Csongrád Megyei Hírlap, 1972. szeptember (17. évfolyam, 206-230. szám)

1972-09-17 / 220. szám

kQH ' ' 1972. SZEPTEMBER IT* VASÁRNAP Zsófia napja A Ttep­ke 1­5 óra 23 perckor, és nyugszik 17 óra 52 perckor. A Hold kel 14 óra 56 perckor, és nyugszik 23 óra 29 perckor. száztizenöt éve, 1857. szeptember 17-én született Konsztantyin Edvardovics Ciol­­kovszkij, nagy orosz tudós, a rakéta-szerkesztés és rakétare­pülés úttörőinek egyike. Már fiatalon a repüléstechni­­kával foglalkozott. Áramvonalas repülőgépet tervezett, és elké­szítette (1895—96) az első ismert aerodinamika-szélcsatornát. A rakétahajtású repülés és az űr­hajózás elméletének, a több­lépcsős rakéta elvének egyik legelső kidolgozója és propa­gálója volt. A rakéta olyan sugárhajtású, különleges repülőeszköz, amely­nek a tolóereje független a környező közegtől. Ez annak a következménye, hogy — saját hajtása érdekében — tömegé­nek egy részét nagy sebességű sugár alakjában kilövelli. A ki­áramló anyag az akció-reakció hatás (az úgynevezett Newton­féle axiómák) folytán az áram­lással ellenkező irányban hajtja a rakétát. Megkülönböztető jel­­­­legzetessége — s ezt az oly fon­tos rakétaelvet is zseniálisan ismerte fel Ciolkovszkij —, hogy míg minden más jármű­vön magát a hajtóerőt (az ak­ciót) használják fel hajtás cél­jaira, a rakétában ennek visz­­szahatása, a reakcióerő hozza létre a hasznos tolóerőt. Szer­kezeti szempontból a rakéta fő részei a tulajdonképpeni raké­tahajtómű, a test, a hajtóanyag­­tartályok, a kormányszervek, a vezérmű, valamint a hasznos t­eher. MOZI Csongrádi Szabadság? Az őr­vezető hét menyasszonya. Szov­jet film. (Negyed 4, fér­fi és háromnegyed 8.) Matiné: A nagy Red. Amerikai film. Hétfő: Ha­lott szemek tanúvallomása. Csehszlovák film. (Fél 6 és há­romnegyed 8.) Hódmezővásárhely? Terv: Fennakadva a fán. Francia film. . (Fél 4, háromnegyed 6 és 8.) Hétfő: Az oroszlán télen. Angol film. (Fél 4, háromnegyed 11 és 8.) Kert: Ralu hercegnő hozománya. Román film. (7.) Hétfő: Hét mesterlövész. Ame­rikai film. Felemelt­­ helyár! (7.) Makó: Vörös Csillag: Forró­fej. Jugoszláv film. Csak 14 éven felülieknek! (Fél 4, három­negyed 6 és 8.) Hétfő: Osceola. NDK-film. (Háromnegyed 6 és 8.) Szabadság: A tanú eltűnik. Szovjet film. (3. negyed 6 és fél 8.) Hétfő: A préri. Román­francia—angol film. (Negyed 6 és fél 8.) Szentes: Szabadság: Az orosz­lán télen. Angol­­film­ (4, 8 és 8.) Matiné: Utánam gazfickók. NDK-film. Hétfő: Az őrvezető hét menyasszonya. Szovjet film. (4, 6 és 8.) Szeged: Szabadság: A be­tyárkapitány kincse. Román film. (Fél 4.) A tanú eltűnik. Szovjet film. (Háromnegyed 11 és 0.) Hétfő: A betyárkapitány kincse. Román film. (Fél 4.) A tanú eltűnik. Szovjet