Csongrád Megyei Hírlap, 1980. december (25. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-09 / 288. szám

A szülő választ — Kettes arcsozat Az iskolának is kincs A Sgiépesett szak — Játsszuk el azt a Bachot szépen, éneklően, tudod, ahogyan a múltkor megbeszéltük! Düledeznek az ujjaid. Nem kell kapaszkodni, de szép határozottan próbálj billenteni! — Tunyoghy Józsefné első osztályos növendékét oktatja a vásárhelyi zeneiskola egyik zongoratermében. Néhány méterrel távolabb, egy folyosó végi párnázott ajtó mögött Fejes Katalin tanszakvezető most éppen a B tagozatos Vadon Andreával foglalkozik. A kislány a tavaszi kiskőrösi versenyre készül, ahol három megye növendékei szerepelnek majd, ezúttal a Bartók-évforduló jegyében. — A közepét elsietted, a vége sokkal jobban tetszett. No, eljátsszuk a Kabajevszkijt is? — kérdezi a jó képességű és szemmel láthatóan nagy kedvvel muzsikáló gyerektől a tanárnő. Óvodástól fennetlig Még mindig „divat" a zongora. Az Állami Zeneiskola félezer növendékéből mintegy 200-an választják ezt a hangszert Ez tehát a legnépesebb tanszak. Az esetek többségében nem a gyermek választ, hanem a szülő. Mert van otthon zongora, mert ő is ezt tanulta. Gyakori, hogy a nagymama pianínót vásárol az unokáknak. A hangszer továbbra is népszerű, s az sem elhanyagolható szempont, hogy talán eredményhez, sikerélményhez is a leggyorsabban a zongorán jut a kezdő. — Óvodástól felnőttig járnak hozzánk növendékek — tájékoztat Szalai Györgyné igazgató. — A hatodik osztály elvégzése után négy továbbképződés következik, s ha ezen túl jut valaki, felvételizhet szakközépiskolába. Amennyiben képességei megfelelőek, a főiskoláig is eljuthat. Általában kevés a továbbképzés. Főként azok vállalják, akik zenei, illetve zenével kapcsolatos pályára akarnak menni. A fiatalabb korosztályból ezek a gyerekek az úgynevezett B tagozatosak. Ők a heti 60 perc helyett 3. osztálytól 80 percet töltenek el hetenként az iskolai zongoraórákon.A legfiatalabbak, az óvodások a „dalos-játék” elnevezésű foglalkozásokon ismerkednek — életkori sajátosságaiknak megfelelő szinten — a zenével. Itt és az úgynevezett előképzős csoportokban (kétszer 15 perc hetenként) nyílik lehetőség a pedagógusoknak a válogatásra, a gyerekek és szülők számára pedig a választásra, melyik hangszer a legszimpatikusabb. Ami a zongoraoktatást illeti, megyei viszonylatban is jók a személyi és tárgyi feltételeink. Tíz pedagógus oktat ezen a hangszeren, tanuló- és koncertzongoráink egyaránt megfelelőek, menynyiségileg és minőségileg is. A célunk természetesen nem művészképzés. Zeneszerető, zeneértő embereket akarunk nevelni... Reserl 6-kor gyakorol . - A cél rokonszenves, és megnyugtató, hogy dologi feltételek hiánya sem akadályozza a megvalósítást. Mint az oktatás általában, úgy a zongoratanítás is küszködik azért nehézségekkel. Ezekről a gondokról mondja el véleményét Kovács Pálné tanár, aki három éven át megyei szakfelügyelőként is alaposan megismerhette mindazokat az általánosan érvényes tényeket, melyek hátrányosan befolyásolhatják a munkát . A jövőben a társadalom sokat vár a művészetet oktatóktól. Jó dolog ez, s egyben nagy felelősséget ró ránk. Az elvárás és ennek a munkának a megbecsülése, segítése azonban nincs teljesen szinkronban egymással. Nyilvánvaló, hogy a tehetséges gyerekkel hálásabb, könnyebb dolgozni. Azaz csak lenne. Mert az ügyes, okos gyerek isten tudja, hányfelé jár — a délutánra foglalt. Nem ritka, hogy reggel 6 órakor gyakorol (panelházak!), máskor nem jut rá ideje. Ma, aki zenét tanul, kettős áldozatot vállal. Akkor is, ha nem szerepel a sűrűn, nem nyer versenyeket. Az iskolai szakkörökért dicséret jár, pedig ott nem kell vizsgázni. Vajon miért nem ismeri el az úttörőmozgalom a zenetanulást is, hiszen értékében az is jelent annyit, mint bármelyik művészeti szakkör? Lehangoló lenne az is — tér át egy szakmai problémára —, ha állandósulna egy pillanatnál (?) jelenség. Az, hogy a közepes tanár jobban boldogul az életben. Akad, aki ellavíroz nyugdíjig úgy, hogy szinte észre sem veszik, de békén hagyják. A kísérletező, bemutatókat tartó nevelőtípus, ha egyszer valamiért véletlenül kihagy egy alkalmat, megróják érte... A nem vekker ? Az Intézmény folyosóján akaratlanul fültanúja lettem egy gyerekbeszélgetésnek. A két kislány 8—9 éves lehet . A múltkor elkéstem óráról. Tanárnéni telefonált az iskolába, és megkérte a napközis tanárnénit, figyelmeztessen, mert én elfelejtek elindulni. A napközis tanárnéni most azt üzente velem (!) a zongoratanár néninek, hogy ő nem vekker, ilyet nem vállal. Hogy mondjam ezt meg? — Gyakoriak az ilyen „vekker-ügyek”? — Szerencsére nem — mondja az igazgatónő —, általában jó a kapcsolatunk az általános iskolákkal. Az utóbbi időben pedig különösen sokat javult. Nagyon ritka már a váltakozó tanítás, s így kevés greek jár hozzánk délelőtt órára. A tehetséges, hangszeren jól játszó tanuló az általános iskolának is kincs, műsoros rendezvényeikhez nagy segítség. * Négykezesversenynek, az utóbbi években két megyei zongoraversenynek és számos „házi” rendezvénynek volt színhelye a vásárhelyi intézmény. Szinte évente akad egy-egy tehetség, aki elindul a pályán, és országos, sőt nemzetközi koncerttermekben is fel-fellépnek az egykori tanítványok közül a legjobbak. Az iskolában folyó színvonalas, munkát mégsem ezek a „piros betűs” események fémjelzik leginkább, hanem a művészetkedvelő ifjúság növekvő tábora. Azok, akik zongorán vagy bármely más hangszeren itt ízlelgették, ismerték és szerették meg a zenét... KIRÁLYHEGYI OTTILIA JELENLEGI növénytermesztésünk intenzív szakaszának egyik fontos jellemzője a műtrágyák nagymértékű használata. Műtrágyák nélkül nem érhettük volna el a jelenlegi nagy termésátlagokat. Mégis, most, amikor a növényi tápanyagok mintegy 80 százalékát műtrágyában adjuk, a szerves trágyák hasznosítása talán még nagyobb jelentőségű, mint bármikor korábban volt. A szerves trágyák, elsősorban az istállótrágya használatát a műtrágyák hatásfokának jobb érvényesülése követeli meg. Műtrágyával csak nitrogént, foszfort, káliumot, s még néhány egyéb elemet viszünk a talajba. Az istállótrágyában viszont megtalálható minden, a növények számára nélkülözhetetlen elem. Az egyoldalú NPK- trágyázással a talajban levő növényi tápelemek aránya megváltozik. A növények táplálkozása szempontjából viszont lényeges, hogy a különféle tápelemek megfelelő arányban, hozzáférhető állapotban legyenek a talajban. Rendszeres istállótrágyával elkerülhető, hogy valamely fontos elem, különösen az ún. mikroelemek hiányozzanak a talajból. Mindenképpen célszerű a kétféle trágyát együtt alkalmazni mindenütt, ahol csak mód van rá. A jól kezelt trágyák tonnánkénti értéke — műtrágyaárakon számolva — 200 forintnál is több lehet. Sajnos, sok helyen előfordul az is, hogy a trágya beltartalmi értéke — a hanyag kezelés miatt — kevesebb, mint az elszámolóár. Arra intenek ezek a vizsgálatok, hogy érdemes jobban, gondosabban kezelni az istállótrágyát, úgy, hogy