Csongrád Megyei Hírlap, 1969. november (14. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-19 / 268. szám

Húszmillió dolgozó sztrájkol Olaszországban ITÁLIA kék ege alatt politikai értelemben is meleg v­olt az ősz és most, a télbe átcsapó időjárás hideg szele sem hűtötte le a forró indulatokat. A világ nagy hír­ügynökségei és rádió-, valamint televízióállomásai nagy szenzációként jelentették, hogy az olasz szakszervezetek mára általános munkabeszüntetést hirdettek. Az ipari munkások, a felesbérlők, a mezőgazdasági dolgozók, a kereskedelmi és állami alkalmazottak, a magántisztvise­lők, továbbá a tanítók 24 órán át sztrájkolnak. Összesen mintegy 20 millió dolgozóról van szó. Az Olasz Kommunista Párt Politikai Bizottsága ked­den felhívást intézett az olasz dolgozókhoz, amelyben hangoztatja: az olasz dolgozók, akik tisztában vannak azzal, hogy döntő szerepet töltenek be az ország életé­ben, azt akarják, hogy megfelelő lakással rendelkezze­nek és az ország illetékes hatóságaitól követelik az urba­nisztikai reform megvalósítását. Az Olasz Kommunista Párt — emeli ki a felhívás — támogatja a szakszerveze­tek és a dolgozók ez irányú jogos követeléseit. A régóta tartó és egyre súlyosbodó szociális feszült­ség öltött ilyen­ komoly méreteket Olaszországban. Az olasz dolgozók hatalmas tömegei úgy érzik, messze nem megfelelő arányban részesülnek a vállalkozók profitjá­nak növekedéséből, miközben a megélhetési költségek gyorsan növekednek. A sztrájk kedden este a szerkesztőségekben már meg is kezdődött. A hírügynökségek 18 óra­kor beszüntették a hírszolgáltatást.­ A NYUGATNÉMET kereszténydemokrata unió, a CDU kongresszusának második és utolsó napja az első­nél is jobban tükrözte a kormányzástól két évtizede elő­ször megfosztott párt idegességét. Bár, mint várható volt, újra Kiesingert választották országos elnökké, a parla­menti fő frakció vezére, Bartel, félreérthetetlen táma­dást intézett az exkancellár ellen, amikor a párt ,,hibás választási taktikájáról” beszélt. A jelek szerint a válasz­tási kudarcból legalább egy tanulságot levont a CDU: azt, hogy a felnövekvő új nemzedékre teljesen hatásta­lan a vaskalapos régi gárda frazeológiája. Bár Kiesingert meg kellett választani, mert a CDU nem engedhette meg magának azt a fényűzést, hogy a­­ folyamatosságnak legalább ezt az illúzióját félredobja, a szűkebb pártvezetés személyi összetétele ugyanakkor meg­lehetősen pontosan tükrözi a választók csömörét: az öt alelnök közül mindössze Schröder maradt meg a­­nagy befolyást biztosító székbe, négy helyre viszont új, az if­júság számára relatíve elfogadhatóbb személyiségek ke­rültek. Ahhoz persze, hogy a CDU eredményesen vehesse fel a harcot Brandt kiskoalíciója ellen, a most befejező­dött kongresszuson eszközölt változások távolról se bizo­nyulnak majd elegendőnek. Ha minden rendben volt... Ma reggeltől újra a Holdon az ember * HOUSTON — AP, AFP, MTI Kedden magyar idő szerint a reggeli óráktól végrehajtott újabb pályamódosí­tás nyomán — az Apollo—12 olyan hold­körüli úgynevezett „parkolópályán” ha­ladt, amelynek a legtávolabbi pontja az égitest felszínétől 122, legközelebbi pont­ja pedig 101 kilométer volt. Ezen a pályán maradt az űrhajó ma magyarországi idő szerint 5 óra 46 per­cig, amikor Conrad és Bean űrhajósok az Intrepid nevet viselő holdkomp segít­ségével megkezdték l­eereszkedésüket az égitest felszínére, amelyet magyar idő szerint 7 óra 53 perckor értek el. Richard Gordon ettől kezdve két társa visszatér­téig egyedül kering majd a „Yankee Clip­per” fedélzetén a Hold körül. 