Csongrád Megyei Hírlap, 1981. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-01 / 179. szám
Üdvizli távirat Kanadán a svájci nemzeti ünnep alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait dr. Kurt Furglernek, a Svájci Államszövetség elnökének, hazája nemzeti ünnepe alkalmából. Dr. Jürg Streutß, Svájc budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője pénteken fogadást adott hazája nemzeti ünnepe alkalmából. A fogadáson részt, vett Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter, Török István külkereskedelmi minisztériumi államtitkár, Szarka Károly külügyminiszter-helyettes, valamint a politikai, a társadalmi, a gazdasági és a kulturális élet számos képviselője. Ott volt a budapesti külképviseletek több vezetője és tagjai is. (MTI) ** Képviselők tálogatása Az országgyűlés honvédelmi bizottsága Pap Jánosnak, a bizottság elnökének vezetésével látogatást tett néphadseregünk honi légvédelmi csapatainál, ismerkedett egy magasabb egység és egy vadászrepülő-alakulat életével, tevékenységével, a katonák munkakörülményeivel, a korszerű harci technikával. Pap János elismerését fejezte ki a látottakért, a katonák mindennapos helytállásáért. "Olyan esemény színhelye szombattól az Atlantióceán északi térsége, amely szinte megtestesíti az amerikai külpolitika törekvéseit. Az Ocean Venture fedőnevű haditengerészeti szupergyakorlatról van szó. Szervezője nem a NATO, hanem a Pentagon és célja, jellege éppen az, hogy ebbe az akcióba — és hosszabb távon nyilván nemcsak ebbe az akcióba! — bevonjon jó néhány, az Atlanti Szövetséghez még vagy egyáltalán nem tartozó országot is. (A katonapolitikai hatósugárra jellemző, hogy a gyakorlathoz számos dél-amerikai ország egységei is csatlakoznak.) A koncepció világos, új amerikai kormányzat már nemegyszer hangoztatta, hogy „a Nyugat létérdekeit messze a NATO-határokon túl is meg kell védeni”. A globális szembenállásnak ez a mind kihívóbb hirdetése, amely a hidegháborús vádaskodások felelevenítésével minden társadalmi nyugtalanságban egyszerűen „Moszkva kezét" látja, közismerten még néhány NATO-országot is aggaszt. Mindazt, amit az Ocean Venture kül- és katonapolitikailag megtestesít, szavakba is foglalta Vaig külügyminiszter a szenátus hadügyi bizottsága előtt. „Az amerikai kormány — mondotta — megértette a nemzetközi kapcsolatok katonai oldalról való megközelítésének fontosságát. Ezt, sajnos — különösen a minden szalonképességi szempontot a katonai érdekek oltárán feláldozó Reagan-kabinet viszonylatában — jól tudjuk, mit jelent — elég Pakisztánra vagy éppen Salvadorig gondolnunk. Washingtonban mint most Haig újra megtette — szinte mást sem mondanak nemzetközi viszonylatban, mint azt. ..A katonai erő a sikeres külpolitika döntő feltétele.” Mind elmnek szerves része az az ugyancsak haigi kitétel, amely szerint a Közel-Keleten és másutt is az amerikai diplomácia fő feladata, hogy szembeszálljon a Szovjetunióval. Ez a maximális hangerőre csavart hisztériakeltés jogos aggodalommal tölti el azt a mostanában kevesebbet emlegetett, de azért létező „másik Amerikát”. Amerikai tursok a kormányzat lépései román drámai hangú levelben figyelmeztették Reagan elnököt a fegyverkezési hajza iszonyú veszélyeire és levelüket azzal a történelmi parancsnak is felfogható mondattal fejezik be, amely szerint „napjainkban már lehetetlen a régi kategóriákban