Csongrád Megyei Hírlap, 1975. április (20. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-18 / 90. szám
Alig egy hónappal a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusát követően a közművelődés egyik legfontosabb, legmeghatározóbb eleméről, a közoktatásról, annak további feladatairól beszélgetett dr. Polinszky Károly közoktatási miniszterrel Szőke Sándor, a Magyar Távirati Iroda kulturális rovatvezetője. — Hogyan fogalmazható meg a XI. kongresszus jelentősége a közoktatás szempontjából? — Bár a részletes, konkrét méltatás meghaladná egy ilyen beszélgetés kereteit, mégis úgy vélem, a lényeg néhány gondolattal kifejezhető. Mindenekelőtt azt a tényt szeretném hangsúlyozni, hogy a párt megkülönböztetett figyelme, iránymutató gondolkodása a közoktatás iránti folyamat, azaz szerves eleme volt és maradt a párt programjának. Emlékeztettek a X. kongresszus határozatainak nevezetes pontjára, amely feladatul tűzte ki az állami oktatás rendszerének vizsgálatát. Ezt a vizsgálatot a Központi Bizottság — széles társadalmi bázison, a szakemberek bevonásával — sikeresen elvégezte, és 1972. júniusában meghozta határozatát az állami oktatás helyzetéről és fejlesztésének feladatairól. Ez a határozat hosszabb időre kijelölte a szocialista köznevelés továbbfejlesztésének irányait, ugyanakkor világosan kitűzte a rövidebb távú oktatáspolitikai feladatokat is. Ez utóbbiak végrehajtásán munkálkodunk a határozat óta eltelt két és fél év alatt — nem csekély eredményekkel, csökkentettük a tanulók túlterhelését, javítottunk általában a nevelés, különösen a világnézeti nevelés feltételein, sokat tettünk az iskolai élet demokratizmusának fejlesztéséért, a diákönkormányzati tevékenység bővítéséért. A középtávú feladatok körében erőteljesen dolgozunk valamennyi iskolafok és iskolatípus tantervi korszerűsítésén. Nagyobb távlatú munkáink sorában említem a köznevelés fejlesztését szolgáló tudományos kutatók — az úgynevezett „6-os főirány” — megtervezését és összehangolását. A közelmúltban zárult XI. pártkongresszus — mind az előzetes dokumentumokban, mind a Központi Bizottság beszámolójában — lényegében nyugtázta a közoktatás munkásainak eredményeit és erőfeszítéseit. — Úgy érthetjük-e, hogy a XI. kongresszus jóváhagyta a közoktatás szocialista korszerűsítésének érdekében végzett eddigi munkát? — Feltétlenül, de a kongresszus ennél sokkal többet mond, éppen ezért jelentőségének méltatásánál itt nem állhatunk meg. Elsősorban arra utalok, hogy a XI. kongresszus — hasonlóan az előzőekhez — igazi „munkakongresszus” volt: értékelt, elemzett, bírált; a szocializmus belső és nemzetközi fejlődésének széles háttere előtt világította meg társadalmunk előrehaladásának minden fontos feltételét, így az oktatás helyzetét és perspektíváit is. A nagy társadalmi összefüggések optikája, a társadalom, a párt összpontosított figyelme ezúttal is felszínre hozta a közoktatási rendszerünk alapkérdéseit, amelyek egyben a továbbhaladás fő területét is jelzik: az egyenlő tanulási esélyek feltételeinek megteremtését, a világnézeti és erkölcsi nevelés erősítését, az általános iskolai oktatás és a szakmunkásképzés fejlesztését, tartalmának és formájának korszerűsítését — hogy csak a legfontosabbakat említsem. Külön szót érdemelnek a kongresszus dokumentumaiból és a felszólalók részéről azok a gondolatok, javaslatok, amelyek a pedagógusok társadalmi megbecsülésével, képzésük, továbbképzésük színvonalának további emelésével foglalkoztak. — Az MSZMP XI. kongresszusa történelmi jelentőségű okmányt fogadott el, a párt programnyilatkozatát. Mit jelent ez a dokumentum a magyar oktatásügy számára? — A programnyilatkozat pártunk történelmi feladatainak szintézise, a fejlett szocialista társadalom megteremtésének nagy távlatú munkaterve. Hiba lenne most kiragadni a dokumentum oktatásügyi vonatkozásait, hiszen — könnyű belátni — a programnyilatkozat