Csongrád Megyei Hírlap, 1972. június (17. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-24 / 147. szám

Már csak 5 napig tart a kedvezményes bútorvásár! Június 30-ig szaküzleteinkben VÁSÁRHELY, SZENTES, MAKÓ.­­ OLCSÓBBAN VÁSÁROLHAT *17 V EGYES FOTELOKAT, GARNITÚRÁKAT! Pénzt takarít meg,­­ ha most vásárol! |||||, OTP-ügyintézés a helyszínen. KERESKEDELMI VÁLLALAT MA v ( */.. v.v.­­ '/• 1972. JÚNIUS 24., SZOMBAT Iván napja A Nap kel 3 óra 47 perckor, és nyugszik 19 óra 46 perckor. A Hold kel 18 óra 11 perckor, és nyugszik 1 óra 28 perckor. NYOLCVANÖT ÉVE, 1887. június 24-én született Bu­dapesten Karinthy Frigyes író, költő, műfordító, kritikus, a XX. századi magyar humoriszti­­kus irodalom egyik megterem­tője. Édesapja Ganz-gyári tisztviselő volt. Tizenöt évesen írta első fantasztikus regénykísérletét (Nászutazás a Föld középpontja felé). Reáliskolai érettségije után rövid ideig a budapesti egyetemen matematikai, fizikai, orvosi előadásokat hallgatott. Újságíró lett, Az Újság, később pedig a Budapesti Napló mun­katársa. A Nyugat írócsoportjá­hoz csatlakozott. Hírnevét így írták ti (1912) című irodalmi karikatúra-kötete alapozta meg. 18-ban a haladó írók Vörös­­m­­arty-akadémiájának lett a tag­ja, a Tanácsköztársaság idején részt vett az írói választmány­ban. A proletárdiktatúra bu­kása után — a Pesti Napló munkatársaként — humoros kar­colatokat írt. Ezekben és egyéb prózai írásaiban, verseiben a radikális polgári humanizmus álláspontjáról ostorozta az iro­dalom­­modorosságait, a közélet fonákságait, az emberi kapcsola­tok elgépiesedését, a társadalom elembertelenedését, támadta az el­nyomást, a filimítoszt, a fasiz­must. (Nem mondom el senki­nek, 1930; Üzenet a palackban, 1938 stb.) 1936-ban súlyos agy­­m­­űtétet hajtott végre rajta R­ockholmbspi Olivecrona agyse­­b­ész: erről szól egyik műve (Utazás a koponyám körül,­­ 37). A műtét után két évvel fegszélhűdés áldozata lett. Művei rendkívül népszerűek, sokat közülük idegen nyelvekre is* lefordítottak. MOZI Csongrád: Szabadság: ... fis Hamarosan a sötétség. Angol film. (Fél 6 és háromnegyed 8.) Hódmezővásárhely: Terv: Tá­madás hegedűszóra. Szovjet film. (Fél 4.) Hello, Dolly! Ame­rikai film. I—II. rész. Dupla helyár! (Háromnegyed 6 és 8.) Kert: Hello, Dolly! Amerikai film. I—I. rész. Dupla hely­ár! (Fél 9.) Makó: Vörös Csillag: Halál a kanyarban. NDK-film. (Három­negyed 6 és 8.) Szabadság: He­kus lettem. Magyar film. Csak 14 éven felülieknek! (Negyed 6 és fél 8.) Szentes: Szabadság: Ralu her­cegnő hozománya. Román film. (4 és 6.) Még kér a nép. Magyar film. Csak 16 éven felüliek­nek! (8.) Szeged: Szabadság: A kurta­lábú pásztor. Magyar film. 50 százalékos helyár! (Fél 4.) A Noszty fiú esete Tóth Marival. Magyar film. (Háromnegyed 