Csongrád Megyei Hírlap, 1985. június (42. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-06 / 131. szám
Gyermeknap VGV-nél Ezúttal a mártélyi kempingben rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Városgazdálkodási Vállalat a dolgozók gyermekei részére ünnepét a nemzetközi gyermeknap alkalmából. Az apróságoknak dús programot állított össze a rendezőbizottság, amelyet még a szeszélyes májusi időjárás égzengése és zápora sem tudott meghiúsítani. Régen tervezik már, hogy a jól kiépített hírneves üdülő- és pihenőcentrumban tartják meg ezt a mindig annyira várt eseményt. A forgatókönyv két változatban készült, hiszen számítottak arra is, hogy az eső teljesen elmossa a szabadtéri programokat. Szerencsére mégis a fő helyszínen, kint a szabadban zajlottak a szórakoztató és mókás események. Több busszal érkeztek a szülők és a gyerekek, hogy először meghallgassák dr. Pillér János igazgató és Bihari Lajos szb-titkár üdvözlő és köszöntő szavait, majd az estébe nyúló események füzérén vegyenek részt. Akinek kedve tartotta, kocoghatott szamárháton (a póni úgy hírlik, utódot vár), és válogathatott többféle játékos vetélkedő között. A már ajándékkal felszerelt gyermekek lepényevésben, zsákban futásban, léggömbfúvásban, célbadobásban, horgászatban, kötélhúzásban, labdarúgásban és még sok más módon mérhették össze képességeiket. Több helyen is üdítővel, süteményekkel kínálták az ünnepelteket kalóriapótlásul. Csodálatos látványt gyújtott az önfeledten játszó gyermekhad, akik maroknyi nyereménnyel is nyugtázhatták sikeres szereplésüket. Az estét diszkó indította, ahol a szülők egy része együtt táncolt nem kevésbé jó hangulatban a gyerekekkel. Szép délután volt, különösen emlékezetes. Köszönet érte a rendezőknek, akik szívüket, lelküket adták a legifjabbak önfeledt szórakozásáért. HAMPEL, TAMAK Hódmezővásárhely Kivert kutyák Kivert kutyák csatangolnak Vásárhely utcáin és a városba vezető útjain. A kóborlók olykor kegyetlen küzdelmet vívnak éjszakánként egy-egy kuka körül. Ez a küzdelem vonyítva, ugatva és morogva folyik szőrtépésig. Sokan felülnek aá munkatársunké ! AZ OLVASÓ ágyban a csatazaj hallatára. Nem imádkozni!" Akik másnap jönnek a kukákat kiüríteni, azoknak nem az a dolguk, hogy öszszeseperjék a szeméttároló körüli szétcibált, ízléstelen akármiket. A tanyavilágban is sok a gazdátlan, kóbor kutya. Ezeknek egy részét a városból hozták ki a „jó gazdik” autóikon, többnyire a szaporodásuk előtt. Itt az elvadulás gyorsabb, a létért való küzdelemben. Elkóborolt baromfik, kisnyulak, pihés fácáncsibék a kártékonyak zsákmánya. Az elvadult, kivert kutyák tanyán, és városon harapnak is! Mivel nincs gazdájuk, így nem is jelentkezhet az eboltási bizonyítvánnyal! Ez a téma már lassan a „lerágott csonthoz” hasonlít, mert ennek a kutyainváziónak a megszüntetése egyre sürgetőbb. Megtudtam: a városi tanács városgondnokságának alkalmazásában vannak az ebbefogók. De az alkalmazottaknak a kutyatetemek összegyűjtésén kívül, másra nem terjed ki a hatáskörük. A tévedések elkerülése végett: az Állatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalat nem „sintértelep”. Élő állatot nem vesznek át! Aki humánus akar lenni, az elöregedett „négylábú hűségét” vigye ki az állatkórházba, mert ahogy mondják, ott majd „eloltják” bokor gyula Hódmezővásárhely lett, hiszen ezeknek a diákoknak a szülei már iskolázottak. Most mégis ez az ifjúság rontotta el ezt az estét, s bizony, nagy kár a Bánk bánért... HERCZEGH JÓZSEFNÉ Hódmezővásárhely Fehér háttérben: célalak Munkásőrökkel éjszakai lövészeten Agitár a bajuszos ember (nem jegyeztem fel a nevét a sötétben): — Jól nézd meg, elvtárs, a hátteret, és akkor jobban látod a célt! S látom, hogy a háttér fehér. De nemcsak az jut eszembe, amit itt, a vásárhelyi munkásőregység éjszakai lövészetén látok a késő éjjeli órán, hanem valami mást is. Amiről az idősebbek, az alapítók egyike, Molnár Sándor beszél, hogy a jó szem, a tisztán látás fontos az életben. — Közelre és távolra látni? — vetem közbe. — Igen — válaszol a sokat megélt veterán —, hogyan érhet el eredményt valaki, ha nem látja a célt. — Sóhajt, s folytatja a képletes tájékoztatót: — Mennyi van, aki nem látja, ami van! * Itt, a lőtéren, persze, eléggé közvetlenül látni a célt. Csak annyi kell, hogy elhangozzék a parancs: „Irány a felbukkanó célalak, tűz!”, és csattannak a rövid sorozatok. Azt is jól látom, hogyan buknak sorra az alakok a fehér mezőben. Arról folyik a szó, úgy este huszonegykor, kinek van már tapasztalata ebben. Éjszakai lövészeten még soha nem vett részt a munkásőregység. Most elkövetkezett ez is. Tóth Sándor parancsnok egysége a dóci erdőbe utazott 3-án este, hogy 4-én reggelre friss élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodjék. Azt mondja a parancsnok, hogy a feladat nehéz, nemcsak az, hogy huszonnégy darab tölténnyel kell leküzdeni a bukkanó három célalakot, hanem tényleg a tapasztalatlanság is nehezít. Meg a látás. Friss záporeső futott végig az erdőn a gyakorlat előtt. Amint a nap leáldoz, köd ül a tájra. Van idő beszélgetni. Újságolják, hogy a jó lövészek egyike, Mónus Imre II. az éjjeli lövészet első alkalmával öt lövéssel leterítette mindhárom célt. És ezzel pillanatnyilag vezet a versenyben. Kérdem Mónus munkásőrt: — Hogy csinálta? — A gyakorlás teszi — hangzik a válasz. — Jó szem és nyugalom kell hozzá, de nem olyan, mint mondjuk egy munkahelyen. (Gépésztechnikus Mónus Imre II., jelenleg személyzetis a Metripondban.) A parancsnok sorolja a kiváló lövészeket, köztük említi, az orvost. Dr. Nagy László (a Hódgép üzemorvosa) szintén jelen, mint mondja: — Munkásőrként és ügyeletes orvosként egyszerre. Oszlik lassan a köd. De valaki megjegyzi : nemcsak ez számít, hanem a háttér is. A bajuszos ez ügyben agitál: a háttérre figyelj, akkor tisztábban látod a célt. De mindjárt megtudom, hogy másféle háttérre is gondolnak. Családokat mutat be a parancsnok: — Itt van Posztós János, két fiával, Bencsik Sándor, a feleségével, Majoros Jánosné, a férjével, Léda Béla, a fiával. Vallatom idősebb Posztós Imrét, meg a fiait. — Mi szólítja a munkásőrségbe az embert? Mondják meg, mi az? — A családi háttér sokat számít — szólal meg az ifjabbik Posztós Imre. — Nekem példa, hogy munkásőr volt a nagyapám, itt van velem apám, meg az öcsém is. Megszólal a legifjabbik Posztós is (otthon négy gyerek, s felesége várja). — Szerintem nem elég csak dolgozni. Az ember ennél többre vágyik. Többre, többre! Mire? Kétkeziek a Posztósok, mindhárman. Tanyán laknak, tsz-tagok, villany már van, de ... más egyéb is kell. — Nem ilyen egyszerű ez — veszi át a szót a legidősebb. — Nem gyorsan jön minden egymás után. Nemcsak az a fontos, hogyan alakul