Csongrád Megyei Hírlap, 1981. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-01 / 152. szám
az enyhülésért, a béke megérzéséért Leonyid Brezsnyev ás Willy Brandt megbeszélése MOSZKVA Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke kedden a Kremlben fogadta Willy Brandtot, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökét, a Szocialista Internacionálé elnökét. A baráti, konstruktív légkörű találkozón szovjet részről jelen volt Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, Szovjetunió külügyminisztere és Borisz Ponomarjov, a Politikai Bizottság póttagja, a KB titkára. Nyugatnémet részről részt vett a megbeszélésen Hans- Jürgen Wischnewski, az SPD elnökhelyettese. A találkozón mindkét fél nagy aggodalommal szólt a nemzetközi helyzet romlásáról, különös tekintettel a fegyverkezési hajsza fokozódására, a világ sok részén kialakult háborús tűzfészkekről, s a háborús veszély ezekkel kapcsolatos fokozódásáról Hangsúlyozták azt a meggyőződésüket, hogy a jelenlegi helyzetben mindent meg kell tenni az enyhülési politika folytatásáért, az enyhülésnek katonai területre történő kiterjesztéséért, a béke megőrzéséért és megszilárdításáért. Egyetértettek abban, hogy a vitás kérdések megoldásának egyetlen megbízható eszköze olyan tárgyalások folytatása, amelyeknek résztvevői valóban érdekeltek a kedvező eredmények elérésében, s készek e tárgyalásokat az egyenlőség és az egyenlő biztonság •Íveiből kiindulva folytatni Mindkét fél síkraszállt a SALT-tárgyalások folytatása és a madridi találkozó sikeres befejezése mellett. Hangsúlyozták, hogy senkinek sem szabad katonai fölény megszerzésére törekednie, s mindenkinek elő kell segítenie a katonai szembenállás szintjének csökkentését. Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta: a NATO militarista köreinek soha nem látott méretű fegyverkezési hajsza kibontakoztatására irányuló törekvése nem hozza meg számukra a katonai erőfölényt, viszont tovább nehezíti az amúgy is bonyolult nemzetközi helyzetet. Emlékeztetett arra, hogy az SZKP XXVI. kongresszusa átfogó, a nemzetközi légkör egészségesebbé tételét célzó programot hirdetett meg. Felhívta tárgyalópartnere figyelmét arra a békefelhívásra is, amelyet a Legfelsőbb Tanács legutóbbi ülésén intézett a világ népeihez és parlamentjeihez, s kifejtette a Szovjetunió álláspontját Észak-Európának atomfegyvermentes övezetté tételéről. Leszögezte, hogy a Szovjetunió továbbra is nagy figyelemmel vizsgál meg minden, más államoktól származó, s e kérdésekre vonatkozó konstruktív javaslatot. Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió az 1970- ben Moszkvában aláírt szerződés és más kétoldalú megállapodások alapján az NSZK-val folytatott hosszú távú és sokoldalú együttműködés megszilárdítására törekszik. Willy Brandt leszögezte: a nyugatnémet szociáldemokrata párt arra törekszik, hogy az NSZK aktívan elősegítse az enyhülést, a különböző államok, köztük a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kölcsönös megértés erősödését. Annak a véleményének adott hangot hogy Leonyid Brezsnyev a közelgő NSZK-beli látogatása és Schmidt kancellárral folytatandó tárgyalásai európai és világméretekben is elősegítik majd a pozitív tendenciák fejlődését. Timivér a szocialista gazdasági integráció komplex programja A KGST-ülésszak előtt SZÓFIA Csütörtökön, holnap délelőtt a szófiai nemzeti kultúrpalotában ünnepélyes keretek között nyílik meg a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXXV. ülésszaka. Az ülésszakon a tagállamok küldöttségeit a kormányfők vezetik; hazánk delegációjának vezetője Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke. A szovjet küldöttség vezetője Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke. A szófiai ülésszaknak különleges jelentőséget ad, hogy tízéves a szocialista gazdasági integráció komplex programja. Ez a program a hetvenes években jelentős segítséget nyújtott valamennyi tagország gazdasági fejlődésének meggyorsításához, korszerűsítéséhez, a szakosítás, a kooperáció elmélyítéséhez, a KGST szerepének további növekedéséhez a világgazdaságban. Közismert tény, hogy miközben a tanács