Csongrád Megyei Hírlap, 1971. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-01 / 102. szám

Családi események VÁSÁRHELYEN Született: Ladányi Zoltán Már­ton és Nagy Benkő Magdolna Zsuzsannának (Vörös lobogó u. 18.) Zoltán: Atyimó Ferenc és Puskás Margitnak (Jókai u. 120.) Margit; Tóth Sándor és Tulipánt Margitnak (György u. 30.) Attila Zoltán; Sándor Gyula Mihály és Szegedi Veronikának (Schönherz u. 1.) Gyula dr. Győr­fi Gyula Endre és Nagy Mártának (Cso­m­­orkán­yi u. 34.) Gabriella Il­dikó; Benkő László és Oláh Lí­diának (Kis Ernő u. 2 .) Mar­git Katalin; Kováts Géza József és Takács Katalinnak (Szántó Kovács János u. 142.) Katalin; Belopotóczki Zoltán és Bene Irénnek (Somogyi Béla u. 18.) Irén; Deák Sándor Imre és Búza Margit Katalinnak (Székkutas, 11—158.) Edit Katalin; Óhegyi Attila István és Zagyi Hajnalka Margitnak (Rózsa Ferenc u. 25.) Zsolt; Barna László Antal és Bán Ilonának (Damjanich u. 10.) László; Molnár Imre Sándor és Zászlós Juliannának (Orgona u. 12.) Imre nevű gyermeke. Házasságot kötött: Igaz Ferenc István (Kövegy, Kis u. 03.) és Tóth Margit (Tanya 1380.); Mur­vai Jenő (Vorosilov u­. 39.) és Zana Julianna (Szántó Kovács János u. 105.); Fejes Sándor (Gorzsa tanya 94.) és Nagy Ka­talin (Gorzsa tanya 86.). Meghalt: Ficsor József (Kert u. 18) ; Csontos Lajosné Molnár Mária (Vörös lobogó u. 29.); Nagygyörgy Lajosné Kristó Irén (Tan­ácsköztársa­ság tér 94.); Sál­­ver Demeterné Bánfi Mária (Pál u. 70.); Hegedűs János (Achim András u. 3.); Nagy Áronné Tornyai Eszter (Délibáb u. 71.); Marosvölgyi Jánosné Samu Ro­zália (Szántó Kovács János u. 160.).SZENTESEN Született: Deák István Antal és Gál Etelkának (Arany J. u. 4) Edit: Lakatos József és Székely-Tóth Máriának (Árvai B. u. 34.) Lajos, Radi­ Róbert és Halmi Erzsébet Emíliának (Le­­­­nin u. 47.) Gabriella, Mátéffy Zoltán György és Magasházy Editnek (Bacsó B. u. 7.) Zsu­zsanna, Molnár-Farkas Károly és Szabó Anna Már­ián­a­a (Mentő u. 44.) Csaba nevű gyermeke. Házasságkötés a közölt időben nem volt. Meghalt: Hargittai Andorné Anderlik Rozána (Koszta ,J. u. 7.); Pleván János (Nagyhegy 2­4.), Tóth Jánosné Molnár-Farkas Rozália (Wesselényi u. 74.). MAKON Született: Burányi, Imre és Rapcsák Katalinnak (Csanádal­­berti, Kossuth u. 75.) Miklós; Nagy-Györg­y János et. Ruska Máriának (Igási Állami Gazda­ság) Etelka; Tóth Ferenc és labodi Juliannának (Bethlen u. 52.) Julianna; Samnyai Zoltán és Dávid Erzsébetnek (Honvéd u. 39.) Zoltán; Tolnai Imre és Szegvári Piroskának (Maroslele, Damjanich u. 70.) Attila; Figura Mihály és Hám Etelkának (Csa­­nádpalota, Diófa u. 24.) Zsu­zsanna ; Rédai István és Gyüge Arankának (Beloiannisz u. 47.) István nevű gyermeke. Házasságot kötött: Szentpéteri László (Miklós u. 6.) és Varga Erzsébet (Wekerle u. 9.); Barta Nándor (Ajka, Gyár u. 18.) és Tajti Mária (Budapest VI., Szé­kely Mihály u. 8.). Meghalt: Rózsa József (Temes­vári u. 23.).