Csongrád Megyei Hírlap, 1971. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-05 / 104. szám

A munka adta emberséget FVPk nlü valamivel Vusar- LTbR UIO hely. Nemcsak a főutca, a Város belseje változik, öltenek új ruhát és cserepet a házak, de kinn a széleken is utcákká sokasodnak, és ipari városrésszé a gyárak. Legutóbb a vágóhíd új konyhá­ja, étterme lepett meg. A régit még mun­kateremként örökölték. Ebédlőnek olyan volt, mint a hentesnek a kényszervágás: ez is több a semminél. Erre az újra mondta az öreg vásárhelyi henteslegények egyike, Szabó János: — Ilyennek képzel­tem el valamikor a munkások üzemi ét­kező helyét — Valamikor? Mikor? — Hát még 1945-ben, amikor első ízben tartottam magasra a májusi vörös lobogót a vásárhelyi utcákon. Munkájuk eredményét a Kiváló Válla­lat kitüntetést ünnepelték a vásárhelyi vágóhíd dolgozói, amikor e beszélgetésre sor került Lehet, hogy e néhány mondat hangulata egészen hétköznapi az olvasó­nak, de az újságíró akkor és most is érezte, illetve érzi, hogy nem közönséges, átlátszó mondatok ezek. Hogy miért? Mert Szabó Jánost néhányan így mutat­ták be: — Átlagember, keveset beszél, hallgatag, csak magának, s családjának élő ember. — Így igaz ez? — kérdeztem az üzemi pártszervezet titkárát . Ritkán szólal meg a termelési ta­nácskozásokon, gyűléseken, de sohasem hiába. Szorgalmasan dolgozik és keveseb­bet beszél mint egyesek. Tárcái Irri Ziff néhányan valóban azt vúlódi RUtUI hiszik, hogy valami fiatalkori fogadalmának tesz eleget a szűkszavúsággal. Szó sincs semmi foga­dalomról. Ifjú korában ő is olyan fiata­lok közé tartozott, akikről azt mondták: felvágott nyelvűek. Nyúl szívű, józan gondolkodású volt mindig. Ezért mondta rá vádlón a gazda, ahol apja bárestanyás volt: — Kommunista lesz ebből, mint nagybátyjából! — A nagybácsira szívesen emlékezik ma is, és betéve tudja vörös­­katonakori tetteit. Hej, de sokat és mi­lyen szélben tudott beszélni az oroszorszá­gi forradalom harcairól, ő a maga mód­ján akkor azt hitte, hogy apján segít, ha megmondja véleményét a gazdának. Huszadik évébe lépett, amikor Magyar Mihály hentesnél a szakmát tanulta. Az idősebb munkások és a maga sorsa csak tovább edzette, és méginkább a munkás­­szervezettség felé fordította figyelmét. Gyerekfejjel érezte, tudta, hogy az össze­fogásban van valami. Mindig szeretett volna otthon maradni, amikor a régi munkásvezetők apjához jöttek beszélgetni a munkáséletről S lám, akkor és a fel­­szabadulás után sem jutott el odáig, hogy felvételét kérje a kommunisták pártjába. Első ízben 1945. május 1-én érezte min­den idegszálával, a szervezkedés, a szer­vezett felvonulás erejét ő is ott menetelt a felszabadultság érzésével, zászlóvivő­ként Előtte, mögötte néhányan a Kos­­suth-nóta dallamára új nemzetköziséget hirdető szavakkal énekeltek: Indul mun­kás tüntetésre; / Május hónap elsejé­re; / Nemzetköz munkásünnep / Minden munkás ezt üli meg.