Csongrád Megyei Hírlap, 1969. május (14. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-01 / 98. szám
2 — Újabb üzemeknek adták át a szocialista munkát elismerő kitüntetéseket (Folytatás az 1. oldalról.) gazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint Török László, a Csongrád megyei tanács vb elnöke. Mint az ünnepi szónoklat megemlékezett róla, méltó helyre került a vándorzászló, a szövetkezet jogosan foglalta el helyét az ország legjobbjai között, hiszen az elmúlt öt év alatt különösen megbecsülendő eredményt értek el a gazdaközöség tagjai. Az elmúlt év adataiból is említett néhányat, így a 44 millió forintos árbevételt, a 22 millió forintos bruttó és a 10 millió forintos nettó jövedelmet, ami egyben azt is jelentette, hogy 12 millió forintot osztottak ki a tagságnak munkadíjként, s egy tagra átlagosan 30 ezer forint jövedelem esett. A józan paraszti számítás egyesült itt a korszerű, okos gazdálkodásra való törekvéssel — az új gazdasági mechanizmus szellemében. A tsz vezetősége és szorgalmas tagsága így méltóképpen tarthatta tegnap a „második” zárszámadását. Dr. Erdei Ferenc az elismerések mellett felhívta a figyelmet a jövőre, a fiatalsággal való törődésre is. Majd a vörös vándorzászló átadása után Gulyás Győzőnek, Lengyel Károlynak és Kószó Györgynek átadta a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója jelvényt és a vele járó pénzjutalmat. Hárman miniszteri dicséretben is részesültek, Boldogh Gyula, a tsz elnöke pedig pénzjutalommal tisztelte meg a jók közül is a legjobbakat. ALSÓTISZAVIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG Szegeden, a Tisza Szálló nagy koncerttermében szerdán délelőtt az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság ünnepségén dr. Paczuk István, a megyei tanács vb elnökhelyettese köszöntötte az ünnepelteket, az igazgatóság teljes személyi állományát, és a vendégeket: Dégen Imre államtitkárt, az Országos Vízügyi Hivatal elnökét, dr. Komócsin Mihályt, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának titkárát, dr. Dobi Ferencet, a MEDOSZ titkárát, és a többi kedves vendéget. Ezután Forgó László, az Igazgatóság vezetője számolt be a szocialista munka nagyszerű állomásairól, melyekről az utak a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlajának elnyeréséhez vezettek. A Minisztertanács és a SZOT zászlaját Dégen Imre államtitkár, az OHV elnöke adta át, beszédében dicsérve az Alsótiszavidék vízügyi szolgálattevőinek hősies munkáját. Hatan kapták a „Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója” kitüntetést, s rajtuk kívül további 45-en vettek át dicsérő okleveleket, a szocialista munkát tanúsító jelvényeket, s a legjobbak részére kiosztottak 220 ezer forint jutalmat. AZ NKFV SZEGEDI ÜZEME A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat és ezen belül szegedi üzeme is 1968. évi kiváló munkájáért elnyerte a SZOT és a Minisztertanács vörös vándorzászlaját. Átadása Szolnokon, a vállalat központjában történt meg kedden délután. Ugyanakkor a szegedi üzemegység ipartelepénis ünnepséget tartottak, ebből az alkalomból, összekötve a siker megünneplését a május elsejei megemlékezéssel. Ünnepi beszédet a pártszervezet titkára, Ungor Imre tartott. A vándorzászló elnyerését Juratovics Aladár, az üzemegység vezetője jelentette be. AzMSZMP Csongrád megyei