­ Kocsis János (Csa­­nádpalota, Gyöngyvirág u. 5.); Kis-Pesti Istvánné Ilonka Ju­lianna (Apátfalva, Vörös Csillag u. 14.); Fodor Ferencné Karakas­­ Eszter (Almási u. 4.); Németh­­ Sándor (Vörös Hadsereg u. 29 ). CSONGRÁDON született: Fodor István­ns Dankó Ilonának (Széchenyi u. 2.) Zsuzsanna: Újszászi István I és Sándor Juliannának (Vályo­­gos-telep 73.) Julianna:­ötvös­­ István és Lovas Erzsébetnek (Tavasz u., C-épület 8.) Beáta:­­ Forgó János és Megyeri Terézia-­­ nak (Bajza u. 4.) Tibor: Percze­l Lajos és Benedek Erzsébetnek (Bocskai u. 39.) Attila: Petkov I György és Justin Jolánnak (Be­­j­loiannisz u. 18(A) Gyöngyi Kata­­­­lin nevű gyermeke. Házasságkötés nem volt. Meghalt: Lekrinczi Mihályné Újszászi Julianna (Gyík u.­­2.); Madudák Pálné Csányi Mária (Április 4. útja 4.); Bogyó La­jos (Nádor u. 5.); Sándor István (Thököly u. 28.); Lovas Mátyás (Thököly u. 8.); Papp István (Tömörkény, Kiss E. u. 10.); Hopp Farkas (Szegedi u. 5.). IITL MÁJUS A» SZOMBAT ▲ Munka ünnepe A Nap kel 4 óre 29 perckor, és nyugszik rá óra 55 perckor. A Hold kel 9 óra 32 perckor, és nyugszik 0 óra 51 perckor. hetven éve, 191. május 1-én született Buda­pesten Szerb Antal irodalomtör­ténész, író és esszéista. Egyetemi tanulmányait Buda­pesten, majd Grazban végezte. Magyar-német-angol szakos tanár lett, s néhány évig a Széchenyi István felsőkereskedelmi iskolá­ban tanított. 1933-ban az akkor alakult Magyar Irodalomtudo­mányi Társaság elnöke lett. A háború alatt többször behívták munkaszolgálatra, végül nyugat­ra hurcolták, s a baldi tábor­ban a nélkülözések és kínzások 1945 januárjában elpusztították. Első versei, novellái 1921-től jelentek meg a Nyugatban. Mirit irodalomtörténész a fasizmus kultúraellenes szándékaival szemben a művészet humaniz­musát, a nacionalista irodalom­politikával szemben a magyar és az európai irodalom egységét hirdette. Legismertebb művei: Magyar irod­alom­történet I—II, A világ­­irodalom története I—V., A Pendragon-legenda, Utas és holdvilág, A királyné nyaklánca. FELHŐS IDŐ, FUTÓ ESŐK Várható időjárás szombat es­tig: változóan felhős idő, né­hány helyen, főként a nyugati, délnyugati megyékben kisebb esővel. Mérsékelt, változó irányú szél. A hőmérséklet lényegesen nem változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 17—22 fok között. MOZI Csongrád: Szabadság: A fél­­szemű seriff. Színes amerikai film. (Negyed 4, fél 6 és há­romnegyed 8.) Vasárnap: V fél­­szemü seriff. (Negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8.) Matiné: Farkasvisszhang. Hétfő: V fél­szemü seriff. (Fél 6 és három­negyed 8.) Hódmezővásárhely: Béke: A hét mesterlövész. Színes ameri­kai film. (Fél 4, háromnegyed 6 és 8.) Vasárnap: A hét mes­terlövész. (Fél 4, háromnegyed 6 és 8.) Hétfő: A hét mesterlö­vész. (Fél 4, háromnegyed 6 és 8.) Terv: A skarlátruhás nő. Színes francia—olasz film. (3. negyed fi és fél 8.) Vasárnap: A skarlátruhás nő. (3. negyed fi és fél 8.) Hétfő: A hét mester­­lövész. (Negyed 6 és fél 8.) ■Makó: Vörös Csillag: Staféta. Csak 14 éven felülieknek. Ma­gyar film. (Fél 4. háromnegyed 11 és 8.) Vasárnap: Staféta. (Fél 4. háromnegred­­ ée 