Csongrád Megyei Hírlap, 1982. április (39. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-08 / 82. szám

Versmondó munkásfiatalok RÉGI VÁGYA volt a sze­ged­i Juhász Gyula Művelő­dési Központnak munkásfia­talokból álló irodalmi szín­pad megalakítása. Csakhogy a dolog nem is olyan egy­szerű, mert a különböző munkahelyek­ különböző illőben dolgozó fiataljait igen nehéz csoportba verbu­válni, főleg akkor, ha nem csak szegediekről van szó. Amikor az egyik éppen rá­ér, a másik nem, és a me­gye más városaiból beutaz­ni arra az egy-két órára — bármennyire is lelkes az ember... Most azonban úgy tűnik, lassan a tervekből, a vá­gyakból valóság lesz. Köz­tudott, hogy ezekben a hó­napokban kerül sor a mun­kásfiatalok országos vers- és prózamondó versenyének al­sóbb szintű vetélkedőire, s a művelődési központ még az elején, a múlt év októberé­ben úgy határozott, szerve­zett formában, anyagiakat sem sajnálva segítségükre siet a verskedvelő fiatal munkásoknak. Felkérték a Szegedi­ Nemzeti Színház művészét, Vass Gábort, vál­lalja el a felkészítőket, lé­vén ő mégis csak szakem­ber. Nincs szó új kezdemé­nyezésről, ez az igazsághoz tartozik, hiszen korábban ugyancsak a színház mű­vészei látták el hasznos ta­nácsokkal a versmondó ver­senyekre készülőket. De ahogy ezek lezajlottak, a kis csapatok nem maradtak együtt, a folytatás elma­radt. Ezért döntött úgy a művelődési központ vezető­sége, hogy Vans Gábort na­gyobb feladatra kéri fel, megbízza azzal, hogy a kö­zeljövőben országos döntő­vel lezáruló versmondó ver­seny után is tartsa össze az intézményben a fiatalokat, majd bővítsék, szélesítsék tevékenységüket, hátha most sikerül a régi tervet meg­valósítani, létrehozni a me­gyei érdekeltségű irodalmi színpadot. JUHÁSZ IMREINÉ, a mű­velődési központ igazgatója elmondta: " A munkásfiataloknak szinte alig van lehetőségük arra, hogy megfelelő szak­mai irányítású művészeti közösségekben, amatőr cso­portokban áldozhassanak szenvedélyüknek, egyben gyarapíth­assák műveltségü­ket. Ezért is szeretné az in­tézmény számukra a lehe­tőséget biztosítani, vállalva a szervezőmunkát és az anyagi terheket is. Úgy gon­doljuk, hogy amennyiben va­lóban színvonalas munkát tud végezni a majdani iro­dalmi színpad, akkor a me­gye üzemeibe, gyáraiba is elmennek előadásokat, mű­sorokat bemutatni. Minden vállalat szívesebben fogad­ja azokat az amatőr cso­portokat, amelyekben saját dolgozója is aktív tag. S ha majd néhány év után már olyan szinten képes szere­pelni a színpad, hogy ön­magát eltartja, annak csak örülünk. TASS GÁBOR színművész maga is sokáig dolgozott amatőr csoportban, jól is­meri ennek a művészeti for­mának minden gyermekbe­tegségét. A tennivalók szak­mai részét sorolta beszélge­tésünkkor. A közeli cél az induláskor a versenyre va­ló felkészítés volt, de most már hosszabb távra ter­veznek. — Legnagyobb gond az — mondta —, hogy a dolgo­zó fiatalok körében a vers- és prózamondást illetően hiá­nyoznak az alapok. Ez ter­mészetes, hol tanulták vol­na meg? Aztán általános je­lenség a gátlásosság, még hivatásos előadóművésznek is izgalom közönség elé áll­ni amnhnffv anivatt a fia­talnak, aki korábban