Csongrád Megyei Hírlap, 1972. május (17. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-14 / 112. szám
Emberségre, mesterségre A közösségi érst tanította A párttitkár elvtárstól azt kértem, nevezzen meg egy dolgozót, aki egész magatartásával, munkájával példakép is lehetne. Azonnal, szinte gondolkozás nélkül, Herczegh Sándor gépszerelő nevét említette. Később, amikor találkozhattam vele, szolidan, megfontoltan beszélt magáról, családjáról, megélhetési viszonyaikról, közelebbi, távolabbi életcéljáról, így sommázhattam gondolatait: őt már a közös paraszti élet, a hódmezővásárhelyi Rákóczi Termelőszövetkezet nevelte, formálta, mondhatnánk saját arculatára. Itt született ezen a tájon, ahol a központi gépműhely áll, Sóshalmon hétcsaládos szegénypaparaszt gyerekeként. 1953- ban, amikor leszolgálta katonaéveit gépállomási traktorista lett. Most öt éve annak, hogy belépett a Rákóczi Tszbe, azóta gépszerelő. Vele jött a közösbe két testvére István és András is. Már nem lakik a tanyán. Szép házat, épített Vásárhelyen, a Posztós Sándor utcában. Van abban fürdőszoba meg minden, ami egy szövetkezeti munkásember családjának jogosan kijár. — Egész mostanáig mindig csak ezt akartam, hogy nekünk is legyen igazi házunk. Először csak egy rosszacskára tellett 28 ezret adtam érte, ezt most elpusztítottuk, a helyére újat építettünk 180 ezer forintba került. Százharmincezer rajta az OTP- kölcsön, 25 évig törlesztjük, de ez már nem lesz nehéz, hanem az volt a nehéz amíg idáig jutottunk. Ha nem a tsz-ben, akkor otthon dolgozott, sokszor éjjelek, nappalok, hétköznapok és ünnepek folytak ,egybe a házért. A felesége állami gazdasági dolgozó, egy kis, lányuk van, a kettőjük keresete együtt sem éri el a havi négyezret, mégis elégedett, boldog emberek. Pedig életében még csak egyszer látta a Balatont, üdülni sem volt még soha, tanulmányi kirándulásra sem ment, mert másra kellett a szabadság is meg a pénz is. Nem restelkedik amiatt, hogy az országból 41 éves korára jóformán még semmit sem látott. De most már komolyan bízik abban, hogy szebb, könnyebb élete lesz ezután. A tsz kulturális bizottsága által szervezett országjárásokra ő is benevez, s talán még üdülni is eljut a Balatonhoz. Amíg a kollegám fényképet készít róla munka közben, társai újságolják: brigádja most május 1-ére lett szocialista. Azt már a naplóból olvasom, milyen nagy és komoly emberi teljesítményeket takar ez a szocialista cím. Például vállalták, hogy az általuk kijavított, felújított gépeknél a garanciális javítási költségek nem haladhatják meg a 2 százalékot. Ez a forint akkor sem lett volna sok, ha történetesen meghaladja a 2 százalékot. A nagy emberi teljesítmény abban jelentkezik inkább, hogy az a sok-sok mindenféle gép sohasem hiányzott a termelésből, könnyen, s ,megbízhatóan lehet velük dolgozni mindig, amikor kellett. Azt mondják Herczegh Sándor, a munkában maga a megtestesült lelkiismeret, csak a biztos, jó munka tudata ad neki nyugalmat. Társai azért is szeretik, mert mindenkivel — lehet az vezető, vagy egyszerű szövetkezeti tag, megtalálja a békés megértő, segítő kapcsolatot. Senki nem emlékszik , olyasmire, hogy valakivel szemben valaha is igazságtalan lett volna. Azt mondja, nem tagja a pártnak, de ennek is eljöhet az ideje. Ezután tanulni is akar. Érdekes módon, a tsz egyik legjobb gépszerelőjeként ismerik, pedig még szakmunkásbizonyítványa sincs. A szakmára, a munka megbecsülésére elsősorban az élet tanította. Még nem ért rá