film. (Há­romnegyed 6 és 8.) Vörös Csil­lag: Fuss, hogy utolérjenek... Magyar film. (3. negyed 6 és fél 8.) Hétfő: Fuss, hogy utolér­jenek ... Magyar film. (Negyed 6 és fél 8.) Fáklya: Egy rendőr­­felügyelő vallomása az állam­ügyésznek. olasz film. Csak 16 éven felülieknek! (Fél 3, há­romnegyed 5 és 7.) Matiné: Az Abwehr ügynöke. Szovjet film. Hétfő: Sátáni ötlet. Francia­olasz film. Csak 14 éven felü­lieknek! (Fél 3, háromnegyed 5 és 7.) November 7. Filmszínház: A kétéltű ember. Szovjet film. (5 és 7.) Hétfő: A kétéltű em­ber. Szovjet film. (7.) VASÁRNAP RÁDIÓMŰSOR Kossuth 6.60 Hírek. Lapszemle. Idő­­járásjelentés. 6.10—7.58 Kellemes Vasárnapot! Közben: 6.50—7.13 Műsorismertetés. — Budapest és vidék kulturális programjából. — Az MRT Közönségszolgálati­nak tájékoztatója. — Körzeti Időjárásjelentés. 7.25 Múzeumi híradó. 7.58 Hallgatóink figyel­mébe! 8.00 Hírek. Időjárásjelen­tés. 8.05 Öt kontinens hét napja. 8.20 Jó reggelt. Vasárnap! 10.00 Hírek. 10.03 A fulgurázás. 10.56 Óvodások dalkincse. 11.06 Rek­lám. 11.11 Zinka Milanov éne­kel. 11.25 Kapcsoljuk a 6-os stú­diót, a Magyar Rádió és Televí­zió szimfonikus zenekarának hangversenye. Közben: Kb. 12.00 Hírek. Lapszemle. Időjárásjelen­tés. Kb. 12.10 Édes anyanyel­vünk. Kb. 13.05 Tisztelet az em­bernek. Kb. 13.15 Operettdalok. 13.30 Rádiólexikon. 14.00 Nóta­­kedvelőknek. 14.50 Berlini levél. 15.00 Hírek, időjárás. 15.08 Szín­házi magazin. 16.00 Hírek, idő­járásjelentés. 16.05 Bemutatjuk új Kodály-felvételeinket. 16.25 Körkapcsolás bajnoki labdarú­gó-mérkőzésekről. 17.20 Lírai önarckép. Nádass József versei. 17.35 George London énekel. 18.08 Krónika Dózsa György tetteiről. 18.58 Hallgatóink fi­gyelmébe! 19.00 Hírek, Időjá­rásjelentés. 19.10 Öt perc sport. 19.15 Egy rádiós naplójából. 20.0­1 Közvetítés a salgótarjáni József Attila megyei művelődési köz­pont színházterméből. A Magyar Rádió Népzenei Fesztiválja. 21.16 Nagy siker volt. Közben: 22.00 Hírek, időjárás. 22.10—22.25 Sporthírek. Totó. 23.04 A tegnap slágerei. 24.00 Hírek, időjárásje­­lentés. 0.10—0.25 Wagner, Siegfrid — Kovács-dal. Petőfi 6.58 Hallgatóink figyelmébe 1­7.00 A református egyház fél­órája. 7.30 Bach-orgonaművek. 8.00 Miska bácsi lemezesládája. 8.30 Mit hallunk? 8.59 A Magyar Rádió Televízió gyermekkórusa ,magyar szerzők műveiből éne­kel. 9.14 A rádióból indult el. Csínom Palkó. 10.40 Szívesen hallgattuk. Vasárnapi koktél. 12.10 Jó ebédhez szól a nóta. 12.58 A karcsútornya vár. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Táskarádió 15.00 A Magyar Rádió és Televízió énekkara operakórusokat énekel. 15.25 Körkapcsolás bajnoki labdarú­gó-mérkőzésekről. 16.20 A XVI. századi fúvószenéjéből. 16.28 Az emberek között. 