Csongrád Megyei Hírlap, 1971. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-05 / 261. szám

Döntött az MLSZ elnöksége A VM EGYETÉRTÉS—FERENCVÁROS NB I-ES LABDA­­RÚGÓ-MÉRKŐZ­ÉS ÜGYÉBEN A VM Egyetértés és a Fe­rencváros beadványa alap­ján az MLSZ elnöksége no­vember 4-én tartott ülésén megtárgyalta az október 30- án félbeszakadt VM Egyet­értés—Ferencváros mérkő-­­ zéssel kapcsolatos fegyelmi bizottsági határozatot és a következő döntést hozta: 1. A VM Egyetértés a Fe­rencváros mérkőzés pályán elért eredményét megsem­misítette. 2. Egyik csapat sem kap bajnoki pontot.­­ 3., Mind a VM Egyetér­tés, mind a Ferencváros 1971. december 31-ig első csapatának minden otthon játszott bajnoki mérkőzésé­, de saját költségén köteles szövetségi ellenőrt kérni, to­vábbá kettőzött rendezői gárdát biztosítani. 4. A VM Egyetértést súj­tó azon fegyelmi határoza­ti pontot, amely szerint há­rom ízben nem rendezhet otthon bajnoki mérkőzést, továbbá a Ferecvárost sújtó azon fegyelmi határozati pontot, amely szerint a so­ron következő bajnoki mér­kőzését zárt kapuk mögött kell lejátszani, az 1971—72- es bajnoki év befejezéséig felfüggesztette — azzal, hogy ha a bajnoki év vé­géig a VM Egyetértés, il­letve a Ferencváros rende­zésében lebonyolított mér­kőzéseken rendzavarás tör­ténik, akkor a cselekményt megtorló fegyelmi határozat mellett ezen felfüggesztett büntetést is végre kell haj­tani. Az MLSZ elnöksége dön­tésénél figyelembe vette, hogy közvéleményünk, a labdarúgást szeretők többsé­ge elítéli a legutóbbi idők­ben a pályákon elszaporo­dott rendzavarásokat, és bízik abban, hogy a figyel­meztető jellegű határozat nyomán erélyesen ki fogja vetni magából a rendzavaró elemeket. Felhívja az MLSZ elnök­sége az egyesületek figyel­mét, hogy valamennyi mér­kőzésen fokozott gondot for­dítsanak a rend fenntartásá­ra, egyrészt a játékosok sportszerű magatartásának megkövetelésével, másrészt a nézőtereken eluralkodott tűrhetetlen, sportszerűtlen megnyilvánulásokkal­­ szem­beni szigorú, következetes fellépésével. A sportszerűség fokozot­tabb érvényesülése érdeké­ben az MLSZ elnöksége in­tézkedett a játékvezető-tes­tületnél, hogy következete­sen toroljon meg minden — akár a pályán, akár a nézőtéren jelentkező — sportszerűtlenséget, s egy­úttal a­­ fegyelmezés hatéko­nyabb alkalmazása érdeké­ben elrendelte a nemzetközi gyakorlatban jól bevált sár­ga és piros lapok alkalma­zását. Az MLSZ elnöksége a labdarúgó-mérkőzések sport­szerű keretek közt történő lebonyolítása érdekében szá­mít a sportszerető közönség támogatására. (MTI) Kitűnően szerepel a Földeák F TC csapata A földeáki labdarúgók kö­zel tíz éven át küzdöttek azért, hogy csapatuk beke­rüljön magasabb osztályba. Idén úgy jött ki a lépés, hogy bejutottak a II. osztály­ba, ahol — némi meglepe­tése — nagyszerűen