Csongrád Megyei Hírlap - Délvilág, 1990. május (47. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-02 / 101. szám

Mégis, kinek az ünnepe? — kérdezhetnénk m­eg az első sza­bad május elsejével kapcsolat­ban. Eltűntek a vörös zászlók, el a föliratos léggömbök, nincs emelvény, szónok, nincs „éljen és virágozzék...” Május elsejét nem tiltja senki — de nem is támogatja. Május elseje­ van. Igazi népünnepély, az embere­ket senki nem kötelezte, hogy a harminc forint ötven filléres, kiadós otthoni ebéd helyett tíz dekás és ötven forintos sültkol­bászt egyenek az ünnepnap folyamán — mégis fölkeresték május első napjának hagyomá­nyos helyszíneit. Kérdés, nem csupán a megszokás mozgat­ta-e őket? A kitelepült keres­kedők, a forgalom legérzéke­nyebb figyelői máris azt mond­ják , mintha kevesebb lenne az ember, mint tavaly ilyenkor. Ha ez máris így van, mi lesz egy, két, három esztendő múl­tán? Mi lesz tizenöt év múlva? Kár lenne, ha elhalna május elseje — immár korántsem csak a munkásosztály, hanem mindenki ünnepe. Szeged Pénzhiány, pénzhiány, és még egyszer pénzhiány — mondták a Ligetbe kirakodott kereskedők Szegeden, az első szabad május elsején. Amely egyébként még időjárás szem­pontjából is alternatív volt: nem zuhogott ugyan az eső, eláztatva a népünnepélyt, — ám nem is sütött a nap hétágra, utcára csábítva az embereket. — Egy három fős társaság 400—450 forintot költ el itt, ha mindegyikük eszik, és sört is iszik hozzá — mondta Újvári Antalné, a Vendéglátó Vállalat SZOTE-konyhájának kitele­pült vezetője, miközben főtt a virsli, csorrant a mustár, for­tyogott és sült a hurka, habzott a sör. — Ám sokan csak pere­cet esznek, s legföljebb hozzá isznak egy kisfröccsöt... Hogy volt-e extrafogyasztás délig? Egy tíz fős társaság megevett húsz pár virslit. Ennyi. Nem is hasonlítható a forgalom a tava­lyihoz... — Tóti­ István, a Lila Ákác kitelepülésének veze­tője: — Egy sültkolbász, egy sör, előttük egy feles, ez, s nem több az átlagfogyasztás — mondta. Dékány László, a Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat igazgatója, akivel a Li­get kavargó tömegében talál­koztam, úgy tájékoztatott, a forgalomcsökkenés oka egy­részt, hogy az embereknek nincs pénzük, sok helyütt nem is adták ki elsejére a fizetést — másfelől pedig a nagymérvű ár­emelés. Utóbbi arra vezethető vissza, hogy az élelmiszeralap­anyagok nagymértékben meg­drágultak, és így a késztermé­kek ára sem lett olcsóbb. Rend­kívül meg lehet érteni: az em­berek ugyan kijönnek a nép­ünnepélyre, de ebédelni már sokan hazamennek, inkább, mint hogy negyvenforintos virslit egyenek, harmincnyolc forint hatvan filléres sört igya­nak, illetve tízforintos kávét. Kitelepültek a könyvkeres­kedők is. Sztergár Albin standján épp ottjártunkkor ta­karta le fóliával a könyveket Varga L­ászló árus,­­ aki el­mondta, a legnagyobb sláger a könyvpiacon Clair Kenneth: Egon naplója című műve. Ezt nagyon keresik, kis példány­számban jelent meg, ide 200—300-at hoztak. Ezenkívül a kaland- és szakácskönyvek a menők. — Inkább fizetnénk hely­pénzt, csak ne kelljen a vevők után takarítanunk — mondta Bálint Antalné cukorkaárus, hozzátéve: az első szabad má­jus elsején a kisiparosok, kiske­reskedők éppúgy le vannak szorítva a „melléksorra”, mint tavaly, vagy azelőtt. E téren semmi változás nem tapasztal­ható... Kiss Sándor kötöttáru­­kereskedő már 480 forintért ad gyermekmelegítő-együttest, olyat, ami