2~ A Föld és a Hold a tv képernyőjén Az űrhajósok érdekes tv-köz­­vetítést adtak az eléjük táruló látványról, amint Hold körüli pá­lyára tértek. A Földről is felis­merték a Kopernikus-krátert és több más pontot a Hold felszí­nén. Érdekes látványnak bizo­nyult, s erre az űrhajósok kü­lön is felhívták a figyelmet, az a csaknem teljesen, egyenes vo­nulat, amely Conrad szerint igen éles gerinceket mutatott. A kü­lönböző nagyságú kráterek mel­lett a földi tv-képernyőkön jól lehetett látni a törésvonulato­kat, nagyobb szakadékokat, amelyek az­­űrhajósok vélemé­nye szerint korábbi vulkanikus tevékenységre mutatnak. Conrad és Bean többször is felhívták a figyelmet egyes fehér foltokra, amelyek „olyanok voltak, mint a cementezett autófeljáró’’. A Hold felszínéről Conrad azt mon­dotta, hogy „olyan, mint a torta teteje, amire nagy késsel kenték szét a krémet”. Az űrhajósok, de a tv-közvetí­­tés alapján a földi közönség sem tudja biztosan, milyen szí­nű a Hold felszíne: a fehéres­szürkén kívül időnként barnás színben látszott. Conrad viszont megjegyezte, hogy az ég „a leg­feketébb fekete, amit el lehet képzelni”, s­ „feketébb, mint ahogy a földet megkerülve lát­ták az eget". A további konszolidáció évévé kell válnia 1970-nek * PRÁGA — MTI A Csehszlovák Kommu- I nista Párt Központi Bizott­­­­sága elnökségének ülésén a­­ párt és a pártszervek 1970.­­ évi tevékenységének terv­­javaslatáról Gustáv Husák­­ tartott beszámolót. Kiemel­­t­­e, hogy 1970-nek a további­­ konszolidáció évévé kell vál­­­­nia a pártban, a társada­lom politikai és gazdasági életében és az egyéb terüle­teken. Különösen nagy gon­dot kell fordítani a párt elvi marxista-leninista ala­pon való egyesítésére. Megvitatta az elnökség a miniszteri tisztségben levő­­ kommunisták beszámolóját a húsellátás és a belső piacon kialakult problémák megol­dásáról. A továbbiakban az elnök­ség a hadseregbeli párt­po­litikai munka színvonalának emeléséről tárgyalt a nem­zetvédelmi miniszter be­számolója alapján.­­ Az elnökség tagjai ezután­­ megvitatták azokat az ese­­­­ményeket, amelyek tavaly júliusban a fővárosi „Prága” üzem dolgozóinak a moszk­­­­­­ai Pravdához intézett leve­lét követték. Megállapítot­ták, hogy ez a levél a Szov­jetunióhoz való hűség és ba­rátság konkrét kifejezése volt. Az elnökség hangoztat­ta, hogy a KB elnökségének a levéllel kapcsolatban 1968. augusztus 13-án kifejezett állásfoglalását nem tartja elvszerűnek. Kiegészítették a KB elnök­ségének 1969. május 20-i ha­tározatát az illegálisan kül­földre távozott kommunis­ták párttagságának kérdé­séről. Az elnökség kötelezte a párt alapszervezeteit, hogy a párttagság érvénytelenítése h­elyett zárja ki soraiból azokat, akik 1968. augusztus 21-e után külföldön marad­tak és ez év szeptember 15-ig nem tértek vissza. Ér­vénytelenítik azoknak a párttagoknak a tagságát is, akik 1968. augusztus 21-e után külföldre távoztak, majd a továbbiakban tör­vénytelen módon engedélyt kaptak hat hónapnál hosz­­szabb külföldi tartózkodás­ra, és 1969. szeptember 15-ig a párt­alapszervezetekből nem jelentkeztek át a CSKP Központi Bizottságának nemzetközi osztályához. Humphrey vádol... * WASHINGTON — MTI A szólásszabadság korláto­zására tett kísérletekkel vá­­­­dolta meg a Nixon-kormányt I Hubert Humphrey volt alel­­nök. A Demokrata Párt ta­­­­valyi elnökjelöltje kijelen­tette: a kormány a legalan­­­­tasabb ösztönökre igyekszik­­ apellálni a hírközlő szervek­­ ellen indított kampányban és meg akarja gátolni az el­­l­­envélemény szabad kifejté­sét.