16.58 Hallgatóink figyelmébe! 17.00 Hírek, idő­járásjelentés. 17.05 Mikrofon előtt az Irodalmi szerkesztő. 17.15 Vavrinecz Béla feldolgozá­saiból. 17.30 A vasárnap sportja. 18.00 Hírek, időjárásjelentés. 18.00 Jegyzetek a művészetről. 18.15 Made In Hungary. 18.58 A Hilversumi Rádió szimfonikus zenekarának stúdióhangverse­nye. Közben: 19.50 Jó estét, gye­rekek! 20.00 . Hírek, időjárás. 20.10—20.15 Sporthírek. 20.43 Ta­lálja ki, hol járunk! 20.58 Köny­­nyűzene Gyulai Gaál János szerzeményeiből. 21.40 Nyom­­dászanekdóták. 22.00 A cigány­báró. 23.00 Hírek, időjárásjelen­tés. 23.10 Vokális zene. 24.00 1­0.10 Hírek, időjárásjelentés. TV Magyar televízió 8.25 Felsőfokú matematika. H. rész. 9.00 Alapfokú angol nyelv­­tanfolyam. 9.15 Német nyelv­­tanfolyam. 9.40 Szárazon és Vizen. Ültrám. 10.10 Gyermek­­játékok. (Színes!) 10.30 A ka­zamaták titka. Ifjúsági tévé­­film. (Ism.) 12.00 Szőlészek és borászok Balatonbogláron. 14.55 Pedagógusok fóruma. 15.30 vi­lágjárók. XI. rész: Manila. 15.55 Prizma. 16.45 Filmmagazin. 17.25 Népművészet­i népszokások. VI. Bevezetőt mond: dr. Ortu­­tay Gyula. 17.40 Röpülj páva­körök találkozója. (Színes!) VI. rész. 18.40 Sporthírek. 18.45 Esti mese. 19.00 A Hét. 20.00 Hírek. 20.05 Archimédesz, a csavargó. Francia film. 21.30 A Szibériai Állami Táncegyüttes vendégjá­téka Budapesten. (Ism.) 22.20 Hírek — Sporthírek. 22.35 Jó éjszakát, felnőttek! Casanova kontra Kékszakáll. 13. rész: Bak. (Színes!) Jugoszláv televízió 8.50 Magyar nyelvű adás. 9.49 Népi muzsika. 10.12 Földműve­lőknek. 11.00 Trsk­: Vuk Ka­radzic emlékünnepsége. 12.30 Szézám utca. 13.05 Filmsorozat gyermekeknek. 13.30 Szakmai képzés. 14.00 Tenisz: jugoszláv egyéni bajnokság. 15.30 Jugo­szláv atlétikai bajnokság. 18.25 Peyton kisváros. 20.30 Nevetés a színpadokról. 21.15 Vers és san­zon. 21.30 Sportszemle. Második műsor. 20.30 A fax Francia játékfilm. 22.00 Huszonnégy óra. Román televízió 7.15 Torna. 7.30 Pioníroknak. 9.00 A falu életéből. 10.10 Nagy muzsikusok bukaresti látogatá­sáról. 11.30 Magyar nyelvű adás. 16.15 Rövidfilm. 16.40 Folytatásos ifjúságf­ilm. 18.20 A legkiseb­beknek. 19.20 Játékfilm. 20.45 Dokumentumfilm. 20.55 Szóló­hangverseny. HÉTFŐ RÁDIÓMŰSOR Kossuth 4.25—7.59 Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. 8.00 Hí­rek. 8.05 Műsorismertetés. 8.13 Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.15 Verbunkosok, nóták. 8.57 Rózsa Sándor. XHL rész. 9.26 Rádióbörze. 9.30 Sztra­vinszkij, Pulcinella. 10.00 Hírek. 10.05 Iskolarádió. 10.30 Három Vivaldi-concerto. 11.00 A színész­mesterség. 11.15 Oberon. Opera­részletek. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 Tánczenei koktél. 13.20 Nép­dalok. 13.55 Válaszolunk Borsod megyei hallgatóinknak. 