állami boltban 800- ba kerül. — Ennél lejjebb már igazán nem tudom vinni az árat — mondta. Gyermeksapkától kezdve kardigánig, pulóverig mindent árul — de, mint mondta, nagy ritkaság, hogy valaki 600 forintnál többet hagyna itt. Szénási János fazekas-kisiparos, Hódmező­vásárhelyről érkezett. — Év­­ről-évre ez az állandó helyem, — mondta. — Nem okoz tehát nagy gondot standhoz jutni, az állandó visszatérőket mindig is megbecsülik. De jövőre tán még ennél is könnyebb lesz ide­települni — hiszen máris észre­vehető, a kereskedők egyre ke­véssé versengenek a helyekért. Nem éri meg az árusítás. Szó­val, nekem az a véleményem — tette hozzá, — hogy nem telik bele néhány év, május elsejéből már csak emlék marad. Csak a megszokás hozta ki ide az idén a szegedieket — de hogy mi lesz jövőre, s azután? Nem tudni... Különösen, ha ilyen mértékben fokozódik a pénzhi­ány. Mindazonáltal erősen remél­jük, május elseje megmarad ünnepnek, nem a munkásosz­tályénak ugyan, — de minden­kiének. Olyan, de olyan kevés a magyar naptárakban a piros betűs ünnepnap —, hogy vétek lenne kevesbíteni őket. Külö­nösen, mert május első napja a tavasz, a küszöbön álló nyár ünnepe is... Amelyből pedig sohasem elég. F. CS. Vásárhely Amikor egy holtodiglan, holtomiglan elvtárs, a sötétkék öltöny és piros nyakkendő fel­öltése helyett, kora reggel sza­badidőruhában kis kordét tol maga előtt május elsején, ak­kor — az élet egy apró jeleként ugyan —, de hihetjük, remél­hetjük, hogy valóban más ez a május elseje, mint az eddigi, szabványszerűek, Vásárhelyen is. A formalitásoknál maradva: az idén, a Népkertre tevődött át Vásárhelyen a tavasznyitó ünnepség, amely, bizonyára a szemerkélő eső, és a demonst­ráció kötelező jellegének meg­szűnése miatt kora délelőtt nem túl sok embert vonzott a zöldövezetbe. Viszont annál több giccses, csicsás holmit áruló bazárost, magán- és kis­kereskedők, akikkel meg is gyűlt a hatóság embereinek baja. Pofonok is csattantak saj­nos, egy ruhakészítő árus és egy „bizsus" között, akik a placcért kakaskodtak. Ezekről és a „kiutalt” életveszélyes fe­nyegetésekről már Matók Edit és Higi Andrásné közegészsé­gügyi ellenőröktől, valamint Mucsi Sándor közterület felü­gyelőtől hallottam, akik bi­zony, szakértői szemmel is alá­támasztották a közvéleményt: nagy a kavarodás, a rendetlen­ség, a szemét. Hozzátették még, hogy három-négy napja bizonyára nem járt erre a Vá­rosgazdálkodási Vállalat taka­rítóbrigádja, emellett, kevés a kuka, nem csoda, ha mellé hull az eldobnivaló. Ugyanígy nem készült fel a strandfürdő sem, — a megegyezés ellenére — a közvetlen szomszédságban ma­­jálisozók fogadására, mivel, még a kézmosásra alkalmas csaptelepet sem szerelték fel az omladozó csempéjű vizesb­lokkba. Szerencsére kulturáltabb, vi­dámabb arcát is mutatta a vásárhelyi, végre szabad május elseje. A Népkert egyik bejára­tánál felállított színpadon sorra léptek fel műsorukkal a fiata­lok, legelőször — előbb SZDSZ-es színpadháttérrel, majd a Városligeti Ifjúsági Ház programja keretében a D. J.Flört jazz-balett tánckar, ezt követően a Kankalin nép­táncegyüttes, később a Városi Fúvószenekar, a Factor együt­tes és mások. Egyre fokozódó jó hangulat mellett, mind széle­sebb és szorosabb gyűrű fonta körül a gyerekeket és mesterei­ket, az ifjú és felnőtt zenésze­ket, mutatván, hogy a színvo­nalas produkcióknak mindig keletjük van. Ezt az érdeklő­dést használták