Csongrád Megyei Hírlap, 1968. november (13. évfolyam, 259-281. szám)
1968-11-24 / 276. szám
Fél évszázaddal ezelőtt Hogyan alakult meg a KMP makói csoportja ? Miért ünnepeljük a KMP megalaku Ii á állásának 50. évfordulóját. E félévszázados jubileum is azt kívánja, hogy vidékünk kommunistáinak akkori küzdelmét a valósághoz hűen feltárjuk, és ezzel forradalmi hagyományainkat gazdagítsuk. Annál is inkább fontos ez a feladat, mert a KMP helyi csoportjainak félévszázaddal ezelőtti megalakulásával, működésével kapcsolatban — főleg a korabeli dokumentumok részbeni hiánya miatt — különböző nézetek, vélekedések vannak forgalomban, s az erre vonatkozó eddig megjelent írások, visszaemlékezések sok tekintetben pontatlanok, egymásnak ellentmondók. Áll ez elsősorban a KMP makói csoportjának megalakulására, működésére. A visszaemlékezők egy része azt állítja, hogy a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt nem működött a KMP- nek semmiféle csoportja Makón, a szociáldemokrata pártszervezetben voltak baloldaliak, radikális elemek, akik ösztönösen a kommunista eszméikkel szimpatizáltak, de semmi többet nem lehet állítani. A Tanácsköztársaság Csongrád megyében című kiadványban pedig az olvasható, hogy már 1618. december 4-én megalakult a volt püspöki rezidenciában a helyi kommunista pártszervezet. Van olyan kutató, aki korábbi írásaiban egyenesen azt állítja, hogy Makón karrieristák sajátították ki a munkásosztály képviseletét, s kommunisták csak nagyon kevesen voltak és alárendelt szerepet játszottak. Itt hát az igazság? Az adatok, té- Tör nyék és a korabeli dokumentumok lelkiismeretes tanulmányozása a következő megállapításokat teszi lehetővé. Makón már 1918 november közepén kiéleződött a harc a polgári állásponton levők, valamint a munkásosztály és szegényparasztság képviselői között Súrlódásra elsősorban a Nemzeti Tanácsban került sor az Espersit János vezette Károlyi-pártsárs és a baloldali irányzatot követő szociáldemokraták között Espersit vezetésével a Nemzeti Tanács csak a rend, fegyelem fenntartásával törődött, a nyomorgó, éhező tömegek jogos igényeinek kielégítésére nem fordított gondot Ezért november második felétől kezdve mindinkább a munkástanács veszi át a Nemzeti Tanács szerepét, s a szociáldemokrata párttal együtt gyorsan nő a tekintélye. Néhány hét alatt 30 szakszervezet jött létre Makón, legnagyobb taglétszámmal a földmunkások rendelkeztek. Mindez hozzájárul a szociáldemokrata párt megerősödéséhez is. A frontról hazaözönlő katonák, az elégedetlen munkások és szegényparasztok forradalmi hangulatának hatására a szociáldemokrata pártban is a baloldaliak (Rózsa Ferenc, Boromissza Jenő) tartják kezükben az irányítást. Befolyásukat erősítik azok a volt hadifoglyok, akik Szovjet- Oroszországban már megismerkedtek a kommunista eszmékkel, de ekkor még nem töltenek be vezető szerepet (Cser József, Farkas Imre, K. Szabó Mihály). A tömegek forradalmi követeléseinek kielégítetlensége s az ingatag, karrierista elemeknek a pártba való beözönlése miatt a kommunista érzelmű, baloldali szociáldemokratákban erősödik az elhatározás, hogy a kommunista politika irányában keressék a kibontakozást A helyzet azonban olyan, hogy nem gondolhatnak a szociáldemokrata pártból való kiszakadásra. Makó mezőváros, kevés az ipari munkás és a mezőgazdasági proletariátus képviseli a szociáldemokrata párt, a forradalom fő tömegerejét, amelynek viszonylag alacsony a szocialista tudata. A visszaemlékezők állotása szerint ezért a megszerveződő kommunista csoport a szociáldemokrata pártszervezet kebelében jött létre. Kezdetben titokban működött, s érdekes, hogy a kommunista csoport vezetője Rózsa Ferenc lett, aki