Csongrád Megyei Hírlap, 1971. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-19 / 15. szám

Mától kezdve: Téli politikai tanfolyamok a csongrádi tsz-ekben A politikai oktatás, a politizálás a községekben, a tsz­­ekben nagyon időszerű feladat a jelen időszakban. A mai napon — január 19-én — Csongrádon kezdődik a tsz-ek­­ben politikai tanfolyam, amelyet a városi pártbizottság, a művelődési központ, a termelőszövetkezeti pártalapszer­­vezetekkel együtt készített elő. A négy csongrádi tsz-ben — az Árpádban, a Tiszá­ban, a Vörös Csillagban és a Petőfiben — 8—8 témát vi­tatnak meg. A X. pártkongresszus határozatának megfe­lelően a nemzetközi helyzetről és külpolitikai feladataink­ról Sebestyén István, a pártbizottság osztályvezetője tart előadást. Nagy Imre, a városi tanács vb-elnökhelyettese társadalompolitikánk és állami életünk aktuális kérdé­seiről, a pártmunka fejlesztéséről beszél előadásában. Az ideológiai és a kulturális élet kérdéseinek előadója Nagyis­­tók József, a városi pártbizottság osztályvezetője. Eszenyi László, a városi pártbizottság osztályvezetője két témát is­mertet: a népgazdaság fejlődését, a szocialista építőmunka feladatait, különösen a mezőgazdaságra háruló tennivaló­kat, valamint a párt szövetkezeti politikáját elemzi. Rajki István, a városi tanács vb mezőgazdasági és élelmezési osztályának vezetője a tsz-ek irányításáról, a hatósági fel­ügyelet szerepéről; Tóth Ignác, a Csongrádi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola tanára a mezőgazdasági szakok­tatás szerepéről és rendkívüli jelentőségéről; dr. Vida László, a városi tanács vb mezőgazdasági és élelmezési osztályának főelőadója a tsz-tagság tulajdonosi és mun­kavállalói helyzetéről, a tagsági viták jogi fórumairól tart előadást a téli tanfolyamon. Az előadásokat a tsz-központokban tartják, közel a hallgatósághoz. A művelődési autó, a művelődési központ segíti a tanfolyam sikerét. Az előadásokat szakmai és szó­rakoztató filmek vetítése követi. MOZIUKI A huncut török Úgy kalimpáltak kézzel-lábbal a főútja közepén, mint dinnyekofa, ha észrevette, hogy meglopták. Néztem őket a ha­talmas kamion mellett, amelynek vezetőfülkéjéből kikászálódtak. Egyiknek a kezé­ben valami térké­pet cihatt a szél, a másik meg a já­rókelőket figyelte inkább a járdán. Talán nekik in­kább hitt volna, mint a térképnek? „Turku” — vala­mi effélét olvas­tam az óriáskami­on oldalán. No meg a beszéd is arra engedett kö­vetkeztetni, hogy törökök próbálnak eligazodni a Nagy- Alföld közepén, Magyarországon: „Kapvaharapna, ha kapna, ha ... ha ... ”, vagy mi­ket beszéltek össze-vissza. Jó képű, mo­solygós,­­ fiatal­emberek voltak. Gondoltam, segí­teni kellene ne­kik eligazodni itt, mutálunk. Elvégre sofőr emberek, igyekeznének nyil­ván, és talán elté­vedtek. Igaz ugyan, hogy törö­kök, ősapáik, amint tanultuk ugyebár, nem na­­v________________ gyón tévelyegtek itt valamikor, itt­­ott megkergethet­ték az én ősapái­mat avval a jata­gánnal vagy mi­vel, de hát az már régen volt. Meg hellyel-köz­­zel kaptak is, gon­dolom, tudják, mit dicsér a déli harangszó Euró­pában. Hát szóval: se­gíteni akartam az idetévedt törökök­nek, hadd halad­jon tovább is a kamion. Törökül beszélni ugyan nem tudok, de mutatni majd csak sikerül vala­mit. Így gondoltam volna. S mintha valami hasonló­­ban törné azt ■ a fekete