gondolkodni". Az Ocean Venture fedő** névből a venture pontos szótári fordítása a következő: (kockázatos) vállalkozás. Az az alapállás, ami e gyakorlat mögött áll, politikailag is pontosan fedi a szótári tartalmat. Zárójel nélkül: HARMAT ENDRE Kockázatos vállalkozás EGYIK „idegenforgalmi attrakcióját" a természet szolgáltatja Leningrádnak. A sokat emlegetett „fehér éjszakák” kéthónapos nyári csúcsidőszakának a vége felé járunk, de így is este 10 órakor még magasan fenn volt a nap az égen. A mi alföldi számításhoz szokott „belső óránk” olyan délután 6 óra körüli „szubjektív időt” mutatott. Nekünk roppant érdekes volt, és szórakoztató, hogy még késő este, pontosabban kora éjszakai fél 12-kor is nappali fény derengett az utcákban, és nem is feküdtünk le egy alkalommal sem éjfél előtt. Mi ezt különösebb következmény nélkül megtehettük, de a tőzsgyökeres leningrádiaknak bizony fegyelmezetten nyugovóra kell térniük — tűző napfény közepette —, hogy másnap kora reggel ne boltfáradtan állítsanak be munkahelyükre. Gyalogszerre városnézésre indulni Leningrádban teljesen kilátástalan vállalkozás. Egyrészt a sugárutak hosszát átlagosan tíz kilométerben mérik, másrészt egy térnek, vagy háztömbnek a becserkészése önmagában is nagy teljesítmény. De az épületek többségében belül is annyit gyalogolhat az ember, mint idehaza egy erdei túra alkalmával. Például a „Vendégudvar” nevű áruház épületének hossza több mint egy kilométer és a Nyevszkij sugárútra néző homlokzata 230 méter. Hosszú tízperceken át kell gyalogolni, míg a vásárló az áruház egyik szegletéből a másik sarkába ér. És ez még csak a felső emelet. Ha földszinti elárusítóhelyekre is kíváncsi az ember, legjobb, ha a kiválasztott délelőtti órákat egybeveszi a délután jó részével. Mikor a festmények, műalkotások, szobrok megtekintése után kijöttünk az Ermitázsból — bár az épületcsoportnak csak egy kisebb részében bolyongtunk —, az idegenvezetőnk megjegyezte, hogy több mint négy kilométert tettünk meg a kiállítási termekben ... A NAPI, autóbusszal megtett kirándulások után ki lehetett próbálni a trolibuszt, a metrót, a helyérdekű vasutat, a villamost, de legtöbbször a taxit. Mind az öt tömegközlekedési eszköz, mégpedig a hallatlan olcsóságuk és népszerűségük miatt. Öt képekért, vagyis, alig valamivel több mint nyolcvan fillérért a város egyik végéből a másikba lehet utazni metrón, trolin, villamoson és így tovább. Hogy Leningrád kiterjedéséről némi fogalmunk legyen: a területe 800 négyzetkilométer és éppen ezért — szabályos méreteket elgondolva — a széle és a hossza egyaránt közel 23 kilométer. A taxit azért kedveltük, mert nem kellett a térképet, vagy más eligazító ábrákat bogarászni, csak bemondtuk utunk végcélját és átszállás, kérdezősködés, tumultus nélkül odaértünk. Útközben egyszerre bámultuk a várost, és azt, hogy a taxióra csak kétképekes léptékben ugrott, és amikor megtettünk olyan Vásárhely-Szeged közti távolságot, három vagy négy rubel körütt fizettünk érte a sofőrnek. A borravaló nem divat. Ráadásul rengeteg a taxi, a város akármelyik részén el lehet csípni belőlük egyet, és ahogyan észrevettük, nemcsak a magyar turisták kedvelték, hanem az idevalósiak is. A LEGHÍRESEBB, leglátványosabb és egyik legszebb „sétáló- és bevásárlóutca" a világszerte ismert Nyevszkij proszpekt. Az utca kifejezés csak véletlenül kerül ide, mert hatalmas sugárútról van