levizsgázni, hivatalos papírt szerezni, de most már ez is a közelebbi célok között szerepel. CSÉPI JÓZSEF A visszaemlékezéseknek — akár szóban, akár írásban — mindig varázsuk van. Öröm azoknak, akik írják vagy mondják, de öröm az olvasónak, a hallgatónak is. Ilyen , élő történelemkönyvet „lapozgattak", a HÖDIKÖT művelődési házában nemrégiben a gyár KISZ-esei is. A „könyv" lapjait ezúttal élő emberek alkották: Blaskovics Ferencné, Kandó Imre, Oláh János, a városi pártbizottság munkatársai, Tatár Julianna főművezető, Lele Béla művezető, a kötöttárugyáriak KISZ-szervezetének hajdani titkárai és Szénási Sándor egykori párttitkár. A vendéglátók, a mai KISZ-vezetők kettős céllal hívták vissza a „veteránokat”. Megünnepelni a vállalati KISZ-szervezet fennállásának 15. évfordulóját, egyúttal felidézni a „hőskort”, az ifjúsági mozgalom 1956 utáni újjászervezését, amelyről sajnos nem maradtak fenn írásos dokumentumok. Az első lépések Tizenöt éve annak, hogy 1957 tavaszán hét fiatal öszszedugta a fejét. — Meg kellene alakítani a KISZ helyi szervezetét. — Az ezt követő napokban nem tétlenkedtek, sorra, járták legjobb ismerőseiket, agitáltak. — Akkoriban nem kis bátorság kellett odaállni az emberek elé, és azt mondani, én kommunista vagy ifjúkommunista vagyok — emlékezett vissza Szénási Sándor, aki jómaga is tagja lett a szervezetnek. A szervezés mégiscsak sikerrel járt, s május 9-én 15 fővel megalakult az első alapszervezet. Titkára Széll András lett, majd őt Tóth 11. János követte a titkári funkcióban. Ők nem voltak jelen a találkozón, Lele Béla viszont, aki 1958-ban vette át az alapszervezet irányítását, már értékes adatokkal szolgálhatott. — Az első nagyobb szervezés után 71-re nőtt a taglétszámunk. Annak ellenére, hogy az aktívarendszerünk még igen kezdetleges volt — egymást értesítettük szóban az akciókról — mégis nagy volt a propagandánk. Mindenkihez eljutott a híre, hogy a művelődési házban milyen színvonalas kultúrelőadásokat tartunk, milyen izgalmas pingpongcsatákat vívunk. Ez pedig vonzotta hozzánk a fiatalokat. S hogy a taglétszám ennek ellenére sem emelkedett túlságosan meredeken, annak megvolt a magyarázata. — A szó szoros értelmében megválogattuk, kit vegyünk be magunk közé. Aki például rosszul dolgozott, hiába is kérte felvételét. Ha pedig egy KISZ-tag hanyagolta el munkahelyi kötelességeit, nyilvánosan elmarasztaltuk. Hiába, nekünk példát kellett mutatnunk! Munkaidő után, vagy vasárnap épületeket bontottunk, fásítottunk. Ebben a munkában városi szinten is élen jártunk. De minden bizonnyal csak néhányan emlékeznek már arra is, hogy a gyárat övező betonkerítést annak idején a KISZ-esek állították fel. Ami igaz, igaz, meg is becsülte a vállalat vezetése ezeket az akciókat. Gyakori volt a külföldi jutalomüdülés, s talán a mai helyzettel összevetve egy nagy közös sóhaj a legjellemzőbb, de jó volt régen! Munkájuk elismeréseként öttízezer forint támogatást kaptak. A hallgatóság egy pillanat alatt összehasonlította a maival: 700 KISZ- tag, 20 ezer forint. Hát, bizony ... Az 1959-es évben új titkárt választottak: Oláh Jánost. Ekkor már 397 ifjúkommunista tevékenykedett. Ezekeket az éveket a mezőgazdaság szocialista átszervezése jellemezte, amelyből a fiatalok is kivették részüket. A Bem, a Ságvári és a Rákóczi tsz-ekben segédkeztek a szövetkezeti gazdáknak: összehordták a kévéket, paprikát, paradicsomot szedtek. — Aratás, no meg a többi betakarítás ifik nélkül elképzelhetetlen volt — summázta Oláh