Csongrád Megyei Hírlap, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-01 / 180. szám
Tegnap, Szegeden átadták a rákszűrő autóbuszt A rák ellen, az emberért, a holnapért országos alapítványhoz csatlakozva együttműködési megállapodást kötöttek Szeged város társadalmi szervezetei- a Hazafias Népfront, a szakszervezet, a KISZ és a Vöröske Teszt. A helyi alapítvány is az országos mozgalom szellemében működik, azzal a különbséggel, hogy az itt összegyűlt és felajánlott pénzt itt kezelik, és helyi célokra használják föl A segítségnyújtás szép példája az a rákszűrő autóbusz, amelyet a tegnap Szegeden rendezett ünnepségen adtak át. Erre az ünnepségre meghívták mindazokat, akik valamilyen módon kapcsolatban állnak az alapítványnyal. Pásztiné Mészáros Éva, a Vöröskereszt Szeged városi vezetősége titkára üdvözlő szavait követően Farkas Ilona, a Budapesti Onkológiai Intézet adjunktusa, az alapítvány gondolatának elindítója, elmondta, hogy a szegediek az országban talán az egyetlenek, akik minden alkalommal újabb és jelentős eredményekről számoltak be, mi minden történik a busz létrehozása érdekében. Mint tudjuk, az elmúlt évi Szegedi Ipari Vásár belépőjegyei árának egynegyedét, összesen 400 ezer forintot, a helyi alapítványnak ajánlották fel Magánszemélyek több mint 200 ezer forintot, brigádok, üzemek 145 ezer forintot fizettek be. AKiosz és Vöröskereszt által szervezett két jótékony célú hangverseny bevételéből 45 ezer forinttal gyarapodott az összeg. Konkrét elképzelés a pénz felhasználását illetően akkor még nem volt. A Démász Hága László szocialista brigádja kezdeményezte tavaly, hogy egy rákszűrő autóbuszt alakítsanak ki. A Tisza Volán egy kiselejtezett járművét 450 ezer forint anyagköltséggel az Autófer dolgozói mintegy 250 ezer forint értékű társadalmi munkában alakították át mozgó szűrőállomássá. Az országos alapítvány kuratóriumának tagja, Juhász György elismeréssel szólt erről a munkáról. Magyarországon ez az első szűrőbusz, amelyet társadalmi összefogással hoztak létre, és amely nagyon sok segítséget jelent az orvosok munkájában, a megelőzésben. Falvak, peremkerületek lakosait keresi fel, valamint üzemek, gyárak, téeszek dolgozóinak szűrővizsgálatát látja el A szűrőbuszt a szegedi kórház üzemelteti. Az intézmény az alapítványból 30 ezer forintot kapott, onkológus szakorvosképzésre. A rákszűrő autóbuszt Oravecz Istvánná, az alapítvány szegedi koordinációs bizottságának titkára adta át Müller Józsefnének, a városi tanács elnökhelyettesének. Az átadó ünnepségen jelen volt Vitray Tamás is, aki az alapítvány kuratóriumának elnöke, K. P. Negyven éve a HAV-nál Nem volt ünnepség, elnöki asztal, piros szőnyeg. Az esztergagép mellett, az olajos munkacsarnokban kereste fel tegnap, pénteken Komócsin Józsefet és Kádár Antalt a MÁV vezérigazgatója, Várszegi Gyula a szegedi igazgatóság vezetőjének, Lovász Lázárnak kíséretében. A két esztergályos szakmunkás több mint negyven éve dolgozik a vasútnál. Régi, szép szokást elevenített fel a vezérigazgató, amikor hűségükért egy-egy zsebórát nyújtott át az ünnepelteknek, mondván, ez emlék, ■nem jutalom. Az óra hátlapjába vésve a nevük és egy mozdony domborműve. A beszélgetés során kiderült, Kádár Antal fiatalemberként, 1945-ben jött a vasúthoz. A fűtőháznál kezdte a munkát, majd Kiskunhalasra került később öt évig Kiskunfélegyházán dolgozott. A Tisza pályaudvar rakodógép-karbantartó mű- Emlék, nem jutatom helyében, ahogyan jelenleg hívják. 