1.) Hétfő: Isadora. Csak 14 éven felüliek­nek. Színes angol film. (Há­romnegyed 6 és 8.) Szabadság: Királyi vadászat. Színes szlovák —francia film. (3, negyed 11 és fél 8.) Vasárnap: Királyi vadá­szat. (3, negyed 6 és fél 8.) Hét­fő: Rekviem. (Negye­d 6 és fél 8.) Szeged: Szabadság: Zabriskie Point. Csak 16 éven felülieknek. Színes amerikai film. (Fél 4, háromnegyed 6 és 8.) Vasárnap: Zabriskie Point. (Fél 4, három­negyed f1 és 8.) Hétfő: Zabriskie Point. (Fél 4, háromnegyed 6 és 8.) Vörös Csillag: Zabrisk­ie Point. (3, negyed fi és fél 8.) Vasárnap: Zabriskie Point. (3, negyed 6 és fél 8.) Hétfő: Marie szeszélyei. Színes francia film. (Negyed 6 és fél 8.) Fáklya: A kanári és a hóvihar. Színes ro­mán film. (Fél 4, háromnegyed 6 és 8.) Vasárnap: A kanári és a hóvihar. (Fél 4, háromnegyed 6 és 8.) Matiné: Estély habfürdő­vel. Hétfő: Aladdin és a csoda­lámpa. Színes francia film. (Há­romnegyed 6 és 8.) Szeged, November 7. Filmszín­ház. Vasárnap: A fehér apácák titka. Csak 16 éven felülieknek. (5, 7.) Hétfő: A fehér apácák titka. (7.) Szentes: Szabadság: Isadora. Csak 14 éven felülieknek. Színes angol film. (Fél 4, 6 és negyed 9.) Vasárnap: Isadora. (Fél 4, 6 és negyed 9.) Matiné: A mak­rancos hölgy. Hétfő: Horizont. Csak 14 éven felülieknek. Ma­gyar film. (4, 6, 8.) SZOMBAT RÁDIÓMŰSOR Kossuth 6.00 Hírek, lapszemle, időjárás. 6.10—7.58 Kellemes ünnepet! Közben. 6.50—*7.10 Műsorismerte­tés. 7.25—7.23 Múzeumi híradó. 7.58 Hallgatóink figyelmébe. 8.00 Hírek, lapszemle, időjárás. 8.10 Népművészek a mikrofon előtt. 8.30 A könnyűzene zongora vir­tuózai. 04 A munkásmozgalom dalaiból. 9.09 Gyíkocska. 9.45 A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 9.55 Má­jus . . . Riportok, tudósításokban, versekben, dalban és zenében. 12.00 Hírek, lapszemle, időjárás. 12.20 Zenei anyanyelvünk. 12.30 Jó ebédhez szól a nóta. 13.02 Lemezmúzeum. 13.58 A világiro­dalom humora. A rendjel. 14.25 Új zenei újság. 15.00 Hírek, idő­járás. 15.05 Csak fiataloknak. 15.50 Népszerű tenoráriák. 16.16 Egy ember élete. 16.58 Hallgató­ink figyelmébe! 17.00 Hírek, idő­járás. 17.05 Az új magyar zene hónapja, ünnepélyes megnyitó. 18.02 Kurázsi mama elköszön . . . 18.58 Hallgatóink figyelmébe! 19.00 Hírek, időjárás. 19.10 Ugyanaz mással. 20.Ю A Rádió jer­egrészínháza. 21.20 Fjodor Saljapin felvételeiből. 29.00 Hí­rek, időjárás. 2­2.10 Táncoljunk! 24.00 Hírek, időjárás. 0.10—1.58 Melódiákoktól. Közben: 0.55—1.00 Híréig, időjárás. __........... . ____ . Petőfi 7.00 Bach-művek. 8.20 Magyar fuvoszene. 8.37 Félbemaradt ezermester. 9.20 Virágos hegyol­dal. 9.50 Mozart: A varázsfuvo­­la. Közben 11.03—11.22 Szép magyar novella. 12.43 Buborék a tengeren. 13.45 Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00 Könnyűzene Fáy András szerzeményeiből. 14.20 Falvakban, mezőkön. 14.00 Műsormozaik. A Magyar Rádió 1945-ben. .16.00 Hírek, időjárás. 16.05 Jelentés a magyar—lengyel Davis Kupa teniszmérkőzésről 18.10 Schubert műveiből. 