14.10 Édes anyanyelvünk. 14.15 Szer­­vánszky Endre: I. vonósnégyes. 14.39 Könyörgés a Naphoz. 15.00 Hirek. 15.10 Iskolarádió. 15.53 Petőfi-kaleradárium. 15.59 Hallga­tóink figyelmébe. 16.00 A világ­­gazdaság hírei. 16.05 Hétfőtől va­sárnapig. Rádiójáték. 17.00 Hi­rek. 17.05 Külpolitikai figyelő. 17.20 Bemutatjuk új Kodály-fel­­vételeinket. 17.38 Van új a Nap alatt ! 17.53 Kocsár Miklós: Tánc­képek. 18.00 Húszas stúdió. 18.58 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Esti krónika. 19.30 Sporthiradó. 19.40 A Magyar Rádió­ és Tele­vízió népi zenekara játszik. 20.10 Nagy Lajos és a rádió. Doku­mentumműsor. 21.09 Hírek. 21.12 Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek. 22.51 A Debreceni Csokonai­­ Színházban. Riport. 23.06 Kubai slágerkoktél. 23.45— 0.25 Ritkán hallott operákból. Közben: 24.00—0.10 Hírek. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00 Hírek. 8.05 Két balettszvít. 8.40 Beszélges­sünk zenéről. 9.00 Hírek. 9.03 Ezeregy délelőtt. . . 10.00 A zene hullámhosszán. 11.45 A félbeha­gyott élet. 12.00 Kamarazene. 13.00 Hírek. 13.03 Olvasólámpa. 13.20 Lisa Della Casa Handel Julius Caesar című operájából énekel. 13.45 Időjárás- és vízál­lásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig ... 18.00 Hírek. 18.05 Külpolitikai fi­gyelő 18.20 Új könyvek. 18.23 Berki László népi zenekara ját­szik. 18.50 Az emberség gyönyö­re. 19.00 Reklám. 19.05 Jó estét gyerekek. 19.10 A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekará­nak hangversenye. 20.54 A XX. században éltem. 21.24 Luxem­burg grófja. Operett. 23.00 Hí­rek. 23.15 Sztravinszkij: Pulci­nella. 23.45 Bálint János cimbal­­mazik. 24.00 20.10 Hírek. TV Magyar televízió Adásszünet Jugoszláv televízió 16.45 Magyar nyelvű tv-króni­­ka. 17.40 Zenei történetek — gyermekműsor. 18.00 Tv-óvoda. 18.30 A nézők és a televízió. 19.00 A sakk­olimpia megnyitá­sa Skopjéban. 20.30 Karaván. 21.00 Selimovic-Mihiz: A dervis és a halál. Második műsor. 18.55 Sport. 19.07 Útirajzfilm. 19.37 A világ körülöttünk. 20.30 Fiatalok akcióban. 21.33 A hét filmje. Román televízió 16.30 Orosz nyelvoktatás. 17.00 A Máramaros vidékén. 17.10 Filmművészeti újdonságok. 18.20 A legkisebbeknek. 19.00 Reflek­tor. 19.15 Monte Cristo grófja. Folytatásos regény. 20.05 Név­telen csillagok. 21.10 Tv-glóbusz. 