Csongrád Megyei Hírlap, 1972. május (17. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-14 / 112. szám

Emberségre, mesterségre A közösségi érst tanította A párttitkár elvtárstól azt kértem, nevezzen meg egy dolgozót, aki egész magatartásával, mun­kájával példakép is lehetne. Azonnal, szinte gondolkozás nélkül, Herczegh Sándor gép­szerelő nevét említette. Később, amikor találkoz­hattam vele, szolidan, meg­fontoltan beszélt magáról, családjáról, megélhetési vi­szonyaikról, közelebbi, távo­labbi életcéljáról, így som­mázhattam gondolatait: őt már a közös paraszti élet, a hódmezővásárhelyi Rákóczi Termelőszövetkezet nevelte, formálta, mondhatnánk sa­ját arculatára. Itt született ezen a tájon, ahol a köz­ponti gépműhely áll, Sóshal­mon hétcsaládos szegénypa­­paraszt gyerekeként. 1953- ban, amikor leszolgálta kato­naéveit gépállomási trakto­rista lett. Most öt éve annak, hogy belépett a Rákóczi Tsz­­be, azóta gépszerelő. Vele jött a közösbe két testvére István és András is. Már nem lakik a tanyán. Szép házat, épített Vásárhelyen, a Posztós Sándor utcában. Van abban fürdőszoba meg min­den, ami egy szövetkezeti munkásember családjának jogosan kijár. — Egész mostanáig mindig csak ezt akartam, hogy ne­künk is legyen igazi házunk. Először csak egy rosszacská­­ra tellett 28 ezret adtam ér­te, ezt most­ elpusztítottuk, a helyére újat építettünk 180 ezer forintba került. Száz­harmincezer rajta az OTP- kölcsön, 25 évig törlesztjük, de ez már nem lesz nehéz, hanem az volt a nehéz amíg idáig jutottunk. Ha nem a tsz-ben, akkor otthon dolgozott, sokszor éj­jelek, nappalok, hétköznapok és ünnepek folytak ,egybe a házért. A felesége állami gazdasági dolgozó, egy kis­, lányuk van, a kettőjük ke­resete együtt sem éri el a havi négyezret, mégis elége­dett, boldog emberek. Pedig életében még csak egy­szer látta a Balatont, üdülni sem volt még soha, tanulmányi kirándulásra sem ment, mert másra kellett a szabadság is meg a pénz is.­ Nem restel­kedik amiatt, hogy az or­szágból 41 éves korára jó­formán még semmit sem lá­tott. De most már komolyan bízik abban, hogy szebb, könnyebb élete lesz ezután. A tsz kulturális bizottsága által szervezett országjárá­sokra ő is benevez, s talán még üdülni is eljut a Bala­tonhoz. Amíg a kollegám fényké­pet készít róla munka köz­ben, társai újságolják: bri­gádja most május 1-ére lett szocialista. Azt már a napló­ból olvasom, milyen nagy és komoly emberi teljesítmé­nyeket takar ez a szocialista cím. Például vállalták, hogy az általuk kijavított, felújí­tott gépeknél a garanciális javítási költségek nem ha­ladhatják meg a 2 százalé­kot. Ez a forint akkor sem lett volna sok, ha története­sen meghaladja a 2 százalé­kot. A nagy emberi teljesít­mény abban jelentkezik in­kább, hogy az a sok-sok mindenféle gép sohasem hiányzott a termelésből, könnyen, s ,megbízhatóan le­het velük dolgozni mindig, amikor kellett. Azt mondják Herczegh Sándor, a munká­ban maga a megtestesült lelkiismeret, csak a biztos, jó munka tudata ad neki nyugalmat. Társai azért is szeretik, mert mindenkivel — lehet az vezető, vagy egy­szerű szövetkezeti tag, meg­találja a békés megértő, se­gítő kapcsolatot. Senki nem emlékszik , olyasmire, hogy valakivel szemben valaha is igazságtalan lett volna. A­zt mondja, nem tagja a pártnak, de ennek is eljöhet az ideje. Ez­után tanulni is akar. Érde­kes módon, a tsz egyik leg­jobb gépszerelőjeként isme­rik, pedig még szakmunkás­bizonyítványa sincs. A szak­mára, a munka megbecsülé­sére elsősorban az élet taní­totta. Még nem ért rá