szere­pelnek. — Mi a jó eredmények titka? — kérdeztük a leg­utóbbi, Textilművek elleni mérkőzésük után Vízhányó Lajos edzőt. — Elsősorban a lelkesedés és a sportszerű életmód — válaszolta. Az edző régebben 14 éven át szerepelt a községi csa­patban, és 1971 elején tár­sadalmi munkában vállalta a szakvezetés nem könnyű feladatát. Közreműködése eredményes, aminek bizo­nyítéka, hogy a ’ földeákiak nemcsak lelkesen, hanem időnként jól is játszanak. Feltűnt viszont, hogy sok az idős játékosuk. Ezzel kap­csolatban Vízhányó Lajos megjegyezte: a Jobbhátvédünk. Ku­­runczi János a legidősebb, a maga 35 évével, de Kábái és gólrekorderünk, Gilinger is már erősen a harminc felé tart. Mellettük vannak tehetséges fiataljaink, aki­ket majd beépítünk a csapat­ba, remélem, sikerrel... Ekkor a közelünkben álló Kábái Lajos vette át a szót: — Szerény keretek között működik a Földeáki TC. Van második csapatunk, de a bajnokságban nem tudjuk játszatni őket, mert nincs rá pénz. Jövő tavasszal máso­dikként esetleg bekerülhe­tünk a megyei első osztály­ba, de hát akkor ificsapatot és serdülőket is kellene sze­repeltetni, ami nekünk, köz­ségi csapatnak nagyon ne­héz lenne... Majd határozott hangon hozzátette: — Azért mindent megte­szünk, hogy a sportban ne hozzunk szégyent Földeák­ra!.... METZGER KÁROLY A DÉMÁSZ vásárhelyi kirendeltsége értesíti a la­kosságot, hogy a Rárósi úti gátőrház újonnan épült 20 kV-os vonalát és trafó­­állomását november 8-án feszültség alá helyezi A vezeték érintése halálos, rongálása büntetendő cse­lekmény. H 365 087 jó bort az utasellátótól szerezzen be. Kóstolja meg kiváló fajborainkat: ezerjó,­­ zöldszilváni, pusztamérgesi, stb. Árusítás: Vásárhely, utasellátó, a nagyállomás pincéjéből. A nagyállomás­sal szemben. xL. 269 946 A VÁSÁRHELYI ÁFÉSZ PÁLYÁZATOT HIRDET KÖZGAZDÁSZ MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE FELTÉTELEK: — közgazdasági egyetem kereskedelmi szakán végzettség; — mérlegképes, könyvelői gyakorlat. Pályázat benyújtható az áfész Lenin. u. 52. sz. alatti központjában. KH 365 117 FENTEK, 13­71. NOVEMBER 9.7 Névnapokra, rendezvények­re ÜZEMKÉPES T—157 típusú Empor rakodógép e­ladó! Érdeklődő leveleket: Posta­fiók 59., Szeged címre kér­jük. HK 797 Atlétika Megyénk nyerte az országos ifjúsági CSB-t A napokban kellemetlen, hideg, szeles időben rendez­ték meg Szegeden, a SZEOL-pályán az Országos Ifjúsági Csapatbajnokság 1971. évi döntőjét. Ezen Csongrád me­gye együttese a Vas megyeiekkel mérte össze erejét. A fiúk nagy fölénnyel, 24 pontos előnnyel győztek, a tá­­vok pedig 4 pont különbséggel lettek elsők. Ezzel nagy sikert könyvelhet el megyénk, ifjúsági atlétikája, verseny­zői a legjobbnak bizonyultak a 19 megye atlétái közül. Az egyéni eredmények közül kiemelkedik a vásár­helyi Héjja Antal új megyei csúcseredménye a 60 