Csongrád Megyei Hírlap, 1975. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-14 / 11. szám

Átkötő munka egy pályázat jegyében... Pedagógus festőművészek tárlata Vásárhelyen Országos pályázatot hirde­tett a Pedagógusok Szakszer­vezete Központi Vezetősége pedagógus festőművészek számára hazánk felszabadu­lása 30. évfordulójának és a XI. pártkongresszus tisztele­tére. A pályázat célja az, hogy önálló művészi alkotó munkára aktivizálja a rajzot oktató tanárokat, s a legjobb munkákból országos kiállí­tást rendezzenek. Hétfőn délután a pályázat Csoragrád megyei eseménye­ként nyílt meg Hódmezővá­sárhelyen a megye pedagó­gus festőművészeinek kiállí­tása a Vendéglátóipari Szak­középiskola aulájában, Ökrös János, a Pedagógusok Szak­isem­elete Csongrád megyei ■ Bizottságának titkára kö­szöntötte a megjelenteket, köztük dr. Turgonyi Lajos­nét, a megyei pártbizottság munkatársát és dr. Csatordai Antalt, a vásárhelyi tanács elnökét, majd dr. Dömötör János, a Tornyai János Mú­zeum igazgatója mondott .­sgnyitó beszédet Szólt egyebek között arról, hogy a képzőművész pedagógusok kiállítása fontos közművelő­dési célokat is szolgál, hi­szen a művészi alkotó mun­­­kát végző rajztanárok ered­ményesebben, hatékonyab­ban tudják a művészet érté­sére, megszerettetésére, fej­lettebb látáskultúrára nevel­ni tanítványaikat. A kiállításon 56 alkotást mutattak be. Rendkívül szé­les a skála, az általános is­kolai rajztanártól a szegedi tanárképző főiskolán oldató pedagógusig. Szerepel a tár­laton a többi között Hézső­­ Ferenc SZOT-díjas festőmű­vész, Cs. Pataj Mihály és Szabó Miklós, a főiskola ta­nárai, Makóról Jámborné Balog Tünde és Takáts Győ­ző, Szentesről Pavp György, Vásárhelyről Fodor József, hogy csak néhány nevet em­lítsünk. A kiállítás anyagát értéke­lő zsűri 12 alkotást ítélt al­kalmasnak arra, hogy a Szolnokon rendezendő terü­leti kiállításon képviselje a Csongrád­ megyei alkotó pe­dagógusokat Barcsay Jenő kitüntetése A. N­épköztársaság Elnöki tanácsa Barcsay Jenő Kos­­suth-díjas festőművésznek a Magyar­ Képzőművészeti Egyetem tanárának,­­*■ Ma­­gyar Népköztársaság kiváló művészének egész életműve, művészeti, művészetelméleti és pedagógiai munkássága el­­ismeréséül, 75. születésnapja alkalmából a Magyar Nép­­köztársaság Zászlórendje XI. fokozatú kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést­ Gáspár Sán­dor, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke adta át. Je­len volt a kitüntetés átadá­sánál Cseterki Lajos, az El­nöki Tanács titkára, dr.Kor­­pidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottsága osztály­vezetője és dr. Orbán László kulturális miniszter­. 4 Jugoszláv festőművészek kiállítása A Tornyai János Múzeum és a Magyar Képzőművészek Szövetségének dél-magyaror­szági területi szervezete kö­zös rendezésében vasárnap jugoszláv festőművészek ki­állítása nyílt Vásárhelyen, a Medgyessy-teremben. Ankr­­ea Opremik és Milan Kerge festőművész házaspár képei szerepelnek a tárlatom Mindketten a zentál művész­­telep tagjai­. Immár másod­szorra látogattak el Vásár­helyre, az első, bemutatkozó tárlatuk 1967. januárjában volt. A vajdasági táj és em­ber ihlette