egésze érinti az oktatás-nevelés perspektíváit. Hadd említsek egy példát a dokumentum II. fejezetéből: „A felnőtt nemzedék minden tagja, a családok, az érintett intézmények azzal a felelősségtudattal törődjenek az ifjúság nevelésével, hogy munkájukkal és példájukkal a jövőt alakítják. Ugyanakkor növelni kell az ifjúsággal szemben támasztott követelményeket is, hangsúlyozva kötelességeit és felelősségét önmagáért és a szocialista társadalom jövőjéért” De idézhetnék a Központi Bizottság beszámolójából is, amely szerint: „A szocialista társadalom növekvő igényeinek megfelelően — 15—20 éven belül — általánossá kell tenni a felnövekvő nemzedék középfokú iskolázottságát.” Mi más ez, mint oktatáspolitikai feladat? Természetesen a programnyilatkozat külön pontban is megfogalmazza az oktatási rendszer továbbfejlesztését közvetlenül érintő feladatokat, így például a szociális különbségek hatásának megszüntetését a fiatalok életpályájának alakulásában, az oktatás és a nevelés egységének erősítését, a feltételek kiegyenlítését az alsófokú oktatásban, és így tovább. A programnyilatkozat oktatási vonatkozásai, mint részfeladatok logikusan következnek az 1972-ben meghatározott korszerűsítési feladatokból. Mint egész, a párt programnyilatkozata nekünk elsősorban a távlatokat mutatja meg, amiért munkálkodunk: a fejlett szocialista társadalom képét látjuk benne, amelynek építőit, részeseit — a szocialista embert — nekünk kell tovább oktatnunk, képeznünk nevelnünk. Mindenesetre minisztériumunk — együtt a pedagógusokkal — tanulmányozza a XI. kongresszus összes dokumentumát, és ennek alapján jelöljük ki a magyar oktatás fejlesztésének következő lépéseit — fejezte be nyilatkozatát dr. Polinszky Károly. (MTI A közoktatás feladatai a pártkongresszus után Beszélgetés úr. Polinszky Károly oktatási miniszterrel Arcok a színházból Csernák Árpád Sikeres találkozó Tegnap befejeződött az országos diáknapok szegedi rendezvénysorozata, az Országos Diák Képző- és Iparművészeti Kiállítás és szakmai tanácskozás. Nagy sikere van az ország középiskoláinak és ipari szakmunkásképző intézeteinek képzőművész diákjai által készített alkotásoknak, iparművészeti tárgyaknak, népművészeti munkáknak, rajzoknak, festményeknek, szobroknak. A kiemelt arany oklevéllel jutalmazott alkotások a szegedi Bartók Béla Művelődési Központban ezen a héten még megtekinthetők. A kiállításhoz szakmai tanácskozás is kapcsolódott. Kedden délután ifjúsági fórumot rendeztek az alkotó fiatalok részvételével. A fórumon párt-, állami és ifjúsági vezetők, valamint alkotó művészek válaszoltak a fiatalok művészetpolitikai, ideológiai, esztétikai és szakmai kérdéseire. A háromnapos program elősegítette, hogy az ország különböző részén élő tehetséges fiatalok találkozzanak egymással. A fiatalok ellátogattak a JATE KISZ- klubjába, tegnap pedig Hódmezővásárhelyre és Mártélyra kirándultak. Megtekintették a Jubileumi Dél-alföldi Tárlatot és a pályázati kiállítást, megismerkedtek a mártélyi művészteleppel, az ifjúsági képzőművész táborral és a jellegzetes alföldi tájjal. A háromnapos szegedi seregszemle egy nagyszerű kezdeményezés első állomása volt. Ezután kétévenként Szegeden találkoznak a képző- és iparművészettel alkotó módon foglalkozó fiatalok. Az országos kiállítás egy részlete: szegedi diákok festményei és kerámiái (Fotó: Somogyi Károlyné) Pér Endre Álom és való (KISREGÉNY) — Apukának mik voltak a nevelési elvei? Az öreg fürkészve nézett Valikéra. Számolni akar vele, talán az ő szemére veti Saci halálát? — Minket se nevelt az apám, anyám. Nőttünk. Az apámra nem is emlékszem. Csak tudom róla, hogyan halt meg. Erős ember volt, azt hiszem, Saci tőle örökölte az erejét. Mindenáron ki akart tűnni. Mindenben a „leg” akart lenni. Ez lett a veszte. Fogadásból két hatalmas zsákot vett a két vállára, és a padlás ajtajába állított létra egyik szélén egyensúlyozva