Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára, 5. kötet
S - SRARLÁTATKA - SKARLÁTEPER - SKARLÁTCSŐBIBIRCS - SRARLÁTFAKÚSZ - SKARLÁTFESTŐ - SRARLÁTPERKÁTA - SKARLÁTPIROS - SKARLÁTPIROSSÁG - SRARLÁTPORHONROJT - SKARLÁTPOSZTÓ - SRARLÁTSZAMÓCZA - SKARLÁTSZÍN - SKARLÁTSZÍNŰ - SKARLÁTSZÖVET - SKARLÁTZSÁLYA - SKÓFIOM - SKORPIÓ - SKÓT - SKÓTHON - SKÓTUL - SNEFF - ~SÓ - SÓ
851 SKARLÁT ATKA — SKÓFIOM SKORPIÓ —SÓ 852 Ugyancsak a persában szakár, vagy szikár, vagy szu- s kár Vullers szótára után am. carlo, pruna ardens, mely egyezik a magyar szikra szóval. E szerént skarlát eredetileg úgy látszik tüz- vagy lángpirosat jelent. SKARLÁTATKA, (skarlát-atka) esz. fn. Vörös szinü atkafaj. V. ö. ATKA. SKARLÁTEPER, (skarlát-eper) 1. SKARLÁTSZAMÓCZA. SKARLÁTCSÖBIBIRCS, (skarlát-csöbibircs) ösz. fn. Moszatfaj a csöbibircsek neméből; levele tölcsérforma ; nyaka vagy szára hengeres ; bibircsei skarlátszinüek ; lakik kiszáradt fák tövén. (Cladonia lichea coccifera). SKARLÁTFAKÚSZ, (skarlát-fakúsz) ösz. fn. A fakúszok neméhez tartozó madárfaj, melynek skarlátszinti tollai vannak. V. ö. FAKÚSZ. SKARLÁTFESTŐ, (skarlát-festő) ősz. fn. Iparos, ki szöveteket skarlát szintiekké fest. SKARLÁTPERKÁTA, (skarlát-perkáta) ősz. m. Növényfaj a perkáták neméből, melynek levelei szívformák, kihegyzettek, a nyél felől szögletesek ; kocsányi sok virágok ; virágkarimáji öt fogúk. Virága vörös, de van aranyszínű is. (Ipomoea coccinea). SKARLÁTPIROS, (skarlát-piros) ősz. mn. Eleven piros, mint a skarlát. Skarlátpiros virágok, bogarak, tollak. SKARLÁTPIROSSÁG, (skarlát-pirosság) ész. mn. Olyan pirosság mint a skarláté. SKARLÁTPORHONROJT , (skarlát-porhonojt) ösz. mn. A porhonrojtok neméhez tartozó nöényfaj ; szára felálló ; levelei széles láncsásak, füréresek; nagy piros bársonyvirági a szárhegyen soros üitben nyílnak. (Lobelia cardinalis). SKARLÁTPOSZTÓ, (skarlát-posztó) ösz. fn. L. SKARLÁT, 1). SKARLÁTSZAMÓCZA, (skarlát-szamócza) ősz. fn. Szamóczafaj , melynek gyümölcsei tojásdadok, félre hajlók, skarlátszínűk; nyelei felálló szőrösek; kocsányi lesimúlt szőrösek; levelei fölül kopaszak, alul molyhosak. (Fragaria virginiana). SKARLÁTSZÍN, (skarlát-szín) ész. m. és mn. 1) Eleven piros szín, milyen a skarláté. 2) L. SKARLÁTSZÍNŰ. SKARLÁTSZÍNŰ v. -SZÍNŰ, (skarlát-színü) ösz. mn. Olyan színü, mint a skarlát, eleven piros, világos vörös. Skarlátszínű szövetek. SKARLÁTSZÖVET, (skarlát-szövet) ösz. mn. 1. SKARLÁT, 1. SKARLÁTZSÁLYA, (skarlát-zsálya) ősz. mn. Zsályafaj, melynek levelei szívdedek, szőrösek, ránczosak , fűrészesek ; murvái a csészéknél hosszabbak, teknősek, kihegyzettek; köz néven : seles zsálya. (Salvia sclarea). SKÓFIUM, m. tt. skófiumot, harm. szt. —ja. Ruhákat kivarrni, hímezni stb. való