Csongrád Megyei Hírlap, 1971. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-05 / 104. szám

Lehet-e a komfort nélküli lakások bérét emelni? Kálmán László szentesi olvasónk házában van egy la­kó, aki egy szoba-konyhás lakást bérel, a víz a lakásaj­tótól nem messzire van, a WC pedig az udvarban. Szeret­né tudni, hogy e lakás bérét az új lakásügyi rendelkezé­sek értelmében fel lehet-e emelni és milyen indokkal? Mielőtt olvasónk kérdésére válaszolnánk, elöljáróban közöljük, hogy az új lakbérrendelkezés szerint megkülön­böztetünk: összkomfortos, komfortos, félkomfortos és kom­fort nélküli stb. lakásokat. E rendelkezés szerint: összkomfortos az a lakás, amely legalább tizenkét négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával, főző-­­ helyiséggel, fürdőhelyiséggel és WC-vel (fürdő-, vagy kü­lön helyiségben); közművesítettséggel (villany- , és vízellá­tással, szennyvízlevezetéssel); melegvíz-ellátással (villany­­bojlerrel, gázmelegítővel vagy fürdőkályhával) és közpon­ti fűtési móddal (táv-, tömb-, egyedi központi, vagy erage fűtéssel) rendelkezik. Komfortos az a lakás, amely legalább tizenkét négy­zetmétert meghaladó alapterületű szobával, főzőhelyiséggel, fürdőhelyiséggel, WC-vel, közművesítettséggel, melegvíz­­ellátással és egyedi fűtési móddal (gázfűtéssel, szilárd-, vagy olajtüzelésű kályhával) rendelkezik. Félkomfortos az a lakás, amely a komfortos lakás kö­vetelményeinek nem felel meg, de legalább tizenkét négy­zetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhe­lyiséggel, továbbá fürdőhelyiséggel vagy WC-vel és köz­­művesítettséggel (legalább villany- és vízellátással) és egyedi fűtési móddal rendelkezik. Komfort nélküli az a lakás, amely a félkomfortos la­kás követelményeinek nem felel meg, de legalább tizenkét négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és fő­zőhelyiséggel, továbbá a lakáson kívül WC (árnyékszék) használatával és egyedi fűtési móddal rendelkezik, vala­mint vízvételi lehetősége biztosított. A lakbérekről szóló 3/1971. (II. 8.) Korm. számú ren­delet 8. paragrafus (2.) bekezdése szerint az utóbbi kom­fort nélküli lakások bérét nem lehet emelni. Olvasónk ál­tal leírt lakás komfort nélküli lakásnak számít, s így a fent közöltek szerint bérét emelni nem lehet. Hogyan lehet felmondani a lakás bérlőjének? H. Imre hódmezővásárhelyi olvasónk az iránt érdeklő­dik, hogy a háztulajdonos a saját tulajdonában levő, de bérlő által használt lakásába hogyan költöztetheti be el­tartóját vagy közeli hozzátartozóját. Az új lakásügyi jogszabályok továbbra is változatla­nul biztosítják a háztulajdonosoknak azt a jogát, hogy ha a bérlő által használt lakásra saját maga vagy közeli hoz­zátartozója számára igényt tart, a bérleti jogviszonyt fel­mondhatja. A felmondás továbbra is csak akkor lehet ér­vényes, ha a tulajdonos egyidejűleg ugyanabban a város­ban, vagy községben, másik, megfelelő és beköltözhető la­kást ajánl fel. Ha a bérlő a felajánlott cserelakást nem tartja megfelelőnek és emiatt a felmondást nem fogadja el, a háztulajdonos a bíróságtól kérheti felmondásának érvé­nyesítését. Természetesen a bíróság a cserelakás megfe­lelőségének vizsgálatakor figyelembe veszi mindkét lakás komfortfokozatát, alapterületét, műszaki állapotát stb. Cserelakásként csak olyan lakást lehet felajánlani, illetve a lakó csak olyat köteles elfogadni, amilyen a kiürítendő lakás volt. Dr. VÁRADI MARTON jogi tanácsadó Sz. Takács Imre Csodaföld a Vidékre vitt árut. Ráért, nézegette a kirakatokat Barna mackóra lett figyelmes, gyilkos szorítás fogta mellét, érezte Gáborka izzadó tenyerét, barna haját, látta, elálló két fülét. — Nincs talán bajod? Megvette a mackót. Estig meghalt benne a lélek. Irénhez költözött. Jól éltek, házasságról nem esett szó. Kéthetenként látogatott a faluba. Felesége