Csongrád Megyei Hírlap, 1968. augusztus (13. évfolyam, 180-204. szám)
1968-08-23 / 197. szám
Kitüntették a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetőit Dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese alkotmányunk ünnepe alkalmából Szegeden kitüntetéseket adott át a jubiláló Szegedi Szabadtéri Játékok több vezetőjének, valamint több kiemelkedő eredménnyel dolgozó szegedi kultúrmunkásnak. A kitüntetések átadásánál jelen volt dr. Komócsin Mihály és Siklós János, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkárai, dr. Perjész László, a városi pártbizottság első titkára, dr. Biczó György, a városi tanács vb elnöke. A művelődésügyi miniszter első helyettese a kitüntetések átadásakor beszédet mondott. A többi között rámutatott kulturális eredményeinkre. Ezek közé tartozik a Szegedi Szabadtéri Játékok is. Dr. Orbán László ezután átadta az Elnöki Tanács és Művelődésügyi Minisztérium kitüntetéseit Dr. Tari János, a szabadtéri játékok igazgatója a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, Horváth Mihály, a játékok igazgatóhelyettese a Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta. Szocialista kultúráért jelvénnyel tüntette ki a minisztérium Deák Bélát, a városi párt-végrehajtóbizottság tagját, a pártbizottság osztályvezetőjét, Kiss Jenőt, a városi vidámpark igazgatóját, dr. Viszi Józsefnét, a November 7. művelődési otthon táncoktatóját, Tóth Istvánt, a szabadtéri játékok szervezési osztályának vezetőjét. Kiváló dolgozó jelvényt kapott Gyémánt Mihály, a Szegedi Nemzeti Színház fővilágosítója, Kolonits József, a szabadtéri asztalos műhelyének vezetője és Vastagh Attila, a szabadtéri műszaki vezetője. Miniszteri dicséretben részesült Barbacsi Attila, a szegedi bábszínház tagja, Kubinyi Zoltán, a Zenebarátok Kórusának tagja, Gyuris György, a Somogyi Könyvtár munkatársa és Rácz Lajos, a szabadtéri igazgatóság gépkocsivezetője. Két évtized a lakosság szolgálatában SZENTESEN az első volt, de még a megyeiek között is a legelsők közt alakult 20 éve a Szentes és Környéke Cipő- és Bőripari Ktsz. Cipész bérmunkások, magyarul: segédek hozták létre huszonketten, 1946-ban. Az önálló kisiparosok is szövetkeztek akkor, de ők csak beszerző és értékesítő szövetkezettel próbálkoztak. A közös munka a bérmunkásokéban kezdődött el, az övéké maradt fönn máig. Fiókokkal is bővült: Nagymágocs, Szegvár és Fábiánsebestyén javítórészlegeivel. Magában Szentesen pedig három részleg működik jelenleg, két javító és egy méretes , az új cipőket gyártó, termelő üzemen kívül. Mindszenten futball-labda-készítő részlegük gyártja a bőrlabdát exportra, jelenleg éppen a Szovjetuniónak. Az új cipőt gyártó üzem lépést tart a legújabb divattal. Most került ki az üzletekbe az autóscipő-modell háromféle színben, a téli hónapokra pedig nagypapáink cugos cipője készül, gumibetéttel, magas szárral, húzófüllel: fiatalok számára ez a legújabb cipődivat. A szegedi kereskedelem egyelőre 200 párat rendelt belőle. Következett egy millió 400 ezer forint. Volt már olyan évük, amikor félmilliós nyereséggel zártak, de ez rég volt. Tavaly 93 ezret mutatott a zárszámadás. Az idén jobbat ígér az első félév, úgy számítják, fölötte lesznek a 100 ezernek. A nyereség alakulása két tényezővel függ össze. Az üzem nagyobbrészt ma is kézműipari, itt tehát a nyereségnek határt szab az emberi kéz teljesítőképességének határa. S ha azt is figyelembe vesszük, hogy egyre kevesebb a szövetkezetben a munkáskéz, érthető, hogy nem növekszenek a nyereséget mutató számok. A jelenlegi létszám 54 fő termelő, 14 nem termelő, ami kevesebb az indulónál, jövőre még kevesebb lesz. Nyugdíjba