Csongrád Megyei Hírlap, 1972. június (17. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-24 / 147. szám
A Hódmezővásárhelyi Makó Városi Járási Tsz-ek Területi Szövetségének Elnöksége tegnap Vásárhelyen, a Rákóczi Tsz-ben tartotta meg soros tanácskozását. Napirenden szerepelt többek között a tagszövetkezetek 1972-es összesített pénzügyi és termelési tervei. Ezeket a fél év elteltével most már egyeztetni lehet a népgazdasági tervekkel, elvárásokkal. Jól látható, hogy az üzemi anyagi érdekeltség elve alapján mely mezőgazdasági termékféleségekből jelentkezik majd többlet, esetleg hiány az év végén a központi igényekhez képest. Hat helyett 11,4 százalék A tanácskozás alapjául szolgáló jelentésből és a vitából kitűnt az országos igények és a helyi termelés közötti öszhang leginkább a húsprogram végrehajtásában, a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésében és ezzel összefüggésben a takarmánytermesztés fejlesztésében alakult ki. A MÉM országos tervei szerint a múlt évihez képest az idén 6 százalékkal kell több kenyér- és takarmánygabonát termeszteni. Ezzel szemben a területi szövetség tagszövetkezetei összesen 11,4 százalékos emelkedést irányoztak elő a szemesekben. Egyebek között 4 ezer 115 holddal több kukoricát vetettek, mint az előző esztendőben, ami a tervek szerint mintegy kétezer vagonnal nagyobb abraktakarmány-bázist eredményez az év végére a tavalyihoz képest. Ezzel a többlettel az ismert nagyberuházások révén megnövekedett állatállomány ellátása is biztosítottnak látszik. Kenyérgabonából is valamelyest többet szándékoznak értékesíteni a térség tsz-ei a központi elvárásnál. Amiből viszont csökkent a termelés Az ipari növények kategóriájában azonban — sajátos vagy vélt érdekeinket szem előtt tartva — az említett tsz-ek lényegesen kevesebbet termelnek az idén, mint amennyire a központi terv szerint szükség volna. A cukorrépa esetében is csak annyit sikerült elérni, hogy a csökkenés a termőterületeket és a terméshozamokat illetően már megállt. A legfontosabb népélelmezési cikkek közül a burgonya vetésterülete és tervezett termésmennyisége a tavalyihoz képest30 százalékos esést jelent. Mivel az itteni jelenség megegyezik az országossal , bizonyos értelemben aggasztónak ítélik. A vitában többen is rámutattak, hogy a tsz-ek képesek volnának megtermeszteni az ország burgonyaszükségleteit. Nem volna szükség importra, ha végre sikerülne megteremteni a kereskedelmi értékes. Eredmények és erőtartalékok TESZÖVülés Vásárhelyen Most, az érés kezdetén lehet a legjobban lemérni, sikerült-e, s ha igen, milyen mértékben a gabona vegyszeres gyomirtása. Ezért is rendezett éppen most bemutatóval egybekötött tanácskozást Hódmezővásárhelyen a Magyar Agrártudományi Egyesület Csongrád megyei szervezetének növényvédelmi szakosztálya, a Budapesti Vegyiművek, és a Csongrád megyei Növényvédő Állomás a kenyérgabona gyomirtásának tapasztalatairól Az értekezleten Egyed László, a megyei növényvédő állomás főmérnöke tartott tájékoztatást a kenyérgabona vegyszeres gyomirtásának Csongrád megyei helyzetéről a mezőgazdasági üzemek mintegy 60 irányító növényvédő szakemberének. Mindenekelőtt leszögezte: a vegyszeres gyomirtást nem lehet kiragadni a többi mezőgazdasági munka közül, s eredményt csak akkor lehet elérni segítségével, ha a többi munkának is megfelelő színvonalon eleget tettek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyomirtás nem valamiféle csodaszer, amellyel a gazdaságok elmaradott technológiai feltételeiket pótolhatják. Ugyanakkor pozitívumként elmondotta, hogy az elmúlt években jelentősen emelkedett megyénkben a vegyszerrel gyomirtott terület: amíg 1966-ban a kenyérgabona vetésterületének 39 százalékán végeztek gyomirtást, addig ez az arány az 1972-es adatok szerint már 99 százalék volt. Ezzel párhuzamosan nőtt a gyomirtáshoz felhasznált vegyszer mennyisége is: az 1966. évi 500 mázsához képest majdnem háromszor annyit használtak fel a gazdaságok 1972-ben. A termésátlagok egyébként a gyomirtás hatékonyságát jelzik. Igaz, nem kis költséget igényel a gyomnövények