az életkörülmény, hanem az is, hogy mit kell ezért tenni. Nem elég reggel elmenni a munkába, dolgozni, és este hazatérni. Van már itt belső igény arra is, hogy az ember ennél többet tegyen valamivel. Zárt sorban lép elő a... sok bizonyító. Halk vezényszavak mozgatják az alegységeket. Mosolygós, barna fiatalasszonyt mutatnak be. Fazekas Jánosnál Avval kezdi, hogy otthon három gyereke várja. — Jánosom tizenkilenc éves, kőműves, Anna tizenhét, a porcelángyárban dolgozik, a legkisebbik meg még csak hatéves. Nevet, amint mondja, hogy még csak hatéves a legkisebbik. Kérdésemre, hogy miért áll be munkásőrnek egy anya, világosabb a válasza, mint amott, 200 méternyire a célalak: — Olyan itt az ember, mintha testvérek volnának. — Máshol nem olyan? — Még nem. Mostanában különösen nagy különbségeket látni. És egyesek mintha mutogatnák is. A különbségek! Egyik Mercedessel, másik albérlettel. Ez mai mondóka a városban. A különbségekre vall. Érthető, hogy az acélkék egyenruhások serege szóvá teszi. Hiszen a cél: a testvériség. Fazekasné azzal köszön el, hogy arra haladunk: — Szeretném, ha mi, emberek, egyformák lennénk, mint mi a családban, itt meg odahaza is. Az én gyerekeim KISZ- tagok, olyanná neveljük őket a férjemmel együtt, mint amilyenek mi vagyunk. Gyönyörű alaptétel — a mai és nemes életcélról. Csattan a fegyver. Buknak a célalakok. Két csoport alakul a folyamatban, egyiknek tagjai vidáman beszélnek, a másik csoport hallgat inkább. A lövészeti eredmény szerint. Ne is mondjam tán, hogy a hallgató csoport a kisebb, nem mehet mindjárt, először, minden kiválóra. De többnek megy. Nem tudom, miért, de egy háromfős kiváló csoport tagjaiból azt kérdezem: hány évesei. — Huszonhárom ... harminchárom ... negyvenhat... — hangzik a válasz. Kacagva sietnek el a kiválóak. Köztük van Léda Béla meg a fia. Huszonkét óra tájban vendégek érkeznek: Kiss Lajos, a vásárhelyi pártbizottság első titkára és dr. Csizmadia Sándorné tanácselnök. Koczkás Ferenc megyei munkásőrparancsnok kalauzolja őket. Néhány órát a helyszínen töltenek, együtt a munkásőrelvtársakkal. Elutazásuk előtt Kiss Lajos mond valamit a jegyzetfüzetbe: — Tudom, milyen hosszú előkészítés után került sor az éjszakai lövészetre, ami láthatóan igen nehéz feladat. És azt is tudom, hogy az egység pontosan, jól végrehajtja, amit rábíztak. KACZOR ISTVÁN -------------5 7 A CSÜTÖRTÖK, 1985. JÚNIUS 6. Kár a Bánk bánért Tizenöt éve van színházbérletem. Kisiparos vagyok, a közelmúltban az egyik megrendelőm felhívta a figyelmemet, hogy este a Bánk bánt játsszák a színházban. Azonnal kerékpárra ültem, és megvettem a jegyet a 17. sorba, már csak ott volt hely. Hetedik-nyolcadik osztályos diákokkal volt tele a színház. Az első felvonásból alig hallottam valamit, olyan lárma volt. Szünetben a jegyszedő talált számomra egy üres helyet a 10. sorban, sajnos, azonban ott sem hallottam többet, látszott, hogy a művészeket is zavarja a zaj, majdnem megbukott az előadás. A pedagógus rendre intette a beszélgetőket, de a csend csak pár percig tartott. Nagyon nehezen tudok napirendre térni a dologr Szépítő emlékezés A minap huszonötéves érettségi találkozóra kaptam meghívót. Bizony, ez a jubileum nem mindennapi esemény. Kutatni kezdtem az emlékezetemben. Kik jutnak eszembe az osztálytársak közül, s milyen emlékek kapcsolódnak hozzájuk. Végül, magam is