Csongrád Megyei Hírlap - Délvilág, 1990. május (47. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-02 / 101. szám
Mégis, kinek az ünnepe? — kérdezhetnénk meg az első szabad május elsejével kapcsolatban. Eltűntek a vörös zászlók, el a föliratos léggömbök, nincs emelvény, szónok, nincs „éljen és virágozzék...” Május elsejét nem tiltja senki — de nem is támogatja. Május elseje van. Igazi népünnepély, az embereket senki nem kötelezte, hogy a harminc forint ötven filléres, kiadós otthoni ebéd helyett tíz dekás és ötven forintos sültkolbászt egyenek az ünnepnap folyamán — mégis fölkeresték május első napjának hagyományos helyszíneit. Kérdés, nem csupán a megszokás mozgatta-e őket? A kitelepült kereskedők, a forgalom legérzékenyebb figyelői máris azt mondják , mintha kevesebb lenne az ember, mint tavaly ilyenkor. Ha ez máris így van, mi lesz egy, két, három esztendő múltán? Mi lesz tizenöt év múlva? Kár lenne, ha elhalna május elseje — immár korántsem csak a munkásosztály, hanem mindenki ünnepe. Szeged Pénzhiány, pénzhiány, és még egyszer pénzhiány — mondták a Ligetbe kirakodott kereskedők Szegeden, az első szabad május elsején. Amely egyébként még időjárás szempontjából is alternatív volt: nem zuhogott ugyan az eső, eláztatva a népünnepélyt, — ám nem is sütött a nap hétágra, utcára csábítva az embereket. — Egy három fős társaság 400—450 forintot költ el itt, ha mindegyikük eszik, és sört is iszik hozzá — mondta Újvári Antalné, a Vendéglátó Vállalat SZOTE-konyhájának kitelepült vezetője, miközben főtt a virsli, csorrant a mustár, fortyogott és sült a hurka, habzott a sör. — Ám sokan csak perecet esznek, s legföljebb hozzá isznak egy kisfröccsöt... Hogy volt-e extrafogyasztás délig? Egy tíz fős társaság megevett húsz pár virslit. Ennyi. Nem is hasonlítható a forgalom a tavalyihoz... — Tóti István, a Lila Ákác kitelepülésének vezetője: — Egy sültkolbász, egy sör, előttük egy feles, ez, s nem több az átlagfogyasztás — mondta. Dékány László, a Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat igazgatója, akivel a Liget kavargó tömegében találkoztam, úgy tájékoztatott, a forgalomcsökkenés oka egyrészt, hogy az embereknek nincs pénzük, sok helyütt nem is adták ki elsejére a fizetést — másfelől pedig a nagymérvű áremelés. Utóbbi arra vezethető vissza, hogy az élelmiszeralapanyagok nagymértékben megdrágultak, és így a késztermékek ára sem lett olcsóbb. Rendkívül meg lehet érteni: az emberek ugyan kijönnek a népünnepélyre, de ebédelni már sokan hazamennek, inkább, mint hogy negyvenforintos virslit egyenek, harmincnyolc forint hatvan filléres sört igyanak, illetve tízforintos kávét. Kitelepültek a könyvkereskedők is. Sztergár Albin standján épp ottjártunkkor takarta le fóliával a könyveket Varga László árus, aki elmondta, a legnagyobb sláger a könyvpiacon Clair Kenneth: Egon naplója című műve. Ezt nagyon keresik, kis példányszámban jelent meg, ide 200—300-at hoztak. Ezenkívül a kaland- és szakácskönyvek a menők. — Inkább fizetnénk helypénzt, csak ne kelljen a vevők után takarítanunk — mondta Bálint Antalné cukorkaárus, hozzátéve: az első szabad május elsején a kisiparosok, kiskereskedők éppúgy le vannak szorítva a „melléksorra”, mint tavaly, vagy azelőtt. E téren semmi változás nem tapasztalható... Kiss Sándor kötöttárukereskedő már 480 forintért ad gyermekmelegítő-együttest, olyat, ami