kobakját, felém indul az egyik török. Meg­állok. Lelkileg felkészülök, mert mégiscsak­­ két nemzet fiai talál­koznak itten egy percen belül, ké­rem. Hiszen felém tart, és mosolyog a kamionos, úgy lá­tom. Engem vá­lasztott ki a jár­dán sétáló hazám­fiai­­ közül. Már azon törtem a fe­jem, miként kö­szöntsem?. Szále­­malejkám? Vagy valami alakhot kéne mondanom? Alig veszem észre töprengés közben, hogy hi­szen melléfogtam. Célt tévesztett a szemem. Nem hozzám indult a török sofőr, nem a török—magyar ba­rátságot óhajtotta ápolni a téli nap­sütésben, a főut­cán, hanem egé­szen mást. Ellépett mellet­tem anélkül, hogy egyetlen pillantás­ra méltatott volna és tört magyar­sággal a mellettem elhaladó járókelő­höz fordult. Csinos teremtés lépkedett a járdán szép lábacskáival. Olyan takaros volt, hogy nagyon érdemes volt rá vesztegetni egy­két pillantást. Hát őhozzá sietett a török sofőr, őt szemelte ki köz­­útforgalmi tájé­koztatás céljából, és meg is állítot­ta bizony,, kérdez­gette, vallatta, nézte, miközben felsorolta Európa összes városainak listáját a betyár huncut törökre. Tovább ballag­tam. Beláttam: én úgy sem tudnék segíteni a törö­kön. Kaczóh ISTVÁN Egyszerűbbé teszik a felnőtt szakoktatást Szabadságos mamák is tovább tanulhatnak (A Hétfői Hírekből.) Több jogszabálymódosítás és rendelettervezet készítése kezdő­dött a Művelődésügyi Miniszté­riumban a dolgozók esti és le­velező szakközépiskoláiba je­lentkező fiatalok továbbtanulá­sának könnyítésére. A Művelődésügyi Minisztéri­­um szakoktatási főosztályán el­mondták: háromféle előkészítő tanfolyam indítását vették terv­be. A hagyományos, úgyneve­zett A-típusú szakmunkás isko­lát végzett dolgozókat öthóna­pos tanfolyamon készítik fel a különbözeti vizsgára. Ezek ta­nulmányaikat, mint másodéve­sek kezdhetik majd. Azok, akik nem jelentkeznek erre a tanfolyamra és nem te­szik le a különbözeti vizsgát, csak az első osztályban kezd­hetik meg tanulmányaikat. Az úgynevezett B-tagozaton vég­zett, emelt szintű szakmunkás­­vizsgát tett dolgozók részére 15 hónapos előkészítő tanfolyamot szerveznek a szakközépiskola első é­s második osztálybeli tan­tárgyainak ismétlésére. Ők ez­után már mint harmadévesek kezdhetik szakközépiskolai ta­nulmányaikat. Az általános is­kolai végzettségűek ,­észére egyhónapos az előkészítő tan­folyam, itt magyarból és mate­matikából tanultakat ismétlik át és egyben felkészítik őket a felvételi vizsgára. Elmondták: a jelenleg érvény­ben levő rendelkezések szerint csak azok jelentkezhetnek a szakközépiskolák esti és levele­ző tagozatára, akik szakmun­­kásbizonyítvánnyal, vagy há­romévi szakmai gyakorlattal rendelkeznek és munkaviszony­ban vannak. Ez például ,,kizár­ta” a tanulásból a hároméves szülési szabadságon levő anyá­kat, minthogy nem állnak mun­kaviszonyban. A jogszabálymó­dosítás lehetővé teszi, hogy az Életbe lépett a művelődésügyi miniszter utasítása a nevelőszü­lőket megillető gondozási díj emeléséről. Ennek értelmében a nevelőszülők a rájuk bízott ál­lami gondozott kiskorú gyermek után ez­­eddiginél több mint 30 százalékkal magasabb gondozási díjat kapnak. Ez lehetővé teszi a gyerekek körülményeinek ja­vítását, igényesebb nevelését, gondozását is. Előnyös változás a múlthoz képest az is, hogy a nevelőszülőknek ezentúl nem három hónaponként, hanem ha­vonta folyósítják a pénzt a gyermek- és