17.05 Jelentés a magyar—lengyel Da­vis Kupa teniszmérkőzésről és a Csepel—Rába ETO labdarúgó­­mérkőzésről. 17.15 Élőtutam. 17.50 Ritmikus percek. 18.15 Hírek, időjárás. 18.05 Duna—Tisza köze. 18.15 Közvetítés a Vasas—Video­ton еь a SZEOL—II. Dózsa baj­noki labdarúgó-mérkőzésről. 18.50 A Purcell Consort mad­rigálokat énekel. 19.03 A Rádió­egyetem antológiája. Beszterce ostroma. 19.50 Jó estét, gyere­kek! 20.00 Hírek, időjárás. 20.10 Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek. 21.38 Ugorrá jó!­­1.53 Zala Tóth Erzsébet és Body József nótákat énekel. 22.20 Párizsi vidámságok. 22.48 Új magyar zene hónapja. 23.00 Hírek, időjárás. 23.10 Donizetti operáiból. 24.00—9.10 Hírek, idő­járás. TV Magyar televízió 7.58 Májusi seregszemle. Köz­vetítés a moszkvai Vörös térről. 9.20 Magyar kisfilmek. 9.50 A májusi seregszemle folytatása. Közvetítés Budapestről, Kecske­métről és Pécsről. 14.13 Csak gyerekeknek! Filmösszeállítás. 35.00 Telesport: Magyarország— Lengyelország. Davis Kupa te­niszverseny II. nap. 17.05 Slá­ger-e még? Záróadás. 17.30 Hí­rek. 17.35 Gorri, az ördög. Fran­cia rövidjátékfilm-sorozat. 4. rész. 18.20 Zengjük a dalt. . . 18.50 Tavasz van. Gyönyörű! Versek Május elsejéről. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Egy óra Rábai Miklóssal. 21.19 Egy éj az Arany Bogárban. Mikszáth Kálmán elbeszélésének Tv-változata. Kb. 22.00 Tv-hír­adó — 2. kiadás. 22.10 Lemezel­­bum . . . 22.55 .Tó ,éjszakát, fel­nőttek! Amerikai komédiák. 3. rész: Negyedik sebesség. Jugoszláv televízió 14.30 Az én falum. 15.00 Veid­­linggel a nagyvilágba. 15.30 Köl­tők. 15.55 Felvevőgéppel a vilá­gon át. 36.20 Kosárlabda-torna. 20.35 Háború és béke. II. rész. Amerikai film. 22.00 Fesztiválok fesztiválja. Román televízió 8.00 A dolgozók nagygyűlése és felvonulása május 1-én. 11.32 Hazafias dalok. 12.30 Ismert me­lódiák^ 1З.09 Do кип^ец tiuji Щгл. 13.13 Hangverseny. 14.15 Románia —Hollandia teniszmérkőzés köz­vetítése. 16.00 Az NDK—Olaszor­szág labdarúgómérkőzés közvetí­tése. Drezdából. 17.45 Dalok. 18.20 A legkisebbeknek . .. 19.00 Rajz­filmek. 22.00 Dalok és románcok. vasárnap RÁDIÓMŰSOR Kossuth K.C0 Hírek, időjárás. 6.05—7.58 Kellemes vasárnapot! Közben: 6.50—7.10 Műsorismertetés. 7.25 Múzeumi híradó. 7.58 Hallgató­ink ügyelmébe! 8.00 Hírek, idő­járás. 8.05 Édes anyanyelvünk. 8.10 Anyák köszöntése. 8.15 Bu­dai Ilona népdalokat énekel. 8.30 Teremtem. 9.00 West Side-i történet. 9.25 Új magyar zene hónapja. 9.50 Gondolatok a könyvtárban. 10.00 Hírek. 10.03 Világkorzó. Könnyűzene. 10.30 Magyar művészek operahangver­senye. 11.13 Rádióreklám. 11.18 Versek az édesanyáról. 11.28 A Rádió lemezalbuma. Közben: 12.00 Шцэк, időjárás. 1a.50 Nem azért mondom ... 13.00 ,,Újabb boldog napok”. 13.40 Rádiólexi­kon. 14.10 Maria Callas operafel­­vételeiből. 14.49 Berlini levél. 13.00 Hírek, időjárás. 15.07 Je­lentés a magyar—lengyel Davis Kupa teniszmérkőzésről. 15.12 Színházi magazin. 16.05 Arturo Toscanini vezényli az NBC szim­fonikus zenekarát. 16.43 Költők albuma. 16.58 Hallgatóink fi­gyelmébe. 