és Szeged városi bizottságának nevében dr. Németh Lajos, a megyei pártbizottság tagja, osztályvezető üdvözölte a dolgozókat. A most felfejlődő, fiatal üzemben, amely azonban máris jelentős mértékben gazdagította az ország energiabázisát, kilencen érdemelték ki a Kiváló Dolgozó jelvényt Hat brigád nyerte el a Szocialista brigád rangot Velük együtt sokan részesültek pénzjutalomban, összesen 55 ezer forint kiosztására került sor az ünnepen. Mintegy 50 fő kapta meg a törzsgárda-jelvényt. AZ ALFÖLDI KŐOLAJFÚRÁSI ÜZEM SZEGEDI ÜZEMEGYSÉGE Az alföldi szénhidrogénkutatás fellegvárává nőtte ki magát az Alföldi Kőolajfúrási üzem szegedi üzemegysége. Kemény munka, sok nehéz küzdelem volt az ára ennek, s most méltó jutalma az élüzem cím elnyerése. A vállalat 4 üzeme, az Orosházi, a Szolnoki, az egri üzemek közül egyedül a szegedinek sikerült kivívnia. Ünnepségüket szerdán délelőtt, az üzem tanácstermében tartották meg. A pártszervezet titkárának, Csizmek Istvánnak ünnepi beszéde után Mezősi József, a vállalat Szolnokról érkezett igazgatója ismertette a termelési eredményeket, amelyek alapul szolgáltak a kitüntetéshez. Az MSZMP Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága nevelően Berta István, a megyei pártbizottság munkatársa üdvözölte az üzem dolgozóit. A kitüntető oklevelet Hingl József, a Szegedi üzem vezetője vette át. Az ünnepségen 51-en Kiváló Dolgozó jelvényt kaptak, 70 ezer forint pénzjutalom került kiosztásra. 27 brigád kapta meg a Szocialista brigád címet és számosan a törzsgárda jelvényt. MÁV VÁSÁRHELYI PÁLYAFENNTARTÁSI FŐNÖKSÉG Évek óta csak töredék százalékok választották el a MÁV vásárhelyi pályafenntartási főnökség dolgozóit attól, hogy elnyerjék az Élüzem címet. Erőfeszítésüket siker koronázta, tegnap délután átvehették a szakszervezeti székházukban az Élüzem kitüntetést, valamint a jubileumi verseny elismerő oklevelét is. Az ünnepségen az Élüzem, valamint a jubileumi oklevelet Báló József, a MÁV Szegedi Igazgatóság II. osztályának vezetőhelyettese adta át, méltatva a pályafenntartási dolgozók kiemelkedő eredményeit. Az élüzemavatón 12 dolgozó kapta meg a Kiváló Dolgozóoklevelet, köztük Szappanos János, a pályafenntartási főnökség vezetője és Boros József vezetőmérnök. Két szocialista brigád arany, három ezüst, egy pedig bronzkoszorús jelvényt kapott. A Szakma ifjú mestere mozgalom eredménye- 1 int efsv-egy dolgozó a Kiváló ifjú mérnök, a Kiváló ifjú technikus jelvényt, két dolgozó a Szakma ifjú mestere ezüst-, és egy a bronz fokozatát kapta. Ezen kívül 20 ezer forint pénzjutalmat osztottak ki a legjobb dolgozók között. SZEGEDI NYOMDA Szerdán a kora esti órákban bensőséges hangulatú ünnepség keretében emlékeztek meg a Szegedi Nyomda dolgozói arról, hogy elnyerték a kitüntető Kiváló vállalat címet. Az ünnepségen részt vett dr. Antalffy György egyetemi tanár, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, dr. Pataki Antal, a megyei tanács vb tervosztályának vezetője, dr. Csikós Ferenc, a szegedi városi tanács vb titkára és Ivánka Jánosné, az MSZT képviseletében. Bene Gyula vb-titkár megnyitó szavai után Vincze György vállalati igazgató emlékezett meg május 1-e jelentőségéről, a szocialista munkaversenyről és a vállalat eredményéről. A beszámolót követően a Könnyűipar Kiváló dolgozója kitüntetést adtak át Vincze György