szó, ahol szabadon áramolnak a gépjárművek. A közlekedési szabálytalanságot a rendőrök füttyszóval állítják meg. A vétkes félrehúzódik, vagy megáll a sugárút közepén, kiszáll a járművéből, majd jólnevelten odamegy a rendőrhöz. Egészen más ilyen szempontból a szokás, mint nálunk, bár a rendőrök azért itt is kezüket sapkájukhoz emelve köszönnek a kiszemelt páciensüknek. A járdán megpróbáltunk volna ide-oda bámészkodni, de nem lehetett. Jobbról balról elsodorja az embert a gyalogosok széles sorokban hömpölygő, sűrű áradata. Ha az általunk betekintett szakaszon nemjött velünk szembe tízezer ember, akkor egy sem! Behúzódtunk egy hídra, vagy egy parkba, és onnét figyeltük a hatalmas forgatagot. A fagylalton kívül, aznap a koncertek, beatzenekarok előadásainak jegyeiből adtak el legtöbbet. Kis asztalkán feküdt a plakát, rajta az előadások elmei, másik papíron a nézőtér beosztása, és amelyik sor már elkelt, azt ceruzával egyszerűen áthúzták. Szombat délután lévén, most a vendéglőkbe, éttermekbe, szórakozóhelyekre csak sorbanállás után lehetett bejutni, de olyanok is voltak, akik kiverekedtek. A mozik változatlanul közkedveltek — szinte mindig telt ház előtt peregnek a filmelőadások, ITT iS elért a bohózatba illő esemény — nem tudom miért, eddig minden külföldi városban megtörtént velem —, egymás után keltett is megkérdezték tőlem: merre van az ilyen vagy olyan utca, vagy Intézmény? Még született leningrádinak is gondolkoznia kell, azt hiszem, hogy helyes választ adjon, hiszen akkora a város. Minden komolyságomat összeszedve mind a kétszer diplomatikusan azt feleltem, hogy a legközelebbi sarkon érdeklődjenek, és akkor nem lesz semmi problémájuk. Ennek a „fordítottja” úgy történt, hogy az IBUSZ-csoportunk egyik tagja szabályszerűen eltévedt Leningrádban. Csak annyit mondott ismeretlen ismerősének, hogy Karélia-szálló, mire az rendkívül szívélyesen felült vele a metróra. Kiszálltak a Finn pályaudvarnál, és a hármas trolin is el akarta kísérni hazáig csoportunk tagját, mire az megmagyarázta, hogy innen már ő is megtalálja a szállót. Tapasztaltuk más esetben is, hogy a leningrádiak rendkívül szívélyesek és udvariasak, ha az idegenek eligazításáról van szó. MINDIG felkavaró és felejthetetlen érzés, amikor az ember „élőben" találkozik a történelemmel, így voltunk mi az Auróra cirkálóval, a Téli palotával. Fényképezőgépekkel és filmfelvevőkkel a kézben most a változatosság kedvéért körülálljuk Lenin életnagyságú szobrát a nevezetes Szmolnij előtt, amelynek épületében megalakult a világ első munkás-paraszt kormánya. A forradalom későbbi vívmányaként megtudjuk idegenvezetőnktől, Jelizaveta Szuharjevától, hogy Leningrádban 1928 óta nem emelték a lakbéreket. Az energia, a meleg víz, a fűtés díját a családtagok létszámához szabják. Egy, kétszoba összkomfortos lakás rezsije, havonta mindössze 14—15 rubel. Faházat még véletlenül is nehéz találni — a hagyományos orosz építkezés jeleként —, mert a második világháború éveiben és a németek kilencszáz napos blokádjának idején, a kegyetlenül hideg télben minden tüzelőanyagra szükség volt. A befagyott Ladoga tavon, az „Élet útján” kapott a város utánpótlást élelmiszerekből és hadifelszerelésekből. Amikor a németek bombázták ezt az útvonalat, sokan leltték halálukat a jeges hullámsírban. SZABÓ RÓBERT következik: TUDJÁK, HOGY MIT ÉR A BÉKE! Leningrádi mozaik (2.) Késő esti