Csongrád Megyei Hírlap, 1986. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-02 / 154. szám

Kitüntetések, kinevezések az orvosegyetemen Semmelweis-napi ün­nepséget tartottak tegnap, kedden a Szegedi Orvostu­dományi Egyetemen. Ebből az alkalomból dr. Minker Emil tanszékvezető egyetemi tanár, általános és oktatási rektorhelyettes, az egészség­­ügyi miniszter által adomá­nyozott kitüntetéseket adott át. Kiváló Munkáért kitünte­tést kapott: Dombóvári Emil műszerész (gazdasági igaz­gatóság), dr. Sonkodi István docens (fogászati és száj­­sebészeti klinika), dr. Tóth Istvánná labor asszisztens (I. sz. belklinika) és dr. Zol­téi Magdolna tanársegéd (II. sz. belklinika). Miniszteri dicséretben részesült: Kajári Katalin műtős asszisztens (sebészeti klinika), Kéri Mi­­hályné betanított munkás (oktatástechnikai és techno­lógiai központ), Kovács Etelka ápolónővér (gyermek­­klinika), B. Nagy Zsigmond­­né gyógyszertári szakasszisz­tens (egyetemi gyógyszer­­tár), Sóki Károly műtősse­géd (bőrgyógyászati klinika), Somogyi László segédlabo­ráns (közegészségtani inté­zet) és Szű­cs István portás (ideg-elmegyógyászati klini­ka). Nyugállományba vonulása alkalmából több évtizedes eredményes munkássága el­ismeréséül az Elnöki Tanács által adományozott ki­t­ün­­tetést, a Munka Érdemrend arany fokozatát Budapesten dr. Medve László egészség­­ügyi minisztertől vette át dr. Obal Ferenc tanszék­vezető egyetemi tanár, az élettani intézet igazgatója és dr. Simon Miklós tanszék­­vezető egyetemi tanár, a bőrgyógyászati klinika igaz­gatója. Ugyancsak nyugállo­mányba vonulása alkalmá­ból tegnap a szegedi ünnep­ségen Kiváló Munkáért ki­tüntetést vett át. Aszk­er Miklós vezető nyelvtanár (idegennyelvi lektorátus), dr. Fülöp Jánosné igazgató­­helyettes (kollégiumok igaz­gatósága), Gyömbér Istvánná hivatalsegéd (marxizmus— leninizmus intézet), Halasi Istvánná előadó (általános orvosi kar, dékáni hivatal), Kovács Jánosné betanított munkás (szülészeti és nő­­gyógyászati klinika), Korom Mihályné labor asszisztens (I. sz. belklinika) és Majo­ros József vezető raktáros (gazdasági igazgatóság). A Semmelweis-nap alkal­mából Budapesten megren­dezett központi ünnepségen Kiváló orvos kitüntetést kapott dr. Minker Emil tan­székvezet­ő egyetemi tanár, általános és oktatási rektor­helyettes és dr. Csernay László egyetemi tanár, az izotópdiagnosztikai kutató laboratórium vezetője. Ki­váló Munkáért kitüntetést pedig Szunyogh Péterné osztályvezető szülésznő szü­lészeti klinika). * A Szegedi Orvostudomá­nyi Egyetemen 1986. július 1-jei hatállyal egyetemi do­censi kinevezést kapott a marxizmus—leninizmus in­tézetben dr. Balogh Tibor, a szülészeti és nőgyógyászati klinikán dr. Herczeg János és dr. Kincses I László, az I. számú belgyógyászati klini­kán dr. Pap Ákos, a társa­dalomorvostani intézetben dr. Pető Éva. A MTE-n A szegedi József Attila Tudományegyetemen ugyan­csak 1986. július 1-jei ha­tállyal egyetemi docensi ki­nevezést kapott dr. Czúcz Ottó a mezőgazdasági és munkajogi tanszéken, dr. Bernáth Árpád a német nyelvi és irodalmi tanszé­ken, dr. Pál József az össze­hasonlító irodalomtudományi tanszéken, dr. Simon Ferenc a filozófiai tanszéken, dr. Fekete Éva az állattani tan­széken, dr. Kiricsi Imre az alkalmazott kémiai tanszé­ken, dr. Terjéki József az analízis tanszéken, dr. Nem­csók János a biokémiai tan­széken és dr. Koppány György az éghajlattani tan­széken. 