Csongrád Megyei Hírlap, 1968. március (13. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-01 / 51. szám

Még nem problémamentes, de sokat javult a gépállomások és a szövetkezetek kapcsolata Kiállítással egybekötött értekezlet Szentesen Tegnap délelőtt a termelőszövetkezeti elnökök és gépcsoportvezetők vettek részt a Szentesi Gépjavító Ál­lomáson tartott és kereskedelmi kiállítással egybekö­tött értekezleten. A találkozót a Szentes térségében működő tsz-ek területi szövetsége, az Állami Mezőgaz­dasági Gépjavító Vállalat és az AGROKER megyei vál­lalat szervezte a kölcsönös kapcsolatok erősítése céljá­ból. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa képvise­letében megjelent Szekeres István főmérnök, meg­nyitót mondott Molnár Lajos, a területi tsz-szövet­­ség elnöke, majd B­e­r­á­r Demeter, a megyei gépjavító vállalat igazgatója tájékoztatta a jelenlevőket az idő­szerű kérdésekről. Az előadó megemlítette, hogy 1968 jubileumi évnek számít mert húsz eszten­dővel ezelőtt alakultak meg országszerte az első termelő­­szövetkezetek és gépállomá­sok. Ez a kétféle mezőgaz­dasági üzem az idők folya­mán nemegyszer összeka­pott elvódott egymással, de mindig felülkerekedett az egymásra utaltság, a közös érdekek valósága és a hasz­nos együttműködés határoz­za meg a jelen és a közel­jövő tennivalóit is. A tech­nikai ellátottság, valamint a javítások és karbantartások színvonala még sokáig arra készteti a tsz-eket, hogy a gépjavító állomásokhoz vi­gyék az erő- és munkagé­peket. Ezt konkrét adatok igazolják például a szak­munkásokkal, a javító- és tárolóterületekkel kapcso­latban. Persze ez nem zárja ki a tsz-műhelyek tevékeny­ségét és a gépállomások nem fogják, úgymond, ve­­télytárs-vállalatnak tekinteni a közös gazdaságokat A megyében levő gépjaví­tó állomások közül a szen­tesi a Bjelorusz-, az UTOS- traktorok, a dorozsmai a lánctalpasok, a mindszenti a pótkocsis és öntözőgépek, a kisteleki a Zetorok, a makói a gépkocsik, a székkutasi a magyar gyártmányú trakto­rok karbantartásával és ja­vításával foglalkozik. A szék­­kutasi állomás profiljába tartozik még a majorok vil­lamosítása és fejőgépek stb. javítása. A tsz-ek vegyék igénybe a csereszolgálatot fennádó kedvezményeket, másrészt a gépjavító állomá­sok törekednek a javítási idény gazdaságosabb kijelö­lésére. Bár a gépállomások az utóbbi időben folyamatos ipari tevékenységet is foly­tattak, ennek ellenére a kö­zös gazdaságok az elsőrangú partnerek, és a termelőszö­vetkezetek igénye még sok­oldalúbb kielégítésén fára­doznak. Felmérik az alkatrész-igé­nyeket. Ezután Fehér János, az AGROKER megyei vállalat osztályvezetője beszélt az alkatrész-ellátásról, és az idei kilátásokról. Teljes egé­szében ezután sem szűnnek meg a problémák, de a ja­vulás kézzelfogható a ko­rábbi helyzethez képest Az AGROKER felkeresi a tsz­­eket a várható megrendelé­sekkel kapcsolatban és a megyében egyes gépállomá­soktól közvetlenül lehet majd beszerezni a főbb alkatré­szeket Az idén forgalomba kerülnek a román és a ju­goszláv kukoricavető gépek, a német répaművelő gépek, ezenkívül a cséplő- és fosz­tógép a­­ kukorica-betakarí­tásban nyújt segítséget. Jö­vőre új típusú ekét bocsáta-­­­nak piacra a hazai gyárak. Jelen pillanatban a gabona­vető gépekhez hiányzanak alkatrészek. Az AGROKER foglalkozik a főbb építőipari anyagok — cement, mész, fűrészáruk — eladásával is.