21.30 Nagyvárosi fények. SZÍNHÁZ A Szegedi Nemzeti Színház műsora Csongrádon: Rigoletto. Kezdés: este fél 8-kor. Márka a közlekedésben a MÜÁRT által forgalomba hozott hosszanyagszállító után­futó és közúti pótkocsi L—4 UF típusú hosszanyagszállító utánfutó Raktárról, azonnal szállítjuk az alábbi típusokat: EGYTENGELYES HOSSZANYAGSZÁLLÍTÓ UTÁNFUTÓ L—4 UF típus 4 tonnás L—6 UF típus 4,3 tonnás KÉTTENGELYES HOSSZANYAGSZÁLLÍTÓ UTÁNFUTÓ PH— 500-as típus 5 tonnás PH—1000-es típus 10 tonnás EPL 3,5 típusú közúti pótkocsi KÖZÚTI PÓTKOCSI EPL—3,5-es típus 3,5 tonnás EPL—4-es típus 4 tonnás EPL—8-as típus 8 tonnás Megrendelhető: a MŰÁRT RAKTÁRBERENDEZÉSEK— SZÁLLÍTÓESZKÖZÖK RÉSZLEGÉNÉL Budapest VIII., Teleki tér 3. Telefon: 141-431. HL 611 VASÁRNAP, 1972. SZEPTEMBER 1. . Traktorvezetőket felvesz a József Attila Tsz. Jelent­kezés : írásban vagy szemé­lyesen Német András el­nökhelyettesnél. Makó, Vörösmarty u. 8. M. 393 381 ADÁSVÉTEL 3 db éves fehér puli­sztika és fehér punköly­­kök eladók. Vásárhely, Makói országu­­­6. x Csongrád típusú szép konyhaszekrény, használt radiátorok beszerelhető állapotban (65 tag) el­­­adók. Vásárhely, Kasza u. 2­/A. Másfél szobára való új épületanyag eladó. Makó, ószegedi út 7. 28- as hajlított vázú női kerékpár eladó. Szentes, Lenin út 70. Tízhetes malacok eladók Vásárhely, Pacsirta u. 17/A. Nagyobb mennyiségű is­tállótrágya eladó. Föl­deák, Makói út 54. Eladó lőcsös és könnyű gumiskocsi, szalma a vá­ros alatt. Makó, Gyöngy u. 1. INGATLAN fi­lváz, nagykertes, el­adó. Szentes, Török Sán­dor u. 58. Használt, de jó állapot­ban levő deszka nagyka­pu eladó. Makó, Hosz­­tasy u. 46. Kozárka és h­álószobabú­­tor eladó. Makó, Zrínyi u. 32._________________ Kisvárdai burgonya el­adó. Szentes, Alsórét, Sima Ferenc u. 15. Porta eladó. Szentes, De­­­ák Ferenc u. 42. Érd.: Felsőrét 40. Ball Imre. Ház eladó, fizetési könnyítéssel. Szentes, Huszár u. 11. Ház eladó. Szentes, Nagyörvény u. 84. Érd.: 17 órától, vasárnap 9 órától. Csincs kukorica kis és nagy tételben eladó. A vásárhelyi Marx T.a­yutasi úti telepén ,volt trolagyárt. H. K. 580 Olcsón eladó Pusztamér­gesen 1830 n-ös tájjelle­gű rizling szőlő. Érd.: Somogyi Ferenc. Sziget­­szentmiklós, Duna sor 10.­­ A Szentes, II. ker. Ber­csényi u. 37. sz. nagy­­portájú, kétlakásos ház eladó. A beköltözhető felső lakás: két szoba, konyha, éléskamra és gabonás kamra. A bér beadói­t alsó lakás: egy szoba, konyha és kamra. Gazdasági épületek: is­ta­lók, ólak és takar­­mányos szín. Vasútállo­máshoz, piachoz közel van. Érdeklődni: vasár­nap, hétfőn és csütör­tökön. A Szentes, Nagyhegy 373. sz. ház eladó. Értekezni: Télin­ével, a délutáni órákban. Szőlővel, nortonkúttal te­lek eladó. Szentes, Men­tő U. 23. APRÓHIRDETÉS Gerizdessa új ház eladó. Makó, Zaja u. 15. A Belezi-dűlőben 2 kh föld eladó. Makó, Hé­­derván u. 4. Makón, a Szántó Ko­vács J. u. 17. sz. ház fizetési könnyítéssel el­adó. Csanytelek, Petőfi u. 7. sz. alatt négyszobás, összkomfortos, új családi ház sok melléképülettel,, ötszáz négyszögöl por­tával, azonnali átadás­sal eladó. Közület ré­szére is megfelel. Makón, a Bajza