Csongrád Megyei Hírlap, 1966. március (11. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-18 / 65. szám

2 ­ Polivittilacetát‘‘-ü­zem 'A jereváni (Örmény Sz. Sz. K.) „Polivinil­­acetát" üzem fontos nyersanyag gyártását kezdte meg, mely igen sok műanyagféleség előállítására alkalmas. Ezentúl ez az üzem szállítja az ország töb­bi üzemébe ezt a ter­méket. Képünkön: az üzem látképe. Történelem -19 kötetben A magyar történettudomány nagy vállalkozása Az elmúlt esztendőkben ugrásszerűen fokozódott az érdeklődés a történelmi jel­legű munkák iránt. Ezt bi­zonyítja az is, hogy még az olcsónak egyáltalán nem mondható többkötetes Világ­­történet 30 ezer, és a két­kötetes Magyarország Törté­nete 28 ezer példánya hóna­pok alatt gazdára talált. Bár a korábbi népszerű tudományos összefoglalások hozzáférhetővé tették a szé­lesebb rétegek számára tör­ténetkutatásunk legújabb eredményeit, számos kérdésben nem tudtuk véglegesen kiszorí­tani a köztudatból a pol­gári történetfelfogást. Igaz viszont az is, hogy a múlt sokoldalú értékeléséhez több magas színvonalú össze­foglaló munkával járultak hozzá könyvkiadóink. De mindez kevés, mert az igé­nyek, az érdeklődés gyor­sabban nő, mint ahogy a kiadók terveznek. A történeti kiadványok si­kere, a tudományág iránt fokozódó figyelem arra indí­totta a Magyar Tudományos Akadémia Történettudomá­nyi Intézetét, hogy elhatá­rozza egy tízkötetes össze­foglaló kiadvány megjelen­tetését. Ez a több kötetes „Magyarország Története” 1896 óta az első ilyen na­gyobb méretű kiadvány ha­zánkban. — A sorozat 1970-től kezdve jelenik meg, éven­ként két kötetben — tájé­koztattak a Magyar Tudo­mányos Akadémia Történet­­tudományi Intézetében. — Az utolsó kötet előrelátha­tóan 1974-ben kerül az üz­letekbe. Ez már a hatvanas évek történetével, napjaink­kal foglalkozik. A legutóbbi kétkötetes „Magyarország Története” jelzi ugyan a marxista tör­ténettudományban bekövet­kezett fejlődést, de az új kutatások teljes tudományos kifejtését nem tette lehető­vé. A készülő tízkötetes soro­zat nemcsak összegezi az eddigi eredményeket, ha­nem felveti a legújabb problémákat is. A mű nagy feladatot ál­lít a szerkesztők, írók elé. Tisztában vannak azzal, hogy a munka tudományos jellegének nem szabad az olvasmányosság, a közérthe­tőség rovására mennie, hi­szen a legutóbbi időkben megjelent történelmi művek is nagyrészt annak köszön­hették sikerüket, hogy a tu­dományos pontossággal elemzett témakört olvasmá­nyosan dolgozták fel. A nagy érdeklődésre szá­­mottartó sorozat szerkesztői között olyan neves, hazánk határain túl is jól ismert történészeket, tudósokat ta­lálunk, mint Nemes Dezső, Molnár Erik, Pamlényi Er­vin, Léderer Emma, Elekes Lajos, Ember Győző. Ám gondjaikkal a szerkesztők nincsenek egyedül: sok se­gítséget kapnak a rokontu­dományoktól. A régészet, a technikatörténet, az agrár­­történet, a művészettörténet legújabb eredményei köny­­nyítik meg a dolgukat. A munkálatok már meg­kezdődtek. Kötetenként 500—600 ol­dal, gazdag illusztráció, térképek, grafikonok — ilyen lesz a tízkötetes „Magyarország Története”. Történettudósaink munkája az erők nagyfokú összpon­tosítása révén lát majd napvilágot ez a mű. Érthető a nagy érdeklődés és vára­kozás, amely megelőzi. KOVÁS IVÁN Kati férjet fog URBAN ERNŐ KISREGÉNYE « jh De Kati nem kért se­­e a színházjegyből, se a várható hitvesi kapcsolatból. Inkább feladta, rokonházas­­párnak engedte át a pesti lakást, és hazaköltözött. — Hát... lelkem, hol jobb? — kérdezte nem sok­kal hazaérkezte után Ka­titól az öreg Bársony. — Pesten vagy itthon? Ugye, hogy itthon? Éppen veteményeztek. Mákot. — Nem is tudom — si­mította ki homlokából kéz­fejjel a haját. — Itthon ... más. — Mi más? Micsoda? — Minden. Még az ég is ... Tág, messzebb van, és teliszele bárányfelhővel. — No ugye? — hatódott meg könnyekig az öreg Bársony, és egyúttal derűs, magabízó nyugalom szállta meg. Annak a tudata, hogy mégiscsak az ő vére Kati. Kertészvér. — Persze, hogy itthon jobb! — jelentette ki. — Aztán ha unatkozni találsz, isten az atyám, még ... még televíziót is veszek, hogy ne unatkozz, lányom. Kati csak nevetett, mert újra otthon és újra lány­nak lenni még a beígért te­levíziós készüléknél is új­­donságosabb élvezet volt ne­ki. Teszem azt... Pesten még az éjszakája se volt zavar­talan. Vasút mentén lakott, és sehogy se tudta megszokni se a mozdonyok panaszos, zöld lámpáért rimánkodó füttyét, se a szerelvények házat is megingató csatto­gását. Később megszokta, persze, s nem riadt fel, mindazonáltal mégiscsak be­lejátszott álmaiba a robaj és a mozdonyok hajtogatása is. Mezőben állt, hullámzó, ezüsttajtékos rozstábla köze­pén. Zenét is hallott, kalászi zenét. Szél cirókálta rozskalá­szok citeraszavát hallotta. A mindenségnek kenyér­szaga volt. És újdonság volt neki a munka is: a babráló, vete­­ményezéssel és palántázással bíbelődő kerti munka. Kezdetben ugyan meghúz­ta a derekát, de beleszokva és hosszú távra vérpezsdí­tően jólesett neki. Hogy aztán sárral, bűzzel, továbbá: mozi-, vízvezeték-, angol WC- és egyéb hiány­nyal is járt ez az újra vál­lalt falusi élet? Istenkém! Az elvadult, mesésen bozótos park, mö­götte a táblákra szeldelt vi­rág- és konyhakertészet és a borostyánruhás ezüst­fenyők őrizte szülői ház az­tán szintúgy megtette a ma­gáét. Annyira visszabűvölte­­édesgette apja mellé Katit, hogy a pesti életnek még a valóban megkedvelt vívmá­nyairól is könnyű szívvel volt képes lemondani. Ezt a boldogságot tette tönkre Laci. Oda is lett a nyugalma és a derűje Katinak. Főleg a csütörtökjei és a vasárnap­jai lettek kibírhatatlanok. A remény tudniillik, hogy majd csak hozzászelídül La­ci, és a beszélőviszonyt is helyreállítja vele, mindket­­teti vásáros napon, szer­dán és szombaton is autó­buszra ültette. De bárcsak ne ültette vol­na! Laci , a mafla, a fafe­­jűség netovábbja — válto­zatlanul kimért és egész a megátalkodottságig szófukar maradt. Pedig ha van szeme, ha nem veszi el megfogyatko­zott ítélőképességét is az idült gyanakvás, észre kel­lett volna vennie, hogy pro­vokációról szó sincs. Érte és csakis érte viteti-rázatja magát immár a harmadik hete oda-vissza az autóbu­szon Kati. És az öreg Bársony? Ő csak észrevette, hogy valami nincs rendjén Ka­tinál? Hogyne. Csak kivárt, figyelt, ada­tokat egyeztetett. Azt még elnézte, és holmi ballábbal­­keléssel magyarázta, hogy Kati figyelmetlen, s hogy ennek folytán gyom helyett virágtöveket vagdal ki. És még azt is, hogy a kezében kész veszedelem, valóságot iszapoló puska az öntöző­­„slag". Sőt mi több: még Kati sűrű utazgatásán se