november közepétől a szociáldemokrata párt makói titkára volt, s az is maradt a Tanácsköztársaság kikiáltásáig. Nincs semmiféle bizonyíték, amely azt igazolná, hogy a kommunista csoport kivált volna a szociáldemokrata pártszervezetből. Igaz, december végén, január első felében tervezgették az elszakadást és az önálló kommunista pártszervezet megalakítását. Mivel azonban a központi küldött nem érkezett meg, elvetették ezt a tervet. Legtöbb vita, véleményeltérés a szociáldemokrata pártszervezetben működő kommunista csoport megalakulásának időpontja körül van. A december 15-i makói újságok közült először, hogy a szociáldemokrata párt és a Munkásotthon hivatalos helyisége a püspöki rezidencia lett, tehát ekkor foglalták le erre a célra. Mivel a volt püspöki rezidenciában, a szociáldemokrata párt helyiségében alakult meg a kommunista csoport, ezért ez csak a lefoglalás után, tehát december második felében történhetett. Azért sem játszódhatott le ez a fontos esemény korábban, mert a KMP 1918. november 24-én alakult meg, s a vidéki munkásmozgalmi vezetők erről csak bizonyos idő múltán szerezhettek tudomást és nem kevés idő kellett ahhoz is, hogy felvegyék a kapcsolatot a KMP központjával. A visszaemlékezők egy része szerint Szűcs Pál, aki a KMP Visegrádi utcai központjában Vágó Bélával, a KMP egyik vezetőjével történt előzetes tárgyalása után Makóra visszajött azzal az utasítással, hogy meg kell alakítani a kommunista csoportot, a Vörös Újság néhány példányát is magával hozta. A Vörös Újság első száma pedig tudvalevőleg csak 1918. december 7-én jelent meg. A szociáldemokrata párt keretében működő kommunista csoport fokozatosan növekedett, s később volt ereje ahhoz, hogy nyilvánosain, is szervezzen kommunista gyűléseket. Az 1919. január végén induló Népköztársaság című helyi szociáldemokrata lapot lényegében a kommunista csoport irányította. A KMP makói csoportja sokat tett a kommunista eszmék térhódításáért, és munkájával, küzdelmével sikeresen szolgálta a szocialista forradalom ügyét. TAMASI MIHÁLY Régi ismerősömmel találkoztam. Nyugdíjas bácsi, nem a gondtalanok kategóriájából. De most, igazán sakkozás, túlzás nélkül adom tovább, mintha néhány centit kiegyenesedett volna a görnyedtségből, s szemében új derű csillant. Mi van, mi újság? Hát büszkén közölte: „Fiam kilenc nappal ezelőtt párttag lett” — talán még az órákat is meg tudta volna jelölni. Azután egy másik barátommal jöttem össze, ő a taggyűlésükről beszélt. „Tudod, valami megütötte a szívemet. A munkahelyem nem nagy, a pártszervezetben is kevesen vagyunk. Az egész épületben, tele hivatallal, ugyanez a helyzet, nem a kommunisták vannak többségben. Az elnök a taggyűlésen maga is megemlítette ezeket a körülményeket, és végül kérte, énekeljük el az Internacionálét. Egy kicsit elfogódottak voltunk, egyszer-kétszer megbicsaklott a hangunk, de elénekeltük az Internacionálét, s hidd el, az utolsó sorokat, onnan az ismétléstől, már szinte ércesnek hallottam...” BENNEM is megrezdült valami, amikor, közvetlenül egymás után az említett két találkozásom volt. Együtt éreztem, együtt örültem az idős kommunistával, aki mindenkinek elmondta, hogy az ő fiával erősödött a párt. S beleéltem magam barátom helyzetébe, akit a taggyűlés felemelő pillanatai egy kicsit ellágyítottak. Hogy a két történet érzelmi húrokat pendít meg, ez azért van, mert emlékeztet, milyen nagy erő, ha megőrizzük a párttagság nemes pátoszát, a nehéz küzdelmek harcosainak — lehet, nem is egészen kifogástalan a kifejezés — romantikáját. S nagyon jó, ha ezt sohasem felejtjük. Mostanában részt vettem több vezetőségválasztó taggyűlésen, s rendkívül örvendetesnek tartom azt a