u. u­. sz. két családnak is al­kalmas ház sürgősen el­adó. Utcai porta eladó. Szen­tes, Deák Ferenc u. 16. Ind.: Szemere Bertalan u. 13. Makón, a Pozsonyi u. 19. sz ház eladó. Makón, a Damjanich u. 13. sz. alatti ház sür­gősen eladó. Vásárhelyen, kétszintes, négyszobás, gázos új ház eladó. Rudnay Gyula u. 21. Művésztelep mellett Makón, az úttörő u. 10. sz összkomfortos családi ház eladó. Érd.: hétköz­nap S—4-ig, vasárnap délelőtt.­­ Gondviselőmnek adnám házamat. Levélre nem válaszolok. Személyesen. Földeák, József Attila u. 37/A. Makón, Szende u. 12. számú ház beköltözhető­en eladó. 6001­ db kisméretű cse­rép eladó. Szentes, Ság­­vári u. 4. Érdeklődni: Vecseri u. 5. belsőtelek, melléképüle­tekkel eladó. Szentes, Kölcsey u. 1. Ház eladó. Szentes, Tö­rök Sándor u. 15. Ház eladó. Szentes, Tö­rök Sándor u. 19. Ház két család részére is alkalmas, beköltözhe­tően eladó. Szentes, Nagyörvény u. 57. sz. Gyógyszertárral szemben. T­ekörtözihetőan eladó. Szentes, Szűrszabó II. Imre utca 16. számú ház. Érdeklődni: Bocskai utca 21. sz. Ház eladó sürgősen. Szentes, Aulich Lajos u. 12. termésben 4 kh föld eladó vagy kiadó. Érte­kezni: Makó, Rádai u. 24. Székéden 9 kh föld 6 mázsa búzáért haszon­bérbe kiadó. Érdeklődni: Szentes, Nagyhegy 241. 12 méteres tanya lebon­tásra eladó. Értekezni: Makó, Nagycsillag u. 63. Ház felerésze eladó. Szentes, Jövendő utca 3 /A. Érd.: este 6-tól. Makón, a Beloiannisz utcán 2 kislánc porta eladó. Érd.: Szegedi u. 52. 1869 n-ös szántóföld el­adó. Érd.: Vásárhely, Klauzál u. 29. Földeákon, a Béke u. 3. sz. alatti üzlethelyi­séggel és jószágtartásra alkalmas ház eladó. x JÁRMŰ 1971.júliusba^^^műszaki vizsgázott 56-os Opel Re­kord olcsón eladó. Mo­torkerékpárt beszámítok. Szentes, Vajda Imre u 7. 760-es Zastava személy­gépkocsi eladó. Vásár­hely, Oldalkosár u. 12., III. b­. fszt. 1., Oláh Ernő. A CT rendszámú 601-es fehér Trabant kifogásta­lan állapotban, sürgősen eladó. Csongrád, Felsza­badulás u. 43. Teljesen felújított 13— 352 es Csepel tehergép­kocsi eladó. „398 380” jeligére a makói Hirde­tőbe. Fehér Trabant 001-es el­adó. Vásárhely, Tanács­­köztársaság tér 70., 131. 2., délután 16-tól. Új típusú Warszawa el­adó. Szentes, Vecseri u. 11. Skoda, Furgon, IC rend­­számú, eladó. Érd.: va­sárnap. Makó, Bolygó u. 12. Megkímélt állapotban le­vő Renault 10-es sze­­mélygépkocsi eladó. Dr. Szilvásy, Makó, Apafii u. 17/A. x V­EGYES Nagy hegyen 2 kh föld, Tiszaszigetben 4 részlet szőlő feles használatra kiadó. Szentes, Jókai u. 27.