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 Nótakedvelőknek. 18.00 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről. 18.58 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Hírek, időjá­rás. 19.10 Mű­vészlemezek. 20.06 Petőfi Sándor két verse. 20.12 Közvetítés a Pesti Színházból. Furcsa pár. 22.00 Hírek, időjá­rás. 22.10 A vasárnap sportja. Totó. 22.20 Haydn-művek. 23.20 Könnyűzene éjfélig. 24.00 Hírek, időjárás. 0.10—0.25 A Magyar Néphadsereg Központi Zenei Szakközépiskolájának rézfúvós szextettje játszik. Petőfi 7.00 Az evangélikus egyház félórája. 7.30 Flor Peeters orgo­nái. 7.50 Miska bácsi lemezes­­le­­dá­ja. 8.30 Mit hallunk? 8.50 Zenei anyanyelvünk. 9.00 Szól­jatok, szép szavak! 11.00 Szíve­sen hallgattuk! 12.30 Solti Ka-­­­­oly énekel. Bicskei Géza cim­­balmozik, Albert István népi zenekara játszik. 13.04 Az arany­kenyér. 13.45 Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00 Táskarádió. 15.00 Bródy Tamás—Béke­ff­y Ist­ván: Könnyű múzsa. Jó tün­dér. 15.07 A Moszkvai Kamara­­zenekar felvételeiből. 16.00 Hí­rek, időjárás. 16.05 Jelentés a magyar—lengyel Davis Kupa te­niszmérkőzésről. 16.10 Találja ki, hol járunk. 16.25 Irma Szohadze énekel. Joe Carr zongorázik. 16.45 A város is otthon. 16.55 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó­­mérkőzésekről. 17.50 Mikrofon előtt аж irodalmi szerkesztő. 18.00 Hírek, időjárás. 18.05 A Rádiószínház Múzeumából.­­ A kereszthez csak­ három szép­tevő. 18.35 Lamberto Gardelli operafelvéteseiből. 10.10 Nagy mes­terek — mesterművek. 19.30 A Magyar Rádió népi zenekara játszik, Kozák Gábor József ve­zetésével, Madarász Katalin és Gaál Gabriella cigány dalkettő­­söket énekel. 19.50 Jó estét, gye­rekek! 20.00 Hírek, időjárás. 20.10 Közvetítés a Hungária Kupa kardversenyről. 20.30 Zenekari muzsika. 21.55 Az új magyar­­zene hónapja. 22.20 Szólistapará­dé. 23.00 Hírek, időjárás. 23.10 Cigányszerelem. 23.30 Kórusok, hangszerszólók. 24.00 20.10 Hírek, időjárás. TV Magyar televízió 8.43 Orosz nyelvtanfolyam ha­ladóknak. 9.05 Harc a kecske­­grundért. Lengyel ifjúsági film. 10.35 A korszerű pedagógia mű­helyéből. 11.15 Gyermely — 1971. Riportfilm. 11.50 Amerikai komé­diák. 3. rész: Negyedik sebes­ség. (Ism.) 13.35 Francia nyelv­­tanfolyam haladóknak. 14.00 Te­lesport: Magyarország—Lengyel­­ország. Davis Kupa. Teniszmér­kőzés. 16.55 Műsorainkat ajánl­juk! 17.30 Delta. 17.55 Anyám­nak. Zenés irodalmi összeállítás. 18.15 Telegroteszk: Kassovitz Fé­lix. 18.45 Esti mese. 19.00 A Hét. 20.00 Hírek. 20.05 Sporthírek. 20.15 A Forsythe Saga. 17. rész: A fehér majom. 21.05 Kicsoda — micsoda? 21.55 Hírek. 22.00 Tele­sport. Jugoszláv televízió 8.55 Barázda — magyar nyelvű adás. 9.30 Boris Kovacic együt­tese. 10.00 Földművelőknek . . . 10 50 Gyere nőlünk! 11.30 A Szelíd Ben — filmsorozat gyer­mekeknek. 12.00 Falu parasztok nélkül. 12.30 A 30 betű művelete. 13.00 Egy egész élet egy év alatt. . . 13.35 Vejdlinggel a nagy­világba .. . 15.00 Ökölvívás — balkáni bajnokság. 17.35 Doku­mentumfilm. 