rendszeres pusztítása, de intenzív termelési körülmények mellett kilenc-tízszeresen térül meg országos szinten a befektetett összeg. A tanácskozáson Kiss Ernő szakmérnök ismertette a jelenleg forgalomban levő hatféle vegyszer előnyeit, illetve javaslatait, a Budapesti Vegyiművek képviselője pedig egy új, magyar gyártmányú növényvédő szer, a Gabonit alkalmazásának lehetőségeiről tájékoztatta a mezőgazdasági szakembereket. Az új szer a tapasztalatok szerint az eddigi leghatékonyabb, ugyanakkor mégsem a legdrágább. Az értekezlet résztvevői ezt követően a vásárhelyi Szántó Kovács János, Rákóczi és Ságvári Tsz-ekben a helyszínen tekintették meg az üzemi gyomirtások eredményességét, ahol a helyi szakemberek technológiai tájékoztatást is tartottak számukra a vegyszerezés munkájának módszeréről. Tanácskoztak a növényvédő szakemberek Eddig még senki nem jelentkezett értük — Nem mindenkinek érdemes állatokat találni ? — Egy juh, egy kutya Mi lesz a talált lovakkal? Lapunk június 7-i számában adtunk hírt először a talált lovakról. Megírtuk, hogy Kecskeméti Sándorné háziasszony két elkóborolt lóra akadt Szikáncson, a Vörös Csillag Tsz takarmánykeverék-földjén. Az asszony, mint becsületes megtaláló azonnal bejelentést is tett a tanács talált tárgyak osztályán. Már akkor elhatároztuk, nyomon követjük a lovak sorsát, egészen addig, míg vissza nem kerülnek tulajdonosukhoz. Erre serkentettek bennünket egyébként olvasóink is, akik lépten-nyomon érdeklődnek, mi van, s esetleg mi lesz sorsuk a talált lovaknak? Amíg nálunk többen is érdeklődtek, addig senki sem kereste fel ebben az ügyben Horváth László előadót, aki az igazgatási osztályon a talált tárgyakkal foglalkozik. Szokatlan-e az, hogy ilyen értékes — a lovak a becslések szerint 10— 15 ezer forintot érnek — dologért nem jelentkezik a tulajdonos? Mit, mond a jogszabály a talált tárgyakról? Erről és hasonló kérdésekről beszélgettünk az ügyintézővel. — Sok gondot okoznak-e ezek a lovak? — Egyáltalán nem. Sőt, azt mondhatom, még a többi talált tárgynál is kevesebbet. Amíg ugyanis például a kerékpárokat — most is nyolcvannál több van belőlük — nekünk kell őriznünk, addig az állatokra más szabályok vonatkoznak. Miután a városi tanácstól nem várható el, hogy állattartásra rendezkedjen be, ilyen esetben az állatokat három hónapig a megtalálónak adjuk át megőrzésre. Ő köteles gondoskodni az elhelyezésükről, etetésükről és felel az azokat ért bármilyen károsodásért. Csak a teljesség kedvéért említem meg, hogy van a talált tárgyaknak egy harmadik csoportja is, ide a romló dolgok tartoznak. Ezeket vagy azonnal értékesítjük, vagy pedig megsemmisítjük, mint például azt a nemrégiben behozott kétkilogrammos kenyeret, amely bolti eladásra már alkalmatlan volt. — Térjünk vissza a lovakhoz! Kecskemétiék kedvező helyzetben vannak, van hol elhelyezniük a lovakat. De ha mondjuk olyan ember találna lovat, aki bérházban lakik, akkor mi lenne az eljárás? — A szabály ővelük sem tesz kivételt. __ _ t — Kötelesek gondoskodni az állatok tartásáról. (A következtetés, úgy hiszem, egyértelmű: nem mindenkinek érdemes állatot találnia. Mindez a jogszabálynak köszönhető, amely egyrészről becsületességre nevelné az állampolgárokat, de a másik oldalról azonnal tesz is érte valamit, hogy mégse azok legyenek ... Ha tehát olvasóink közül valaki legközelebb elkóborolt állattal találkozik, mindenekelőtt gondolja jól végig: érdemes-e „megtalálnia”? !) — A lovak etetése nem kis összegbe kerül. Ezt hogyan rendezik? Konkrétan: mennyit kell fizetnie a tulajdonosnak a lovak egynapi tartásáért? — Ez nincs meghatározva, annál is inkább, mert az igazolt tulajdonos jelentkezése esetén ők maguk egyeznek meg az összegben. Ahogy tudom, ezen még soha nem vesztek össze, hiszen végeredményben mindkét fél érdeke, hogy az állatok mielőbb eredeti helyükre visszakerüljenek. Három hónapig tehát Kecskemétiek kötelesek őrizni a lovakat. De vajon használhatják-e azokat? — Ennek semmi akadálya. Már csak azért is, mert az őrző köteles gondoskodni arról, hogy a rábízott dolog „állaga” ne