akadt fenn, noha látván lát­hatta, hogy a haja rend­ben van, nem kíván fod­rászt, és hogy a kosara is mindig üres, csak parádé­nak van ott a karján. Hanem hogy a főzőtudo­mánya is válságba jutott?! Hogy — amire még emlé­kezni is siralom — legutóbb kristálycukor helyett sóval szórta meg a túrós palacsin­tát?! A palacsintát világ­életében „egyelekmeg"-nek becézte. Ha tehát nagy ka­nállal készült belőle enni, s rögtön az első falásra sóval ment tele a szája, mi sem természetesebb annál, hogy nemcsak testileg, de lelkileg is megrendült. — Szerelmes Kati! — lett a só gondolatszilánkja alá a mágnes. — De... kibe? Ki a választott? És mert nemcsak higgadt és tapintatos férfiú volt, de gyakorlati észjárása se volt híjával, így okoskodott to­vább: — Jól van, buszozz csak, lányom. Legközelebb majd én is veled buszozok. (Folytatjuk.) CEKKÜNK VISSZHANGJA Lapunk február 18. szá­mában „Karton már van, de az intézkedés késik” címmel foglalkoztunk a vásárhelyi Susán Étterem szemetel hor­dásának a problémáival. A vásárhelyi városgazdálko­dási vállalat azóta már intéz­kedett , elszállította a ko­rábban felgyűlt szemetet és azóta is rendszeresen elszál­lítja — amint erről az étte­rem vezetője értesített. * Az elmúlt hetekben lapunk hasábjain cikk jelent meg „Lehet-e közvetlen vonatjá­rat Szentes és Szeged kö­zött?” címmel. Ezzel kapcso­latban válasz érkezett a MÁV Szegedi Üzletigazgató­ságától és ezt az alábbiakban közöljük: „A Hírlap cikkével kap­csolatban közöljük, hogy a műszaki feltételek hiánya miatt kénytelenek vagyunk fenntartani korábbi állás­pontunkat. A vásárhelyi Nép­kert megállóhely vágány­­kapcsolatai nem teszik lehe­tővé a közvetlen járatok be­állítását. Nem oldható meg a jelenlegi rendszerű motor­kocsikkal az a javaslat sem, hogy elől-hátul közlekedő motoros szerelvényeket ve­zessünk be a forgalomba. Kétségtelen, hogy ezzel a módszerrel nagyban javíta­nánk az utazás körülménye­it, azonban a szinkron táv­vezérlés hiányában a közle­kedő motorkocsiknál gyakori volna a műszaki meghibáso­dás, amely a vonatforgalom lebonyolításában komolyabb zavarokat idézne elő és jog­gal panaszkodna az utazókö­zönség. A legközelebbi években előreláthatóan némi javulás jelentkezik ezen a téren, mert várható olyan új rend­szerű motorosszerelvény, amellyel a javasolt közleke­dési módozatot lebonyolíta­nánk. Mi már korábban is foglalkoztunk ezzel a gondo­lattal, azonban a műszaki alapfeltételek hiánya miatt egyelőre nem kerülhetet sor a megoldásra. A jelenlegi csatlakozási rend a körülményekhez ké­pest — véleményünk szerint — kielégítő. Különös tekin­tettel arra is, hogy a szentes —hódmezővásárhelyi vonal­­szakasz a Kiskunfélegyháza —Szentes—Orosháza—Hód­mezővásárhely—Szeged vo­nalak igen nehezen össze­egyeztethető csatlakozási rendjébe van beépítve. Sú­lyosbítja a helyzetet az a körülmény is, hogy az emlí­tett vonalszakaszok — Kis­kunfélegyházán és Szegeden — fővonali távolsági csatla­kozásokat is felölelnek.” VAJDA SÁNDOR, forgalmi és kereskedelmi osztály osztályvezető­­. A dolgozók ügyeinek lelki­­ismeretes intézése fontos po­litikai követelmény, hatékony eszköze a tömegkapcsolatnak, valamint a párt és állam iránti bizalom erősítésére. Vonatkozik ez a panaszok or­voslására is. Bár kétségtelen, hogy ez utóbbi kényes terü­let, mert