állami boltban 800- ba kerül. — Ennél lejjebb már igazán nem tudom vinni az árat — mondta. Gyermeksapkától kezdve kardigánig, pulóverig mindent árul — de, mint mondta, nagy ritkaság, hogy valaki 600 forintnál többet hagyna itt. Szénási János fazekas-kisiparos, Hódmezővásárhelyről érkezett. — Évről-évre ez az állandó helyem, — mondta. — Nem okoz tehát nagy gondot standhoz jutni, az állandó visszatérőket mindig is megbecsülik. De jövőre tán még ennél is könnyebb lesz idetelepülni — hiszen máris észrevehető, a kereskedők egyre kevéssé versengenek a helyekért. Nem éri meg az árusítás. Szóval, nekem az a véleményem — tette hozzá, — hogy nem telik bele néhány év, május elsejéből már csak emlék marad. Csak a megszokás hozta ki ide az idén a szegedieket — de hogy mi lesz jövőre, s azután? Nem tudni... Különösen, ha ilyen mértékben fokozódik a pénzhiány. Mindazonáltal erősen reméljük, május elseje megmarad ünnepnek, nem a munkásosztályénak ugyan, — de mindenkiének. Olyan, de olyan kevés a magyar naptárakban a piros betűs ünnepnap —, hogy vétek lenne kevesbíteni őket. Különösen, mert május első napja a tavasz, a küszöbön álló nyár ünnepe is... Amelyből pedig sohasem elég. F. CS. Vásárhely Amikor egy holtodiglan, holtomiglan elvtárs, a sötétkék öltöny és piros nyakkendő felöltése helyett, kora reggel szabadidőruhában kis kordét tol maga előtt május elsején, akkor — az élet egy apró jeleként ugyan —, de hihetjük, remélhetjük, hogy valóban más ez a május elseje, mint az eddigi, szabványszerűek, Vásárhelyen is. A formalitásoknál maradva: az idén, a Népkertre tevődött át Vásárhelyen a tavasznyitó ünnepség, amely, bizonyára a szemerkélő eső, és a demonstráció kötelező jellegének megszűnése miatt kora délelőtt nem túl sok embert vonzott a zöldövezetbe. Viszont annál több giccses, csicsás holmit áruló bazárost, magán- és kiskereskedők, akikkel meg is gyűlt a hatóság embereinek baja. Pofonok is csattantak sajnos, egy ruhakészítő árus és egy „bizsus" között, akik a placcért kakaskodtak. Ezekről és a „kiutalt” életveszélyes fenyegetésekről már Matók Edit és Higi Andrásné közegészségügyi ellenőröktől, valamint Mucsi Sándor közterület felügyelőtől hallottam, akik bizony, szakértői szemmel is alátámasztották a közvéleményt: nagy a kavarodás, a rendetlenség, a szemét. Hozzátették még, hogy három-négy napja bizonyára nem járt erre a Városgazdálkodási Vállalat takarítóbrigádja, emellett, kevés a kuka, nem csoda, ha mellé hull az eldobnivaló. Ugyanígy nem készült fel a strandfürdő sem, — a megegyezés ellenére — a közvetlen szomszédságban majálisozók fogadására, mivel, még a kézmosásra alkalmas csaptelepet sem szerelték fel az omladozó csempéjű vizesblokkba. Szerencsére kulturáltabb, vidámabb arcát is mutatta a vásárhelyi, végre szabad május elseje. A Népkert egyik bejáratánál felállított színpadon sorra léptek fel műsorukkal a fiatalok, legelőször — előbb SZDSZ-es színpadháttérrel, majd a Városligeti Ifjúsági Ház programja keretében a D. J.Flört jazz-balett tánckar, ezt követően a Kankalin néptáncegyüttes, később a Városi Fúvószenekar, a Factor együttes és mások. Egyre fokozódó jó hangulat mellett, mind szélesebb és szorosabb gyűrű fonta körül a gyerekeket és mestereiket, az ifjú és felnőtt zenészeket, mutatván, hogy a színvonalas produkcióknak mindig keletjük van. Ezt az érdeklődést