so­hasem próbálta. Ezeken a törvényszerű kezdeti nehéz­ségeken kell előbb túljut­nunk, hogy aztán már ko­molyabb feladatokat tűz­zünk magunk elé. Hogy iro­dalmi színpad leszünk-e? Nem tudom. Valójában nem is hagyományos értelembe vett irodalmi színpadot sze­retnék, inkább olyan mű­vészeti csoportot, természe­tesen amatőr kategóriában, amely közművelődési jelle­gű. Pontosabban az iroda­lom megszerettetése a cél, s próbálkoznánk minden­félével, ami ehhez tartozik. Például szereplésre alkal­mas kis előadásokat állí­tanánk össze, de nem len­nénk hűtlenek a költészet­hez sem. Számomra a leg­nagyobb meglepetés a dol­gozó fiatalok lelkesedése. Szentesről, Vásárhelyről is jönnék, változó létszám­ban, de nagy kedvvel és tervek­kel. Olyan kellemes bará­ti kapcsolat alakult ki a cso­port tagjai között, amely nagyszerűen segít például a már említett gátlások fel­oldásában. MEGYÉNKBEN nem gya­kori az ilyen kezdeménye­zés, művelődési központ ad lehetőséget munkásfiatalok­nak, szakember irányításá­val művészeti tevékenység végzésére, méghozzá megyei szinten. A szegedi intéz­mény eljutott a konkrét fel­adatokig, ősszel szeretnék megindítani a csoport mun­káját ebben az új formá­ban. Vállalják az ezzel járó kötelezettségeket, de számí­tanak a gyárak, üzemek ér­deklődésére, segítségére is. HONTI KATALIN 4 Kiadványok Diósszilágyi Sámuel emlékére Az elmúlt hónapban ün­nepelte Makó Diósszilágyi Sámuel tudós orvos születé­sének 100. évfordulóját. Eb­ből az alkalomból a makói múzeum adattára és a ma­kói múzeum forráskiadvá­nyai sorozatban olyan jelle­gű írások láttak napvilágot, amelyeknek Diósszvágyi Sá­muel a szerzője, és ily mó­don írásai ismét közönség elé kerülhettek. Könyvtör­­téneti kuriózumnak számít Orvosi intelmek című vé­kony kis kötete, amely 1940- ben jelent meg első ízben Makón. A kötet elé dr. Var­ga Dezső írt most új elő­szót, amelyben megjegyzi­­Nevezték litterátor főorvos­nak, Makó Kazinczy­jának, az írók orvosának, az orvo­sok írójának, kutatóelmének, a tudományokban járatos polyhisztornak, az irodalmi, művészeti és zenei élet me­cénásának József Attila atyai pártfogójának. A Makói szervezett mun­kátok Petőfi Dalkörének története szintén Dióeszvá­­gyi Sámuel munkája, kitű­nik, hogy a szerző kitűnő is­merője a makói munkásmű­velődésnek, és olyan részle­teket is tud a Makói szer­vezett munkások Petőfi Dal­körének történetéről, amely­nek mind ez ideig nem volt ▼olt írásbeli emléke. Ez a mostani írás forrásértékű munka és bizonyára jelentő­sen hozzájárul majd a jel­zett témakör tudományos elemzéséhez, tanulmányozá­séhoz. Vásárhelyi Kálmán emlékezete című írása az 1919-es proletárdiktatúra történetének egyik, ha nem is teljesen elfelejtett, de minden esetre keveset em­legetett hősi halottjára, Vá­sárhelyi Kálmánra irányít­ja a figyelmet, aki a tanács­­kormány megalakulása után a Vörös Hadsereg megszer­vezésén fáradozott „Mint az 1918—19-es forradalmi ese­ményekben benne élő szem­tanú, megkísérelem megírni Vásárhelyi Kálmán hadügyi népbiztos-megbízott 1919. áp­rilis 23-i mártiriumának történetét úgy, ahogy az még emlékemben él és aho­gyan az a még meglevő cse­­kélyszámú