napsütés 2 L. Brezsnyev ás H. Ceausescu találkozása ! MOSZKVA Pénteken a Krímben Leonilid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke megbeszélést folytatott Nicolae Ceausescuval, az RKP főtitkárával, a Román Szocialista Köztársaság elnökével. A megbeszélések során jelentős figyelmet szentelt a szovjet—román együttműködés legfontosabb irányainak. Leonyid Brezsnyev és Nicoleau Ceausescu megvitatta a nemzetközi politikai élet legidőszerűbb kérdéseit is. Hangsúlyozták, hogy a helyzet jelenlegi kiéleződése a világban valamennyi kontinens minden országának érdekeit érinti. Tenni kell a nemzetközi helyzet romlása ellen, el kell érni a béke, az enyhülés, az együttműködés politikájénak, az államok közötti vitás kérdések békés úton történő rendezésének felújítását és folytatását. A NATO azon döntése, hogy újabb közép-hatótávolságú atomfegyvereket helyez el Európában a fegyverkezési hajsza további fokozását, eredményezi. Mindez súlyos teherként nehezedik a népek vállára, zavarja alkotó erőfeszítéseiket, a legégetőbb problémák megoldását. A Szovjetunió és Románia szilárd híve annak, hogy teljes mértékben és feltétel nélkül megvalósuljanak mindazok az elvek és megállapodások, amelyek a történelmi jelentőségű helsinki tanácskozáson jöttek létre. A felek kifejezik reményüket: a záróokmányt aláíró államok mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a madridi találkozó munkáinak felújításakor megállapodás jöjjön létre a résztvevő államok kapcsolatainak fejlesztéséről, az európai bizalomerősítő és leszerelési intézkedésekkel foglalkozó értekezlet összehívásáról, a Helsinkiben megkezdett folyamat továbbvitelének biztosításáról. A különböző társadalmi rendszerű országok számára gazdag és gyümölcsöző eredményeket hozhatnak a tudományos műszaki és más lehetőségek egyesítése az energetikai problémamegoldására. Ezzel összefüggésben a felek figyelmet fordítottak a szocialista országok ama javaslatának időszerűségére, amely összeurópai tanácskozás összehívását szorgalmazza energetikai kérdésekről, ahol áttekintenék a térség energetikai problémáit a közeli és távoli jövőre nézve. A Szovjetunió és Románia készek hozzájárulul egy Oven konferencia sikerének biztosításához. Leonyid Brezsnyev és Nicolae Ceausescu találkozóin baráti és nyílt légkörben folyt le. Olasz kereszténydemokraták tanácskozása fzOMA Éles belső ellentétek közepette Rómában pénteken délelőtt elkezdődött az Olasz Kereszténydemokrata Párt országos tanácsának (központi bizottságának) kétnaposaa tervezett ülése. A testületet többek között azért hívták össze, mert egy része követelte Piccoli főtitkár menesztését a párt éléről. Piccolit támadják mind jobbról, mind balról. Jobbról Fanfani és Donat-Cattin áramlata sürget tőle keményebb vezetést a baloldallal, különösen a szakszervezetekkel szemben. Balról Zaccagnini politikailag sápadt áramlata vitatja el Piccoli főtitkárságát. Szerintük nem hozta meg a remélt eredményt az OKP-val való konfrontáció, következésképpen vissza kellene térniük a „demokratikus szolidaritáshoz” (amelyre az OKP maga sem hajlandó többé), s feleleveníteni a mezői gondolatot. (Egyesek szerint More „idézése” inkább taktikájuk, mintsem komoly szándékuk.) Az országos tanács ülésének légkörére rányomja bélyegét, a P—2-ügy, amelybe belekeveredett a testületnek több tagja. Az országos tanács elnökének, Arnaldo Farianinak a