ezüst vagy aranyszálak. Skófiummal kivarrott mente, dolmány. „Véltem, mente dolmány takarja testeket, Skófiumból szőtt öv keríti ezeket." Gvadányi. Molnár Albertnél szkófium am. mitra, infula, és aurifilum ; s előfordúl nála szkófia is mitra, eidaris értelemben. A persában szikár Vullers szerént am. 1) argentum ustum ; 2) glomus sericeus. SKORPIÓ, m. tt. skorpiót. A bogarak seregébe tartozik, melynek nyolcz szeme van, és pedig mellének minden oldalán három-három , hátán kettő ; nyolcz lába, és fején két ollója van. Legtöbb fajnak hosszú a farka, s annak végében mérges falánk. Nagyságra különbözők. Színök vörös, vagy fehér, vagy barna, vagy vörhenyes fekete. Árv. a barkörnek azon csillagzata, mely a mérleg, és nyilazó között látszik, melynek jegyébe a nap október 23-án lép. Képes kifejezéssel, igen mérgesen csipkedő ember. Idegen eredetű; latinul : scorpio v. scorpius, hellénül oxonntos; újabb magyar elnevezéssel: bökölő. SKÓT, mn. és mn. tt. skót-ot. Skótország lakosa, továbbá, onnan való, ott létező, arra vonatkozó, stb. SKÓTNON, SKÓTORSZÁG, (skót-hon vagy —ország) ész. fn. Angliától északra fekvő s azzal öszvekapcsolt ország és királyság. SKÓTUL, (skótul) id. Skót nyelven , továbbá a skótok módja, szokása szerint. Skótid beszélni. Skótul viselni magát. SNEFF, mn. tt. sneff-et, harm. szr. —je. Lásd SZALONKA. — SÓ, vékony hangon —SÓ, képző, mely sorozatot, illetőleg számrendet jelentő mellékneveket képez, mint : alsó (régiesen pl. Szalay Ág. levélgyűjteményében : alósó azaz alulsó), fel-sö, túl-só, innen-sö, el-sö (régiesen pl. a Tatrosi codexben : elölsö), utól-só v. utó-só, szél-ső, középső, vég-sö, hátul-só, kül-sö, fel-sö stb. Elemzését illetőleg kétfélekép vélekedhetünk, ahogy öszve van téve as, (es, os) és Ö (ó) elemekből, melyekben az önhangzók hangrend szerént a törzsszók hangzóihoz alkalmazkodnak, ilyképen : al-as-ó, (öszvehúzva : alsó) fel-es-ö (felső), túl-os-ó (túlsó), innen-es-ö (innenső), el-es-ö (első), utó-os-ó (utósó), szél-es-ö (szélső), vég-es-ö (végső), középes-ö (középső), hátul-as-ó (hátulsó), kül-ös-ö (külső), bel-es-ö (belső), karaj-os-ó (karajsó) ; b) hogy az esik igéből származott részesülő eső, hangrendileg : asó, miszerént : alsó = a magassági sorozatban, rendben alul eső; felső = felül eső; túlsó = túl eső; innenső—innen eső; első f elül eső (régiesen : elölső), utolsó — utál eső stb. Só, m. tt. só-t, tb. só-k, harm. szr. —ja. 1) Szélesebb vegytani értelemben öszvetett test, mely alatt közönségesen, az aljaknak (basis) savakkal egyesülését értik, noha a legújabb vegytani elvek szerént ez tisztán nem minden sóra alkalmazható. 2) Szűkebb, és szokott ért. közönséges konyhasó , mely ismét vagy kősó, vagy főtt só máskép : kút só. Sót