­­ Éljen a munkás szövetség! Éljen a munkás! Ő akkor nem tudta, hogy valaha régen, 1890. május 1-én ez volt az első szerve­zett, harcos nemzetközi május elsejének egyik dala. Szakmunkásként a Horváth- és Albert­­féle húsfeldolgozóban, mint vágólegény, vagy a pult mögött a tőke mellett dolgo­zott. Ott is sokszor, mint akkor az első május elsején gyakran elképzelte a jö­vőt. — A vörös zászlóval a kezében milyen­nek képzelte a jövőt? Könnyebbnek, szebbnek? pergettük vissza beszélgeté­seink közben az esztendők naptárát. Feltárultak a régi fiókok és ki­bontakoztak régi históriák. Lassan, tagol­tan rakta egymás mellé a mondatokat, valóban úgy, mint aki nem szeret be­szélni a saját életéről, munkájáról. Ki is mondta: a hentesnek és minden ipari dolgozónak, parasztnak, a munka adja emberségét. A dolgos kéz beszél a mun­kásember helyett. Ő így ítél meg másokat és azt várja, róla is munkája alapján al­kossanak véleményét. Életének nem egy bizonyos szakasza villant elő az emlékek zsákjából. Évek és témák között csapongó gondolatmozaikból aligha lehet összerak­ni gazdag életútját. Ehhez kevés néhány kéziratoldal. — Ami a múltban volt, az nem jöhet vissza — gondoltam a­kkor 45-ben. Ezért csak előr­e néztem, de nem mindig lát­tam be az utat. Azt vártam, hogy ezután lesz munkám, nem kell vándorolni mun­kát keresve. Az államosítás előtt a Horváth - és Al­­bert-cégnél megszűnt a munka, ő az épí­tőiparban kereste kenyerét. De aztán visszatérhetett az államosított üzembe, a­­szalonába. A megélhetésért azonban a szezonmunka időszakai között a mezőgaz­daságban napszámosként dolgozott. Arat­tak, csépeltek, ahol munkát kaptak. Ke­vés volt a vágóállat, azt mondták, majd több lesz a közös gazdálkodás eredménye­ként. De amikor a munkások segítettek a betakarításban, a keserves kezdés láttán azt mondta: — Nem nagy jövőt jósolok a szövetkezeteknek. — Ma viszont így be­szél: — S lám most az érettségi előtt álló fiam, akiből majd mezőgazdasági gépszerelő lesz, velem együtt azt várja, hogy ne az állami gazdaságba, hanem a termelőszövetkezetekbe mehessen dolgoz­ni. Üz PstUik rövidtávú tervem a csa-Hí­gy csa ládi fészek, a saját ház. Jól megvagyunk két fiammal, feleségem­mel a szoba-konyhás öreg házban. De már kész a távlati terv is: új házat emel­ni a portára. Ezt majd a gyerekekkel, a gyerekekért, közösen. — Szépül a város, s az idén hozzákez­dünk üzemünk bővítéséhez, korszerűsíté­séhez. Ez már több, mint andre én gon­doltam a zászlóvivés közben, 26 évvel ezelőtt. Most már könnyebb a mi dolgunk is. Jobb az együttmunkálkodás, szebb az eredmény. Több az anyagi elismerés, hi­szen keresetem 2500—2800 forint között mozog. Kaptam már kitüntetést is, voltam sztahanovista 1953-ban, és erre büszke vagyok. — Valamikor járta az országot. Járt-e országhatáron túl? — Másoktól hallom, milyen sok szépet látnak, tapasztalnak külföldön. Én még nem jártam hazai üdülőben sem. Pedig tudom, jogom, lehetőségem lenne rá, de én a család mellett maradok. Itthon töl­töm a szabadságot, ahogy mondani szok­ták aktív pihenéssel. Feleségem ugyanis mindig talál nekem való munkát a ház körül. Oyohn lenne vélit a szomszédai OJOuU JUd­Uo között, amikor társa­dalmi munkával utat építettek. S ha a beteg gyermeke mellől elmehetett szabad idejében, kész volt a közösségért dolgozni és önmagáért tanulni. Rendszeresen képzi magát, részt vesz politikai oktatásban. E becsületes munkásélet folytatását várja családjától, amelyben ő most igazán jól érzi magát . Sokszor megkérdeztem önmagamtól, érdemes