igazgatónak, Erményi Lajos műszaki igazgatónak és Kiss Lajosné főkönyvelőnek, Teleki István gépszedő brigádvezetőnek és Ördögh Antal matematikai csoportvezetőnek. A Vállalat Kiváló Dolgozója jelvényt 13-an kapták meg. A vállalat 30 szocialista brigádja közül most 2 brigád az arany-, 1 az ezüst-, 3 a bronz- és 6 a zöldkoszorút érdemelte ki, négyet oklevéllel jutalmaztak. A kitüntettettek jutalmazására mintegy 60 ezer forintot fordítottak. CSONGRÁD MEGYEI SÜTŐIPARI VÁLLALAT Az államosítás óta először érte el a sütőipar, hogy munkáját elismerés illette; a Csongrád megyei Sütőipari Vállalat elnyerte a Kiváló Vállalat címet. Az elmúlt esztendőben igen szép termelési eredményt értek el, mert a tervezett 133 millió forint helyett közel 142 millió forint értékű kenyér- és pékárut készítettek. A központi ünnepséget tegnap este Szegeden, a Hungária Étteremben rendezték meg, melyen megjelent dr. Kovács Lajos, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Csupenszki István, az MSZMP szegedi járási bizottságának első titkára, Hegedűs Ottó, az ÉDOSZ központi elnökségének tagja, Csaba József főmérnök, a MÉM képviseletében. Rutai Zoltán szb-titkár megnyitója után dr. Paczuk István, a megyei tanács vb elnökhelyettese köszöntötte a vállalat dolgozóit, majd átadta Sinkó Ferenc igazgatónak a Kiváló Vállalat címet bizonyító oklevelet. Ezután Sinkó Ferenc igazgató 16 dolgozónak adta át a Kiváló Dolgozó jelvényt és a vele járó pénzjutalmat. A megyei sütőipari vállalat öt üzemegységénél — Vásárhelyen, Makón, Szentesen, Csongrádon és a szegedi járásban — május 3-án, szombaton este rendeznek ünnepséget a Kiváló Vállalat cím elnyerése alkalmából. MEZŐGAZDASÁGI GÉPJAVÍTÓ VÁLLALAT, VÁSÁRHELY A vásárhelyi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat dolgozói ezúttal már tizenkettedszer nyerték el a Kiválló Vállalat címet, s a vele járó oklevelet. Ünnepségüket tegnap délután a vállalat kultúrtermében tartották, amelyen részt vett Szögi Béla, a megyei pártbizottság tagja, a KISZ megyei bizottságának első titkára, dr. Törköly Ferenc, a városi pártbizottság első titkára és Jakus Vendel, a MÉM műszaki fejlesztési főosztályának vezetője is. Az ünnepséget Nyámádi Gábor igazgató nyitotta meg, majd Jakus Vendel köszöntötte a vállalat dolgozóit, majd átnyújtotta részükre a Kiváló Vállalat oklevelet. Az ünnepségen hatvan dolgozó kapott kitüntetést, tízen a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója jelvényt, ötvenen pedig a Kiváló Dolgozó jelvényt. A szocialista brigádok közül három az ezüst-, és tíz a bronzkoszorús szocialista brigád jelvényt kapta kézhez. Ezen kívül 304-en részesültek pénzjutalomban. CSONGRÁD-BÁCS MEGYEI ÉLELMISZER ÉS VEGYIÁRU NAGYKERESKEDELMI VÁLLALAT Hét év után, az új gazdasági mechanizmus első esztendejében értek el olyan eredményt a vállalat dolgozói, melynek alapján ismét magukénak mondhatják a büszke címet. Kiváló Vállalat Ennek elnyerésében egyaránt részes az élelmiszer- és vegyicikk részleg, valamint a kishatárforgalom keretében tavaly lebonyolított 545 ezer dollár értékű export-import szállítási tevékenység. A kitüntetés alkalmából tegnap megtartott ünnepségen részt vett többek között dr. Varga Dezső, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Kopasz Józsefné, a KPVDSZ megyei bizottságának titkára, Deák Ferenc, a megyei tanács