Csongrád Megyei Hírlap, 1986. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-01 / 180. szám
Önállóság, érdekeltség, ösztönzés Interjú Bálint László vezérigazgatóval A kormány intézkedése alapján 1987. január elsejével megszűnik a Húsipari Tröszt, amelynek kebelében 19 nagyvállalat működik. Ezek a cégek tehát hamarosan mint önálló vállalatok dolgozhatnak így a Szegedi Szalámigyár és Húskombinát is. E hír apropójából kerestük föl Bálint László vezérigazgatót, hogy válaszoljon néhány kérdésünkre. Aligha kell bizonygatni, hogy az élelmiszerpiacon mily előkelő szerepet játszik a húsipar. Hiszen „nem csak kenyérrel él az ember ...”, s bizony ma már a hús is úgy szerepel — szerencsére —, mint a mindennapi. Ezért sem volt semmi különlegesség abban, hogy a húsellátásban kötött-és keretgazdálkodást folytattunk. A húsipart is centralizált irányítás igazgatta, meghatározván olykor a legapróbb tennivalóit. Viszont a hajdani hiánygazdálkodásnak régen vége, hazánk az állattenyésztésben és a húsfeldolgozásban az élvonalba került. A piaci viszonyok és a hazai gazdaságpolitika messze elhagyta a korábban természetesnek tartott irányítási rendszert. Tehát egyáltalán nem hatott meglepetésnek, hogy néhány tröszt megszűnése után a húsipar is sorra került. Ettől függetlenül megkérdeztük a vezérigazgatót, hogy miért most került erre sor. — A mai gazdasági helyzet, a követelményrendszer változásai, a verseny, a piaci viszonyok sürgették a tröszti szervezet feladását és a vállalatok önállóságát. Az érdekeltség másképp aligha érvényesülhetne. Önállóan kell dolgoznunk... — .. , a hazai húsipar viszont nagymértékben exportáló ágazat, s úgy tudom, a belkereskedelmi ellátásban is vannak különleges feladatok, például a fővárosi lakosság igényeinek kielégítése, amelyet a budapesti vállalat aligha győzne. — Ez igaz, s az előzetes tájékozódás alapján azt mondhatom, hogy az önállóvá váló megyei vállalatok — néhány akár az exportjogot is megszerezheti — létrehoznak egy közös külkereskedői szervezetet, s akik részt vesznek a fővárosi ellátásban, azok egy koordináló csoportot foglalkoztatnak. — Az önálló vállalatok irányítása milyen kategóriába tartozik majd? Lesz-e mondjuk igazgatóválasztás? — A húsipari vállalatok állami irányítás alá tartoznak a jövőben, tehát a minisztérium felügyelete alá, s az igazgatókat is a minisztérium nevezi ki, s egyelőre nem választják. — Mit jelent önöknek az önállóság? Mit várnak tőle? Létrejön majd az az állapot, amikor ott döntenek a vállalati kérdésekről, ahol a legközelebb állnak azokhoz tehát itt Szegeden és a makói, vagy a vásárhelyi gyárakban. Az előbb említettem a külkereskedelmi lehetőségeinket, az a szervezet az önálló vállalatok közösségének az irányítása alatt működik. Mi döntünk árakban, piacpolitikában és természetesen a haszon vagy a veszteség is a miénk. — A tröszti szervezet állítólag előnyökkel is járt a vállalatok számára. Mi a véleménye most? — Nem vitás, hogy a tröszti megoldás sok előnnyel, de hátránnyal is kecsegtetett minket. Meg kell azonban jegyeznem, mi soha nem tartottuk a markunkat a tröszt közös kasszájánál. A korábbi beruházásokra is itt volt a fedezet. A jelenlegi fejlesz■ tésünk, amely világbanki hi■ tel igénybevételével történik, hasonlóan a mi pénztárcán■ kát terheli. Tagadni viszont kár volna a tröszt előnyét abban, hogy minden esetben , kész kezesként szerepelt a hitelügyletekben, vagyis ■ olyan vállalat is