­­ Az értekezlet résztvevői a szünetben megtekintették a gépjavító állomás egyik műhelyében megrendezett kereskedelmi kiállítást. Itt a szentesi, a székkutasi és a dorozsmai gépállomás mutatta be szolgáltatásait és a saját gyártmányú gépi felszereléseit és egyéb eszközeit. A kiállítás számos darabja sikert aratott a résztvevő szakemberek körében. A székkutasi és a szentesi gép­javító állomás külön ismertető prospektussal rukkolt ki. A kiállítás megtekintése után kialakult őszinte vitá­ban a felszólalók — a termelőszövetkezetek részéről — nagyon sok gyakorlati példán mutatták be a még meg­levő fonákságokat, amellett, hogy elismerték a gépja­vító állomások és a termelőszövetkezetek kapcsolatainak nagymértékű javulását Elsősorban a korrekt pénzügyi szempontokra, a javítások minőségére, a felesleges ad­minisztrációk csökkentésére, az elszámolások pontossá­gára hívták fel a figyelmet Végül a feltett kérdésekre a gépjavító vállalat és az AGROKER képviselői vála­szoltak. H­itelsza­bá­lyozás Középlejáratú hitelt álta­lában egyidejűleg meg nem jelölt beruházásokhoz, forgó­alap-bővítéshez nyújtanak. A lejárat ideje a hitelnyúj­tástól számítva legfeljebb 36 hónap lehet. Ha nagyobb összegről, vagy konvertábi­­lis valutáról­­van szó, akkor a bank ragaszkodhat ah­hoz, hogy a konkrét fej­lesztési célt is jelöljék meg. Ilyenkor a 36 hónapos ha­táridő kezdetét későbbi idő­ponttól, a beruházás terve­zett befejezésének napjától is számíthatják. Hosszúlejáratú hitelt csak olyan konkrét fejlesztési célra adnak, amely megfe­lel a hitelpolitikai irányel­vekben meghatározott fel­tételeknek. A nagyobb je­lentőségű beruházások ese­tén a kérelmek elbírálásá­hoz a bankok igénybe ve­szik a központi és egyéb gazdaságirányító szervek közreműködését. A beruhá­zások telepítése szempontjá­ból elsősorban az Országos Tervhivatallal konzultálnak, a minisztériumokkal pedig azt beszélik meg, hogy a tervezett fejlesztés össz­hangban van-e a népgazda­sági terv követelményeivel, az iparág fejlesztési irányvo­nalával. A megalapozott hosszúle­járatú hitelkérelmeket rang­sorolják, mégpedig aszerint, hogy az mennyi idő alatt térül meg és mennyi idő alatt tudja visszafizetni a vállalat. A fizetési mérleget javító beruházásokat nagy­mértékű kedvezményben ré­szesítik. A bankok a középlejáratú hitelkérelmeket folyamato­san bírálják el. A hosszúlejáratú hitelké­relmeket folyamatosan vizs­gálják felül és a hitelezési lehetőségeknek megfelelően döntenek a kérelmekről. Bár a hiteligények elbírá­lása általában csak ezután kezdődik meg, 24 vállalat kérelmét soron kívül máris jóváhagyták. (MTI) A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Beruházási Bank együttes tájékoztató­ban szabályozta a fejleszté­si hitelkérelmek összeállítá­sának és benyújtásának módját továbbá az elbírá­lás rendszerét. A vállalatok beruházásaikhoz és forgó­alapjuk bővítéséhez közep­es hosszúlejáratú bankhitelt igényelhetnek. Már a húsvétra készülnek Húsvétra készülnek a Szerencsi Csokoládégyár diósgyőri rész­legében. Mintegy­ik­ vagon húsvéti csokoládé­figurát gyártanak az idén belföldi eladásra képünkön: Kun Zsuzsa csoportvezető me­­cs a minőséget ellenőrzi. (MTI fotó : Kovács L­ászlói Több múlik a lakosságon Többször írtunk arról, hogy a gazdaság irányításának új viszonyai között nagy szerephez jut a község- és várospolitika. Korábbi kötöttségek, előirányzatokat meg­határozó jogszabályok lassacskán kikerül­nek a forgalomból, s ezzel párhuzamosan növekszik a községek, városok vezető­ szer­­­­veinek önállóbb működési lehetősége. In­dokolt ezzel kapcsolatban sokkal határo­zottabban hangsúlyozni, hogy az önálló tevékenység nemcsak az elképzelésekre vonatkozik, legalább ilyen mértékben arra is, hogy az úgynevezett helyi erőforráso­kat sokkal célszerűbben, okosabban és na­gyobb mértékben használják ki. Voltakép­pen község- és várospolitikánknak már most, de a jövő években még inkább ez az egyik sarkpillére. Az a község, illetőleg város vezetősége boldogul, aki képes ar­ra, hogy fejlesztési elgondolásaihoz a la­kosság anyagi és munka szerinti hozzájá­rulását biztosítsa. Szükséges néhány korábbi elgondolást felülvizsgálni. Az első az, hogy egy-egy üzem, vagy termelőszövetkezet nem ven­dégként él és működik az adott városban és községben. Ennélfogva a község és vá­ros gondja, problémája a sajátjuk is. A munkás és a szövetkezeti tag élete nem­csak az üzemen és a szövetkezeten belül érdekes, legalább ilyen fontos a munka­hely falain kívül is. Az üzemek, szövet­kezetek, városok és községek sok ponton azonos érdekeltségűek. S ezt az azonos ér­dekeltséget most már indokolt konkrét formában kimunkáltan is megfogalmazni. Egy gyárigazgató nem nézheti érdektele­nül, hogy munkásai milyen körülmények között élnek, például lehetőségük volna arra, hogy lakásukban gázzal tüzeljenek, de ehhez szükség volna nagyfokú társadal­mi munkára... Az igazgató ösztönzi-e őket erre, vagy sem. Ott, ahol lehet segít­séget nyújt-e e munkához, vagy érdekte­lenül megy el mellette? A községek, városok kommunális fej­lesztésében, járda-, útépítésben, közvilágí­tás fejlesztésében, üzemek szociális intéz­ményének bővítésében, vagy termelőszö­vetkezeti objektumok fejlesztésében tehát egyformán érdekeltek a tanácsok, üzemek, termelőszövetkezetek. De érdekeltek a la­kosok is, tehát a munkások, vagy szövet­kezeti tagok is. Szociális kérdésekben is hasonló módon jelentkeznek a megoldásra váró kérdések. Akár óvoda-, napköziotthon-fejlesztésről, iskolai napközi bővítéséről, vagy szociá­lis otthonok fejlesztéséről stb. volna szó. Amennyire közérdek, annyira érdeke az állami és a gazdasági vezetőknek is. A kö­zös erőfeszítések, közös társadalmi mun­kák végzésében, közösbe adott anyagi ja­vak útján kerülhet megoldásra, sokkal gyorsabban, mint hogyha tíz vagy száz kérvényt adnak be állami támogatás iránt. Kern érdektelen szóvá tenni a kultu­rális­ lehetőségek fejlesztését, mert erre is nagy szükség van és megfelelő lehetőség is kínálkozik. Szórakozásra alkalmas klu­bok szervezésében, elfogadható művelő­dési otthonok kifejlesztésében, vagy átala­kításában, jobb iskolai felszerelések be­szerzésében, sportlehetőségek bővítésében egyaránt csak összefogott módon, az anya­gi és a fizikai, szellemi erők