használták ki a „Castor” Alapítvány és a „Zöldek” képviselői, akik itt tették közzé, hogy ez alkalommal fűmagot osztanak minden gyeptelepítéshez kedvet, ambíciót érző embernek. Közben, a város másik részében a Szántó Kovács János utcai munkásotthon falán lévő munkásmozgalmi emléktáblánál — az MSZMP városi intézőbizottsága által szervezett — koszorúzási ünnepség zajlott a nemzetközi munkásszolidaritás gondolatának jegyében. Ki-ki ünnepelte hát belátása, lehetősége, kedve szerint Vásárhelyen is a századik május elsejét. A szervezett programok mellett azonban azt hiszem legtöbben — végre valóban szabadon választva a lehetőségek közül — családjukkal kirándulni, sportolni, pihenni mentek a közeli vagy távoli vidékekre, netán éppen otthon egy könyv mellett, esetleg kiskertjükben múlatták az időt. Transzparensek, hangzatos jelszavak, vörös zászlók, kötelező ünnep nélkül. J.E. Szentes Még hétfőn délután az utcán hallom a szürrealista figyelmeztetést, amelyik nerrt nekem szól, hanem a mellettem elsiető járókelőnek. — Holnap nehogy elmenj a gyülekezőhelyre, mert a felvonulás elmarad!... Az úttesten kanyarodó biciklista és a megszólított arcán enyhe vigyor. De más is érti a régi csinnadrattától különböző mostani „májuscsönd” fonákságát. Nem parancsolt, nem tiltott ünnep. Ránk bízták a sorsát, és ettől lesz új és szokatlan, és talán fonák az egész. Sokan így voltak ezzel Szentesen is, azzal az észrevehető jelenséggel, hogy az igény, az óhaj — fiatalokban, felnőttekben — megvan a kikapcsolódás, a tömegméretű rendezvények iránt. Ezt bizonyítja, hogy a Kossuth téri „gödörben” az érdeklődők csapata hosszú láncot alkot. Késő délután, 18 órakor kezdődik a program, amelyik lampionos utcabálat, zenés divatbemutatót és sok rockzenét ígér. így azután a rendezőség részéről az Ifjúsági Szövetség nagyjából elégedett, mert a sötétedés beállával már szép számmal produkálja hangulatkitöréseit a fiatal generáció, amelyik a diszkóért emeli karjait, és ez be is jön 22 órától. Másnap május elsején a korábbi emlékekhez hűen teherautóra rakott fúvószenekar szaladja körül a várost. Délelőtt 9 óra tájban érkeznek érces dallamaikkal a városközpontba és nemsokára követi őket az eleinte gyengén szemerkélő, majd a déli harangszóig kitartóan hulló eső. Nem nagy, de annyira elegendő, hogy a sátrak eladói kénytelenek letakarni portékáikat az ifjúsági parkban a Kurca közvetlen szomszédságában. Odaát a túlparton a vízilabdások és a „hivatásos” labdarúgók összecsapását nézi az esernyők alá bújt közönség. Legszebb a hatodik gól: a több mint 30 méterről leadott lövés nyomán a labda mintaszerűen köt ki a bal felső sarokban. Erre válaszként megszületik a vízilabdások negyedik gólja, de ez értelemszerűen csak a vereségüket enyhíti, amikor Tóth László a volt NB I-es játékvezető lefújja a mérkőzést. Az Ifjúsági Ház előtt megpihenő fúvószenekar leköti a gyerekek és az apukák, anyukák figyelmét. De nem sokáig, mert a családi pénzből léggömböket, játékokat, és csokoládékat kell vásárolni a sátrak árusaitól. Úgy tűnik, hogy városi dimenzió helyett egyetlen intézmény az Ifjúsági Ház adja május elsejét, bár gondoskodik is derekasan „elfoglaltságról". Műsort ad a citerazenekar, szórakoztatja a közönséget több együttes és szakkör. Délután pedig egymás után lépnek fel a szórakoztató zenekarok. Végeredményben az időjárás és az