6 és 8.) Vörös Csillag: Egy rend­őr felügyelő vallomása az állam­­­ügyésznek. Olasz film. Csak 16 éven felülieknek! (Negyed 6 és 128.) Fáklya: A kalóz menyasz­­szonya. Francia álm. Csak 18 éven felülieknek! (Fél 3, há­romnegyed 5 és 7.) RÁDIÓMŰSOR Kossuth 4.25,7.59 Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli zenés műsora! Közben: 4.30, 5.30, 6.30 Hírek, időjárásjelen­­tés. 5­00, 6.00, 7.00 Reggeli krónika. 4.45, 6.45 Szót kérek. 5.20* 7.33 Műsorajánlat. 5.40 Falurádió. 6.20. 6.50, 7.20 Reklám. Kb. 7.15 Körzeti időjá­rásjelentés. Kb. 7.35 Új köny­vek. 7.45 Tanácsadó­ szolgálat. 8.00 Hírek, időjárás. 8.05 Műsor­ismertetés. 8.13 Budapest és vi­dék kulturális programjából. 8.20 Lányok, asszonyok. 3.40 Ifj.­­ Ma­­gyari Imre népi zenekara ját­szik, Mattanovich Lujza éne­kel. 9.10 A rádió lemezalbuma. 10.00 Hírek, időjárásjelentés. 10.43 Rádiószínház. A gyilkos­ság. 11.37 Holnap közvetítjük. 12.p6 Déli krónika. 12.20 Zenei­­ anyanyelvünk. 12 30 Magyarán szólva. 12.45 Melódiákoktól. 14.02 Rang és hivatás. 14.12 Papp La­jos: Három dal Georg Traki verseire. 14.25 Új zenei újság. 15.00 Hírek. 15.05 Kis magyar néprajz. 15.10 Csak fiataloknak! 16.00 163 óra. 17.00 Hírek, idő­járás. 17.30 A világirodalom hu­mora. 18.90 Msztyiszlav Rosztro­­povics gordonkázik. 18.58 Hall­­ gatóink figyelmébe. 19.00 Esti krónika. 19.25 Hangképek az or­szágos atlétikai bajnokságról. 19.40 Minden jegy elkelt. Adás­hiba. 21.25 A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik, Lakatos Sándor vezetésével. 22.00 Hírek, időjárásjelentés. 22.15 Sporthírek. 22.20 A beat kedve­lőinek. 23.05 Szimfonikus zene. 24.00 Hírek, időjárásj­elentés. 0.10—1.58 Melódiakoktél­ Közben: 0.55—1.00 Hírek, időjárásjelentés. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora! Közben: 4.30, 5.00, 5.30, 6.00, 6.30, 7.00, 7.30 Hírek, időjárásjelentés. Kb. 6.17 Reklám. 6.20 Torna. 6.58 Hallga­tóink figyelmébe! Kb. 7.15 Új könyvek. Kb. 7.35 Körzeti időjá­rásj­elentés. 8.00 Hírek, időjárás. 8.05 A lonjumeau-i postakocsis. 8.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 9.00 Hírek. 9.03 A csudálatos Mary. 9.23 Vidéki zenekarok műsorából. 5.50 Jelképek erde­jén át. 10.00 Hírek, időjárás je­lentés. 10.05 Zenés műsor üdü­lőknek. 12.00 Hírek. 12.03 Tér­zene. 12.33 Kitágult törzsasztal. Váltsuk le a közönséget? 13.00 Hírek, időjárásj­elentés. 13.03 Barokk muzsika. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés.. 14.00 Napra­forgó. 15.00 Orvosok a mikro­fon előtt. 15.05 Richard Tucker énekel. 15.29 Aratás előtt. 15.59 Hallgatóink figyelmébe! 16.00 Hírek, időjárás. 16.05 A hét mű­sorából. 17.45 Egy hír a mikrosz­kóp alatt. 18.00 Hírek, időjárás­­jelentés. 18.10 Senki többet har­madszor. 