csak sokoldalú megfontoltsággal lehet igaz­ságot tenni. Néhány nappal ezelőtt le­vél érkezett szerkesztősé­günkbe, amelyben egy autó­­buszvezető és jegykezelő go­romba modorát kifogásolják. Olyan esetről számolt be le­vélírónk, amely már több volt az utazások alkalmával előforduló szokványos tor­zsalkodásnál. — Ez év február 20-án a Tótkomlós—Szeged útvonalon közlekedő GA 79—58 rendszá­mú autóbusszal kívántam ha­zautazni 9 hónapos és 3 éves gyermekemmel Rákosról Vá­sárhelyre — írja Kiss József­­né. — Amikor a busz megállt Rákoson, még fel sem tettem a lábam a kocsi lépcsőjére, a busz vezetője fölényes han­gon kiabált rám, hogy a ko­sarat (amelyben 9 hónapos gyermekem volt) ne tegyem az ülésre és mozogjak fel a buszra. Alig bírtam felszáll­ni, de a vezetőben és a ka­lauzban annyi udvariasság sem volt, hogy két gyerme­kemmel együtt felsegítsen. A levél ezenkívül még több olyan kitételt tartalmaz, amely igen rossz fényt vet az utazóközönség kényelmét, nyugalmát szolgáló jegykeze­lőre. Többek között hánya­veti módon felelgetett az uta­soknak, amikor egy-egy meg­álló iránt érdeklődtek. Tekintettel arra, hogy a levél írója az említett pa­naszt hasonló szöveggel meg­küldte a 10. sz. Autóközleke­dési Vállalat vezetőjének is, megkértük a vállalat vezető­jét, tegye lehetővé, hogy je­len lehessünk az eset kivizs­gálásánál. Sajnos, a „kivizs­gálás” nem úgy történt, ahogy mi elképzeltük. A vál­lalat forgalmi főelőadója a panaszos által megrótt Szitkai Dezső gépkocsivezetőt és Rácz Pál jegykezelőt hív­­ta meg, akik előtt a panaszos levelet felolvasta, majd meg­kérdezte tőlük: igaz-e a levél­író állítása? Mivel a pana­szost nem hívta meg a vál­lalat, az említett gépkocsive­zető és jegykezelő a saját ér­dekének megfelelően igyeke­zett válaszolni, hiszen nem volt, aki megcáfolja állításai­kat. Arra a kérdésünkre, a vállalat meg kívánta-e hívni a panaszost az ügy tárgyalá­sára, a jegyzőkönyvet vezető forgalmi főelőadó azzal vá­laszolt, hogy erre neki nincs módja. Ilyen helyzetben te­hát kénytelenek voltunk mi felkeresi Kiss Józsefnét, a pa­naszos levél íróját, aki újból aláírásával igazolta, hogy a panaszos levelében említett eset úgy történt, ahogyan eredeti levele tartalmazza. Nem akarjuk azzal vádol­ni a 10. sz Autóközlekedési Vállalatot, hogy minden pa­naszos ügyet így „vizsgál” ki, de ez az eset nem túl nagy bizonyíték arra, hogy az utazók sérelmét minden eset­ben megfelelően orvosolják. Véleményünk szerint az AKÖV egyes alkalmazottai­nak modortalanságát nem le­het csupán egy, a panaszos­nak írt elnézést kérő levél­lel elintézettnek venni. Az ilyen „kivizsgálás semmikép­pen sem szolgálja a vállala­ton belüli fegyelem megszi­lárdítását, de nem meggyőző az utazóközönség számára sem. KOVÁCS IMRE Olvasóink leveleiből EGY PANASZÜGY­EK „KIVIZSGÁLÁSA” rrtfciAP_______________________ COMDOIATOI BOT KIAbblTA»RÓb Gyermekko­runk kedvet él­ménye volt, ami­kor nyaranta megjelent kis szé­kével, festőállvá­nyával falunk szülötte, Bánszki Tamás festőmű­vész Földeák fő­terén, utcáin, a piacon. Mindig népes gyermek­had vette körül. A mindig csen­des, mosolygós művészt azonban ez a nagy érdek­lődés nem zavar­ta. De nemcsak a faluban dolgozott, olykor kiült a cséplőgépek mel­lé is, hogy a fél­meztelen, bronz­barna testű