megdöbbentem, mennyi közös öröm és bánat. Persze, hiszen én is kollégista voltam négy éven keresztül, s lehet azt elfelejteni? S hogy mindazt, ami eszembe jutott, most megpróbálom csokorba kötni, annak az az oka, hogy az újságban olvastam Keserű Zsuzsa írását „Milyenek a mai fiatalok?” címmel. Mint huszonöt évvel ezelőtt — érettségizett —, nem a legszerencsésebb időszakában történelmünknek, 1956-ban kerültem kollégiumba. Tanítónőnek készültem. Alig rázódott össze úgyahogy a messziről sereglett sok kis tizennégy éves kislány, amikor egy novemberi napon vonatra ültettek bennünket nevelőink, szemükben aggodalommal: vigyázzatok magatokra! Fél kettőkor indult a diákokkal zsúfolt vonat Szegedről Vásárhely felé. Alig jöttünk pár kilométert, mikor futótűzként terjedt el a hír a vagonokban: aláaknázták az algyői hidat, nem akarják átengedni a diákvonatot. Majd három órát vesztegeltünk az algyői állomáson; este fél 9-kor a Népkert-állomáson a mozgó vonatból ugráltunk ki, s az árok melletti ösvényen, fénylő puskacsövek sorfala között siettünk haza. Azt hiszem, ez a félelem, az egymásért való aggódás volt az első nagy próba és összekötő kapocs kollégistatársak között. A visszatérés után, azt hiszem, egy ideig kevesebbet ehettünk, mint amennyit egy serdülő szervezet megkívánna, mert egy este nagyon éhesek voltunk. Már sokszor elmeséltem a gyermekeimnek, hogy „nem loptam én életemben", de akkor bemásztunk az ebédlő tálalóablakán a konyhába, s milyen nagy öröm volt, hogy találtunk egy vájdling kenyérsarkot, s szétosztottuk egymás között. Persze, erről egy szót sem szóltunk senkinek! Egészségesek, nyugtalanok voltunk. Nagyon szerettünk , vagy szerettünk volna — táncolni. Nagy ünnepnek számított, ha egy-egy ritkán adandó alkalommal az újszegedi fiúkollégistákkal közösen rendezhettünk — nevelői felügyelet mellett — egy-két órás táncdélutánt. Igen ám, de a leendő nő is hiú, s ott volt a nagy kérdés: mit vegyünk fel? Szüleink nem voltak olyan anyagi helyzetben, hogy bőven felruházzanak bennünket, így aztán maradt a szíves cserebere. Ki egy blúzt adott kölcsön, mert „ez illik neked”, ki övét, ki szoknyát, s mire menni kellett, mindannyian meg voltunk elégedve egymás külsejével. S a dohányzás. Ki nem lép ilyen idős korban tilosba! Új kollégisták jöttek Szarvasról, s úgy találtuk, legjobb alkalom az ismerkedésre a tetőterasz este, cigarettafüsttel és viccmeséléssel egybekötve. Látni kellett volna, — azaz mégis jó, hogy akkor senki sem látta —, a pizsamás, hálóinges lányokat csivitelni, kacagni, cigizni. S hányszor rohantuk végig mi is a kollégiumhoz vezető utat, hogy időben beérjünk a kimenőről. Tudom, egy május elseje estéjén bizony elkéstünk. Szigorú nevelőnk, Ida néni egyesével jegyezte fel a lehorgasztott fejű gyerekek nevét, s aztán hetekig ki sem tehettük a lábunkat. Talán kevesebbet berzenkedtünk a „megtorlások” ellen, mint a fiatalok ma, s ennek úgy gondolom, két oka volt. Sok közös élményünk tudatos, családias közösséggé formált bennünket, mi nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában, másrészt pedig akkor olyan idők jártak, hogy be kellett látnunk, nekünk hamarosan kenyérkeresővé kell válnunk, levéve a teher egy részét szüleink válláról. S mennyi mindent megszépít az emlékezés így, huszonöt év távlatából mindennek megvan már az értelme, a tanulságokat is volt