kereskedelmi osztályvezetője, valamint a vállalat legnagyobb külföldi partnere, a szabadkai METEOR külkereskedelmi vállalat igazgatója. A Kiváló Vállalat címet tanúsító oklevelet Molnár Károly, a Belkereskedelmi Minisztérium élelmiszer és vegyicikk kereskedelmi főosztályának vezetője adta át Laki Imre igazgatónak. Ezt követően került sor a vállalat 3 dolgozójának a Belkereskedelem Kiváló Dolgozója jelvénnyel való kitüntetésére. Ugyancsak hárman kaptak Kiváló Dolgozó jelvényt, és igen sokan részesültek pénzjutalomban, összesen mintegy 100 ezer forint összegben. SZEGEDI ECSET ÉS SEPRŰGYÁR A megyei jogú városi tanács és a szakszervezetek megyei tanácsának döntése értelmében a gyár dolgozói ez évben másodszor érdemelték ki a megtisztelő „Szocialista Munka Vállalata” címet. Szervesen illeszkedik ez a kitüntetés a korábbi években megszerzett 17 élüzem cím, és a kétszer elnyert Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászló mellé. Az ünnepségen megjelentek Reseterits Sándorné, a megyei pártbizottság tagja és dr. Csala Mihály, a HVDSZ megyei bizottságának titkára is. A szocialista munkavállalata címet tanúsító oklevelet Halász Árpád, a Szeged m. j. városi tanács vb. elnökhelyettese adta át Végvári Istvánnéneje, a gyár igazgatójának. Az ünnepség második részében került sor a gyár 42 szocilista brigádjának — közöttük tít arany és négy ezüst jelvényes — kitüntetésére. Sok dolgozó kapott Kiváló Dolgozó jelvényt, illetve pénzjutalmat. ELEKTROFÉM KTSZ. VÁSÁRHELY Hódmezővásárhely egyik legeredményesebb szövetkezete, az Elektrofém Ktsz újból ünnepelt. Tegnap este vette át a Szántó Kovács János utca 28. szám alatti kultúrteremben a Kiváló Kisipari Szövetkezet címmel járó oklevelet, valamint a vándorzászlót. A szövetkezet eddigi eredményeit és jövőbeli terveit Gyaraki Mihály elnök ismertette. Elmondotta, hogy a múlt évben több mint 30 millió forint értéket termeltek, amelyből az export több mint4 millió, s a lakossági javító szolgáltató tevékenység közel 2 és fél millió forint értékű volt. Ezt követően Horváth Sándor, a KISZÖV elnöke átadta az oklevelet és a vándorzászlót a szövetkezet tagságának. ÉPÍTŐIPARI KTSZ, VASARHELY A múlt évben tíz lakást építettek terven felül a Vásárhelyi Építőipari Ktsz dollgozói. Jó munkájuknak meg lett az erkölcsi eredménye is, mert elnyerték a Kiváló Kisipari Szövetkezet oklevelet, valamint a vándor zászlót Az ünnepséget tegnap délután a helyi Tisza Szálló Éttermében tartották, amelyen részt vett dr. Bánifalvi József iskolaigazgató, a megyei pártbizottság tagja. Beszámolójában Rummel József elnök elmondotta, hogy 1968. évi tervüket 22 százalékkal túlteljesítették, és összesen 56 lakást építettek adolgozóknak. Az oklevelet és a vándorzászlót Horváth Sándor, a KISZÖV elnöke adta át a szövetkezet dolgozóinak. Huszonhárom dolgozó összesen 10 ezer forint pénzjutalmat kapott. APÁTFALVI ÁFÉSZ Ünnepélyes termelési tanácskozáson adták át az Apátfalva és Vidéke Körzeti Általános Fogyasztási Szövetkezetnek a SZÖVOSZ dicsérő oklevelét. A szövetkezet 1968-ban Csongrád megyében a második legjobb eredményt érte el, így megkaphatta a kitüntetést és a vele járó pénzjutalmat. A SZÖVOSZ megbízásából Hegedűs Gábor, a MÉSZÖV igazgatóságának tagja adta át az apátfalviaknak az elismerő oklevelet. SZEGVÁRI TAKARÉKSZÖVETKEZET A Szegvári