Csongrád Megyei Hírlap, 1984. július (41. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-26 / 174. szám

Ilin­g i ' s 10 WA WfefSgl 1584. JÚLIUS 26- CSÜTÖRTÖK Anna napja A Nap kel 5 óra 15 perckor, és nyugszik 20 óra 26 perckor. A Hold kel 2 óra 26 perckor, és nyugszik 19 óra 17 perckor. Ku­TSZÁZNYOLCVAN ÉVE, 1704­. július 21­-án sziü­letett, és 220 éve, 1764-­ben halt meg — 60 éves korában — Amadé László költő, ültetés ritmusával és mű­veivel, virtuóz, dallamos strófái­val áttörte a főúri líra hagyo­mányait, s népszerű, változatos ritmusú verseivel sokakkal meg­szerettette a magyar verset Ka­tonaérteke, amelyre Arany Já­nos szerzett dallamot — A szép fényes katonának... — népi változatban is elterjedt. Több más versét is énekelve adták elő (részben saját dallamával), ame­lyek közül néhány fenn is ma­radt. IDŐJÁRÁS Ma estig délnyugat felől gyak­ran és erősen megnövekszik a felhőzet sokfelé Lesz zápor, zi­vatar. A ma még változó irá­nyú, gyenge szél holnap délnyu­gat felől megélénkül, zivatarok idején megerősödik.. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 25 fok körül alakul MOZI Csongrád, Szabadság, Klapka­ré­gió. Színes magyar történelmi film. Kezdés: fél 4, fél 6 és há­romnegyed 8 óraikor. Jobb ma egy nő, mint tegnap három. Szí­nes francia film. II. helyárral! 16 éven felülieknek! Kezdés: há­romnegyed 10 órakor. Vásárhely, Béke: Gyónás gyilkosság után. Színes ameri­kai krimi. 16 éven felülieknek! II. helyárral! Kezdés: fél 4, há­romnegyed 6 és 8 órakor. Kert: Borsalino. Francia—olasz film. 16 éven felülieknek! II. hely ár­ral ! Kezdés: este 9 órakor. Terv: Tekintetek és mosolyok. Angol film. 14 éven felülieknek! Kezdés: I. negyed 6 és fél 6 óra­­kor. Makó, Vörös Csillag: Napló gyermekeimnek. Magyar film. 14 éven felülieknek! Kezdés: há­romnegyed 6 és 8 órakor. Sza­badság : Biciklitolvajok. Olasz film. Kezdés: fél 8 órakor. Szentes, Szabadság: Női agg­legény. Színes szovjet filmvíg­játék. Kezdés: 4 és 6 órakor. Nőrablás. Színes jugoszláv— NSZK történelmi film. 16 éven f­elülieknek! Kezdés: 8 órakor. A nagy zsákmány. Színes fran­cia—olasz fim­vígjáték. II. hely­­árral! Kezdés: este 10 órakor. Filmtéka. (Ifjúsági Ház, Tóth Jó­zsef u.): Kaspar Hauser. NSZK Ulm. Kezdés: este 8 órakor. Szeged, vörös Csillag: KLNG­­JONG. Színes amerikai fantasz­tikus kalandfilm. Kiemelt hely­­árrral! Kezdés: délelőtt 10, dél­után fél 3, 5, fél 8 és este 10 óra­ikor. Szabadság: Gr­ács-fivérek. Színes szovjet film Kezdés: fél 6, háromnegyed 6 és 8 órakor, fáklya: KING-KONG. Színes amerikai fantasztikus kal­an­d­film. Kiemelt helyárral! Kezdés: 1. fél 6 és 8 órakor. Kert: Pár­baj (1971). Amerikai film. Kez­dés: este 9 órakor. MAGYAR TELEVÍZIÓ BUDAPEST L. 10.00: Tv-tom­a 10.05: Le a cipővel! — gyermete­film — I. — (ism.) W.55: A kisfiú és a farkas­kölyök — szovjet tv-film 12.05: Képújság 16.56: Hírek 17.00: Energia — apadnak a források — (ism.) W.40: A vörös por — kubai film 19.05: Képújság 19.10: Aratás — 2. 