ne menjen kárba értékes tápanyagtartalma. Annál is inkább szükség van erre, mert a rosszul kezelt trágya rendszerint a környezetet is szennyezi, s különösen a felszíni és a talajvíz szennyezése okoz nem egy helyütt közegészségügyi problémákat. Jól ismert azonban, hogy az istállótrágya nemcsak tápanyagtartalma miatt hasznos melléktermék. Igen kedvezően hat a talaj fizikai állapotára, s így vízgazdálkodási tulajdonságaira. Különösen az ún. „szélsőséges” talajokon. A tömött agyagtalajokat lazábbá, porhanyóbbá teszi, s így ezek a csapadékot könnyebben befogadják. Könnyebben is művelhetők. A kevés szerves anyagot tartalmazó homoktalajok víztartó képessége javul a rendszeres szervestrágyázás hatására. AZ IDŐJÁRÁS az idén sok helyütt hátráltatta a szerves trágyázási terv teljesítését is. Nagy szükség van tehát a lemaradás pótlására. Az üzemek egy részében az igényekhez képest viszont kevés a szervestrágya-szóró, összefogással azonban ezen is lehet segíteni. A szerves trágyákat szinte bármely növény alá adhatjuk. S ha az időjárás miatt több gazdaságnak módosítani kellett a vetéstervet, a szervestrágyázás terve sem tekinthető változhatatlannak. Egy a lényeg: minden arra alkalmas szerves trágyát érdemes összegyűjteni, és mielőbb a talajba juttatni. DH. ÁBRAHÁM LAJOS, MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központ is termőtalaj ereje rné bácsi Ernő bácsi egyedül él. Régi svádájú, de nem keménykötésű, így szokta meg. Az öreg fát sem lehet átültetni. „Begyöpösödött” gondolkodású? Természetesen a maga módján nem. Rákóczi és „Kossuth apánk” nagy tisztelője. Róluk is „ő”-ző nyelvjárásunk zamatával emlékezik. Megelevenítő erővel. Mintha maga is ott lett volna a város Piacterén, amikor elhangzott Kossuth felrázó szózata. Századunk első felét már élte. Látta a szegények sorsát. Maga viszont tehetős volt A fáma szerint a földjét és a hozzávalókat örökölte. Nem harácsolta. A vásárhelyi szokásokat, az eltűnt betyárvilágot felemlegeti. Különösen a nagyhuncut, pörgebajszos Farkas Jancsit, akit személyesen ismert. Gyermekkorában. De a szoknyapecér és kártyaspiller Póka László alkapitányról sem feledkezik meg. (Ez a kiváló bűnfelderítő hozta fényre — többek közt! — a hírhedt „szerecsikás” ügyet. A Jágar Mari-féle sorozatos arzénes mérgezést később Póka is bűnbeesett, mert sikkasztott. Főbelőtte magát! — a cikkíró megjegyzése.) Ernő bácsi minden mozdulata, értelmes beszéde akkurátus. Tiszteletet adó. Ha „fiam öcsémmel” ért szót, akkor is. A városban egyedül ő visel még kispörgésű kalapot, hozzá módizott mandlit és csizmát, még a rekkenésben is. Az utcán megmustrálják, utána fordulnak. Lányok, menyecskék és a férfinép egyaránt. — Már lapunk is felfigyelt a hajdanból fentmaradt egyéniségére. Mondom, komótosan ballag. Mielőtt fellép;ső-*ne a tiszti klubba, ujjaival megigazgatja hameabajszát. Először a ruhatárba megy, hogy neves kalapját a fogason hagyja, így tartja a magyar ember illendősége. Majd asztalhoz ballag. Leül, csöndesen vár, nézgelődik. Megszokásból. Mindig csak egy tányér levest rendel. Második fogást soha. Csak egy tányér meleg levest! Magunk szerint is olyast, amiben „vedd ki” is van. Otthon akad még szalonna a kamerában. Befőtt isi, amit a felesége tett el gondosan. Még életében. A levest nyugodtan kanalazza. A nyolcvan körüliek nyugalmával. Különös személyét ott is megnézik. Kiki a saját szellemi felkészültségének megfelelően. A pillantások, tekintetek egy dologban megegyezőek. Az öregségnek kijáró tiszteletben. 