____________________ Lakásomon gépelést vál­lalok. Ajánlatokat: — „Pontos” jeligére a szen­tesi Hirdetőbe, ív­­ein a­z órajavítás, leg­olcsóbban, felelősséggel. Különleges külföldi órák vállalása. Szeged, Mik­száth Kálmán utca. Szappanfőzést a hideg idő beállta előtt válla­lunk. Duróné, Vásár­hely, Táncsics Mihály u. 12. : Karambolos és elhaszná­lódott kocsik lemezmun­káját vállalom. Műszaki szemlére előkészítés, mo­sás, zsírozás, alváz rozs­damentesítés. 500-as, 601-es Trabant eredeti dugattyúkkal. Pannónia, Danuvia hengerfúrása, főtengelyek görgőzése. Jelen típusoknál csere azonnal. Gépműhely és Autójavító, Szentes, Le­nin út 85.­­ Családi események VÁSÁRHELYEN Született: Nagy Pál Károly és Zorfibor­ Erzsébet Piroskának (Gorzsa tanya 854.) Pál Károly, Forrai László és Gerőcz Évá­nak (Jókai u. 125.) Henriette: Hetényi Ferenc látván és Mészá­ros Veronika Emmának (Gorzsa tanya 387/A) József: Csáki Lajos és Csikós Eszternek (Tanya 1804.) Sándor nevű gyermeke. Házasságot kötött: Bor István (Kaposvár, Marx Károly u. 2.) és Török Mária Éva (Bajcsy- Zsilinszky Endre u. 39.); Hat­­teger Lajos Miklós (Könyves u. 7. ) és Farkas Emerencia (Zsig­­mond u. 3.); Szűcs Sándor (Jó­­zsa u. 3.) és Szenti Mária (Gor­zsa tanya 52/A); Nagy Bálint (Nagymágocs, Jókai u. 17.) és Maczelka Ilona Rozália (Nagy­­mágocs, Mágocsoldal 117.) ; Fo­dor József (Felszabadulás u. 19.) és Benyhe Ilona (Síp u. 7.); Sza­bó Pál Jenő (Bocskai u. 1.) és Szabó Erzsébet (Kun Béla u. 9.); Olasz Sártador (Gölöncsér u. 5.) és Püspök Mária (Gorzsa tanya 22.); Szabó Lajos (Nagy András János u. 5.) és Szilágyi Ilona Ibolya (Damjanich u. 17/A) ; He­gedűs Csaba (Szeremlei u. 6.) és Bíró Katalin (Bocskai u. 8.). Meghalt: Banga Sámuel (Mó­ricz Zsigmond u. 7.); Erdei Sán­­dorné Borsos Júlia (Virág u. 1.); Herczeg Ferencné Lakatos Tóth Veronika (Dimitrov u. 20.); Lá­nyi Lyubomir (dr. Münnich Fe­renc u. 18.); Sárközi Imréné Kál­mán Mária (Barattyási Állami Gazdaság Központ); Varga Jenő (Felszabadulás u. 22.); Olasz Sándorné Farkas Mária (Tanács­köztársaság tér 40.); Albert Bá­­lintné Tolnai Jusztina (Daru u. 8. ) Született: Stirb János és So­­modi Évának (Bárány u. 80.) No­ra; Dánfi Károly és Dudás Ka­talinnak (Maros u. 29.) Tamás; Bódi István és Bognár Máriá­nak (Mikes Kelemen u. 28.) Bar­bara; Endei Sámuel és Sóki Margitnak (Wekerle u.­­39.) Ro­bert; Báródi András és Antoni Erzsébetnek (Nagyszénás, Hu­nyadi u. 57.) Erzsébet; Szebenyi Sándor és Barta Máriának (Móra Ferenc u. 82.) Zoltán; Prágai György és Olasz Eszternek (Nagylak, Pacsirta u. 27.) Mária ; Dudás István és Tóth Editnek (Gagarin u. 11.) István; Kele Pál és Miklovicz Idának (Nagy­lak, Rózsa sor 10.) Zsolt; Kasza Pál és Gera Ilonának (Kiszom­­bor, Ladányi u. 2.) Ilona; Sza­bó Sándor és Kovács Annánnak (Tanya 133.) Sándor nevű gyer­meke. Házasságot kötött: Mészáros Antal (Tisza u. 28.) és Csikós Rozália (Tisza u. 28.); Szalai Já­nos (Arany