idő levonni, és jó lesz a régi barátokat, jóban-rosszban-társakat újra látni, s emlékezni deres fejű tanárainkkal együtt! GYULAFALVINÉ KONCZ MÁRTA Hódmezővásárhely Találkozó mezőgazdasági fiatalokkal A közösség erejével A Hódmezővásárhelyi Marx Tsz fiatal agrárszakembereivel találkozott kedden délután a gazdaság Kutasi úti gépműhelyének ebédlőjében Kardosné Török Ibolya, a vásárhelyi 14. számú választókerület egyik országgyűlési képviselőjelöltje. A megjelenteket Brenda Péter, a tsz elnöke köszöntötte, majd bemutatta a jelöltet, aki ezt követően tájékoztatót adott a város fejlődéséről, kiemelve néhány, a választókerületet érintő beruházást. Szólt továbbá arról is, hogy a megyei és városi támogatás mellett szükség lesz a lakóközösség, a választópolgárok közreműködésére is. Beszéde után hozzászólásokra került sor. Eddigi eredmények, további tervek, új elnökség Autósok közgyűlése Vásárhelyen A Magyar Autóklub vásárhelyi csoportja vezetőségválasztó közgyűlést tartott, amelyen megjelent Oláh János, a városi pártbizottság titkára és dr. Bérczi Mihály, a MÁK Csongrád megyei ügyvezető elnöke. Koncz Mihály elnök megnyitója utáni dr. Varga Mihály, a helyi csoport titkára tartott beszámolót az elmúlt öt év munkájáról. A klub taglétszáma 581-re növekedett az elmúlt években, javult a szervezettség, a klubon belüli albizottságok munkája. A műszakiak rendszeresen, évente két alkalommal fényszóró-beállítást végeztek díjtalanul a tagoknak, ugyanígy évente elvégezték a műszaki forgalombiztonsági hibamegállapító felülvizsgálatokat, és a klubtagok kérésére a gépjárművek időszakos műszaki vizsgáztatását is intézik a szegedi műszaki bázison, ahol alváz- és üregvédelmet is csinálnak. A városban két mini műszaki ellenőrző műhelyt nyitottak, az Imre utcában és az Agyag utcában. Évente 120 új személygépkocsi-vezetőt képez ki a helyi csoport, i°en jó eredménnyel, ezenkívül segédmotoros-oktatásban is részt vesznek, amelyet a TIT-tel közösen szerveznek. Minden évben legalább két alkalommal autós és motoros ügyességi versenyt rendeztek, s november 7-én részt vesznek a megyei autós emléktúraversenyen is. Lehetőséget nyújtanak a Magyar Autóklub által szervezett túrákon való részvételre, és ehhez — bár korlátozott számban — lakókocsikat és sátrakat is biztosítanak. A városi ügyintézés az autóbusz-pályaudvaron történik, ahol jelenleg kirendeltségközpontja van. A tervekről szólva dr. Varga Mihály elmondta, hogy elkészült az új műszaki bázis terve, amit a Hódtói úton a Kossuth Zsuzsanna szakközépiskola mellett kívánnak felépíteni, amely egyúttal a klub székháza is lesz. A közgyűlés ezután megválasztotta az új elnökséget, elnöknek Koncz Mihályt, titkárnak dr. Varga Mihályt, és tagoknak Oláh Jánost, Benke J. Zoltánt, Csaba Árpádot, Nagy Jánost, Szakmáry Lászlót, Molnár Gézát, Várhegyi Sándort és Bene Lajost. A jó munka elismerése A pedagógusnap alkalmával vette át dr. Varga Mihály vásárhelyi főiskolai adjunktus a SZOT által adományozott Szakszervezeti Munkáért kitüntetés ezüst fokozatát Budapesten, a Pedagógus Szakszervezet székházában. Az elismerést a közlekedésbiztonsági tanácsban végzett kiemelkedő munkájáért kapta. IH-nézők. A vásárhelyi Ifjúsági Házban dr. Spissák Lajos amatőr fotós kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők június 5-től 17-ig naponta délután 3-tól este 8 óráig.