1z pedig előaprózva pénzét, fizet. Aztán elköszön a szép, szőke felszolgáló hölgytől. Az öreg’ után megyek és a tükrös folyosón megszólítom. A vásárhelyi nyelvjárás fölséges zamatával: — Mögvót’ az ebédelés, Ernő bátyám? — Mög ám! Tudja, itt úgy főznek, akar az anyjukom. Annak idejbe. Akkor még élt szegényfeje. — válaszolja. — Oszt’ fiam öcsém, ha meg nem sértem, miféle szögrül-végrül üsmer? — Samu Jóska révén. A tanító Samu Jóska!... Egy oskolába’ vetegetnénk a tudományt Szóval, ’ kenyeres cimbora!... Osztán, amikor az édesanyját temettük, Ernő bátyám is ott vót’. A végtisztességbe’. No, látásból üsmeröm már előbbrül... Látom, hogy zamatolja szavaimat. Talán még az is megfordulhatott tapasztalatos fejemben, netán egy indáról sarjadtunk? Pedig én más fertályi vagyok! — Jön a válasza: — Tudja, no ezt csak a magam fejibül mondom, a botiaknak tisztelet jár! Legyön az akár ki .. Hanem, hallja, az a Jóska gyerek, igen nagyszívű! Régrül ismerem. Még francia keszkenős korából. — Akár a falat kenyér — mondom az őszinte választ. — Atyafiságos. De a finesz is megterem a portáján. Fáintosan! Nem ám rossz indulatból . . . Hanem egy-kettőre huszonöt esztendeje, hogy fölavandzsált! Rendőrködik. Na, persze csak önkénteskedve. A kormos lelkekkel nem árul egy gyékényen. De nem ám! — Úgy a’ hallja!... Látom mán, hogy fiam-öcsém nem szélkiáltósan beszél. Váratlanul átvált. Azt sejthette, ha már a tisztek házában vagyunk, nyilván én is hivatásoskodom. — Maga miféle rangba’ van? — Alhadnagy vónék’, de tartalékba’... Szóval a létra első fokáról. Erre ő nem hederít. Rögvest előléptet: — No hát, hadnagy uram, ez igen szép sarzsi! Ekkor viszont én vezetem a gondolatok folyását egy másik fertályra: — A múltkoriba’ olvastam az újságba Ernő bácsiról. — Oszt’, magának is tetszett? — Mér’ né? — Hallja, másoknak is. Nékem avégrül’, mer’ nem katymatoltak össze mindenfélét. Az igazat írták ipög rálam!... Még negyed órámdt cserélgetjük a szót. Azután elköszöntünk. Haa ballasott magányába. Amióta a felesége meghalt, egyedül él Ernő bácsi. VARSÁNYI péter KEDD, 1980. DECEMBER 9. Az eialéta és kifatama A vásárhelyi ember azt vallotta: „Amit csak lehet, meg kell anni utóljára!” A temetőkben sétálva látom, hogy a mondásigazabb, mint valaha... Ha egész évben nem is, de novemberben, decemberben kimegyünk a temetőbe. Mindnyájunkat ide szólít valaki. Az emlékidéző pillanatokban ■ megnletődön közelségbe kerülünk az elmúlással, amit egész életünkben magunkban hordozunk, és akarva-akaratlan találkozunk vele. Temetkezési szokásaink az idő múlásával változtak. Némileg veszítve a misztikumból, a temetés módja is alkalmazkodott a változáshoz. Bármilyen furcsán hangzik is, a temetési előkészületek és a temetés — egyfajta szolgáltatás. Ez a szolgáltatás jelen pillanatban nem egységes. A temetkezési terület az egyház tulajdona, a temetés, előkészítése és a szertartások egy részének lebonyoltása állami. E kettősség még bonyolultabbá teszi az amúgy is szövevényes eljárást. — A temetkezési vállalat a halottszállítástól a sírra eresztésig illetékes. A vállalat üzleteiben vásárolhatók meg a szertartáshoz szükséges kellékek, anyagok — mondja Diószegi Gyula, a vállalat igazgatója. — Tekintettel arra, hogy az ügyintézés, tehát az igazoló papírok beszerzése, sírhelyvásárlás az ügyfél dolga, így a szolgáltatás nem teljes. E tortúra nem a fájdalom enyhítése, hanem megnyújtása. Nem beszélve arról, hogy valami a’szeméremből nem foglalkozunk ezzel