ki a „Castor” Alapítvány és a „Zöldek” kép­viselői, akik itt tették közzé, hogy ez alkalommal fűmagot osztanak minden gyeptelepí­téshez kedvet, ambíciót érző embernek. Közben, a város másik részé­ben a Szántó Kovács János ut­cai munkásotthon falán lévő munkásmozgalmi emléktáblá­nál — az MSZMP városi inté­zőbizottsága által szervezett — koszorúzási ünnepség zajlott a nemzetközi munkásszolidari­tás gondolatának jegyében. Ki-ki ünnepelte hát belátása, lehetősége, kedve szerint Vá­sárhelyen is a századik május elsejét. A szervezett progra­mok mellett azonban azt hi­szem legtöbben — végre való­ban szabadon választva a lehe­tőségek közül — családjukkal kirándulni, sportolni, pihenni mentek a közeli vagy távoli vi­dékekre, netán éppen otthon egy könyv mellett, esetleg kis­kertjükben múlatták az időt. Transzparensek, hangzatos jel­szavak, vörös zászlók, kötelező ünnep nélkül. J.E. Szentes Még hétfőn délután az utcán hallom a szürrealista figyel­meztetést, amelyik nerrt nekem szól, hanem a mellettem elsiető járókelőnek. — Holnap nehogy elmenj a gyülekezőhelyre, mert a felvo­nulás elmarad!... Az úttesten kanyarodó bicik­lista és a megszólított arcán enyhe vigyor. De más is érti a régi csinnadrattától különböző mostani „májuscsönd” fonák­ságát. Nem parancsolt, nem til­tott ünnep. Ránk bízták a sor­sát, és ettől lesz új és szokatlan, és talán fonák az egész. Sokan így voltak ezzel Szentesen is, azzal az észrevehető jelenség­gel, hogy az igény, az óhaj — fiatalokban, felnőttekben — meg­van a kikapcsolódás, a tö­megméretű rendezvények iránt. Ezt bizonyítja, hogy a Kos­suth téri „gödörben” az érdek­lődők csapata hosszú láncot al­kot. Késő délután, 18 órakor kezdődik a program, amelyik lampionos utcabálat, zenés di­vatbemutatót és sok rockzenét ígér. így azután a rendezőség részéről az Ifjúsági Szövetség nagyjából elégedett, mert a sö­tétedés beállával már szép számmal produkálja hangulat­kitöréseit a fiatal generáció, amelyik a diszkóért emeli kar­jait, és ez be is jön 22 órától. Másnap május elsején a ko­rábbi emlékekhez hűen teher­autóra rakott fúvószenekar szaladja körül a várost. Déle­lőtt 9 óra tájban érkeznek érces dallamaikkal a városközpontba és nemsokára követi őket az eleinte gyengén szemerkélő, majd a déli harangszóig kitar­tóan hulló eső. Nem nagy, de annyira elegendő, hogy a sát­rak eladói kénytelenek leta­karni portékáikat az ifjúsági parkban a Kurca közvetlen szomszédságában. Odaát a túl­parton a vízilabdások és a „hi­vatásos” labdarúgók összecsa­pását nézi az esernyők alá bújt közönség. Legszebb a hatodik gól: a több mint 30 méterről leadott lövés nyomán a labda mintaszerűen köt ki a bal felső sarokban. Erre válaszként megszületik a vízilabdások ne­gyedik gólja, de ez értelemsze­rűen csak a vereségüket eny­híti, amikor Tóth László a volt NB I-es játékvezető lefújja a mérkőzést. Az Ifjúsági Ház előtt megpi­henő fúvószenekar leköti a gyerekek és az apukák, anyu­kák figyelmét. De nem sokáig, mert a családi pénzből léggöm­böket, játékokat, és csokoládé­kat kell vásárolni a sátrak áru­saitól. Úgy tűnik, hogy városi dimenzió helyett egyetlen in­tézmény az Ifjúsági Ház adja május elsejét, bár gondoskodik is derekasan „elfoglaltságról". Műsort ad a citerazenekar, szó­rakoztatja a közönséget több együttes és szakkör. Délután pedig egymás után lépnek fel a szórakoztató zenekarok. Végeredményben az időjá­rás és az érdeklődés „takarék­lángra" állítja Szentesen május elseje megünneplését. De lát­szik, hogy lesz még jobb is, szebb is legközelebb, ha min­denki így akarja. SZ. R. Csongrád A csongrádi növénypatika kirakatában a felirat: Mikra­­mid, Volldanger, rézgálic kap­ható. Nos, aki bevásárolt ezek­ből, aligha megy ki a szomszé­dos Ifjúsági téri majálisra. De itt pásztáznak a rendőrök, ha akarnám ugyanúgy megkér­dezhetném tőlük az ünneplők számát, miként tettem ezt ta­valy ilyenkor. Ám mégsem. In­kább figyelem az ATI-s kék Trabantot, amint a tanulóve­zető elkanyarodik az ünnepség színhelye felé. Nemcsak a kert­tulajdonosok, hanem az okta­tók is dolgoznak a munka ün­nepén? Lehetséges, hogy azt demonstrálják: képtelenség megélni nyolc órai munkából... Hatalmas fakanalat visz egy férfiú, bizonyára ő főzi majd a pörköltet a bútorgyáriaknak... Tudtommal ez az egyetlen cég Csongrádon, melynek dolgozói együtt töltik május elsejét. — Lekrinszki Klári vagyok a Domokos Rókus Általános Is­kolából. Teniszversenyre me­gyünk most Sanyival. Országos verseny ez. Május 1. kupa a neve, s benne vagyok a legjobb nyolc között a megyében. — Nem hiányzik a felvonu­lás? ■— De igen, mindig a nagy­apámmal vonultam, és nagyon élveztem. Ám már ő is nyugdí­jas. Rácz Sanyi, a sporttárs, aki meg a Sághy Mihály Szakkö­zépiskolába jár, így vélekedik május elsejéről: — Szerintem is rossz, hogy nincsen felvonulás. Emlék­szem, milyen jó volt régebben: összejöttünk a barátokkal, be­szélgettünk, hülyéskedtünk. Én szintén indultam most a ver­senyen, ki is kaptam szépen. — Jól játszik pedig Sanyi — magyarázza a kislány — csak erős ellenfele volt. Nem áztatja az eső a transz­parenseket, zászlókat, nem lesznek csuromvizesek a dísz­tribünön állók. Mert mindez már a múlté Csongrádon is, s gondolom senki sem sírja visz­­sza. Ám az együttlétet a mun­katársakkal annál inkább. Su­­rányi László bazáros felesége mindenesetre közéjük tartozik: — Haragszom a Fűtőkerre, mert nem szervezett programot a dolgozóinak. Ez pedig szép hagyomány, az embereknek benne van a szívükben. A férje azt teszi hozzá, hogy nagyon szürke és szegényes ez a május elseje. Régebben lo­vasnapok voltak ilyenkor, meg sok-sok kulturális rendezvény. Hiszen ma is van itt műsor, mégpedig a „javából”, szólal meg bennem a kisördög. Lagzi Lajcsi és társai hintik ám a „kultúrát”! A fiatalasszony is jó hangosan rászól a kis engedet­lenre: már annyi könyved van fiam, hogy teljesen fölösleges venni! Akad persze vattacukor, cél­lövölde, és körhinta, de valahol csak nem igazi ünnep ez az ünnep. Mert szónoklatokkal teli van a padlás, köszönik, ab­ból nem kérnek, mondja a fia­tal Szalai László a Mirköztől. Sokkal inkább a jó programok hiányoznak. De a bútorgyár sem csinál mást, mint meleg ebédet ad a dolgozóinak. (Ők legalább együtt vannak. B. I.). Azt már a társa, Huszka János jegyzi meg keserűen: nem is ünnep már ez a május elseje, mert az emberek akkor is csak dolgoznak. BALÁZSI IRÉN Makó Amióta Makón sincs szerve­zett felvonulás, kötelező jellegű transzparenskészítés május el­sején , az időjárás, immár má­sodik éve szomorú képet nyújt a városlakóknak, így volt ez teg­nap is. Alig néhány perccel 9 óra előtt elkezdett az eső csepe­­részni, s borús maradt az ég egész napon át. Az említett órá­ban az MSZMP helyi szerveze­tének mintegy 40 tagja a Petőfi­­parkban, nagy költőnk szobra előtt gyülekezett. A nemzet­közi munkásszolidaritás