Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1937
arra valóságot érezne magában ennek a feladatnak sikeres megoldására, hanem azért, mert engedelmes és hű szolgája óhajt lenni kora szellemének. Ez a szellem pedig megkívánja, hogy kiki abba fogjon bele, amihez legkevésbbé ért. II. A völgyesre koptatott lépcsők. Sétánkra a Kollégiumtól indulunk el, s annak végeztével ide is térünk vissza. Ezzel mintegy hangsúlyozni kívánjuk, hogy Debrecen irodalmi életének alfája a 400 éves Kollégium. Hatalmas épülete ott terpeszkedik a város szívében. Arany János azt írja róla, hogy úgy „házall ki" épülettársai közül, „mint szamár a nyájból". Ez valóban így is volt a költő idejében. Jól szemlélhetjük ezt a főiskolai rézmetsző diákok készítette rajzon. De azóta a „nyáj" megnövekedett, a környező földszintes és egyemeletes házak az ég felé törtek, úgyhogy hatalmas méretei ma már nem tűnnek annyira szemünkbe. Mióta kiszakadt belőle a főiskolai tagozat, és egyetem néven folytatja működését, fénye egy kicsit megkopott, de a benne folyó munka éppoly mélysodrú, mint aminő volt Csokonai Vitéz Mihály, Diószegi Sámuel, Fazekas Mihály, Arany János, Szabolcska Mihály és Ady Endre idejében. Mert ez a sok irodalmi nagyság mind taposta a Kollégium lépcsőjét, s kívülök még annyian, hogy munkásságuk egész könyvtárra való. A nagy irodalmi múlt emlékeit őrzik azok az emléktáblák, amelyeket a Csokonai Kör helyezett el a nyugati bejárat felett elterülő falmezőkön. Rajtuk az írók képmása (Nagy Sándor János debreceni jónevű szobrászművész alkotásai) és aranybetűk, melyekkel érdemük van beírva a magyar irodalomtörténetbe. Először is Csokonai Vitéz Mihályon akad meg tekintetünk. Míg élt, mostohán bánt vele Debrecen, mióta por és hamu, igyekszik leróni iránta tartozását, de csak a garasokban. Igazság szerint ezt kellett volna vésetni emléktáblájára : „fuit mihi patria exilium" (szülővárosom nekem a száműzetés helye volt), e helyett ezt olvassuk : A Kollégiumban tanult 1778-tól 1795-ig. Csokonai emléktáblája a Kollégium falán.