1985. Rácz Sándor — Földeák és környéke tájszótára . Péter László : Magyar Nyelvőr. — 3. sz. — Könyvismertetés. 1986. Jubilea ekspozició en Szeged / Ferencné Zoltán , trad. János Patay , Hungara Ferrorista Mondo. — 1. sz. — A Magyaror­szági Eszperantó Múzeum és Könyvtár megalakulásának 25. évfordulóján a Somogyi Könyv­tár. Az agrár életmód változása : Néprajzi változásvizsgálatok . Szerk. Juhász Antal / Grin Igor Békési Élet. — 3. sz. — Könyvismertetés. Lézerkutatás a szegedi egye­temen / Polner Zoltán •­ Haj­dú-Bihari Napló. — jun. 14. ill. — (A hazai tudomány mű­helyei). Fejlődik az üzemegészségügyi gondozás Szegeden / (megyei tudósítónktól) Népszabadság. — jún. 16. — Szerző: Tanács István. Megcsapolják a tározókat . Esti Hírlap. — jún. 21. — öntö­zés: Csongrád megyében. Till Aron kiállítása : Hódme­zővásárhely / Fenyvesi Félix Lajos **— Új Ember. — jún. 22. Nagyobb teret az újdonságok­nak : Vidéki vásárokon : Ké­szülődés Szegeden / (cs. benkö) — Esti Hírlap. — jún. 23. — Szerző: Cs. Benkö Judit. — dr. Zsótér Mihály vásárigazgató nyilatkozata. Madaraktól felhős vadvízor­szág Esti Hírlap. — jún. 23. — Fehér-tó. — Ua. Szolnok Megyei Néplap. — jún. 24. Bács-Kiskun megyei diákklub Szegeden ! Bandula Csaba : Petőfi Népe. — jún. 24. Kimúlt a Délép-leány : Egy csendes csőd háttere / Érsek M. Zoltán­­-­ Magyar Hírlap. — jún. 25. — Megszűnt a budapes­ti üzemegység önállósága.­­ Hámori Csaba látogatása Csongrádban -- Magyar Hírlap­— jún. 25. —: Un. Magyar Nem­zet, Népszabadság, Népszava. — jún. 25. Mit tud az awassi? / Gy. Gy. Magyar Mezőgazdaság. — jún. 25. : ill. — Szerző: Gyulai György. — Új juhfajta a Szen­tesi Termál Tsz-ben. Zöldborsószezon (Kép) / Enye­­di Zoltán felvételei ~ Népszava. — jún. 25. — Fényképek a Sze­gedi Konzervgyárból. Kérésznász a Tiszán . Nép­szava. — jún. 25. — A Tisza Csongrád megyei szakaszon. Motoros sárkányrepülők . Már sorozatban gyártják az Esti Hírlap. — jún. 26. — A Hódgép Vállalatnál. — Un. Magyar Hír­lap. jún. 27. Szegedi küldöttség Odesszá­ban / (gellért) / Magyar Vas­utas. — jún. 26. — Szerző: Gel­lért József. Diáksportkör Szőregen és Új­­szentivánon : ,,Ikerszülés” Csongrádban / Thékes­i Nép­sport. — jún. 26. — Szerző: Thé­kes István. „ Harmincezer munkába fogott légy . ..Szerelem” után elpusz­tulnak a Népszava. — jun. 26. — A makói hagymanemesítők kísérletei. Törvény az 1985. évi állami költségvetés végrehajtásáról . Befejeződött a Parlament nyári ülésszaka Magyar Hírlap. — jun. 27. — Takács Imréné szege­di képviselő fölszólalásával. Legelőöntözés Csongrádban Magyar Hírlap. — jun. 27. Történelemidézés formakul­túrával : 1990-re elkészül az ópusztaszeri emlékpark J. Ha­lász Miklós — Magyar Nemzet. — .­jun.­ 27. Industriemesse in Szeged : Rege internationale Beteiligung / H. P. — Neueste Nachrichten. — jún. 27. — Szerző: Herskovits Pál. Cs. Pataj Mihály / Sass Ervin : Békés Megyei Népújság. — jún. 28. : ill. — (Arcok közel­ről). — A Szegeden élő festőről. . . . Mindennapi mozgásunkat add meg nekünk! : Csongrád megyében kezdődött / Majoros Tibor : Szabad Föld. — jún. 25­— Mindennapos testnevelés az általános iskolákban. A szél nem volt ellenfél . Nemzetközi regatta. Szeged Népsport. — jún. 29. — (Eve­zés). Egy