János u. 62.) és Czavar Eleonóra (Petőfi u. 16 /B); Joó György (Csillag u. 1.) és Vi­rág Katalin (Farkas Imre u. 32.); Takács Imre (Eötvös u. 36.) és Murvai Erzsébet (Sírkert u. 8.); Balogh János (Fülemüle u. 8.) és Czene Piroska (Verebes u. 7. ). Meghalt: Gera József (Bárány u. 88.); Veres József (Liget u. 8. ); Szalai József (Révész u. MAKON 64.) • Szentes­ Andrásné Csonka Mária (Királyhegyes­ u. 3/B); Benkő Imréné Gruber Julianna (Rákóczi u. 2.); Fehér Antal (Szentes, Berekhát 4/8); Udvari Józsefné Vavró Mária (Mezőbe­­rény, Szabadság u. 12.); Puskás János (Óföldeák, Tanya 237); Barna Mihályné Bökönyi Rozá­lia (Jókai u. 22.); Bagi István (Batthyány u. 23.); Kovács Lő­­rinczné Takács Anna (Kiszombor, Pollner Kálmán u. 26.); Sziebig Béla (Tükör u. 1.). SZENTESEN Született: Hékédi Gyula és Sarkadi Zsuzsannának (Pölten­­berg u. 7.) Gyula; Csonka Jó­zsef és Tichy Valéria Erzsébet­nek (Pacsirta u. 5) Violetta; Molnár Béla és Várallyai Sarol­tának (Budai-Nagy Antal u. 25.) Sarolta; Baranyi József és Mar­ton Erzsébetnek (Ürge sor 31 .) Csaba; Antal Mátyás és Puskás Erzsébet Zsuzsannának (Hétvezér sor 47.) Erika nevű gyermeke. Házasságot kötött: Sarusi-Kis Mihály (Kaján 25.) és Sző­ke-Török Éva (Árpádhalom, Dózsa Gy. u. 4.); Hoffer Pál (Petőfi u. 13.) és Galántai Er­zsébet (Érd, Folyandár u. 366/13); Sánta István (Derekegyházi oldal 125.) és Setényi Franciska Esz­ter (Derekegyházi oldal 143.); Gábor Miklós (Simai Ferenc u. 53/A) és Bartucz Éva (Rákóczi F. u. 65.); Lengyel Attila (Vác, Bácskai u. 13.) és Lantos Mária (Vecseri u. 12.); Chemez Rezső László (Attila u. 1 /B); és Bíró Katalin Julianna (Deák F. u. 67.). Meghalt: Greskovics Pál (Ady Endre u. 53.); Székely Gergelyné Dudás-Szabó Eszter (Borza u. 9.) ; Szaszkó Jánosná Horváth Erzsébet Julianna (Má­tyás király u. 34.); Csordás Ist­ván (Deák F. u. 51.); Selmeczi István Győző (Gyalog u. 3.). CSONGRÁDON Született: Gazsi László és Tóth Emmának (Szelevény rét 2.) Erika; Szabó Ferenc és Matusz Máriának (Csanytelek, Damja­nich u. 1.) Attila: Balogh Ká­roly és Pető Anna-Máriának (Somogyi B. u. 28.) Károly: Sí­pos László és Patik Erzsébetnek (Klauzál u. 32.) László nevű gyermeke. Házasságot kötött: Laczkó Fe­renc (Tanya 639.) és Tari Piros­ka (Tanya 640.), Kovács János György (Felgyő,­i­. 42.) és Vass Julianna (Tanya 664.). Meghalt: Bartóczki Erzsébet (Katona J. u. 5.); Németh Já­­nosné Kása Piroska (Bartók B. u. 9.). Irhabunda­­tisztítás, festés TELEKI SZŰCSNÉL. Hódmezővásárhely, Alkot­mány II. 15. xH. 25 995 Értesítjük tisztelt üzletfeleinket, hogy vállalatunk­ SZEGEDI ÉS BÉKÉSCSABAI TELEPE 1972. szeptember 20—30. közü­n végzi évi leltározási munkálatait HK 574 INDIA KERESKEDELMI VÁLLALAT 11

Next