Csongrád Megyei Hírlap, 1984. október (41. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-10 / 238. szám

CSMH 333HI CSMH 1 ,CSMH hírmagazin hírmagazin ■iii:imc7241:M hírmagazin ________________________HHHhHHMHI BWWWWilMI MEDOSZ kulturális napok r84 Immár második alkalom- a legszebbeket. A MEDOSZ Hódmezővásárhelyen, az mai rendezi meg -a ME­ megyei bizottságának külön- Állatorvostudományi Egye­­DOSZ Csongrád megyei bt- díját, amelyet Kovács La­­los Állategészségügyi Főis­­zottsága a kulturális napok jól adott, át, a, Pankotai Ál­­kotái Karának tanácstermé­­rendezvénysorozatot, amely­­lami Gazdaság kapta. A ben. Ezen esemény keretén­­ek ünnepélyes megnyitóján nagyüzemből kilencen, hat- belül emlékeznek meg a ra tegnap, kedden került mine , kézimunkával pályázó Nagy Októberi Szocialista sor Hódmezővásárhelyen, a tak, amely alkotás mind- Forradalom 67. évfordulója- Petőfi Sándor Művelődési egyike rendkívül színvonal­rós is. Az előadó Fodor­­Központban. las, igényes. Ezenkívül hét Gyula, a MEDOSZ megyei Kovács Lajos, a MEDOSZ egyéni pályázó nyert díjat, bizottságának tagja lesz. megyei titkára ünnepi be- illetve tárgyjutalmat, ame- Ugyancsak a vásárhelyi id­éződében hangsúlyozta, hogy iyet Lukács Józsefné nyúj- iskolai kar ad otthont n H­­a hazánk felszabadulásának tett át a mestermunkák­vember 16-án a vers- és 40. évfordulója tiszteletére készítőinek, prózamondó versenynek, rendezett ünnepségsorozatba , amely délelőtt kilenc órakor szeretnék beilleszteni a kol- Október 13-án kerül sor kezdődik, turális napokat, annál is a Felszabadulási MEDOSZ November 23-án Szege­­inkább, hogy ezáltal a­ köz- Kupa tájékozódási futóver- ben, a Juhász Gyula Mű­művelődési munka az eddi­­senyre az ásotthalmi Bede­velődési Központban Kovács minél nagyobb nyilvánossá- Albert Erdőgazdasági Szak­ Lajos értékelésével zárul a gót­­kapjon, s érzékelhetővé munkásképző Intézetben. MEDOSZ kulturális napok váljék a szakszervezeti kür- Október 20-án. Székkutason rendezvénysorozat. Előtte turális tevékenység Sokszí- mezőgazdasági napot ren- azonban tanácskozára ülnek hűsége. Remélhető, hogy a deznek, majd itt hirdetik ki össze a vállalati művelődő­­központi rendezvények most a 7—8. osztályos tanulók ré­­si bizottságok vezetői, a is gazdagítani­­ fogják a szére kiírt „A mezőgazda- szakszervezeti bizottságok munkahelyi művelődés le-­ság diákszemmel” című ’agitációs, propaganda-, ve­­hetőségeit, s rangos kiegé- rajzpályázat eredményeit, samint kultúrfelelősei, szí­tői lesznek az üzemek- Az esemény után a mező- A MEDOSZ kulturális wa­ben megrendezett progra- gazdasággal kapcsolatos to­­pok rendezvénysorozat ke­­m­oknak­­vábbtanulási lehetőségekről léten belül számtalan üze-Ezután Lukács Józsefné, a beszélgetnek a fiatalokkal a mi rendezvényre kerül sor MEDOSZ-központ munka- megyei TESZÖV munkatár- Lesz intarzia kiállítás, ké­­társa megnyitotta a megyei:» sas, valamint a helyi tér­­iyegkiállítás, Zólyom Lajos kézimunka-kiállítást, majd e melőszövetkezet agrár szak- . - . .. ismertette a zsűri döntését, emberei. festőművész tárlata. tamnt,­akik a 35 pályázó száz­at- November 5-én szakszer­­zet­történeti bemutató, va­­kotása