ifjúságvédő inté­zetek. Másik újdonság: figyelemmel arra, hogy az életkor változá­sával párhuzamosan növeked­nek egyebek közt, az élelmezés­re fordított családi kiadások is, az eddigiektől eltérően a na­gyobb gyermek után a jövőben magasabb összegű gondozási dí­jat fizetnek. A miniszteri utasí­tás úgy intézkedik, hogy ha a gyermek súlyos betegség miatt kórházi vagy gyógyintézeti ápolásra szorul, a nevelőszülő ebben az­ eseben is felveheti a gondozási díj 70 százalékát. En­nek természetesen előfeltétele, hogy ellássa az, ilyenkor szoká­sos szülői feladatokat. Gyakran előfordul, hogy a gyermek tar­tósan betegeskedik, vagy hosz­­sz­abb ideig tart gyógyulása va­lamilyen betegségből. Mindkét esetben fokozott ápo­lásra, gondozásra van szüksége, hogy egészsége helyreálljon. Ezért a rendelkez­és a betegség, illetve a lábadozás időszakára módot nyújt a gondozási díj emelésére. Gyakori, hogy a volt nevelő­szülők anyagi hozzájárulás nél­kül is szívesen otthont adnak a vakációzó gyerekeknek. A jö­vőben — az utasítás értelmében — a gyermek- és ifjúságvédő intézet igazgatója gondozási dí­jat fizet, a nevelőszülőnek, ha a gyermek 15 napnál hosszabb időt tölt a korábbi otthonában. Hasonlóképpen a patronáló szü­lő is megkapja az ellátás díját, ha az általa patronált gyermek nála tölti nyári szabadságát. Érvényesíti a miniszteri ren­delkezés azt­ a helyes nevelési elvet is, hogy az önálló kere­sők minden családban anyagi­lag járuljanak hozzá a kiadá­sokhoz. Ennek megfelelően, ha a nevelőszülőknél élő állami gondozottnak önálló keresete van, a­­ gondozási díjhoz való hozzájárulás címén — mérlegel­ve a kiskorú gyermek egyéb anyagi körülményeit is — a gyámhatóság a kereset legfel­jebb 30 százalékát ilyen célra igénybe veheti. Ezt a gyermek nem közvetlenül a nevelőszülő­jének adja, hanem a gyámha­tóság számlájára fizeti be. (MTI) anyák a szülési szabadság elle­nére is továbbtanulhassanak. További kedvezményt jelent majd nekik az is, hogy a ren­delet által előírt 3 éves szakmai gyakorlat helyett részükre csak 2 évet írnak elő. Gondoltak a gimnáziumokban érettségizőkre is. Amennyiben a jogszabálymódosítást elfogadják, nem a második osztálytól kell kezdeniük a technikumot vagy a szakközépiskolát , mint ed­dig, hanem két év alatt elve­szhetik azt. Ezalatt felmentik őket a gimnáziumban tanult közműveltségi tantárgyakból. A két év alatt csupán szakmai jellegű tárgyakat tanulnak s nem kell majd újra érettségiz­niük azokból a humán jellegű tárgyakból, amelyekből már a gimnáziumban érettségiztek. A jogszabálymódosítás készí­tése mellett megkezdték az új, egységes szakközépiskolai rend­tartás és a tanulmányi és vizs­gaszabályzat kidolgozását is. JANUÁRBAN MÁR 30 SZÁZALÉKKAL MAGASABB GONDOZÁSI DÍJAT KAPNAK A NEVELŐSZÜLŐK Ráethov©nr© emlékeztünk Vasárnap délelőtt ismét diákok foglalták el Vá­sárhelyen a Petőfi Művelődési Központ felújított elő­adótermét. Már a kiadott műsorfüzet programjából is sejteni lehetett, hogy nagyszerű zenei élményben lesz részünk, hiszen Beethoven dallamai csendülnek fel a Szegedi Szimfonikus Zenekar előadásában, Gyarmati Vera hegedűművész közreműködésével. Erdős János bevezetője után Váradi Zoltán karmester vezényleté­vel a III. Leonóra-nyitány indította a műsort. A mű előzményeinek és tartalmának ismeretében a felcsen­dülő drámai küzdelem zenei kifejezése érzelmileg is