Református gimnázium, Csurgó, 1903
Jelentés a „Csokonai-kör“ 1903—904. évi működéséről. Önképzőkörünk a lefolyt isk. évben összesen 14 gyűlést tartott, melyek közül 10 rendes, 4 pedig diszgyülés volt. Diszgyülésen ünnepeltük meg az aradi vértanuk emlékét (okt. 6.) 11. Rákóczi Ferencz szabadságharczának kétszázados évfordulóját (okt. 25.) Csokonai V. Mihály születésnapját (nov. 21.) és márcz. Idusát. A rendes gyűléseken elhangzott 22 szavalat, egy próza s 21 költemény. A szavalatok érdemsoka: 1 dicséretes, 12 jó, 7 kielégítő. kivettetett kettő. Beérkezett 12 jeligés mű ; ezek közöl 9 eredeti költemény, 3 műfordítás volt. Részletes bírálat alá került 11, melyek közül 1 jó, 9 kielégítő érdemiokkal fogadtatott el, egy pedig elvettetett. Egy művet a bíráló bizottság vetett vissza. A rendes gyűléseken volt 7 felolvasás is, valamennyi esztétikai tárgyú , valamennyi elfogadtatott. A kör tisztviselői: Mattos Géza Vili. o. főjegyző, Szabó Dezső VII. o. aljegyző, Kovács János Vili. o. pénztáros, Barta László Vili. o. és Pápics Imre VII. o. lapfelügyelő, Krvág Dezső, Szabó Viktor Vili. o. és Szabó Sándor VII. o. könyvtárosok. A bíráló bizotság tagjai voltak: Mattos Géza, Groág Dezső, Szabó Béla, Vili. o., Szabó Dezső és Szabó Sándor VII. o. tanulók. A kör vagyona: 800 kor. Somsich-alap: 200 kor. márcz. 15. alap. Évi bevétele 192 kor., kiadása 155 kor. 85 fill., pénztári maradvány: 36 kor. 15 fill. Dr. HORVÁTH JÓZSEF a kör elnöke.