romoljon. Ha a lovakat nem dolgoztatnák, elhíznának, ellustulnának, mindenképpen csökkenne hát az értékük. — Három hónap elteltével ...? — A szabályok szerint, ha a megtaláló a bejelentéskor nem tartott igényt a tárgyra, három hónap után értékesítjük a talált holmit. Ha viszont előzetesen bejelentette igényét rá, akkor három hónap elteltével kiadjuk neki. Az ettől számított egy esztendeig azonban nem idegenítheti el az illető dolgot, zálogba sem teheti, s csak egy év után szerzi meg a tulajdonjogot. Ha ez idő alatt az igazolt tulajdonos jelentkezik, úgy a talált tárgy őt illeti meg. Kecskemétiék esetében az utóbbi eset forog fenn, ha tehát három hónapig sem jelentkeznek a lovakért, további egy esztendeig ők használják, s ha ez az idő is eredménytelenül telt el a tulajdonos keresésében, akkor lesznek a lovak tulajdonjogilag is az övéké. — Hallottuk, időközben megszaporodott a talált állatok állománya... — Most már egy juh és egy kutya is keresi igazolt tulajdonosát. Mindkettőt idegen ólban találták. Bármennyire is furcsa, még ezekért sem jelentkezett senki... Úgy látszik, a talált kerékpárok mellett egyre nagyobb helyet követelnek maguknak az állatok is. Vajon ennyire feledékenyek és hanyagok lennének a vásárhelyi állattulajdonosok? ! REIGL ENDRE SZOMBAT, 1972. JÚNIUS 24. tésnek a mostaninál optimálisabb feltételeit, e Ésszerű javaslat, átszervezésre Az elnökség megvitatta a területen működő termelőszövetkezeti közös vállalatok helyzetét is. Az eddigi tapasztalatokat sokoldalúan mérlegelve határozatitok javasolja, hogy a termelőszövetkezeti közös vállalatok egyszerű gazdálkodási termelői egyesülésekké alakuljanak át. Ez nem visszalépés a fejlődésben, hanem ezt az ésszerűség kívánja. A javaslat lényege, hogy szűnjenek meg e vállalatok önálló jogi személynek lenni. Ehelyett a tagszövetkezetek közül válasszanak az érdekeltek képviselő, úgynevezett gesztor szövetkezetét, amely elkülönített számlán kezeli az egyesülés anyagi javait. A törvényesség betartása felett pedig a tagszövetkezetek által választott felügyelő bizottság őrködne. Tanácstagi beszámoló Kiss Istvánné városi tanácstag június 26-án, hétfőn este 7 órai kezdettel tanácstagi beszámolót tart a 4. választókerület lakossága számára a Szivárvány utca 21. szám alatt. fi vásárhelyi kórház iidülése a tár! százaiban Rendkívül érdekes és értékes adatokat, okmányokat őriz a városi levéltár a vásárhelyi kórház múlt századbeli működéséről. Az egyik, 1852-ben keltezett okmányban szó van „A város részéről célbavett kórházépítést szolgáló alapítványról". Ennek az alapítványnak a növelésére többen adakoztak. 1852-ben Alágy Ferenc örökösei 200 váltóforintot, 1870-ben Szilárdi János 200 forintot, 1876-ban özvegy Juhász Istvánná Török Mária 300 forintot, 1885- ben Schultz János 200 forintot, végül 1891-ben Nagy András János, a város nagy jótevője 1000 forintot. Sokan kisebb összegekkel igyekeztek a nemes célt megvalósítani. A mulatságok tiszta jövedelméből is juttattak. A növekvő összeget kiadták kamatra a kölcsönt kérőknek. Többnyire igényelték is ezt a kölcsönt. 1381-ben indokoltnak látták, hogy a kórházi kölcsönök után alacsonyabb kamatot állapítsanak meg, mivel 1500 forint kiadatlanul hevert. A megyefőnök 1853. december 24-én jelentést kért, hogy a „szegényápoló intézet” működik-e? A tanács jelentette, hogy nincs rendszeres szegényápoló intézet. 1853/54. évi előleges költségvetésbe jelentékeny összeget terveznek állandó kórház építésére. 1856-ban a volt megyei kórház, jelenleg állami épület, leégett. A kórházhelyiségek használható állapotba való helyezése — a kiküldött bizottság megállapítása szerint — aránytalanul többe kerülne, mint az úgynevezett cédulaháznak kórházzá alakítása. A cédulaház bérlőjének felmondását, valamint a vásártéren új cédulaház építési tervének elkészítését a tanács elrendeli. 1862-ben Kovács Károly másodalispán főleg a szegénysorsú megyei lakosok ápolása érdekében megyei nyilvános kórház létesítését tartja kívánatosnak. Erre a célra a megyének 13—14 ezer forint áll rendelkezésére. A kórház létesítéséhez a megye községeinek hozzájárulása szükséges. A megye tulajdonát képező raktárépületet csak úgy engedi át kórház céljára, ha a város az épületen a megye által meghatározott összjavítási munkálatokat elvégezteti. 