másik szentéletű magyar pálos : Új Ember. — jún. 29. Szokol János volt csanádi püs­pök szobrát avatták föl Köve­­gyen. Dinnyés Ferenc-emlékkiállítá­­sa : Móra Ferenc Múzeum, Szeged / Tóth Attila = Új Tü­kör. — jún. 29. Októbertől az Ószínházban / Évadzáró Szegeden / (n) . Vasárnapi Hírek. — jún. 29. — Szerző: Nikolényi István. Bertényi és Vörös helytállása : Nemzetközi regatta. Szeged Népsport. — jún. 30. — (Eve­zés). A makói művésztelep jubileu­ma . Népszabadság. — jún. 30. — Tízéves. Üzempróba a gázszáritóban Tizenkét, befutós gyűjtőkor épül Bevált az örvényesöves be­rendezés Ollési hétköznapok - Alföldi Olajbányász. — 6. sz. : ill. . . Csak a fegyelmezett, bizton­ságos­ munkán alapulhat a tel­­j­esitmény . Előtérben a költsé­gek elemzése . A Kőolajkutató Vállalat szegedi­­ üzemében / s­z. /■ Alföldi Olajbányász. — 6 sz. : ill. Csodacsapok : Fürdőszoba­szalon Szegeden / (Kőbor) Kirakat. — 6. sz. : ill. — Szerző: Kóbor László. — A Vidia Ke­reskedelmi Vállalat új üzlete. Nemzetiségi tévéműhelyek : Szeged I C. Szalai Ágnes­­-· Kri­tika. —­ 6. sz. — Az Ecranul Nostru adásairól. Vendégünk Budapesten és Szegeden az Odesszai Balett Kaán Zsuzsa -­ Pesti Műsor. — Nyári különsz. : ül. Kamaraszínpadok a szegedi fesztiválon : Tehermentesíteni a Dóm teret . Intim helyen a drá­ma / Nikolényi István : Pesti Műsor. — Nyári különsz. : ill. Békés András a szegedi Tos­­cáról / Szomory György —, Pes­ti Műsor. — Nyári különsz. : ill. . Alföldi Galéria : Hódmezővá­sárhely / cs. — Pesti Műsor. — Nyári különsz. : ill. — szerző: Csorba Mária. Megyénk a hazai lapokban 1986/26. 4 M­A 1986. július 2., SZERDA Ottó napja A Nap kel 4 óra 51 perckor, és nyugszik 20 óra 45 perckor. A Hold kel 1 óra 27 perckor, és nyugszik 16 óra 44 perckor. SZÁZ ÉVE, 1886. július 2-án született a bi­hari Berettyóújfaluban és 1945- ben halt meg Rácz Béla jogász, baloldali publicista, a magyar munkásmozgalom érdemes har­cosa. A Galilei-kör mintájára Rácz Béla vezetésével alakult meg a Darwin-kör, melynek magvas előadásai segítették a gondolkodó fiatalság fejlődését. A Tanácsköztársaság vérbefoj­­tása után az ellenforradalmá­rok halálra keresték, ő azonban —■ dr. Rácz Aurél néven — egy román vizsgálóbizottság tagja­ként látogatta a fogházakat, s több bezárt kommunistát kisza­badított. Később Bécsbe emig­rált. Az illegális KMP a pécsi bányavidékre küldte pártmun­kára, majd Bécsbe visszatérve. 8 esztendőn át a szovjet távirati irodának, a TASZSZ-nak mun­katársaként tevékenykedett. Ausztria hitlerista bekebelezése, az Anschluss után Londonba emigrált, s ott élt haláláig. IDŐJÁRÁS Ma estig általában kevés lesz a felhő, átmeneti felhősödés, el­szórtan záporeső, zivatar csu­pán a délutáni órákban és el­sősorban a déli és keleti or­szágrészben várható. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk lesz. A legmagasabb nappali, hőmérséklet 25 fok körül ala­kul. MOZI Csongrád, Szabadság: A fehér törzsfőnök. Színes amerikai ka­landfilm. II. helyárral! Kezdés: fél 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor. Vásárhely, Béke: Kicsi, de szemtelen. Színes olasz film. 14 éven felülieknek! III. helyárral! Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. Videomozi (emeleti klubterem) : Hao Ki Do. Színes hongkongi film. Kezdés: fél 6 és háromnegyed 8 órakor. Kert: Ágyúgolyó futam. Színes ameri­kai filmvígjáték. III. helyárral! Kezdés: este fél 10 órakor. Terv: Donald kacsa nyári kalandjai. Színes amerikai rajzfilmsorozat. II. helyárral! Kezdés: 3, negyed 6 és fél 8 órakor. Makó, Vörös Csillag: Húsz óra. Magyar film. Kezdés: há­romnegyed 6 órakor. Dutyi-dili. Színes amerikai filmvígjáték. III. helyárral! Kezdés: este 8 órakor. Videomozi (klubterem): Öldöklés San Franciscóban. Szí­nes hongkongi bűnügyi film. Kezdés: háromnegyed 6 és 8 órakor. Szabadság: A Coca-Cola kölyök. Színes ausztrál filmvíg­játék. 14 éven felülieknek! III. helyárral! Kezdés: negyed 6 és fél 8 órakor. Szentes, Filmszínház (ifjúsági ház, Tóth József u.): Madonna, milyen csendes az este! Színes olasz filmvígjáték: II. helyárral! Kezdés: 4, 6 és 8 órakor. Szeged, Vörös Csillag: Elfújta a szél, I—II. Színes amerikai film. Kiemelt helyárral! Kezdés: délelőtt 10, délután fél 4 és fél 8 órakor. Fáklya: Elfújta a szél, I—II. Színes amerikai film. Ki­emelt helyárral! Kezdés: há­romnegyed 3 és háromnegyed 7 órakor. Kert (Újszeged: Zsaroló zsaruk. Színes francia filmvíg­­játék. Tizennégy éven felüliek­nek! Harmadik helyárral! Kez­dés: este fél 10 órakor. Kiskő­­rössy halászcsárda, videomozi (Felső Tisza part) : Ne vere­kedj! Színes hongkongi kung­­fu film. Kezdés: este 8 órakor. Kert: Szuperexpressz. Színes japán katasztrófafilm. 14 éven felülieknek! III. helyárral! Kez­dés: éjjel, 24 órakor. MAGYAR TELEVÍZIÓ BUDAPEST 1­­8.25: Tv-torna — (ism.) 8.30: Szünidei matiné 10.05: Szia. Mami — a Belpolitikai Főszerkesztőség műsora kismamáknak 10.35: Delta — tudományos híradó — (ism.) 11.00: Starsky és Hutch — amerikai bűnügyi tv-film­­sorozat — (ism.) 11.50: Képújság 16.55: Hírek 17.00: Betűreklám 17.05: Nemzetközi zenés turmix — Intervíziós átvétel az NDK-ból — (ism.) 17.50: Képújság 17.55: A rövidfilmstúdiók műhelyéből 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.55: Reklám 19.05: Tv-torna 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Kék fény 21.15: A hét műtárgya 21.20: Betűreklám 21.25: Színházról néhány percben 21.40: Kényes témák — angol film 23.20: Híradó 3. 23.30: Himnusz BUDAPEST 2. 17.58: Műsorismertetés 18.00: Kerek világ 18.15: Pamacs segít a gondon NDK kisfilm — (ism.) 18.35: Képújság 19.00: így élnek az eszkimók — kanadai dok.-film — (ism.) 20.00: Mesterséges a színház — Both Béla 20.55: Híradó 2. 21.15: Ezek ketten nem egyeznek — angol tv-filmsorozat — 5. 21.40: „Szavak sötétben” — kompozíció Ladányi Mihály verseiből 22.15: Képújság RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH 8.20: Eco-mix — (ism.) 8.50: Kis magyar néprajz — a komáromi szekeres­­gazdák hajóvontatása 8.55: Magyar művészek opera­­felvételeiből 9.37: Nemzetközi mese­fesztivál — A kisfiú, a kiskutya, a kis­macska és a kisbéka története — bolgár népmese 9.49: Kis mese — Prokofjev kis zongora­­darabjaiból Freymann Magda játszik 10.05: Íróvá avatnak — Tóth Árpád indulása 11.02: Karvezetők — 20. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv 13.00: A rádió lemezalbuma 14.10: A magyar széppróza századai — Herczeg Ferenc: Az élet kapuja 14.25: Operaslágerek 15.00: A Népzenei Hangos Újság melléklete 16.05: MR 10—14 17.00: És ma? — Szente László riportja a budapesti fürdőkről 17.25: Ziehrer műveiből 18.00: Kritikusok fóruma 18.25: Mai könyvajánlatunk — (ism.) 19.15: Rádiószínház: Milyen szép napunk lesz — Zvonimir Bajsic rádió­komédiája 20.04: Epizódok a Népopera- Városi Színház történetéből — 5. 