­­ Humphrey szerint a kor­mány átfogó, előre kitervelt kampányt kezdett a szólás­­szabadság korlátozására, s ebbe beleillik az a magatar­tás is, amelyet a háború­­ellenes tömegmozgalommal szemben tanúsít. A volt al­elnök azt mondotta, hogy Agnew és társai „kinyitot­ták Pandora szelencéjét, amely az elnyomáshoz és a reakcióhoz vezethet az or­szágban”. Humphrey kezde­ményezésére a Demokrata Párt országos bizottsága­­ megfigyelő csoportot hozott létre „a szólásszabadság kor­látozásának ellenőrzésére”.­­ Humphrey szólt a dél-vi­­­­etnami helyzetről is. Állást foglalt, a Dél-Vietnamban­­ állomásozó amerikai csapa­­■ tok „rendszeres és gyorsí­tott” kivonása mellett. Ni­­s­sonnak tűzszünetre kell tö­­s­­ekednie, mivel — fűzte­­ hozzá Humphrey — ez az­­ egyetlen­ út, amely politi- s­kai megoldásra vezet. Rakétacsapatok és tüzérség napja a Szovjetunióban Ma ünneplik a Szovjetunióban a tüzérség és a raké­­tacsapatok napját. Az ünnepségeket a szovjet hadsereg nagy sztálingrádi ellentámadásának emlékére rendezik. Ebben az offenzívában mintegy 15 ezer löveg, aknavető és reaktív tűzfegyver vett részt.­ A 330 ezres fasiszta had­sereg bekerítése és szétverése a Nagy Honvédő Háború új szakaszának kezdetét jelentette. A szovjet fegyveres erők arzenáljában ma a legkü­lönbözőbb rendeltetésű rakétafegyverek találhatók, ame­lyeket hatalmas erejű termonukleáris­­ és nukleáris tölte­tekkel és tökéletes irányítórendszerekkel szereltek fel. Az új fegyverek megjelenését új fegyvernem, a stratégiai ra­kétaegységek megalakulása követte A rakétások a többi fegyvernemben egységekkel karöltve megbízhatóan­ őr­ködnek a Szovjetunió, a szocialista tábor békéjén. GYAKORLATON: A SZÁLLÍTÓREPÜLŐGÉPBŐL KIRAKJÁK MOZGÓ RAKÉTAK­­ÖVÖKET (Fotó: APNEKS)­­DAR ÉS RAKÉTA ­• HÍRLAP A helsinki párbeszéd ÚJSÁGHÍR: A Helsinkiben folyó szovjet—amerikai tárgyalások első munkaülése kedden délelőtt másfél óra hosszat tartott és helyi idő szerint 12.33 órakor ért véget. A Szovjetunió és az Egye­sült Államok képviselői most találkoznak Helsinki­ben, hogy egyeztessék a fegyverkezési hajsza megál­lítására összehívandó érte­kezlet kérdéseit. A találkozót az előzetes jókívánságok özönével hal­mozták el. Sok állam kor­mánya, az ENSZ E U Thant személyében, a Béke-világ­tanács, és a világsajtó üd­vözölte a két nagy párbeszé­dét. A New York Times például így írt: „Az előzetes helsinki tárgyalások forduló­pontot jelenthetnek az em­beriség történelmmiében”. Természetesen nem min­denki ért egyet ezzel a ta­lálkozással. Katonai nyelven szólva „megelőző akciót” folytatnak, a hadiipari komplexum emberei. Pedig ebben az esetben az USA nemzeti érdekeinek megfele­lően, presztízsveszteség nél­kül jelentősen csökkenthet­­■ nél a hadikiadásokat és a­­ fennmaradó összeget a belső problémák rendezésére for­díthatnák. Az ellentámadás­­ négy irányba indult.