dokumentum fel­használásával rekonstruálha­tó. Szemtanúkra már nem igen hivatkozhatom; a még élő kevesek már nem sokra emlékeznek, hiszen a leg­többen nem is voltak szem­tanúi a tragikus események­nek, legfeljebb mások akko­ri elbeszéléséből emlékeznek még valamire, s a mindent megszépítő és megváltoztató időbeni messzeség is közre­játszik benne, hogy az ese­mények hű képe helyett el­torzult képet kapjon az ol­vasó. Tóth Ferenc, a makói Jó­zsef Attila Múzeum igazga­tója, Emlékezés Diósszilágyi Sámuelre címmel állít emlé­ket a jeles patriótának, nyo­mon követve a nép orvosá­nak útját, megemlítve Ju­h­ász Gyula, Móra Ferenc, József Attila, Rudnai Gyu­la, Tornyai János, Endre Béla, Diósszilágyi Sámuelhez fűződő baráti kapcsolatait, és szólva Móricz Zsigmond­ról, Németh Lászlóról, Ta­mási Áronról, akik szintén vendégei lehettek Makón. Tóth Ferenc értékes kis mo­nográfiája jelentős tanul­mány, amely bizonyára se­gítségére lesz majd a kuta­tóknak, most azonban méltó főhajtás az ünnepelt és meg­idézett Diósszilágyi Sámuel előtt. (polner) Tiszteletkor Elkészült és hamarosan a mozikba kerül egy szatirikus rövidfilm, amelyet Gárdos Péter rendezett és főszerep­lője Herczeg Z­solt, a Szege­di Nemzeti Színház művé­sze. A film címe: Tisztelet­kor. Filmjéről és konfe­­ran­szí­a- műsorv­ezetői mun­kájáról Herczeg Zsolt a kö­vetkezőket mondja: — Tulajdonképpen egy filmburleszk főszerepét ját­szom a Tiszteletkör-ben. Örülök hogy sok évi színé­szi és műsorvezető munkám után meghívtak a filmhez. Évekig a Szeged bárban is konferáltam, tizenöt műsort állítottam össze és vezettem. Most ezek a műsorok a Sze­ged­i Nagyaxuti az énermé­­ben folytatódnak és Dékány Lászlónak, a Csongrád me­gyei Vendéglátó Vállalat igazgatójának értő odafigye­lésével és támogatásával újabb kabaré bemutatására készülhetünk. A közönség szereti ezeket a műsorokat, magam is színes­ lélekkel dolgozom szervezésükért. Közben a megyét is járjuk a „Doktor úr, maga de jó­pofa” című műsorommal, majd hamarosan bemutatjuk Csak a nő című kabaré­műsorunkat is. A humor, a vidámság jegyében összeál­lított tréfák konferálása kedvemre való feladat. Gárdos Péter rendező beállítja Herczeg Zsoltot Száznégy koncert a megyében Az Országos Filharmónia hangversenytervéről Tegnap délelőtt Szegeden, a megyei tanács székházában műsortervtárgyalást tartott az Országos Filharmónia igazgatósága és szegedi ki­­rendeltsége, amelyen először kitüntetésátadásra került sor. Zeke László osztályvezető Szocialista Kultúráért kitün­tetést nyújtotta át Nógrádi Lászlónknak, a szegedi ki­­rendeltség vezetőjének eddi­gi munkája elismeréséül. Ezt követően az idei hangver­senyévad eredményeiről szá­molt be a kirendeltség veze­tője. Csongrád megyében ebben a hangversenyévadban 104 koncertet rendeztek: Szege­den 50, Hódmezővásárhelyen 13, Szentesen 13, Csongrádon 11, Makón 9, Kisteleken 4 és Mindszenten 4 alkalommal voltak koncertek. Igen je­lentős és örvendetes a szak­munkásképző intézetek ta­nulóinak érdeklődése a zenei események iránt, és ez a kö­vetkezetes szervezői munká­nak köszönhető. Sajnálatos viszont, hogy a középiskolá­sok, valamint az egyetemi és