Csongrád Megyei Hírlap, 1969. szeptember (14. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-02 / 202. szám

Kádár János visszatért szabadságáról Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára befejezte évi rendes szabadságát Új HÓDIKŐT- telep Csordáson A megyén belül Csongrá­­don és Makón tart fenn telepet a vásárhelyi Divat Kötöttárugyár. A szomszé­dos Békés megyében, már több mint egy éve, Békés­­sámsonban működik a har­madik telepük, és most ne­gyediknek november elsején, szintén a szomszédban, Csor­­váson kezdi meg a munkát egy új telephely. A csorvási tanács a kul­­túrházat engedte át a gyár­nak. Az épületet a tanács költségén átalakítják, hogy alkalmas legyen az üzemi munkára. A munkákhoz augusztus 21-én már hozzá is fogtak. Az új telephely kétműsza­­kos foglalkoztatásban két­száz főnek nyújt munkaal­kalmat. Konfekciós részleg lesz, a kiszabott kötött­árut állítják majd össze a csorvási asszonyok. A novemberi üzemkezde­tet természetesen betanító képzés előzi meg. Szeptem­ber 8-án kezdődik egy var­rótanfolyam Csorváson. Az egyhónapos tanfolyam alatt félműszakban tanítják be a jelentkezőket. A részvétel semmi kötelezettséget nem jelent. Azt remélik, leg­alább 90 fő kiképzését biz­tosíthatják ilyen módon. Csorváson ez az első he­lyi, ipari jellegű munkaal­kalom. Minthogy a község­ből jelenleg 930 nő jár el dolgozni Békéscsabára és Orosházára, a tervezett lét­számot valószínűleg bizto­sítani lehet. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! CSOHGÁAD MEGYE! ★ A MAGYAR SZOCIALISTA M­UNKÁSPÁ­RT LA­P­J­A 26. Évfolyam, 202. szám ÁRA: 80 FILLÉR 1969. SZEPTEMBER 2., KEDD Kamatozó tapasztalatokban gazdag létfinotác un­t Tímár Mátyás nyilatkozata lul­ydUIO Vall jugoszláviai útjáról Tímár Mátyás, a Magyar Népköztársa­ság kormányának elnökhelyettese Alek­­szandar Grlicskovnak, a Jugoszláv Szövet­ségi Végrehajtó Tanács (a kormány) el­nökhelyettesének meghívására augusztus 27. és 31. között hivatalos látogatást tett Jugoszláviában. A két kormány-elnökhelyettes a látoga­tás idején kölcsönösen megismertette egy­mást országaik gazdasági fejlődésével és véleményt cserélt a kétoldalú gazdasági együttműködés legfontosabb kérdéseiről, valamint egyéb, mindkét felet érdeklő kér­désekről. A látogatás ideje alatt Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettest fogadta Mitja Ribicsics, a Jugoszláv Szövetségi Végre­hajtó Tanács (a kormány) elnöke, Mika Spiljak, a Szövetségi Nemzetgyűlés — a népek tanácsának — elnöke és Kiró Gri­­gorov, a Jugoszláv Kommunisták Szövet­sége Elnöksége Végrehajtó Irodájának tag­ja. Tímár Mátyás látogatást tett Bosznia- Hercegovinában, Szlovéniában és megte­kintette­ a vaskapui erőművet is. A látogatás és a megbeszélések nyílt, szívélyes és baráti légkörben zajlottak le. * Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnök­­helyettese vasárnap kíséretével visszaér­kezett Budapestre. Fogadásukra a Feri­­helyi repülőtéren megjelent Vályi Péter pénzügyminiszter és ott voltak a budapes­ti jugoszláv nagykövetség képviselői. Tímár Mátyás megérkezésük után rövid nyilatkozatot adott az MTI munkatársá­nak: — A néhány napos látogatás alatt több alkalommal folytattunk megbeszéléseket Alekszandar Grlicskovval, tájékoztattuk egymást Magyarország és Jugoszlávia gaz­dasági fejlődésének időszerű kérdéseiről, a két ország gazdasági együttműködéséről, valamint államainkat érdeklő egyéb gaz­dasági problémákról. Kicseréltük tapasz­talatainkat a gazdaságirányítási rendszer reformjáról és ezek a megbeszélések — mint minden hasonló jellegű találkozó — most is sok hasznos, új gondolatot szültek. A tárgyalások feltétlenül hasznosak vol­tak, hiszen a két ország kapcsolatában minden adottság megvan arra, hogy az eddig is kedvező kontaktusokat tovább fej­lesszük. (Külkereskedelmünk volumene csupán az utóbbi időben mintegy 12 szá­zalékkal emelkedett.) A néhány napos látogatásnak egyébként nagyon gazdag programja volt. Többek között látogatást tettünk Mika Spiljaknál, a Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés — népek tanácsának — elnökénél, rövid