­­ Az első irány, hogy igye- I­keznek elültetni egy gondo­latot: A Szovjetuniónak nem­­ szabad hinni, ismételgetik,­­ és Amerika biztonságát csak­­ katonai erejének szüntelen­­ növelése garantálhatja. A­­ Pentagon különböző katonai­­ intézkedéseket, megbeszélé­seket tervezett, amit meg­hiúsíthat a helsinki megbe­szélés. Ha abból indul ki va­laki, hogy a partner nem hisz neki, akkor ő sem hi­het a partnerének: ez­ a bi­zalmatlanság láncreakciója. Másodszor, javasolták, hogy a megbeszélés sorsát kössék össze más nemzet­közi kérdésekkel. Ez azt je­lentené, hogy az egyéb kér­désekkel terhelt tárgyalás elsüllyedne a mélybe. Az amerikai adminisztráció vé­leménye szerint ugyanis a gyakorlatban elválaszthatat­lanok egymástól az egyes nemzetközi­­ kérdések. Harmadszor, olyan híreket szellőztetnek, amely sze­rint Washington és Moszk­va között megegyezés ké­szül harmadik országok feje felett és azok bőrére. Most ne is beszéljünk arról, hogy a Szovjetunió ilyen meg­állapodást sohasem hajlan­dó kötni. Végül negyedszer, a nyu­gati sajtóban , pesszimista jóslatok jelennek meg ill. akadályokról, amelyek egye­­sek szerint leküzdhetetlenek- Kétségtelen, hogy a megbe­­szélés közelről sem hétköz­napi, de ha a kívánság meg­­van, a siker nem marad el. Így nyilatkozott Harrimann ismert amerikai diploma­ta is, aki­ talán a legtöbbet tár­gyalt a szovjet kormánykép­viselőkkel. „Természetesen az atomfegyver elterjedését megakadályozó szerződés el­készítése során is voltak gyanakvó pillanataink, mégis, két hét alatt sikerült tető alá hozni Moszkvában a megállapodást” — mon­dotta Harrimann. Ami a Szovjetuniót illeti, álláspontja a helsinki tár­gyalások tekintetében félre­érthetetlen: az általános és teljes leszerelés mellett van, idevonatkozó javaslatainál­; listája egymagában is te­kintélyes. G. G. (Telefoto — AP—MTI—KS) KAR­J­ALAINEN, A VENDÉGLÁTÓ FINNORSZÁG KÜLÜGYMI­NISZTERE FOGADÁST ADOTT HELSINKIBEN A SZOVJET­­AMERIKAI TÁRGYALÁSOK RÉSZTVEVŐINEK TISZTELETÉRE. A KÉPEN: A KÜLDÖTTSÉGEK VEZETŐI (BALRÓL) SZEMJO­NOV (SZOVJET) ÉS SMITH (USA) A TALÁLKOZÓ SIKEREKI EMELIK POHARAIKAT Összeívták az OKP Központi Bizottságát Kedden ülést tartott az Olasz Kommunista Párt Po­litikai Bizottsága, s elhatározta, hogy november 25-n összehívják a Központi Bizottság ülését, amelynek napi­rendjén az­­ „Il manifesto” című folyóirattal kapcsolatos problémák megvizsgálása és „Az olasz kommunisták har­ca a reformpolitikáért és a balratolódásért” téma sze­repel. Meghalt a k­rasznaalapító J. P. Kennedy * HYANNISPORT — MTI Hyannisport-i otthonában kedden meghalt Joseph Pat­rick Kennedy, a világ egyik leghíresebb dinasztiájának alapítója. A 81 éves Kenne­dy szombaton szívrohamot kapott, s ez okozta kedden bekövetkezett halálát. Mint üzletember nagy si­kereket ért el; huszonöt éves korában ő volt az Egyesült Államok legfiatalabb bank­elnöke. Roosevelt­­elnök 1938-ban az Egyesült Álla­mok londoni nagykövetévé nevezte ki. Az üzleti életben aratott sikereivel ellentétben ma­gánéletében egyik csapás a másik után érte. Legidősebb fia, Patrick 1944-ben elesett a 2. világháborúban. John az Egyesült Államok ,volt elnöke 1963-ban, Robert pe­dig 1968-ban politikai gyil­kosság áldozata lett. Négy fia közül csak egy van élet­ben: Edward, öt lánya kö­zül egy repülőszerencsétlen­ség alkalmával vesztette életét. SZERDA, 1969. NOVEMBER 19.

Next