19.40: Tv-torna 19.45: Esti mese 20.0­0: Tv-híradó . 20.30: Mineile Matin­eti és vendégei — francia zenés film 21.45: Panoráma 22.45: Tv-híradó 3. BUDAPEST 2. 19.05: Képújság 19.10: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 19.30: Betekintés a természetbe — (ism.) v *0.00: G-i'Ppsföld — 3. — At az erdőn *0.30: Fészek a szélben — észt film 22.00: Tv-híradó 2. 22.20: Tv-tükör 22.30: Képújság JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ BELGRÁD 1. 17.30: Magyar nyelvű tv-napló 17.50: Videooldalak­ 10.00: Hírek 18.05: Tv-naptár 18.15: Hősi memaedic — tv-sorozat 13.46: Kicsiny világ 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Politikai magazin 21.05: Drámasorozat 22.05: Tvf-napló BELGRÁD 2. 19.00: Ifjúsági adás 19.30: Tv-napló 20.00: Művészeti est — Marin Drzic: A fösvény 22.30: Hírek ÚJVIDÉK 17.30: Tv-híradó magyartfi és szerb-horvátul 13.15: Gyermekeknek 18.46: Kis nagy világ 19.15: Rajzifilm 19.30: Tv-híradó 2., magyarul 20.00: Jean Rock Cointer — 5. 20.55: A montreali olimpia — kanadai dok.-füm 21.40: Tv-híradó 2., szerb­horvátul ROMAN TELEVÍZIÓ BUKAREST 14.06: A kubai televízió estje 19.00: Tv-híradó 19.20: Gazdasági figyelő 10.35: Kubai dallamok 20.10: Irodalmi magazin 20.35: Az ítélet — folytatásos­­film 21.20: Tv-híradó 9.20: Irodalmi évford­uló­nap­tár 9.44: Szólj, szólj sípom 10.05: Egy ka esd szellem kalandjai — 5—6. 10.27: Rahm an imov: Francesca da Rimini HJ54: Ismeretlen szerző: Kurwaldi Ländler 11.43: Vallomások, 1012 — 15. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Fikatük térkép 13.00: Francia barokk zene 13.30: A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepén: Oda az ifjú fényhez 34.00: Népdalok kórus­elő­adásban és népi hangszereken M.30: Magyar művészek openett­felv­ételeiből 15.05: A Cseh Filharmonikis Zeneikar felvétele­iből — VI/3. 10.12: A Kubád Köztársaság nemzeti ünnepén 16.49: Nemeskürty István : A képpé varázsolt idő — Bodnár György könyv­szemléje 17.05: Olvas-tam valahol.. „ 17.26: Zenekari muzsika 19.15: A Wahnfried-villa rabja — hangjáték: Richard Wagner életéből 21.30: Az Ephrikian együttes két Gesualdo- Tnadri­gált énekel 21.40: Nemcsak a rozsda marja . .. 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Lemezmúzeum 23.10: Mozart: D-dúr divertimento 0.10: Bundschuch István stájer citerán játszik PETŐFI 8.20: Tíz perc külpolitika — (ism.) 8.35: Napköziben 10.00: Zenedélelőtt 11.35: Csak fiatal akna!te! — (i­sm.) 12.35: A Népművészet mestereinek felvételeiből 13.00: Kapcsoljuk a nyíregyházi stúdiót — város emeletes házakkal 13.20: Éneklő ifjúság 13.36: Gyermekalbum — részletek 14.00: Szórakozható antikvárium 15.20: Kislánytól az Alkotás utcáig 16.00: Arcok, művek, korok — Jávor Ottó előadása Ap­ollin­aire-ről — az Iskolarádió műsora 16.35: Idősebbek hullámhosszán — (isnv) 17.30: Hobbi Domino — gyerekek motoron 16.36: Hétvégi panoráma — Ajánlóműsor sok muzsikával 19.36: Gandhi — részleteik Shankar-Fenton fikn­aenéjéből 19.55: Sláge­rlista 20.35: Nóták 20.55: A Rádió Dalsz­ínházai: Nebán csivná­g — Hervé operettje három felvonásban 23.20: A tegnap slágereiből I. MŰSOR 9.00: Mese délelőtt 9.23: A Tavaszi Fesztivál hangversen­yeiből 10.04: Kórusmu­zsiika 10.30: A Hot Club Budapest dzsesszegyüttes játszik 11.06: Az Állami Népi Együttes műsorából 11.40: Szimfonikus zene 13.07: Töltsön egy órát kedvenceivel 1L07: RocmainitikJus kamaraaenc 15.00: Robert Stolz szerzemén­yeiből 15.30: Joan Sutherland opera­­felvételeiből 18.06: Bemutatjuk új fel­vé­teleinket 16.55: Pophulkum 16.10: Zenei Lexikon — Komolya István előadása 16.30: In limba materna — a Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora 19.06: Régi magyar muzsika — Kátay Zoltán énekel, Farkas Gyöngyi cim­balmozt le 19.20: Kilátó a rádió világ­irodalmi folyóirata 20.05: Kapcsoljuk a szombathelyi Bartóto­­termet Közben: Kb. 20.46: Napjaink magyar irodalmából — Úttelvő: Dobai Péter Kb. u.50: Dave Brobeck kvartettje játszik 22.32: Napj­ain­k zenéje: A 2F2M együttes hangversenye PÉNTEK DÉLELŐTT KOSSUTH 8.25: Jutalom — jegyzet 8.35: Bizet: C-aúr szimfónia 9.03: vár egy új világ... — 87. 9.33: óvodások műsora 9.53: Lottósorsolás 10.06: Hobbi Domino 10.35: Csanádi Imre versed — (isim.) 10.40: Népdalok 11.00: Kell a jó könyv ?— a Tüb-koja a sivatagban — (ism.) 11.40: Kié a ruhaszárító — riport 12.30: Ki nyer ma? PETŐFI 8.05: A Váci Vox Humana énekkar énekei 8.20: Tíz perc külpolitika — (ism.) 8.35: Farkas Antal fúvós­polkákat vezényel 8.43: Slágermúzeum — (ism.) 9.31: Intermikrofon 9.53: Lottósorsolás 10.00: Zenedélelőtt 11.35: Tánczenei koktél 12.35: Édes anyanyelvünk ! PÉNTEK DÉLELŐTT BUDAPEST L 10.00: Tv-torna 10.05: Le a cipővel! — 2. — I (ism.) I 11.10: Auguste piccard — (ism.) m­ 55: Képújság RADIOMOSOM KOSSUTH LILA: örökzöld­­takarnak — (ism.) CSMH ■RTXI csmh f from U­mu I HÍRMAGAZIN HÍRMAGAZIN hírmagazin Szép könyvek kiállítása - az MTESZ-székházban A Papír, és Nyomdaipari Egyesület Csongrád megyei csoportja, valamint a Szege­di Nyomda 1983-ban díjat nyert termékeiből rendeztek kiállítást a megyeszékhelyen az MTESZ-székházban. A megnyitóünnepségen, tegnap, szerdán délután ott volt dr. Sebe János, a megyei párt­­bizottság osztályvezetője. A szemlére tett könyveket és más nyomdaipari termékeket Haiman György egyetemi tanár ajánlotta a közönség figyelmébe. A kiállítás láttán vitán fe­lüli a megállapítás, hogy nyomdáink képesek világ­­színvonalon előállítani min­­­denféle olvasnivalót, naptá­rakat, programfüzeteket, reklám- és propagandaanya­gokat. Úgy tűnik azonban, hogy elsősorban a külföldi megrendelésre készített ter­mékeiket állítják elő a leg­gondosabban. Ezek közé tar­tozik például a Révai Nyom­da International sport című kiadványának múlt évben megjelent harmadik száma. Hasonlóképpen az Alföldi Nyomda német nyelvű és külföldi forgalmazásra