főiskolai hallgatók kevésbé érdeklődnek a jelentékeny hangversenyek iránt és ezen mielőbb változtatni kellene. A megoldás talán az lehetne, ha nem közös koncerteken vennének részt az iskolák, középiskolák, hanem „egy is­kola egy koncert” elv alap­ján szerveznének hangverse­nyeket. A jövő évi hangverseny­évad koncertjeinek időpont­ja még nem végleges, ám annyi már bizonyos, hogy hét nagyzenekari koncertre kerül sor Szegeden, többek között megrendezik W­itold Lutoslawski szerzői estjét és Szegeden vendégszerepel Vla­dimir Krajnyev és Viktoria Jagling szovjet zongora-, il­letve gordonkaművész. A­ karmesterek sorából kiemel­hető Pál Tamás, Medveczky Ádám, Fischer Iván, Kórodi András, Lukács Ervin. A kamarabérleti sorozat vendégművésze lesz többek között Vaclav Hude­sek (Csehszlovákia), Anton Dikov (Bulgária), Oleg Krisza (Szov­jetunió). A Szegedi Zeneba­rátok Kórusának debreceni vendégszereplését a Debre­ceni MÁV Szimfonikusok és a Gulyás-kórus viszonozza. És természetesen Kodály­­hangversenyekre is sor ke­rül, éppen az évforduló kap­csán. A szakmunkástanulók­nak, általános iskolásoknak a reneszánsz zenéjéből és a romantika mestereinek alko­tásából állítanak össze mű­sort, de nem hiányzik a hangversenyévad program­jából a népdal, a népzene és a néptánc sem. Pr. Z. Derű, fény és öröm Fekete János vásárhelyi keramikus alkotásaiból ki­állítás nyílt a csepeli Iskola Galériában néhány napja. A harminc-egynéhány cserép és faszobor, fa- és réz­domborítás csupán töre­déke eddigi munkásságának. Csempeképei, réz reliefjei óvodák udvarán, intézmé­nyek falán az országban sok­felé megtalálhatók. László Gyula művészettörténész a tárlat katalógusában így vall róla: „Fekete János a szó ne­mes értelmében vett kera­mikus­ agyaggal dolgozik, s annak minden lehetőségét kihasználja: korongot, kéz­zel formál, edényeket készít FEKETE JÁNOS KERAMIKUS KIÁLLÍTÁSA CSEPELEN és szobrokat mintáz. De ugyanilyen szélesen használ­ja a színt is: a mázak su­gárzó felületeit igazi festői képességgel borítja a kerá­mia formáira. Szobrász, fa­zekas, festő — amolyan re­neszánsz művész. S mindezt arra használja, hogy örö­­mét-bánatát megformálja. Művei szép, világos, har­monikus otthonokat követel­nek maguk köré. Nincs ben­nük remén­yvesztettség, ön­­marcangolás, helyettük de­rű, fény és öröm árad mun­káiból. Ebben van Fekete János munkáinak emberfor­máló ereje. Művészete szer­vesen nő ki népi fazekassá­gunkból és európai öröksé­günkből. Magyarságunk és európaiságunk ötvözetében él és dolgozik, így nemcsak kortársunk, hanem sorstár­sunk, rokonunk, barátunk. Számos kitüntetés, hazai és külföldi kiállítás áll mögöt­te.” A kiállítás — melyet Po­gány Ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalma­zott igazgatója nyitott meg — április 24-ig tekinthető meg a csepeli Iskola Galé­riában. r. j. Szatócsbolt kerestetik Csoportok, családok, egye­dül utazgatók keresik föl naponta az egyre nagyobb területen beépülő Ópuszta­szeri Nemzeti Történeti Em­lék­parkot. Pedig a szabad­téri néprajzi kiállításban még sok a tenni­való. Hi­szen a tervbe vett épületek egy része áll, közben min­dig jön új ötlet. A meglévő