21.00: Félóra népzene — Új felvételeinkből 21.30: Szintézis 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Orgonaszó csendül az álmokon túl . . . 0.10: Himnusz 0.15. — 4.20: Éjfél után . . PETŐFI 8.05: Idősebbek hullám­hosszán — (ism.) 8.50: Tíz perc külpolitika 9.05: Napközben — zenéi délelőtt 12.10: Mészáros Ágnes tánc­dalaiból 12.25: Útikalauz üdülőknek 12.30: Lakatos Sándor népi zenekara játszik 13.10: A tegnap slágereiből 14.00: Szórakoztató antikvárium 15.05: Operettparádé 16.10: Slágerfilmek — filmslágerek 16.48: Diákfoci 17.08: Az Omega együttes új nagylemezéről 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Ritmus — a Twins együttes felvételeiből 19.05: Komolytalan könnyűzene — avagy ilyenek a dili-dalok 19.50: Gyulai Erzsébet nótákat énekel 20.05: Rockfoldról érkezett — a Culture Club együttes felvételeiből 20.50: Gróf Teleki Samu nyomában 21.05: Rádiószínház; Narancs­­felfűjt — Saul Bellow rádiójátéka 21.35: Böngészde a Zenei Antikváriumban — Várhelyi Márton lemez­­bemutatója 22.40: Legkedvesebb verseiből válogat: Gáti Oszkár 23.20: — 0.14: Válogatott felvételek 0.15: — 4.20: Éjfél után ifjúsági békeklub Nemzetközi ifjúsági béke­klub nyílt kedden Budapest belvárosában, a Károlyi Mi­hály utca 9. szám alatt. Az Országos Béketanács második alkalommal létre­hozott klubjának tevékeny­sége kapcsolódik a hazai békemozgalomhoz, s az ENSZ által meghirdetett nemzetközi békeévhez. A ta­lálkozóhelyen a magyar és a hazánkba látogató külföl­di fiatalok szakértők, köz­életi személyiségek közre­működésével ismerhetik meg hazánk társadalmi, gazdasági, kulturális életét, külpolitikáját, a magyar békemozgalmat, valamint a Magyarországot más orszá­gokhoz fűző sokrétű kapcso­latokat. Az előadások és a párbe­szédre alkalmat nyújtó kö­tetlen beszélgetések mellett szórakoztató programokon is részt vehetnek az ide beté­rők: diszkó, táncház, zenei együttesek fellépése teszi változatosabbá délutánjai­kat. A klub — amelynek fog­lalkozásai angol nyelvűek —, augusztus 17-ig délutá­nonként látogatható. A júliusi programban töb­bek között a magyar béke­mozgalomról és az ifjúság törekvéseiről, az európai biztonság magyar felfogásá­ról, leszerelési kérdésekről, az ifjúsági békeklubok mun­kájáról, a magyar gazdaság időszerű kérdéseiről, a ma­gyarországi egyházközi bé­kemozgalomról hallhatnak előadást. (MTI) Lékai László 1910—1986 1986. június 30-án, életének 77. évében, szívroham kö­vetkeztében Esztergomban elhunyt Lékai László bíboros, esztergomi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke. « • • Lékai László 1910. márci­us 12-én született Zalalövőn. Teológiai tanulmányait 1928- tól Rómában, a Collegium Germanico Hungaricum­ nö­vendékeként, a Pápai Ger­gely Egyetemen folytatta, ahol teológiai doktori foko­zatot szerzett. 