elő­állított Courths—Mahler so­rozata, amely nyomdatechni­­kailag és a borító illusztrá­lását illetően — a tartalom­mal ellentétben — esztéti­kus. Az Offset Nyomda — többek között — nagyon szép falinaptárat állított ki. Az Athenaeum kollekciójá­ból pedig szakácskönyv-soro­zatuk egy német és egy magyar nyelvű, egyaránt ki­tűnő minőségű darabja ér­demel figyelmet. A Szeged Nyomda bemu­tatta az elmúlt évben készült 20 legsikeresebb kiadványát, amelyből hét könyvet az or­szágos szakbizottság „Kiváló termék” oklevéllel jutalma­zott. Elsősorban műszaki tár­gyú kiadványaik sikerültek jól, hasonlóképpen tetszető­sek az idegen nyelvű köny­vek és néhány, a Szépiro­dalmi Könyvkiadónak elő­állított kötet is. • KIÁLLÍTÁS. A vásár­helyi Tornyai János Múze­um földszinti termeiben ma, csütörtökön délután 5 óra­kor Zsuga Sándor festőmű­vész kiállítását nyitják meg. Az eseményen Tóth Imre László író mond megnyitó­­beszédet. Holnap kezdődik a SZÍN Háromnapos vidámság Tízezernél több fiatalra számítanak a Szegedi Ifjúsági Napok rendezői. A júli­us 27-én, pénteken délután kezdődő sze­gedi találkozón sokféle színes és gazdag program várja az ország különböző ré­szeiből érkező fiatalokat. A programról és a mindenkori eseményekről az Ativi­­zig klubjában található ,,főhadiszálláson” kaphatnak tájékoztatót az érdeklődők. Az előre kiadott programtól eltérően a szombati egyik kiemelt esemény, a P. Mobil koncertje este nem 10 órakor, ha­nem 9-kor kezdődik a Napos úti Volán­pályán. Pénteken 2 órakor a Zene—zene —zene információs műsorral kezdődik a háromnapos vidámság. Még ezen a na­pon a Móra parkban mai dalosok talál­kozója, pop-rock show a Tisza-parton, az újszegedi szabadtéri színpadon Mini Rock cirkusz és a Sirokkó együttes kon­certje tarthat érdeklődésre számot. Az ifjúsági klubokban dixieland, éjszakai filmvetítés, nosztalgiadiszkó és paródia várja a fiatalokat. A legtartalmasabb nap a szombati nap lesz, amikor 10 órától éjfélig, illetve haj­nali 3-ig különböző műsorokban válogat­hatnak a SZÍN résztvevői. Különösen ki­emelkedik majd a délután fél 5-kor kez­dődő karnevál a Tisza-parton. Előtte bé­kefelvonulást tartanak a Tiszán, vízi­járművekkel. De lesz Express show, nép­­művészeti vásár, diszkó és éjszakai film­bemutató is. A három nap alatt több helyen képző­művészeti és fotókiállítás, valamint a Sze­gedi Szabadtéri Játékok előadásai is vár­ják a látogatókat. Az érdeklődők megte­kinthetik az MHSZ Bajai úti repülőterén a XXIX. vitorlázórepülő-bajnokság ese­ményeit is. Mát­­h Ipari-tudományos konferencia Szegeden Az MTESZ Csongrád me­gyei Szervezete, a Magyar Kereskedelmi Kamara dél-­ alföldi bizottsága és a Sze­gedi Ipari Vásár igazgató­sága július 26-án és 27-én immár a XIV. ipari-tudo­mányos konferenciát rende­zi. A hagyományos tanács­kozás 1988 óta kapcsolódik az ipari vásárhoz. A szegedi Technika Házá­ban elhangzó előadások té­maköre: A vállalati irányí­tás új