P—2-ügy miatt kellett lemondania kormányával együtt. MADRID A Munda Obrero, a Spanyol KP hetilapja legutóbbi számában teljes terjedelemben közölte azt az üzenetet, amellyel az MSZMP Központi Bizottsága üdvözölte a Spanyol Kommunista Párt X. kongresszusát és annak résztvevőit. Az üdvözlet kifejezi a magyar kommunisták szolidaritását a spanyol kommunisták nehéz körülmények között folytatott áldozatos harcával, és újabb sikereket kíván országuk felemelkedéséért, a szocializmusért és a béke megvédéséért folytatott küzdelmükhöz. * A Spanyol Kommunista Párt X. kongresszusa pénteveken befejezte a szervezeti szabályzat tervezésének vitáját, majd zárt ülésen megválasztotta a vezető szerveket. Magyar fkrvSztet Híradás - Lengyelországból VARSó Pénteken folytatta munkáját a lengyel parlament. Csütörtökön késő estig tartott a vita — majd tegnap folytatódott — a tavalyi népgazdasági terv teljesítésének értékeléséről, az idei terv módosításáról, a kormány gazdasági stabilizációs és válságellenes programjáról, amely a legsürgetőbb gazdasági intézkedéseket tartalmazza, s célja a termelés hanyatlásának, az életszínvonal esésének megfékezése, az adósságok növekedésének lassítása. A parlament elfogadta az előterjesztést. Pénteken a szejm egyebek között a nyugdíjtörvény módosításáról, a vezető állami tisztségeket betöltők javadalmazásáról, a sajtó-, kiadói tevékenység és a szórakoztatóipar ellenőrzésével kapcsolatos törvénytervezetről tárgyalt. A szejm módosította a Minisztertanács összetételét is. * Lódzban asszonyok felvonulásával tetőzött csütörtökön a helyi „Szolidaritás” által szervezett négynapos akciósorozat. A lódzihoz hasonló meneteket szerveztek csütörtökön több más lengyel városban is. * WASHINGTON Az amerikai kongresszus újabb provokációs lépést tett, amely nyilvánvalóan a lengyelországi helyzet élezésére irányul, és a lengyel belügyekbe történő közvetlen beavatkozásnak tekinthető. A PAP lengyel hírügynökség washingtoni tudósítója pénteken az amerikai kongresszus képviselőházában elfogadott lengyel vonatkozású határozatról egyebek között megállapította: " A képviselőház határozata és bármiféle hasonló amerikai dokumentum nem szolgálja Lengyelország érdekeit, nem szolgálja a nemzetközi érintkezés könnyítését, és semmi köze Lengyelország és az Egyesült Államok népei közötti barátság hagyományaihoz. Ez a hidegháború visszaidézése. Szenegáli katonákat irányítottak Gambiába Dakar, London baráti kapcsolatokat kíván Gambiából érkező hírek fenntartani szomszédjával, szerint Szenegál katonai erő. A megbuktatott elnök két irányított a gambiai fő- pénteken kora hajnalban elváros, Bánius felé, ahol csatározott Londonból, hogy ctörtökön megdöntötték Daw mint mondotta — „megkezdt a Kairaba Jawara elnöke a lázadás leverését". A hatalmát. Az újonnan mégy londoni repülőtéren a szealakított forradalmi tanács negáli nagykövet közölte az rádión keresztül felszólította újságírókkal, Dawda szeméa szenegáli elnököt, hogy lyes telefonbeszélgetésben vonja vissza csapatait. A kérte a szenegáli elnököt, s felhívásban a forradalmi hogy küldjön fegyveres erőtanács bírálta Szenegált, két Gambiába. Szerinte a amiért beavatkozik Gambia két ország között tavaly okbelügyeibe, hozzátette tóber 31-én aláírt katonai ugyanakkor, hogy az új megállapodás megfelelő alagambiai vezetés továbbra is jól szolgál ehhez. SZOMBAT, 1981. AUGUSZTUS .