1960 óta van. Négyszer kapott kiváló dolgozó kitüntetést, elnyerte a kiváló újító címet is, több benyújtott, elfogadott és hasznosított újítása van. Két fia közül az egyik szintén a MÁV- nál dolgozik. Szeptemberben lesz 60 éves, de nem megy nyugdíjba, folytatja a munkát. Komócsin József 1943 októberében állt a vasút szolgálatába. Előtte kifutó volt, nehezen lehetett álláshoz jutni akkoriban. A MÁV biztos kenyérkereseti lehetőséget jelentett. A kisvasúton dolgozott, annak volt az esztergályosa, amíg azt meg nem szüntették. Hatszor kapott kiváló dolgozó kitüntetést, és megkapta a szolgálati emlékérmet is. Érdekessége kettejük történetének, hogy annak idején együtt voltak inasok, azóta ismerik egymást, és azután újra összekerültek, egymás mellett dolgoznak ma is. Rajtuk kívül még ketten kaptak emlékbe zsebórát, Bálla János és Szilágyi János műszerészek, ők Békéscsabán dolgoznak. (Kovács) — Miért nincs szabadságon? A csöndtől kongó, üres csarnokban meglehetősen sután hangzik a kérdés. Herke Antal téenika gépszerelő számára mégsem meglepő, hisz értik, hogy hová akarok kilyukadni. A Hódgép sándorfalvi gyáregysége ugyanis „szabadságra ment” — úgy mindenestül két hétre pihenni, üdülni tért majd minden dolgozója, s csak a técmkások időnkénti kopácsolása zavarja meg a gyáregységre telepedett lélegzetnyi nyugalmat. Ők tizennégyen viszont nem pihennek, most •hozzák rendbe az év közben elfáradt gépeket. Nekik m Most van a munka dandárja. — Ilyenkor? Szabadság? Nekünk? Épp most jött el mi időnk. Ki kell használni a két heti szünetet, hisz ebben az időben tudunk a legjobban hozzáférni azokhoz a nagy szerszámgépekhez, melyeknek évközi leállítása csak az emberek átcsoportosításával lenne megoldható. Az viszont kieséssel járna és a folyamatos, hatékony munkavégzés látná kárát. Mondjam, hogy ezt az átcsoportosított dolgozók fizetése is megérezné". Ráadásul — hiába van év közben rendszeres karbantartás — nem minden gépet lehet normális üzemmód mellett tisztességesen megjavítani. Ezért vannak most bent a téemkások, amíg a többiek üdülnek. — Mióta van ez a csak nem teljes leállásos rendszer? — Most második alkalommal. Tavaly már előre mondták, hogy mindenki egyszerre, megadott időben két hét szabadságot kap és így volt ez az idén is. Tehát tudtuk előre és így számítottunk rá — Azért van ez a kéthetes piherfi, hogy a karbantartók nyugodtan dolgozhassanak? Vagy azért dolgoznak nyugodtan, mert a gyárat „szabadságra küldték"? — Úgy tudom, kormányrendelet van arra, hogy így, egybefüggően lehet — vagy kell? — kiadni a szabadságot. Ez előnyös a vállalatnak, mert a korábbi gyakorlathoz képest javulhat a gépek kihasználtsága. Mert bizony nem segített ezen a hét végi vagy a szervezetlenül kivett egy-két napos „kis” szabadság. Én még egy termelési tanácskozáson azt is fölvetettem, hogy ne nyáron legyen egyhuzamban két hét, hanem most csak egy és év végén — a két ünnep közt — legyen a második. Így nemcsak a jelenleg megspórolt energiáért nem kellene fizetnünk, de akkor a fűtés sem kerülne pénzbe. — És mi lett a javaslatával? — Tapasztalhatja ... — A vállalat szempontjából előnyösnek ítélte az imént ezt a rendszert. Hogy látja a dolgozók szemszögéből? Ha módjában állna dönteni, ön is a nyári, egyidejű leállás mellett szavazna? — Igen, szerintem ez mindannyiunknak előnyös. Nézze itt Sándorfalván szinte mindenkinek van saját földje és annak művelésére nem télen kell a szabad idő. Munkatársaim nagy része belenyugodott ezért a kollektív nyári pihenőbe, végtére is pont jókor van. Emellett tudunk egy kis plusz munkát is vállalni, ha épp otthon nem volna mit csinálnunk. — Ön is gazdálkodik? — Van egy tanyánk a házunktól nem messze, s mellette egy holdon megterem a gyümölcs, a paprika, a paradicsom. Elég sok időt kíván ez is a munka mellett. Most például az öntözéssel vagyunk elfoglalva. — A „vagyunk” a családot jelenti? — Nemcsak a családot, mert itt többen fogunk öszsze. Nekem például szivattyúm van, másoknak csővezetéke — közösen valahogy elboldogulunk. Erre kifejezetten jól jön a mostani szabadság. Egy kicsit utolérjük magunkat és így, hét végén a családdal meg rövid kirándulásokra is futja. Van egy autónk és azzal néhány napja Miskolc környékét jártuk be. De azért inkább a munka, a föld