megalapozottá tette a mű megértését. Az „F-dúr románc” nagyszerű alkotás, amelyet Gyarmati Vera hegedűjátéka élménnyé avatott. Egyé­nisége és stílusa a már jól ismert művet szinte töké­letesen interpretálta. Ezután a III. szimfónia (Eroica) II. és IV. tételét hallhattuk. Második tétele: Gyász­induló. A megszólaló zene ünnepélyes mély fájdalmat tolmácsolt, de egyben hitet is a felemelkedésben. A negyedik tételben a fájdalmat lenyűgöző ember nagy­­szerűsége mutatkozott meg. A zenés fejtörő szellemes vezetése Erdős János érdeme. Mind általános, mind középiskolás növendékeink élvezettel vettek részt a játékban. . Az Országos Filharmónia az ilyen rendezvények­kel igen jó munkát végez, hiszen az élő zenét viszi el a gyermekeknek. LÁZÁR IMRE K ALFÖLDI MÉHÉSZNA­­POT tartottak vasárnap Kecskeméten. A találkozón Kocsis Sándor, az Országos Méhészeti Szövetkezeti Vál­lalat igazgatója tájékoztatta a részvevőket a magyar mé­hészet helyzetéről. A negye­dik ötéves tervben a méh­családok számát háromne­gyed millióra növelik. Na­gyobb termelési biztonságot, és anyagi érdekeltséget te­remtenek a méhészek szá­mára. Könnyítik majd a méhek vándoroltatását­­ is. Új méhlegelő térképet készí­tenek, amely elsősorban az egymást váltó akácvirágzást , 210 EZER FÜRDŐKÁD. A Zománcipari Művek Kecs­keméti Gyáregysége a kül­földi megrendelések mellett 1970-ben elégítette ki elő­ször hiánytalanul a hazai igényeket is. A világhírű kádgyár ebben az évben to­vább növeli termelését, ösz­­szesen 210 000 — a tavalyi­nál 5 százalékkal több — fürdőkád gyártását irányoz­ták elő 1971-ben. A hazai ellátás mellett a szocialista államokba 8 ezerrel, a nyu­gati országokba pedig 14 ezerrel több kádat szállíta­nak, mint a­ múlt évben. A vad Aszoktat­ás: a csongrádi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskolában újabb szárnyasvadnevelő be­­tanítottmunkás-tanfolyam kezdődött 24 hallgatóval. A szaktárgyakat a MA­VOSZ vezető szakemberei oktatják. Vadásztrófeák „A nagyvadakat igazán nem kunszt eltalálni...” (A Wochenpresse-ből) csíki«» « w TO TT A "El "Era * JHLiKljx&Jr A MAGYAR S Z Ö C I Ál í­­j t A MlHIK IS BÁ RT ! » R) A ANYAI SZERETET — MEDVEORSZÁGBAN + ORVOSI ELŐADÁST rendez csütörtökön este 6 órakor Hódmezővásárhelyen, a Mátyás utca 58. szám alatti pártházban a TIT, valamint a VII. kerületi párt- és tö­megszervezet. Dr. Kassai Miklós főorvos ,,Szív érrend­szeri megbetegedés, és a he­lyes táplálkozás összefüggé­se” címmel tart vetítettképes előadást.­­ ÉRDEKES és egyben szórakoztató kulturális ese­ménynek ígérkezik az a dia­vetítéssel egybekötött útiél­­mény-beszámoló, amelyet Borbáth Árpád főorvos tart ma, kedden este 6 órakor a Megyei Könyvtár vásárhe­lyi, Lenin út 44. szám alatti olvasótermében. „Az olasz Riviérától Velencéig” cím­mel tartandó előadást a TIT és a Megyei Könyvtár ren­dezi. # TANFOLYAMOT szer­vezett Hódmezővásárhelyen az I—IV. kerületi nőbizott­ság, amelyen a kerületben lakó asszonyok és lányok nagy kedvvel és szorgalom­mal tanulják a kötés, hor­golás és a vásárhelyi hím­zés művészi fortélyait. A tanfolyam foglalkozásait minden pénteken, este 6 órakor tartják a­z Alkotmány utca 8. szám alatt, amelyre még szívesen látnak jelent­kezőket a kerületből.