tagállamainak lakossága csupán a világ népességének egytizede, ezek az országok ma már a világ ipari termelésének egyharmadát adják. Fejlődésük üteme a hetvenes években is meghaladta a világgazdaság fejlődésének átlagát A nemzeti jövedelem például 1971—1980 között a KGST-tagországokban együttvéve csaknem 70 százalékkal, az ipari termelés 90 százalékkal, a nemzetközi árucsere-forgalom volumene pedig mintegy négyszeresére növekedett. Ugyanakkor a világgazdaságban bekövetkezett változások még inkább megnövelik az együttműködés szerepét valamennnyi tagállam gazdasága számára. A szófiai ülésszaknak tehát, áttekintve a komplex program első tíz évének eredményeit, egyúttal meg kell jelölnie a gazdasági együttműködés továbbfejlesztésének fő vonalát a nyolcvanas évekre. Az ülésszak napirendjén ennek megfelelően szerepel majd a komplex program teljesítésének első tíz évéről szóló beszámoló. A végrehajtó bizottság beszámolót terjeszt elő a két ülésszak között végzett munkáról. A tanács megvitatja a tagállamok műszaki-tudományos együttműködésének helyzetét, feladatait és a tagállamok 1981—35. évre szóló tervkoordinációját. Az ülésszakon két- és többoldalú megállapodások aláírására is sor kerül. Az ülésszak keretében tartják meg a végrehajtó bizottság 100. ülését és ülést tart a tervezési együttműködési bizottság is. Manila kedden Manilában letette a hivatali esküt, és ezzel újabb hat évre a Fülöp-szigetek Köztársaság elnöke lett Ferdinánd Marcos, aki 1965. óta áll az ország élén. Marcos a június 16-i elnökválasztáson — amelyet az ellenzék bojkottált — a szavazatok 88 százalékával biztosította magának a győzelmet. A beiktatási ünnepségen 29 külföldi delegáció is részt vett, köztük George Bush amerikai alelnök és Szonoda Szunao japán külügyminiszter. Beszédében Marcos elnök sem jelentősebb döntéseket, sem új programot nem ismertetett. Azt hangsúlyozta, hogy legfontosabb feladatnak a nemzeti egység megszilárdítását tekinti. Manilái hivatalos körökben nagy megelégedettséggel fogadták George Bush jelenlétét, amelyet annak jeleként értékelnek, hogy a Reagan-kormányzat jóváhagyja Marcos politikáját. Az ellenzék köreiben viszont azt hangoztatták, hogy az amerikai alelnök részvétele és mindaz, amit az jelképez, súlyos aggodalomra ad okot. Marcos beiktatása . Szadat elnök észrevehető ingerültséggel és türelmetlenséggel kezeli újabban politikai ellenzékét. Amikor június közepén Kairó egyik külvárosi szegénynegyedében mohamedánok és keresztény koptok között véres összetűzések robbantak ki, nyomban „kommunista elemek felforgató tevékenységét" vélte felfedezni a minden bizonnyal vallási okokból keletkezett nyugtalanság mögött Az ideges és egyre élesebb hangnemű kirohanások oka nyilvánvaló: Egyiptomban egyre többen kifogásolják az Izraellel folytatott politikát, s Szadatot azzal vádolják, hogy eladta a palesztinok ügyét elárulta az arab érdekeket Való igaz, Kairó rendkívül lanyhán reagált az arab világban osztatlan felháborodást keltő izraeli bombatámadásra, amelynek célpontja a Bagdad melletti atomreaktor volt. S az is kétségtelen, hogy már huzamosabb ideje nőttön-nő az amerikaiak sugalmazására nyíltan Izrael-barát politikát folytató elnök ellenzéke. Júniusban két alkalommal is — legutóbb most, a hét elején — tanácskozott az egyip- Szadat ellenzéke zömi hazafias erők kongresszusa. Az eszmecseréken tisztázták a különböző csoportok álláspontját és meghatározták a kormány politikájával szembeni együttes fellépés teendőit. Már önmagában ez a körülmény is utal arra, hogy a korábban ellentétes nézeteket valló tömörülések között a közös teendő érdekében elmosódnak a határok. Kairóban úgy tudják, legutóbb a nemzeti koalíció néven létrejött ellenzéki csoport több neves, tekintélyes képviselője is részt vett a tanácskozáson, köztük az 1952-es forradalom utáni úgynevezett forradalmi tanács tagjai. Khaled Mohieddin, a parlamenti mandátumaitól megfosztott baloldali nemzeti haladó párt elnöke rámutatott: az arab szolidaritás lényege ma Szíria és a palesztin ellenállási mozgalom támogatása, Camp David elvetése. Ha létezik közös nevező az egyiptomi ellenzék különböző