művészek, akik e vidéket mutatják be alkotá­saikban, különleges látás­móddal, sajátos tematikával és egyedi kifejezésmóddal. A festmények már Európa több nagyvárosában Ams­terdamban, Kijevben, Nizzá­ban, Belgrádiján — számos kiállításon­ szerepeltek. A vásárhelyi k­ép­zűmű­vé­szek tavalyi zentai tárlatát viszonozva fogadta most Vá­sárhely a jugoszláv festő­művész házaspár kiállítását. Megnyitó beszédet Tripolsz­­ky Géza, a zentai múzeum igazgatója mondott. Új fonalak jelennek meg a boltokban A fonotkiscéssifő­gyár termékbemutatója Kézimunkásdnál­ és ter­mékbemutatót rendezett a Fonnikakészítő-gyár a buda­pesti Divatcsarnok Lotz-ter­­mében. A hétfői megnyitón elmondották, hogy a vevő­­szolgálati jellegű kiállítás­sal a rendelkezésre álló vá­lasztékról, a fonalak fel­­használásának lehetőségeiről tájékoztatják a vásárlókat. A 10 napos bemutatón a nyit­­vatartás egész ideje alatt szaktanácsadással állnak az érdeklődők rendelkezésére. Mesteri kivitelű darabok ta­núskodnak arról, hogy mi­lyen szép és praktikus ru­házati cikkek, lakástextíliák készíthetők foki-fonalakból. Különösen figyelemreméltó­ak azok a szőnyegek, és fa­liképek, amelyeket Hajdú Éva, a vállalat iparművé­sze tervezett A „kivitelezés” ugyancsak a foki dolgozói­nak ügyességét dicséri, akik a kiállítás sikere érdekében szabad idejükben készítet­ték el a kézimunkákat. 1974­-75-ben összesen 95 millió forintot fordítanak re­konstrukcióra. Már több kül­földi gépet, berendezést sze­reztek be, s ezekre építették­­terveiket a gyártmányfej­lesztők is. A napokban jelenik meg a legfrissebb újdonság, a ,,Babuci” elnevezésű, puha tapintású, pasztell színek­ben készülő új bébiton a f­el­sők között a Ferenc krt. 39. szám alatti szaküzletben. Ez év második felében hozzák forgalomba az importpótló új magyar bukléfonalakat, s az idén jelenik meg az arany-, az ezüst- és egyéb díszítő tí­pusú foki-fonalak sora is. A szabad szombatok ko­moly feladatot rónak a tévé­k műsorának összeállítóira is. A meri a többi estékkel szem­ben megkétszereződő o*i*tá­ , bort figyel a képernyőre. B'o­­bő! következik, az ezernyi­nél is több igeny a­z ipasor v­áltozatosságát illetően. Jó néhány hét tapasztalata azt a megállapítást sugallja,“ hogy a változatosságot ille­­tően különösebb baj nincs­­.Példa erre az elmúlt szom­bati műsorszerkezet is. A tel­jesség nélküli felsorolás he­lyett utaljunk csak három­ra, azai tetszett: az Egerről szóló riportfilmre, a Vándor Sándorról szóló portrérajzra, és a néprajzi sorozat „Föld­ből lett házak"-ra. " A főműsor — természete­sen — a „Szombat este .. .” című összeállítás volt, amely — a közvélemény szerint is — létjogosultságot nyer.. !­­­­­erkesztése tudatosan cél­­s­zerű: ízeií jót adni a külön­böző szórakoztató műfajok­ból, megspékelve valami ér­dekességgel. Nos, a mostani valóban figyelemre méltó volt, mert a „Tavasz 17 pil­lanata" rendezőnője, Tatja­na Liozova tárta fel a tévé­­film keletkezésével, forgató-V. körülményeivel, a forga­tókönyv megírásával és a film rendezéséhez szükséges dokumentumok felkutatásá­val kapcsolatos nehézsége­ket. Az viszont vitán felül áll, hogy a mostani tévé­­összeál­lás legsikerültebb