hozzájutott a beruházási, fejlesztési hite■ lekhez, ahol éppen abban az ■ időben gyengébben állt a kassza. — Ettől függetlenül a hazai húsipari vállalatok nem egyformán fejlődtek, termékszerkezetük sem egyforma, s néhányan közülük exportorientáltak, gondolok itt a szegedi Pick szalámira, a pápai dobozolt sonkára, vagy Hercz szalámira. E termékek stabil piacképességet jelentenek, megnyugtató bevételt devizában is. Erről mi a véleménye? — Ez valóban az előny és a hátrány kérdése. Néhány vállalatnál nem alakultak ki olyan termékszerkezet mint amilyent említett. A belső ellátásra specializálódott és önállóvá váló cégeknél több tennivaló lesz a jövőben. S nem lesz majd mögöttük a tröszt, mint készkezes sem. A vállalkozó szellemű, kockázatot is vállaló ipari vezetők nem félnek az önállóságtól. — Milyen a tröszt megszüntetésének visszhangja? A szegedi vállalatnak van-e félnivalója? — Nincs félnivalónk. A visszhang vegyes, nyilvánvalóan más a megítélés azoknál az embereknél, vezetőknél, akik hosszú esztendőkön át azt csinálták, amit meghatározott az irányítási szervezet. A mi vállalatunk a hazai húsipari cégek között előkelő helyen áll. Megjegyzem, a trösztnél is érezték már előbb az idők szelét, s néhány vonatkozásban ha nem is csurrant, de csöppent, egy-egy jogkör, hatáskör. Úgy érezzük, hogy az önállóságnak megfelelünk, nálunk sem merevedik meg a vállalati irányítás. Nagyobb önállósághoz jutnak gyáraink, például a makói és a vásárhelyi gyárunk, illetve a szegedi és a szentesi hizlaldánk. Belső szabályozásaink alapján differenciálunk, átlagos is lesz, de a maguk ereje alapján végzett munka a perdöntő minden tekintetben: bérben, prémiumban és más érdekeltségi viszonyokban. — Amikor a hír fölröppent, hogy megszűnik a tröszt, voltak akik az ellátást féltették. Ha nem kötelezik a vállalatokat, talán bizonyos termékeket nem is készítenek, nem kell magyaráznom, hogy az olcsóbb árukra gondolnak. Hibás a feltételezés, inkább a fordítottja válhat uralkodóvá: mivel közelebb került a termelő a vásárlóhoz, annak kiszolgálása is csak javulhat. Ezentúl nincs megyehatár az eladásnál, következésképpen kialakul egy egészséges konkurencia, verseny a kuncsaftokért. Vége az úgynevezett „felségterületnek”, mely sérthetetlen volt. Jobbat és olcsóbbat kell adnunk mindenféle termékből, különben mástól rendel a kereskedő. Szerintem a fogyasztó jól jár, mert bővíteni kényszerülnek a vállalatok választékukat és több úgynevezett olcsó árut gyártanak és adnak a boltoknak. Ha más megyéből is érkezik kínálat, az is a vevőnek kedvez, hiszen színesebb lesz a választék, az ízek is változatosabbak. Végül beszéljen arról is, hogy a Szegedi Szalámigyár és Húskombinát dolgozói mit remélhetnek az önállóságtól, e sorban a vezérigazgatót is értem. — Sok mindent. Először is azt, hogy a jövőben közvetlenül érvényesül az anyagi érdekeltség mindenki számára, s ez alól én sem vagyok kivétel. A mi kollektívánkat alkalmasnak tartom az önálló cselekvésre. Megmondom őszintén, nekem is tetszik, hogy önállóak leszünk, jobban kipróbálhatom magamat. S hibenne lenne egy kis hiúság is, megmutatni mire képes, versenyezni. Már létrejött egy szakértői csoport, amely több területen vizsgálatokat, ellenőrzéseket végez, fölméréseiket hasznosítani kívánjuk. Szakmabeliek, közgazadászok véleménye döntő lehet, hogy hol kell módosítanunk. Belső szervezetünknek is korszerűsödni kell. Nem, lesz többé „nagykalap”-rendszer, az