1934. október 28-án, Rómában szentelték pappá. A veszprémi egyház­megye papjaként több fontos egyházi tisztséget töltött be: 1937-től 1944-ig a veszpré­mi Papnevelő Intézet taná­ra, 1944-től püspöki titkár, 1948-tól plébános Balaton­­lellén, 1956—57-ben megbí­zott püspöki irodaigazgató, majd Zalaszentivánon és Badacsonytomajban plébá­nos volt. 1972-ben VI. Pál pápa címzetes püspökké, veszpré­mi apostoli kormányzóvá nevezte ki, 1974-ben eszter­gomi apostoli kormányzói, majd 1976-ban esztergomi érseki kinevezést kapott. Ugyanezen év májusában a pápa bíborossá nevezte ki. Lékai László több mint egy évtizedes egyházfői te­vékenysége során korszakos jelentőségű munkát végzett a szocialista állam és a ka­tolikus egyház között kiala­kult jó viszony továbbfej­lesztése, a hívők és nemhí­vők, marxisták és keresz­tények alkotó együttműködé­sének kibontakoztatása és elmélyítése terén. Politikai hitvallását — a magyar tár­sadalom legszélesebb réte­geinek érdekeit is szem előtt tartva — esztergomi érseki kinevezése alkalmából a Magyar Távirati Irodának adott nyilatkozatában fogal­mazta meg: „Mint esztergo­mi érsek-prímás a hivatá­somnak tekintem, hogy a realitások talaján álljak, a fejlődés folyamatát ne pró­báljam vissza­fordítani, ha­nem előmozdítani. A való­ság pedig az, hogy a szo­cialista társadalomban együtt élünk hívők és nem hívők. Itt akarunk boldogulni mind­nyájan, és ezt az emberhez méltó életet, jólétet még magasabbra törekszünk fej­leszteni a saját fizikai és szellemi munkánkkal." So­kat idézett püspöki jelmon­data is „Suecisa vireseit" — „A megnyesett fa kizöldül” — ezt fejezi ki. Lékai László egy gazdag élet tapasztalatai alapján meggyőződéssel vallotta: a katolikus egyház is kész és képes beilleszkedni az új társadalmi viszonyok közé, megtalálhatja helyét a szo­cializmust építő társadalom­ban, s alapvető küldetését a nép szolgálatában látja. Ez a szolgálat, a magyar társadalom építésében vál­lalt közös felelősség fejező­dött ki Lékai László bíbo­ros közéleti tevékenységében is. 1976-tól folyamatosan megbecsült, köztiszteletben álló tagja volt a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének. Kezdeménye­zései, aktív alkotómunkája során több olyan elképzelé­se vált valósággá —elsősor­ban az idős, beteg, támoga­tásra szoruló emberek gon­dozásában — ami a nemzeti közmegegyezést, közös cé­lunkat, az emberekről való mind teljesebb gondoskodást szolgálta. ■ Lékai Lászlót munkássá­gáért az Elnöki Tanács, 1980-ban, 70. születésnapja alkalmából a Magyar Nép­­köztársaság rubinokkal éke­sített Zászlórendjével tün­tette ki. Halálával hazájá­hoz, népéhez, egyházához hű, kiemelkedő egyházi vezető, magyar hazafi távozott az élők sorából. Meggyőződé­sünk szerint életműve ma­radandó értéke legújabb ko­ri történelmünknek, melyet az ügyhöz méltó közös fele­lősséggel kell tovább épí­tenünk. A HAZAFIAS NÉPFRONT ORSZÁGOS TANÁCSA Lékai László bíboros búcsúztatása július 8-án, 11 órakor az Esztergomi Bazilika előtti téren lesz. (MTI) A HNF OT részvéttávirata A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa kedden rész­véttáviratot küldött a Ma­gyar Római Katolikus Püs­pöki Karnak Lékai László bíboros elhunyta alkalmá­ból . Mély megrendüléssel érte­sültünk dr. Lékai László bí­boros, esztergomi érsek, a Magyar Római Katolikus Püspöki Kar elnökének ha­láláról. Személyében a Magyar Katolikus Egyház kiemelke­dő vezetőjét, a magyarorszá­gi egyházak együttműködé­sének hívét, a békéért és a szocialista nemzeti egységért következetesen küzdő köz­életi embert, az igaz haza­fit gyászoljuk. Nagy szomorúságukban fo­gadják a Hazafias Népfront­mozgalom együttérző rész­vétét. (MTI) SZERDA, 1996. JÚLIUS 2.

Next