mé­teres gátfutásban. A rossz idő ellenére kitűnő eredményt ért el távolugrásban a makói Balázsi Péter, diszkoszvetés­ben a szentesi Nagy Judit és Katona Sándor, gerelyhají­­tásban pedig a csongrádi Fekete Viktória. Nem lehet panasz a futókra sem: 100 méteren Simon Sarolta (HÓ­DIKÖT), 200 méteren az ugyancsak vásárhelyi Rácz Ág­nes győzött. A jobb eredmények: Fiúk, 110 m gát: 1. Héjjá (HÓ­DIKÖT) 14.9, új megyei csúcs! 1500 m: 1. Deák (SZVSE) 4:23.3, 3. Gyovai J. (CSSC) 4:25.3. Súly: 2. Katona (Szen­tesi Vízmű) 13,08. 100 m: 1. Fodor (Sz. Sí) 11,4. Gerely: 1. Takács (SZVSE) 52,82. 2000 m akadály: 1. Urbán (SZVSE) 6:25,2, 3. Bögre (HÓDIKÖT) 6:44,8. Távol: 1. Balázsi (Makói VSE) 658. Diszkosz: 1. Katona (Sz. Víz­mű) 51,08, 2. Kovács (Sz. Vízmű) 47,30. Magas: 1. Tóth (SZVSE) 178, 3. Marjanicz (MVSE) 170. 10 km gyalog­lás: 1. Grandpierre (SZVSE) 45,55. 310 m gát: 1. Héjjá 45,9, 3. Bögre 52,2. 3000 m: 1. Urbán 9,16, 3. Gyovai 1­­9,32.­ Hármas: 2. Balázsi 13,12. Kalapács: 1. Almási (SZVSE) 58,66, 2. Balogh (Sz. Vízmű) 56,66. Nők: Gerely: 1. Fekete (CSSC) 37,74, 3. Gita (Sz. Vízmű) 35,20. 100 m: 1. Simon (HÓDIKÖT) 12.4, 3. Rácz (HÓDIKÖT) 12.8. Diszkosz: 1. Nagy J. (Sz. Vízmű) 36,30. Súly: 1. Nagy J. 11,37. 200 m: 1. Rácz 26.0. 4x100 m vál­tó: 1. Csongrád—HÓDIKÖT (Simon, Rácz, Oláh, Széll) 50.8. Az idei év utolsó atlétikai versenyén a SZEOU-stadionban 800 méteres síkfutásban, az első körön még a fehér inges Tóth fu- ■ tett az élen, Csongrád megye ve­rsenyzője, Dél előtt azonban vál­tozott a sorrend. (Fotó: Zelman Ferenc) GYASZHÁR Mély fájdalommal tudatjuk, anyós, nagymama, dédmama és hogy szeretett nevelőanyánk, özv. rokon. özv. SZAPPANOS SÁN­­BOLDIZSÁR SÁNDORNÉ Dóda DORNÉ Olasz Julianna Lévai u. Mária Csokonai u. 6. sz. alatti 27. sz. alatti lakos 83 éves ko­­lakos 88 éves korában elhunyt. fában elhunyt. Temetése folyó Temetése ma du. 3 órakor lesz hó 6-án 9 órakor lesz a vásár­a vásárhelyi Dilinka-temetőben. . .­ A gyászoló család. Ё 3867 hely­i Kincses-temető ravatalozó-Mély fájdalommal tudatjuk, fából. A gyászoló család, hogy a szeretett, jó édesanya. É 3868 Munkavállalók figyelmébe! A VÁSÁRHELYI 1. sz. posta felvesz HÍRLAPKEZBESITŐKET, továbbá csak hétköznapi, kora esti háromórás elfoglaltságra Es­ti Hírlap-árust. Jelentkezés: dél­előtt, a hírlaposztályon. A MAKÓI Kórház felvesz férfi dolgozót sertésgondozói munka­körbe. Jelentkezés: a kórház gazdasági igazgatójánál. xM 274 504 A MAKÓI Kossuth Tsz-nél, a városhoz közel takarmányrépa résziben szedhető. Érd.: Kádár Imrénél, Makó, Honvéd u. 10. (volt Börcsök-féle tanya), reg­gel 8 óráig. xM 274 505 A VÁSÁRHELYI Fémipari V. gyakorlattal rendelkező gépész­technikust vesz fel. Jelentkezés: a vállalatnál hivatalos idő alatt. xH 365 093 GÉPÍRNI tudó adminisztratív női dolgozót és gépkocsihoz rakodó­kat