17.50 Filmek gyer­mekekről. 19.20 Költészet. 20.35 Karagöz. 21.30 Kosárlabda. 22.00 Videoton. 23.10 Sportszemle. Román televízió 8.00 Gyermekmatiné. 9.00 Fa­­luműsor. 10.30 Román zenei sike­rek. 11.30 Román népi játékok és dalok. 12.30 A vasárnap sportja. 16.00 Kórusművek. 17.10 Cirkuszműsor. 17.40 Angol ko­média. 18.20 A legkisebbeknek. . . 19.15 Játékfilm Tyrone Power főszereplésével. 20.43 Részletek zeneművekből. 21.35 A vasárnap sportja. # HÉTFŐ RÁDIÓMŰSOR Kossuth 8.15 Európa népeinek dalaiból, táncaiból. 9102. Puszták népe. Illyés Gyula műve folytatások­ban. IX. rész. (Ism.) 9.22 Rádió­börze. 9.38 A hét zeneműve. Liszt: h-moll szonáta. 10.00 Is­kola a hegyen. II. 10.20 Zeneka­ri muzsika. 1l.00 Iskolarádió. 10.35 Tito Golem­ol.uuu.­­...60 Tánczenei koktél. 13.18 Verbun­kosok, népdalok. 13.46 Válaszo­lunk hallgatóinknak! 14.01 Édes anyanyelvünk. Lőrincze Lajos műsora. (Ism.) 14.06 Az új ma­gyar zene hónapja. 14.28 Az ember a puskák mögött. 14.40 A Csehszlovák Kultúra Hete. 15.Ю Harsan a kürtszó! 13.45 Népmű­vészek a mikrofon előtt. (Ism.) 16.00 A Rádiószínház bemutató­ja: Szálloda a Gondviseléshez. Rádiójáték. 17.20 Bemutatjuk új felvételünket. 17.46 Van új a Nap alatt. 18.00 Április 4-én hallották . . . Epizódok a ..Játék és muzsika a műsorzárásig” cí­mű műsorból. 19.40 Pódium. Az arab népek irodalma. З1.20 A Magyar Állami Hangversenyze­nekar hangversenye. 23.no Hír­­lapolvasó. 23.15 Nótacsokor. 0.10 Jessonda. Két részlet Spohr ope­rájából. Petőfi 8.05 A századforduló operáiból. 9.00 Ezeregy délelőtt. 11.45 Euró­pa tengeri kapui. Rotterdam. 12.00 Szimfonikus zene. 13.03 Vendégkönyv. Jegyzet tárlatok­ról. 13.20 Francia kamarazene. 14.00 Kettőtől hatig . . . 18.10 Köz­kívánatra! 20.25 Új könyvek. (Ism.) 20.28 A Csehszlovák Kul­túra Hete. 21.17 A Kisipari Szö­vetkezetek Erkel Ferenc Mű­vészegyüttesének népi zenekara játszik. 21.39 Magyarok a pári­zsi kommünben. 21.59 Az új ma­gyar zene hónapja. 22.20 Európai slágerszemle. 23.15 A hét zene­műve: Liszt: h-moll szonáta. (Ism.) 23.45 Toronyzene. TV Magyar televízió Adásszünet. Jugoszláv televízió 15.10 Magyar nyelvű adás. 15.45 Három tolvaj — bábjáték. 16.05 Tv-óvoda. 16.20 Kosárlabda. 18.05 Kosárlabda. Jugoszlávia—Szov­jetunió. 20.35 Shakespeare: Sok hűhó semmiért. 22.45 Peyton kisváros. Román televízió 17.00 Színházi újdonságok. 18.20 A legkisebbeknek . . . 19.25 Vi­harlovag — folytatásos film. 20.15 A népzene ifjú előadói. 21.25 Tv-sport. SZÍNHÁZ A Szegedi Nemzeti Színház műsora. Május 1-én: Ványa bácsi. Katona .1.­bérlet. Kezdés: délután 3 órakor. Este: Ványa bácsi. Ad.v-bérlet. Kezdés: 7 órakor. Május 2-án: Ványa bá­csi. Juhász Gy.