koncentrálá­sával lehet eredményre jutni. Az elkülö­nülés csak pangást hozhat magával. A szétszórt anyagi és egyébként közremű­ködni kívánó erők parlagon hagyása te­hetetlenségi bizonyítvány is egyben. Község- és várospolitikában most már sokkal inkább összekapcsolódik az egyé­ni, családi és a közösségi érdek, mint a ko­rábbi években. Ennek bizonyítéka példá­ul a makói vízműtársulás, amely meg­mozgatta az egész város lakosságát. Ha­sonló következtetésre jutottak Csongrá­­don is, ahol úgy vélekednek a vezetők, hogy ha az idén elkészül a tervezett víz­hálózat, s a jövőben a mintegy hátralevő 40 százalékot már a lakosság önerejére tá­maszkodva valósítják meg vízműtársulá­sok útján. Ahol a vezetők okosan felisme­rik, hogy az öntevékeny nép szívesen se­gít magán , ott érdemlegesen találkozik össze vezetők és vezetettek akarata. Ugyanezt a példát mondhatjuk el például a gáz családi hasznosításáról. Makón nagy erőfeszítés folyik azért, hogy megoldják a gáznak­­ az állam által biztosított táv­vezetékekről történő levételét családi hasznosítás céljára. Ez is csak összefogás­sal, társulás útján, anyagi és fizikai mun­ka igénybevételével történik. Csongrádon is úgy látják, hogy körülbelül kétezren jelentkeztek, hogy anyagilag és munka szempontjából is közreműködnek azért, hogy lakásukba kerüljön a gáz. Nemcsak gáz és a víz esetében talál­kozik a családi és egyéni érdek, de pél­dául városi sportpályák szépítése, fejlesz­tése, vagy rendelőintézetek bővítésében, alakításában is összevonható az állami és a lakosság támogatása. Soha nem nyílt még lehetőség arra, hogy az önmagán se­gíteni akaró lakosság és a vezetők okos szervezőkészsége, előrelátó elképzelése a gyakorlat alapján ilyen jól összetalálkoz­zék.­­ Érdemes azonban arról is beszélni, hogy nem lehet a jószándékú, munkát és anyagiakat szívesen vállaló lakosság elé illuzórikus, fantasztikus elképzeléseket terjeszteni. Ha a vezetők nem tudják jól kiszámítani a realitások alapján a leg­szükségesebb teendőket és valóraváltható­­kat, akkor egy-két kudarc után elveszí­tik a lakosság ez irányú készségét. Nem okozhat elcsüggedést és lemondást az sem, ha egy-egy akciónál a lakosság lelkesen szavaz és amikor a kivitelezésre kerül sor, akkor ..., akkor ... már nehezebben megy a dolog. Ilyenkor a vezetők ne csügged­jenek el, vegyék figyelembe, hogy köny­­nyebb valamit megszavazni és azután gya­korlatilag, anyagilag támogatni. Az okos szóra, türelmes meggyőzésre ebben az utóbbi esetben rendszerint szükség van. Ennek bizonyítékát már néhány helyen produkálták, különösen Makón, Csongrá­don, de másutt is. Azért tettük szóvá ezeket a kérdéseket ismételten, mert a község­fejlesztési alap­hoz történt korábbi állami támogatás el­marad. Ennek pótlását a jól szervezett ön­erő képes biztosítani. A gazdaságirányítás új rendszere üzemeknél és termelőszö­vetkezeteknél nagyobb anyagi lehetősé­geket hozhat, ha okosan és jól gazdál­kodnak. Ezekből a javakból többet lehet fordítani közös célokra is. Tehát végső so­ron a munkás, vagy a szövetkezeti tag ter­melő tevékenysége összekapcsolható a kö­zös gondok enyhítésével is, városi, közsé­gi méretekben. A Hazafias Népfront községi és városi bizottságai érdemben foglalkozzanak