felveszünk az állatforgalmi és húsipari vállalat vásárhelyi te­lepére. Jelentkezés: a vágóhídon. H 365 096 A MAKÓI MTH konyhai hen­test vesz fel. M 274 506 A DÉMÁSZ vásárhelyi üzem­­igazgatósága (Ady E. u. 41.) fel­vesz motoros pénzbeszedőt, rak­tári kiadókat és segédmunkáso­kat. xH 365 116 FELVÉTELRE keresünk gépír­ni tudó adminisztrátort és leíró­könyvelőt. Vásárhelyi Városgaz­dálkodási Vállalat, Vásárhely, Bajcsy-Zs. u. 20—22. XH 365 075 KŐMŰVES szakmunkást felve­szünk. Kerámia Szilikátkémiai Ktsz, Vásárhely, Ady Endre u. 6. XH 365097 A SZEGEDI Ruhagyár szentesi üzeme varrodai munkára azon­nali belépéssel munkásokat fel­vesz. Varrni nem tudókat beta­nítjuk. Továbbá felveszünk ud­vari és raktári segédmunkáso­kat. Jelentkezés: a személyzeti előadónál. Z 299 370 KARBANTARTÓ munkára fel­veszünk vízvezeték-szerelő, laka­tos, kőműves, asztalos és­ segéd­munkásokat makói munkahelyre. Jelentkezés: Makó, Bajcsy-Zs. u. 22—24. Vízmű: M 274 484 A VÁSÁRHELYI Szandálüzem azonnali belépéssel keres hidrau­likus gépekhez értő általános la­katost. Fizetés: megegyezés sze­rint. Jelentkezés: Zrínyi u­. 50. szám. Munkaügyi osztály. HK 791 A HÓDGÉP Vállalat felvesz­ esztergályos, marós, hegesztő szakmunkásokat, ugyanezen szakmákban férfi és női dolgo­zókat betanítunk. Jelentkezés: Vásárhely, Erzsébeti út 5., mun­kaügy. xH 338 867 ÜZEMÜNKRE felveszünk női dolgozókat 2 és 3 műszakos fo­nodai munkára. B­anulási idő 1 hónap. Betanított - és segédmun­kára férfi dolgozókat is kere­sünk! Bővebb felvilágosítást le­vélben is adunk. Pamuttextil­művek Fonógyára, Budapest XI. kerület, Bocskai út 90., munka­ügyi osztály, 3544 Bp. Eladó egy 6 tonnás Panther autódaru Érdeklődni: Szeged, Csongrádi sgt. 12., II. 15. Tele­fon: 15-645/72. HK 784 ADÁSVÉTEL­­ Trágya, 590x15 használt gumik és kukorica el­adó. Vásárhely, Posztós Sándor u. 87. Hazai cserép, gerendák, födélfák eladók. Vá­sárhely, Kazinczy u.­­ *_ ____________ Kitűnő hangú márkás , pianínó eladó. Szeged,­­ Ságrvári u. 9/A. Eladó, jó állapotban le­­vő, szép politúros kom­binált szekrény, Betta rekamié, 2 fotel. Makó, Szegedi u. 30/A. Modern, mély babako­csi eladó. Vásárhely, Rákóczi u. 116. Morzsolt kukorica eladó. Vásárhely, Rárósi ц. 11. 12»—Ш kg-os hízók el­adók. Vásárhely, Szántó K. J. ц. 107. X 15« kg-os hízó, trágya eladó. Vásárhely, Ma­karenkó u. 6. x I Hordozható nagy csem­­­pekályha, olajjal sűthe­tő, eladó. Mártély, Fel­­szabadulás u. 29. X Gyümölcsfaoltványok nagy választékban be­szerezhetők a Szikra Ál­­lami Gazdaság lerakásá­ban* Makó, Petőfi park 15. x Cserépkályhák,­­ Kafor kályhák, gáztűzhely, fér­fi, női télikabátok el­adók. Vásárhely, Sallay Imre u. 12. x Parkettesk­ed­ő gép, 220 voltos, 200-as, új kü­lönlegesség, eladó. Sze­ged, Oroszlán u. 3. Ko­­vácsné, T.: 13-727. L . : Az ifszaspármaT'utcai bú­­torozott szoba azonnal, fa kiadó. Vásárhely, Zrínyi u. 137. x Bútorozott szoba kiadó. Vásárhely, Móricz Zs. u. 63.