közül választották ki övezeti aktívák találkoznak lamint játékos vetélkedő is Lakás­­ tervezésünk aktuális problémái A Szegedi Akadémiai Bi­zottság műszaki szakbizott­ságának rendezésében hol­nap, csütörtökön délelőtt 10­ órai kezdettel­ kibővített ülésre kerül sor Szegeden, a DÉLTERV tanácstermé­ben La­k­ás tervezésü­nk ak­tuális problémái címmel. Kapsza Miklós docens a lakáskörnyezet humán tar­talmának fejlesztési kérdé­seiről, dr. Bitó János do­cens a lakások használati értékének vizsgálatáról, Ko­rányi András Ybl-díjas épí­tész a budapesti III. számú házgyár „E” tervcsaládjá­­ról, Borvendég Béla főépí­tész pedig a városi lakóte­rületekről és a struktúra­váltásról tart előadást. Taxiórák hitelesítése Mint ismeretes, 1985. ja­nuár 1-től már csak azok a kisiparosok lehetnek magán­taxisok, akiknek gépkocsi­jában hitelesített taxióra mutatja a viteldíjat. (A hi­telesítés egy ólomzár felsze­­relésével jár együtt.) Hogy az év végi zsúfoltságot el­kerüljék, a Csongrád me­gyei közlekedési felügyelet munkatársai már október 15-én, megkezdik az ólom-, zárak felszerelését A felügyelet nagykörúti székházában mától, október 10-től minden hétfőn, szer-r­­dán és pénteken 8 és 12 óra között jelentkezhetnek az érdekelt magántaxisok.­­Sze­mélyi igazolványukat, a gépkocsi forgalmi- és üzem­­bentartási engedélyét, a jo­gosítványt valamint 2411 fo­rint befizetését tanúsító csekkszelvényt kell maguk­kal vinniük. A csekkek a közlekedési felügyeletnél, a KIOSZ-nál, az M­ÁB-nál , és az autójavítóknál szerezhe­tők be.) A jelentkezéskor az érdekeltek megtudják az ólomzár felszerelésének idő­pontját. (A hitelesítő plomba rögzítésére szolgáló helyet a tulajdonosnak kell kialakí­tania.) KILÁTÁS... (Fotó: Pintér József) A soványnak ugyancsak nem nevez­­t­­hető Palomba asszonyság Mingu­­al pék tanácsára már jó ideje fo­­gyasztókenyeret vásárolt. Teltek, múl­tak a hónapok, de egy arammot sem fogyott. A hiábavaló diétát megso­­kallván, panaszkodni kezdett Mingual péknek, hogy készítménye hatástalan. Mire a pék rezzenéstelen arccal ezt válaszolta: — Ugyan. Palomba asszony, hát ne csodálkozzék hoeru eav cseppet sem b­nyott, mikor olyan keveset eszik a kenyeremből! * — Horni « kelbimbó? — kérdezi Kauito a kereskedőtől­— Ifí frank ez a néav darab. — Micsoda? Ez a néav kis csene­­vész szem?! A kereskedő engedékenynek mutat­kozik: ■— Na jó... Vigye ezt a négyet ti­zenhatért, az ötödiket meg ingyen adom. — Akkor kérem azt az ötödiket — szól Kauito —, végül is nekem az elég. * — Segítség! Segítség!. . ! — kiabál kétségbeesetten egy vízbe esett ful­­dokló. Arab humor Évv arra megy Kauito, és mély nyugalommal szemléli a jelenetet — Segítsen! — aurautázik a sze­rencsétlen. — Nem tudok úszni! — Na és akkor, mi van? Én sem tudok úszni, mégsem üvöltözöm! — teovzi meg okoskodjon Kauito, és bé­késen tovább­ ballna. * A kertész ellopta a háziúr feleségé­nek arany karkötőjét. — Azonnal adja vissza! — támad rá a háziúr. — Ha most rögtön visz­­szakapom, nem jelentem föl. — Uram, ha nem tévedek, ezt hív­ják zsarolásnak — szól mosolyogva a kertész. * A Bab-Azun út egyik nagy áruhá­zában érdeklődik egy vevő. — Bár láthatatlan hashálót szeret­nék