egyenlősdi a vállalatok között. S az is a múlté, hogy mindenben a trösztre mutogatnak: ott a tröszt, majd intézkedik, ha nincs elegendő nyereség, vagy bérjavítás; elvitte a tröszt, rossz döntéseinknél, nem mondhatjuk többé, a tröszt a hibás. Csak magunkra támaszkodhatunk, együtt sírunk és együtt nevetünk. — Máról holnapra? — Ezt álmomban sem gondolom, s munkatársaim is tisztában vannak avval, hogy január elsejéről másodikára nem lesz kétszeres a termelékenység és a jövedelem sem. Apró és kemény, meggondolt lépéseket várok, minden területen javulást és annak megfelelő részesedést a végzett és értékelhető eredmények alapján. — mondta befejezésül Bálint László vezérigazgató. GAZDAGH ISTVÁN PÉNTEK, 1986. AUGUSZTUS 1. L ___3 Tudományos konferencia Augusztus 4. és 9. között a Budapesti Műszaki Egyetemen rendezik meg a „Magyarok szerepe a világ természettudományos és műszaki haladásában” című tudományos konferenciát. A találkozóra mintegy 60 magyar illetve magyar származású tudós és mérnök jelentette be részvételét csaknem 200 előadás hangzik el a fizika, a kémia, a biokémia, az elektronika, az építészet, a gépészet és kohászat, a bányászat és energiaipar, valamint más természettudományos és műszaki témakörökben. Pártbizottsági ülés Csanádpalotán Csütörtökön délután Antalné Agócs Mária titkár vezetésével ülést tartott a csanádpalotai nagyközségi pártbizottság. A testület áttekintette és megvitatta az ideológiai élet, a politikai tudatformáló munka tapasztalatairól és fejlesztésének feladatairól szóló jelentést, Ludányi Andrásáé, a pártbizottság agitációs és propaganda-munkabizottsága elnökének előterjesztésében. Ezután tájékoztatást hallgattak meg és hagytak jóvá Csanádpalota és Kövegy gazdaságainak első félévi fejlődéséről és termelési eredményeiről. E napirendi téma előadója Gál László titkárhelyettes, a gazdaságpolitikai munkabizottság elnöke. Az ülésen Antalné Agócs Mária javaslatot tett az esztendő második felében megtartásra kerülő politikai évfordulók és ünnepségek rendezvénytervezetére, amelyet a testület tagjai ugyancsak jóváhagytak. Újjáformált ügyrend a parlamenti munkához Az ügyrendet a hivatalos lapban közzé kell tenni — ezzel a zárórendelkezéssel fogadta el legutóbbi ülésén az Országgyűlés működésének módosított ügyrendi szabályait; azóta a paragrafusok napvilágot láttak a Magyar Közlönyben. Új pontként került a szabályok közé a képviselők eskütétele. Az eskü szövegének aláírásával minden képviselő a haza, a nép iránti hűségre, érdekeinek képviseletére, az alkotmány és az alkotmányos jogszabályok megtartására, az állami és a szolgálati titkok megőrzésére tesz fogadalmat. Több kérdéskörben az elfogadott ügyrend az egyébként már korábban kialakult parlamenti gyakorlatot emelte szabállyá, így például rendelkezik a kormány megválasztásáról, az Országos Listán megüresedett képviselői helyek betöltéséről, s arról, hogy egyes beszámolók vitája nyomán az Országgyűlés értékelést tartalmazó illetőleg feladatot megállapító határozatot, állásfoglalást fogadhat el. Ugyancsak a már kialakult gyakorlatot szentesíti legfőbb népképviseleti szervünk belső törvényének az az új rendelkezése, amely előírja, hogy a parlamenti állandó bizottságok javaslataival az érintett állami szervek kötelesek érdemben foglalkozni, és vizsgálatuk eredményéről tájékoztatni az indítványozó bizottságot. Új rendelkezés az is, hogy a képviselő önálló indítványáról, törvénymódosító