19.50 Jó estét, gyere­kek! 20.00 Esti krónika II. 20.25 Új könyvek. 20.28 A Frank­furti Rádió szimfonikus zene­­ karának hangversenye. 21.54 Al­kotóműhelyben. 22.09 Ritmus és melódia. Közben: 23.00 Hírek, időjárás. 24.00 20.10 Hírek, idő­járás jelentés. TV Magyar televízió 9.30 Téka. 9.55 A négy páncé­los és a kutya. 1. rész. (Ism.) 10.55 Pillantás a sportvilágba. Filmösszeállítás. (Ism.) 11.15 Nyi­tott boríték . . . (Ism.) 16.10 Rész­letek a hazánkban vendégsze­replő osztrák katonazenekar műsorából. 16 óra 30-kor Pa­rittyás Thierry. 12. rész: A rou­­vers-i dráma. 16.55 Hét sziget. Indiai rövidülni. 17.15 Hírek. 17.25 Tatabányai Bányász—Salgó­tarján. Bajnoki labdarúgó-mér­kőzés közvetítése Tatabányáról. 19.20 Cicavízió. 19.30 Tv-híradó. 20.05 Krétarajz Karinthy Frigyes­ről. Illés Endre műsora. 21.25 A nagy buli. Magyarul beszélő francia filmvígjáték. 23.10 Tv­­híradó — 2. kiadás. Jugoszláv televízió 16.00 A Jugoszláv Atlétikai Ku­pa döntője. 16.45 Humoros adás. 17.30 Népi muzsika. 19.15 Fogok, fogsz, fog. 20.30 Katonazeneka­rok fesztiválja. Második műsor. 20.30 Amikor már nem voltam katona. 21.30 Huszonnégy óra. 21.15 Megnevezés nélkül. 22.10 Nagy mesterek kis művei. (Ko­moly zene.) Román televízió 17.15 Ritmus, ifjúság, tánc. 18.20 A legkisebbeknek. 19.15 Tv­­enciklopédia. 19.55 Schulmeister. Folytatásos film. 21.50 Románia ökölvívó-bajnokságának döntő­je. Utána hírek és sport. SZÍNHÁZ . Nyári szünet. Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalat FELHÍVJA KEDVES VEVŐI FIGYELMÉT, HOGY az alábbi berendezéseket raktárról szállítja: — Korszerű félvezetős ívhegesztő-berendezések — Szilíciumdiódás ívhegesztő-tr­anszformátorok kézi ívhegesztésre — Nagy teljesítményű, védőgázas fogyóelektródás (CO­ és AFI) és fixelektródás (AWI) félautomata hegesztőberendezések. — Váltakozóáramú kishegesztő-t­ranszformátor. — Automatikus és félautomatikus akkumulátortöltő berendezések: gépkő­­kocsi-, targonca- és egyéb akkumulátorok töltésére. — Univerzális garázsipari áramforrások: indít, tölt, hegeszt. — Korszerű klímaszekrények — Különböző típusú szellőzők, ventillátorok. A FENTI BERENDEZÉSEKBŐL árubemutatót tartunk 1972. JÚNIUS 27-ÉN, 28-ÁN. A bemutató helye: VILLÉRT VÁLLALAT TELEPHELYE, SZENTES, ATTILA U. 3. A helyszínen szakmai, műszaki felvilágosítás és tanácsadás. A BEMUTATÓ IDEJE ALATT FELADOTT RENDELÉSEKRE ÁRENGEDMÉNY: 7 409 673 SZOMBAT, 1972. JÚNIUS 24. Munkavállalók figyelmébe! SZEGED-állomásfőnökség fel­vesz jegy­vizsgálói munkakörbe női dolgozókat, vonatfékezői és kocsirendezői munkakörbe férfi dolgozókat 18—45 éves korig, nyolc általános iskolai végzett­séggel — érettségizettek előny­ben! Jelentkezés: a Szeged-állo­más személyzeti csoportjánál. A FŐVÁROSI Szerelőipari Vál­lalat keres szegedi és vásárhelyi