le­vizsgázni, hivatalos papírt szerezni, de most már ez is a közelebbi célok között szerepel. CSÉPI JÓZSEF A visszaemlékezéseknek — akár szóban, akár írásban — mindig varázsuk van. Öröm azoknak, akik írják vagy mondják, de öröm az olva­sónak, a hallgatónak is. Ilyen , élő történelemkönyvet „lapozgattak", a HÖDIKÖT művelődési­ házában nemré­giben a gyár KISZ-esei is. A „könyv" lapjait ezúttal élő emberek alkották: Blas­­kovics Ferencné, Kandó Im­re, Oláh János, a városi pártbizottság munkatársai, Tatár Julianna főművezető, Lele Béla művezető, a kö­töttárugyáriak KISZ-szer­ve­zetének hajdani titkárai és Szénási Sándor egykori párt­titkár. A vendéglátók, a mai KISZ-vezetők kettős céllal hívták vissza a „veteráno­kat”. Megünnepelni a vál­lalati KISZ-szervezet fenn­állásának 15. évfordulóját, egyúttal felidézni a „hős­kort”, az ifjúsági mozgalom 1956 utáni újjászervezését, amelyről sajnos nem marad­tak fenn írásos dokumentu­mok. Az első lépések Tizenöt éve annak, hogy 1957 tavaszán hét fiatal ösz­­szedugta a fejét. — Meg kellene alakítani a KISZ he­lyi szervezetét. — Az ezt követő napokban nem tét­lenkedtek, sorra, járták leg­jobb ismerőseiket, agitáltak. — Akkoriban nem kis bá­torság kellett odaállni az emberek elé, és azt monda­ni, én kommunista vagy if­júkommunista vagyok — emlékezett vissza Szénási Sándor, aki jómaga is tag­ja lett a szervezetnek. A szervezés mégiscsak si­kerrel járt, s május 9-én 15 fővel megalakult az első alapszervezet. Titkára Széll András lett, majd őt Tóth 11. János követte a titkári funkcióban. Ők nem voltak jelen a találkozón, Lele Bé­la viszont, aki 1958-ban vet­te át az alapszervezet irá­nyítását, már értékes ada­tokkal szolgálhatott. — Az első nagyobb szer­vezés után 71-re nőtt a tag­létszámunk. Annak ellené­re, hogy az aktívarendsze­rünk még igen kezdetleges volt — egymást értesítettük szóban az akciókról — még­is nagy­­ volt a propagan­dánk. Mindenkihez eljutott a híre, hogy a művelődési ház­ban milyen színvonalas kul­­túrelőadásokat tartunk, mi­lyen izgalmas pingpong­csatákat vívunk. Ez pedig vonzotta hozzánk a fiatalo­kat. S hogy a taglétszám ennek ellenére sem emelkedett túl­ságosan meredeken, annak megvolt a magyarázata. — A szó szoros értelmé­ben megválogattuk, kit ve­gyünk be magunk közé. Aki például rosszul dolgo­zott, hiába is kérte felvéte­lét. Ha pedig egy KISZ-tag hanyagolta el munkahelyi kötelességeit, nyilvánosan el­marasztaltuk. Hiába, ne­künk példát kellett mutat­nunk! Munkaidő után, vagy vasárnap épületeket­ bontot­tunk, fásítottunk. Ebben a munkában városi szinten is élen jártunk. De minden bi­zonnyal csak néhány­an em­lékeznek már arra is, hogy a gyárat övező betonkerítést annak idején a KISZ-esek állították fel. Ami igaz, igaz, meg is becsülte a vállalat vezeté­se ezeket az akciókat. Gya­kori volt a külföldi jut­a­­lomüdülés, s talán a mai helyzettel összevetve egy nagy közös sóhaj a legjel­lemzőbb, de jó volt régen! Munkájuk elismeréseként öt­tízezer forint támogatást kaptak. A hallgatóság­­ egy pillanat alatt összehasonlí­totta a maival: 700 KISZ- tag, 20 ezer forint. Hát, bi­zony ... Az 1959-es évben új tit­kárt választottak: Oláh Já­nost. Ekkor már 397 ifjú­kommunista tevékenykedett. Ezekeket az éveket a mező­­gazdaság szocialista átszer­vezése jellemezte, amelyből a fiatalok is kivették részü­ket. A Bem, a Ságvári és a Rákóczi tsz-ekben segédkez­tek a szövetkezeti gazdák­nak: összehordták a kévéket, paprikát, paradicsomot szed­tek. — Aratás, no meg a többi betakarítás ifik nélkül el­képzelhetetlen volt — sum­mázta Oláh János. — De még egy érdekesség: akkori­ban az ipari tanulók aktí­vabbak voltak, mint ma, ko­molyabban vették az ifjúsági mozgalmat. Az sem volt utolsó dolog, hogy a tanul­mányi eredményeik is lénye­gesen magasabbak voltak. Bukás, intő csak a legritkáb­ban fordult elő. Ma ... ■Oj korszak — új titkár: 1960—61-ben Tatár Julian­na. Ekkor volt a legnépsze­rűbb az Ifjúság a Szocializ­musért mozgalom, a József Attila Olvasómozgalom, s persze volt sok-sok társadal­mi munka. — Nem osztogattuk bol­dog-boldogtalannak a jelvé­nyeket, meg kellett dolgozni érte — emlékezett vissza. — Kern a szám volt a fontos ■ ■ ■ Ablakot tisztítottunk, kuko­ricát törtünk — ez bizony jól összevagdalta a lányok kezét, nem is ment valami „fényesen” másnap a var­rás —, fagyos cukorrépát egyeltünk, koronáztunk. Ez utóbbiért cukrot kaptunk cserébe, s ezzel ízesítettük munkahelyünkön a teát. Jobb ízű volt? Lehet. Min­denesetre , mi dolgoztunk meg érte. Érdekes kezdeményezése volt ekkor a KISZ-nek a ha­vonta megrendezett ifjúsági nap. Ezen az ifjúsági veze­tők az illetékes gazdasági vezető mellett tevékenyked­tek, egy napig közösen dol­goztak, így megismerték munkáját, s még véleményt is mondhattak, amelyet — csodák csodája? — meg is hallgattak. Érthető hát, ha a maiak azt mondták: érdemes KISZ-es múlt a Szó Lapozgatás az élő történelem­könyvben --------­ Műszaki átadás Beépítés ősszel Megtörtént a vásárhelyi Vörös Csillag Tsz szakosított szarvasmarhatelepének mű­szaki átadása. Az építési munkálatok teljesen befeje­ződtek, a szakipari munkák hiányosságainak pótlására június 30-ig véghatáridőt is­mert el a kivitelező földeák! Kossuth Tsz. Bár nem az ő mulasztásukból fakad ez az újabb halasztás, generálkivi­telezőként ez a gazdaság fe­lelős az alvállalkozók mun­kájáért is. A hátralevő mun­ka — a villanyhálózat és a tejtechnológia beszerelése — igen fontos mozzanata a be­ruházásnak. A belga gyárt­mányú Surge-Belotte-Mono­­mat rendszerű fejő-egysége­­sítő-továbbító komplexum 1,5 millió forintba kerül, telje­sen automatizált. A tej a te­henek tőgyétől vezetéken, a levegő érintése nélkül, tehát minden fertőzési veszélyt ki­küszöbölve jut el a tejházba. A berendezés a fejés után önmagát tisztítja, öblíti, fer­tőtleníti. A telep benépesítése kora ősszel kezdődik majd és fo­kozatosan megy végbe. 40— 40 vemhes üsző kerül egy­szerre az előkészítőbe, két hónap elteltével, az ellés után foglalják el végleges helyüket, így számottevően csökken az új környezetből, a megváltozott életritmusból adódó stresszhatás az álla­toknál, ez pedig annyit je­lent, hogy a hozamokban je­lentkező időleges visszaesés is kisebb lesz. A borjúszapo­rulatból — szelekcióval — hízó, illetve tenyészállatok lesznek. lenne feleleveníteni ezt a hagyományt! Hej, FMKT... Blaskovics Ferencné 1964- ben került a szervezet élé­re. Ekkor indult meg a Fia­tal Műszakiak és Közgazdá­szok Tanácsának mozgalma, de bizony csak döcögött. — Annyit zaklattuk vele az akkori főmérnököt, hogy ha valahol szembe jött ve­lem, tíz méterről mondta: „Tudom, az FMKT. Majd csinálunk valamit...” Nagy nevetés. S egy fin­tor: a helyzet változatlan! Csakhogy, húsz méterről... — A Szakma Ifjú Meste­re mozgalom viszont reme­kül ment. Igaz, megvolt a vonzereje: a legkiválóbbak előbb lehettek szakmunká­sok, mint társaik. Még vizs­gázniuk sem kellett... Ami ezután következett, Sugár József, Kandó Imre és Bánvölgyi Mátyásné irányí­tása mellett, már jobban is­mert.