megy négy igen jó szakember a javító részlegből. Helyettük mindössze egy fiú és két lány állt sorompóba ebben az évben ipari tanulóként kevesen jelentkeznek fiatalok, s a már felszabadultak is inkább elmennek. Az utóbbi 10 évben a legkülönbözőbb munkaterületekre távoztak: értelmiségi pályára, vasutasnak, rendőrnek. Három jó fiatal szakemberük kőműves mellé ment el Segédmunkásként háromezret keresnek a szövetkezeti 1600 forint helyett Az átlagkereset 1456 fölütt Nem fizethetnek többet, bérkeretük nem engedélyez. Valószínűleg ez a legnyomósabb magyarázata annak, hogy a 40 ipari tanulóból, akik 20 év alatt ott szabadultak fel, ma — írd és mondd! — kettő van a szövetkezetben. Senki nem tud választ adni arra a kérdésre, hogy mi lesz a lakossággal, a javítandó cipőkkel öt-tíz év múlva, ha enynyire nincs biztosítva a szakmai utánpótlás. Gyerekcipők sarkalására mindig szükség lesz, fájós vagy extra méretű lábak is kisiparos készítette cipő után fognak vágyakozni. Más városokba utaznak a szentesiek, ha ilyenre lesz szükségük? A KERESETIés alétszámviszonyok erősen nyugtalanítják a szövetkezet vezetőit. Mihály János elnök, aki 20 éves tag a szövetkezeti mozgalomban, Takács Sándor, a párttitkár és Rácz István műszaki vezető sokat törik a fejüket, hogyan lehetne az új mechanizmus szabadabb, kedvezőbb gazdasági viszonyai között biztosabb, jobb eredményeket elérni. Nemcsak az ő érdekük, a városé is, hogy megtalálják a nyitját. CSONTOS MAGDA Készül az autóscipő a szentesi szövetkezetben. Rádi János bácsi a gépnél, Rácz István műszaki vezető a minőséget vizsgálja. (Fotó: Enyedi Zoltán.) Előzetesen elismert fajta a Kiszombori I. Az elmúlt napokban dr. Gergely István miniszterhelyettes elnökletével ülést tartott a Mezőgazdasági Fajtaminősítő Tanács. A tanács megállapította, hogy hazánkban eddig a legelterjedtebb és a legjobban bevált, bőven termő búzafajta a Bezosztája 1-es, amelyet az ország búza-vetésterületének 70 százalékán termesztenek. A tanács előzetes elismert fajtának nyilvánította a dr. Lelley János által nemesített Kiszombori 1. búzafajtát. Koraisága, jó termő és ellenállóképessége alapján az ország középső és déli területein javasolják köztermesztésre vételét mindaddig, amíg még jobb hazai nemesítésű fajtával nem rendelkezünk. A tanács a P. P. Lukjeanenko által Krasznodárban nemesített Hannája 12. szovjet őszi ba zis kenyérlakosa-fajták zalajta és Moisson francia búzafajta forgalomba hozatalát engedélyezte. Az utóbbi években nagy az érdeklődés a takarmánygabona-termesztés fejlesztése iránt. Az igény kielégítésére a Libellula olasz fajta és az Etoile de Choisy francia fajták forgalomba hozatalát engedélyezte a tanács. A korábban előállított Triticale 30-at nem fogadták el, de nagyobb termőképessége miatt a Triticale 57-es és a 64-es fajtajelölteket előzetes elismerésben részesítette. Gyártelep A vidéki ipartelepítési program alapján a budapesti Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat csaknem 100 millió forintos beruházással új gyártelepet alakít ki Zalaegerszegen. A kivitelezési munkák rövidesen megkezdődnek, s 1970 végén a gyárban megindul a termelés. MA: országos szántóverseny Kecskeméten Kecskemét szomszédságában, a Városföldi Állami Gazdaság jól előkészített, az E-5-ös betonút mentén elterülő mintegy 120 holdas tábláján kerül sor ma az izgalmas vetélkedőre. Az ország különböző gazdaságaiból negyvenöt traktoros sorakozik fel a rajtnál — megjelentek a megyék bajnokai és második helyezettjei. A meghívott külföldi versenyzők hat ország képvi-selőiből kerülnek ki. Összesen félszázan érkeztek traki torosok és