módszerei, lehetősé­gei az iparban. Ma, csütörtök délelőtt fél tizenegykor lesz a megnyitó. Utána Ballai László, az MSZMP Központi Bizottsá­ga gazdaságpolitikai osztá­lyának vezetője és Beck Ta­más, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke a vállalati belső érdekeltségi rendszer továbbfejlesztéséről tart elő­adást Délután Vissi Fe­renc, az Országos Tervhiva­tal gazdaságirányítási osz­tályának vezetője az új vál­lalati és vállalkozása formá­kat, a vállalati irányítás módszereit ismerteti. Pénteken délelőtt 9 óra­kor Rednágel Jenő, a Me­zőgazdasági és Élelmezés­­ügyi Minisztérium tervgaz­dasági főosztályának veze­tője és élelmiszer-termelés fejlesztésének főbb irányai­ról szól. Utána dr. Zacher László, az Agrárgazdasági Kutató Intézet tudományos főmunkatársa a trösztök kialakításának és megszün­tetésének tapasztalatait is­merteti. A tanácskozáson több vállalati vezető is felszólal. Modigliani szobrai Livornó főcsatornájából kedden előkerült két meste­rien megmunkált szoborfej, amelyeket a szakértők vé­leménye szerint Amadeo Modigliani olasz festőmű­vész és szobrász alkotott. A híres művész szoboralko­tá­sainak nagy részét 1909-ben dobta a csatornába, mielőtt önkéntes száműzetésbe Pá­rizsba utazott volna. Az olasz város — amely életé­ben nem ismerte el nagy szülöttje művészetét — Mo­digliani születésének száza­dik évfordulójára nagysza­bású kiállítást rendez. A helyi hatóságok ezért hatá­rozták el a XVI. századi csatorna átkutatását egy kü­lönleges kotróberendezéssel, hogy megpróbálják előkerí­teni a világhírnevet szerzett művész szobrait. A két szó­ból fej — az egyik homokkő, a másik gránit — a tízna­posra tervezett kutatómunka nyolcadik napján került elő. Száz év, jó egészségben A Nívó Fairport és Játékkészítő Ipari Szövetkezet November 7. szocialista bri­­gádja Csongrádon köszöntötte a 100. születésnapját július 21-én ünneplő Oláh Im­­réné Surányi Viktóriát. A jó egészségnek örvendő asszonynak a brigád nevében Dávid József­né adta át a virágot és azt a babaetető széket, melyet a legkisebb dédunokája használ ezentúl. (Fotó: Vincze László) Kodály Zoltán Emlékmúzeum Szerdán a Művelődési Mi­nisztériumban ajándékozási­letéti szerződést írt alá Ko­dály Zoltán­né Féczely Sa­rolta és Erdei Péter, a Ko­dály Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatója. Az ok­iratot jóváhagyó záradékkal látta el Köpeczi Béla mű­velődési miniszter. A szerződés értelmében a Budapest, VI. kerület, Nép­­köztársaság útja 89. számú házban — ahol a nagy ma­gyar zeneszerző 1921-től ha­láláig, 1967-ig élt — Kodály Zoltán-emlékmúzeumot lé­tesítenek. Kodály Zoltán öz­vegye a lakásból kiköltözik, s az ezért őt megillető ellen­szolgáltatásról lemond. A lakás dolgozószobájának és szalonjának berendezési tár­gyait a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Inté­zetnek ajándékozza, s letét­be adja a több mint 1800 darabból álló kottatárat, a mintegy 4000 kötetes könyv­tárat, s