csoportosulásai között, ez a három tényező kétségkívül az. Szadat ellenfelei kezdettől fogva kalandorpolitikának minősítették az Izraellel kötött különalkut, amely Washington érdekében jött létre. Ugyanakkor szüntelenül ostorozzák Begin politikáját, amelyhez Szadat — közvetve és közvetlenül — segédkezet nyújt Éppen ezért nagy érdeklődéssel várják Kairóban az izraeli parlamenti választások végeredményét, amely választ ad arra, hogy ismét Begin jobboldali nacionalista Likud-tömbje vagy a négy éve ellenzékbe kényszerült, Simon Peresz vezette munkapárt Maarakh-lista diadalmaskodik-e. Ez utóbbitól Szadat ellenfelei azt várják, hogy talán realistább módon közelíti meg a Camp David-i különalkut, különösen a palesztin kérdést. Is meglehet, ebben az ügy■vben illúziókat táplál az egyiptomi ellenzék. Abban azonban nem, hogy észrevehetően szorosabbra kívánják fűzni kapcsolataikat, s a közös nevezőről kiindulva a jövőben határozottabban akarnak fellépni Anvar Szadat politikájéval szemben. GYAPAY DÉNES Budapest: Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke búcsúlátogatáson fogadta Juan Aitar Pietri-t, a Venezuelai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki végleg elutazott Budapestről. * Korom Mihály, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, kedden fogadta a HNF . OT meghívására hazánkban tartózkodó, a kubai forradalom védelmére alakult bizottságok (CDR) küldöttségét, amelyet Armando Acosta Cordeiro, a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának póttagja, a CDR főtitkára vezet. A megbeszélésen véleményt cseréltek, a szocialista építés tapasz- SOROKBAN talatairól és a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről. * Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára kedden fogadta Nguyen Van Linh-t, a Vietnami Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagját, aki üdülésen tartózkodik hazánkban. Gyenes Andrásnak, az országgyűlés külügyi bizottsága elnökének meghívására kedden Budapestre érkezett az NSZK szövetségi parlamenti Szabad Demokrata Párt (FDP) frakciójának küldöttsége. A delegációt Wolfgang Mischnick, a frakció elnöke, a párt elnökhelyettese vezeti. Luxembourg: A Közös Piac állam- és kormányfőinek luxembourgi csúcsértekezlete kedden végetért. A csúcsértekezlet résztvevői — többek között — véleménycserét folytattak a lengyelországi helyzetről. A Lengyelország által kért gazdasági segítség kérdését a pénzügyminiszterek tanácsa elé utalták. Továbbá — a korábbi brit indítványt „felmelegítve” — nemzetközi értekezletet javasolnak az úgynevezett afganisztáni kérdés rendezésére. Moszkva: Kedden Moszkvában, hivatalosan bejelentették, hogy a Szovjetunió és Nagy-Britannia között létrejött megállapodással összhangban Lord Carrington brit külügyminiszter július első napjaiban munkalátogatásra a Szovjetunióba érkezik. Cigarettajegy Gdanskban VARSÓ A gdanski vajdaságban — helyi döntés alapján — július elsejétől jegyre adják a cigarettát. A vajdasági tanács illetékeseinek határozata alapján cigarettajegyre jogosult minden 18 éven felüli személy, kivéve a terhes nőket és a szoptatós anyákat. Július hónapra a fejadag tizenkét csomag, függetlenül a cigaretta fajtájától. Lengyelországban hetek óta hiánycikk a cigaretta, így nem lehetetlen, hogy más vajdaságokban is jegyre árusítják majd. Üdvözlő táviratok Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban köszöntötte Erich Honeckert, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkárát, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnökévé; Lázár György, a Minisztertanács elnöke Willi Stophot, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnökévé, és Apró Antal az országgyűlés elnöke Horst Lindermannt, a Német Demokratikus Köztársaság népi kamarájának elnökévé történt újraválasztása alkalmából. (MTI) Az SZVSZ főtanácsának ülése Ma, szerdán kezdődik Budapesten a szakszervezeti világszövetség főtanácsának ülése, amely a jövő év februárjára tervezett szakszervezeti világkongresszust készíti elő. Ezt megelőzően ülést tart az SZVSZ irodája is. A tanácskozás résztvevői kedden regionális üléseken vitatták meg