kísérők, szakveze-tők, edzők Jugoszláviából, a Szovjetunióból, Csehszlovákiából, Lengyelországból, az NDK-ból és Finnországból. A hazai vetélkedőt dr. Soós Gábor, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettese nyitja meg. A versenyzők 1—1 felröppenő rakétajelre kezdik, illetve fejezik be a „futamot”. Eredményt a késő délutáni órákban hirdetnek, s ekkor osztják ki a díjakat is. Ünnepeink fénye min SZÉPEK VOLTAK a fiatalok, meghatott az ünneplő család és a barátok serege — faluszerte sokáig emlegették a szép KISZ-esküvőt. Büszkék voltak a rendezők — a falu KISZ-esei és a községi tanács dolgozói —, akik a virágszőnyegtől a szép szónoklatokig, mindenről maguk gondoskodtak. Ez volt a faluban a legszebb KISZ-esküvő. Arról senki sem tudott, hogy két-három ember rohangált mindenért, kölcsönben volt a házasságkötőteremben az asztalterítőtől székekig, pálmákig minden. A rendezők azt mondják, holnap is újra megtennék. Pedig, higgyük el, nem volt kis feladat és igazán másképp kellene ennek lenni! Nem elsősorban az ideológiai nevelésről, előkészítésről, hanem a társadalmi névadók, esküvők és temetések egyéb feltételeiről szólottak legtöbben azon a makói járási tanácskozáson, ahol az előző történetet is feljegyeztük. Érdemes elgondolkozni szavaikon, mert olyan emberek mondták, akik sokszor találkoztak ezzel a problémával: az emberek, akik meg akarják osztani örömüket-bánatukat a közösséggel, a baráti körrel, külsőségeiben is emlékezetesen, szépen szeretnék az ilyen alkalmakat megrendezni. Örök emberi vágy ez a híres németalföldi festők vásznán, magyar művészek képein megörökített téma a várvavárt kisgyermek keresztelője, a pompás esküvő, vagy a komorszínű végtisztesség. Örök emberi — de nem társadalomtól független forma. Mert ok és alkalom mindegyik a vigadásra-búsulásra — de akinek nem tellett rá, ünnepelte maga az örömét, s maga vitte — mint Perov parasztja — a koporsót is. ■ BHJ MESSZIRE szaladnánk, ne is elemezzük inkább, hogy megváltozott életkörülményeinknek menynyire kifejezője a meséből kilépett hetedhét országra szóló lakodalom, vagy névadó. Arról szóljunk inkább, hogy a mi felfogásunknak megfelelően és méltóan tudjuk-e ünnepelni? Igen, arról beszéljünk, hogy sokan ma már aligha tartják „isteni gondviselésnek” házukat, autójukat, de a szép esküvőért, keresztelőért a paphoz fordulnak. Azt mondják, Földeákon olyan szónok van az ünnepségeken, hogy nem hiányzik a tömjénfüst, meg az orgonaszó. De ennél látszólag sokkal kisebb dolgokról van szó: a névadón ne recsegjen a hanglemez, az esküvőn ne a gyűrött asztalterítőre emlékezzen az ifjú pár és a munkásmozgalmi veterán piros szemfedője felett ne a ravatalozó kereszttel díszített drapériája függjön, s akadjon egy kórus vagy zenekar, amely méltóbbá teszi a külsőségeket az alkalomhoz. Ezek mind külsőségek? Valóban, azok is. De formái, megjelenítői egy tartalomnak, mint ahogy a tömjénfüst és az orgonaszó is az. Csakhogy a mi életformánk tartalmi, egyáltalán életfelfogásunk körülhatároltabb, nem megfoghatatlan, nem misztikus. Emberközelibb és azok az ünnepeink is, még ha egyszerű, alkalmi szónoknak keresgélni kell is a szavakat, még ha botladozik is a nyelvünk érzelmeink megfogalmazásakor. A kialakult, egy évezred után először versenytársra talált egyházi formák ellenében nem könnyű a dolgunk, ez nyilvánvaló. De érezhető, hogy az emberek nem egyszer puszta megszokásból, az egyszerűbbnek látszó megoldás kedvéért választják. (A társadalmi aktívát kérni kell, a papnak csak szólni , s míg az egyházi formulákkal nincs többé gond, a társadalmi rendezvény megszervezését követni, „figyelni” kell.) S aM, IGEN, a