tapasztalatot, hogy — valószínűleg szerepe van ebben a párt töretlen, céltudatos politikájának, a nemzetközi helyzet alakulásának, az ezekből adódó teendők, állásfoglalások sorának — ismét előtérbe került a kérdés: mit jelent párttagnak lenni? Sok pártszervezetben, nyilván a rendkívül sürgős napi feladatok közben, de esetleg más, túlbecsült, vagy éppenséggel mellékes körülmények miatt, a kelleténél kevesebbet foglalkoztak a párttagság jelentőségével. Voltak párttagok és voltak hangulatok, hogy az ország mai egészséges fejlődése, a párt szilárdsága és egybeforrottsága idején most már lazítani lehet, a kommunisták elé állított mércét már nem kell szabályozgatni, ellenőrizgetni, nem szükséges hangoztatni a különösebb odaadást, az áldozatkészséget, az erőfeszítést, a példamutatást, s valahogy csak kibírjuk, ha diszkréten félrenézünk az itt-ott felbukkanó önzés, elmaradott gondolkodás, méltatlan magatartás láttán, még ha az illető zsebében, ha restellkedve is, piros tagsági könyvecske lapul. Sokan hajlamosak arra, hogy ne hallják meg, amikor hanyag, fegyelmezetlen, feladatait nem teljesítő, mohó párttag környezetében az emberek arról kezdenek suttogni: „Ha neki szabad, nekünk is szabad”. Pedig az a párttag , aki megpróbálja megkerülik az MSZMP szabályzatát, a kormány rendeleteit., ak problematikus helyzetekben hajladozik, mint a nádszál , akit csak a maga zsebe érdekeel, akiből hiányzik '• », megértés mások baja iránt ", akiben nincs emberi melegség, az többszörösen kárt okoz a pártnak, államunknak, dolgozó népünknek, a legtöbbször környezetének és önmagának is. JÓ TUDNI, hogy a párttagok óriási többsége nem ilyen ember. Nem kis munka áll amögött, hogy a magyar nép felismerte, a kommunisták nem „vizet prédikálnak és bort isznak”, hanem mindennapi munkájukban, cselekedeteikben is hűségesek azokhoz az elvekhez, és normákhoz, amelyeket hirdetnek. Mi más bizonyítaná ezt fényesebben, mint az ország nagyszerű előretörése, eredményeink sokasodása, nemzetközi tekintélyünk növekedése! Mégsem szabad, hogy árnyékban maradjanak azok a pontok, ahol még javítani kell. Hiába van lefektetve, többen is szóvá tették, hogy a párt a kommunistáktól példamutatást vár el a takarékosságban, a pazarlás ellen folyó harcban, a kommunista ebben a tekintetben is legyen élő lelkiismeret. Másutt új nevet vetettek fel a vezetőség jelöltjeinek listájára, mert az egyik párttagnak felrótták türelmetlenségét, néha sértő, nyers modorát. HA AZ, hogy mit jelent párttagnak lenni, ritkábban kerül is napirendre az utóbbi években, most, az új vezetőségválasztó taggyűléseken és ezeket követően,, a párttagok között, a munkahelyek közösségében erőteljesen és komolyan hozzáláttak ennek a jelenségnek a felszámolásához. Világosab■ ban áll az emberek előtt, ahogyan eddigi eredményeink elérésében is a párttagok jártak elöl, a további út sem képzelhető el másképp. Nem titok, hogy a jövőben , még több függ a kommunisták szilárd helytállásától, a erőfeszítéseitől. Nyilvánvalóan első és legelső törvény, hogy a párt minden tagja ehhez méltó legyen, mindenütt, ahova az élőt állítja, akár vezetőnek, akár beosztottnak. A vezetőségválasztó taggyűlések lendülete, alapossága, aktivitása táplálja azt a tudatot, hogy a párttagság eleven erő. Ha ez az óriási erő teljes lendülettel dolgozik, ha a lelkesedés tüze kiolthatatlan marad, akkor magával ragadja a dolgozók millióit ÍME, erre is gondol az ember, amikor azt hallja, hogy nyolc kommunista elénekelte az Internacionálét. VETŐ JÓZSEF Kommunisták kirkip 6 VASÁRNAP 1368. NOVEMBER 2 Párttagságának kelte: 1918 A Zemplén megyei főispán 1912 egyik nyári napján parancsot adott csizmás-mentés huszárjának: azt