Európa, Latin-Amerika, Ázsia, Afrika és az arab országok dolgozóinak helyzetét, problémáit, a békéért, a leszerelésért, a szociális biztonságért, a munkanélküliség megszüntetéséért vívott harcaik eredményeit és feladatait. Az így összegzett tapasztalatokkal az SZVSZ főtanácsának munkáját segítik. Szövetkezeti lakások karbantartása, felújítása A tennivalókról tárgyalt a SZÖVOSZ elnöksége A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége kedden a szövetkezeti lakások kezelésével, üzemeltetésével, karbantartásával és felújításával kapcsolatos feladatokat vitatta meg. A téma megválasztását az indokolja, hogy évről évre növekszik a szervezett házkezelésbe vont lakások száma a szövetkezeti lakásoknak jelenleg már kétharmada tartozik ebbe a körbe. A lakóházfenntartás továbbfejlesztését az is indokolja, hogy a lakások 14 százaléka még 1965 előtt épült, és 46 százalékukat 1965—75. között adták át. A kezdési-üzemeltetési feladatokat — amint arra a SZÖVOSZ-elnökség ülésén rámutattak — a jövőben is célszerű a lakásépítő, fenntartó szövetkezetekre, illetve azok társulására bízni. De kooperációra is van lehetőség elsősorban az ingatlankezelő vállalattal, mégpedig a hibaelhárításban, illetve a gépészeti ügyelet közös fenntartásában. A SZÖVOSZ elnöksége rámutatott, hogy az elkövetkező években továbbra is célszerű a karbantartást, illetve a hibaelhárítást az üzemeltetőkre, illetve saját szervezeteikre,esetleg a kooperációs partnerekre bízni. A felújítások a jövőben is — az épületek tulajdonviszonyára való tekintet nélkül — a szakvállalatokra tartoznak majd, ezek ugyanis komplex módon látják el feladatukat." ’ A VI. ötéves terv időszakában a karbantartó szervezetek támogatására a szolgáltatás-fejlesztési alapból 35 millió forintot fordítanak. (MTI) Hz agrárértéküisít helyzete t a MEDOSZ elnöksége előtt A mezőgazdasági, az erdészeti és a vízügyi üzemekben tovább nőtt a szervezett értelmiségi dolgozók aránya, a korábbinál kezdeményezőbben és nagyobb felelősséggel vesznek részt a munkahelyi problémák megoldásában és a falusi környezet arculatának formálásában — állapította meg a MEDOSZ elnöksége keddi kibővített ülésén, amelyen az agrárértelmiség helyzetével foglalkozott. Az elmúlt időszakban sok tekintetben sikerült — legalábbis részben — orvosolni régebbi keletű gondjaikat Három év alatt 20—25 százalékkal nőtt a jövedelmük, és sokat javult lakáshelyzetük. Élhetnek a kedvezőtlen adottságú üzemekben állást vállalók támogatásával járó megkülönböztetett előnyökkel is, ami havonta 1000— 2000 forintos többletjövedelmet jelent. A gazdaságokban a korábbinál tevékenyebben vesznek részt a felső- és középszintű vezetők, irányítók a szocialista brigád- és újítómozgalomban is. Új jelenség többek között az is, hogy az újítások kidolgozására nagy számban jöttek létre fizikai és értelmiségi dolgozókból álló munkacsoportok, szerencsésen egyesítve a gyakorlati és az elméleti felkészültséget és tapasztalatokat. A vitában felvetődött, hogy kevés az üzemmérnök és a technikus, s emiatt gyakran a munkahelyi vezetők kénytelenek foglalkozni a közvetlen irányítás mindennapos, ügyes-bajos dolgaival. Többen helytelennek tartották azt is, hogy a nagy tapasztalattal rendelkező nyugdíjas értelmiségiek foglalkoztatása egyes adminisztratív intézkedések miatt nehézségekbe ütközik, holott munkájukra — éppen az előbbiek miatt is — egyes területeken ugyancsak nagy szükség lenne. Javaslat hangzott el arra is, hogy korszerűsíteni kellene a törzsgárdatagságra vonatkozó rendelkezéseket, amelyek esetenként túlságosan merevek és ráadásul indokolatlan különbségeket hoznak létre a vállalati és intézményi dolgozók között Leszállították egyes szekrénysorok árát A Bútorértékesítő Vállalat július 1-től húsz szekrénysor árát — átlagosan tíz százalékkal — véglegesen leszállította, így például az Ámorszekrénysor 18 000 forint helyett 16 000 forintba, a Renaszekrénysor 17 100 forint helyett 15 400 forintba, a Delfin-szekrénysor dohányzóasztallal 18 500 forint helyett 16 700 forintba kerül. Az árcsökkentésből a fogyasztók ez évben 18 millió forint megtakarítást érhetnek el. t«81. JuLitrs u.2 SZERDA.