a két ország kapcsolatainak fejlesztéséről, valamint a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. (MTI) 1905. JÚNIUS KEDD Kudarc vár minden egységbontó kísérletre Az Indonéziában járt szovjet pártküldöttség sajtónyilatkozata Djakartából jelenti az és a szovjet állampolitika MTI ■ ját. A szovjetellenes előadást ------........ ............... a pekingi rádió is közveti Az SZKP küldöttsége, tette, az Api Revolusi című amely Rasidoinnak, a Köz- lap más kínai nyelven ponti Bizottság elnökségi megjelenő indonéziai lapok tagjának, az Üzbég Kom- közölték,munista Párt Központi Bi- — Az SZKP küldöttsége zottsága első titkárának ve- tiltakozik amiatt, hogy azetésével részt vett az Indo- Kínai Kommunista Párt venéz Kommunista Párt remzetőségének felelős képviseállásának 45. évfordulóján lője az Indonéz Kommunista rendezett ünnepségeken. Dja párt vendégszeretetével kurtában nyilatkozatot tát- visszaélve a rendelkezésére jutott el a sajtóhoz. bocsátott előadói emelvényt — Az SZKP küldöttsége— arra használta fel, hogy mondja a nyilatkozat —, méltatlan és sértő támaddamely részt vett az Indonéz sokat intézzen a Szovjet Kommunista Párt fennálló unió Kommunista Pártja elsírnak 45. évfordulójával ien, amelynek küldöttsége kapcsolatos ünnepségeken, az indonéz kommunisták köszönetet mond az indonéz vendég volt. kommunistáknak és a Szov- Peng Csen előadása alkaietunió minden barátjának más volt az antiimperiaazért a meleg és testvéri folista erők egységének aláaggadtatásért, amelyben párnázására, holott erre az egyiünk képviselői Indonéziaségre különösen szükség van földjén részesültek, most, amikor az amerikai Az SZKP küldöttsége imperializmus agressziót körz ünnepségeken való részvévetel a testvéri Vietnam felével igyekezett előmozdi ellen. Ilyen megnyilvánulátani, hogy erősödjék a basok csak az amerikai imperátság és az együttműködés rialistáknak szerezhetnek a szovjet és az indonéz nép, örömet a két ország kommunistái . Az SZKP küldöttségei között, erősödjék az összes, amely az Indonéz Kommunát és az egység a nemzetnista Párt Központi Bizottközi kommunista mozgalomságának meghívására tartozóan, az imperializmus, a kodott Indonéziában, sajnosgyarmati rendszer és a neokozását fejezi ki, hogy olyan kolonializmus ellen küzdő kiemelkedő eseményt, mint összes ezők között. az Indonéz KP alapításának — Ugyanakkor az SZKP 45. évfordulója, a kínai képküldöttsége kénytelen felviselők szakadár céljaikra hívni a figyelmet arra, hogy használták fel. ' v Peng Csen, a Kínai Kom — Mindamellett nem kommunista Párt küldöttségénekséges, hogy kudarc vár vezetője, a párt Politikai minden olyan kísérletre. Bizottságának tagja, az In- amelynek célja a szovjet és danéz Kommunista Párt indonéz kommunisták barát- Központi Bizottságának Társágának megbontása, a Szoviadalomtudományi Akadó fetunió és Indonézia antilmmiáján tartott előadásában perialista szövetségének aláprovokációs támadásokkal és ásása — mondja befejezőrágalmakkal illette az SZKP sül a nyilatkozat. Rendezik a Fruska Gorát Jugoszláviában a Fruskaka Gora-i kirándulóhely, Gora és környéke erdő- Strazilovo és Popovica urbakes turisztikai vidék,nisztikai tervén dolgozik. A A nemzetközi park strazilovói ifjúsági klvánigazgatósága nagy erőfelzídulóközpontot úgy rendezik réssel igyekszik most minél be, hogy arra az időre emjobban rendbe hozni és alékeztessen, amikor Branko kirándulók számára jól meg- Radicivic neves szerb költő közelíthetővé tenni. (a szerbek Petőfije) itt élt ...... és alkotott. Popovica pedig Újvidékiek a tervek szerint az újvidékirándulóhelyeknek legnagyobb kiránduló. ■ . ■ , helye lesz. Ezenkívül a Du-Az ottani nemzeti park ,. . ................. tervét még 1962-ben dolgozna-parti Cortanovci környezik ki Jugoszláviában. Azóta kén is rendezik az erdőt és máris több idegenforgalmi a homokstrandot, objektum épült. Az idén a Kiegyengetik a kirándulópark igazgatósága két Frus- helyekhez vezető ösvényeket és folytatják a Fruska Gorán át vezető kövezett turistaút építését, is, amely a két leglátogatottabb kirándulóhelyet, Iriski Venacot és Zmajevácot köti össze. Tovább parkosítják Iriski Venne környékét és rendezik a Partizán út melletti Asztal nevű kirándulóhelyet is. Tovább árad a Duna Emelkedik az Ipoly és több nyugat-dunántúli folyó szintje is A Duna Rajka és Mohács között lassan tovább árad. Komáromnál az utóbbi két nap alatt 24, Mohácsnál 14 centiméteres áradást mértek. Budapestnél szombat reggeltől hétfő délig 48 centiméteres áradással 729 centiméterre emelkedett a víz. Az utóbbi napok esőzései, záporai a csehszlovákiai terület mellékfolyóit is megduzzasztották. Így Budapestnél az újabb vízutánpótlás hatására a korábban jelzettnél magasabb szinttel és később tetőzik a Duna. A jelek szerint szerdán várható a tetőzés 745 centiméter körüli vízállással, amely mintegy 10 centiméterrel meghaladja majd az idei legmagasabb árhullám szintjét. A záporok vidéken is újabb területeken okoztak károkat. A Nógrád megyei Szécsény és Pásztó környékén a hegyoldalakról lerohanó ár, s a kiáradt patakok vize 92 házat és 21 kis hidat rongált meg. Az esőzések és a záporok hatására az Ipoly Balassagyarmatnál hétfő reggelre több mint egy méterrel emelkedett. A Tárna patak Verpelétnél vasárnapra másfél méterrel emelkedett, ezért elrendelték a harmadfokú árvízvédelmi készültséget. Hétfőn Verpelétnél megkezdődött az apadás, de a patak első szakasza még árad. A Tarnától és egy sor más megduzzadt kis pataktól megáradt a Zagyva is. A folyó felső szakaszán elrendelték a másodfokú, az alsó szakaszon, Jászberény és Újszász között a harmadfokú árvédelmi készültséget. Nyugat-Dunántúlon a Rába újabb árhulláma vasárnap este Szentgotthárdnál, hétfőn Körmendnél tetőzött. A Duna töltéseinél és a megáradt folyók mentén hétfőn dolgozott az idei legnagyobb árvédelmi erő. Összesen 10 400 ember erősítette a gátakat és 406 tehergépkocsi, 75 nagy földmunkagép, valamint 32 vontatóhajó, uszály és egyéb vízijármű segítette a munkát. (MTI) Idegenforgalmi gyöngyszem A tucatnyi középkori kolostor közül az idén a Nova Hopovót körülvevő emeletes épület rekonstruálását folytatják. Itt élt annak idején szerzetes korában Dositej Obradovic, aki később Szerbia első kormányában közoktatási miniszter volt. Rendezik az erdőt is a kolostor körül, úgyhogy Novo Popovo Fruska Gora egyik idegenforgalmi gyöngyszeme lesz. A Fruska Gora hegyvonulatán végig több helyen kiránduló-, pihenőhelyeket építenek, így például a Partizán út hetedik kilométerénél és Brankovac kirándulóhely közelében, Iriski Venae és a Fruska Gora legmagasabb csúcsa, Crveni Cot közötti út mentén. Még az idén megkezdik az új kirándulóhelyeknek kijelölt tájait rendezését is. Fapadokat és fatörzsből készült asztalokat állítanak fel, s hozzájuk egyszerű ételek elkészítéséhez alkalmas kőtűzhelyeket. A fontosabb útkereszteződéseknél tájékoztató táblákat és térképeket helyeznek el. Ezenkívül szürke és színes képeslapokat nyomtatnak Fruska Gora-i motívumokkal.