megérezte: — A fiadra gondolj. Mi lesz belőle? Eldobnád magad­tól? Mostoha kezére nem adom. Nagy szomorúságok fogództak a férfi szívében, és nagy örömök. Anna karikás szemmel ébredt, idegesen kapkodott, Gá­borkára kiabált, végigvágott rajta. Munkából jövet mindig levelekre várt, de nem jöttek. Sohase. Boldi Szent Istvánra hazautazott. Fiának cipőt vett, feleségének kendőt. Szegényesnek, kopottnak látta a sok­szor megcsodált utcákat, por rakódott a házak falára, sem­miben sem lelte örömét, csak Gáborkában. Nagyra nőtt, együtt mentek a piactérre, Anna főzött, kapkodva dolgo­zott, mosott, vasalt, készítette az útravalót. Használt ruhá­ban forgolódott. Bódék sorakoztak, felállították a sergőt és a körhin­tát. Sokan ácsorogtak, sört rendeltek, sült kolbászt faltak. A cselédháziak hordók mellett várakoztak, korsóból it­ták a sört, hozzájuk lépett: — Hagytok talán, vagy mi az isten? — Nem hoztál? Kezeltek. Gáborka szorosan apjához, simult. — Mire döntesz? Viszed a családod? — Vinni vinném. — Lakás nincs? — Az. Fogyott a korsókból. Novák tenyérrel törölte szá­ját. — Szegény embernek egyformán szól a harang min­denüt. — Igaz. — Több kerül már — szólt Péteri. A fiú türelmetlenül rángatta apját. Sátrakhoz igye­keztek, a sergőnél megálltak. — A lóra ülök. Gyerekek figyeltek. Gáborka fehér lóra ült, fekete sö­rényű falóra. Boldogan mosolygott. Kezdődött az ünnepség. Az emelvény köré gyülekez­tek. Akácfák tartottak árnyékot, fekete kalapok sokasága villant. — Úgy szólt, mint tavaly — mondta Potornai. Visz­­szamentek az üres hordóhoz. — Láttátok? Kinyalta magát Nemes Lajos. — Ha valaki pódiumra kerül. Sárgára fonnyadt füvek tikkadtak lábuknál. Szent­­péteri Ferus keringett a sátrak körül, hóna alá szorította a lottó- és totószelvényeket. Sört kért, aztán eltűnt. Boldiék a céllövöldéhez mentek, onnan a mézeskalá­­csos-sátorhoz. Csillogott a gyerek szeme. Hazaindultak. A cselédháziak tanyáztak, az öreg Kun velük. — Le se tagadhatnád — simított Gáborka fején. — Azt mondták gyerekkoromban, köszönj mindenki­nek, nem tudhatod, melyik az apád — nevetett Potor­nai. Elharangozták a delet, kevesen maradtak a téren. A cselédháziak daloltak. — Ne igyatok, elég már! — Elég? Nekem sohase elég. Lerészegedtek. Egymást támogatva botorkáltak, az öreg mezőőr erősen imbolygott, átvágott a szélmalom irá­nyába. Boldi lehajolt fiához, csókolgatta. Apró fájások rán­­dultak szívében, Irén jutott eszébe, tiszta teste, meleg ölelése. Elvörösödött. Nagy távolságra érezte a cseléd­háziakat — a hajdani lakását —, utálkozva gondolt a vizes falakra, a mindig büdös budikra. Egyszer Potornai és No­vák részegen tántorgott haza, vörös, elhasznált drapériá­val. Kiakasztották a klozetta, ajtó helyett lógott so­káig, öreg Boldi eperfa alá terítette pokrócát, azon hevert. Meglátogatta fia és az unokája. A ház előtt több zsák búza hevert. — Előleg? — Az. Jobbra fordult. — Valóban? — István­ apánk meghozta szerencsénket. Gáborka a zsákokon ugrált. Egyiknek megoldódott a szája, piros szemek ömlöttek szét a földön. Önfeledten játszott. — Kombájnnal arattak. Én is vezettem. — Maga? Ért hozzá? — Szeretnék. (Folytatjuk.) Az Express­iroda rendezésé­ben makói, csong­rádi, vásárhelyi és szegedi üze­mek dolgozói ke­resték fel a Ma­gas-Tátra kelle­mes turistaházait, hogy egy-egy jó korsó sör mellett szórakozással, pi­henéssel töltsék el szabadságukat. A sok felől ösz­­szejött utasok már az első órákban megismerkedtek egymással az au­tóbuszokban. A határ átlépése után már egyet­len baráti társa­ságnak számított az egész társaság, jókedv, nevetés hallatszott a gép­kocsikból. Zólyom, Besztercebánya, Poprád után szál­láshelyükre érkez­tek, ahol jó va­csora és remek előadás várta őket. A remlkívül érdekes, Tátráról szóló előadást Andrási Béla tar­totta. Magyarul