1863-ban a betegek számának növekedése arányában újabb beruházásra van szükség. 12 szalmazsák készítéséhez 60 rőf, 12 szalmavánkoshoz 20 rőf darócvásznat, 24 lepedőhöz 144 rőf vásznat adnak. 1864-ben ismét 12 új szalmazsák, 12 fej vánkos, 12 lepedő, 6 férfiing és 6 hálófelöltő beszerzését kérik. A raktárépületet a város évi 240 forintért béreli az 1867—72-es esztendőkben. A következő években már 400 forint haszonbért kér a vármegye, emellett viselni kell a tűz elleni biztosítás költségeit is. A betegforgalommal kapcsolatban miniszteri rendeletre jelenti a főkapitány, hogy 1872-ben a magánjellegű kórházban 90, 1873-ban 83, és 1874-ben 63 beteg részesült ápolásban. Szükségesnek látszott a munkakörök elhatárolása, a feladatok megállapítása is. Ezért 1875-ben a közgyűlés a tiszti főorvost a kórházfelügyelői, gondnoki, élelmezői, ápolói személyzet kötelességeit körvonalazó rendtartás kidolgozására kötelezi. Ugyanakkor a tanács kötelességévé teszi, hogy a város javára biztosított 100 ezer téglából a járdák, s egyéb szükségletek kielégítése után fennmaradó téglamennyiséget gyűjtsék össze kórházépítére. A kórház felügyeletével megbízott Kapeller Antal tanácsnok lelkiismeretesen ellenőrizte a betegek élelmezését. 1875. május 30-án reggel 6 órakor megállapította, hogy az élelmezési vállalkozó a leveshez 40 lat kenyér helyett 15 latot küldött. Hasonló esetekben hiánybírsággal bünteti. 1876-ban a városi tiszti főorvos jelentette, hogy a kórházi élelmezést a vállalkozó — többszöri megintés ellenére — nem látta el megfelelően. 1876. április 15-én Kapeller Antal tanácsnok megállapította, hogy a kenyér penészes, száraz, a főzelék ehetetlen. A vállalkozó a gondnok figyelmeztetését gorombán fogadta. Június 3-án az ehetetlennek talált leves helyett a vállalkozó költségére a Szarvas vendéglőből hozattak megfelelő ételt a betegek számára. 1877-ben került szóba, hogy a magánkórházat nyilvános jelleggel ruházzák fel. A közegészségügyi bizottságnak az volt a véleménye, a nyilvános jelleggel történő felruházás több tisztviselő alkalmazásával járna, amely a városnak nagy megterhelés, s ezt nem javasolja. 1881 decemberében a városi főmérnök bejelenti, hogy a Serházépület kórházzá alakítását befejezték. A belügyminiszter meghallgatta az országos közegészségügyi tanács szakértőjét, mielőtt eldöntötték volna, hogy alkalmas-e a korábban sör- és szeszgyártásra, valamint marhahizlalásra használt épület kórháznak. Ezt a vizsgálatot dr. Fodor nevű budapesti egyetemi tanár végezte. 1884. szeptember 27-én fejezték be és vették át a sorházból átalakított kórházat. 1884-ben a közegészségügyi bizottság javaslatára a városi kórháznál „szembeteg-osztályt” állítottak fel, amelynek vezetésével dr. Imre József orvost bízták meg. Ő felajánlotta saját műszereit ingyenes használatra. Ennek alapján sem az orvosi műszerek beszerzése, sem az osztályorvos tiszteletdíja nem terhelte a közpénztárt. A szembetegosztály nemcsak a helybeli, de a környékbeli községek lakóinak egészségügyét is szolgálta. Az újonnan felállított szemészeti osztályon 1884-ben 191 beteget ápoltak. További fejlődést jelentett, hogy 1886-ban a „Práterkertben”, a tanács járványkórházat építtetett. Az orvosi munka fejlődésének sürgető követelménye volt a továbbképzés. Ennek érdekében 1850. március 1-én dr. Bakay Lajos kórházi orvos hatheti szabadságot kapott a főváros és Bécs nagyobb kórházainak felkeresésére. z 1852—1890 közötti levéltári adatok képet adnak arról, hogyan segítették elő a különböző adományok a vásárhelyi kórház építését, fejlesztését. A város akkori vezetői előbb ideiglenes épületben helyezték el, majd megteremtették a város és környéke lakosságának korszerűbb egészségügyi ellátását a kórházi kezeléssel. Ezek után kerülhetett sor 1898-ban a városi kórház ma is meglevő épületének emelésére. IMRE SÁNDOR nyug. gazd. tanár . 5