igyekezett fölfelé. Az egyik zsák megbillent a vállán, mire ő teljes nekifeszüléssel visszarántotta azt a vállára. A zsákokat fö'vitte ugyan a mdlásra szakszerével lett on-’a felárom van múlva me°''a' bele csavarodott meg" így mondták a’ kor. ötéves voltam akkor Az anyám meg ... hamarosan férjhez ment. Ő férjhez ment, én pedig szolgálni mentem. Hatéves gyerekre már sok mindent rá lehet bízni. — Saci is etette a csirkéket, tömte a kacsákat az iskola mellett. — Igen, én iskoláztatni akartam. Esze volt hozzá. — Sacinak szíve is volt. Saci az élet művésze volt, nem is tudom, kire hasonlíthatott. Az öregember lehajtott fővel mondogatott valamit magában, majd elővett az aktatáskájából (mindig aktatáskával járt, hajadonfővel) egy Tomikának való öltönyt. Bársonyból készült, a zakó fazonja és kezelője között. — Még Laci kezdte el tavaly. Gondolom, elfelejthette én is véletlenül akadtam rá a rongyos zsákba“1- Kár ’e-me s-‘p pondo’tam maríqpa’-'o'' .Ár oef * * ,J'1S + Valika fölkapta a „kötöttem rá” kifejezésre a fejét . Parasztnak készültem én is, akár az apám. De ő erős, izmos férfi volt, én pedig csenevész. Három osztályt úgy-ahogy elvégeztem, írni-olvasni úgy-ahogy megtanultam, nem folyékonyan, hiszen iskolába azért nem rendszeresen jártam, csak úgy hébe-hóba, ahogy elengedtek a gazdáim. Fiatalember voltam már, a paraszti munka meg nagyon kifárasztott. Mikor aztán katonának álltam be, bezupáltam. Akkor már feleségem is volt, meg egy lányom. Valika ki-kiment a gyerekhez. Tomika önfeledten gombfocizott Andrissal. — Szeretnék Tominak mindent megadni, hogy korszerű, művelt ember váljék belőle. Saci mellett tudom, nem lett volna nehéz ezt elérni. Ezért akarom a rendszeres élethez szoktatni. Saci mellett ezt az egyet nem tudtam megvalósítani. Saci ugyan mindig mondta, amikor kórházban volt: „Menj haza a gyerekhez, vele legyél, hozzám csak minden héten egyszer gyere be”. De hát én minden délelőtt beszaladtam hozzá a kórházba, megengedték az irodában, mivel este ledolgoztam a mur.k^:J*met\Csakhogy To*vij[ r—rx vir14'*n ^r•»amat ő maga is rvűgös lett, magának követelt, én pedig ettől még idegesebb lettem. — Igen, nem könnyű szülőnek lenni. Én magam se tudtam jó szülő lenni. Tudod, nagy kincs az értelem. De rosszul használva — zsarnok is tud lenni. Laci nagyon könnyen tanult. Sose kellett neki segíteni. Nem is tudtam volna, hiszen én magam is állandó tanulással voltam elfoglalva. Elmesélem neked, hogyan tanultam én. — Igen, apuka, csak lefektetem Tomikát. — Valika kiment a szobából, és nem jött vissza, csak 8 óra körül. Akkor aztán Andris, is bejött a szobába, elbúcsúzott az öregtől, megcsókolta Valikét, majd fölmutatta a fényképet. — Találtam egyet rólatok! Tomika a kisszobában, rácsos kis ágyában feküdt, vagy jobban mondva, feküdnie kellett volna. A kisszoba ajtajában állt, majd Andris elköszöntével kirohant az előszobába, még egyszer átölelte nagybátyját és gyors léptekkel rohant vissza szobájába. — Saci nagyon értékelt engem, és tisztelte a szüleit. — kezdte el a heszgetést -nósával :smó* 'ZaMVa — Semmi Mattel«* nem volt benne csak értetlenség. Tudom, fölfogta ő ésszel, hogy az anyja úrilány úri életvitellel, én pedig paraszt vagyok, egy ösztönember, nagyakaratú, és még mit tudom én mi nem. Mikor elérkezik az a tizenöt, tizenhat év, a szülő nem tud mit kezdeni azzal az emberrel, aki ismeretlen, a léte hozzáköti, a tudata pedig elidegeníti. Én sehogy nem voltam a szüleimmel. Tizenöt éves koromban már a magam ura voltam, illetve mások cselédje, ezért aztán mintegy magam erejének éreztem, amikor húszéves koromban katonáéknál tisztes iskolába küldtek. Hát, a többieknél nem jelentett problémát az írás-olvasás, én is le tudtam írni a nevemet, de valószerűtlennek tűnik ma már, hogy egyetlen könyvet húszéves koromig nem olvastam. A tisztes iskolán a többiek jegyzeteltek. Én nem. Mivel azonban mindenáron