volt annyit dolgozni? Csak azt válaszolhatom igen. A munka adta em­berséggel azt is látom, hogy mindinkább érdemes dolgozni. Ezért ha a jövőre gon­dolok, csak azt kívánom, öt év múlva, ha eljön a nyugdíjaztatásom ideje, egy kicsit tovább dolgozhassak, mert a mun­ka az én lételemem. NAGY PÁL Cikkeink visszhangja • címzett a feladó A hódmezővásárhelyi Vö­rös Csillag Termelőszövetke­zet gazdasági gondjairól ír­tunk néhány hete. Még a zárszámadó közgyűlés előtt panaszolták el a szövetkezet v vezetői az ott járt újságíró­nak, a sokféle gond között azt, hogy a baromfiipar 10 forintra növelte a naposka­­csa árát, s ennek is szerepe van abban, hogy kénytele­nek felszámolni a pecsenye­kacsa-nevelést a szövetkezet­ben. Cikkünkre Mag Pál, a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalat igazgatója válaszolt, és a többi között ezeket írja: „Naposkacsa-értékesítéssel vállalatunk 1971-ben nem foglalkozik. Naposállat-érté­­kesítő és forgalomba hozó szerepünket csupán liba és pulyka értékesítésére korlá­tozzuk. Ez a tevékenységünk 1968—69 óta szinte kizárólag ezekre a fajtákra korlátozó­dik. Csak igen kis mérték­ben foglalkozunk egyéb na­­posállat-értékesítésével. Csongrád megyében a na­­poskacsa-értékesítést majd­nem kizárólagosan a hódme­zővásárhelyi Vörös Csillag Termelőszövetkezet keltető üzeme végzi. A „Szorít-e az agrárolló?” című cikkből nem derül ki az, hogy ez a termelőszövetkezet, amelynek vezetői nyilatkoznak, lénye­gében a keltető tulajdonosa is és saját maga végzi a na­­poskocsék­ értékesítését is. Ezért az áremelési reklamá­ció, amelyet a baromfiipar­nak címeztek, ugyanazt a termelőszövetkezetet illeti, és mi nagyon egyetértünk a cikkben foglalt indokkal is, amely így hangzik: Időköz­ben modern keltetőipar szü­letett, s jobbak lettek a te­nyésztési feltételek is.” • SZERDA, 1971. MÁJUS 5. Késesen róttak... Az­ irodalmi estek megszokott törzsközön­ségét nélkülö­znie kel­lett a tegnap este 7 órakor rendezett író­olvasó találkozónak. A feltűnően kis érdeklő­dés nem a meghívott vendégeknek (Fehér Fe­renc újvidéki költő és Hornyik Miklós, a Ké­pes Ifjúság című lap főszerkesztője) szólt, hanem az a Vásárhe­lyen nem először elő­forduló dolog okozta, hogy több rendezvényt tartottak egy napon azonos időpontban. A fiatalság zöme az Illés­­zenekar koncertjén szó­rakozott, míg egy má­sik népes réteg a Liszt Ferenc zeneiskolában rendezett hangverse­nyen vett részt. Családias beszélge­tés formájában zajlott le tehát Fehér Ferenc költő és a kevés, de lel­kes hozzászóló olvasó találkozója. Hornyik Miklós sajnálatos mó­don nem jelenhetett meg az irodalmi esten. Fehér Ferenc az Újvi­déki Magyar Szó című napilap munkatársa először bemutatkozott verseivel, majd vála­szolt a hozzászólók kérdéseire. A beszélge­tés fő témája a jugo­szláviai magyar iroda­lom helyzete és a mai magyar irodalommal való kapcsolata volt. Az újvidéki költő vélemé­nye a kettős hovatarto­zásról: „Minden író a tehetségéhez tartozik elsősorban, és ez na­gyon sok munkát je­lent. Fontos az, hogy ne kötelességszerűen ír­junk, hanem akkor, ha igazi értéket, komoly jelenséget fedezünk fel. Az anyanyelvhez való ragaszkodásom a nyelvi elszigeteltségben az író­ságomat és az