- Megkezdődtek a név­adók, KISZ-esküvők, két cigánycsaládnak és egy tár­suknak pedig házat építet­tek­ a fiatalok. Az sem új­ság, hogy a durva síkhurkoló dolgozóival volt a legnehe­zebb boldogulni, így van ez ma is! Ahogy szokásos, előkerül­tek a humoros emlékek is. Nagy nevetés közben mesél­ték el, hogy egy karneváli felvonuláson háremet alkot­tak a gyár KISZ-esei. A vé­szes fiúhiány miatt még a basa is a lány volt. A leg­nagyobb tetszést mégis az a visszaemlékezés aratta, amelyből kiderült, az egyik ünnepségen hogyan dőlt le a díszlet... Újabb 15 év múlva A legfrissebb eredmények alakítói már e találkozó ven­déglátói voltak. Az eredmé­­nyek: 1970-ben elnyerték a KISZ KB Vörös Vándorzász­laját, 1971-ben a Kiváló If­júsági Klub címet. De erről talán majd újabb 15 év múl­va. Amikor már ez is történe­lem lesz... REIGL ENDRE Kinek és meddig demokratizmus ? Ff!!/ csengelei tsz-ben tör­­i­g Íly­ként nemrég: a me­gyei tanács — utolsó esz­közként — csak akkor volt hajlandó a tsz mérlegének rendbetételére szolgáló óva­dékos hitelt rendelkezésre bocsátani, ha a népgazdaság és a tsz alapvető céljaival egyaránt szembehelyezkedő elnököt leváltják. Hasonló szankcióhoz volt kénytelen fo­lyamodni a Zala megyei ta­nács egy zalabéri közös gaz­daság ügyében. Miért hoz­tam ilyen messziről ezt a két példát? És mi a célom a két bonyolult, régóta va­júdó, és sajnálatos eset fel­említésével? Talán előbb a második kérdésre válaszo­lok: hasonló, de elsősorban a gazdaság kollektívájának,­­ valamint a vásárhelyi párt­­- és állami szerveknek kö­­­­szönhetően kevésbé elmérge­­­­sedett helyzetnek vetettek véget nemrég a Május 1. Tsz-ben. Azt hiszem, nem felesleges egy kicsit — az előbbi két példával össze­vetve is — összegezni a ta­nulságokat, tisztázni, mi és miért történt úgy a Május 1.-ben, ahogyan történt. Eb­ben viszont már az első kér­désre is benne van a válasz: a két példa csak földrajzilag távoli, a történteket, illetve az előzményeket tekintve viszont sok „közeli” vonást fedezhetünk fel. De menjünk sorjában. Örvendetes, legnagyobb eredménye az egyre szélesedő és így egy­re természetesebbé, jóleső­­en magától értetődővé váló demokratizmus. Mi az értel­me, tartalma ennek a de­mokratizmusnak? Nem filo­zofikus precízségre, inkább közérthetőségre törekszem, amikor saját szavaimmal fo­galmazom meg: minden, a hazánk szocialista építésében szívvel-lélekkel, alkotómun­kával részt vevő ember szá­mára önálló, szabad cselek­vés és véleménymondás kis és nagy ügyekben egyaránt. A meghatározás egyértelmű­en eligazít, bennünket, kik számára van nálunk de­mokratizmus. Nem direkt módon, de ugyancsak egy­értelműen azonban azt is magában foglalja, kik azok, akik kizárják magukat ab­ból, hogy velük szemben is érvényesüljön. És itt a leg­fontosabb: nem más, ők ma­guk zárják ki magukat be­lőle. Téz pínk­ zömében a szö-f­ut'ulliö­vetkezeti önál­lóság párhuzamosan, egy­mást erősítve hat a szövet­kezeti demokráciával. Akad azonban az országban — a legszebb világ mellett is kicsírázhat a gyom — ke­vés számban olyan gazda­ság, ahol egy, vagy néhány ember megpróbálja a maga számára kisajátítani, a ma­ga nem éppen becsületes céljai elérésére felhasználni az említett két vívmányt. Ezzel azonban éppen a de­mokratizmus lényege „hal meg”. Engedjük-e, enged­hetjük-e, ez a kérdés. A válasz nyilvánvalóan eré­lyes nem. A demokratizmus soha­sem lehet parttalan, min­denki nem férhet bele. Ezt nyíltan ki kell mon­dani, bár hangsúlyt — pontosan azért, mert admi­nisztratív közbelépésre egy­re ritkábban van szükség — elsősorban nem ez kap, ha­nem a másik oldal, a de­mokratizmus szélesítése. De jó, ha