Csongrád Megyei Hírlap, 1979. október (24. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-26 / 253. szám

HÍREK múzeumi tudományos ülésszak Legújabb kutatási eredményeikről számolnak be a me­gye múzeumainak tudományos munkatársai Szegeden, a múzeumi és műemléki hónap záróprogramjaként október 29-én, hétfőn, és 30-án, kedden. , A Móra Ferenc Múzeum dísztermében sorra kerülő tu­dományos ülésszak első napján, hétfőn délután 4 órától, II előadás hangzik el. Dr. Horváth Ferenc: A somogyvár— vínkovci kultúra Ada-csoportja a Dél-Alföldön; B. Nagy Katalin: Székkutasi fülkesírok; Kürti Béla: Honfoglalás téri és szarmata temető a szeged—csongrádi úton; Vörös Gabriella: Szarmata sírok a szeged—csongrádi úton; Tímár Péter: A középkori templomok kutatásának jelenlegi hely­zete; Nagy Ádám: Csongrád megyei numizmatikai lelőhe­lyek; dr. Juhász Antal: A szegedi városi földek haszonbér­lői az 1350—70-es években; dr. Tóth Ferenc: Makói paraszt­­ház tíz ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban; Rózsa Gábor: Egy elfelejtett tiszai mérnök, Huszár Mátyás munkássága; Bakonyi Tibor: Lechner-rajzritkaságok Szegeden; Felföldi László: A Csongrád megyei néprajzi filmezés. Az ülésszak kedden délután, ugyancsak 11, régészeti, néprajzi, művészettörténeti, gazdaság- és társadalomtörté­neti és természetvédelmi tudományos beszámolóval folyta­tódik. v SETIAUK­ UJUHu­l PÁRIZSBAN. A Reuve de Droit Contemporain nem­­zettközi jogi folyóirat szer­­teesztőbizottsági ülésére Pá­rizsba utazott dr. Antalffy György egyetemi­­ tanár,­ a JATE rektora. A rendezvé­nyen ezúttal emlékeznek meg a Demokratikus Jogá­szok Nemzetközi Szövetsége tsctudományos folyóirata 25 éves jubileumáról is. • ÖTMILLIOMODIK. Pén­teken gördült le a Szovjet­unió egyik legismertebb üze­me, a Volgai Autógyár fu­tószalagjáról az ötmilliomo­dik Zsiguli. A népszerű szov­jet gépkocsi ötmilliomodik példánya az alapmodell, az 1200 köbcentiméteres hen­gerűrtartalmú legújabb pél­dánya volt, s elkészítésében a munkaversenyben legjobb helyezést elért brigádok, munkások vehettek részt. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság október 20-án, kedden Budapesten rendezi a lottó juta­lomsorsolását. A húzáson a 43. játékhét szelvényeire 1302 tárgy­­nyeremény — főny­ereményként egy Lada 1290-as típusú személy­­gépkocsi — jut; az előfizetéses lottószelvények között külön egy 1660-as Lada-t is kisorsolnak. Az igazgatóság elkészítette a lottósorsolások jövő havi menet­rendjét. Eszerint november 2-án Hevesben, 9-én Devecserben, 16- án Jászladányban húzzák a lot­tó esedékes heti nyerőszámait. A hónap utolsó két lottósorsolá­­sát október 23-án és 30-án Buda­pesten tartják a televízió Hargi­ta stúdiójában, ahonnan helyszí­ni közvetítés számol be az ese­ményről. Ő ELMARAD. A vásárhe­lyi Németh László könyv­tár közli: a november 29- re, hétfőre hirdetett Csurka Istvánnal tartandó író-olvasó találkozó a színészek elfog­laltsága miatt elmarad. Az előadást későbbi időpont­ban tartják meg. # TIT-TANFOLYAMOK. Az érdeklődök számára a TIT vásárhelyi városi szer­vezete makramé- és kézi­­munka-tanfolyamot indít. Jelentkezni október 30-án, kedden délután 4 és 6 óra között lehet a Petőfi ut­cai általános iskolában. Ítélethozatal • GYORSÍTVA Őrizetbevétel mellett indított a makói rendőrkapitányság bünte­tőeljárást Köblös Pál 31 éves helybeli (Kossuth u. 2.) lakos el­len. A férfi a közelmúltban itta­san a helyi Kálvin utcai orvosi rendelőintézet előtt botránkoz­­tatta meg a járókelőket azzal, hogy szemetes tartályokat borít­­gatott fel. Továbbhaladva az ut­cán megütött egy férfit, aki­ gyermekét tolta kocsiban. Ez­után egy arra járó gyermeket vert meg. A közelben tartózko­dók avatkoztak be, illetve a gyermek segítségére sietve, vé­get vetettek az­ utcai randalíro­­zásnak. A városi bíróság gyorsí­tott eljárással tárgyalva az ügyet. Köblös Pált 6 hónap bör­tönre ítélte, de a büntetés letöl­tését 2 év próbaidőre felfüggesz­tette LOTTÓNYEREMÉNYEK Kedden: jutalomsorsolás A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 43. já­tékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a­­nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvé­nye 13 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 134 330 forint; 3 találata 5735 fogadónak volt, nyereményük egyenként 619 fo­rint; a 2 találatos szelvények száma 171631 darab, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jel­legűek. * A világtakaré­kossá­gi nap ün­nepségsorozatá­nak keretében az idén Szatymazon, a művelődési ház­ban rendezte meg a­­ Kereskedelmi, Pénzügyi és Ven­déglátóipari Dol­gozók Szakszerve­zetének megyei bi­zottsága és a Fo­gyasztási Szövet­kezetek megyei Szövetsége a ta­karékszövetkeze­tek szocialista BRIGÁDVETÉLKEDŐ brigádjainak ve­télkedőjét. A részt vevő ti­zenhárom szocia­lista brigád 3-3 tagja a XI. párt­­kongresszus hatá­rozatai, a felsza­badulás óta eltelt történelmünk, a szövetkezeti tör­vény, a magyar irodalom és a szakmai előírá­sok ismereteiből válaszolt a kapott kérdésekre. A legjobb ered­ményt a szatymazi Dobó Katalin szo­cialista brigád — Matula Jánosné, Kispéter Mihály­­né és Tóth End­­réné —, a má­sodik helyezést a k­iskundorozsmai Május 1., a har­madikat a szék­kutasi Anna Frank szocialista brigád érte el Vala­mennyi részt ve­vő brigád okle­velet, a helyezet­tek vásárlási utal­ványt kaptak. Csak három napig OKTÓBER 30-ÁN, 31-ÉN ÉS NOVEMBER 1-ÉN FELEMELT ÁRON felvásárlási akció az Oka­­fis ékszerkereskedelmi VÁLLALAT 118. SZÁMÚ BOLTJÁBAN (Szeged, Lenin kmt. 40.), fővárosi becsüs jelenlétében. Arany- és ezüsttárgyaiért, ékszereiért, tört aranyért és ezüstért, briliánsért a legkedvezőbb napi árat fizetjük. Az arany- és ezüsttárgyakat nemcsak készpénzért, hanem bizományba is átvesszük. NE FELEDJE: * boltjában, október 30-án, 31-én a Szeged, és november 1-én az a Lenin krt 40. ­ A mai műsor Birkótárs?: Területi serdülő kötöttfogási bajnokság, szeged, Vasútforgal­­mi tornaterme, 19-Kosárlabda, NB II, n­ki HVSE—Kis­kun­­fél egy Isííyi Vasas, Vásárhely, Kossuth Zs. Szakósépiskola tor­naterme (Tóalj u. 1.), 10.30. Középiskolás Gólya Kupa. Lá­nyok: Szentes, Horváth Mihály Gimnázium tornaterme, 9 órá­tól. Sakk, II. osztályú csapatbajnokság: Szegedi VSE—Bp. Utasellátó, MÁV Nagyállomás, 9.00. Labdarúgás: NB II, Középcsoport: SZEOL AK—Váci Híradás, Tisza-parti stadion, 13.30,­ Szentkút I. Megyei I. osztály; SZVSE— Kistelei?, 10.30 (Szolnok megyei jv.), Sándorfalva—Kiskundorozs­­ma, 