embersé­gemet jelenti.” A költő tehetségének és emberségének leg­újabb bizonyítéka a kö­zelmúltban megjelent Haza vezérlő csillagok című könyve. J. A. Önkéntes ápolónők A Vöröskereszt Csongrád megyei szervezete négy hó­napos önkéntes ápolónői tan­folyamot indít. Ezen Vásár­helyről az üzemek, tsz-ek, állami gazdaságok, egyéb in­tézmények dolgozói és a ke­rületek aktívái közül 15-en vesznek részt. Csütörtökön alakul meg az új városi tanács Holnap, csütörtökön délelőtt 9 órai kezdettel a Felső­fokú Mezőgazdasági Technikum I. emelet 51. sz. előadó­termében tartja meg első — alakuló — ülését Hódmezővá­sárhely újonnan választott tanácsa. Az alakuló ülés javasolt napirendje: 1. A Választási Elnökség beszámolója és a tanácstagi megbízólevelek át­adása; 2. Az ügyrendi bizottság megválasztása; 3. Az ügy­rendi bizottság jelentése; 4. A végrehajtó bizottság taglét­számának megállapítása, a tanácselnök és helyetteseinek, valamint a vb tagjainak megválasztása, továbbá a vb tit­kárának kinevezése; 5. A tanácstagok eskütétele; 6. A bi­zottságok megválasztása; 7. Tájékoztató jelentés a szakigaz­gatási szervek vezetőiről; 8. Megyei tanácstagok kijelölése és megválasztása. Elismerő oklevél Évek óta kiemelkedő ter­melési eredményekkel hívja fel magára a figyelmet a Hódmezővásárhelyi Állami Gazdaság kollektívája. Még az 1970-es, rendkívüli gaz­dasági év nehézségeit is jó­részt sikerült áthidalniuk. Az áldozatos munka dicsé­reteként a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter elis­merő oklevéllel tüntette ki a gazdaságot. Az­­­rlevelet kis ünnepség keretében a napokban Horváth Sándor, a Csongrád-Békés megyei Állami Gazdaságok Igazga­tóságának osztályvezetője nyújtotta át Nagy Sándor igazgatónak. Jubiláló KISZ-tagok Napjainkban a KISZ-alap­szervezete­k­ben sorra rendez­nek kis ünnepségeket, ame­lyeken köszöntik a jubiláló, az ifjúsági mozgalomban egy évtizede tevékenykedő KISZ-tagokat. Legutóbb a METRIPOWD Mérleggyár tanácsterme volt a színhelye egy ilyen kedves figyelmes­ségnek: Szabó Gáspárnak, a városi KISZ-bizottság szer­vezőtitkárának, továbbá a gyár párt- és szakszervezete képviselőjének jelenlétében 12 fiatal kapott a jubileum alkalmából oklevelet és em­léktárgyakat. Külön érde­kesség: a 12 fiatalból hatan nemcsak 10 éve KISZ-tagok, de évtizede a gyár dol­gozói is. Változatlanul napirenden: a strandárak emelése Lapunkban az elmúlt héten helyt adtunk egy 8 alá­írással érkezett levélnek, amelynek írói kifogásolták, hogy a Csongrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat a szol­gáltatás színvonalának emelése és minden előzetes tájé­koztatás nélkül igen jelentősen megemelte a strandfürdő kabinbérleti és egyéb használati díját. Azóta egyre-másra érkeznek szerkesztőségünkbe a levelek, egy, kettő, tíz, sőt, húsz aláírással is, magányosoktól és üzemi kollektíváktól egyaránt. Valamennyi levél azzal zárul, hogy íróik remé­lik: a vállalat mielőbb visszakozik, illetve a közvélemény számára elfogadható árakat állapít meg. Hangsúlyozzák a levélírók, hogy a város egész lakosságát érintő, és alap­vetőnek tekinthető szolgáltatás költségeit nem háríthatja át a vállalat önkényesen és egyszerre, teljes egészében a vá­sárhelyiekre, ráadásul