darabja a hitványi Károly által tévére alkalmazott Gá­dor Béla írásai voltak. Gá­­dor Béla (1906—1961) írásai­ra még jól emlékszik az ol­vasó ember. Lélektani meg­figyelésekre épülő humora soha sem tévesztett célt lát­vány! ezúttal 1958-ban meg­jelent „Néhány első szerelem története című kötetének néhány epizódját dolgozta fel, hadd tegyük nyomban hozzá — kitűnően, és hogy a produkció kedves bájjal hatott, abban a rendező, Mumcserov Frigyesnek is rém TELEVÍZIÓ A bőség kosara szó volt. A film d­ákhőse maga az író, aki még csak tétova félszegséggel nézi a szerelmet, de a légies érze­lem után mind komolyabbak következnek. Olyan mind­egy, hogy mikor lobban sze­relemre a diák: 34-ben, 44- ben, 54-ben és így tovább — utólag nézve egyikből sem hiányzik a kedves humor, amin a már felnőtt mélabú­­san mosolyog. A Színművé­szeti Főiskola növendékei ki­tűnően játszottak. Érdeklődéssel várta min­den tévénéző annak a 13 részes dokumentumfilmnek első részét, amelyet „Ha­zánk, Magyarország" címen a MA­FILM és a Televízió közösen forgatott felszaba­dulásunk 30. évfordulójának méltó megünneplésére. Az első rész vasárnap, a kora esti órákban „Beszélgetés a térképpel" címen került ve­títésre. A térkép nagy talál­mány volt, és 1566-tól figye­lemmel kísérhettük a ma­gyar térképtudomány kiala­kulását és fejlődését a ma­gyar történelem nagy kor­szakaiba ágyazva. Megszólalt — természetesen — a mai magyar térképészettudomány kiválósága, dr. Radó Sándor is, aki a magyar kartográfiát M­agyhatalommá­’ fejlesztet­te. A sorozat első része — noha tartalmazott néhány ér­dekességet — csalódást kel­tett a nézőben. Somló Ta­másnak, a rendező-operatőr­nek nem sikerült a rendel­kezésére álló 23 percben a „Hazánk, Magyarország” so­kat sejtető cím mögé igazán érdekes és sokat mondó tartamot sűríteni. A «pró­zát iránti bizalmunkat talán megerősíti a következő va­sárnapi adás, amelynek cí­­m­e: „Volt egyszü­r egy ^Vi­harsarok..." Ebben Békés,­ Csanád, Cson­grád, a hajda­ni paraszti nyomor földjén a felszabadulást követő éves változásait láthatjuk mire! Rendezője Lakatos Vince, operatőrje Lakatos Iván. A vasárnapi este főműso­­rában Latabár Kálmán élet­útját láthattuk, gazdag ar­chívanyaggal illusztrálva „Latyi” a híres Latabár szí­­nészdinasztia sarjaként vá­lasztotta pályáját. Rákosi Si­­di színiiskolájának elvégzé­se után a Várszínházban in­dult táncos-komikusként. A Fővárosi Operettszínház, vi­déki színházak és Árpád vés­ésével külföldi turnék követ­keztek. A 30-as évektől kez­dődően filmkomikusként az egyre népszerűbb, a „folk Latyi” monoklija, összeté­veszthetetlen „méltatlanko­dó” hanghordozása, félszeg mozgása, virtuóz „ügyetlen­­kedése”, egyéni humora sok sikert szerzett neki. Sodró lendületű groteszk fcomikétó­ma a hamisítatlan pesti he*­mór sajátos megnyilvánulá­sa lett. A felszabadulás után szinte minden operettnek szereplője volt. A Latabár színészdinasztia kiválóságai ezúttal is sok esterűs percek okozott nézőinek, s a vallo­mások e nagy samesz egyé­niségéről egyben korrajzát le­adták a világháború előtti és, utáni évek magyar szint­művészeti életének. Gondol­junk csak Gáspár Margit vallomására. Az