13.30, Molnár, Makói SVSE —Sz. DÉLÉP SC, 13.30 (Békés megyei jv.), H. Porcelán—Szen­tesi Vízmű, 13.30, Börcsök, Mártély—Sz. KSZV SE, 13.30, Veres, Mindszent—Csongrád, 13.30, Jármai dr., Szentesi Ki­nizsi—Apátfalva, 13.30, Sípos. Előmérkőzést mindenütt az if­júsági csapatok játszanak. Megyei II. osztály: Nagymá­gocs—Deszk, 13.30, Szécsi B., Bordány—Szegvár, 13.30, Köböl, Csanádpalota—Fábiánsebestyén, 13.30, Lengyel, Tápé—Mórahalom, 13.30, Nyerges, Földeák—Tisza­i­­­ KSK, 13.30, Paczali, Pitvaros —Ferencszálas, 13.30, Vízhányó, Székkutas—Csanytelek, 13.30, Száraz Előmérkőzést minde­nütt az ifjúsági csapatok játsza­nak. Országos ifjúsági bajnokság: Szegedi Dózsa—HMSE, 10.30, Chmilovski. Országos serdül­őba­jnokság: Szegedi Dózsa—HMSE, 9.00, (Szegedi jv.). NB-s tartal­ékbajnokság: Sz. ,DÉLÉP SC—Bes. TASK, 9.30, Mihály J., HMSE—Szarvasi Fő­­iskola-Spartacus, 10.00. Árok, Megyei III. osztály. Északi csoport: Mindszent II.—Tömör­kény, Szentesi Vízmű n.—De­re­kegyház, Árpádhalom—Nagy­tőke, Szegvár II.—H­ FSK. Kez­dési idő: 13.30. Szabadnapos: Eperjes Déli csoport: Maros­lele—Óföldeák. 13.30 (vásárhelyi jv.), Anádfalva II.—Magyarcsa­­nád, 13 30. Zsótér. Királyi páros —Ambrózfalva. 1­3.30 (vásár­­h­elyi IV.), Makói SVSE T­.— Kiszombor, JO­’O. Molnár. Sza­badna­pos: Szikáncs. Utánpótlás a magyar kerékpáros­­sportnak A Központi Sportiskola kerékpáros-szakosztályának után­­pótláskeretében ötven-hatvan gyerek sportol. A kis kerék­­párosok heti három alkalommal Baranyec András vezeté­sével edzenek, a Népstadion „Millenáris”-pályáján. (Fotó: MTI—KS) Válasz sok mindenre i­emenen este, amikor az osztrák játék­­vezető, Fahnler lefújta a számunkra oly kínosan végződött 90 percet, talán vala­mennyien úgy álltunk fel a készülék elől, s az a lelkes szurkológárda is úgy távo­zott a Népstadionból, hogy ez a mérkőzés megpecsételte a magyar labdarúgó-váloga­tott eddigi szereplését. Dr. Lakat Károly szövetségi kapitány, no meg a szövetség vezetői is, azzal a szándékkal szervezték meg az Egyesült Államok elleni találkozót, hogy jó lehetőség kínálkozik majd arra, hogy az olimpiai válogatottunk előtt álló nehéz feladatokra minél jobb gárdát sike­rüljön összekovácsolni. Választ kerestek több kérdőjelre a fontos wroclawi olimpiai selejtezőmérkőzés előtt. A szakemberek megkapták a választ... Most is fény derült — mint az eddigiek során majdnem mindig —, hogy labdarú­góink fizikai felkészültsége elmarad még az olyan országokétól is, amelyeket nem jegyeznek az úgynevezett „futballnemze­­tek” között. Végre rá kellene ébredniük a kluboknak, hogy szinte valamennyi játé­kosnál baj van a gyorsasággal, a gyorsasá­gi állóképességgel, a ruganyossággal, s nem utolsósorban a helyzetfelismeréssel, s a kombi­natív játékra való készséggel. Szin­te valamennyi labdarúgóklubnál hiányos­ságként lehet említeni a tervszerű csa­patjátékot. Amíg a követelményrendszer érvényben volt, valamennyi élvonalbeli csapat „fazonját” a sok mozgás jellemez­te. De, sajnos, elképzelés nélküli futkosás lett belőle. Hogy pénteken milyen taktika szerint „küzdött” a nemzeti tizenegyünk, arra nehéz lenne most választ adni. Az el­ső félidőben a mieink támadtak többet, de ez nem jelentett mezőnyfölényt mivel az akciók