mun­kásokat is meg­örökítse. Minden nyarát a földeákiak kö­zött töltötte. Szü­lőfaluja ihlette műveinek legja­vát — a földeáki táj és annak népe néz vissza ránk vásznairól. Az el­telt évek bebizo­nyították, hogy a Földeákon töltött hónapjai gazdag termést hoztak, hogy az itt ké­szült alkotások maradandóan örökítik meg a tájat és annak embereit... Amikor szülőfa­lujába is elhozta életművét, Földe­ák lakosai tiszte­lettel írták be ne­vüket a kiállítás vendégkönyvé­be, hogy leróják tiszteletüket Bánszki Tamás művészete előtt. SIPOS ERZSÉBET Földeák Szélhegy&et­iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii miiiiiiiiiiiin Nem, dehogy ••• Március első napján, amikor a hőmérséklet a sok évi átlagnál néhány fokkal magasabb volt, sétáltam a délutáni nap­sütésben. Egyszercsak jobbra, tőlem átellenben eldőlt egy férfiember. Mint a teli zsák, ami támaszték nélkül ma­radt. Néhányan körül­­álltuk, ahogyan ez ilyenkor szokás és ta­nakodtunk, mi baja le­het. Alaposan összezúzta az arcát, és dőlt belőle a vér rendesen. A rövi­desen helyszínre érkező mentőmrvos a sérülése­ken túl közel százszáza­lékos alkoholos befolyá­soltságot konstatált em­berünknél és ez a meg­állapítása néhány nap­pal később „botrányt okozó részeg” cím alatt a napi sajtó rend­őrségi krónikájában nyomtatva is megjelent. Mondom, csak néhá­nyan voltunk tanúi az esetnek. Következéskép­pen kevesen háborod­tunk fel a történteken, sőt most utólag vissza­emlékezve úgy rémlik, hogy szívből és leghan­gosabban egyedül én. Kérdezte is az az ötven év körüli bácsi, akivel az esemény kapcsán be­szélgetésbe elegyed­tünk, hogy miért hábor­gók annyira. — Ennek az ember­nek — mondta az elro­bogó mentők után int­ve — csak az a bánó, hogy túl sokat ivott ez eldőlt, mint egy mák. Az alkoholos befolyá­soltság nem késztette,­ sem hangoskodásra, sem verekedésre, sem abla­kok behúzására, sem ka­pásra, sem emberölésre, még arra is vigyázott, nehogy a most rendbe hozott virágágyások,, hogy az aszfalt betörje az orrát, ha már el kell dőlnie. Sőt! Ha azt vesszük, csupa hasmo­sat cselekedett. Mert hi­szen minden pohárka szesz elfogyasztása előtt befizette forintjait az államkasszába, tehát gyarapította az. Mun­kát adott a vendéglátó­ipari dolgozóknak. Ami­kor megitta a szeszt, to­vábbi termelésre ösztö­nözte a szeszfőzdéket és így tovább. Itt a hely­színen gondolkodásra serkentett bennünket, mi több, válaszút elé átü­tött: a józan léttel, vagy a mámorossal ke­lletünk hasznosabb tag­jai társadalmunknak? Ezután további munka­­alkalmat nyújtott a mentőknek, a rendőr­ségnek, később lázas tevékenységre készteti majd a kórházban az orvost, az ápolókat, a szerkesztőségben az új­ságírót, közvetve olvas­mányos hírt szolgáltat az olvasóknak, végül pe­dig kijózanodása után ismét befizet egy bizo­nyos összeget bírság­ként államunk pénztár­cájába. Tehát ismét gya­rapítja azt. Még ezek után is háborog? — Nem, dehogy.... erre nem is gondol­tam ... (zákány) a­tosítják a szente­si RUHAGYÁRAT. Az egy­kori repülőtéri épületekből „kinőtt” szép és korszerű üzem környékét már tavaly virágágyakkal, szökőkúttal díszítették a gyár szocialis­ta címért küzdő munkabri­gádjai. Ültettek néhány fát is, de most társadalmi mun­kában további 300 nyárfát ültetnek több sorban a kerí­tés mentén.

Next