munkáihoz szakképzett, és beta­nított villanyszerelőket. Ipari szerelésben jártasak előnyben. Fizetés: megegyezés szerint. Je­lentkezés : 16—18 óráig, Olajos Pál, Szeged, Lenin krt. 18., „A” lépcsőház u/2. H. K. 405 A SZEGEDI Ruhagyár varro­dai részlegébe azonnali belépés­sel felvesz női és férfi munka­­vállalókat. Varrni nem tudókat betanítjuk. Jelentkezés: a vál­lalat munkaerő-gazdálkodásán. KS. 370 355 A MÁV Villamos Felsővezeték Építési Főnökség Rákos—Nagy­­káta—Szolnok—Békéscsaba vas­útvonal villamosítási munkáihoz jó kereseti lehetőséggel felvé­telre keres gépesített betono­zási munkákhoz férfi és női segédmunkásokat, nehézgépkeze­lőt, felsővezetékszerelő szak- és segédmunkásokat. Ingyenes elhelyezés a munkásszálláson, 44 órás munkahét, minden szombat szabad. Jelentkezés levélben: MÁV Villamos Felső­vezeték Építési Főnökség sze­mélyzeti csoport, Budapest, Kő­bánya felső pályaudvar. H. K. 382 VAS- és faipari szakmunká­sokat felveszünk. Bérezés meg­egyezés szerint. Kéthetenként szabad szombat. Mezőgazdaság Ksz, Szentes, Kossuth u. 19. 7. 409 817 ELEKTROMOS, emelővillás targonca karbantartó-javító munkára szakmunkásokat, vala­mint egy segédmunkást azonnali belépéssel felveszünk. Jelentke­zés: a MÉK szentesi tranzitte­lepén, a műszaki vezetőnél. 7. 409 825 Jó állapotban levő PEU­GEOT személygépkocsi 75 ezerért eladó Érdeklődni: Szeged, Köl­csey u. 10. Bőrdíszmű Ktsz. xS. 50 420 Hadászati múzeim Tavaly, a vadászati világűi­­ző Bizottság tervezetet­tel­­állítás idején felmerült az a vesztett az illetékesek elé, gondolat, hogy létesítsenek amelyben javasolják, hogy a hazánkban erdészeti és vad h­a­dászati múzeumot. Az ötlet múzeumot Visegrádon nyil­­alapján a Duna-kanyar Inté­­sük meg. APRÓHIRDETÉS ADÁSVÉTEL Bontásból vályog és kis­méretű cserép elad­ó. Szentes, Bercsényi u. 40. Dobfelszerelést vennék és harmonika eladó. Csong­­rád, Iskola u. 12. 24 kalapácsos­­ ciklonnal eladó, tej. Ságvári u. 10. daráló Lengyel kétaknás, köz­ponti fűtésű kazán el­adó. Szentes, Gergely u. 1. sz. 20 literes Lehel hu,S- szekrény, garanciás In­­ter Sztár tv, nagykép­­ernyős, garanciális, 2 olajkályha és konyhabú­tor eladó. Szentes, Dó­zsa György u. 3. Hydrof­or tartályok a ké­szítőnél 80 literes 900, 10­5 literes 1100, 200 li­teres 1700 Ft árban az ország bármely vasútál­lomáséra expresszként, bérmentve feladva. Kol­ler lakatosmester, Bu­dapest, XIII. Róbert Károly krt. 32. Tele­fon: 203-219. Olasz sport babakocsi eladó. Vásárhely, Róka u. 23. Jó állapotban levő he­verő, két fotel és do­hányzóasztal eladó. Ér­deklődni: délután 17-től, Szentes. Honvéd u. e., u. 9. v Hámán Ka­tó lakótelep.