a feleségemnek. — Tessék! — nyújtja ki a kezét az eladó —.18 frank. — De biztos, hogy ez láthatatlan? Mert a feleségem csak olyat szeretne. — Még hogy láthatatlan-e? Ha tudná, mennyit eladtam, pedig már második napja egy darab sincs be­lőle.' * Temetnek eay gazdaa bankárt. A nyászmenetben föltűnik egy rettene­tesen rokonó emberke. Odalép Kauitó­­hoz — mert ő volt a nagy sirató — a barátja. — Hékás, nem is tudtam, hogy ilyen közeli rokona voltál ennek a bankárnak. — Én ugyan nem voltam rokona — feleli könnyben úszó szemekkel Kauito. — Akkor meg miért sírsz sav? — Hát épp ezért! * Már vagy fél órája áll sorban Kauito a vokség előtt. Igencsak kezd kimerülni, mikor mentő ötlete támad. — Nocsak, a túloldalon m­nyen osz­togatják a rizst — mormogja a mel­lette állóknak. A tömeg azon nyomban a másik oldalra tódul. Kauito örül, hogy túljárt a sokaság eszén, ám egyszer csak motoszkálni kezd valami a fejében, amitől elszáll a jókedve: — És ha tényleg ingyen osztogat­ják ott a rizst? Azzal átmenv a túloldalra, és beáll a sor végére. AZ ..... » __ _ ___ AZ MSZMP CSONGRÁD MegYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA. Főszerk­eszt«: DR. TAMASI MIHALY. Fiszerkesztö-helyet­tes: NAGY PAL Szerkesztője»: 1. CSOtfzsin Ntw W V Jft Tanácsköztársaság útja 10. 6110. Tel­: (62) 1-633, főszerkesztő telefonja: (62) 12-825, éjszakai ügyeleti telefon: (62) 21-844 Telex: 882-282. VÁROSI SZERKESZTOSE­* Mtoatl Jn A JK Juam Jt Hódmezővásárhely, Tanácsháza. tsz. 15. 6800. Tel.: (64) u-905, vezető: (61) u-919. Telex: 084-237. Makó. Felszabadulás útja 1. 6900. Tel: (65) u-198, vezető­ — miiwm­­iM— (»6) U-10. Swales, Kossuth tér 4. 6600. Tel.: 470. Csongrád, Felszabadulás útja 2—4. Tel.: (63) 31-650. A lap megjelenik hétfő kivételével mindennap Kiadja a Cson­­tfM­egyei Lapkiadó Vállalat, Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. 67­­0. Tel.: (62) 12-633. (62) 13-130. Felelős kiadó: KOVÁCS LÁSZT­Ó. A lapot terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlap kézbesítő Don­­tativatalaknál és a kézbesítőknél­ Előfizetési díj: 1 hónapra 34 ft., negyedévre 102 Ft., fél évre 204 Ft., egy évre 400 Ft. A lapot a Szegedi Nyomda készíti. Szeged, Bajcsy-Zsiinszky u. SS 6720 Tel.- isa tHM. NyoMdeisazgMOL DOBÓ MZSET. JndezMA*. SM.C 3.R Hírlap, Megyei kiadás: HU ISSN OU3-MOL Ca­m. Hírlap, Makói kiadás.­ hu ISSN 0133-3981 C& m. H. Vásárl), kiadás: HU ISSN 0133-OfflA Tanácstagi beszámolók Csongrádon a 42. számú körzet tanácstagja. Király Istvánná október is­ éri, csü­törtökön este 6 órakor a Fa­ipari Szakközépiskolában tart beszámolót. Vincze Mária, a 35. vá­lasztókörzet tanácstagja ok­tóber 15-én, hétfőn este 6 órakor a Hazafias Népfront városi bizottságának tanács­kozótermében tartja beszá­mol­óját. Fekete Lajosné, a 6. vá­lasztókörzet tanácstagja ugyancsak 15-én, hétfőn délután 5 órakor a III. ke­rületi pártházban (Szőlő­hegyi u. 19.) tartja beszá­molóját. Új GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. A Csongrád me­gyei Tanács Gyógyszertári Központja a hódmezővásár­helyi­ Kossuth tér 6. szám alatt levő éjjel-nappalos gyógyszertárat október 12- től kezdve bezárja tataro­zás miatt. A munkák elő­reláthatóan november 8-ig tartanak. Ez idő alatt az ügyeleti szolgálatot a Nyizs­­nyai u. 1. szám alatt levő gyógyszertár látja el. Te­lefonszáma: 11-549. 