javaslatáról, annak az ülésszakon történő tárgyalása előtt az illetékes bizottság állást foglal. Bevezette az ügyrend — a megalapozottabb véleményalkotás elősegítése érdekében — egy-egy jelentősebb döntés meghozatala során a kétlépcsős tárgyalás lehetőségét. Így például célszerű két fordulóban megtárgyalni a kiemelten fontos gazdasági terveketés koncepciókat. Az első fordulóban az általános vitát folytatja le az Országgyűlés — a koncepció irányelveit tervezetét véleményezi —, a másodikban pedig már a vita alapján véglegesített tervről, illetőleg koncepcióról dönt. Az újjáformált ügyrend az interpelláció rangját növeli azzal, hogy különbséget tesz a képviselők interpellációként benyújtható, valamint egyszerű, tájékozódó jellegű kérdései között. Interpellációval akkor éljen a képviselő, ha azt akarja szóvá tenni, hogy valamely állami, kormányzati intézkedés nem felel meg a törvényes előírásoknak vagy törvényes ugyan, de hatása nem kielégítő, esetleg hatástalan. Ilyenkor az Országgyűlés dönt arról, hogy elfogadja-e a miniszter, az országos hatáskörű szerv vezetőjének a válaszát, hiszen az általa hozott törvények, határozatok megvalósítását is ellenőrzi e módon. A kérdés feltevésének lehetősége viszont azt szolgálja hogy a képviselő ezen az úton is megszerezhesse a munkájához szükséges információkat. Az ülésszak nyilvánossága egyben lehetővé teszi azt is, hogy a képviselőtársak és a választópolgárok is mégis,merjék a kérdésben megfogalmazott gondokat, a válaszban vázolt megoldási lehetőségeket. Az eddig mindenkor nyílt szavazás gyakorlatának általános megtartása mellett az új „házszabály”, két esetre bevezette a titkos, szavazólapos választást: az Országgyűlés tisztségviselőire, illetve az Országos Listán megüresedett helyek betöltésére történő szavazásnál. Ez utóbbi esetben a választási törvény előírásaihoz való igazodás is indokolta az új rendelkezést. (MTI) , a sorok írója nem tud visszaemlékezéseket közölni arról, hogy milyen pártközi megbeszéléseken vett részt, amelyeken a háború sújtotta ország újjáépítésének módszereiről vitatkoztak, nem ült Rákosi vagy Gerő jobbján, szemben Nagy Ferenccel vagy Szakasits Árpáddal, nem nyilvánított véleményt, nem terjesztett elő javaslatot, nem tárgyalt kedvező kölcsönökről külföldi kormányokkal, hazai vagy idegen tőkésekkel, így tehát nincsen abban a helyzetben, hogy az akkori időknek arról a jelentőségteljes fordulatáról személyes tapasztalatok alapján számot adjon és saját magatartásának mostani igazolására rámutasson, hogy ő már akkor... és ezek már akkor... és ha rá hallgatnak... E sorok írója alig huszonnyolc évesen — már öt munkaszolgálatban és partizánháborúban eltöltött év után — családja jó részének pusztulását siratva, kis közkatonaként vállalt állami szolgálatot. Kommunista meggyőződése, feltétlen hite és bizalma a pártban és természetesen a vezetőkben, volt az , induló tőkéje” a sovány szakmai képzettségen túl. Nem támogatta ifjúsági törvény, nem várt és nem is várhatott lakást és egyéb földi jókat az akkori ifjúsági szövetségtől, nem hangoztatott „követeléseket” és ha akkor valaki megjósolja neki, hogy negyven év múlva visszavonult vezetőként ír majd történelmünk legnagyobb inflációjáról és a forint várva várt születéséről, nagyon meglepődött volna. Az akkori világot, eseményeket alulnézetben volt alkalmam szemlélni, annyi más társammal együtt. A bérből és fizetésből élők körébe