épületek, épületegyüttesek — szegedi tanya, szent­es-ma­gyartési tanya, csongrádi ha­lászház, ronkói hagymásház, gépszín, stb. — mellé az idén lesz látogatható az is­­kolamúzeum és a kovács­bognár műhely. Ez utóbbi ugyan még nem áll, de az idei tervben szerepel meg­építésük, megnyitásuk. Újabb ötlet a hagyomá­nyos parasztházban kialakí­tandó szatócsbolt. Mai meg­fogalmazásban Vegyeskeres­kedés. Igaz fa: falu, szatócs­bolt nélkül mégsem igazi fa­lu. Kell! Ez volt a múzeum igazgatóságának döntése Ezek után megejtjük a fel­hívást. Csongrád megye valameny­­nyi helységében működtek szatócsüzletek. Tápén ugyan sokáig megvolt — 1977-ben zárták be —, de végül is ki­csúszott a kezünkből, és tönkrement. Film őrzi a be­rendezést, amelyet Wirth Ist­ván jó hírű amatőrfilmes készített „Bezárt a szatócs­­bolt” címmel. A berendezést hitelesíteni majd erről a filmről lehet, de a hozzáva­ló anyag ezidáig hiányzót. Hisszük, hogy sok ház áll még megyénkb­en, amelyek­ben egykor szatócsbolt mű­ködött. Felhívásunk ezekhez a volt szatócsokhoz szól el­sősorban: jelezzék ha bármi megmaradt amit az épülő boltba beépíthetünk, vagy abban elhelyezhetjük. Gon­dolunk a pultra, a rajta lé­vő mérleggel együtt, sőt az utcai bejáratra, a csengetyű­­vel ellátott ajtóra, mely csengő acéllemezen függött, s csengésével jelezte a vevő érkezését Az ajtó fölött volt a helye a cégtáblának, az a­ut­ószárnyakon meg külön­böző reklámtáblák — Schmoll paszta, Dreher ser, Cikória kávé, stb. — hirdet­ték, mi kapható odabent A legnagyobb darabok a pol­cok, fiókos sáványok, ame­lyeken fehér zománcozott táblácska mögött volt az árpakása, majoránna, gyöm­bér, szegfűszeg és minden, amit a falusiak csakis itt kaptak meg Gyermekéveim­ben gyakran nyargaltam ko­csi kenőcsért Máskor petró­leum vagy éppen okkersár­ga porfestéket kellett vásá­rolnom. Mert ugyebár a ré­gi szatócsból tokban min­dent lehetett kapni, még ecetes iszkábát is. Nem hiá­nyoztak a legszükségesebb gyógyfz­vek, s mindazon élelmiszerek sem, amelyeket a falusiak nem, vagy csak kevesen termeltek. A pul­ton fehér fajansztányéron volt a túró, amit félgömb alakú, fogantyút­restával ta­kartak le. Egy másik, hosz­­szabb szitafélével a ládából kiborított gyümölcsízt véd­ték a folyton okvetetlenkedő legyektől. Sajátos alakú cu­­korkás üvegekből kis pléh­­kanállal szedték szaniszliba a nyerőkbe való cukort. A régi szatócsboltok kicsik vol­tak, de szinte mindennek volt helye. Sötétedéskor pla­fonról függesztett lágnca vi­lágított egy másik meg a pult mögött a polc szélén lógott Azt hiszem eléggé érzékelhető, mire lenne szük­ségünk. Tudom, sokan szét­tárják kezüket, hogy ugyan hol vannak azok már? Meg­vannak, de minden bizony­nyal nem egy helyen. A ház — benne a szatócs­­üzlet — építését csak azután kezdhetjük meg, ha a beren­dezéshez szükséges nagyobb tárgyak — ma állóeszköznek mondanánk — már együtt vannak. Azért csak akkor, mert a berendezés méretei szabják meg a bolthelyiség méretét. Ezért szükséges je­len fölhívásunkat közzéten­ni, amelyre szíves jelentke­zésüket várja a Móra Ferenc Múzeum Igazgatósága — Szegeden. IFJ. LELE JÓZSEF CSÜTÖRTÖK, :Jv mm április­­.

Next