lassúak és körülményesek voltak. Talán egy érettebb csapat észrevette volna, vagy egy helyes taktikai utasítás rávezet­hette volna a csatárainkat, hogy a szélső­ket többet kell foglalkoztatni. Ezzel szét tudták volna húzni a középre tömörülő vé­dőfalat. Erre 90 perc nem volt elég. Lab­darúgóink középütt erőltettek mindent, s a szórványos támadások a tizenhatos körül el is haltak. Szünet után pedig mintha az öltözőben nem kaptak volna újabb tanácsot úgy ját­szott nemzeti tizenegyünk. Egyre kínosabb lett a helyzet és a hangulat, s amikor Pó­­czik „kisiskolás” módra az égbe vágta a büntetőt, a kicsiny, de lelkes szurkológár­da tehetetlenségében már nem tudott más biztatót mondani, mint: „Szép volt, fiúk.” Bizonyára, hamarosan megjelenik a ma­gyar labdarúgó-szakvezetés értékelője is, amelyből a mentségek sem fognak hiá­nyozni. Valószínű, hogy elsősorban arra fognak hivatkozni, hogy a diósgyőriekre épülő válogatottunkból most öten hiányoz­tak. Ez igaz. S az is, hogy a DVTK az egyetlen csapatunk, amely még tartja ma­gát a nemzetközi hadszíntéren. De a ma­gyar válogatott problémáját a vasgyáriak — egyedül — nem fogják és nem is tudják megoldani. A ma még fellelhető hibákat a többi tizenhét NB I-es csapatnak, s a hat­van NB II-es gárdának kell megoldani, mégpedig lelkiismeretesebb, szakszerűbb munkával. SÜLI JÓZSEF Olimpia '80 Moszkvában 300 étterem, kávéház és étkezde áll majd a látogatók rendelkezésére az olimpián. A berendezések ki­vitelezésében nemcsak az orosz, a baltikumi és egyéb szovjet köztársaságok belső­­építészei, hanem más szocia­lista országok szakemberei is közreműködnek. Az ét­termekben a legkülönbözőbb specialitásokat szolgálják fel, az ínyencek felkereshetik az olyan jól ismert moszkvai éttermeket, mint a Práffa, a Varsó, a Berlin, a Szófia, a Budapest, a Bukarest, a Belgrád és a Havanna Res­taurant. Trabant­, Wartburg* FŐTENGELYEK.­­MOTOROK írásban garantált FELÚJÍTÁSA Főtengelyek cserébe kaphatók! Sz. Nagy István, Makó, Szeged­ u. 25. RÖVIDEK Asztalitenisz-bajnokságot rendez a Makó városi úttö­rőelnökség október 29-én, a községek kisdobosainak és úttörőinek Csanádpalotán, a makói pajtásoknak pedig a Bartók Béla ének-zene tago­zatos általános iskolában. Sakkversenyt rendez a Ma­kó városi úttörőelnökség no­vember 5-én a város és vá­ros környéki községek út­törőinek részvételével a vá­rosi pártbizottság székházá­ban. • A Testnevelési Főiskola a tanári szak nappali tagozat­ra jelentkezők részére no­vember 3-án, szombaton „nyílt napot” tart. A „nyílt napon” a felvételi vizsga anyagáról tartanak bemu­tatót és tájékoztatót a főis­kola hall­’atói. Az érdeklő­dők 8 óra is az Aulában (I. emelet) gyülekezzenek. M^sryel TIT o lr»M?ir,íp6-bíU.1r -■»'»zrVgA" 0?. fold’d) 8. Szikáncs 9 114 12-15 3 9. Királyhegyes 5-14 9-19 1 Serdülő ( korcsoport f1. forduló) 1. Kiszombor 6 4 11 18-­­ 9 2. MSVSE I. 6 4 - 2 36- 19 8 3. ASK I. 5 3 - 2 1S- 6 6 4. Ferencszámád 5 113 9-19 3 5. Pitvaros 6 1-5 9-4­ 2 MAR­CI CSOPOFT 1. Kiszombor 5 4 1 - 11- 3 9 2. Magyarcsanád 5 3 11 12- 7 7 3. Marcsidé 5 3 - 2 12- 3 6 4. AmbrÓ2falva 6 14 1 7-7 6 5. ASK n. 5 3-2 10-15 6 6. MSVSE IL 6 2 1 3 18-20 5 7. Óföldeák 5 2 12 13-15 5 Labdarúgó NB II Bajnoki forduló a számok tükrében