monta neki, hogy lefekvés előtt sorra zárja le a főispáni udvarház ablakainak vastábláit. S az ablakoknak másnap is fedve kell maradniok! Tüntetés készül, legyen ami megvédi majd a bezúzásra ítélt üvegtáblákat__ De nemcsak az ablakokra, a sátoraljaújhelyi palotácska kapujára is szoros zár került. Egyrészt, hogy be na törjön a nekikeseredett tömeg, másrészt viszont azért, hogy a belakatolt házból sem juthasson az utcárasenki. A főispánná legkisebb cselédje azonban mégis kijutott Amikor füléig-tudatáig ért az elégedetlenkedők kiáltása, egy óvatlan pillanatban kipattintotta a zárat s ment, hogy a tüntetés részvevőjeként maga is munkát, kenyeret követeljen... Hogy mi hajtotta amikor a kis cselédlányt? Csehák Borbála, a Zemplén megyei főispánné hajdan volt „beosztottja”, Szeged forradalmi szervezkedéseinek — már hetvenedik évén túljáró — tagja, még ma sem igen tud válaszolni. — Az a vissza parancsolatatlan zúgás vonzott talán a menetelők közé — mondja — vagy az elől vitt zászló szemet égető piros színe? Azt hiszem, mind a kettő... A cselédlány „rebelliójának” aztán híre ment A főispán nem is tartotta sokáig házánál a tüntetőt: felküldte Pestre. Itt sem volt sokáig maradása Csehák Borbálának. Néhány belvárosi lakás cselédszobáját megjárva Szegedre került. De ide már úgy jött hogy egy állandó jelző kísérte a nevét — úgy hívták, hogy a „kommunista” Boris... Mikor 1918-ban megmozdultak a tömegek, hamarosan ki is derült, hogy miért kapta ezt a minősítést. Cselédtársaival együtt megszervezte a háztartási alkalmazottak szakszervezetét, sztrájkra buzdított, s otthont is teremtett munkanélküli sorstársainak. A legbüszkébben azonban arra emlékezik, hogy megszüntették a szegedi városháza előtti cselédpiacot: — Embertelen, lealázó dolog volt az az asszony- meg leánykirakat! Úgy válogattak ott közülünk, mintha árucikkek lennénk. A Tanácsköztársaság bukása után ismét rossz emlékű napokat élt át Boriska néni. Városról városra, faluról falura járva keresett új meg új munkahelyeket magának. Egy dolog azonban változatlan volt az életében: ahogy a forradalom előtt, úgy a forradalom után is szoros kapcsolatban maradt munkatársaival. Röpcédulákat vitt velük, éjszakánként jelszavakkal festette tele a járdákat, s mint alkalmi „rikkancs”, a Népszavát is árulta: — Nem volt szabad az utcán terjeszteni a munkások újságját, de mi befelé fordítottuk a címlapot, s úgy adtuk kézről-kézre tovább... A Csillag-börtön is gyakran volt úticélja Csehák Borbálának. Ide vasárnapon kint járt el, ételhordóval, teli lábasokkal a kosarában, a szervezkedésért rács mögé zárt társainak vitte — ha engedték — az ebédet. A felszabadulás ismét Szegeden találta a cselédpiac bezáratóját, s mindjárt egy nagyon szép feladatot hozott neki. Még jóformán véget sem értek a harcok, neki már a Szegedre érkezett pártvezetők meg államvezetők számára kellett otthont teremteni. — Gazdasszony lettem — emlékezik most nevetve Boriska néni —, az új országalapítók gazdasszonya... 1952-ben, a Szegedi Textilművek stúdiójából ment végül nyugdíjba Csehák Borbála. Akik abban az időben az üzem dolgozói voltak, jól emlékezhetnek a kedves, de még ma is igen határozott szavú „bemondó nénire”, aki a napokban kapta meg a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetést. akacz LÁSZLO A korszerűsödő főtéren befejezéséhez közeledik Makón, a Lenin téren két újabb bérház építése. Az ÉVM Csongrád megyei Építőipari Vállalat munkáját év végére tervezik átadni — a képünkön látható — 30 lakást és az üzlethelyiségeket. A város tovább korszerűsödő főterén — szemben a pártszékházzal a irodaház zárja le az új épületsort. Ez jövő év elejére készül el (Fotó: Enyedi Zoltán)