­­ Albérleti szoba kiadó házaspárnak. Vásárhely, Agyag u. 13. Bútorozott kis szoba csak egy személyre ki­adó, nem dohányzónak. Vásárhely, Erdély u. 1. A zöld ház ablakán kérem kopogni. Bútorozott szoba két nő részére kiadó. Érd.: Vá­sárhely, Malom u. 49. Külön bejáratú bútoro­zott szoba férfi részére kiadó. Vásárhely, Szán­tó K. J. u. 26. Szoba, konyha, táskaflo­rás lakásomat elcserél­ném hasonlóért. Vásár­­hely, Damjanich u. 44. Kapunál az 1. ■ ajtó. Bútorozott szobába leány szobatársat keresünk. Vásárhely, Vörös lobo­gó u. 50.­­ Bútorozott szoba fiatal házaspárnak vagy két személynek fűtései . ki­adó: Vásárhely, Görbe U. 68. 2 db félidős, hasas anyakoca eladó. Érd.: a lőtér háta mögötti Draskovics-tanyában. Vá­sárhely, Csillár, hordozható kály­ha, télikabátok eladók. Vásárhely, Hunyadi u. 2. sz. Hízó eladó. Vásárhely, Egressy u. 8.­­ Dinka tok eladó! Vásár­hely, Moszkva u. 1. Kiskapu és épületfák el­­adók. Érd.: Vásárhely, Nyárfa u. 17. Eladó hálószobabútor, sodrony betéttel, hosz­­szú asztalok, irhabunda, állófogas, derékalj hu­zattal. Érd.: Vásárhely, Bajza u. 29. 7/70-es kézi kötőgép fű adó. Vásárhely, Révész u. 15.­­ Kolor kályha, szekrény, ágy betéttel eladó. Vá­sárhely, Ady E. út 10. Hízó eladó. Vásárhely, Ifjúság u. 7. (Kertvá­ros.) 80 literes gázolajtüzelésű vízmelegítő és egy mo­dern gyermekkocsi eladó. Vásárhely, Vörös Had­­­sereg u. 12. Csuhé­jat veszek. Vásár­hely Szeremlei u. 8. x Gyepszéna eladó. Vásár­hely, vágóhíd mellett. Béresé la­zízó eladó, 90—100 kg­­os. Érd.: 15 órától, Vá­­sárhely, Nyár u. 4. x Iráskocsi, egy ablak, luce­rnaliszt, kevés lu­cerna eladó. Vásárhely, Klauzál u. 4. Fürdőszoba olajkályha eladó. Vásárhely, Beö­thy u. 8. Érd.: délután 5 után. Külön bejáratú bútoro­zott szoba nőknek ki­adó. Vásárhely, Szántó K. J. utca 88. Két-három szobis lakást keresek költségtérítéssel. „Sürgős 385 071" jel­igére levelet a vásárhe­lyi Hirdetőbe.­­ Albérleti szobába diák­fiú, vagy rendes fiatal férfi szobatársat kere­sünk. Vásárhely, Nagy­sándor u. 2. vonATM­­­­or­a velékepiLelei el­adó. Vásárhely, Révai u. 14. Makón, a zs-41-pálya mellett 138 n-es ház­hely eladó, érd.: Bajza utca 69. (Délután.) x Házhely 128 n-öl, a Páva utcában és a Tol­di utca elején 138 n-es eladó. Makó, Dózsa Gy. u. 24. x OIP-s ház eladó. Vá­sárhely, Borsi János u. 84. Elfoglalható. (Volt Csillag u.) Érd.: délután 5-től és vasárnap. x A Vásárhely, Csomorká­­nyi u. 48. sz. ház, két­­szoba, összkomfort­os, minden elfogadható árére­ti adó, fizetési könnyítés­sel, azonnal elfoglalha­tó. x Mártélyi úton, a város­hoz közel, a volt Ka­pus-féle tanya eladó. Érd.: Vásárhely, József Attila u. 13., délután 3—6-ig.