ezek­kel a kérdésekkel, mert hatáskörükbe tar­tozik. Nagy szerepet játszhatnak abban, hogy a lakosság kívánsága, elképzelése jobban összhangba kerüljön községek, vá­rosok állami vezető szerveinek elképzelé­seivel. Persze ez nem megy beszélgetések, viták nélkül, amely magával vonja a köz­vetlen demokrácia egészségesebb, okosabb formálását, fejlesztését is. Nem akarunk senkit sem túlzott vá­rakozásokra hangolni. Még kevésbé sze­retnénk illúziókat kergetni. De most egész közéletünk új fellendülés előtt áll politi­kai, gazdaságpolitikai és tegyük hozzá vá­ros- és községpolitikai értelemben egy­aránt. De ennek a fellendülésnek a mérté­ke, jövője azon múlik, képesek vagyunk-e összefogni a lakossággal a legközösebb és a legérdekfeszítőbb kérdések megoldásá­ban. Néhány példa azt mutatja, hogy ké­pesek vagyunk erre. De most már a né­hány példánál tovább kell lépnünk az ál­talánosság irányában, mert vezető szerve­ink mindenütt képesek erre és parasztsá­gunk, munkásságunk, értelmiségünk is hajlandó közreműködni olyan közhasznú dolgokban, amelyek egyénileg is haszno­sak. D. A. Általában csend honol a szentesi víztorony tájékán. Általában elkészült és álta­lában a lakosság vízfogyasz­tását szolgálja. Hogy mi a helyzet konkrétan? Konkré­tan sokat beszélnek az épí­tés hibáiról, arról, hogy a tűztorony nem működik és konkrétan nincs semmi sze­repe a vízszolgáltatásban. A legnagyobb baj, hogy vízto­rony — érdekes családba tartozhat — nem bírja a vi­zet. Olyan szokást vett fel, hogy a beléje tárolt vizet itt­­ott átengedi a betonfalon és ez nem kellemes dolog mű­szaki szempontból. Az szinte már mellékes, hogy mennyi ideig épült, mióta áll kihasz­nálatlanul és milyen nagy összeggel marad le a beru­házási költségek törlesztésé­ben? Talán megbocsátható, hogy az ember kíváncsisko­dik a víztorony tájékán és tájékozódni próbál a megle­vő építési hibák kijavításá­ban. T­itok a víz­toronyban A víztorony építésvezetőjét Csongrádon lehet megtalálni és innen szól Szentesre, tele­fonon keresztül. Azt mondja, hogy neki nincs felhatalma­zása nyilatkozni, különben menjünk vagy forduljunk a vállalat Budapesten levő ter­melési osztályához. Annyit még jóindulatúan elárult az építésvezető, hogy a szente­si víztorony hibájával a bu­dapesti műszaki egyetemen is foglalkoznak. Elgondolkodtam, hogy csak gazdag országban élek: röpke telefon Budapestre, vagy ki­szállással egybekötött utazás és az ember megismerkedik a szentesi víztorony jövőjé­vel! Mert mi is lenne, ha a Hídépítő Vállalat építésveze­tője elmondhatná az igazsá­got vagy a víztorony átadási időpontját? Legfeljebb meg­nyugodna a közvélemény, eltűnne a sok kósza rosszin­dulatú hír és legfeljebb nem vennék államtitoknak a víz­torony működését... Tartok tőle, hogy a buda­pesti termelési osztály sem ad információt. Érzésem sze­rint először Szentesre kell lá­­togatniok, hogy a víztorony­tól megkapják a „felhatalma­zást” a válasz megadására. Elvégre rend a lelke min­dennek. Hogy velem mi lesz? Le­velet írok az ENSZ illetékes termelési osztályához a szen­tesi víztorony sorsával kap­csolatban. Ezért vagyok nyu­godt és optimista a kíván­csiságommal együtt. SZABÓ RÓBERT HÍRLAP 3 1968. március 1. péntek

Next