köszöntötte a tár­saságot, ami azon­nal feloszlatta a még kissé feszé­lyezett hangulatot. Hosszas beszélget Úton­ tés követte az előadást. Másnap: irány a hegyek, séta, nézgelődés, napozás, ismerke­dés, baráti beszél­getés az ottaniak­kal, majd Kés­márk, Lőcse kö­vetkezett, a maguk világhírű neveze­tességeivel. Itt szintén jó szívvel tettek eleget kéré­seinknek csehszlo­vák szomszédaink. Az ötödik na­pon búcsút vet­tünk kedves ven­déglátóinktól és a Tátrától. A csong­rádi fiúk — akik hazai pályán az Erzsébet Szálló dolgozói — kész­ségesen vállalták, hogy a búcsúva­csorát ők szolgál­ják fel a vendég­látók helyett. Gyorsan felkerült a fehér ing, a nyakkendő, a fel­szolgálólányok ha­jába a csipkedísz, és máris munká­hoz láttak. Taps és elismerés illet­te őket az udva­rias gesztusért, amit a helybeliek is boldog mosoly­­lyal nyugtáztak. Igen, így is lehet ezt csinálni, és így valóban a két nép közötti barát­ságot szolgálja. Az Express­­iroda és a Junior Hotel jóvoltából ez a kirándulás is jól sikerült. És folytatását várják a résztvevők is. A Magas-Tátra megtekintése — ahogy a komo­lyabb beszélgetés­nél szóba is ke­rült — felér egy balatoni élmény­nyel, még akkor is, ha a hóvihar­ban tehetetlenül, vacogva ültünk a libegőn. Remélhe­tő, hogy június­ban is lehet majd hógolyózni a he­gyekben, ugyanis a következő idő­pontokban­­ ismét újabb csoportok látogathatnak el erre a szép vidék­re. Időpontok: VI. 1-től 5-ig, VI. 9-től 13-ig. ZELMAN FERENC ------------------------­ Az utca, amelyben Pálinkó Istvánért családtörténeti ne­vezetességű háza áll, kint van a faluszélen, s hajdan a kicsi emberek települési he­lye volt. Az pedig, hogy a házat miért illettem a csa­ládtörténeti nevezetességű jelzővel, kiderül majd a to­vábbiakból. Minderről akkor is elmondhatna az ember egy és más érdekességet, ha X, Y, vagy tegyük fel Pá­linkó István házat kapott volna örökségbe az apjától, de mennyivel többet tár fel az ilyen kisemberek hősi tö­rekvéseiből az a tény, hogy ezt a házat mai tulajdonosa rozoga viskóként a maga kubikoskeresetéből vette házasságkötésük után kere­ken négy esztendővel, 1929- ben. De ne vágjunk elébe na­gyon a családtörténeti fo­lyamatnak ezzel a házzal, nézzük meg inkább részlete­sen, ki ez a Pálinkó István, honnan indult el a nehéz életútra, s hogyan jutott el addig, hogy István fia a kubikos rendből nagyon ma­gasra lépve agrármérnöki képesítéssel szolgálja ezt a társadalmat, amely az apá­nak is zöld utat nyitott a boldogulás előtt. Érdekes kubikos dinasztia ez a Pálinkáéké.­ ­) TALPALATNYI FÖLDJÜK SE VOLT István, aki e pillanatban legidősebb tagja a családnak, 1900-ban született, felesége, az agrárproletárságban hű­séges társa, Korom Piroska négy esztendővel fiatalabb nála. István apja, Pálinkó Lajos az első világháborúban veszett el, ő is kubikos volt, ebből a nehéz munkából élt hajdani Pálinkó Imre is, Ist­ván nagyapja. De kubikos volt Pálinkáné, Korom Pi­roska apja, nagyapja is. Miért, azt egyetlen súlyos mondattal magyarázzák. — Mert nekünk, a mieinknek a felszabadulásig talpalatnyi földünk se volt, el kellett menni dolgozni. István azt mondja „pálya­kezdéséről”: — Tízesztendős koromban már elállítottak cselédnek, emlékszem is ho­vá, Székkutasra Kiss Imré­­ékhez. Nálunk a gyerekek sokszor már hétéves korban elmentek kiscselédnek. — Nem volt semmink — veszi át a szót Pálinkóné. — Én tizenhat éves koromban az uradalomhoz jártam, nyá­ron acatolni, máskor más munkára. # „KORÁN BEHASZNÁL­TUK A GYEREKEKET" A Székkutasra vetődött tízesztendős Pálinkó István egy évvel utóbb Szerhátra került, a negyvenöt holdas Bánfi Jánoshoz, ott öt évet cselédeskedett, aztán 1913- ban már megfogta a talics­kát, első munkahelye Koburg herceg Örkényi birtokán volt, 1919-ben beállt vöröskatoná­nak, ezt követően