a témával, így az emberek nagyobb részének fogalma sincs az eljárási módokról. Az az igazság, hogy a temetkezési vállalat tevékenysége igen korlátozott Véleményem szerint ennél nehezebb szolgáltatás nincs. Sokkal humánusabb lenne az egységes eljárás, amellyel a temetkezési vállalatot felruháznák és szükség esetén a bejelentés alapján mindent elntézne. Semmivel nem jelentene többletköltséget. Tévedés az, miszerint egyegy temetés 10 ezer forintba is belekerül. Régen megszűnt a temetések osztályba sorolása. Tény azonban, hogy sok múlik a temettetőn. Természetesen, ha az általa kért és a tájékoztatóban feltüntetett kellékekből, anyagokból többet igényel, arányosan emelkedik a költség, de egy átlagos temetés nem kerülhet többe 3—4 ezer forintnál. Úgy tűnik azonban, napjainkban nem a szertartás lett gazdagabb, hanem a síremlékek lettek nagyobbak, hivalkodóbbak. Egyre-másra emelkednek az olyan építmények, amelyek nem az elhunyt iránti tiszteletet hivatottak hirdetni, hanem az élők anyagi helyzetét. Azt mondják, a temetők a kor ízlését tükrözik. Éppen ezért igen furcsán érzem magam és szomorúan látom, hogy a közízlés ilyen téren helytelen irányba tolódik. Ne tűnjék kegyeletsértésnek és nem is az, ha idézem Platon Törvények című munkájából az ide vonatkozó részt, miszerint: „...sírkövet pedig nem szabad nagyobbat csinálni, mint amekkorán elfér az elhunyt életének méltatása, ami ne legyen több négy hexameteres sornál”, vagy Démétrios i. e. 317- ben hozott tövényét, amely a temetkezések pazarlását bírság terhe alatt csökkentette és megtiltotta, hogy a sírdomb fölé bármi egyebet állítsanak, mint egy három könyöknyinél (kb. 1,3 méter) nem magasabb kis oszlopot, esetleg sima táblát . Nézegetem a terveket, fényképeket. Hazait, külföldit egyaránt Világos, fénnyel telt ravatalozó, amelyben nem feltétlenül a fekete dominál. Háttérben egyszerű, hant nélküli sírhelyek, parkszerű környezetben. összehasonlítom magamban Vásárhely temetőit Ami legelőször is szembetűnő, a rendezetlenség. Hiányoznak az alapvető követelmények. Ilyenek, mint: kerítés és élősövény, ha van, elég rossz karban. Az utak javarésze járhatatlan, kivéve az egykér főutat A bejáratoknál kifüggesztett tábla tájékoztatást ad mindenről, amit nem szabad csinálni. A sírhelyeket sokszor keresni kell, mert időközben átalakult a környezet. Látványnak sem éppen elfogadható a még használaton kívüli, vagy már nem használt területeken növő kukorica, és a legelésző állatok... — A temetők esztétikuma, sajnos, nem kielégítő. Szomorú, hogy a természetes anyagok, szinte teljesen kihalóban vannak — mondja az igazgató. Valóban, a legkülönfélébb anyagok, formák, a gazdagságban versenyző igyekezet megváltoztatta a harmóniát. Kós Károly így ír a régi temetőkről: „A tarkavirágos sírhalmokba tűzött fejfás temetők nem zord, félelmetes helyek, amelyeket az élők kerülnének, ellenkezőleg...” Naponta szóba kerül , a parkok létesítésének igénye. Holott, bár sok esetben távol esik, mégis közelünkben van. Csupán megoldást kellene találni, hogy kezelésük, fenntartásuk egységes legyen, illetve a lehetőségekhez mértem összehangolt. Vásárhelyen jelenleg 7 különböző helyen, 32 ezer 549 négyzetméter területű temető van. Tanácsi kezelésben 1935 négyzetméter. OCSOVSZKY LÁSZLÓ a Szalonbeképzés 1971—1975-ben a bulgáriai technikumokban 150 000 szakembert neveltek. E középfokú oktatási intézmények a következő tervinő szakban — 1970 180 előreláthatólag már 175 500 új szakembert adnak a népgazdaságnak.