nap­jára emlékeztek. Ünnepi szó­nok volt: Dégi Imre, aki törté­netiségében beszélt a régi máju­sokról, felelevenítette a múltat és szólt a jelenről is. Zárszavában a következőket mondotta: „Mi osztálypárt va­gyunk, a kétkezi és szellemi munkások marxista pártja. A mi újságunk ilyen szalagcíme­ket nem hozhat: Politika: nem; virsli, sör igen. Vagy: Csapolt sör, zászlók nélkül. Azért mi is szerethetjük a sört, szeretjük is ezeket. De félő, hogy politika nélkül a jövőben sokaknak se sör, se virsli nem jut. Beszédé­ben írása közben mondotta a rádió: A városligetben 25 forint egy pár virsli, 25 forint egy pohár sör. Majd kérdezte: va­jon jövőre mennyi lesz és lesz-e mindenkinek, akinek ma még van? Csak egy kérdés bizo­nyos: jövőre is lesz majd május, s benne a nemzetközi munkás­szolidaritás ünnepe. Legálisan vagy illegálisan, de lesz!” — fejezte be a szónok. A Maros partján körülbelül tíz óra tájban „megindult az élet”. Ropogtak a céllövöldék puskái, gazdára találtak a ke­reskedők által kínált cukorkák, játékok, egyéb kellékek. Fo­rogtak a körhinták, jóízűen hörpintették a sört a szomja­tok. Volt zene, virsli és sorol­hatnám tovább... Szerencsére, legalábbis most idén, mindenki megtalálhatta számítását, aki úgy döntött, hogy május első napját a Maros­ partján tölti. A Csirke Csárda (Maros ven­déglő kollektívája, például úgy döntött, ezen a napon a szabad­ban kínálják ízletes csirkemáj, és a többi finom sültet.) Miközben a gyermekeket és a szülőket a majálisi forgatag magával sodorta, addig a gyá­rak, üzemek üdülőiben „szak­avatott szakácsok” közremű­ködésével főtt az ínycsiklan­dozó bográcsos. Marhából és birkából tetszés szerint került délben a tányérokba. Csupán a termelőszövetkezeti dolgozók hiányoztak a Maros-parton. Talán a legnagyobb sürgés­forgás a Medicor üdülőjében volt. Miközben 406 főre főzték az ebédet, a Pécsi Sándorné által most ezen a napon veze­tett büfé ablaka előtt villám­gyorsan folyt az udvarias ki­szolgálás. Ott Sárkány Imre szb-titkár, és Báló Mihály szb­­tag a következőket mondották: — Úgy látjuk, hogy vállalati szinten nincs törés a munkások összetartásában. Legalábbis nálunk nincs. Hiszen összlét­számúnk 370 fő, s ebből több mint 200-an itt fogyasztják el délben ebédjüket. Megítélé­sünk szerint a vállalatunk kö­rülbelül 20—25 ezer forint fö­lösleges kiadástól mentesült idén is, mivel nem kell a ko­rábbi évek gyakorlata szerint transzparenseket készítenünk. Ezt a pénzt sokkal nemesebb feladatokra, például szociálpo­litikai célokra lehet fordítani. Szerintünk városi szinten mil­liós tételre rúghat az ilyen ösz­­szeg. Most pedig nézzen szét, milyen jó közöttünk most is a hangulat ezen az ünnepen... A szabadtéri színpadon úgy 12 óra tájban elkezdődött a fia­talok számára a koncert. A Fi­desz, a Matisz és a József Attila Művelődési Központ közös szervezésében a '88 Variola együttes adott műsort. Ugyan­így a szegedi Gőzerő, Rossz­­passz, és a Droektor és az Ivan­­hoe együttesek. Fél háromtól a közkedvelt, a makói ifjúsági és felnőtt fúvószenészek szóra­koztatták a közönséget. Nagy érdeklődés kísérte a szegedi Jiu Jutsu klub önvédelmi bemuta­tóját, a modern tánc­stúdió sze­replését, továbbá a Maros tánc­­együttes Boglárka csoportjá­nak és a Velnök citerazenekar műsorának is népes közönsége volt. A majálisi program Ma­kón az esti órákig tartott. SZERDA, 1990. MÁJUS 2- Csöndes, esős majális 3

Next