Takarékszövetkezet évek óta a megye egyik legjobb falusi bankja- Többször kapott már országos és megyei elismerést. Múlt évi munkája eredményeként elnyerte a Megya legjobb takarékszövetkezete címet, s a vele járó KFDSZJ ■4 a MÉSZÖV vándorzászlója. A kitüntetést , és, a pénzjutalmat tegnap délutánPorai Béla, a MÉSZÖV igazgatóságának tagja adta át a ta-karékszövetkezet dolgozóinak. .. Rendelet a kisipari nyugdíjak és betegbiztosítás módosításáról A Magyar Közlöny április 30-i száma ismerteti a népköztársaság Elnöki Tanácsának törvényerejű rendeletét és az annak végrehajtásáról szóló kormányrendeleteket, valamint SZOT-szabályzatot, amelyek módosítják a kisiparosok nyugdíjbiztosítására vonatkozó eddigi rendelkezéseket. A rendelet értelmében a legkisebb kisipari nyugdíj összege az eddigi 400 forint helyett 500 forint. Ennek megfelelően alakulnak a hozzátartozói nyugellátások is; az özvegyi nyugdíj legkisebb összege havi 250 forint. A jövőben a kisipari nyugdíjasok is részesülnek a betegségi biztosítás szolgáltatásaiban, úgy, mint az alkalmazottak és az egyéb nyugdíjas rétegek. Az özvegyi nyugdíjat — éppen úgy, mint az egyéb nyugdíjasoknál —■ a jövőben munkaviszony, ipargyakorlás vagy egyéb kereső foglalkozás tartama alatt is korlátozás nélkül lehet folyósítani. A kisiparosok kötelezően az első nyugdíjosztályba tartoznak és csak meghatározott életkorig választhatnak magasabb nyugdíjosztályt, s ennek a korhatárát most öt évvel felemelték. A jogszabályok intézkednek az igényjogosultság kezdetéről, az igénybejelentésről, az igény elbírálásával kapcsolatos eljárásról, és a határozatok elleni fellebbezések módjáról. Mindezek alapján a kisipari nyugdíjrendszer bizonyos mértékben közelebb kerül a bérből és fizetésből élő dolgozók nyugdíjrendszeréhez, s újabb lépés a nyugdíjrendszernek tervezett egységesítéséhez. (MTI) HÍRLAP Az MSZMP Központi Bizottságának május 1-i jelszava a üdvözlet a szocialista építőmunkában élen járó dolgozóknak! Tízévé m a csiiiebéreí atomreaktor Most töltötte be 10 „életévét” a Központi Fizikai Kutató Intézet atomreaktora. A tíz esztendő alatt végzett munkájáról és arról, hogy milyen tudományos, illetve gyakorlati kérdések megölődását segítette elő, szerdait tájékoztatta a sajtó képviselőit Jánossy Lajos akadémikus, az intézet igazgatója, Pál Lénárd akadémiai levelező tag, igazgatóhelyettes és Szabó Ferenc főosztályvezető. A tíz év alatt a szakemberek jól megtanulták a reaktor működtetését. Ezt bizonyítja például, hogy mi egységnyi anyagráfordítással 1,4 neutront állítunk elő, az NDK-beli és a lengyel szakemberek pedig csak 0,7-et, illetve 0,9-et. Igaz ott a reaktort elsősorban más célok szolgálatába állították. Kormányhatározat a Világgazdasági Tudományos Tanács létrehozásáról A kormány határozatot hozott a Világgazdasági Tudományos Tanács létrehozásáról. A tanács feladata, hogy javaslataival segítse a különböző helyeken folyó világgazdasági kutatómunkát, s a kutatók együttműködését. Kidolgoztat kiemelkedően fontos világgazdasági jellegű kutatási témákat, rendszeres időközönként megvitatja a legfontosabb kutatások eredményeit, továbbá azokat a világgazdasági folyamatokat, jelenségeket, amelyek hazánk gazdaságpolitikáját befolyásolják. A Világgazdasági Tudományos Tanácsot 1969. második negyedévben kell megszervezni. CSÜTÖRTÖK 1969. MÁJUS 1.