kereken negyvennégy esztendeig a talicska mögött görnyedt. Az alcímben említett ke­serű megállapítás, az, hogy korán „behasználták” a gye­rekeket, nemcsak az ő fia­tal korukat jellemezte, ha­nem így vágtak neki az élet­nek az ő gyermekeik is. Szép meghatározása az a „behasználás” népnyelvünk­ben a család belső összefogó erőinek. Így magyarázza Pálinkó Istvánné: — Hát azért mondjuk behasználás­­nak, mert ami így a gyere­kek munkája nyomán meg­teremtődött, az benne ma­radt a családban, azt szol­gálta. A kihasználás az már egészen más, az kizsákmá­nyolásnak számít. Ebből az 1925-ben indult házasságból, s ebben — az akkor még nagyon-nagyon segényes — házban hajtot­tak ki a Pálinka családfa Istvántól és Piroskától eredő ágai, név szerint Piroska, Erzsébet, István és László. Ezeknek életútjára még visz­­szatérünk. • HAT HOLD FÖLDET KAPTAK A felszabadulás Pálinkó Istvánt visszakanyarította a falujához. — Nehéz munka volt a kubikolás, meguntam — mondja. — Sokat kellett munkáért mászkálni, sze­rettem volna már megra­gadni idehaza. Nekifeküdtek tehát a hat holdnak, s negyvenötben asszonyostul beléptek a párt­ba. — Ötvenötig csináltuk ezt — forgatja tovább történetük lapjait Pálinkó István. — Akkor alakult a Lenin Tsz, elsők között voltunk, akik beléptek, de mink időköz­ben a hat hold mellé a ma­gunk összekuporgatott pén­zéből is vettünk két holdat, jó erőben volt már a két lo­vunk, két csikó is ugrált mellette, meg volt szeke­rünk, szerszámunk, egy üszőborjú, ezt, ahogyan volt, mindenestül bevittük a Le­­nin­be, és tagok lettünk mind a ketten. — Alapító tag vagyok — mondja István büszkén. — Huszonegy éve élek, dolgo­zom a Leninben, mert ha most már nyugdíjas vagyok is, nem tudok attól elsza­kadni. A kezdeti időben pe­dig az egész család a tsz­­ben dolgozott. Idehaza is tö­rekszünk, évenként öt-hat hí­zott sertést adunk le, arra szerződünk mindig. Én még most is munkásőr vagyok, elégedetten élek, a tsz-ben mindig jól boldogultam, so­kat köszönhetek nekik, amit értem, a családomért tettek. S itt most megszakadt a Pálinka család kubikos te­vékenységének folyamata. Istvánnak, az utolsó kubi­kosnak gyermekei, illetve azok házastársai elléptek már a talicskától. A legidő­sebb, Piroska, a helybeli óvoda konyhavezetője, férje Lukács István kereskedő. Er­zsébet varrónő a mindszenti ktsz-ben, férje több mint tíz esztendeje gépkocsivezető a csongrádi mentőállomáson. István a debreceni agrártu­dományi egyetemen mérnöki diplomát szerzett, jelenleg a szatymazi Homokgyöngy Tsz főagronómusa, László vil­lanyszerelő a Lenin Tsz-ben. A harmadik nemzedék — Pálinkó Istvánék unokáira gondolok —a legnagyobb haj­tása Lukács István és Pálin­kó Piroska leánya, Zsuzsan­na, érettségije után a pos­tán helyzekedett el, jelenleg László nagybátyjának felesé­gével, az ugyancsak érettsé­gizett Purger Eszterrel a helybeli postahivatalban dol­goznak. Ennek a generáció­nak kisebb hajtásai nem ke­rültek még ki az iskolapad­ból. Családtörténetek Honnan Pálinkó István kubikos­z (Fotó Enyedi Zoltán) # VALAMENNYINEK HÁZA VAN — Minálunk úgy gondol­kozunk — mondja kérdé­semre Pálinkó Istvánné —, hogy első a szép, rendes la­kás, az autó nem fontos. Van is háza, méghozzá nagyon szép, valamennyi gyerekünk­nek, vagyis háromnak ké­szen, Istvánnak adtak portát Szatymazon, most készülnek építkezni. Az öreg előhozza még a munkásőr zubbonyát, annyi kitüntetés csillog-zörög rajta, mint egy kiérdemesült hős katona mellén. S ha fölmér­jük, hős is volt ez a kicsi, mosolygó ember, legyőzte az agrárproletársors kegyetlen­ségeit, példamutató módon, teljes erővel állt munkába az új élet építésekor, derék, dolgos, törekvő családot ne­velt, öröméhez a látható ki­tüntetések mellett a társa­dalom szívbéli együttérzését is megérdemli. ORMOS GERŐ SZERDA, mi. május­­.

Next