-bérlet. Kezdés: este 7 órakor. Május 3-tól nyári szünet. Szentesen május 2-án: Doktor úr. a Szigligeti Színház előadá­sában. Kezdés: este 7 órakor. SZOMBAT, 1871. MÁJUS 1 Jugoszláv festőművész kiállítása Pénteken a Műcsarnokban budapesti közönség előtt, ki­ünnepélyes keretek között szén 1921-ben, a Tamás­ga­megnyitó Milan Konjovic ju­goszláv festőművész kiállí­tása. A tárlaton látható, több mint 80 festmény ke­resztmetszetet ad a szerb festőművészet egyik legna­gyobb alakjának több évtize­des munkásságáról. A Zom­­borban élő és alkotó 73 éves művész neve és alko­tásai nem ismeretlenek a tém­ában jelentkezett először. A tárlatot — a mester je­lenlétében — Herczeg János jugoszláviai magyar író nyi­totta meg. Az ünnepi meg­nyitón részt vett politikai, társadalmi és kulturális éle­tünk számos ismert szemé­lyisége Ott volt Géza Tik­­inicki, Jugoszlávia budapesti nagykövete. Elfogultság­ át kérem a női egyenjogúság túlhajtása, amit nem tűrök meg hivatalomban. MEGYÉNK A HAZAI LAPOKBAN 1971/17 Novajoj el Hungarujo. — Len­ke KUN: Szeged. Hungara Espe­ranto 10. április. A DELEP szocialista vállalat. — Felavatták a Szegedi Bioló­giai Központot. Építők Lapja» ápr. 13. Az algyői olaj. Szolnok me­gyei Néplap* ápr. 16. [Fénykép­pel. ] Harmincötezer jegyet vásárol­tak már meg a Szegedi Sza­badtéri Játékokra. Szolnok me­gyei Néplap, ápr. 20. Ifjú választóké a szó. — MAT­­KO István: Kérések egy­­szó­kimondó asszonyhoz. Népszava, ápr. 22. [Interjú Székely János szegedi honvéddal. Fényképpel.] SOLTÉSZ István: Tisza part­ján nevelkedett tulipán . . Ma­gyar Hírlap, ápr. 23. [Riport a Tisza-mentéről.] [FUTASS Dezső] (f. d.): Csongrád képei. Magyar Nemzet, ápr. 25. [Ismertetés a Csong­­rád megye című albumról ] |GÖMÖRY Alben] G. A.: Sze­ged Feri bácsija- Népsport, ápr. 25. [Mesteredzői oklevelet ka­pott a Szegedi VSE atlétaedző­­je, Kakuszi Ferenc.] KALMÁR György: Szegedi jegyzet. — Következetességről, következetlenségről. Népszabad­ság, ápr. 25. [Az 1970-es szegedi diákparlament eredményei.] „Tulipános” tsz szegeden. Népszabadság, ápr. 25. [Fény­kép az Új Élet Tsz-ről.] Szeged vezet. — Városlajcó di­ákok. Esti Hírlap, Hétfői Hírek, ápr. 26. [Szegeden él a legtöbb diák —1­00 fő — tízezer lakosra számítva.] Szegedi kiállítások. Magyar Hírlap, Népszabadság, ápr. 28. [Tudományos tanácskozás.] SÁRVÁRI Márta: A Kárpát­medence betelepüléséről tanács­kozik Szegeden a nemzetközi szláv régészeti unió. Magyar Nemzet, ápr. 28. -------■ ------—---------------—-------------* * Távvezetéken olcsóbb. Magyar Hírlap, Népszabadság, ápr. 29. [Befejeződött a Szeged—Százha­lombatta közötti olajvezeték pró­baüzemelése.] Megkezdődtek az országos if­júsági jogásznapok. Magyar Hír­lap, ápr. 29. [Szegeden.­ VÁMOS Rezső: Halbőség a Ti­,­szán. Népszabadság, ápr. 29. [Szegedről is.] Névadó és szoboravatás Sze­geden. Népszava, ápr. 29. [A Tanárképző Főiskola Serrmel­­yveis utcai kollégiuma Teleki Blanka nevét vette föl.] [BOSSÁNYI Katalin] S. K.: Megszüntetik a kályhacsőhiányt. — Fejlesztési hitelt kapott a szegedi Tömegcikk Szövetkezet. Népszabadság, ápr. 30. Épül az algyői híd. Szabad­­ Föld, május 1. Száz pap a szegedi papszen-­­telésen. Új Ember, máj. 2.­­ ­A pénz nem m­inden Vízszintes. 1. Skandináv kör- I mondás, folytatása a függőleges­­ 38. és 14. számú sorokban. 14.­­ Jack London regényéből is is­­­­mert alaszkai folyó. 15. A béke J jelképe. 