az árakkal arányos színvonal biz­tosítása nélkül! Nos, az ügyben tegnap délig sajnos semmi fordulat nem állt be. A Csongrád megyei Víz- és Csatornamű­ Vál­lalat Szentesen működő központja eleddig szóra sem mél­tatta Vásárhely lakosságának jogos reklamációját, így mindössze annyit tudtunk meg: az áremelés oka az, hogy eddig ráfizetéses volt a vásárhelyi strand üzemeltetése. Az áremelést pedig teljesen titokban, a város párt- és ta­nácsi vezetőinek tudta nélkül hajtották végre, illetve a hivatalos strandidény kezdete előtt két nappal hozták azt nyilvánosságra, mintegy kész helyzetet teremtve. Miután azonban a város vezetőinek közbenjárása fo­lyamatban van, még reménykedhetünk: a Csongrád me­gyei Víz- és Csatornamű Vállalat korrigálja — bármeny­nyire is az aránytalanságok megszüntetése irányába hat­nak — a felemelt árakat. Természetesen a további fejleményekről beszámolunk olvasóinknak, addig türelmüket kérjük. ZÉKÁNY JÁNOS Csak a Halászcsárdában kaptak sört a fiatalkorúak Használtak a korábbi bírságok? „Lényegében eredménytelen volt leg­utóbbi razziánk, de éppen ez a jó”, mon­dotta dr. Mészáros János vásárhelyi ügyész, a városi rendőrkapitányság és az ügyészség legutóbbi közös ellenőrzése után. Egy szombat esti razzián ugyanis vé­gigjárták a város szórakozóhelyeit — el­sősorban azokat, ahová a fiatalok járnak —, s alig találkoztak olyan esettel, hogy a fiatalkorúaknak szeszes italt szolgáltak volna fel. A Sarokház eszpresszó tömve volt, a fiatalkorúak előtt azonban csak coca-colás üvegek álltak. Nem volt baj a Csillag presszóban, a Tiszavirág esz­presszóban és a Zrínyi utcai Ifjúsági Ház­ban sem. Utóbbi ugyancsak dugig volt fiatalokkal, de — éppen ezért — nem is árusít a büféjük szeszes italt. A köznyel­ven „hordónak” nevezett borkóstolóiban akadt ugyan egy gyanús eset, de itt is felnőttköré rendelte a szeszes italt ma­gának, s­­utólag nem lehetett megállapíta­ni, hogy ő maga, vagy a társaságában le­vő fiatal fogyasztotta-e el az­t. Ez okozza egyébként a legnagyobb gondot — mint a felszolgálók elmondották —, vagyis­ na­gyobb társaságban a felnőttek rendelnek szeszes italt, de azt már nem ellenőriz­hetik a kiszolgálók, hogy kap-e belőle a fiatalkorú ? Az egyetlen szabálytalan esettel a Ha- Nem tsaléltak ittas fiatalt lászcsárdában találkoztak. Három fiatal­korú, munkából hazamenet betért ide egy korsó sörre. Le sem ültek, csak az ajtó­ban ittak, nem volt tehát súlyos az eset, így nem is kezdeményeztek eljárást a kiszolgáló ellen. Ez az ellenőrzés is bizonyította, hogy csökkent Vásárhelyen a fiatalok szeszes itallal való kiszolgálása. Ez, részint annak köszönhető, hogy a rendőrség szinte ál­landó őrjáratot tart a fiatalkorúak ked­velt szórakozóhelyein, másrészt az ügyészség, ha valamely ügy kapcsán ész­leli, hogy — ez elsősorban a városszéli vendéglátóipari egységekben gyakori — ittas embert szolgálta­k ki szeszes itallal, feljelentést tesz az illető kiszolgáló ellen. Az így kiszabott — nem is kis résszegű — bírságok, úgy látszik, hatásosnak bizo­nyultak. A fiatalkorúak esetében tehát javult a h­elyzet. Szeretnénk hinni azt is, hogy a közeljövőben egyre kevesbb Utas fel­nőttel találkozunk majd a város utcá­in... REIGL ENDRE

Next