János. — De még egy érdekesség: akkoriban az ipari tanulók aktívabbak voltak, mint ma, komolyabban vették az ifjúsági mozgalmat. Az sem volt utolsó dolog, hogy a tanulmányi eredményeik is lényegesen magasabbak voltak. Bukás, intő csak a legritkábban fordult elő. Ma ... ■Oj korszak — új titkár: 1960—61-ben Tatár Julianna. Ekkor volt a legnépszerűbb az Ifjúság a Szocializmusért mozgalom, a József Attila Olvasómozgalom, s persze volt sok-sok társadalmi munka. — Nem osztogattuk boldog-boldogtalannak a jelvényeket, meg kellett dolgozni érte — emlékezett vissza. — Kern a szám volt a fontos ■ ■ ■ Ablakot tisztítottunk, kukoricát törtünk — ez bizony jól összevagdalta a lányok kezét, nem is ment valami „fényesen” másnap a varrás —, fagyos cukorrépát egyeltünk, koronáztunk. Ez utóbbiért cukrot kaptunk cserébe, s ezzel ízesítettük munkahelyünkön a teát. Jobb ízű volt? Lehet. Mindenesetre , mi dolgoztunk meg érte. Érdekes kezdeményezése volt ekkor a KISZ-nek a havonta megrendezett ifjúsági nap. Ezen az ifjúsági vezetők az illetékes gazdasági vezető mellett tevékenykedtek, egy napig közösen dolgoztak, így megismerték munkáját, s még véleményt is mondhattak, amelyet — csodák csodája? — meg is hallgattak. Érthető hát, ha a maiak azt mondták: érdemes KISZ-es múlt a Szó Lapozgatás az élő történelemkönyvben -------- Műszaki átadás Beépítés ősszel Megtörtént a vásárhelyi Vörös Csillag Tsz szakosított szarvasmarhatelepének műszaki átadása. Az építési munkálatok teljesen befejeződtek, a szakipari munkák hiányosságainak pótlására június 30-ig véghatáridőt ismert el a kivitelező földeák! Kossuth Tsz. Bár nem az ő mulasztásukból fakad ez az újabb halasztás, generálkivitelezőként ez a gazdaság felelős az alvállalkozók munkájáért is. A hátralevő munka — a villanyhálózat és a tejtechnológia beszerelése — igen fontos mozzanata a beruházásnak. A belga gyártmányú Surge-Belotte-Monomat rendszerű fejő-egységesítő-továbbító komplexum 1,5 millió forintba kerül, teljesen automatizált. A tej a tehenek tőgyétől vezetéken, a levegő érintése nélkül, tehát minden fertőzési veszélyt kiküszöbölve jut el a tejházba. A berendezés a fejés után önmagát tisztítja, öblíti, fertőtleníti. A telep benépesítése kora ősszel kezdődik majd és fokozatosan megy végbe. 40— 40 vemhes üsző kerül egyszerre az előkészítőbe, két hónap elteltével, az ellés után foglalják el végleges helyüket, így számottevően csökken az új környezetből, a megváltozott életritmusból adódó stresszhatás az állatoknál, ez pedig annyit jelent, hogy a hozamokban jelentkező időleges visszaesés is kisebb lesz. A borjúszaporulatból — szelekcióval — hízó, illetve tenyészállatok lesznek. lenne feleleveníteni ezt a hagyományt! Hej, FMKT... Blaskovics Ferencné 1964- ben került a szervezet élére. Ekkor indult meg a Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsának mozgalma, de bizony csak döcögött. — Annyit zaklattuk vele az akkori főmérnököt, hogy ha valahol szembe jött velem, tíz méterről mondta: „Tudom, az FMKT. Majd csinálunk valamit...” Nagy nevetés. S egy fintor: a helyzet változatlan! Csakhogy, húsz méterről... — A Szakma Ifjú Mestere mozgalom viszont remekül ment. Igaz, megvolt a vonzereje: a legkiválóbbak előbb lehettek szakmunkások, mint társaik. Még vizsgázniuk sem kellett... Ami ezután következett, Sugár József, Kandó Imre és Bánvölgyi Mátyásné irányítása mellett, már jobban ismert.