4. ELŐADÁS. Az Épí­tőipari Tudományos Egye­sület Csongrád megyei cso­portjának rendezésében hol­nap, csütörtökön délután 4 órakor Mártélyon, a kem­ping területén Széphegyi László tart előadást Üdülő­­terület a tájvédelmi kör­zetben címmel. A tájékoz­tatót bemutató követi. Rendőrkézen a gyilkos A Csongrád megyei Rend­őr-főkapitányság emberölés alapos gyanúja miatt őri­zetbevétel mellett büntető­­eljárást indított Domonkos Pál 18 éves munkanélküli, szegedi (Zagráb u. 65.) la­kos ellen. Domonkos Pál október 8-án az esti órák­ban behatolt Gódor István 79 éves nyugdíjas Szeged, külterület 2. szám alatti ta­nyájába. A már alvó Gódor Istvánt több kalapácsütéssel megölte, majd ruhanemű­ket, szeszes italokat, zsebrá­diót és kerékpárt tulajdoní­tott el, mintegy 5 ezer fo­rint értékben A megyei rendőr-főkapitányság a be­jelentést követően széles körű nyomozást indított. Az elkövetőt néhány óra alatt elfogta, az eltulajdonított tárgyakat lefoglalta. A bűn­ügy körülményeinek részle­tes felderítésére a rendőrség a vizsgálatot folytatja. MA NYÍLIK MAKÓN Skála-expo vásár A Skála-Maros Áruház az két és fél millió forintot, rá­idén harmadik alkalommal karithatnak meg. A megsze­­rendezi meg a megyei nagy­­kottnál szélesebb választó­­kereskedelmi vállalatok­kot tudunk kínálni, kimon­árukészletéből az expo­ vá­­dottan az expóra érkezett sort, amely ma délelőtt 8 árucikkeink is lesznek, fér­­órakor nyílik Makón, a Jó­­dául konfekcióban és kötött­zsef Attila Művelődési Kör­ áruban, csizmákban, férfi­pontban. Október 18-ig bét- és női kabátokban, köznap 8—12 és 13—18 óra Az­­expo szolgáltatásai kö­­ltözött, szombaton pedig 8­zé tartozik egyebek között a és 13­ óra között vannak a házhoz szállítás. OTP-ügy­­vásárlókal. intézés, a szaktanácsadás és — Mekkora árukészletből az ajándékutalvány-árust­válogathatnak az érdeklő­ tüs is. Tartanak pezsgők és i­­dők? — kérdeztük Kardos tolót, 12-én, pénteken dél- Antalt, az áruház igazgató­ után 1 3 órakor pedig divat­ját, bemutatót láthat a közön­— Tizenkét—tizenhárom cég. Aki . Energomat mosó­milliós készlettel indulunk, gépet vásárol, ajándékként de a nagykereskedelmi vál- 500 forint értékű mosószert falatok — a DÉLTEX. a is hazavihet. Az 500 forint VÍDIA, a Fűszert és a Rö- felett vásárlók nyeremény - VIKÖT — folyamatos áru­­jegyet kapnak, köztük októ­­pótlást biztosítanak. A vá­­bér 20-án 15 Skála-ajándék­­sárlók az engedmények által kosarat sorsolnak ki. Közgazdászoknak Ma, szerdán délután 2 óra­ után fél kettőkor az MTESZ kor Szegeden, a DÉMÁSZ SB klubjában dr. Góbor központjában dr. Boczor Lajos Vezetői időgazdálko- István tart előadást Az dás, az MSZMP I—IV. ke- MVMT gazdasági tervezése­­rületi alapszervezet előadó­­nak időszerű kérdéseiről. termében (Hódmezővásár-Holnap, csütörtökön kerül hely, Lenin u. 1.) délután sor az idei közgazdasági­­ órakor Kelényi Gábor Gaz­napok második központi elő­­dasági rendszerünk tovább­adására. Szegeden, a Tech­ fejlesztése és a népgazdasági unka Házában délelőtt 10 egyensúly, Csongrádon