érdeklődés „takaréklángra" állítja Szentesen május elseje megünneplését. De látszik, hogy lesz még jobb is, szebb is legközelebb, ha mindenki így akarja. SZ. R. Csongrád A csongrádi növénypatika kirakatában a felirat: Mikramid, Volldanger, rézgálic kapható. Nos, aki bevásárolt ezekből, aligha megy ki a szomszédos Ifjúsági téri majálisra. De itt pásztáznak a rendőrök, ha akarnám ugyanúgy megkérdezhetném tőlük az ünneplők számát, miként tettem ezt tavaly ilyenkor. Ám mégsem. Inkább figyelem az ATI-s kék Trabantot, amint a tanulóvezető elkanyarodik az ünnepség színhelye felé. Nemcsak a kerttulajdonosok, hanem az oktatók is dolgoznak a munka ünnepén? Lehetséges, hogy azt demonstrálják: képtelenség megélni nyolc órai munkából... Hatalmas fakanalat visz egy férfiú, bizonyára ő főzi majd a pörköltet a bútorgyáriaknak... Tudtommal ez az egyetlen cég Csongrádon, melynek dolgozói együtt töltik május elsejét. — Lekrinszki Klári vagyok a Domokos Rókus Általános Iskolából. Teniszversenyre megyünk most Sanyival. Országos verseny ez. Május 1. kupa a neve, s benne vagyok a legjobb nyolc között a megyében. — Nem hiányzik a felvonulás? ■— De igen, mindig a nagyapámmal vonultam, és nagyon élveztem. Ám már ő is nyugdíjas. Rácz Sanyi, a sporttárs, aki meg a Sághy Mihály Szakközépiskolába jár, így vélekedik május elsejéről: — Szerintem is rossz, hogy nincsen felvonulás. Emlékszem, milyen jó volt régebben: összejöttünk a barátokkal, beszélgettünk, hülyéskedtünk. Én szintén indultam most a versenyen, ki is kaptam szépen. — Jól játszik pedig Sanyi — magyarázza a kislány — csak erős ellenfele volt. Nem áztatja az eső a transzparenseket, zászlókat, nem lesznek csuromvizesek a dísztribünön állók. Mert mindez már a múlté Csongrádon is, s gondolom senki sem sírja viszsza. Ám az együttlétet a munkatársakkal annál inkább. Surányi László bazáros felesége mindenesetre közéjük tartozik: — Haragszom a Fűtőkerre, mert nem szervezett programot a dolgozóinak. Ez pedig szép hagyomány, az embereknek benne van a szívükben. A férje azt teszi hozzá, hogy nagyon szürke és szegényes ez a május elseje. Régebben lovasnapok voltak ilyenkor, meg sok-sok kulturális rendezvény. Hiszen ma is van itt műsor, mégpedig a „javából”, szólal meg bennem a kisördög. Lagzi Lajcsi és társai hintik ám a „kultúrát”! A fiatalasszony is jó hangosan rászól a kis engedetlenre: már annyi könyved van fiam, hogy teljesen fölösleges venni! Akad persze vattacukor, céllövölde, és körhinta, de valahol csak nem igazi ünnep ez az ünnep. Mert szónoklatokkal teli van a padlás, köszönik, abból nem kérnek, mondja a fiatal Szalai László a Mirköztől. Sokkal inkább a jó programok hiányoznak. De a bútorgyár sem csinál mást, mint meleg ebédet ad a dolgozóinak. (Ők legalább együtt vannak. B. I.). Azt már a társa, Huszka János jegyzi meg keserűen: nem is ünnep már ez a május elseje, mert az emberek akkor is csak dolgoznak. BALÁZSI IRÉN Makó Amióta Makón sincs szervezett felvonulás, kötelező jellegű transzparenskészítés május elsején , az időjárás, immár második éve szomorú képet nyújt a városlakóknak, így volt ez tegnap is. Alig néhány perccel 9 óra előtt elkezdett az eső cseperészni, s borús maradt az ég egész napon át. Az említett órában az MSZMP helyi szervezetének mintegy 40 tagja a Petőfiparkban, nagy költőnk szobra előtt gyülekezett. A nemzetközi