­i kiemézett tégla és vályog eladó. Érd.: a Tóth malom háta mö­gött, Bereczék. Vásár­hely, Gt. 871E. Modern, szürke, fehér, mély, magas babakocsi eladó. Vásárhely, Haj­nal u. 39. Érd.: minden­nap 3 után. Singer varrógép, karika­hajós, eladó. Vásárhely, 211. k. Pál u. 19/A. Aggregátor 3x220 V kb. 5 kW, eladó, vagy ér­tékbeli jó borért cserél­hető. Cím: Révay, Tö­köl. x Pécsi 2 szobás, belváro­si lakásomat elcserél­­tem hasonló makóira, vagy kisebb családi ház­ra. Érd.: Makó, Mun­kás u. 45. x 2 kislány gondozásáért lakást és teljes ellátást adok idős, magányos nőnek. Szegvár, Galamb u. 21. Magányos, nyugdíjas férfi lakást keres, meg­egyezés szerint. ,,Nem igényel 116 450” jeligére levelet a vásárhelyi Hir­detőbe. Fiatal, gyermektelen há­zaspár külön bejárata bútorozatlan szobát, konyhát keres. Vásár­hely, Vörös Hadsereg u. 76. sa. Külön bejáratú bútoro­zott szoba két személy­nek kiadó. Vásárhely, Délibáb u. 16. Újváros, INGATLAN Ház eladó, beköltözhető­en. Szentes, Somogyi B. u. 15. Eladó 280 n-ös belső te­lek lakható épülettel. Szentes, Rákóczi Ferenc u. 119. Telek eladó. Mentő u. 7. Szentes, Családi ház eladó. Szen­tes, Bercsényi u. 74. Malomépület lebontásra eladó. Érd.: Szentes, Bajcsy-Zs. u. 13. Kétszobás, közművesített ház sürgősen eladó. Orosháza, Juhász Gyula u. 28. Kijszegi­den, autóbusz­megállóhoz közel 135 n-öl beépíthető házhely eladó. Érd,­ délután 5 után. Bottyán, Szeged, Tündér u. 7. Agár kölykök, győztes szülőktől, 1000 Ft da­rabja, eladók. Vásárhely, Lenin u. 50. NDK vari­a­lható gyer­mekkocsi eladó. Vásár­hely, Damjanich u. 159. Modern, lemosható cseh­szlovák konyhabútor el­adó. Szentes, Bacsó Bé­la U. 2. Sugárok. Hálószobabútor darabon­ként eladó. Vásárhely, Béla u. 13.­­ Két sodrott 5 éves ló eladó. Vásárhely, Cso­morkányi u. 12. Kétszárnyú üzletajtó vas­redőnnyel eladó. Vásár­hely, Szeremley u. 13. L.A K­AS Tarjáni OTP-társasház­ban 2 szoba, összkom­fortos öröklakás eladó. Érd.: Szeged, Petőfi S. sgt. 6., fszt. 4. Szegedi, belvárosi 3 szo­bás öröklakás eladó.­­ ,,Sürgős 8118” jeligére szegedi Sajtóházba. Kishomokon 550 n-es gyümölcsös eladó. Vásár­hely, Posztós Sándor u. 45. sz. Háromszobás álagáruház 600 n-es telekkel eladó, újszeged, Kállai fasor 51____________________ Ház fizetési kedvezmény­nyel eladó. Szentes, ür­ge sor 21. Agrosztor T 6 kerti traktor 1 tonnás pót­kocsival, új állapotban eladó. Érd.: naponta 17 órától, szombat, vasár­nap egész nap. Ábele Nándor, Mezőfalva, Le­nin u. 21, V. 430 603 258-es Simson motorke­rékpár eladó a kisho­­­moki megállóval szem­ben, Juhászéinál. Négyszobás, kétszintes új ház igényesnek eladó, vagy kétszobás örökla­kásra cserélhető. Vásár­hely, Rudnay­­Gyula u. 21. A . művésztelepnél. Vásárhely, Serház té­ren, a Hársfa u. 12. sz. ház sürgősen eladó. Ér­deklődni: 2-től._______x 3 szoba, összkomfortos, beköltözhető, belvárosi ház eladó, vagy kisebb szövetkezeti lakásra cse­nzál u. 21. x A Vásárhely, Hódtó 21­. sz. téglaház lebontásra eladó. x JÁRMŰ 175-ös fekete Czetka el­adó. Szentes, Gergely u. 1. sz_________________ CM-es, kiskerekű Wart­burg személygépkocsi, most vizsgáztatott, el­adó. Vásárhely, Szamu­ely , T. u. 54. 