pedig órakor dr. Morvaközi László, a Tisza Bútoripari Vállalat a PM ellenőrzési főosztályú- pinceklubjában 15 órakor­nak vezetője tart tájékoztat Győri Ferenc A vállalati tét a költségvetési gazdai szervezetek fejlesztési ira­­tát a költségvetési gazdasá­ngait az új vonalati típusok krodai korszerűsítéséről. Vá- főbb jellemzői címmel tart sárhelyen csütörtökön dél- előadást. Megyeszerte működik az újfajta szonda Még júniusban történt, hogy Faragó Ferenc 46 éves csongrádi (Április 4. u. 18.) lakos szeszes ital hatása alatt közlekedett segédmotor­kerékpárral, amiért 2 ezer forintra bírságolták, jármű­vezetői engedélyét pedig 4 hónapra bevonták. Még nem telt le a négy hónap, ami­kor ismét kismotorral köz­lekedett, ezúttal már­ enge­dély nélküli Az­ újabb sza­bálysértésért 4 ezer forintra bírságolták, jogosítvány­bevonásának időtartamát pedig 8 hónapra felemelték. Szegeden két üveg sör el­fogyasztása után vezette autóját Imre Ferenc 38 éves vásárhelyi (Beöthy u. 8.) lakos, amiért 2 ezer forintra büntették, jogosítványát 5 hónapra bevonták. Kismotorral közlekedett két korsó sör elfogyasztása után Kovács István 43 éves szegvári (Galamb u. 18.) la­kos, amiért 2 ezer forint pénzvírággal sújtották,é­s jár­művezetői engedélyét 5 hó­napra bevonták. Szegeden szintén sörözés után ült kismotorjára Dobó István 19 éves helybeli (Thököly u. 23.) lakos, ezért 2 ezer 200 forintra büntet­­ték, s négy hónapra vonták be járművezetői engedélyét . Mindez csak néhány a megye rendőrhatóságainak e témakörben hozott utóbbi szabálysértési döntéseiből. Az intézkedések száma a jelek szerint inkább szapo­rodni fog, mint csökkenni. Ugyanis országszerrte meg­kezdődtek az őszi közúti el­lenőrzési akciók, s már ezen a héten is csaknem minden nap lehet találkozni a me­gye városaiban az utakat ellenőrző rendőrökkel, ön­kéntes rendőrökkel, akiknél mindig kéznél van az al­koholszonda.­­ A rendőrség egyébként szeptembertől újfajta alko­holszondát használ, amely már nemcsak az elfogyasz­tott szeszes italt mutatja ki, hanem azt is, hogy az ellen­őrzött járművezető a szondát helyesen használta-e. Ha ugyanis szabályosan fújnak a szondába, az oldalán levő sárga gyűrű a kilélegzett hőtől színt vált. Arra azon­ban nem reagál, ha valaki melléfújással, vagy más ügyeskedéssel próbálkozna. A Spiratest nevű újfajta szonda működése egyébként hasonló a korábbiakhoz: a fogyasztás után 10—20 perc­cel később a vérben és a kilélegzett levegőben egy­aránt megjelenő alkohol ha­tására töltőanyaga elszínező­­dik. Az új szonda ugyan­akkor egyáltalán nem rea­gál az alkoholt s­em tartal­mazó ételekre, italokra, egyéb készítményekre, ami a korábbiaknál néha előfor­dult, mint például az Ove­­nall szájvíz használatát kö­vető rövid időszakban. A Spiratest szondákat — ame­lyek után már külföldről is érdeklődnek — a Reana­l Finomvegy­szergyár készíti. • HANGVERSENY. Ma, szerdán 18 órakor kezdődik az Ifjúsági és Művelődési Ház pódiumtermében Ke­rek Ferenc (zongora), és Szecsődi Ferenc (hegedű) hangversenye. A műsorban Hacsaturján-, Debussy-, Chopin-, Mozart- stb. mű­vek szerepelnek. Minden ér­deklődőt szeretettel vár a zeneiskola szülői munka­­közössége.

Next