16. E folyó völgyének fő termékei a szőlő és az olíva. * 17. Jégen vágtak, névelővel. 19. Elismerő. 20. Az első magyar nyelvű hírlap, a Magyar Hír­mondó szerkesztője volt (Má­tyás, 1749—1810). 22. Kereslet. 24. Oxigén és iridiom. 25. U. N. 20. ■ Kén és szelén vegyjele. 28. „Be­­­­cézett” őz. 30. Koma egynemű í betűi. 31. Nőstény kutya. 33. ] Májusban aranyat ér. 35. A ked­veshez szól, igaz, hangtalanul. 38. E folyóba ömlik az írtis. 39. Nitrogén és kálium. 40. Félig ki­fent! 41. Egyforma római­ szá­mok. 42. Kettős betű. 43. Gyep borítja és sportolnak rajta. 47. . . .­­magyaroséi, vasi község. 48. Keleti germán törzs volt. 50. Ami a sakkban és a savban azonos. 52. Ha régi, akkor mű­emlék. 54. Semmi dolga a ve­tésben! 55. Kicsinyítő. 56. Mé­résben van! 58. Este — orvos­ság. 60. Atlétikánk egyik vezer­tője, maga is futó volt (József). 61. a kottán, szélesen. 63. Pa­lotákban is ritka. 65. Kettőzve: osztrák regényíró, humorista volt (1872—1945). 66. Rejtvény, görög eredetű szóval. 68. A gőz­fecskendő svéd feltalálója, svéd híradástechnikai gyár neve is. Függőleges: 2. Dél-európai nép. 3. Hintett. 4. Részben monoton! 5. Nedű páratlan betűi. 6. U­A. 7. Mikszáth regényhőse. 8. A tűz martalékává váló. 9. A 66. számú 2. és 4. betűje. 10. Angol vegyész és fizikus, róla nevez­ték el a bányászlámpát (1778— 1829). 1l. A parabola vége! 12. Francia hegedűművész, zeneszer­ző (Edouard, 1823—1892). 13. Dől a fal. 14. A vízszintes 1. és füg­gőleges 38. folytatása. 18. Ma­gához vesz. 21. Kortárs író, sze­mélyneve kezdőbetűjével (..A ló is ember”.). 23. Im! 26. Nép­szerű, jó karban levő színmű­vészünk. 27. Szántanak vele. 29. Gordonkák. 31. Kettős betű. 32. A vételárról tárgyalt. 33. Gon­doskodás. 34. Ruhadisz. 35. Kén és bárium. 36. Mialatt. 37. Görög betű. 38. A vízszintes 1. foly­tatása. 44. Község és jelző. 45. „Túlnan, vélem, átellenben ép­pen, / . . .menyecske jött. Korsó a kezében (Petőfi). 46. Vissza:­hírhedt dél-vietnami politikus. 49. a Rio de la Platába ömlik. 51. Szobra Budapesten, a Mú­zeum kertben áll. 52. Magyar rag, olasz király. 53. Egy pont­ra. . . .. mereven néz. 55. Lom­tárba hajít. 57. Cleveland, Det­roit tava. 58. Lenin-rendes szov­jet filmrendező (Mihail). 59. Korcsolya, gyereknyelven. 60. Neves labdarúgóedző, keresztne­ve 1. betűjével. 62. Gauguin egy­nemű betűi. 64. Angol ital, ford. 65. Sor betűi. 67. Pali páros be­tűi. 69. Kettős betű. Beküldendő: A vízszintes 1., 38., és 14. számú sorok megfej­tése. Beküldési határidő: 1971. má­jus 6. — kizárólag levelezőla­pon, a levelező lapra rá kell írni. ..Keresztrejtvény”. Cím: Csongrád megyei Hírlap szer­kesztősége, Szeged, Sajtóház. A helyes megfejtők közül ötöt könyvvel jutalmazunk, melyeket postán küldünk ki. Előző heti pályázatunkon kön­yvjutalmat nyertek: Dani Andrea (Székkutas, József A. u. 4.), Pintér Ferenc (Csanytelek, Botond u. 26.), Csepregi Zsuzsa (Makó, Kolozsvári u. 11.), Binnyei Gézáné (Vásárhely, Szőlő u. 5.) és Szőllősi Imre (Csongrád, Dó­zsa György tér 18.). 9

Next