összeállítás egyaránt dicséri a forgató­­könyvíró, Bános Tibort, és a szerkesztő-rendezőt, Csente­­rics Ágnest. szé­­ ­re „a volt egyszer egy Viharsarok” ■ _ ______ című dokumentumfilmhől Orv «suté SasKtor kartográfus #’otó: kiebmann}­ , , .. — toszló lojos Uránbányászok Házigazdára, a ve­ ««• gyészkandidátus merre tart? Szabad szombatokon a szőlejében, a faházban néha gondol erre. — A kémiának van jövője. A mi speciális kutatásaink­nak, hisszük, hogy szintén van. De hogy ilyen összetört embernek, mint én, milyen jövője van, azt nem tudom. — Negyvennyolc éves. Az a kor, amikor az ember már képes a szintézisre. Kutatók­nál a legtermékenyebb idő­szak. Felugrik, elém áll, össze­veri a bokáját. — X. Y. elvtárs. Jelentem, a mai érckihozatalunk me­gint nem érte el a tervezet­tet...! így kellett csinálnom hét éven keresztül, mint egy gonosz mesében. És nem volt egy nyugodt éjszakám. — Üljön le — nyugtatga­tom. — Elmúlt. Az, aki előtt bokázott, elment, maga a bányánál van. Megbecsült ember, tudományos kutató. — Igaza van, hajtja le a fejét. Ne haragudjék. Úgyis hallott már valamit az én dolgaimról, akkor engedje meg, hogy úgy mondjam el, ahogy megtörtént. — Az üvegekkel kezdem. Abból a sok kis üvegből én­­ittam meg a tömény szeszt. Nem bírtam másképpen. A hatvanas évek legelején, de még inkább az ötvenes évek végén, nálunk elég sok kép­zett ember megfeneklett. Mondhatnám, tönkrement. — Két vegyészt vettek fel 1957 januárjában, az egyik én voltam. Senki sem ismer­te a berendezéseket, amelye­ket a gyárak szállítottak, vi­szont azt szerették volna, ha minél előbb termelünk. Ért­hető. De az nem, hogy mi­ért nem kaptunk elegendő segítséget. Járt hozzánk­­ egy főosztályvezető a miniszté­riumból, de az is csak fenye­getőzni tudott, a szakmához nem értett. Az akkori igaz­gató szintén azt akarta, hogy azonnal termeljünk, így ket­ten másztak ránk, ne hara­gudjon, hogy így fejesem ki magam. Az igazgató szinte félóránként telefonált, a fő­osztályvezető pedig éjszaka vert tel­et lakásomon, hogy mi az, már megint baj van? Én megértem, kellett az urán, akkor különösen, de embereket ennyire zaklat­ni.., Úgy se lett előbb dú­sítás, semmivel se haladt jobban az érckinyerés. Sőt, a sok idegeskedés miatt késett a­ munka. Én el akartam menni, de nem engedtek. Meg éreztem is, hogy mi most olyat csinálunk, amit előttünk senki. Tudja, hogy van ez. — Mikor már dolgozott a dúsító, inni kezdtem. Regge­lenként vettem négy-öt fél­­decis üveget, s ahogy jártam ellenőrizni az üzemrészeket, felhajtottam egy-egy üveg­gel. Amint látja, a szivizom­­gyulladásig szép gyűjtemény jött össze. De a cigarettavé­geket nem gyűjtöttem. Na­ponta két-három csomag Kossuthot szívtam el. A csa­ládom is kezdte már unni. Ruhám bazgott a dohány és a szesz szagától, éjszaka és mámorosan mentem haza. Már a feleségem szemrehá­nyó tekintete is idegesített. — Egyszer váratlanul, es­te nyolckor értem haza. A feleségemnél ideget­ férfit *alál‘:)ro ! ét év m­a’vi. f’ha­­gyott Akkor A« • T1 •'**• még S akkor kezdett emberibb körülmények között dolgozni az üzemünk. S akkor dőltem en ágynak. Egy évig voltam kórházban. Aztán vettem ezt a kis