jellemző az életünkre. — Elég nehéz kenyérnek tartják ezt a keresetet. Nem akart még ezen változtatni? Néhány vállalatnál a végéemben elég szépen lehet keresni — igaz, nem munka nélkül. — Én is megpróbáltam a végéemet, de azt már nem lehetett erővel bírni. Lehet, hogy a föld keményebb és több munkával adja meg magát, de ha egyszer feladom, akkor azt visszanyerni nehezebb. És jobban esik a szabadban dolgozni. — Eddig csak a saját véleményét kérdeztem, de bizonyára több munkatársa gondolatát ismeri. Ők hogy vélekednek a most második éve bevezetett egyidejű szabadságolásról? — Megoszlanak a vélemények VASS ISTVÁN BESZÉLGESSÜNK Az egyidejű szabadságoltatásról (FOTO- PINTÉR JÓZSEF) SZOMBAT, 1987 AUGUSZTUS 1 Mivel boldogít a KZR bennünket? A ZÖLDSÉG lassan már olyan téma, mint a foci, amihez mindenki ért, és hallatára mindenki automatikusan rúgásra lendíti a lábát. Sokak véleménye szerint a pesti nagy „zöldségesmaffiák” megfékezésével és konstruktív termeltetési és értékesítési politikával kellene hozzáfogni az országosan meglevő problémák megoldásához. Viszont nekünk itt, Csongrád megyében és ezen belül a szentesi tájkörzetben vannak feladataink, és nem passzolhatjuk máshoz azt a bizonyos labdát. Most nem azért beszélünk ismételten erről, mert a nyári „kovászosuborka-szezonban” nincs elegendő izgalmas esemény. Az indok az, hogy erősen foglalkoztatja a közvéleményt mostanság is a zöldségnek — mint egyfajta népélelmezési cikknek — az ármozgása, kínálata és minősége. Szentesen egyebek között így is fogalmaznak az emberek: „Hiába van körzetünkben az ország primőrzöldség-termesztésének központja, ez alig jelent méltányos előnyt a számunkra, sőt gyakran máshol olcsóbb a paprika és a paradicsom, mint nálunk." Persze a zöldségtermelő agrárüzemek nem sorolhatók a szociális ihletésű és jótékonysági intézmények közé, ezért nem adják és nem is adhatják olcsóbban az árut Szentesen csak azért, mert az a szentesi és környéki határban terem. A termék útja — az előállítás után — az üzletelés, a piaci helyzetfelismerés tekervényes vidékein halad. Az külön műfajba tartozik, hogy a nagy tömegű árut szinte mindenki Pestre hordja, és a viszonylagos bőség miatt törvényszerűen alacsonyabbak a zöldségárak, mint az ország más részeiben, ahol kisebb tételekben forgalmaznak. A közvetítő kereskedelem ráteszi a maga haszonkulcsát, hiszen felmerül a munkabér, a fonnyadás stb. kiadása, és még valamit nyerni is kellene a bolton. Emiatt nyilvánvalóan vannak különbségek a kis- és nagykereskedelmi árak között. Viszont nemcsak a fővárosi, hanem a vidéki polgárnak is van gusztusa és joga ahhoz, hogy paprikát, paradicsomot tegyen pelaaul a lecsojava, ez ne legyen „földrajzi kiváltság”, vagyis ne függjön kizárólag attól, hogy melyik városban lakik a vásárló széles e hazában. A Szentesi Árpád Tsz gesztorságával működő és közel harminc más gazdaságot és sok kistermelőt tömörítő Korai Zöldségtermesztési Rendszer elévülhetetlen érdeme, hogy a termelést és a termeltetést felemelte a mai technológiai és egyéb követelmények színvonalára! Ráadásul az exportban népgazdaságilag is kiemelkedő teljesítményt nyújt. Az értékesítés folyamatában kikapcsolja a közvetítő szervezeteket, de ez nem változtat azon, hogy a KIR is a mindenkori legjobb áron akarja eladni a zöldséget főleg a nagybani piacon! Ez a gazdasági és piacformálási érdek változatlanul befolyásolja — közvetett utakon — a kiskereskedelmi árukínálatot éppen úgy, mint a sokat szidalmazott „Zöldért-korszakban". DIREKTBEN persze, hogy nem felelős a KZR a zöldségellátás kiskereskedelmi problémáiért Szentesen és környékén. De nem ülhet elefántcsonttoronyban, mert olyan a szerepe, mint a malmoknak a kenyérellátásban. Tehát nem vonhatja ki magát teljesen a generális tennivalók megvalósításából még akkor sem, ha a háttérben a termeltetés, valamint az értékesítés jelenti a