el akartam végezni ezt az iskolát, nagyon odafigyeltem az előadóra, és a hallás utáni tanulást olyan tökélyre emeltem, hogy a vizsgákon szinte szóról szóra el tudtam mondani az előadó magyarázatát. Persze jegyzetet is be kellett mutatni, de csak egy-két előadó kérte ezt számrn, ilyenkor pokróc alatt körmöltem lassan, szótagokra .A szavakat — Apuka elmondta ezt már Lacinak? — Nem, soha nem mondtam. Neked is csak azért mondom, mivel öregségemben, tudod — lehet, hogy ezt én is Sáritól tanultam —, beprogramozom magam. Így aztán időt kell találnom munkára, egészségügyi sétára, na meg a múltam boncolgatására is. Hát azért eljöttem hozzátok, tudjatok rólam valamit. Egyre többet foglalkoztat Saci vaslogikával elkészített szociográfiája a múltról. Na és látod, mennyire szétesek már... 20-ban lettem őrmester. „Ezerkilencszázhúszban, apa!” — mondaná Saci. Mikor föltűzték galléromra az őrmesteri rangot, úgy mentem hazafelé az utcákon, mintha lebegnék. Soha ehhez hasonló boldogságot nem éreztem. És amikor Laci bebizonyította nekem, hogy a Horthyrendszer a magyarok millióit nyomta el, és hát tulajdonképpen mi volt az én boldogságom, minek örültem, hogy fizetett lakás lehettem?! Az éjjel döbbentem erre rá. Csak azért jöttem el most, hogy megmondjam: ma már nagyon szégyellem magam miatta ... — Nincs ezen mit szégyellni, apuka... Ki akart valahogy törni a nyomorúságból. — Igen, én is ezzel nyugtatgatom magam meg, hogy gh-s voltam. Senkinek, személy szerint, rosszat nem tettem. Ember maradtam ... (Folytatjuk.) ------------------------------ A színpadon a VI. Henrik előadásakor a gonosz Richard szerepében két embert ölt meg. Előadás után hazament, felesége azzal fogadta, hogy egy légy van a konyhában, fogja meg. Ő, a gyilkos Richárd nem bírta elpusztítani a legyet. Csernák Árpád, a Szegedi Nemzeti Színház fiatal művésze arról beszél, mennyire más színpadon az ember, mint a magánéletében. Csendes, zárkózott embernek ismerik, csak a család, a közvetlen baráti kör, tudja róla, nevetni, vidám lenni is tud, humora is van. — Az idei évadban két jelentős, nagy sikerű darab egy-egy szerepének birtokosa. Hogyan vélekedik hivatásáról, munkájáról? — A színpadon az ember önmagát elpusztítja, s maga helyett egy másik embert szül — mondja. — Ezt a nehéz feladatot csak az vállalhatja, aki saját magával tisztában van, megtalálta egyéniségét. Tökéletességet sem a színpadon, sem az életben nem lehet elérni, de szüntelenül harcolni kell érte. A két mű — amelyben emlékezetesen keltette életre a szerepeket Csernák Árpád — a VI. Henrik és Az anya. — Mi előzte meg az említett alakításokat? — Talán ott kezdeném, hogy 1966-ban kaptam kezembe a diplomát Budapesten, a Színművészeti Főiskolán. Debrecenbe kerültem. A minden szempontból új helyzet — idegen város, idegen emberek, friss diploma — először késztette arra, hogy önmagával szembenézzen. Elkezdődött egy rendkívül szigorú útkeresés. Szegedre jött, majd Békéscsabán ismerhették meg nevét. Újra Szeged, már családdal együtt, Hódmezővásárhelyen lakik, felesége, Gera Katalin szobrászművész szintén a színháznál dolgozik. Naponta együtt járnak Vásárhelyről Szegedre, s vissza Vásárhelyre, ahol két kisfiú várja őket nap mint nap. — A két fiam életem legnagyobb eseménye — mosolyog Csernák Árpád. — Sokat tanulok tőlük, amit aztán a munkámban hasznosítok. Hogy mit lehet egy gyerektől tanulni? Játékos kedvet, őszinteséget, belső tisztaságot — mindezeket csak a gyerektársadalomtól kaphatja meg az ember. Amikor jó szerepekről kérdezem, konkrétan nem nevez meg egyet sem. Általánosságban beszél nagy feladatokról, álmokról, amelyekkel a mának szeretne szólni évezredek tapasztalataival. Úgy véli, a jó és gonosz emberek típusát a színésznek egyformán jól,értően kell megformálni, miközben a nézőtéren ülőket a színpadon lezajló eseménynek részesévé varázsolja. HONTI KATALIN PÉNTEK, ms. ÁPRILIS IS.