gyümölcsöst, hozzátar­tozik pár tőke­szőlő. A há­zat az egyik barátom segí­tette összeverni. Megtanul­tam főzni. Azóta a hét vé­gét, ha csak nincs zimankós idő, itt töltöm. Leginkább a pacsirtákat szeretem. Kár, hogy hideg van, ilyenkor el­bújnak. Az idén már hall­gattam pacsirt­afüttyöt. — Kellemes a pacsirta­­fütty a bányagépek robaja után... — Én a bányagépek roba­jai nem hallom. Mindössze kétszer voltam lent, igen, hiába néz rám, nem járok a bányába. Nekem ott semmi dolgom. A két leszállás kö­zül az egyik még 1944-ben történt. 3­— Tudniillik az apám is bányász volt. Aknász. A há­­ború alatt kezdtem az egye­temet. Negyvennégy őszen tagja lettem Pesten az egye­temi zászlóaljnak. A„ főváros­­védelmére” szántak ben­nünket, de a németek és a nyilasok ellen dolgoztunk. Támadásokat intéztünk a laktanyáik, a lőszerraktáraik fülén, aztán bevonul­­ünk, és Ten­ettük, hogy sl­re­ssen „harcoltunk” a bolsevisták él­én. Négy hét után rájöt­tek, hogy kik vagyunk, ösz­­sze akartak terelni bennün­ket. Mindenki igyekezett megszökni. Legtöbbünknek sikerült. Én a tatai bányák­ba mentem, ott több ismerő­se volt az apámnak. Beöltöz­tem bányásznak. A német parancsnok még örült is, hogy eggy­el több a munkás, és hogy olyan kipróbált em­ber kerül a bányába, aki majd ellensúlyozza a kom­munista agitációt. Behívat­tak az irodába, és megbíz­tak : jelentsem, ha ellenséges tevékenységet vagy beszédet tapasztalok. Természetesen, vállaltam. Csakhogy az első leszállás alkalmával ismerős­sel találkoztam. Az egyik nyilas egyetemi tanársegéd, szintén bányásznak öltözve, meglátott a felolvasóterem­­ben. Nem tudom, felismert-e, de én annyira megijedtem, hogy a legközelebbi műszak­ra már nem jelentkeztem. Visszamentem Pestre, buj­káltam, cigarettát árusítot­tam, végül az egyik profess­­szorom vett magához, aki a műszaki egyetem neves ta­nára volt, de a németeket gyűlölte. Ott ismerkedtem meg a lányával, *— Ő lett a feleségem. A movv­jlomba is ■» vont be «n­­‘em. Kö ••zeV,:nü1 -¡ fe’s ’n' .a dulás után Szolnokon Párt* titkár voltam. Később bör­tönbe hurcoltak, mert egy újságíró megvádolt azzal, hogy Endre László különít­ményében szolgáltam. Nem is tartottak tárgyalást. Kide­rült, hogy „tévedett” a ripor­ter, aki egyébként szintén a feleségem kezére aspirált. Én akkor befejeztem a moz­galmi munkát, de továbbra is párttag maradtam, Pécs­re kerültem az egyik mező­­gazdasági üzembe vegyész-­­írek. Itt öreg,­­tehetségtelen, karrierista, vezető volt, aki minden alkalmat megraga­dott, hogy szabotőrnek kiált­son ki. Egyszer megpenésze­­dett száz mázsa kukoricánk, ezt a nyakamba varrta. A bírósági eljárást az ötvenha­tos ellenforradalom szakítot­ta félbe, akkor engem a munkástanács, mint sztáli­nistát leváltott a vegyész­mérnöki beosztásból. Nézz e ne...! Felhők szállnak fölöttünk, a nap villan, majd eltűnik, pár másodperc múlva me­gint ki­világosodik. Az egyik alacsonyan szálló felhő fur­csa, szirénázó hangon zúg el fölöttünk. A vegyész bero­han a faházba, majd kisza­lad. Kezében szalmafonatos kas, Futtában meg odakiált, hogy várjad, aztán feitűnik a szomszédos sző 1­5 fái között. (Folytatjuk.) i . KEDD *A­! ,W­eb

Next