- Megkezdődtek a névadók, KISZ-esküvők, két cigánycsaládnak és egy társuknak pedig házat építettek a fiatalok. Az sem újság, hogy a durva síkhurkoló dolgozóival volt a legnehezebb boldogulni, így van ez ma is! Ahogy szokásos, előkerültek a humoros emlékek is. Nagy nevetés közben mesélték el, hogy egy karneváli felvonuláson háremet alkottak a gyár KISZ-esei. A vészes fiúhiány miatt még a basa is a lány volt. A legnagyobb tetszést mégis az a visszaemlékezés aratta, amelyből kiderült, az egyik ünnepségen hogyan dőlt le a díszlet... Újabb 15 év múlva A legfrissebb eredmények alakítói már e találkozó vendéglátói voltak. Az eredmények: 1970-ben elnyerték a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját, 1971-ben a Kiváló Ifjúsági Klub címet. De erről talán majd újabb 15 év múlva. Amikor már ez is történelem lesz... REIGL ENDRE Kinek és meddig demokratizmus ? Ff!!/ csengelei tsz-ben törig Ílyként nemrég: a megyei tanács — utolsó eszközként — csak akkor volt hajlandó a tsz mérlegének rendbetételére szolgáló óvadékos hitelt rendelkezésre bocsátani, ha a népgazdaság és a tsz alapvető céljaival egyaránt szembehelyezkedő elnököt leváltják. Hasonló szankcióhoz volt kénytelen folyamodni a Zala megyei tanács egy zalabéri közös gazdaság ügyében. Miért hoztam ilyen messziről ezt a két példát? És mi a célom a két bonyolult, régóta vajúdó, és sajnálatos eset felemlítésével? Talán előbb a második kérdésre válaszolok: hasonló, de elsősorban a gazdaság kollektívájának, valamint a vásárhelyi párt- és állami szerveknek köszönhetően kevésbé elmérgesedett helyzetnek vetettek véget nemrég a Május 1. Tsz-ben. Azt hiszem, nem felesleges egy kicsit — az előbbi két példával összevetve is — összegezni a tanulságokat, tisztázni, mi és miért történt úgy a Május 1.-ben, ahogyan történt. Ebben viszont már az első kérdésre is benne van a válasz: a két példa csak földrajzilag távoli, a történteket, illetve az előzményeket tekintve viszont sok „közeli” vonást fedezhetünk fel. De menjünk sorjában. Örvendetes, legnagyobb eredménye az egyre szélesedő és így egyre természetesebbé, jólesően magától értetődővé váló demokratizmus. Mi az értelme, tartalma ennek a demokratizmusnak? Nem filozofikus precízségre, inkább közérthetőségre törekszem, amikor saját szavaimmal fogalmazom meg: minden, a hazánk szocialista építésében szívvel-lélekkel, alkotómunkával részt vevő ember számára önálló, szabad cselekvés és véleménymondás kis és nagy ügyekben egyaránt. A meghatározás egyértelműen eligazít, bennünket, kik számára van nálunk demokratizmus. Nem direkt módon, de ugyancsak egyértelműen azonban azt is magában foglalja, kik azok, akik kizárják magukat abból, hogy velük szemben is érvényesüljön. És itt a legfontosabb: nem más, ők maguk zárják ki magukat belőle. Téz pínk zömében a szö-fut'ulliövetkezeti önállóság párhuzamosan, egymást erősítve hat a szövetkezeti demokráciával. Akad azonban az országban — a legszebb világ mellett is kicsírázhat a gyom — kevés számban olyan gazdaság, ahol egy, vagy néhány ember megpróbálja a maga számára kisajátítani, a maga nem éppen becsületes céljai elérésére felhasználni az említett két vívmányt. Ezzel azonban éppen a demokratizmus lényege „hal meg”. Engedjük-e, engedhetjük-e, ez a kérdés. A válasz nyilvánvalóan erélyes nem. A demokratizmus sohasem lehet parttalan, mindenki nem férhet bele. Ezt nyíltan ki kell mondani, bár hangsúlyt — pontosan azért, mert adminisztratív közbelépésre egyre ritkábban van szükség — elsősorban nem ez kap, hanem a másik oldal, a demokratizmus