munkásszolidaritás napjára emlékeztek. Ünnepi szónok volt: Dégi Imre, aki történetiségében beszélt a régi májusokról, felelevenítette a múltat és szólt a jelenről is. Zárszavában a következőket mondotta: „Mi osztálypárt vagyunk, a kétkezi és szellemi munkások marxista pártja. A mi újságunk ilyen szalagcímeket nem hozhat: Politika: nem; virsli, sör igen. Vagy: Csapolt sör, zászlók nélkül. Azért mi is szerethetjük a sört, szeretjük is ezeket. De félő, hogy politika nélkül a jövőben sokaknak se sör, se virsli nem jut. Beszédében írása közben mondotta a rádió: A városligetben 25 forint egy pár virsli, 25 forint egy pohár sör. Majd kérdezte: vajon jövőre mennyi lesz és lesz-e mindenkinek, akinek ma még van? Csak egy kérdés bizonyos: jövőre is lesz majd május, s benne a nemzetközi munkásszolidaritás ünnepe. Legálisan vagy illegálisan, de lesz!” — fejezte be a szónok. A Maros partján körülbelül tíz óra tájban „megindult az élet”. Ropogtak a céllövöldék puskái, gazdára találtak a kereskedők által kínált cukorkák, játékok, egyéb kellékek. Forogtak a körhinták, jóízűen hörpintették a sört a szomjatok. Volt zene, virsli és sorolhatnám tovább... Szerencsére, legalábbis most idén, mindenki megtalálhatta számítását, aki úgy döntött, hogy május első napját a Maros partján tölti. A Csirke Csárda (Maros vendéglő kollektívája, például úgy döntött, ezen a napon a szabadban kínálják ízletes csirkemáj, és a többi finom sültet.) Miközben a gyermekeket és a szülőket a majálisi forgatag magával sodorta, addig a gyárak, üzemek üdülőiben „szakavatott szakácsok” közreműködésével főtt az ínycsiklandozó bográcsos. Marhából és birkából tetszés szerint került délben a tányérokba. Csupán a termelőszövetkezeti dolgozók hiányoztak a Maros-parton. Talán a legnagyobb sürgésforgás a Medicor üdülőjében volt. Miközben 406 főre főzték az ebédet, a Pécsi Sándorné által most ezen a napon vezetett büfé ablaka előtt villámgyorsan folyt az udvarias kiszolgálás. Ott Sárkány Imre szb-titkár, és Báló Mihály szbtag a következőket mondották: — Úgy látjuk, hogy vállalati szinten nincs törés a munkások összetartásában. Legalábbis nálunk nincs. Hiszen összlétszámúnk 370 fő, s ebből több mint 200-an itt fogyasztják el délben ebédjüket. Megítélésünk szerint a vállalatunk körülbelül 20—25 ezer forint fölösleges kiadástól mentesült idén is, mivel nem kell a korábbi évek gyakorlata szerint transzparenseket készítenünk. Ezt a pénzt sokkal nemesebb feladatokra, például szociálpolitikai célokra lehet fordítani. Szerintünk városi szinten milliós tételre rúghat az ilyen öszszeg. Most pedig nézzen szét, milyen jó közöttünk most is a hangulat ezen az ünnepen... A szabadtéri színpadon úgy 12 óra tájban elkezdődött a fiatalok számára a koncert. A Fidesz, a Matisz és a József Attila Művelődési Központ közös szervezésében a '88 Variola együttes adott műsort. Ugyanígy a szegedi Gőzerő, Rosszpassz, és a Droektor és az Ivanhoe együttesek. Fél háromtól a közkedvelt, a makói ifjúsági és felnőtt fúvószenészek szórakoztatták a közönséget. Nagy érdeklődés kísérte a szegedi Jiu Jutsu klub önvédelmi bemutatóját, a modern táncstúdió szereplését, továbbá a Maros táncegyüttes Boglárka csoportjának és a Velnök citerazenekar műsorának is népes közönsége volt. A majálisi program Makón az esti órákig tartott. SZERDA, 1990. MÁJUS 2- Csöndes, esős majális 3