a 249 kötetből álló, számos muzeális értékű rit­kaságot tartalmazó, úgyne­vezett régi könyvtárat. Az ajándékozás, illetőleg a letétbe helyezés jóvoltá­ból lehetővé válik, hogy a lakás két szobáját eredeti állapotában, emlékmúze­umként, nyissák meg az ér­deklődők előtt. A harmadik szobában stúdió és könyv-, lemez-, valamint folyóirat­tár kialakítását tervezik. Az emlékmúzeum szak­mai irányítója, gazdája a kodályi zenepedagógiai és zeneszerzői hagyaték leghi­­vatottabb gondozója, a kecs­keméti Kodály Zoltán Ze­nepedagógiai Intézet lesz, a múzeum működtetésének feltételeiről pedig a Műve­lődési Minisztérium gondos­kodik. A közeljövőben a Művelődési Minisztérium és a Bács-Kiskun megyei Ta­nács felújíttatja Kodály Zol­tán egykori otthonát, s a további munkálatok elvég­zése után várhatóan 1985 végén nyílik meg a Kodály Zoltán Emlékmúzeum. Kodály Zoltánné Péczely Sarolta a szerződés aláírása után az MTI munkatársá­nak elmondta: — Úgy gondolom, hogy az emlékmúzeum egyaránt szolgálja a nagyközönség tá­jékozódását és a Kodály­­élet­mű kutatóinak szakmai tevékenységét A kiállítás­nak, a múzeumnak, a tájé­kozódást segítő stúdiónak, olvasószobának az a célja, hogy az érdeklődőket köze­lebb hozza Kodály szemé­lyéhez, művészetéhez. • VÍZI ZENE. A Szegedi Rézfúvós Együttes július 27- én, pénteken este 7 órakor Vízi zene című estjét mu­tatja be Mártélyon, a móló­nál. A látványosnak, szív­vonalasnak ígérkező bem­tatóra a vásárhelyi Péter művelődési központ, a má­télyi kemping és a Liszt Fe­renc ének-zenei általános is­kola rendezésében kerül sor. . AZ MSZMP CSONGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA. Főszerkesztő: DR. TAMASI MIHÁLY. Főszerkesztő-helyettes: NAGY PÁL. Szerkesztőség: Szeged. CSONGRÁD TVTI­­V­M Tanácsköztársaság útja 10. 6740. Tel.: (62) 12-633. főszerkesztő telefonja: (62) 12-825. éjszakai ügyeleti telefon: (62) 21-844. Telex: 082-282. VÁROSI SZERKESZTŐS?:­­MEGYE/ fir* I K ij /t If GER: Hódmezővásárhely, Tanácsháza. fszt. 15 . 6800. Tel.: (64) 11-905, vezető: (64) 11-919. Telex: 084-237. Makó. Felszabadulás útja 3. 6900. Tel.: (65) 11-198, vezető: ■^i^■■i^ih^m^i^^^iii^jjl ^ I y.mini.m­ (65) 11-811 Szentes, Kossuth tér 4. 6600. Tel.: 470. Csongrád, Felszabadulás útja 2—4. Tel.: (63) 31-650. A lap megjelenik hétfő kivételével mindennap. Kiadja a Csong­­- f­r­ankiar­o vállalat Szeged Tanácsköztársaság útja 10. 67­40. Tel.: (62) 12-633. (62) 13-130. Felelős kiadó: KOVÁCS LÁSZLÓ. A lapot terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő pos-Shtv^oknál és a kábítósmé^szófi^tésl­ü­lhónapra 34 Ft., negyedévre 102 Ft., fél évre 204 Ft., egy évre 400 Ft. A lapot a Szegedi Nyomda készíti. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky u. ^ 6720 Tel.: (62) Nyomoiga­tói DOM 1Ó^EFTIndexszám: 25 052. Cs. m. Hirlap. Megyei kiadás; HU ISSN 0133-0101. cs. m. Hírlap. Makói kiadás; HU ISSN 0122-2953. Ca.m­.II. Vasarh. kiadás; HU ISSN 0133-0012.

Next