tartoztam és én is a saját bőrömön éreztem a magyar inflációt, amelyvilágrekordot jelentett a pénzromlások elég gazdag történetében. Fizetésünk elolvadt a kezünkben. A végén már nem is havonként, hanem kéthetenként kaptuk kézhez a „millpengők” és „billpengők" millió-billió maréknyi céduláit, és akkori millióinkkal nem telkekre, volvókra, mercikre alkudoztunk, hanem rohantunk a piacra, a boltokba , krumpliért, zsírért, lisztért, cukorért, ruházati cikkekre — kabátra vagy akár öltönyre — ,gondolni sem lehetett. Így aztán esztelen költekezésre adtam fejemet, az egyik fizetési nap délutánján kedves szőke kolléganőmmel beültem a Jókai Vendéglőbe egy liter borra, kétheti segédelőadói fizetés bankói duzzasztották a tárcámat. A meglepetés a fizetéskor ért. Kétheti munkám milliós vagy ekkor talán már milliárdos nagyságrendű bére sem volt elég a céh kiegyenlítésére, s így a töltőtollamat is zálogba kellett adnom a zord főpincérnek. Így mulatott akkor egy magyar úr. Ez a derűs epizód azonban nem takarhatja el sem az akkori fiatal, sem a mostani visszaemlékező szemt elől az infláció pusztító hatását, milliók éhezését nélkülözését. A szó szoros értelmében az egész ország fellélegzett és visszatért a jobb életbe vetett bizalma, amikor megjelent a forint, de nemcsak a forint, hanem az áru is, amit forintért és fillérekért lehetett megvásárolni. Fokozatosan eltűnt a létbizonytalanság, a fizetéssé már lehetett gazdálkodni beosztani, takarékoskodni Senki sem érezte fizetéskor becsapottnak magát és ez megérződött a jobb munkában, az eredményesebb termelésben. A szaporodó árumennyiség tartóssá tette a forint stabilitását, növelte a vásárlóerejét. Ez is rekord volt a maga módján, hiszen abban az időben nálunk erősebb gazdagabb országokban sem találtak más módot a pénzromlás megállítására, mint a kényszergazdálkodást, a jegyrendszert Amikor később hivatalominőségben állandó kiküldetésben tartózkodtam Svájcban, ott még akkor is jegyre mérték a húst és néhány más élelmiszert, amikor nálunk már a biztonságos áraknak és a viszonylagos árubőségnek örvendezhettünk. Akkor azonban azt is tudtuk, hogy ennek a „csodának”, hiszen a forint bevezetése valóságos közgazdasági varázslatnak számított feltételei vannak. Ezeket egy szóban foglalták össze az ország akkori vezetői — termelés. Erre irányult a figyelem. Még ma is emlékezetemben van világhírű közgazdász tudósunk, Varga Jenő törékeny alakja, aki a budapesti nagyüzemek bizalmiainak tartott aktíváján mondta, hogy „attól nem fog szaporodni a leves, ha nagyobb kondérba tesszük vagy mindenkinek nagyobb kanalat adunk hozzá” — ezzel illusztrálta azt, hogy az adott helyzetben nem az elosztásra, hanem a hatékony, jövedelmezői termelésre kell figyelmünket összpontosítanunk. Intelme ma is időszerű. A visszaemlékező, látva, hogy az infláció már újra kapuinkon belül van és gazdasági stabilitásunkat, sőt a kialakult politikai közmegegyezést is veszélyezteti, némi nosztalgiával gondol arra az időszakra, amikor a több és jobb termelésre buzdító politikai jelszavakat még nem közöny és gúny kísérte, hanem lelkesedés, eredményes cselekvés, kora más a helyzet. Politikai jelszavak, sőt ünnepélyes határozatok sem elegendők. Az infláció forrásait kell eltömnünk, ami azt jelenti, hogy meg kell szüntetnünk a veszteséges tevékenység nyakló nélküli támogatását, az ide-oda manipulált árakat és béreket. NYERGES JÁNOS A forint negyvenedik születésnapján