________________x A Szigetben, Kiss Ernő tanyája eladó. Érd.: Vá­­sárhely, Sas u. 8. x Kétszoba, összkomfortos ház eladó melléképüle­­tekkel. Vásárhely, Szög u. 5. x A Vásárhely, Kard U. 16. sz. ház minden el­fogadható árért azonnal beköltözhetően eladó. Ér­deklődni: Gellért­ u. 42.x A Lévai u. 37. sz. ház 180­5-es portával eladó. Érd.: 39. sz. alatt, Vá­sárhelyen. x OTP-s ház eladó vagy elcserélhető. Vásárhely, Török Károly u. 4. Belső Paperében 30® n-ös föld eladó. Érd.: Vásárhely, Malom u. 58. Makón, a Tátra ül­ő számú ház eladó. Érd.: szombaton 15 órától, va­sárnap egész nap. K­­­iszom­boron, a Mező u. 57. sz. ház és Prücs­­kösben egy telek eladó. Az Endrey telep 19. sz. szoba-konyhás ház eladó. Érd.: Vásárhely, Gt. 61/B. (Kovalik kocsmá­nál.) . x Életjáradékos házat ke­resek megvételre. „Gond­viseléssel 365 039” jeligé­re levelet a­­vásárhelyi Hirdetőbe. щ 120 öt porta lakással együtt eladó vagy ki­adó, azonnal­­elfoglalha­tó. Vásárhely, Mikszáth Kálmán u. 15. x A Vásárhely, Posztós p. u. 39. sz. ház eladó. x Kis családi ház 450 n-es portával eladó. Marcele­­le, Kossuth u. 13. Érd. Vásárhely, Damjanich U. 73. Elköltözés végett sürgő­sen 180 n-es p. ház el­adó. Vásárhely, Klauzál u. 147.________________x Beépíthető porta eladó. Vásárhely, Nyár u. 9. x Kétszobás ház eladó melléképülettel. Vásár­hely, Báthori u. 4. Sürgősen eladó a Vásár­­hely, Nádor u. 64/­ че. ház. Értekezni: Moszk­va u. 8. x A Vásárhely, Vörösmarty u. 15. sz. ház­akon alul Kétszobás ház eladó. Vásárhely, Klauzál u. 152., délután 4-től, szombat, vasárnap egész nap. __________ _ A Vásárhely, Jókai u. 265. sz. 301 öl ház­hely OTP-vételáron el­adó. Érd.: Kisfaludy u. 31. Négy lakásos, társasházi, gázfűtéses lakás eladó a Kertvárosban. Érd.: Vásárhely, Sállai I. u. 9. eladó. J A It МГ UF—-28-as traktor jó állapotban eladó. Érd.: Szelevény, Kossuth u. 2., Naffy Sándor. Danuvia motor eladó. Vásárhely, Török Bá­lint u. 19.­­ * I Jó állapotban levő Car­men tv olcsón eladó. Vásárhely, Ág u. 12/B. Gumiskocsi. 50 mázsa lucernaszéna, 2 db igás­­ló eladó. Mindszent, VII. k. Lenin u. 35. *­­ Rá­rósi úton" a Kenye- I re-parti kör mellett Hőse Nagy Bálint ta­nyája eladó. Érd.: va. Fárnap 9—12-ig a hely­színen. A Hód tó 49. sz. új ház olcsón eladó. Vásárhely. 13—14 éves gyermeknek irhabunda eladó. Vásár­hely, Szántó ,K. J. u. 85., műszerészműhely. Eladók: konyhabútor (nagyméretű) használt hálószobabútor, hordoz­ható cserépkályha, két­lyukas villanyrezsó. Pa­rázs tűzhely. Érdeklőd­ni: délután 3-tól és vasárnap egész nap. Vá­sárhely, Kölcsey u. 79. Használt kovács fújta­tó eladó. Vásárhely, Ke­mény 41. 3. Ház háromnegyed része sürgősen eladó. Szen­tes, Lenner György u. 8. Fehér, mély babakocsi olcsón eladó. Vásárhely, Klapka u. 14. A városhoz közel 1392 öl gyümölcsös, artézi kúttal, kis tanyával egyben vagy részletek­ben is eladó. Értekezni: Vásárhely, Nyizsnyai u. 15., Bereczki. Egyfejes ke­resztorsó­zó és 3 szálas Interlock var­rógép eladó. Vásárhely, Jókai u. 181. 