500-as önjáró szalagfű­rész, MIA-motorral, da­rabokban is eladó. Szen­­tes, Berekhát 27 A Szentes, Sima Ferenc u. 38. számú ház 3 részben is eladó._____ 250-es Jawa eladó. Szentes, Mágocsi út 7. CH-s Wartburg 1000-es eladó. Berkecz Géza, Nagymágocs.___________ Wartburg de Luxe el­­adó. Szentes, Ujj, u. 1. Nyeremény betétkönyvvel nyert Polski FIAT 1500- as, színválasztással eladó. Makó Bajcsy-Zsilinszky u. 34. x 250-es Jawa 1300 köb­­e 1 12 ezer Ft-ért és garanciális Star 4200 Ft-ért eladó. Szentes, Hámán Kató u. 24. Skoda Colonial, rend­szám nélküli üzemképes, eladó. Vásárhely, Rud­­nay Gyula u. 21. A művésztelepnél. * HÁZASSÁG EgyedSnint szakképzes, dolgozó, barna, csinos, elvált ’ középkorú asz­­szony megismerkedne házasság céljából ha­sonló férfival. Szép főbérleti lakás van. Leveleket „Szép az élet” jeligére a szentesi Hirdetőbe. 48 éves, 166 cm magas, termeltető v­á­llalatn­á­l előadó, sportkedvelő, nőtlen férfi megismer­kedne házasság céljá­ból komoly, rendes, telt­­karcsú, hozzáillő leány­nyal 42 évesig. Ház és kocsi van. Csak fény­képes leveleket: „Kis­kunsági 370 351” jel­igére a szegedi Hirde­tőbe. * VEGYES Cukro­­skemence, üzemi tűzhely, pékkemence kar­­bantartását, javítását, kályha átrakást garan­ciával vállalom. Gyű­jte­­­ményem kiegészítésére ré­gi könyvet, régi pénzt, egyéb régiséget veszek. Orosháza, Balassa Pál u. 24. , m . * Néhány sor kézírásából legőszintébb jellemábrá­zolást küldöm egyénisé­géről. Adatok: kor, fog­lalkozás, válaszbélyeg: Somoskéry Pál, Buda­pest 10. Postafiók 144. Öcsöd Nagyközségi Ta­nács V. B. szakigazga­tási Szerv© 1972. július hó 20-án 9 órakor a volt bábockai iskola épü­letére nyilvános árve­rést hirdet a helyszí­nen. Az­­ épület megkö­zelíthető a Kossuth Tsa központjának bekötőút­­ján. H. K. 406 Vízvezeték-szerelést, für­dőszoba -szerelésre és ezek javítását vállalom. Magánosok és közületek részére. Puskás Pál víz­vezeték-szerelő mester. Szeged, Mikszáth Kál­mán U. 17. X MÁR MILLIÓK TUDJÁK , MI A CSEB _____________________________________________________________________ | Eladó­­IflISA Makó, Mikes Kelemen u. ■ 118 V 15. sz. alatt 260 n-es alap­területű egy 6,3 tonnás PANTHER inaatlon AUTÓDARU. Érdeklődni: L ' Szegedi TÜZEP V. Szeged, a rajta levő épülettel együtt. Csongrádi set 12 Telefon- Érdeklődni: TÜZÉP V., Sze­csongratu sgt. 12. Telefon: Sed. csongrádi sgt. 12. Te-15-645 (72 mellék).­lefon: 15-645 (72 mellék). ___________________ HK. 397 HK. 839 ~ 7

Next