­­ az Élet és tudó­­MÁNY kalendáriuma Csong­­rádról ad érdekes leírást Kunszery Gyula kitűnő író és publicista tollából. A táj kedvező földrajzi helyzetét, vonzóerejét, múltját, jelenét s a jövő perspektíváit híven jellemző tájleírást Bojtár Ottó felvételei illusztrálják. Az elkövetkező napokban felemelt nyugdíjakat kézbesítenek A Nyugdíjfolyósító Igaz­gatóság hétfőn postára adta a 2 százalékkal felemelt el­ső nyugdíjakat. Mint ismeretes, ezentúl évente két százalékkal eme­lik a nyugdíjakat, aminek az a célja, hogy az ármoz­gások a nyugdíjasok élet­­színvonalát se csökkentsék, sőt a nyugdíjak némileg kövessék is a dolgozók bé­rének emelkedését. Első ízben 1971. január 1-től emelték két száza­lékkal a nyugdíjakat, be­leértve az özvegyi és a bal­eseti járadékot, a csökkent munkaképességűek rend­szeres ellátását, a hadigon­dozási pénzellátást, a rend­szeres szociális segélyt. A Nyugdíjfolyósító Igaz­gatóság, továbbá a MÁV és a tanácsok külön kérés nél­kül, automatikusan emelték az említett járandóságokat. Ezt külön senkinek sem kel­lett és továbbra sem kell kérnie. Minden évben az előző év utolsó hónapjára megállapított nyugdíjakat emelik két százalékkal. Az év közben nyugalomba vo­nulók nyugdíját is rögtön, kérés nélkül két százalékkal, emelik. Ha valakinek vala-­ milyen o­k miatt szünetel a nyugdíja, az újbóli folyósí­táskor szintén megkapja a kétszázalékos emelést Elektronikus számítógép­­ek segítségével körülbelül egy hónap alatt számfejtet­ték és könyvelték egymillió­­négyszázhatvanezer ember felemelt járandóságát és hét­főn a címzettek 92 százaléka részére adták postára a pénzt. Csupán azoknak a járan­dóságoknak a feladása hú­zódik még néhány napot, ahol a múlt év végén va­lamilyen változás volt, január 22-ig azonban az ő pénzüket is útnak indítják és ugyanúgy, mint eddig, a hónap végéig, most­­is min­denki megkapja nyugdíját, szociális segélyét és egyéb pénzellátását. A kétszázalékos emelő egyébként 1971-ben három­­százmillió forint többletösz­­szeghez juttatja a nyugdíja­sokat és a segélyezetteket. (MTI) n­csolótt, ideális szociális körülmények biztosításával — kedvező bérezéssel — felvesz lakatosüzemébe lakatosokat, betanított segédmunkásokat, anyagmozgató segédmunkásokat továbbá épületszerelési munkákra lakatosokat és segédmunkásokat. Az épületszerelési munkák esetén 15 szá­zalékos idénypótlék és a törvényes elő­írásokra figyelemmel, különélési pótlékot fizetünk. Jelentkezés: VÁSÁRHELY, CSOMJÉP, makói országúti telepe, a lakatosüzem vezetőjénél. H 222 104 Csongrád megyei Hírlap. Az MSZMP Csongrád megyei bizottságának lap­ja. Megjelenik: hétfő kivételével. Főszerkesztő: Rácz Lajos. Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság u. 10. sz. Te­lefon: 1-715, 12-710. A főszerkesztő telefonszáma: 15-730. Az éjszakai ügyelet, telefonszáma: 13-500. HódmezőVásárhelyi szer­e-r tőség: Ady Endre u. szám. Telefon: 305. Makói szerkesztőség: Lenin tér 33 Telefon: 44. Szentesi szerkesztőség: Kossuth Lajos utca 18. sz., fszt. Telefon: 470. Csongrádi szerkesztőség: Felszabadulás útja 204. Telefon: 312. Kiadja a Csongrád megyei Lan­­n­ada Válalat. Felelős kiadó: Kovács László. Kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-500, 13-116. Tél­lesíti a Magyar Fosta. Előfizethető bármely postahivatalnál­­és a Fosta Központi Hírlap Irodánál. Előfizetés díj egy hónapra es j­­rt. A liget a Blégedi Nyomda nyomja, Sraged Bajcay-Zailinszky utca 24. Telefon: 13-106, indexszám: 25 041.

Next