A labdarúgó NB I II. fordulójában megyénk há­rom csapata közül kettő — HMSE, Szegedi Dózsa —ide­genben, a SZEOL AK pedig otthonában küzd a bajnoki pontokért. A HMSE ezúttal Mező­túrra, a 12. helyezett Szabó L. SE otthonába látogat. A vásárhelyiek 7. bajnoki mér­kőzése következik a mező­túri honvédcsapat ellen. Ed­digi mérlegük éppen ötven­százalékos, a lejátszott hat találkozón 2 döntetlen mel­lett 2-2 vásárhelyi és me­zőtúri győzelem született A HMSE legnagyobb sikerét éppen legutóbbi összecsapá­suk alkalmával aratta. Az 1979. március 11-i találko­zón ugyanis bravúros ven­déggyőzelem született, (Sza­bó L.­SE—HMSE 0-1.). A mai találkozón Bozik Miklós vezető­edző a követ­kező csapatot küldi pályá­ra: Bugyik — Kántor, Lan­­csa, Magyar, Olasz — Antal, Feleki, Pethő (Zielbauer) —* Stark (Török) Bálint de. Nagy L. A vasárnapi mérkőzés tel­jesen nyíltnak ígérkezik, a vásárhelyi piros-kék gárda az elmúlt hetek biztató for­mája alapján ezúttal is pon­tot szerezhet idegenben. A SZEOL AK a Váci Hír­adás együttesét fogadja a Ti­sza-parti stadionban. Har­madik bajnoki mérkőzésük következik, az előző kettőn döntetlen eredmények szü­lettek (1-1 és 0-0). A szege­di kék-feketék fővárosi pont­szerzésük után ezúttal már győzelemre készülnek. Ez a véleménye Kovács József vezető­edzőnek is, aki a következő keretből je­löli ki a kezdő 11-et. Nagy, Ujhelyi, Hevesi, Kozma III., Nahóczky, Forgács, V. Tóth, Polyvás, Petró, Hágelmann E., Repka, Kozma II., Kunszt, Hegedűs és Jemei. A Szegedi Dózsa — múlt heti biztos győzelme után — mai mérkőzését Budapesten, az Építők SC ellen játssza. Sorrendben 12. bajnoki mér­kőzésük következik, az ed­digi 11 találkozó 5 Dózsa­­sikert, 4 Énítók-gy­őzelmet, illetve két döntetlent ho­zott. Első összecsapásuk al­kalmával — 1970 tavaszán — igazi szenzáció született. A fővárosi együttes jogelődje, az akkoriban újonc Köz­építők 4-0 arányú, kiütéses győzelmet aratott Szegeden! A Dózsa három évvel ké­sőbb, az 1973—74. évi NB II-ben törlesztett valamit ezért a kudarcáért (5-0). Leg­utóbbi fővárosi találkozójuk pedig — ez év tavaszán — gól nélküli döntetlennel vég­ződött. Dr. Reményit László ve­zetésével a következők ké­szülnek a mai pontszerzésre: Tóth, Rozsán Ződi, Bíró, Em­ődi dr., Naey, Szabó, La­dányi, Pipitz, Csömör, Fü­rs­ik, Kim, Szamosszegi és Kanász. VITOS GYÖRGY CSONGRÁD MEGYEI HÍRLAP Az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának tagja Főszerkesztő- BACZ LAJOS Főszerkesztő-helyettes- NAGY PAZ Szerkesztőség: Szeged Tanácsköztársaság útja II.. SMS Telefon: 12-633 főszerkesztő: 12-823 éjszakai ügyeleti telefon 12-422. Telex: 082 282 Városi szerkesztőségek: Hódmezővásárhely Tanácsház fszt IS 6800 Telefon: tl-905 ta 11-919 Makó Felszabadulás útja 3 6909 Telefon 44 Szemes Kossuth tér 4 6600 Telefon «1# Csongrád Felszabadulás útja 2-4 4640 Telefon «* A lap megjelenik hétfő kivételével mindennap Kiadja a Csongrád megyei t.arkiad' wiasat Felelős kiad-* SOI Ar» Kiadóhivatal Si^eed r,-: --v­­r-ipfrr- A .a: Elefi?ethe»r ntrl is a kézbesítőim-'-.. F ' - ' . negyedévre 4) F-. ee r ■ , r A lapot a Szegedi Nyomas ^észltL Szeged Bajcsy-Zsilinszky u 58 673fi reletor ,2­ 422 Nyomdaigazgató oouO JOZSEf Indexszám 35 052 ISSN 9133—0101.

Next