időt töltöttünk Szarajevóban, Bosznia-Hercego­vina gyors ütemben fejlődő fővárosában, megtekintettük az Aldunán levő Kladovot, a Vaskapunál folyó Duna-szabályozást, és erőmű építkezést, összegezve: kamatozó ta­pasztalatokban gazdag látogatás volt,­­ megállapodtunk abban, hogy az ilyen jel­legű találkozókat gyakoribbá tesszük. A szakirodalom becsülete Büszkélkedünk, hogy az egy főre eső kalóriafogyasz­tásban már elértük a világszínvonalat. így van: jólesik tudnunk, hogy a magyar konyha nyugaton is keleten is híres, de hogy állunk a szellemi kalóriák fogyasztásával? Azt gondolom, ha a szellemi éhség is fájna, rossz közér­zetet okozna, akkor sokkal gyorsabban haladnánk előre a szellem gyarapításában is. Úgy tűnik azonban, hogy itt a matematikai fordított arányosság érvényesül: a fizikai jól tápláltság, az a tudat, hogy van elég kenyerünk, va­junk, húsunk és gyümölcsünk, mintha elnyomná a szel­lemi éhségérzést. Mindjárt egy példát is: a Csongrád me­gyei MESZÖV érdekvédelmi szférájába tartozó városi, falusi üzletek, könyvesboltok és bizományosok 10 mil­liós forgalmat bonyolítottak le tavaly, beleértve az álta­lános iskolai tankönyveket is. A megye egy lakosára 35,52 forint, tehát nem egészen 12 kiló kenyér, vagy há­romnegyed kiló jobb minőségű sertéshús ára jut. A hely­zet komikuma, hogy megyénk ezzel az eredménnyel or­szágos első a falusi könyvterjesztésben. Az említett 10 milliós forgalomból mintegy 7 millió forintot a szépirodalom képvisel. Három millión oszto­zik a tankönyv és a mezőgazdasági szakirodalom. Vajon a mezőgazdasági szakkönyvek miért nem örvendnek olyan közmegbecsülésnek, mint amilyent megérdemelnének. Tavaly történt: a MESZÖV körlevelet bocsátott ki a tsz-eknek, állami gazdaságoknak, amelyben jelezte, hogy mutatványképpen mezőgazdasági szakkönyv-csomagokat állítottak össze. Figyelembe vették mindenütt az adott te­rületen élő lakosság szakmai érdeklődését. Ahol a zöld­ség- és gyümölcstermesztés jelenti a megélhetés legfőbb lerrásait, oda természetesen ilyen vonatkozású könyveket iányítottak. Máshová, ahol ez volt indokolt, a növényter­mesztés, az állattenyésztés szakkönyveit küldték el. Kö­zölték előre, hogy vételkényszer természetesen nincs. A csomagokat osszák szét a gazdák között. A szentesi járás 20 csomagjából 11 visszajött, a makói járásba kiküldött 10 csomagból mindössze kettőt bontottak fel. A többit visszautalták a feladónak sértődött, kioktató hangú leve­lek kíséretében: ők nem kértek szakkönyveket, s máskor kímélték szövetkezetüket az ilyesmitől. A lehangoló sikertelenség után megyei értekezletre hív­ták a legjobb tsz-ek vezetőit. Tőlük szerették volna hal­lani, mi az oka, ennek a mélységes érdektelenségnek? Megjelentek a kiadók, kereskedelmi vállalatok vezetői, a párt és a Hazafias Népfront különféle szintű képviselői, de a szövetkezeti vezetők közül mindössze ketten tették tiszteletüket. Szinte hallom a választ: Ja, kérem, ha mi minden értekezletre elmennénk, akkor mikor dolgoznánk? Van igazság ebben, de mennyivel másabb a helyzet, ha állami pénzosztásról van szó. A szakkönyv az élet minden területén ma már nélkü­lözhetetlen munkaeszköz. Így kellene ennek lenni a me­zőgazdaságban is. A terjesztőkben, kevés kivételtől elte­kintve, ma még a százalékért dolgozó ügynököt látják, akinek az a dolga, hogy az égvilágon mindent eladjon, amit rábíznak. Ilyen is van? Meglehet. Lehetséges, hogy nincs minden rendjén mezőgazdasági könyvkiadásunk körül. Vannak jogos panaszok, például az, hogy rettene­tesen hosszú nálunk a szakkönyvek átfutási ideje — a szerzőtől a lektoron, a könyvkiadón, a nyomdán át az ol­vasóig. S mire a könyv piacot lát a szép akadémiai nyo­mópapíron, erkölcsileg már kopott, legfeljebb termelés­történeti jelentősége van. Főleg az öntözés szakkönyvei közül tapasztalhattunk ilyesmit az utóbbi években. A gyá­rak, gyorsabban ontották az újabbnál újabb öntözőberen­dezéseket, mint ahogy ezt a szakirodalom követni tudta. A mezőgazdasági könyvkiadó azonban felismerte az effé­le fogyatékosságokat, tett is egyet és mást azért, hogy megszűnjenek. A legtöbb