kérdés az, hogy nekünk is meg kell tanulnunk: örömeink és bánatunk szép formában, méltó külsőségekben nyerjen kifejezést. Formában és szavakban egyaránt méltóak legyenek az alkalmak a közösség öröméhez. Hogy ez nem könnyű, megannyi példa bizonyítja. S ha most arról szólunk, hogy megyénkben népművelők rendeznek az aktívaknak tanfolyamot, előadásokat, csak örömünket fejezhetjük ki. De feltehetjük a kérdést: nem kellene-e a tanácsok mellett működő, ünnepségeket rendező, állandó bizottságokat — amelyeknek működése az új tanácsciklusban megszűnt — újból megszervezni? Nagy hozzáértést, sok tapintatot, türelmet igénylő munka ez — hiszen elsősorban az emberek érzelmeire kell hatni. De addig is, míg más megoldás nincs, mindenképpen támogatást, irányítást, és anyagi segítséget igényelnek azok a tanácsi, KISZ-es és nőtanácsi aktívák, akik ezt a szép és nehéz feladatot vállaltak! P. SZŐKE MÁRIA ■ A gyémántdiplomás orvos — Hetvenhatéves koromban, 1961-ben mentem végleg nyugdíjba. Dolgoztam a vásárhelyi Tüdőgondozóban, a Rendelőintézetben. Mint orvost, két terület érdekelt a legjobban: a tuberkolózis és a mozgásszervi megbetegedések. Most, nyolcvanhárom éves koromban, betegen, már szinte tétlenségre vagyok kárhoztatva. S nem jó ez a tétlenség, főleg nekem nem, mert megszoktam, hogy tavasztól őszig a tanyavilágot járom, a betegeimmel foglalkozóm vagy tudományos szaklapokba írok cikkeket és statisztikát csinálok az úgynevezett népbetegségekről. Észrevételem, általam kialakított új gyógymód ismertetése a hazai szaklapokon kívül, legutoljára a svájci Ars Medici-ben 1960-ban jelent meg. Így vall a munkában eltöltött évekről dr. Müller Ferenc Csongrád megye egyetlen gyémántokleveles orvosa. Számbaveszi az éveket, az emberi sorsokat. — Fő célom mindig az volt, hogy előrébb jussunk a népbetegségek elleni küzdelemben. Ezért, már 1926-tól rendszeresen végeztem Vásárhelyen és környékén térítésmentesen tüdőszűréseket. Időmet úgy osztottam be, hogy tavasztól őszig jártam az iskolákat, óvodákat, s vizsgáltam a gyerekeket, a téli hónapokban pedig a felnőtteket, s főleg az olyan szakmákban dolgozókat kerestem meg, akik sok ember között megfordulnak. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a jövőnek dolgoztam: az akkor tuberkolózis miatt oly magas halandóság ellen igyekeztem felvenni a küzdelmet. Arra sem voltam rész, hogy a tanyákon élőknek egy-egy ismeretterjesztő előadást tartsak. A fizetségként azt kértem, hogy a beteg gyerekei hozzák be hozzám Vásárhelyre ... — A munkafeltételek, adottságok és lehetőségek a felszabadulás után javultak meg. S igazán akkor voltam elégedett, amikor kötelezővé tették az ingyenes tüdőszűrést, a betegek gyógyítását. — Ugyancsak szívügyemmé vált a mozgásszervi betegségek gyógyítása. Nagyon sokan szenvednek ebben a betegségben még manapság is. Addig törtem a fejem, míg két olyan eljárást is sikerült bevezetnem, melyet el is fogadtak, s eredményesen alkalmaztak is. Az ország több gyógyfürdőjében még ma is használják az egyiket. — A többiről talán már nem is szükséges beszélni ... Valóban, a munkában eltöltött évekből azokra érdemes viszszaemlékezni, amelyek a legtöbb eredményt hozták. S eredmény bőven akad, melyeket a sok szaklap őriz. Régebbiek és újak is. A Budapesten 1908-ban kiadott diplomához 1908-ban az arany oklevél, az idén a gyémánt járult hozzá. Sok öröm kísérte végig élet útján dr. Müller Ferencet, annak az embernek az öröme, aki boldog volt, ha segíthetett, ha adhatott. A szegénysorait gyerekeket ingyen kezelte, s a betegeknek áldozta minden percét. Munkásságáért méltán illeti elismerés és megbecsülés. VARGA EDIT