szélesítése. De jó, ha mindenki tudja: a demokratizmus élvezésének feltételei vannak. A határ ott húzódik, ahol az egyén — legyen akár tsz-elnök, sőt, akkor annál inkább! — céljai, törekvései még beleilleszkednek a gazdaság kollektívájának, egész népünknek törekvéseibe. Ha valaki ezzel szembehelyezkedik, le kell vonnia a következtetést; vele szemben nem fog érvényesülni a demokratizmus. Ha pedig nem hajlandó felülvizsgálni nézeteit, vezetési módszereit, céljait, akkor — ezt is ki kell mondanunk — kényszeríteni kell erre, éppen azért, hogy ő ne tudja saját, önző törekvéseit a kollektívára kényszeríteni. Mindent egybevéve, viszszatekintve a Május 1. Tsz utóbbi hat évére, egyértelmű a történtek minősítése, nem könnyen, nem gyorsan, többszöri eredménytelen próbálkozás után, hogy még egy és még egy alkalmat adjon az elnöknek a bizonyításra, a tsz tagsága most megvonta a bizalmat. Úgy is mondhatnám: helyreállította a demokratizmust a gazdaságon belül. Hozzá kell tennünk: mindezt nem magára hagyatva. A városi tanács és a városi pártbizottság 1966 óta figyelemmel kísérte a gazdaság helyzetét, de csak most látta elérkezettnek az időt, hogy az eddiginél aktívabban segítsen a megoldásban. Ugyanúgy, mint a tagság, nagyfokú türelmet tanúsítottak az elnökkel szemben, számtalan esetben próbálták meggyőzni őt cselekedetei helytelenségéről, a tagságot pedig arról, hogy ha az elnök nem változtat magatartásán, alkalmatlan a gazdaság vezetésére. Ennek ellenére az elnöknek évekig sikerült demagóg módszerekkel félrevezetnie a kollektívát. Nehezítette, látszólag ellentmondásossá is tette a helyzetet, hogy a tsz. eredményei alapján, ha nem is a legjobb, de a jó tsz-ek közé verekedte fel magát. Csakhogy: nem az elnök érdeme ez, hanem a tagságé, hiszen az eredmények zöme kifejezetten az elnök hátráltató tevékenysége ellenére valósult meg! Hol tartana, hol tarthatna most a Május I., ha nem kellett volna ilyen akadállyal birkóznia évekig? Ezt kell világosan látni ahhoz, hogy megértsük, miért adnak most már igazat a gazdaságban a város párt- és állami vezetésének, amely következetesen foglalt állást kezdettől fogva az ügyben. Miben állt sys!» Nem a tagság helyetti döntés vagy egy bizonyos megoldás ráerőszakolása volt a kollektívára. Leglényegesebb momentuma az volt, hogy a vezetőség és a tagság tudomására hoztak sok olyan tényt, amelyről a tsz-ben nem tudtak, s amelyek cáfolhatatlanul bizonyították: ez az elnök valóban nem alkalmas egy szocialista mezőgazdasági üzem vezetésére. Nemcsak a közmorál, a szocialista etika ellen vétett rendszeresen, de magánemberként történő szereplése is csak a tsz lejáratását eredményezte volna, ha tovább is betölti a felelős tisztet. A tagság végül a tények ismeretében, részletes és tárgyilagos fegyelmi vizsgálat után, mindent mérlegre téve, saját maga döntött. Egyhangúlag. Demokratikus volt-e a tanács és a pártbizottság ilyenfajta közreműködése? Sérelmet szenvedett-e ezzel a szövetkezeti önállóság? A közreműködés demokratikus volt, az egész kollektíva érdekeinek védelmében történt egyetlen, mértéket vesztett emberrel szemben. A szövetkezeti önállóság sértetlen maradt és a továbbiakban csak erősödhet. Kilenfik meddig van ittlon hát demokratizmus? Mindazoknak és mindaddig, amíg a valódi közösségi érdeket képviselik. Megnyugtató, egyben a jövőbe vetett bizalmat erősítő tudat, hogy Vásárhelyen is ez az egyetlen helyes elv aratott újabb diadalt a Május 1. Tsz-ben. HÓDI T. JÓZSEF VASÁRNAP, im MÁJUS