pótolni való a szakirodalom be­csületének helyreállításában, mindenekelőtt a falvakban van. A falusi emberek legszemélyesebb érdeke fűződik ehhez. Olykor az egész megye visszhangzik attól, hogy a fel­vásárlók rosszul minősítik a zöldséget, a gyümölcsöt. Kicsiny a szavak hitele, amikor azt bizonygatják, ami­lyen az áru olyan a minősítés. Az áru beteg, mert a leg­alapvetőbb növényegészségügyi munkát sem végezték el, emiatt nem veszik meg külföldön. A pajzstetű utóbb is itthon szorította csaknem egész nyári almatermésünket. Sárga­barackunk egy részét a moly nem engedte ki a nemzet­közi piacra. Csupán két klasszikus kártevőt említettem, melynek tán sehol a világon nincs olyan alapos szakiro­dalma, mint éppen hazánkban. Mai közszellem a falun, hogy egyes jómódú paraszt­­embereket, mert nekik van a legszebb házuk, autójuk a faluban, spekulánsnak titulálnak, mert ugyebár „tisz­tességes munkával” nem lehet ilyen jövedelemre szert tenni. A szellemi tőkét, az olykor többszáz kötetes kis há­zikönyvtárat, melyet a legtöbb ilyen családban megtalál­hatunk, kihagyják a számításból. Tartja még magát a ré­­­gi átkos közhiedelem, hogy „könyvből gazdálkodni nem lehet”. Az csak amolyan költséges hobby, teheti, akinek telik rá. Más: a széna renden való szárítását a honfoglaló ma­gyarok már az itt élő szláv népektől tanulták, és a magyar mezőgazdaságban még most is ez az uralkodó szénakészí­tési eljárás. Igaz, hogy számos üzemben sikerrel alkalmaz­zák már a hideglevegős Vámosi-féle módszert. Itt-ott a forrólevegős eljáráshoz is megteremtették a sokmilliós be­ruházási alapot. Vannak sokkal egyszerűbb módszerek is: a finn, a svéd és a holland eljárások, melyeket a fejlett tőkés országokban éppúgy alkalmaznak, mint a népi de­mokráciák többségében. Van ehhez megfelelő szakiroda­­lom hazánkban? Igen, van. Csak ez az ismeretanyag sem válhatott még közkinccsé a mezőgazdaságban éppúgy, mint sok más. Államunk évente mesés összeggel dotálja a szak­­könyvkiadást. Egy liter barackpálinka áráért egész évre való szakolvasmányt lehet kapni. Mégis a pálinka a kelen­dőbb, feketén is rengeteget főznek. Mit lehet itt tenni ? Sok­féle módja lehet annak, hogy a fizikai jóltápláltság mellett felkeltsük a szellemi éhségérzést is. A falusi pártmunka legfontosabb területe lehetne ez. Úgyszintén sok munkát kínál ez a Hazafias Népfrontnak is. Panaszolják a keres­kedők, hogy falun senki sem vállalkozik mezőgazdasági szakkönyv-bizományosságra, mert csak 10 százalékot ad­nak a forgalomból. Oly kevés ez — mondják —, hogy csak parányi morzsa lehet valakinek a létalapjához. Ezt a mun­kát persze pénzzel megfizetni soha sem lehet. Ehhez el­hivatottság, misszióvállalás kell. Régi szólásmondás nálunk, hogy a „más rétje mindig zöldebb” — de hát mitől?! CSÉPI JÓZSEF ­ Érik a fűszerpaprika Csongrád-, Békés- és Bács megyében a Szegedi Pap­rikafeldolgozó Vállalat mintegy nyolcezer holdon ter­meltet fűszerpaprikát az idén. A hűvös időjárás késlelteti az érést. Csupán a helyi Szántó Kovács János Termelő­­szövetkezetből és egy Békés megyei közös gazdaságból szállítottak be kisebb mennységet, néhány mázsányi kényszerérett paprikát az üllési átvevő telepre. A nagy szüreti idény azonban csak egy hét múlva kezdődik. A feldolgozó vállalat szakemberei számítanak arra, hogy a termésből nagymennyiségű nedvtartalmat kell el­párologtatni. Erre jól felkészültek: a szegedi központi üzemen kívül most már korszerűsített szárítótelepek fo­gadják az új termést Üllésen, Szőregen, Röszkén és Mó­­rahalmon is. Az újabb szentesi torony A vasútállomás mögött, a MÉK szentesi telepén emel­kedik a képen látható újabb torony. A hűtőház és a most épülő irodaház előtt állvá­nyoktól övezve emelkedik a kör alakú fal mind feljebb. Impozáns épülete lesz ez a szentesi iparnegyednek. (Fo­tó: Enyedi Zoltán) Mi történt a nagyvilágban? Megemlékezések a vietnami függetlenség kivívásának 24. évfordulóján Tito elítéli az antiszocialista jelenségeket Hatalomátvétel Brazíliában és Líbiában­­ Heinemann beszéde a háború kirobbanásának évfordulóján Részletes tudósítás a 2. oldalon

Next