2000 db új tégla és egy olajkályha eadó. Vásár­hely, Gábor u. 17. Márkás ólomkristályok. Európa magnetofonszalag tizenhatlapos bélyegal­bumok, 2 db új motor­kürt. Prakticához tele­objektív eladó. Szeged, Bécsi krt. 37—39. 604. lakás. Férfi szőrmebéléses hosz­­szúkabát eladó. Vásár­­hely, I. Gyulai u. 19.­­ Diófák, eperfák kiter­melésre eladók. Érd.: Vásárhely, Kölcsey u. 59. Német boxer kis köly­kök eladók. 6 hetes őz­vörös pedigrés. Szeged, Boross­­émé. Kétszobás ház beköltöz­hetően, fizetési könnyí­téssel is eladó. Vásár­­hely, Jókai u. 181. x Arany temetői nyomáson két hold föld eladó fel­szántva. Érd.: Vásár­hely, Fűz u. 10. x A Vásárhely, Jókai u.­­725. sz. ház utcai ré­sze és ugyanott fűzfa is eladó. Érd.: csak va­sárnap. A Vásárhely, Jókai 39. sz.­­ház felerésze el­adó. V Szegeden, a Teréz u. 45. sz. ház, 286 n-es telekkel, kétszer kétszo­bás lakással eladó. Egy­­szoba-konyhás cserelakás szükséges. Leválasztható, felerészben is. Érdek­lődni: Krasznai, Szeged, Úóttörő tér 6. Mindezen ten. a Kossuth u. 26. sz. alatti ház , beköltözhetően eladó. Makón, a Főtér mellett beköltözhető ház juta- I­nyos áron eladó. Görög 1 4 Príma állapotban levő 1000-es Wartburg de Luxe, egy villannyal működő Savária húsda­­ráló, háztartási gépek, Videoton Sztár tv, mely babakocsi sport« kocsi részével együtt »1« fidó. Vásárhely, Lumum« ba u. 5. VEGTE9 idős asszony mellé gond* viselőt keresek tanyára* Lakást adunk. Vásár­­hely, Kálmán u. 21. Kőművest és segédmun­kást felveszek állandó munkára. Vásárhely, Kun Béla út 26. Elmennék kályhás ütőnek. Vásárhely, Lenin u. 19., Nagy Ernő. Garázs kiadó. Vásárhely, Lenin U. 5—7., III. 8. Téli alma 20 kg-on fe­­lül, 4,50 Ft/kg kapható. Vásárhely, Vágóhíd mel­­lett, Béreséknél. Levaehajtót keresek. Viá­sárhely, Nádor u. 36. Elkóborolt boxer kutya átvehető. Makó, Úttörő u. 5. Idős, magányos as­szonynak albérletet ad­nék kevés munkáért. Vásárhely, Béla cigány u. 32.­­ Értesítjük kedves felnőtt- és gyermekolvasóinkat, hogy fűtési zavarok mi­att előreláthatólag no­vember végéig módosít­juk nyitvatartási ren­dünket. Kölcsönzés hét­köznapokon :délután 3—6, szombaton 3—5 (hétfő szünnap). Makói József Attila Könyvtár. Kisgyermek gondozását lakásomon vállalom. Vá­sárhely, Csomorkányi u. 55. Érd.: délelőtt 10-től. Motorkerékpár- és segéd­­­motorkerékpár-vezetői vizsgára előkészítő tan­folyam i­­dul Makón. Jelentkezés: a Szegedi utcai iskolában novem­ber 12-én, 16.30 óra­kor. * A SERTÉSHÚS-ÁRUSÍTÁST MEGKEZDTÜK VÁSÁRHELY, Szántó Kovács János* út 17 sz. alatti MINTABOLTUNK­B­A­N. Friss sertéshús árusítása: kedd, csütörtök és szombati napokon. DÓZSAI ÁLLAMI GAZDASÁG XH 365 041

Next