legfőbb elfoglaltságot. A magatartásával a KZR mindenképpen "hatással van a maga módján a zöldségkínálat nagy mozgásaira. Úgy nem lehet maradéktalanul megnyerni a vásárlóközönség szimpátiáját, hogy csak akkor indít kedvező zöldségakciót, amikor az „udvaron” feltorlódik az áru, és fél, hogy a nyakán marad. Szintén nem tetszik — a kávé mintájára — az a „brazil módszer ”, hogy az alkalmatlannak minősített, paradicsomot a föld alá teszik. Hiszen ebből a vásárló ki tudná válogatni a javát, arról nem is szólva, hogy nemcsak az árut, hanem annak az előállítási költségét is eltemették. A Zöldért szentesi telepének a feljebbvaló években volt egy olyan hivatalos kötelessége, hogy körülbelül 70 százalékban gondoskodnia kellett a helyi lakosság és a közületi konyhák zöldség- és gyümölcsellátásáról. Mivel nagy tömegben csak néhány zöldség- és gyümölcsfajtát termelnek Szentesen és környékén, ezért a szükséges árualap többi részét a megye és az ország más tájairól kellett beszerezni. Időközben ez a bizonyos 70 százalékos követelmény leapadt 35—40 százalékra, mert a kiskereskedelmi boltok saját maguk vásárolják fel az árut a zöldség- és gyümölcstermelőktől, így kialakítva az úgynevezett többcsatornás forgalmazási rendszert. EBBEN AZ ÉVBEN a Zöldért szentesi telepe tagként belépett a KZR-be, így az utóbbi szervezet nagyberuházások nélkül jutott raktárakhoz, felszerelésekhez, bár ezekért „bérleti díjat” fizet. A Zöldért is jól járt, hiszen biztosította a fennmaradását: a KZR már 6-7- szer nagyobb árumennyiség felett rendelkezik, mint annak idején a Zöldért „legjobb napjaiban”. A fajlagos árukezelési költségek is sokat csökkentek éppen a raktárak és berendezések kihasználtságának nagymértékű fokozódásával. A bevételek szempontjából valóban nem nagy üzlet az előbb említett 35—40 százalékos arányú ellátási követelmény a lakosság körében. Ezt „örökölnie”, illetve átvennie kellett a KZR-nek. Egyébként is zöldségért természetszerűleg oda fordulnak az emberek, ahol azt előállítják. Nos a KZR becsületére legyen mondva, hogy abban a társadalmi és gazdasági környezetben, amelyik őt „felnevelte” nem maradt „hálátlan”. Örvendetes, sőt varázslatos tény, hogy az elmúlt időszakban ugrásszerűen javult a városban és környékén a primőráruk választéka, mennyisége és általában a zöldség minősége. Az önmagában is óriási eredmény, hogy megfelelő tömegben van áru, és ezt a KZR termelési szervezete szavatolja. Sőt a Zöldért szállítójárművei a kiskereskedelmi boltokba is kiviszik az árut. Ezzel együtt még nem mondhatjuk, hogy zöldségből „itt van már a Kánaán”. A kereskedelmi vállalatoknak rugalmasabb kapcsolatokra van szükségük, és ezért nekik is mindent meg kell tenniük. Közvetlenül a lakossági ellátásban a kiskereskedelemnek vannak legnagyobb feladatai. Érdekes, hogy az áfésztől és az ékikertől kapott tájékoztatás szerint a bolti zöldségforgalomban az árualap mintegy kétharmada kistermelőktől származik. Nemcsak mennyiségi, hanem szezonális szempontból is nagy szükség van a kereskedelmi vállalatok és a KIR jó együttműködésére a lakossági ellátás érdekében. A TERMELÉS már megy. Az értékesítés még nem anynyira A vásárlónak körülbelül ez a végkövetkeztetése, amikor a zöldséges látásról beszél, és ezt minősíti. Reméljük, hogy — a Zöldért és a KZR az eddiginél szorosabb kooperációját datálva — a „tanulóév” lejárta után, a jövő esztendőben még több boldogsága lesz annak a vásárlónak, aki zöldséget akar tenni a kosarába. SZABÓ RÓBERT Diploma Jugoszláviában, a szabadkai Veljko Vlahovic Munkásegyetem és a Severna Backa Postaforgalmi Munkaszervezet kiállítást rendezett a Szegedi Postaigazgatóság képzőművészeti körének Szabadkán. A tárlat kiállítóit — Abrahám Máriát, Hegyesi Ilonát, Katona Imrét, Fábián Lászlót, Szabó Andrást, Varga Károlyt, Sugár Ibolyát, Polner Tamást — diplomával jutalmazták a sikeres tárlatért. 3