mindenki tudja: a demokratizmus élvezésének feltételei vannak. A határ ott húzódik, ahol az egyén — legyen akár tsz-elnök, sőt, akkor annál inkább! — cél­jai, törekvései még beleil­leszkednek a gazdaság kol­lektívájának, egész népünk­nek törekvéseibe. Ha valaki ezzel szembehelyezkedik, le kell vonnia a következtetést; vele szemben nem fog érvé­nyesülni a demokratizmus. Ha pedig nem hajlandó fe­lülvizsgálni nézeteit, vezeté­si módszereit, céljait, akkor — ezt is ki kell monda­nunk — kényszeríteni kell erre, éppen azért, hogy ő ne tudja saját, önző törekvése­it a kollektívára kényszeríte­ni. Mindent egybevéve, visz­­szatekintve a Május 1. Tsz utóbbi hat évére, egyértelmű a történtek minősítése, nem könnyen, nem gyorsan, többszöri eredménytelen próbálkozás után, hogy még egy és még egy alkalmat ad­jon az elnöknek a bizonyí­tásra, a tsz tagsága most megvonta a bizalmat. Úgy is mondhatnám: helyreállí­totta a demokratizmust a gazdaságon belül. Hozzá kell tennünk: mindezt nem ma­gára hagyatva. A városi ta­nács és a városi pártbizott­ság 1966 óta figyelemmel kísérte a gazdaság helyze­tét, de csak most látta el­érkezettnek az időt, hogy az eddiginél aktívabban segít­sen a megoldásban. Ugyan­úgy, mint a tagság, nagy­fokú türelmet tanúsítottak az elnökkel szemben, szám­talan esetben próbálták meggyőzni őt cselekedetei helytelenségéről, a tagságot pedig arról, hogy ha az el­nök nem változtat magatar­tásán, alkalmatlan a gazda­ság vezetésére. Ennek elle­nére az elnöknek évekig si­került demagóg módszerek­kel félrevezetnie a kollektí­vát. Nehezítette, látszólag el­lentmondásossá is tette a helyzetet, hogy a tsz. ered­ményei alapján, ha nem is a legjobb, de a jó tsz-ek kö­zé verekedte fel magát. Csakhogy: nem az elnök ér­deme ez, hanem a tagságé, hiszen az eredmények zöme kifejezetten az elnök hát­ráltató tevékenysége ellené­re valósult meg! Hol tarta­na, hol tarthatna most a Május I., ha nem kellett vol­na ilyen akadállyal birkóz­nia évekig? Ezt kell vilá­gosan látni ahhoz, hogy meg­értsük, miért adnak most már igazat a gazdaságban a város párt- és állami veze­tésének, amely következete­sen foglalt állást kezdettől fogva az ügyben. Miben állt sys!» Nem a tagság helyetti dön­tés vagy egy bizonyos meg­oldás ráerőszakolása volt a kollektívára. Leglényegesebb momentuma az volt, hogy a vezetőség és a tagság tu­domására hoztak sok olyan tényt, amelyről a tsz-ben nem tudtak, s amelyek cá­­folhatatlanul bizonyították: ez az elnök valóban nem al­kalmas egy szocialista me­zőgazdasági üzem vezetésé­re. Nemcsak a közmorál, a szocialista etika ellen vétett rendszeresen, de magánem­berként történő szereplése is csak a tsz lejáratását ered­ményezte volna, ha tovább is betölti a felelős tisztet. A tagság végül a tények isme­retében, részletes és tárgyi­lagos fegyelmi vizsgálat után, mindent mérlegre téve, saját maga döntött. Egyhan­gúlag. Demokratikus volt-e a ta­nács és a pártbizottság ilyenfajta közreműködése? Sérelmet szenvedett-e ezzel a szövetkezeti önállóság? A közreműködés demokratikus volt, az egész kollektíva ér­dekeinek védelmében tör­tént egyetlen, mértéket vesz­tett emberrel szemben. A szövetkezeti önállóság sér­tetlen maradt és a továb­biakban csak erősödhet. Kilenfik­ meddig van itt­l­on hát demokratiz­mus? Mindazoknak és mind­addig, amíg a­ valódi közös­ségi érdeket képviselik. Meg­nyugtató, egyben a jövőbe vetett bizalmat erősítő tu­dat, hogy Vásárhelyen is ez az egyetlen helyes elv ara­tott újabb diadalt a Május 1. Tsz-ben. HÓDI T. JÓZSEF VASÁRNAP, im MÁJUS

Next